Ezennel búcsút mondhatunk a turbólyuk-jelenségnek. Elektromos hajtású feltöltőjével az Audi SQ7 TDI már álló helyzetből teljes erővel iramodhat neki, a kanyarokat pedig sportlimuzinokat idéző pontossággal veszi, miközben 5.07 méteres hosszúságával akár hét személynek is kényelmes helyet kínál. A vezetői segédrendszerek terén az új SUV-modell világbajnoknak számít piaci szegmensében.

Csupán egy nyomás a vörös szegélyű indítógombra és máris igazi erőt sugárzó, mély zengéssel kel életre a V8-as dízel: 435 lóerő és 900 newtonméter, már 1000-es percenkénti fordulatszámtól. Az SQ7 TDI csaknem teljes vonóereje már közvetlenül az indulástól vezetője rendelkezésre áll. Mindezt világújdonságnak számító fejlesztés teszi lehetővé: az elektromos hajtású feltöltő, amely az alacsony fordulatszám tartományokban segíti a két turbófeltöltőt. A turbólyuk jelensége ezzel immár a múlté. A szükséges energiáról a fedélzeti elektromos hálózat 48 volt feszültségű része gondoskodik, amely teljes egészében új fejlesztésű technika a vetélytársak körében. Kevesebb, mint öt másodperc alatt éri el az SQ7 TDI a 100 kilométer/órás tempót, s a gyorsítás csupán 250 kilométer/óránál ér véget. Emellett azonban korántsem nagyigényű az új SUV-modell, átlagosan 7,2 liter gázolajjal is megelégszik 100 kilométerenként.
A sportlimuzinokat idéző, élvezetes kanyarvételekért többek között az elektromechanikus aktív oldalirányú billenés-stabilizálás innovatív technikája felel, amellyel az SQ7 TDI még tempósabban – és a sportdifferenciálműnek köszönhetően egészen a határtartományokig kimondottan stabilan – abszolválja a fordulókat. Összkerékkormányzásával az 5,07 méter hosszú SUV-modell egyaránt könnyedén manőverezhető a parkolóhelyekre és a szűkös utcákban. A szériafelszereltséghez tartozó összkerékhajtás a behavazott hegyi hágókra éppolyan jól felkészíti, mint a terepes kalandozásokra. Legyenek azonban bármilyen mostohák is az útviszonyok, az Audi SQ7 TDI fokozatmentes elektronikus csillapítás-szabályozással kiegészített légrugózása révén utasai mit sem éreznek belőle.
Az összesen 24 vezetői segédrendszer kínálata a legszélesebb e piaci szegmensben. A közlekedési torlódás asszisztens – a teljesen automatizált vezetés egyfajta előfutáraként – sűrű forgalomban és jó minőségű úton, 65 kilométer/óráig akár a kormányzás feladatát is átveszi. Az Audi SQ7 TDI az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartásában is segít, önműködően fékez a veszélyes helyzetekben, balra kanyarodáskor figyeli a szemből érkező forgalmat, éjszaka pedig felismeri a gyalogosokat és az állatokat.
Hasonlóképpen csúcsszínvonalú az infotainment-kínálat. Az Audi nagyméretű érintőfelülettel ellátott, igényes rendszerrel kínálja SQ7 TDI modelljét, amit a vezető szabadszöveges keresővel és az élőbeszédhez közeli hangvezérléssel kezelhet német vagy angol nyelven. A telefonkönyv valamely bejegyzésének felhívásához elegendő például olyan egyszerű utasítás, mint például „M. Péterrel szeretnék beszélni”, de egy olyan kérdésre is, mint a „Hol található a legközelebbi üzemanyagtöltő-állomás?” szinte azonnal érkezik a megfelelő válasz. Mindez egyszerre kényelmes és biztonságos, az igényes megjelenítésről pedig 8.3 col képátlójú monitor vagy éppen a teljes egészében digitális Audi virtual cockpit gondoskodik. Utóbbi 12,3 col átlójú színes kijelzőfelületével a hagyományos körműszerek teljes körű alternatívája, s minden információt tűéles, nagyfelbontású grafikákkal tesz láthatóvá. Kívánságra Head-up kijelző vetíti a vezetői segédrendszerek adatait és a navigációs utasításokat közvetlenül a vezető látóterében a szélvédőre. Az akusztikai élmények ínyenceinek az Audi az egyaránt térhangzású Bose Soundsystem és Bang & Olufsen Advanced technikáit kínálja opcióként, amelyek az A-oszlopokba épített hangszóróikkal bővítik további dimenzióval az utastér hangzásvilágát.
Az Audi SQ7 TDI LTE-modullal csatlakozik az internetre. A parkolóhelykeresés és a közlekedési információk mellett a vezető akár chatelhet is, illetve a Google Earth és a Google Street View képeivel bővített navigációs térképet is használhatja. Az ehhez szükséges rögzített díjas előfizetés az új, az autóba immár beépített SIM-kártya (Magyarországon egyelőre ezen opció nem rendelhető) révén állhat rendelkezésre, amely – például vakációzáskor különösen praktikus megoldásként – számos európai országban a roaming lehetőségét is kínálja. Az utasok WLAN-hotspot segítségével csatlakozhatnak okostelefonjaikkal és táblagépeikkel az internetre. Ám ez még nem minden: a vezető az Audi MMI connect App segítségével okostelefonjával vagy okosórájával is nyithatja, illetve zárhatja az SQ7 TDI ajtóit, de pillanatnyi parkolási pozícióját és bizonyos állapotjelzőit is lekérdezheti.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


