A Nissan egy olyan kutatást hozott nyilvánosságra, mely szerint lehetővé válhat, hogy a járművek értelmezzék a vezető agyából érkező jeleket – így átalakítva az emberek és autóik interakcióját.
Az emberi agyat a járművel összekapcsoló (Brain-to-Vehicle vagy B2V) Nissan technológia lehetővé tenné a vezetők reakcióidejének felgyorsítását, továbbá az autók képesek lennének a folyamatos alkalmazkodásra a vezetési élmény javítása érdekében.
A Nissan Las Vegasban, a 2018-as CES kiállításon mutatja be ennek az egyedülálló technológiának a képességeit. A B2V a Nissan Intelligent Mobility legújabb fejlesztése. Az Intelligent Mobility a Nissan azon jövőképe, mely összefoglalja a vállalatnak az autóhasználattal, az alkalmazott hajtásrendszerekkel, valamint az autók társadalmi integrációjával kapcsolatos fejlesztési terveit.
„A legtöbb ember egy kifejezetten személytelen jövőt társít az önvezetéshez, ahol az emberek átadják az irányítást a gépeknek. Azonban a B2V-technológia pont ellentétes ezzel – a vezető agyából érkező jelek felhasználásával még érdekesebbé és élvezetesebbé teszi a vezetést” – mondta el Daniele Schilacci, a Nissan Ügyvezető alelnöke. „A Nissan Intelligent Mobility-vel egy jobb, nagyobb önállóságot kínáló, még inkább az elektromosságra épülő és még jobban összekapcsolt világ felé törekszünk.”
A Nissan áttörése az agy jeleit dekódoló kutatásra épül, mely lehetővé teszi a vezető cselekedeteinek előrejelzését és a kellemetlenségek észlelését:
Előrejelzés: A vezetéstámogató technológiák gyorsabban avatkozhatnak be azáltal, hogy értelmezik az agy arra vonatkozó jeleit, hogy a vezető valamilyen mozdulatra készül – például a kormánykerék elfordítására vagy a gyorsítópedál lenyomására. Ez javíthatja a reakciót és hatékonyabbá teheti a vezetést.
Észlelés: Önvezető módban a vezető kellemetlen érzéseit felismerő mesterséges intelligencia képes a vezetési konfiguráció és a vezetési stílus módosítására.
„Egy másik lehetséges alkalmazási mód a jármű belső környezetének módosítása” – mondta Dr. Lucian Gheorghe, a Nissan japán kutatóközpontjának vezető innovációs kutatója, aki a B2V-kutatási programot vezeti. Például az autó a kiterjesztett valóság alkalmazásával módosíthatja mit lát a vezető, így pihentetőbb környezetet hozhat létre.
„A technológiában rejlő potenciális alkalmazási lehetőségek egyedülállóak” – mondta el Gheorghe. „Ez a kutatás a jármű belső terét érintő további fejlesztések alapjául szolgál majd a Nissan számára.”
A Nissan B2V technológiája az első ilyen jellegű rendszer a világon. A vezető egy olyan eszközt visel, mely méri az agyhullámok aktivitását, majd ezeket az információkat autonóm rendszerek elemzik. A mozgási szándék előre jelzésével a rendszerek a vezetőnél 0,2-0,5 másodperccel gyorsabban megkezdhetik a műveleteket – pl. elfordíthatják a kormánykereket vagy lelassíthatják az autót – mindezt szinte észrevétlenül.
A Nissan egy szimulátor segítségével mutatja be a technológia egyes elemeit a CES-en, ahol Gheorghe is jelen lesz, hogy válaszoljon a kérdésekre. A Nissan a Las Vegas Convention Center északi csarnokának 5431-es standján állít ki.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


