A SEAT most vezeti be a SEAT Leon átdolgozott modelljét, azt a modellt, amelyet az 1990-es évek második felében történt paci bevezetése óta majdnem kétmillió példányban adtak el. Nézzünk kilenc érdekességet a SEAT Leon-ról!
A Leon mindhárom nemzedékét a SEAT martorelli (Barcelona) létesítményeiben tervezték, fejlesztették ki és gyártották. Giorgetto Giugiaro tervezte az autó első nemzedékét, Walter da Silva a másodikat, és Alejandro Mesonero-Romanos a Leon harmadik nemzedékének megalkotója.
Piaci bevezetése, 1999 óta 1,8 millió SEAT Leont adtak el. Az első nemzedékből 534.797 darab került piacra 1999 és 2005 között. A második generációhoz tartozó Leon értékesítése 2005 és 2015 között 140.000 darabbal haladta meg a megelőző nemzedék eladásait. Ez a növekvő tendencia tovább erősödött a Leon jelenlegi nemzedéke esetében, melyből 2012 és 2016 között 566.931 gépkocsit adtak el, ami már több, mint az egész első generációs Leon össz-értékesítési adata volt.
A SEAT Leon az elmúlt esztendő végére eddigi történetének legmagasabb értékesítési mutatóit produkálta, és 3 %-kal haladta meg a 2015-ös évben eladott 165.000 egységet. Az 1999-es piaci bevezetése óta ez volt a modell legjobb értékesítési adata.
Nemzetközi modell
A SEAT a Leon termelésének 80 %-át külföldön értékesíti. A számok tehát szintén azt mutatják, hogy a márka és a modell egyre nemzetközibbé válik. A harmadik generációs Leon értékesítése követi a spanyol vállalat trendjét, azaz Németország továbbra is a fő piaca, ahol 136.674 ilyen típusú gépkocsit adtak el.
A SEAT Leon eladásai először 2014-ben haladták meg az Ibiza értékesítési számait, így a Leon vált a vállalat második pillérévé, és a Leon lehetővé tette a cégnek, hogy új kategóriákban jelenjen meg. Egy jó példa erre, hogy 2016-ban jelent meg a vállalat első szabadidő-autója, a SEAT Ateca .
A SEAT Leon 2008-ban és 2009-ben megnyerte a túraautó-világbajnokságot (WTCC). Ez volt a legelső autó, amelyik dízel motorral felszerelve nyerte meg a versenyt.
A Jordi Gené vezette SEAT Leon Cupra 2014-ben lett a leggyorsabb első kerék hajtású, sorozatban gyártott gépkocsi a Nürburgring versenypályán a 7:58 perces köridővel. Egy évvel később a Leon ST Cupra ugyancsak a leggyorsabb kombi autó lett a híres Nordschleife pályán 7:58:12 perce idővel.
A SEAT Leon harmadik nemzedéke 90 kilóval könnyebb, mint a második generációs Leon volt. Mindezen túl a harmadik generációs Leon saját kategóriájában az első teljesen LED lámpákkal szerelt gépkocsi volt.
A SEAT most mutatja be a SEAT Leon felfrissített modellváltozatát, ez a Leon továbbfejlesztett külső formával és a gépkocsin megvalósított jelentős technológia előrelépéssel kerül piacra. A SEAT kutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke, Matthias Rabe szerint „még azt is kijelenthetjük, hogy az Ateca jellemzőit átültettük a Leonba!”





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


