Kibővített vezetőtámogató arzenállal és egy limitált példányszámú, exkluzív különkiadással köszönti a következő modellévet a Lexus középkategóriás kupéja.
A Lexus RC az egyik legsokoldalúbb modell a prémium sportkupék szegmensében: motorválasztéka a különösen tiszta üzemű, mindössze 5,0 l/100 km átlagfogyasztású, mértékadó 300h öntöltő hibridtől a zabolátlanul sportos, 477 lóerős V8-assal szerelt RC F-ig terjed. Noha a típus jövőre már nyolcadik évébe lép, még bőven vannak rejtett tartalékai, amint azt a 2021-es modellévre hozott újítások is mutatják.
Az RC az élen járt a Lexus azon törekvésében, hogy a vezetőtámogató technológiákat minél szélesebb körben elérhetővé téve demokratizálja a biztonságot. Ennek égisze alatt már eddig is teljes körű aktív védvonalat mutathatott fel a modell, a Lexus Safety System+ csomagba tartozó gyalogosfelismerő ütközésmegelőző rendszerrel, az aktív kormányrásegítést alkalmazó, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel, az adaptív sebességtartó automatával és az automata távolságifény-vezérléssel.
Mostantól pedig a keresztirányú forgalmat is figyelő holttérfelügyeleti rendszer, valamint a fűthető, fényre elsötétedő külső visszapillantó tükrök kerültek a modell alapfelszereltségébe. Utóbbi megakadályozza, hogy a hátulról érkezők elvakítsák az autó vezetőjét, míg a holttérfigyelő technológia sávváltáskor, illetve tolatáskor segít megelőzni a koccanásokat vagy súlyos baleseteket.
A Lexus RC 2021-es újításai azonban nem kizárólag a racionalitásról szólnak: egy másik fejlesztéssel az ügyfelek szívét veszi célba a gyártó. A márkatársakhoz hasonlóan ezúttal az RC kupé családjában is elérhetővé válik az exkluzív Black Line kivitel.
A mindössze 350 példányban készülő limitált széria drámai megjelenéséről a vakító fehér vagy mélyszürke fényezés gondoskodik, amelyekkel ezüst öltésekkel varrott fekete belső kárpitozás alkot hatásos kontrasztot. A kormánykereket és néhány kulcsfontosságú felületet kőrisfával borították, a Black Line nevéhez méltóan sötét kipufogóvégek, valamint fekete krómozású, 19 colos keréktárcsák egészítik ki az összképet.
A Black Line széria alapfelszereltségként kínálja továbbá az RC kupé egyéb kivitelein opcióként elérhető, háromlencsés LED-es fényszórót, továbbá azt a (kézipoggyászból és kisbőröndből álló) kétdarabos luxus táskaszettet, amelyet a Zero Halliburton luxusmárka tervezett és gyárt, kizárólag a Lexus számára.
A korlátozott kiadású Lexus RC kupénak mindössze két hiányossága van. Az egyik, hogy sem hibrid, sem RC F sportváltozatban nem kapható (bár az alapkivitelnél dinamikusabb F Sport kivitel adja az alapját), a Black Line széria kizárólag a kétliteres turbómotorral szerelt RC 300, illetve a 3.5 literes, V6-os erőforrást összkerékhajtással társító RC 350 hajtáslánc-variánsokhoz elérhető.
A másik, hogy egyelőre csak Észak-Amerikában forgalmazzák. A korábbi hasonló, limitált szériák esetében rövid időn belül minden jelentős piacon, így Európában is elérhetővé váltak az ajánlatok (ha nem is mindig ugyanazon a néven, mint a tengerentúlon), így joggal reménykedhetünk benne, hogy előbb vagy utóbb nálunk is felbukkan a Lexus RC Black Line csomag.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


