Több mint húsz cég, ismert emberek és magánszemélyek fogtak össze a BMW Group Magyarország támogatásával, hogy ezer embernek segítsenek felköszönteni édesanyjukat Anyák Napján.
A „Hiányzol Anyu!” kezdeményezésben olyan cégek vettek részt, akik jelenleg a koronavírus gazdasági hatása miatt munkájuk, így bevételeik egy részét elvesztették, mégis úgy döntöttek, hogy erőforrásaikat egy jó ügy létrejöttéhez felajánlják. A BMW Group Magyarország és a MOL támogatásával pedig az összefogásból valódi segítségnyújtás lett. A résztvevők a hianyzolanyu.hu oldalon elsőként regisztráló ezer ember által megadott címekre két nap alatt szállították ki a támogatók által felajánlott anyáknapi csokrot és egy személyes üzenetet. Május 3-án, Anyák napján további 50 virágküldeményt adott át a BMW Group Magyarország a Heim Pál Gyermekkorház dolgozóinak, olyan nővéreknek, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, akik a hosszú hetek óta tartó nehézségek közepette is folyamatosan végzik áldozatos munkájukat, mellyel a gyermekek gyógyulását segítik.
A kezdeményezés 75 futára több mint 400 városban, faluban és településen járt és rendkívül boldog pillanatokat okozott olyan anyukáknak és gyerekeiknek, családoknak, akik a koronavírus járvány miatt nem tudnak személyesen találkozni és más módjuk nem volt a köszöntésre.
A szervezők azoknak, akik az ajándékküldésről lemaradtak, a „Hiányzol Anyu!” Facebookés Instagram oldalán virtuális köszöntésekkel készültek. Az összefogáshoz ismert emberek – a teljesség igénye nélkül: Palya Bea, Almási Kitti, Baji Balázs, Eke Angéla és Holdampf Linda – is csatlakoztak, akik a kezdeményezés közösségi média oldalán publikálták anyák napi verseiket, dalaikat, személyes üzeneteiket. A BMW közösségi oldalain pedig dr. Schiffer Miklós és Talmácsi Gábor, a márka nagykövetei is megosztották anyák napi személyes üzeneteiket.
„Az eredmény, minden képzeletünket felülmúlta. Az a sok szeretet és érzelem, amit a kezdeményezésben részt vevő emberek kaptak, minden munkát megért. A beözönlő köszönetek nagy hatással voltak ránk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi embernek segíthettünk” – mondták el egybehangzóan, az ötletgazda Bo – Live Branding Agency, illetve a BMW Group Magyarország képviselői.
A projekt támogatói és partnerei:
- BMW Group Magyarország
- MOL
- Kreatív ötlet és szervezés: Bo – Live Branding Agency
- Digitális megjelenés: Digitalwave
- Virágcsokor: Németh Attila Florist
- Az Édesanyák és a stáb biztonságáról gondoskodott: Hungaropharma
- Logisztikai partner: Chef Market
- A kiszállításban segített: Smarteq, Red4, Apple, Self Catering, Rent-it, Active Team
- Az ajándékcsomaghoz hozzájárult: HVG Extra Pszichológia magazin, Hester’s Life,
- További támogató: Magyar Atlétikai Szövetség, MTK
- Kommunikációs partner: Fotóművek, Tryck, Stern Communication, Print Produkció, Get Beyond
- Akik még segítettek: Holdampf Linda, Dr. Almási Kitti, Kristóf Anita, Póznik Melinda, Döme László Fotó





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


