Közel 35 százalékos növekedést ért el 2016-ban a járműlízinggel, flottamenedzsmenttel és mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó Business Lease Hungary Kft. által kezelt autóflotta mérete az előző évhez képest – derül ki a cég sajtóközleményéből.
A tavalyi évet kiváló ügyfél elégedettségi mutatókkal záró vállalat 2006-os magyarországi piacra lépése óta folyamatosan azon dolgozik, hogy megszolgálja ügyfelei bizalmát, és a számok azt bizonyítják, hogy az elmúlt évek kitartó munkájának beérett a gyümölcse.
Az Európában 25 éves múlttal rendelkező cégcsoportnak mára hazánkban is sikerült kiépítenie egy erős bizalmi alapokra épülő, tartós kapcsolatrendszert ügyfeleivel és partnereivel egyaránt, mely szakembereik szerint a “Better care” filozófiájuknak köszönhető. A Business Lease időben felismerte, hogy igény van olyan minőségi szolgáltatásra és innovatív megoldásokra, melyek korábban nem voltak elérhetőek a piacon, ezért a vállalatnál nem az autó, hanem a gondoskodás került a középpontba – nem véletlen tehát a szlogen: Same cars, better care.
Legyen szó flottamenedzserről, járművezetőről vagy beszállítóról, a Business Lease magasan képzett, motivált munkatársai számára mindig az ügyfelek tökéletes kiszolgálása a cél, akár a személyes, akár a vállalati szempontoknak megfelelően. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Business Lease 2016-os Ügyfél elégedettségi kérdőíve, melyet a neves független Feeddex kutatócég készített, és elemzett a vállalatnak. A 10 pontos skálán az Ügyfelek elégedettsége 9,3, míg a Gépjárművezetőké 9,2 pontos lett, tehát mindkét esetben kiemelkedőek az eredmények, melyek tovább erősítik a “Better care” filozófia sikerességét.
„Büszke vagyok a csapattal elért üzleti sikerekre, melyek kulcsa a kollégák szakértelme és ügyfélközpontú gondolkodásmódja. Még nagyobb öröm számomra, hogy ez a fantasztikus csapat folyamatosan bővül és, hogy a jövőbeni technológiai fejlesztések mellett is kiemelten fontos marad számunkra az ember, mert ez teszi igazán szerethetővé a céget” – mondta Vincent van der Meijden, a Business Lease Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A sikeres üzleti év személyes sikereket is hozott a vállalat munkatársai számára: a korábban kontroller feladatokat ellátó Török András pénzügyi igazgatóként folytatja munkáját a Business Lease Hungary Kft-nél, míg a cég korábban hollandiai ügyvezetője Vincent Peeters, a Business Lease Group CEO pozíciójában segíti tovább a csoport munkáját.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


