AutóAddikt Magazin Margot Robbie vezeti a Nissan Formula E indulásával kapcsolatos turnéeseményt

Margot Robbie vezeti a Nissan Formula E indulásával kapcsolatos turnéeseményt

A Nissan és Margot Robbie – a vállalat elektromos jármű és fenntarthatósági nagykövete – vezetésével tartott esemény a Nissan egy igen érdekfeszítő korszakát nyitotta meg: az autógyártó elindul az ABB Formula E bajnokságban.

A nagy érdeklődésnek örvendő Nissan Formula E autó először a Genfi Autószalonon mutatkozott be, majd a New York-i Autókiállításon ismerkedhetett meg vele a közönség, Los Angelesben pedig számos VIP-vendég is testközelből láthatta.

Robbie az eseményen beszélt arról, hogy mekkora élményt jelentett számára egy elektromos autó vezetése a városban, és elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a Nissan elektromos járműveinek nagykövete lehet.

„Számos olyan Nissan kezdeményezéssel találkoztam, melyek célja az autós közlekedésben a levegő tisztábbá tétele, vagy az, hogy világszerte igazságosabbá tegyék az áramhoz való hozzáférést. És most ez is elérkezett: egy fantasztikus Formula E autó” – mondta el Robbie. „Érdeklődve várom, hogy lássam, hogyan fejlődik tovább a Nissan elektromos járműkínálata, és milyen új és érdekfeszítő technológiákat adnak a közösségek kezébe világszerte.”

A Nissan belépése az elektromos, utcai pályákon zajló sorozatba egybeesik a Formula E autók új generációjának bevezetésével, melyek látványos új aerodinamikai csomagot, illetve teljesen új akkumulátort és hajtásláncot kaptak. A színösszeállítást Japánban tervezte a Nissan globális tervezőcsapata.

A Nissan az első japán autómárka, mely megméreti magát a Formula E sorozatban. A márka nevezése az Intelligent Mobilty következő lépése. Az Intelligent Mobility az a jövőkép, mely összefogja a vállalatnak az autóhasználattal, az alkalmazott hajtásrendszerekkel, valamint az autók társadalmi integrációjával kapcsolatos fejlesztési terveit.

„A Nissan büszke arra, hogy innovatív működésének köszönhetően vezető szerepet tölt be az elektromos járművek technológiáinak fejlesztése terén, és immár több mint 320 000 Nissan LEAF járművet értékesített világszerte. Ezért a Formula E részvétel egy természetes előrelépés, és örömünkre szolgál, hogy Margot Robbie segítségünkre van üzenetünk közvetítésében világszerte” – tette hozzá Daniel Schilacci, a Nissan Motor Co., Ltd ügyvezető alelnöke. „A Nissan mérnökei már várják a Formula E versenyeit, hiszen ők fejlesztik a jövő elektromos járműveinek technológiáit. A futamokon a világ nagyvárosainak központjaiban versenyezhetünk, így ez a felület tökéletes lehetőséget kínál számunkra a Nissan Intelligent Mobility bemutatására.”

Michael Carcamo, a Nissan globális motorsport igazgatója egyetértett. „A Nissan részvétele az ABB FIA Formula E bajnokságban kulcsfontosságú fejlesztési platformot kínál elektromos járműtechnológiáinknak”, tette hozzá. „Az, hogy a versenyek ugyanazokon az utcákon zajlanak, ahol LEAF járműveink vásárlói nap mint nap közlekednek valódi előnyökkel kecsegtet – versenyautóink valós útviszonyok közt versenyeznek majd, és az így megszerzett tudást kamatoztathatjuk majd legújabb elektromos járműveink finomítása során.”

Októberben Robbie három új, fenntarthatósággal kapcsolatos kísérleti Nissan projektet jelentett be. Ezek célja az energiához való hozzáférés, illetve a katasztrófa-elhárítás hatékonyabbá tétele a Nissan globális szakember-gárdájának tudására, találékonyságára, és tapasztalataira építve. Az egyik projekt célja egy mikrohálózatokra épülő rendszer kiépítése, mely elektromos árammal látná el a fejlődő országok olyan helyi közösségeit, akik nem férnek hozzá az energiaellátáshoz; a másik projekt célja, hogy a Nissan, partnerszervezetekkel együttműködve, megtalálja, hogyan jelenthetnek segítséget technológiái a természeti katasztrófák esetén.

A Formula E versenysorozat ötödik szezonja várhatóan 2018 decemberében kezdődik, és a világ számos városába, többek között New Yorkba, Párizsba, Rómába, Zürichbe és Hongkongba is ellátogat majd.

Szóljon hozzá!