Főoldal Autóteszt DS DS4 Crossback 1.6 BlueHDi – az alsó-közép prémiumkategóriás

[TESZT] DS4 Crossback 1.6 BlueHDi – az alsó-közép prémiumkategóriás

Meglehetősen nehéz a választás, ha a jelenlegi célszegmensen belül próbálunk keresgélni – úgy, hogy a DS4 Crossback is a képbe kerül. Vagy inkább pusztán a DS4, hiszen a Citroenből kivált, önállóvá lett márkanév alsó-középkategóriása alaposan feladja a leckét. Nézzük, miért.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-005

Korábban már taglaltuk a DS4 által nyújtott előnyöket, hátrányokat. Közben megjelent a „terepesített” Crossback verzió, amely nagyjából annyiban tér el az alapkoncepciótól, hogy a futómű erőteljesebb felfüggesztéseket, míg maga a kaszni megemelést kapott, értelemszerűen plusz hasmagassággal.

Mindezek ellenére nem érzékelhető a DS4 Crossback esetében, hogy eltúlzott „gólyalábasítás” ment volna végbe, az oldalnézet még így is sikkes tudott maradni. A tesztautó színválasztása kifejezetten optimálisnak tűnt, hiszen az élénkebb, világosabb árnyalat (kaszni) külön kiemelve a sötét tónusú felnik meglétét, valamint a kerékjárati ívek műanyag burkolatát is előtérbe helyezve. Hátsó ajtókilincset most sem érdemes keresni, rejtve találunk nyitóalkalmatosságot a C oszlophoz zárkózó éleken, továbbítva a szemlélődő felé, hogy bizony itt még mindig sok formabontó részelem található, és nem, nem szűnt meg a Citroen-áthallás. Valahogy olyan az egész, mintha a korábbi attraktivitást áttették volna nagy százalékban a DS modellekhez, az az egyediség, formabontás, ami anno mondjuk egy CX-nél, vagy ne menjünk messzire: egy DS19-nél fellelhető volt – mára e megnyilvánulásokban tornyosul.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-004

Jó is ez így. A DS4 Crossback front része sem elhanyagolandó, a hűtőmaszk új megközelítésű DS Wings elnevezésű hűtőrácsot kapott.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-002Itt rögvest utalást kapunk a lamellák kialakításának textúrájára, összetéveszthetetlenné teszi az összképet, valamit látható lényegi eltérés a hagyományos értelemben vett DS4-et párhuzamba állítva. Az outdoor stílus lengi egyébként be az egész DS4 Crossback-irányt, a tálalás sugallja, hogy irány a természet, töltsük a szabadidőt együtt, akár négyesben, nem hárul utunkba akadály.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-008

Az egész DS4 Crossback szellemiségre jellemző a mérhetetlenül sok törésvonal, hajlítás, és egyéb szegletek-sarkok legömbölyítése; nincs ez másképp a far kialakításánál sem.

Francia formabontás, a miként a dizájnban keresendő

Számoljuk párosával: kettő az alsó lökhárító sarkoknál, ide jön még egy masszív diffúzor hatást jelentő krómcsík (nem kipufogók sziluettje ez), az alsó traktusra húzott ködlámpafészkek rajzolata, a helyzetjelzők buráinak aszimmetrikus vonalvezetése, melyből egy dupla, jobb és baloldali törés vezet be egészen a hátsó ajtókig.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-009

Elég ennyi? Biztosan nem, mert a hátsó, ötödik ajtó szpoilerezése a légterelő tekintetében ismét egy új görbület, aztán folytatódik a tetőíveket felvevő fémes színben virító sínekkel, és így tovább.

Egyedi formavilágot kíván ez a koncepció is. Mivel DS

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-003Tehát a DS4 Crossback maga a formaorgia megtestesítője. Pont úgy, hogy ne essen túlzás semmilyen téren, ennél picivel több is már soknak tűnne. De pont ezek miatt sikerül megtartania az egyediségét a DS palettának – gondoljunk csak a DS5-re például.
Ha már megannyiszor felhoztuk a formabontó jelleget a külső kapcsán, nem maradhat ki az enteriőr sem a szórásból. Bár lehet, hogy az ember kicsit futurisztikusabb jelleget várna, ettől függetlenül a hatás nem marad el.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-011

Minőségi anyaghasználat, rendezett kialakítás jellemzi a DS4 Crossback utaskabinját, kellemes tapintású kormánykerékkel, kézre eső váltókarral, jól egységesített hármas műszercsoporttal a fő kijelző konzolon. A kormány megfelelő magasságállításával szinte bármilyen magassággal bíró sofőr megtalálja számításait, a menet közben közvetített információk célba érnek annak rendje s módja szerint.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-012

Az üléspozíciók is rendben vannak, viszonylag magasan ülünk a DS4 Crossback-ben, ennek megfelelően a kilátás is rendben minden irányba – talán a far magassága, és a csomagtérajtó üvegfelülete fog vissza egy kicsit abból, hogy száz százalékos lehessen az élmény.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-013

Megfelelően tömött, közepesen kemény ülőfelületek, eltalált méretezésű ülő- és hátlapok jelentik a DS4 Crossback első traktusának komfortját. Hátul sincs ok a panaszra, kettő közepes termetű felnőtt gond nélkül elfér: válltér, térdtér és lábtér is oké, viszont ami megszokhatatlan, az a hátsó ablakemelő hiánya. Gyakorlatilag nyithatatlanok a hátsó ablakok, emiatt a klausztrofóbiára hajlamosabb utasokat ne nagyon ültessük hátra. Bár a klíma, illetve az elöl lehajtott üvegek kárpótolhatnak.

Ennél jobb dízel nem is kell ebbe az autóba

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-014Ismerősként köszönt vissza a DS4 Crossback-ben az 1.6 literes HDI dízel erőforrás. Többször kifejtettük már, hogy mennyire kedveljük, s most is pozitív benyomást tett ránk az autótesztelés során. Az aggregát 120 lóerő leadására képes 3500-as percenkénti fordulatszámon, ez érződik is, bár inkább a kereken 300 Newtonméteres forgatónyomaték az, ami hajlamos az ülésbe szegezni az utasokat. A hajtáslánchoz társított hatsebességes manuális kéziváltó különösképp jó választás, hathatós szerepet játszik a visszafogott üzemeltetési költségek szinten tartásában.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-001

Egyébként az agilitás és a dinamizmus is teljesen rendben van a DS4 Crossback esetében, szinte késlekedés nélküli gázreakcióival bármely szituációban talpon tud maradni az autó. A fogyasztás pedig ténylegesen redukált, tesztjeink során városi körülmények közt 4.7 literes maximumot, míg országúti környezetben 3.4 literes minimumot sikerült rögzítenünk 100 kilométerre átlagolva.

ds4-crossback-1-6-bluehdi-teszt-autoaddikt-010

2016 DS4 Crossback 1.6 BlueHDi specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1560 cm³

Maximális teljesítmény: 120 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 300 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4284 mm

Szélesség: 1810 mm

Magasság: 1535 mm

Tengelytáv: 2612 mm

Első gumik mérete: 225/45 R18

Hátsó gumik mérete: 225/45 R18

Tömeg, üresen: 1290 kg

Megengedett össztömeg: 1860 kg

Csomagtartó mérete: 359 liter, 1021 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 193 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.9 s (gyári), 10.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.7 l/100 km

Országúti: 3.4 l/100 km

Vegyes: 4.3 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.5 l/100km

Országúti: 3.6 l/100km

Vegyes: 3.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 103 g/km

Még több információ a DS magyarországi importőrének weboldalán található.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte