AutóAddikt Bemutatók Volkswagen Magyarországon is rendelhető az új, ráncfelvarrott Volkswagen e-Golf – menetpróbán bizonyított

Magyarországon is rendelhető az új, ráncfelvarrott Volkswagen e-Golf – menetpróbán bizonyított

Korábbi cikkünkben beszámoltunk a Volkswagen Innovációs Nap eseményről, melyet a Porsche Hungaria Volkswagen divíziója szervezett. A fő hangsúlyt a modellciklusának feléhez érkezett, ennek megfelelően megújított e-Golf kapta, menetpróba keretein belül, a Mátra lankáin próbáltuk.

A mátrafüredi Lifestyle Hotel Mátrában megtartott kapcsolódó prezentáció után ömlő esőben indult a tesztvezetés. Már korábban rendszeresítettünk egy helyszínt, úton a Kékestető felé, ahol optimális körülmények tudunk autót fotózni –  hasonló próbavezetések alkalmával már tettünk így.

Természetesen fogtuk hát az egyik szabad e-Golf kulcsát, és mindössze 56 kilométeres range, valamint 2 utas társaságában nekivágtunk az emelkedőnek.

Érdekes módon a hatótáv mérsékelten csökkent, nagyjából 25 kilométert autóztunk, s leadásnál 43 kilométert mutatott a kijelző. Azt persze vegyük hozzá, hogy a visszaúton a rengeteg fékezés, illetve motorfék által visszatermelt energia valamennyire azért szinten tartották a megtehető, hátralévő kilométerek számát – úgy, hogy nem spóroltunk az árammal, az útviszonyokhoz képest próbáltunk dinamikus közlekedést produkálni. Első blikkre a megújult Volkswagen e-Golf agilisabb, kényelmesebben vezethetőbb és kiforrottabb lett, s természetesen a hatótáv is növekedett – a prezentáción elhangzottak szerint 300 kilométer körüli hatótávval érdemes számolni 1-1 feltöltés után.

Már megrendelhető tehát az új Volkswagen Golf, amely tisztán elektromos hajtásrendszerű modellként bővíti a jelenlegi palettát – áll a Porsche Hungaria sajtóközleményében. Kiemelik: az újdonság nagyobb teljesítményt és hatótávot, illetve még gazdagabb szériafelszereltséget kínál elődjéhez képest. A nulla károsanyag-kibocsátású modell alapára.

Új lítiumion-akkumulátorral készíti aktuális e-Golf modelljét a Volkswagen, amelynek energiatároló képessége 24.2-ről 35.8 kilowattórára emelkedett. Az ügyfelek számára releváns éves középértékként így vezetési stílustól, a légkondicionáló berendezés használatától, illetve további tényezőktől2 függően mintegy 200, az Új Európai Menetciklus (Neuen Europäischen Fahrzyklus; NEFZ) során pedig 300 kilométer hatótáv adódik. Ezzel elődjéhez képest – a vezetési stílustól és a használat módjától függően – akár 50 százalékkal is növekedhetett az elektromos Golf hatótávja.

Az ügyfelek egyebek mellett a városi vészfékfunkcióval (City Emergency Braking) és gyalogosvédelemmel (Pedestrian Monitoring) kiegészített Front Assist rendszere és a bőrbevonatú multifunkciós kormánykerék, illetve a Volkswagen Media Control formájában jelentősen kibővített alapfelszereltséget is élvezhetnek. Az elektromos motor teljesítménye már 100 kW/136 LE, ami 15 kilowattal (20 LE) haladja meg az előd modellét, s amellyel az alsó-középkategóriájú négyajtós modell álló helyzetből 9,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra.

Az e-Golf további újdonsága az extrafelszerelésként rendelhető Active Info Display digitális műszeregység és a már alapkivitelben kínált, 9,2 col képátlójú monitorral szerelt és gesztusvezérléssel is kezelhető Discover Pro infotainment-rendszer. Mindezeken – mint a Volkswagen összes elektromos hajtásrendszerű modelljében – a Car-Net e-Remote App segítségével különböző járműfunkciók érhetők el kényelmes távvezérléssel.

Ennek megfelelően igény szerint okostelefonról vagy táblagépről is kezelhető például a légkondicionáló berendezés, vagy indítható el, illetve állítható le az akkumulátor töltése. Az alkalmazás még az e-Golf legutóbbi parkolási pozícióját is megjelenítheti a térképen. Külső megjelenésében a felfrissített e-Golf új LED-technikájú fényszórók és hátsó lámpák jellemezte, átdolgozott orr- és farkialakításáról ismerhető fel.

Utasterét a márka többi elektromos modelljéhez hasonlóan elektromos fűtéssel melegíti fel az e-Golf, kemény mínuszok esetén is a Golf modellektől megszokott magas színvonalú kényelmet kínálva. Ha már a feltöltés közben, s ezzel gyakorlatilag az elektromos hálózatról kívánják felfűteni, ez a funkció szintén aktiválható a Car-Net e-Remote alkalmazás segítségével. Ezzel jelentősen kímélhető az akkumulátor energiája, amelyből így több állhat rendelkezésre a közlekedéshez.

Nagyobb téli hatótáv – megoldás: hőszivattyú!

Az e-Golf fűtésrendszere kiváló példa arra, hogyan növelhetik az innovatív műszaki megoldások az elektromos hajtásrendszerű járművek gazdaságosságát – s ezzel hatótávját – a mindennapos autózás során. A „varázsszó” a hőszivattyú: az energiatakarékos házakból jól ismert elv az e-Golf révén járműves alkalmazásban is rendelkezésre állhat. Az extrafelszerelésént rendelhető hőszivattyú a környezeti levegő hőmérséklete és a hajtásrendszer komponenseinek maradékhője segítségével melegíti fel az utasteret. A kifejezetten az e-Golf számára kifejlesztett hőszivattyú télen jelentősen csökkenti az elektromosáram-igényt, jól érzékelhetően növelve az elektromos Golf hatótávját.

A Volkswagen Innovációs Napról bővebben kapcsolódó cikkünkben lehet olvasni.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyEPSON, QNAP, AOC, PhilipsMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte