A Huawei a világon elsőként használta fel önvezető autó irányítására az okostelefonjába épített mesterséges intelligenciát (AI).
A vállalat “RoadReader” elnevezésű projektjének keretében egy önvezető Porsche Panamerát kapcsoltak össze a Mate 10 Pro AI-chipset-ével, amelynek segítségével a jármű valós helyzetben is képes volt megérteni a környezetét, és felismerni a tárgyakat – így például elkerülni egy kutyával való ütközést. A Huawei a barcelona-i Mobile World Congress-en mutatja be mindezt a nagyközönségnek.
A jelenleg fejlesztés alatt álló önvezető autók többsége a kifejezetten erre a célra tervezett chipkészletek képességeire támaszkodik, amelyeket külön beszállítók készítenek az autógyártóknak. A Huawei most a RoadReader elnevezésű projektjének keretében azt tesztelte, hogy a cég okostelefonjaiba épített, mesterséges intelligencia által hajtott chipset-je képes lenne-e egy önvezető autót is kiszolgálni. A teszt során kiderült, hogy a Huawei által átalakított Porsche Panamera, amely a Mate 10 Proban már jelenlévő AI-képességeket használja fel, ellentétben más vezető nélküli autókkal, nem csupán észleli az akadályokat, hanem meg is érti környezetét. A jármű a telefon segítségével képes különbséget tenni több mint ezer élő és élettelen dolog – kutya, macska, labda vagy bicikli – között, és megtanulja, hogy mit kell tennie az egyes esetekben. A folyamatban a Huawei által fejlesztett alkalmazáson és az okostelefonon kívül nincs szükség más technológiára, csak az autóba épített, szenzoros automata robotrendszerre, amely vezeték nélküli kapcsolaton keresztül a fékezést, sebességet és a kormányzást vezérli.
“Okostelefonunk kiváló teljesítményt nyújt a tárgyak felismerésének területén. Kíváncsiak voltunk, lehetséges-e, hogy rövid idő alatt felhasználjuk az AI képességeit különböző tárgyak felismerésére és elkerülésére” – mondta Andrew Garrihy, a Huawei nyugat-európai marketing vezetője (Chief Marketing Officer, Huawei Western Europe). “Ha technológiánk képes ennek elérésére mindössze öt hét alatt, akkor még mennyi minden lehetséges?” – tette fel a kérdést.
Az önvezető autók közlekedéséhez elengedhetetlen a szupergyors, késleltetés nélküli mobilhálózat (az úgynevezett 5G), a központosított, megfelelően gyors és nagyteljesítményű számítási szerverkapacitás, a kiváló, járművekbe épített érzékelőkkel ellátott fedélzeti rendszer és az ismétlődő helyzetekből tanuló mesterséges intelligencia. A Huawei évek óta több járműgyártóval áll kapcsolatban önvezető járművek fejlesztésében akár az AI-jal ellátott szerverinfrastruktúra, akár a gyors mobilhálózati technológiát illetően. A német Audival, Volkswagennel zajlanak már közös autós tesztek, az elektromos járműveket gyártó BYD-val pedig a cég idén januárban kezdte meg a mozdonyvezető nélküli vasúti próbautakat Kínában. A Barcelonában most bejelentett RoadReader önvezető autó alkalmazás pedig immár nemcsak a vállalati és üzleti, hanem a végfelhasználókat is célozza.
A Huawei RoadReader projektjét a háromnapos barcelona-i Mobile World Congress-en mutatja be a nagyközönségnek. A résztvevők kipróbálhatják az autó “vezetését” okostelefonjaikkal, megtaníthatják neki különböző tárgyak felismerését és a körülöttük való manőverezést is.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)


























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)


![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


