Főoldal Hírek Az Opel 2014-ben is első helyen végzett a személyautó-eladások piacán

Az Opel 2014-ben is első helyen végzett a személyautó-eladások piacán

„Örülünk annak, hogy végre érzékelhető növekedés volt a magyar autópiacon, de még jobban örülünk annak, hogy az Opel több, mint 50 százalékkal növelte eladásait. Ezzel az Opel a leggyorsabban növekvő márka volt a piacon, összeladásai pedig – a válság óta először –  tízezer fölé emelkedtek” – így foglalta össze  a 2014-es esztendőt kereskedelmi szempontból Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója.

opel_meriva_1_6_cdti_svajc_walensee_autoaddikt

Az Opel a tavalyi évben összesen 10.195 gépkocsit értékesített szemben a 2013-as 6.730-cal. Ez 51.5%-os eladási, illetve 2.26 százalékos piaci rész növekedésnek felel meg.  A teljes piac is növekedett 23.4 százalékkal – ezt több mint kétszeresen múlta felül az Opel.  Személyautó eladásokban az Opel sorozatban immár a negyedik évben az első helyen zárt, ez számokban 9.051 eladott autót és 13.41 százalékos piaci részesedést jelent. A márka ugyancsak első a privát ügyfeleknek történő eladásokban.

Az Opel modellek toplistáját az Astra vezeti (2.422 eladás), a szegmens első Corsa (1.752) és a az előző évi  eladásait több mint megduplázó Mokka előtt (1.259). A másik Opel szabadidő autó, az Antara is jól teljesített (795), ami azt jelenti, hogy a két SUV a teljes hazai Opel értékesítés több, mint 20 százalékát tette ki. Még egy érdekesség: a búcsúzó első generációs Zafira közel 900 darabos értékesítéssel első volt tavaly a szegmensében.

„Az idei évben az a célunk, hogy megőrizzük elsőségünket a személyautó piacon és a reményeink szerint tovább növekvő piacon az átlagnál jobban tudjunk növekedni” – mondta Koncz Gábor. Az Opel Magyarország ügyvezető igazgatójának várakozásai szerint „a további Opel sikerekhez hozzá fog járulni a bővülő, megújuló modellpaletta. A kisautók között az új Corsa és a prémium kisautó ADAM mellé érkezik az ötajtós, praktikus és elérhető áru kistestvér a KARL – ezzel az Opel minden idők legszélesebb kisautó kínálatával fog rendelkezni. Az év vége előtt várjuk az új Astrát és a modellújdonságok mellett, illetve részben azokkal együtt folytatódik a motorpaletta megújulása is.”

Az új motoroknál kitüntetett szerepe van a szentgotthárdi Opel motorgyárnak. Az ott készülő 1.6-os dízel már tavasszal megjelenik a Mokkában, később az év folyamán az Insigniában is. Az Insignia egyébként már mostantól rendelhető az új kétliteres dízellel, amely 170 lóerőt és 400 Newtonméter nyomatékot tud. És várhatóak újdonságok az új Astra motorterébe is. A felsorolt újdonságok részei annak az Opel termékoffenzívának, amelynek keretében 2018-ig 27 új modell és 17 új motor kerül – illetve részben már került – a piacra.