AutóAddikt Hírek A Toyota-csoport lesz év végére a legnagyobb autógyártó?

A Toyota-csoport lesz év végére a legnagyobb autógyártó?

December elején még nem hirdethetünk végső győztest, de a Focus2Move szervezett eddigi számai alapján megfordulhat a sorrend, és ismét a Toyota-csoport léphet a dobogó legfelső fokára a világ autógyártói közül.

Az év végéhez közeledve mindig ugyanaz a kérdés foglalkoztatja az autóipart és a nagyközönséget: melyik gyártó, melyik márka adta el a legtöbb autót az adott évben, illetve melyik típus volt a legkeresettebb. Mennyiségi rekordokra idén nem számíthatunk, a piacon minden korábbinál öldöklőbb verseny folyik a helyezésekért – és a focus2move szervezett legfrissebb adatai szerint egyelőre úgy tűnik, a Toyota-csoport lehet az év első számú autógyártója.

2019-ben folytatódik a globális autóipar lassú zuhanása1. A korábbi optimista meglátások helyébe, miszerint az iparág idén végre átlépheti a 80 milliós álomhatárt, mára a józan belátás lépett. Már félévkor is csupán 78 millióról beszéltek az elemzők, most pedig úgy tűnik, annál is gyengébben, alig 77 millió gépkocsival zárhatják az évet a világ autógyártói. A visszaesés mindenekelőtt a kínai piac erőteljes lassulásának tudható be, így azokat a gyártókat érinti a legérzékenyebben, akik aránytalanul nagy mértékben támaszkodnak a világ legnagyobb (2018-ban a teljes globális forgalom csaknem 30százalékát2 adó) piacára.

A legfrissebb adatokjelenleg a Volkswagen-csoport áll az élen. Ugyanakkor a konszern tavalyi eladásainak közel 39 százalékát4 tette ki a kínai forgalom, ez pedig az idei teljesítményben is megmutatkozik: a Focus2Move szervezet adatai szerint egy év alatt 2,0 százalékkal estek vissza a csoport globális eladásai. Ezzel szemben a Toyota-csoport csaknem ugyanennyivel tudta növelni (+1,9%) forgalmát a világ piacain, miközben az összes nagy szereplő visszaesésről számolhatott be (ld. alábbi táblázat).

Amennyiben ezek a növekedési arányok az év végéig nem változnak, a Volkswagen AG forgalma a tavalyi5 10,81 millióról 10,59 millió autóra csökkenhet, míg a Toyota Motor Corporation 10,44 helyett 10,63 millió autót adhat el. Ez pedig azt jelentené, hogy 2019-ben ismét a Toyota-csoport lesz a világ első számú autógyártója.

Autógyártó2018.10.
millió darab (piacrész)
2019.10.
millió darab (piacrész)
Változás2018
millió darab (piacrész)
2019*
millió darab (várható piacrész)
Toyota-csoport8 354 921 (10,9%)8 517 680 (11,6%)+1,9%10 435 420 (11,2%)10 633 693 (16,1%)
Volkswagen-csoport9 056 191 (11,8%)8 878 607 (12,1%)-2,0%10 810 349 (11,6%)10 594 142 (13,8%)
Renault-Nissan Szövetség8 706 162 (11,3%)8 174 177 (11,2%)-6,1%10 346 982 (11,1%)9 715 816 (12,6%)
General Motors7 110 766 (9,2%)6 417 737 (8,6%)-11,2%8 643 003 (9,2%)7 674 987 (10,0%)
Hyundai-Kia6 108 094 (7,9%)5 933 296 (8,1%)-2,9%7 416 346 (7,9%)7 201 272 (9,4%)

* Prognosztizált érték. A piaci részesedés előrejelzése 77 millió eladott járműre vetítve értendő. A gyártók táblázatban elfoglalt sorrendje a prognosztizált értéken alapul.

Forrás: https://focus2move.com/world-car-group-ranking/

A fentiekkel együtt is korai volna még csoportszinten éves győztest hirdetni. Semmi elhamarkodott nincs azonban a márkák, illetve típusok rangsorának megállapításában.
Ahogyan 2017-ben és 2018-ban, idén is a Toyota lehet a világ első számú autómárkája. Az év első tíz hónapja során egyetlen más márka sem tudta növelni eladásait, így a Toyota eleve tekintélyes előnyét nemcsak megtartani, de erősíteni is tudta; ha a továbbiakban tartani tudja eddigi emelkedési rátáját, a márka világpiaci részesedése az év végére megközelítheti a 12 százalékot.

Autómárka2018.10.
millió darab (piacrész)
2019.10.
millió darab (piacrész)
Változás2018
millió darab (piacrész)
2019*
millió darab (várható piacrész)
Toyota7 198 520 (9,3%)7 299 945 (10,0%)+1,4%8 856 524 (9,5%)8 980 515 (11,7%)
Volkswagen5 763 290 (7,5%)5 603 115 (7,6%)-2,8%6 908 396 (7,4%)6 714 961 (8,7%)
Honda4 125 823 (5,4%)4 124 777 (5,6%)0,0%5 044 055 (5,4%)5 044 055 (6,6%)
Ford4 612 874 (6,0%)4 230 153 (5,8%)-8,3%5 456 994 (5,8%)5 004 063 (6,5%)
Nissan4 119 053 (5,4%)3 819 327 (5,2%)-7,3%5 076 395 (5,4%)4 705 818 (6,1%)

* Prognosztizált érték. A piaci részesedés előrejelzése 77 millió eladott járműre vetítve értendő. A márkák táblázatban elfoglalt sorrendje a prognosztizált értéken alapul.

Ennél is impozánsabb a Toyota Corolla dominanciája a típusok versenyében. Minden idők legnagyobb számban – több mint 47,5 millió példányban6 – eladott személygépkocsijából az év első tíz hónapjában több mint egymillió darab talált gazdára, csaknem 17 százalékkal több, mint a második helyezett modellből.

A tavaly mutatott, minimális (-1,1%) gyengülést követően most ismét emelkedik a Corolla forgalma; a modell globális piaci részesedése 1,4%7. Említést érdemel még a Toyota RAV4, amely a világ harmadik legnagyobb számban eladott személygépkocsijaként zárta a 2018-as évet8, és ezt a pozícióját azóta erősíteni is tudta. A szabadidőjárműnek hatalmas lendületet adott a generációváltás, és ha ezt tartani tudja az év végéig, gyakorlatilag megfelezheti lemaradását a jelenlegi második helyezett mögött: míg tavaly év végén a két modell közötti különbség 22,5 százalék volt, jelenleg csupán 12,2% a differencia.

Modell2019.10.
millió darab
Változás
2018.10.-hez képest
2018
millió darab
2019*
millió db (várható piacrész)
Toyota Corolla1 007 887+2,7%1 187 6451 219 711 (1,6%)
Ford F-széria875 194-2,5%1 081 2721 054 240 (1,4%)
Toyota RAV4767 907+10,5%837 486925 422 (1,2%)
Honda CR-V671 412+16,0%744 387863 489 (1,1%)
Honda Civic697 268+0,9%833 123840 621 (1,1%)