A márka jövőképét bemutató Lexus LF-30 Electrified tanulmány első európai színre lépése mellett a március 3-15. között megrendezésre kerülő 2020-as Genfi Autószalonon lesz látható először a kontinensen az LC zászlóshajó kupé nyitott tetős változata, az LC 500 Convertible, valamint az UX 300e, a Lexus első akkumulátoros elektromos meghajtású, amely az első olyan modell, ami a ‘Lexus Electrified’ stratégia égisze alatt készült.
A világ vezető öntöltő hibrid elektromos luxusautógyártója, a Lexus három európai premierrel készül a 2020-as Genfi autószalonra, méghozzá hamarosan megjelenő új termékekkel és egy tanulmányautóval is: ez utóbbi a holnap elektromos autóinak dizájnját és technológiáit vetíti előre.
Az LF-30 Electrified tanulmány azt mutatja be, milyen az a fejlett dizájn és technológia, amit a Lexus elképzel a márka elektromos modelljeihez, és ami különleges lehetőségeket kínál a vezetés örömének újrafogalmazására. A ‘Lexus Electrified’ stratégia célja, hogy választási lehetőséget, kényelmet és izgalmat kínáljon azoknak a vásárlóknak, akik készek lecserélni hagyományos hajtású autóikat. Az UX 300e, a Lexus első akkumulátoros elektromos hajtású járműve (BEV) és az első olyan modell, ami a ‘Lexus Electrified’ égisze alatt készült. Az autó megörökölte az eredeti UX kompakt crossover különleges formavilágát és kiváló funkcionalitását, akárcsak kifinomult, mégis dinamikus menetdinamikáját és a minden Lexusra jellemző kényelmet, kimagasló minőséget és megbízhatóságot. Az LC kupé mellett megjelenik a kínálatban az új Lexus LC 500 Convertible, megtestesítve a teljes Lexus-paletta eleganciáját. A ‘Tökéletes Szépség’ téma alapján kidolgozott dizájnnak köszönhetően az autó felhúzott és leengedett tetővel egyaránt vonzza a tekinteteket, az országúton pedig olyan vezetési élményt kínál, ami a vezető minden érzékére hat.
A Lexus területe a Palexpo kiállítási központ 4. csarnokának 4211-es standján kap helyet. A digitális Lexus-sajtótájékoztató a sajtónapok (március 3-4.) bármelyik pillanatában elérhető lesz, így a média képviselői akkor látogathatnak el a Lexushoz, amikor az számukra a legmegfelelőbb, és az itt kapott képernyővel bejárhatják a márka kiállítását, megismerve a Lexus újdonságait.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)






























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


