Magyarországon 1 736 db BMW-t regisztráltak, amely 22%-os növekedés a 2013-as évvel szemben. A modellek terén a BMW 3-as sorozata volt a legnépszerűbb (435 db), szorosan követve az 5-ös széria változataival, melynek különböző Limousine, Touring és GT kiviteleit 404 magyar ügyfél vehette át tavaly. Az új X5-ös is nagyon eredményes évet zárt, és ezzel a harmadik legnépszerűbb BMW lett itthon. A 2014-ben bemutatott új modellsorozatok is sikeres rajtot vettek, így a BMW 4-es széria, valamint a kategóriában egyedülálló X4 is kedvező piaci fogadtatásra talált.
A BMW sorozatban 3 éve piacvezető szerepet tölt be az összkerékhajtású rendszerrel felszerelt prémium modellek között, valamint a BMW xDrive meghajtása a márka saját értékesítésében is 63%-os részarányt képvisel. „2014 különösen nagy eredmény és büszkeség számunkra, még soha ennyi BMW-t nem regisztráltunk Magyarországon, mint az elmúlt évben. A magyar vásárlók bizalma kiemelten fontos a vállalatnak, a BMW sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy a piac növekedési üteme felett sikerült bővülnünk” – nyilatkozta Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.
A BMW i almárka tavaly év végi bevezetése további lehetőségeket nyit a BMW számára Magyarországon is, a BMW i3 és i8 modelleket a márka a hosszútávú fenntarthatóság jegyében tervezte és gyártja, az almárka modelljei kifejezetten e filozófia szerint készülnek. „Az itthoni piaci start sikeres, néhány BMW i modellt már tavaly átadtunk ügyfeleinknek, illetve továbbra is folyamatosan nagy az érdeklődés a nóvumok iránt“- tette hozzá az ügyvezető igazgató.
A MINI 2014-es hazai szereplése 26%-os bővülést eredményezett 2013-hoz viszonyítva, 115 db regisztrált új autóval tovább nőtt a márka hazai rajongótábora is. A MINI tavaly bemutatta az alappillérnek számító harmadik generációs modellt, majd novemberben megérkezett Magyarországra az ötajtós MINI is, mellyel új szegmensben lépett piacra a brit prémiummárka.
A MINI ügyfélkörének hazai bővülése mellett a MINIBAR BUDAPEST megnyitása is a tavalyi nagy sikerek közé tartozik. A koncepció továbbra is egyedülálló a világban.
A BMW Motorrad is rekorderedményt ért el 2014-ben, globálisan 123 495 db motorkerékpárt adtak át, mely 7.2%-os előrelépés 2013-hoz képest, míg Magyarországon 224 BMW kétkerekűt adtak át ügyfeleknek a kiemelten sikeres tavalyi évben.q





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


