Alig jelent meg, máris arról pletykálnak, hogy hamarosan megújul a Lexus kétajtós zászlóshajója, az LC luxuskupé. A bennfentesek szerint azonban jóval többről lesz szó, mint egyszerű ráncfelvarrásról.
Utoljára nyolc évvel ezelőtt kínált felsőkategóriás kabrió modellt a Lexus. Az SC430 óta két látványos tanulmányautóval is pedzegette a témát a Toyota prémium márkája – a 2008-ban leleplezett Lexus LF-A Roadster Concept a későbbi szupersportkocsi számos előtanulmánya közül volt az utolsó, míg a Lexus LF-C2 Concept 2014-ből a jelenlegi LC széria egyik előfutára volt –, ám azóta sem pótolta semmi az SC modell után maradt űrt. Most azonban kiváló alkalom kínálkozik, hogy ezen változtassanak.
A japán Response magazin ugyanis tudni véli, hogy az LC kupé 2019-ben esedékes modellfrissítése alkalmából a Lexus bemutatja az LF-C2 szériaverzióját, azaz az LC kabrió modellt. A típus 2020-ban kerülhet piacra, méghozzá vászontetővel – a lenyitható keménytetők ma már kevéssé kívánatosak a felsőbb kategóriákban, annak ellenére, hogy egy megfelelően megformált alumínium vagy szénszálas héjjal könnyebb volna megismételni az LC kupé ikonikus vonalvezetését.
Hogy mennyire jól állna a tetőtlenség az LC-nek, azt remekül mutatja a folyóirat belsős információkra támaszkodó fantáziarajza. Ha már modellfrissítésről van szó, a lap nem állt meg az utastér kinyitásánál – vadonatúj orrkialakítást rajzolt az autónak. Megőrizte a legfőbb stílusjegyeket: az orsó alakú hűtőmaszkot, a háromszögletű fényszórót és a bumerángot mintázó, LED-es nappali fényeket, ugyanakkor utóbbi kettőt átrendezve a mostaninál is merészebb, sportosabb fizimiskát varázsolt a Lexus hátsókerék-hajtású padlólemezén nyugvó gran turismóra.
Ezzel párhuzamosan megnagyobbította a lökhárító sarkaiba, illetve a hátsó kerékdob előtti zugba metszett légbeömlőket, ami a motorháztetőbe vágott dupla légcserenyílással együtt egy kifejezetten nagyteljesítményű modell érkezését vetíti előre. A rég várt LC F modell feltételezett motorján (600 lóerős, négyliteres V8-as turbómotor) kívül egy másik újdonság érkezését is előrejelzi a japán lap. Szerintük egy 450 lóerős, 3.0 literes V6-os turbómotorral erősíthet az LC, ez azonban innen, Európából kevéssé hangzik kívánatosnak: egy kiélezett, pörgős középkategóriás sportmotor helyett jobban illene az autóhoz a jelenlegi választék bármely tagja, akár az LC500 nyolchengeres, 471 lóerős szívómotorja, vagy az LC500h 3.5 literes V6-osra épülő, 354 lóerős hibrid hajtáslánca.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


