A tökéletes idő, a Balatonfüred nyújtotta exkluzív környezet igazán pompás díszletet adott a verseny 43 kiállított autójának.
Érdekesség, hogy a 2014-es Balatonfüred Concours d’Elegance mezőnyéből csupán egy autó, a tavalyi győztes érkezett díszvendégként a versenyre, a többi résztvevő autó most először járt a Balaton partján. Két autó érkezett Ausztriából, kettő Szlovákiából, a többi viszont magyarországi garázsokból, ami azt bizonyítja, hogy egyre többen és egyre szakszerűbben állnak neki egy-egy jármű restaurálásának.
Számos gyönyörű BMW modell, mint a 327-es, az 1502-es, a 2000CS, a 3.0 CS, a luxus eleganciát megtestesítő 628 CSi vagy épp a young-timer kategória kiemelkedő képviselője, a 850Ci is felvonultak a kikötő promenádján. A klasszikus autók mellett az Isetta törpeautó és BMW kétkerekűek is színesítették a márka kínálatát.
A szervezők eredetileg három kategóriában tervezték összehasonlítani az autócsodákat, de a nagyszámú résztvevő miatt végül négy részre osztották a mezőnyt. Külön kategóriát kaptak a vintage, vagyis a II. világháború előtt készült járművek. A classic kategóriában az 1945 és 1985 között, a youngtimer kategóriában pedig az 1985-1995 között készült autók szerepeltek, illetve a törpeautóknak is dedikált elismerés jutott.
A Legelegánsabb Német Autó díját egy 1973-as BMW 3.0CS nyerte el, a BMW különdíját egy Mini Cooper S, a Nespresso elismerése pedig a BMW Isetta 300-as törpeautóhoz került. A show legszebbjének, mind a szakmai zsűri, mind a közönség egy 1922-es Hispano Suiza 6HB ritkaságot választott.
A BMW Group Magyarország kiemelt támogatóként itt mutatta be a hazai közönségnek a megújult BMW 6-os sorozatot, de kiállították a 4-es sorozat Coupé és Grand Coupé modelljeit, az új 2-es Cabrio-t, valamint egy vadonatúj 5-ajtós MINI Cooper S is a balatonfüredi Vitorlás-téren ünnepelt egy 1972-es ős Mini modell „társaságában“. Számos klasszikus Rolls-Royce modell, mint a Camargue, a Silver Cloud vagy épp egy Corniche mellett a brit márka legújabb modellje egy Wraith is emelte a balatoni program fényét.
Az esemény ötletgazdája és fővédnőke Zoób Kati világhírű divattervező, aki egyedi tervezésű divatkollekcióinak bemutatásával tovább színesítette a programot.
A jövőre 100 éves BMW márka számára a II.Balatonfüredi Concours d’Elegance kiváló alkalmat biztosított, hogy megmutassa a vállalat luxus és elegancia iránti elkötelezettségét valamint, hogy egy kiváló kezdeményezésben partnerséget vállalva gazdag hagyományait is ápolja Magyarországon.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


