A BMW M divízió filozófiáját és modelljeinek dinamikus karakterét hűen tükrözik a vadonatúj M3 motorsportos génjei, miközben a tegnap bemutatott előzetesben a BMW Motorrad abszolút sportmodellje, a két keréken nyújtott maximális teljesítmény megtestesítője, az S 1000 RR is feltűnik. A BMW ConnectedDrive, amely a piacon egyedülálló módon tart fent állandó kapcsolatot a sofőr, a jármű és a külvilág között, az IMF akcióit is nem egyszer segíti világkörüli kalandjuk során. A BMW ConnectedDrive innovatív funkciói a valós életben egyaránt növelik a biztonságot és fokozzák a kényelmet, amelyben kiemelt szerepet játszik a BMW modellekbe szerelt kamera és a megannyi vezetést támogató rendszer.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy újfent a világ egyik legizgalmasabb akciófilm-sorozatának részesei lehetünk” – nyilatkozta Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és – marketingért felelős tagja. „A kiemelkedő teljesítmény és a BMW ConnectedDrive szolgáltatásai együttesen felülmúlhatatlan partnerekké emelik a BMW modelleket Ethan Hunt és csapata számára, akik a járművek úttörő funkcióit és élvonalbeli technológiáit a világ megmentésének szolgálatába állítják. A BMW M3 az autóversenyzői géneket és a hétköznapi praktikusságot egy érzelmekkel teli, erőteljes koncepcióban egyesíti, amelyhez fogható eleddig nem készült” – tette hozzá Ian Robertson.
A Mission: Impossible – Rogue Nation a film főszereplője, Tom Cruise mellett ismét összehozza a Mission: Impossible – Ghost Protocol sztárjait, így Jeremy Renner-t, Simon Pegg-et, valamint Ving Rhames-t. Az ötödik epizódban Alec Baldwin, Rebecca Ferguson és Sean Harris is játszik.
A filmet a Paramount Pictures és a Skydance Productions közös projektként, Tom Cruise / Bad Robot produkcióban készítette el. Az ötödik részt Christopher McQuarrie rendezte, a produceri feladatokat Tom Cruise, J.J. Abrams és Bryan Burk vállalta el. A Mission: Impossible – Rogue Nation executive producerei David Ellison, Dana Goldberg és Don Granger a Skydance Productions-től, illetve Jake Myers voltak. A forgatókönyvet Drew Pearce, Christopher McQuarrie, Will Staples, Laeta Kalogridis és Patrick Lussier, valamint Dylan Kussman írták, Bruce Geller televíziós sorozata alapján.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)




































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


