Talán az első autó, amelyen a fékerő-visszatáplálást gyakorlatban is élvezhettük-tesztelhettük, a Nissan LEAF első szériás verziója volt, még a 2010-es évek első felében.
Ékveztük, hogy a Normafa irányából az Istenhegyi úton lefelé mennyire hatékony gyakorlatban az intenzív motorfék-hatás, mely révén plusz visszanyert kilométerekhez juthattunk. Ez fontos volt, ugyanis a korai LEAF-ek tényleges hatótávja alig közelítette meg a 150 kilométert. S ha iolyan lokációt választott a LEAF-tulaj, mint a Normafa, akkor bizony számolhatott azzal, hogy jelentős range-csökkenés volt jellemző egy-egy intenzívebb hegymenet után.
Így nagy öröm volt tehát, ha az elveszett, elfogyasztott hatótáv-kilométerek legalább egy része visszakerült az akkumulátorba.
Ennek a technológiának a továbbfejlesztett verziója a Nissan LEAF-nél is alkalmazott e-Pedal. Lényege, hogy a motor generátorként fékezés-motorfékezés közben vissza tudja alakítani a gördülési energiát elektromos árammá, amely a következő (intenzív) gyorsításig eltárolódik az akkumulátorcellákban. Mindez biztosítja, hogy a Nissan LEAF akár egyetlen pedál használatával vezethető legyen, ugyanis ha levesszük a gázról a lébunkat, a LEAF instant lassulni kezd. Így kiszámítható a tényleges megállás. Persze ez megszokást és körültekintést igényel, így ajánlatos a gyakorlás rutinszerű használat előtt.
A Nissan Solymár aktuális Nissan LEAF ajánlatai: IDE kattintva!
Nissan LEAF cikksorozatunk: IDE kattintva!
Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, HTC, Acer





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)




































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


