A Toyota és teherautó és buszgyártó leányvállalata, a Hino, valamint alkatrészfejlesztő és gyártó leányvállalata, a DENSO, és a részben Toyota tulajdon Isuzu bejelentette, hogy a Commercial Japan Partnership Technologies Corporation vállalattal közösen hogy megkezdte a nehéz tehergépjárművekbe szánt hidrogén belsőégésű motorok kutatását és tervezését, méghozzá azzal a céllal, hogy a belső égésű motorokat a karbonsemlegesség elérésének egyik lehetőségeként tovább hasznosítsák. A Commercial Japan Partnership Technologies Corporation egyébiránt a karbonsemlegesség, az autonóm járművek, a konnektivitás és a mobilitási szolgáltatások (köztük például az autómegosztó szolgáltatások) területén folyó fejlesztéseket összehangoló közös vállalat, amelynek tulajdonosai a Toyota és leányvállalatai, a Hino és a Daihatsu mellett a Suzuki és az Isuzu, amelyekben az utóbbi években a Toyota kisebbségi részesedést szerzett.
A karbonsemlegesség felé vezető úton az egyes országok energiafeltételeinek és változatos fogyasztói felhasználásainak megfelelően különféle hajtáslánc lehetőségek állnak rendelkezésre az ügyfelek igényeinek kiszolgálására, beleértve az öntöltő hibrid elektromos (HEV) és plug-in hibrid elektromos (PHEV), az akkumulátoros elektromos (BEV) és a hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) megoldásokat, vagy épp a hidrogénhajtású (hidrogén belsőégésű) motorok területét. A világ legnagyobb és egyben legzöldebb autógyártója, a Toyota ezek mindegyikében vezető fejlesztőnek számít.
A hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológiát a Toyota már alkalmazza a személy és áruszállításban, a kínálatában szerepel a Mirai személyautón túl ezzel a meghajtással busz, targonca, kisteherautó és nagyteherautó is. A hidrogén belsőégésű technológia ugyanakkor még fejlesztési fázisban van, és eddig csupán sportautók fejlesztése kapcsán adott hírt róla a Toyota: érkezett hír korábban egy GR Yaris koncepcióautóról, egy a Yamahával közösen fejlesztett nagyteljesítményű motorról, és egy hidrogénhajtású Corolla versenyautóról is.
A hidrogén belsőégésű technológia legkeményebb körülmények között történő tesztelése céljából egy hidrogénüzemű Toyota Corolla 2021 májusa óta részt vesz a japán Super Taikyu Series versenysorozat futamain, hozzájárulva a hidrogénhajtású motortechnológia folyamatos fejlesztéséhez. Ez emellett a hidrogén alapú társadalom megvalósítására irányuló erőfeszítéseket is támogatja, hiszen ennek révén bővül a piaci szereplők, partnerek száma a hidrogén előállításának, szállításénak és felhasználásénak területein.
A széndioxid-kibocsátás csökkentése a nehéz tehergépjárművek és a logisztika területén – amelyek az emberek mindennapi életét támogatva az infrastruktúra fontos részeit képezik – egy olyan társadalmi probléma, amelyet olyan partnerekkel együtt kell kezelni, akiknek közös elképzelésük van a karbonsemleges társadalom megvalósításáról. Az Isuzu, a DENSO, a Toyota, a Hino és a CJPT úgy gondolják, hogy a hidrogénhajtású motorok jelentik az egyik megoldást erre a problémára, és az általuk felhalmozott technológiákat és know-how-t fogják felhasználni a nehéz tehergépjárművekben használható hidrogénhajtású motorokban rejlő lehetőségek tanulmányozására. Az öt vállalat a céjaik szerint a karbonsemlegesség elérésére rendelkezésre álló lehetőségek bővítésével járul hozzá egy még jobb társadalom megteremtéséhez.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


