Blakie diktálja az iramot a Ford Focus ST-nek, miközben az autó a Jump ritmusához igazodva száguld: komoly sebesség és precízió kell ahhoz, hogy valaki lépést tarthasson Blakie-vel, az energikus MC-vel és zenésszel.
Ezért is döntött úgy a Ford, hogy a “Can’t see them” című számával berobbanó 21 éves sztár részvételével készíti el új filmjét, amely a vadonatúj Focus ST izomautó agilitását és villámgyors reakcióit mutatja be.
A vállalat belgiumi Lommel tesztpályáján három napon át forgatott filmben Blakie a Ford Performace szakemberei által kifejlesztett Focus ST első utasülésén adja elő Jump című slágerét.
Kifinomult technológiáinak (többek közt elektronikus vezérlésű részlegesen önzáró differenciálművének, turbólyuk-kiküszöbölő megoldásának és választható üzemmódjainak) köszönhetően az autó precízen követte a rapper gyors ritmus- és tempóváltásait.
Blakie a film kedvéért még a dalszöveget is átdolgozta kicsit, belecsempészve egy egyedi Focus ST-fordulatot.
“Lenyűgöző élmény volt egy versenypályán előadni a dalt, amit a szobámban írtam; pláne, hogy az anyukám is egy Forddal jár, úgyhogy nagyon büszke lesz rám” – mesélte Blakie. “Hihetetlenül jó volt összehangolódni egy profi autóvezetővel, és a versenypályán átélni azt az adrenalinfröccsöt, amit a Focus ST kínál.”
A továbbfejlesztett hajtásláncokat, futóművet és fékrendszert kínáló, vadonatúj Focus ST idén nyártól lesz kapható ötajtós és kombi karosszériával, valamint egy 280 lóerős, 2,3 literes EcoBoost benzinmotorral és egy 190 lóerős, 2 literes EcoBlue dízellel.
A filmben látható felvételek zárt pályán készültek, és a forgatást a Ford biztonsági szakértői felügyelték.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)































![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


