Egészen biztos, hogy már szinte mindekivel előfordult, hogy csak a szembejövő autósok dühös villogtatásáról jutott eszébe, hogy elfelejtett tompított fényre kapcsolni – a Ford most kifejlesztett egy technológiát, aminek segítségével az autósok a fényszóró teljes fényerejét kihasználhatják – anélkül, hogy elvakítanák a többi járművezetőt.

Éjszaka a Vakításmentes Távfény a szélvédő mögé telepített kamerával 800 méteres távolságon belül érzékeli az autók és kerékpárok fényszóróját, illetve hátsó lámpáját, s a különleges fejlesztésű fényszóró blokkolja a fényt, ami elvakíthatná e járművek vezetőit.
A bekapcsolt távolsági fény segítségével sokkal könnyebben azonosíthatók az esetleges veszélyhelyzetek. Több tanulmány is kimutatta, hogy az automata távfényt tízszer nagyobb gyakorisággal használják az autósok, mintha manuálisan kellene kapcsolgatniuk a tompított fény és a reflektor között.
“Kérdezzük csak meg bárkit, hogy mi a többi autós legbosszantóbb szokása – és előbb-utóbb biztosan szóba kerül majd a bekapcsolva felejtett távolsági fény” – vélekedett Michael Koherr, a Ford Európa világítástechnikai kutatómérnöke. “A Ford új Vakításmentes Távfénye segítségével viszont a lehető legtöbbször autózhatunk távolsági világítással, így sokkal tisztábban láthatjuk az autó előtti útszakaszt, közben pedig nem zavarjuk a közlekedés többi résztvevőjét.”
A technológiát a Ford mérnökeinek és beszállító partnereinek globális csoportja fejlesztette ki. A rendszert először egy kifejezetten erre a célra kialakított, különlegesen megvilágított területen tesztelték, majd a világ számos pontján, éjszakai vezetések során tették próbára.
A Vakításmentes Távfény összehangoltan működik az Automatikus Fényszórórendszerrel, valamint az Adaptív Fényszórórendszerrel kiegészített Ford Dinamikus LED fényszórókkal, amelyek a jármű sebességétől, a külső fényviszonyoktól, a kormányzási szögtől, a követési távolságtól, illetve az ablaktörlő működésétől függően hétféle beállítás szerint igazítják a fénycsóva irányát és erősségét. A Ford automatikus világítástechnológiái automatikusan aktiválódnak, amikor a külső fény erőssége egy meghatározott szint alá csökken.
“Azt tapasztaltuk, hogy némelyik autós annyira tart a többi vezető elvakításától, hogy inkább sosem kapcsolják fel a reflektort” – mondta Koherr. “A Ford új Vakításmentes Távfény rendszere kiküszöböli ezeket az aggályokat, ráadásul olyan finoman váltogat az egyes beállítások között, hogy az autós szeme könnyen alkalmazkodhat a megváltozott fényviszonyokhoz.”
A Ford további félautomata technológiái beszkennelik a közlekedési táblákat, és szabályozzák a gázadást, segítséget nyújtva a sebességkorlátozások betartásában, érzékelik az úton és az út mellett feltűnő gyalogosokat, akárcsak azokat, akik keresztezhetik az autó útját, és ha gázolásveszélyt észlelnek, automatikusan fékeznek. A Ford jelenleg is dolgozik a jövő fejlett világítástechnológiáján, amely jobb látási viszonyokat teremt a kereszteződésekben, hatásosabban láttatva a stoptáblákat, az ‘elsőbbségadás kötelező’ és egyéb figyelmeztető táblákat, valamint ráirányítja a vezető figyelmét az autó nyomvonalán, illetve az útpadkán mozgó gyalogosokra és a kerékpárosokra – sőt még a nagyobb méretű állatokra is.
A Vakításmentes Távfény már megrendelhető az új Ford S-MAX és Galaxy modellekhez, és a hamarosan érkező Ford Edge SUV kínálatában is szerepel majd.
A cikkhez csatolt fotón egy korábbi Ford modell első fényszórója látható.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


