A 20 hónap alatt 10 új termékkel jelentkező Nissannál a következő időszak a megújult modellválaszték által nyújtott izgalmakról szól, és ezt a felvillanyozó érzést az ügyfeleknek is igyekeznek átadni.
A márka legújabb amerikai reklámkampányában az ismert színésznő, Brie Larson mutatja be a Nissan múltjának, jelenének és jövőjének lenyűgöző járműveit. „Az új Nissan” („The New Nissan”) című reklámszpotjának bemutatójával indítja útjára a „Thrill” (Izgalom) névvel fémjelzett kampányát.
A film nyitójeleneteiben Larson a Nissan elmúlt évtizedeinek meghatározó járműveit próbálja ki és megállapítja: az autók valaha a popkultúra fontos szereplői voltak, mára azonban ez az érzés valahogy megkopott. A film ezután éles kanyart vesz, és a következő jelenetekben Larson már egy Z Proto lendületét élvezi, úttalan utakat jár be egy Frontier sofőrjeként, egy teljesen elektromos LEAF volánja mögött ül, majd egy technológiai megoldásokkal teli 2021-es új X-Trailt vezet, láttatva mindazt, ami ezeket az autókat egyedien izgalmassá teszi. A klip végén Larson már egy Nissan Ariyával hajt el, majd egy nagytotálban pillanthatjuk meg a Nissan új termékkínálatát.
„A Nissannál úgy véljük, minden kanyar új izgalmakat rejt, és ezt a teljesen megújult termékválasztékunkkal is meg akarjuk mutatni” – mondja Allyson Witherspoon, a Nissan USA alelnöke és marketingigazgatója. „Brie-vel több mint egy éve dolgozunk együtt, és úgy véljük, a legújabb kampányban is igazán átélhető módon adja át ezt az üzenetünket.”
A Nissan tavaly márciusban, az átdolgozott Sentrát bemutató „Refuse to Compromise” (Kompromisszum kizárva) című kampányban dolgozott először együtt Larsonnal. Larson és a Nissan útjai ezután az elmúlt év őszén, a teljesen új 2021-es Nissan Rogue-ot bemutató kampányban találkoztak újra, amelyben az autó igen változatos helyzetekben bizonyította összkerékhajtásának előnyeit; ezzel Larson és a Nissan között többéves együttműködés vette kezdetét.
„Hihetetlenül jó volt együtt dolgozni a Nissan-csapattal a »Thrill« kampány bemutatójára készülve” – mondja Larson. „Legyen szó egy autós utazásról vagy a napi közlekedésünkről, a vezetés akkor jó, ha örömet okoz. Számunkra mindig lelkesítő megélni a vezetés szabadságát.”
Ebben a hónapban mutatta be a Nissan „The Chase” (A hajsza) című reklámját is, amely az elődöntőbe vezető útról szól. A „Thrill” kampány nemrégiben indult az amerikai tévécsatornákon, interneten és a közösségi média felületeken.
Brie Larson egyébként Emmy- illetve Golden Globe-díjas színésznő, elsősorban Marvel filmekből ismerhetjük, ő alakítja Marvel Kapitányt, aki több Bosszúállók filmen is feltűnik, valamint „A szoba” című thrillernek is ő a főszereplője.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)

























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x194.jpg)


![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x160.jpg)