Megérkezett a cserekábel, A1404408235 cikkszámmal, a Mercibolt alig 3 nap alatt rendelésre be is szerezte. Remek, akkor be is kell szerelni.
A korábbi köteg eltávolítása megtörtént rendben, jó lesz az valamilyen backupnak majd. Hogy mikor lesz rá szükség, nem tudni – remáljük, soha – megy a zacskóba, aztán pihen a többi elfekvő alkatrész közt.
Gondosan kitisztítottuk a kábelcsatlakozók aljzatát a PDC szenzorokban, kaptak jócskán WD40-et, kellett is. A csatlakozókat óvatosan illesztettük a helyükre, valamint a kábelköteg szakaszolt részeit a gyári belső burkolat vájataiban elvezettük annak érdekében, hogy a lehető legjobb elizolálást és szigetelést kapják.
Nem volt egyszerű feladat, hiszen a kábelköteg-részek folyamatosan kiugrottak a helyükről. Néhány esetben átementileg szigetelőszalaggal rögzítettük, aztán amikor a helyükre kerültek az elemek, ezeket eltávolítottuk.
Miután az összes szenzor be lett kötve, és a burkolatok is a helyükre kerültek, a főcsatlakozót is rögzítettük. Ezt csak akkor lehet kivitelezni, amikor az első lökhárító már majdnem a helyén van, becsúsztatva a kétoldali sínekbe. Ne aggódjunk, itt sem lesz egyszerű a feladat, ugyanis nagyon szűk réseken átnyúlva lehet csak elérni a csatlakozót, majd vakon megkeresni az aljzatot, átellenben a vezetőoldali lámpatest alatti részen.
Visszahelyeztük a lökhárítót a helyére, jöhetett a próba. Indítókulcs el, gyújtás rá – s lőn világosság: a PTS életre kelt! Legalábbis részlegesen. A nagyja oké, hang van (csipogás), rovátkák szinten. Viszont csak a bal oldalon… Hurrá. A középső rész, a klímapanel felett semmit nem mutat.
Azaz de, mutat. Csak háttérvilágítás nincs. Kórisme: izzócsere. Helyes, riasszuk a Merciboltot holnap, aztán jöhet az izzó.
Körbejártuk az autót, az első szenzorok hibátlanul működtek, egytől egyik. A hangjelzés is más szólamon jön a bal, illetve a jobb oldalon – perfekt.
Ha már lúd, legyen kövér: tegyük rükvercbe, nézzük, hogyan muzsikál a hátsó két PTS kijelző. A végeredmény felemás lett itt is, viszont a szenzorok – úgy tűnt – működnek itt is.
Következő cikkünkben mutatjuk az izzócserét, elöl, illetve hátul is a PTS kijelzőmoduloknál.
Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle Hungary, Victor’s Customs, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország, ULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu
Fotó: Autóaddikt
Utómunka: Acer





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

















































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


