AutóAddikt Autó-motorsport WTCC: a hátulról rajtoló Michelisz tizedik lett a második hungaroringi futamon

WTCC: a hátulról rajtoló Michelisz tizedik lett a második hungaroringi futamon

Az utolsó pozícióból rajtoló Michelisz Norbert a tizedik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéjének második vasárnapi futamán.

michelisz-norbert-honda-wtcc-hungaroring-2016-aprilis-24-autoaddikt

A sorozat harmadik fordulója fő versenyének a gyári Hondával versenyző magyar pilóta a hatodik helyett a 17. helyről vágott neki, mivel kicserélték a turbót az autójában a nyitó futamot követően.

A remekül rajtoló Michelisz az első körben a 14. helyre jött fel, ám a felzárkózás megakadt, mivel a Citroën belga pilótája, Grégoire Demoustier kicsúszott, így bejött a biztonsági autó.

A safety car távozása után Michelisz nagy csatát vívott a ladás Hugo Valente-tal, s parádés előzéssel a francia pilóta elé került. A magyar versenyző ezután is nagy tempóban autózott, közel a vizes aszfalt nyújtotta lehetőségek határaihoz, egy alkalommal ki is csúszott a bukótérbe, ám remek reflexekkel fogta meg autóját. Később is remek előzéseket mutatott be, egészen a hatodik helyig lépkedett előre, az utolsó körben azonban autója bal hátsó futóműve megsérült, így az utolsó fél körben négyen megelőzték őt. Ezzel együtt így is pontot tudott szerezni.

“Lehet, hogy életem versenye lehetett volna, ha be tudok érni hatodikként” – értékelt Michelisz a futam után. “Az utolsó másfél-két körben kezdtem érezni, hogy valami nem jó, végül a hátsó felfüggesztés nem bírta ki, fél körön múlt, hogy nem lettem hatodik” – mondta.

Hozzátette, nem mellékes számára, hogy korábbi csapata, a Zengő Motorsport hogyan teljesít, még úgy sem, hogy már nem ott versenyez. Gratulált Ficza Ferenc teljesítményéhez, aki azután, hogy az első futamon kilencedikként ért célba, a 16. pozícióból rajtolva a 14. helyen zárta a fő versenyt.

A futamot a Citroën pole-pozícióból rajtoló argentin pilótája, José-María López nyerte márkatársa, a francia Yvan Muller és a Honda portugál versenyzője, Tiago Monteiro előtt.

A versenyre szombaton közel 8 ezer, vasárnap az esős és szeles időjárás ellenére mintegy 35 ezer néző látogatott ki a szervezők tájékoztatása szerint.

WTCC, Hungaroring, fő futam (17 kör, 74,477 km), végeredmény:

1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée) 38:37.180 perc
2. Yvan Muller (francia, Citroën C-Elysée) 2.821 másodperc hátrány
3. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 14.981 mp h.
…10. Michelisz Norbert (Honda Civic) 36.867 mp h.
…14. Ficza Ferenc (Honda Civic) 1:13.924 perc h.

A világbajnokság állása három versenyhétvége után: 1. López 106 pont, 2. Monteiro 94, 3. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 77, 4. Rob Huff (brit, Honda Civic) 60, 5. Muller 54, 6. Michelisz Norbert 53, … 16. Ficza Ferenc 2

Forrás: MTI

MTI fotó: Marjai János