A közelmúltban parázs vitákat keltett az interneten a Toyota egy szabadalmi bejegyzése. A dokumentáció elméletileg egy újszerű kenési rendszert vázolt, a mellékelt illusztrációk nyomán azonban valami sokkal izgalmasabb bontakozik ki.
A Toyota egy évvel ezelőtt nyújtotta be azt a bejegyzési kérelmet az Egyesült Államok szabadalmi hivatalához, amelyet aztán idén nyáron tett közzé az intézmény. A szabadalom a kartergáz elvezetésére, a PCV szeparátor kialakítására vonatkozik, így különösebben nem hozta lázba a benzinvérű rajongókat. Annál inkább a bejegyzést kísérő illusztrációk: ezek ugyanis egy olyan erőforrást ábrázolnak, amely jelenleg nem létezik sem a Toyota, sem a Lexus palettáján.
A szóban forgó motor ugyanis egy ikerturbós V8-as, a hengersorok közé illesztett feltöltőkkel. Noha a hosszú szabadalmi kérelem egyetlen pontján sem említik, hogy ilyen motor építését terveznék, már a műszaki rajzzal olajat öntöttek a tűzre a Toyota mérnökei.
Az autós társadalom évek óta várja ugyanis egy ilyen konfigurációjú erőforrás bevezetését: a megalapozott feltételezések szerint ez a négyliteres, akár 650 lóerős blokk léphetne annak a nagy hagyományokkal rendelkező 5,0 V8-as szívómotornak a helyébe, amely jelenleg a Lexus RC F nagyteljesítményű sportkupéban, illetve a Lexus LC 500 és a Lexus IS 500 túramodellekben dolgozik.
A motor a várakozások szerint nem csak az emissziós szabályoknak felelne meg jobban, de akár hibrid komponenssel is társítható volna – a takarékosság helyett a teljesítménynövelést tartva szem előtt.
Ennél is érdekesebb azonban, ahogy a szabadalmi bejegyzés a Toyota által kidolgozott technika univerzális kompatibilitása kapcsán további lehetséges erőforrásokat említ: szó esik szimpla turbós V8-as és V6-os motorokról, valamint soros négy- és hathengeres erőforrásokról is.
Noha ezek felsorolása a legkevésbé sem tekinthető ígéretnek a Toyota részéről, puszta említésük is izgalmas: az egyturbós V-motorok az új generációs TNGA-F platformra épülő szabadidőjárművekben, illetve platós teherjárművekben juthatnak fontos szerephez – ezek első képviselője az új generációs Toyota Land Cruiser 300, de a világpremier küszöbén álló Toyota Tundra pickup is ugyanezt a modern architektúrát alkalmazza.
A hathengeres turbómotor hibrid konfigurációkban a Toyota és a Lexus összes közép- és felsőkategóriás típusában szerephez juthatna, míg elektromos támogatás nélkül Észak-Amerikában és Délkelet-Ázsiában találhatna hívekre.
Egészen más területen kerülhetne reflektorfénybe a soros hathengeres motor, amely a márka legszebb hagyományai kelthetné ismét életre. A Toyota Supra több szériáján végigvonuló, de számos sportos limuzinban, így az első generációs Lexus IS 300-ban is alkalmazott elrendezés ugyanúgy hozzátartozik a Toyota DNS-éhez, mint mára a hibrid hajtástechnológia, vagy legújabban a hidrogén üzemanyagcella.
A nagy presztízsű blokk visszatérését ráadásul még valószínűbbé teszi a Toyota és a Mazda 2018-ban útjára indított, azóta egyre szorosabbra fonódó együttműködése a fejlesztés és a gyártás területén: ennek keretében ugyanis már körvonalazódtak egy soros hathengeres erőforrás tervei, melyről jövő év elején tudhatunk meg többet.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)


























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x194.jpg)


![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x160.jpg)