Főoldal Blog Oldal: 103

Meggyőző a Mazda MX-30 állami támogatással

A Mazda Corporation elfogadta a magyar piac ármódosítási kérelmét, így a tavaly szeptemberben bemutatott Mazda MX-30[1] 11 felszereltségi szintje közül az összes bevihető a héten kihirdetett állami támogatás 12 millió forintos sávja alá, így a teljesen elektromos Mazda már 6.990.900 Ft-tól elérhető.

Az MX-30 már alapfelszereltségében olyan eszközöket tartalmaz, mint pl. a CCS gyorstöltő, a szélvédőre vetített head-up kijelző, a hőszivattyús hűtés/fűtés, az akkumulátor temperálása, a sávtartó, adaptív tempomat, bőrkormány, vagy az okostelefon tükrözés és a kapcsolódási szolgáltatások. A 200km-es hatótáv pedig elegendő ahhoz, hogy az MX-30-cal megtehető legyen a napi ingázáshoz szükséges távolság (az átlag európai autós napi 48km-t[2] vezet), és az autó egész életciklusára vetített CO2-kibocsátás is minimális maradjon.

Az MX-30 elsősorban egy Mazda, csak másodsorban elektromos. A modell felépítését úgy alakították ki, hogy az megfeleljen azon elvárásoknak, melyeket vásárlóink minden Mazdával szemben támasztanak: gondtalan és örömteli vezetés, maximális biztonságban. Az kompakt SUV-ba beépítették az összes továbbfejlesztett i-Activsense biztonsági rendszert, mely megkönnyíti a gyors reakciókat és csökkentik a baleset lehetőségét.

A Mazda Motor Hungary a 2021-re 2000 darabos értékesítési célt tűzött ki a magyar piacra. 

A Mazda Corporation az üzleti év kezdetén megerősítette, hogy az európai piaci részvétel továbbra is hosszú távon kulcsfontosságú számára, hiszen a technológiai változás irányadó a modellfejlesztésben, s az itt megszerzett tapasztalat a globális piacokon is sikerekhez vezet. Mi optimizmussal várjuk a járványból való teljes kilábalást, mivel a közeli jövő olyan új modelleket hoz, melyek újabb piaci szegmensekbe hozzák el a Mazda elismert értékeit az autózásban” – foglalta össze Együd Tibor, a Mazda Motor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.


[1] MX-30 WLTP elektromos energia-fogyasztás: 14,5-19,0 kWh/100km; hatótáv: 200-262km (város); WLTP CO2 kibocsátás: 0 g/km

MX-30 NEDC elektromos energia-fogyasztás: 16,0 kWh/100km (kombinált); hatótáv: 237-298km (város); NEDC CO2 kibocsátás: 0 g/km

[2] Az Ipsos MORI 2019 márciusában a Mazda megbízásából, egy 12072, életkora alapján vezetői engedélyre jogosult felnőttből álló, reprezentatív online mintán végezte el a felmérést kijelölt európai piacokon (Egyesült Királyság, Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország és Svájc).

A Nissan és Brie Larson a Thrill című új kampányban együtt indulnak a vezetés izgalmának felfedezésére

A 20 hónap alatt 10 új termékkel jelentkező Nissannál a következő időszak a megújult modellválaszték által nyújtott izgalmakról szól, és ezt a felvillanyozó érzést az ügyfeleknek is igyekeznek átadni.

A márka legújabb amerikai reklámkampányában az ismert színésznő, Brie Larson mutatja be a Nissan múltjának, jelenének és jövőjének lenyűgöző járműveit. „Az új Nissan” („The New Nissan”) című reklámszpotjának bemutatójával indítja útjára a „Thrill” (Izgalom) névvel fémjelzett kampányát.

A film nyitójeleneteiben Larson a Nissan elmúlt évtizedeinek meghatározó járműveit próbálja ki és megállapítja: az autók valaha a popkultúra fontos szereplői voltak, mára azonban ez az érzés valahogy megkopott. A film ezután éles kanyart vesz, és a következő jelenetekben Larson már egy Z Proto lendületét élvezi, úttalan utakat jár be egy Frontier sofőrjeként, egy teljesen elektromos LEAF volánja mögött ül, majd egy technológiai megoldásokkal teli 2021-es új X-Trailt vezet, láttatva mindazt, ami ezeket az autókat egyedien izgalmassá teszi. A klip végén Larson már egy Nissan Ariyával hajt el, majd egy nagytotálban pillanthatjuk meg a Nissan új termékkínálatát.

A Nissannál úgy véljük, minden kanyar új izgalmakat rejt, és ezt a teljesen megújult termékválasztékunkkal is meg akarjuk mutatni” – mondja Allyson Witherspoon, a Nissan USA alelnöke és marketingigazgatója. „Brie-vel több mint egy éve dolgozunk együtt, és úgy véljük, a legújabb kampányban is igazán átélhető módon adja át ezt az üzenetünket.

A Nissan tavaly márciusban, az átdolgozott Sentrát bemutató „Refuse to Compromise” (Kompromisszum kizárva) című kampányban dolgozott először együtt Larsonnal. Larson és a Nissan útjai ezután az elmúlt év őszén, a teljesen új 2021-es Nissan Rogue-ot bemutató kampányban találkoztak újra, amelyben az autó igen változatos helyzetekben bizonyította összkerékhajtásának előnyeit; ezzel Larson és a Nissan között többéves együttműködés vette kezdetét.

Hihetetlenül jó volt együtt dolgozni a Nissan-csapattal a »Thrill« kampány bemutatójára készülve” – mondja Larson. „Legyen szó egy autós utazásról vagy a napi közlekedésünkről, a vezetés akkor jó, ha örömet okoz. Számunkra mindig lelkesítő megélni a vezetés szabadságát.”

Ebben a hónapban mutatta be a Nissan „The Chase” (A hajsza) című reklámját is, amely az elődöntőbe vezető útról szól. A „Thrill” kampány nemrégiben indult az amerikai tévécsatornákon, interneten és a közösségi média felületeken.

Brie Larson egyébként Emmy- illetve Golden Globe-díjas színésznő, elsősorban Marvel filmekből ismerhetjük, ő alakítja Marvel Kapitányt, aki több Bosszúállók filmen is feltűnik, valamint „A szoba” című thrillernek is ő a főszereplője. 

A horvátországi dupla győzelem után most hétvégén Portugáliában bizonyíthat a Yaris WRC

Egy hónappal ezelőtt Horvátországban hihetetlen finissel, lélegzetelállító finálét követően aratott újabb kettős győzelmet a TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata a Rally Világbajnokságban:  az egészen az utolsó méterekig tartó hajrában Sébastien Ogier és Julien Ingrassia alig 0,6 másodperccel végeztek csapattársaik, Elfyn Evans és Scott Martin előtt, s így a WRC történetének egyik legszorosabb győzelmét könyvelhették el.

Ezzel a megszerezhető maximális pontszámot begyűjtve Ogier visszavette az első helyet a pilóták mezőnyében, míg a csapat 27 pontra növelte előnyét az autógyártók rangsorának élén, így várva a most hétvégén murvás pályákon zajló összecsapást.

TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata vezető pozícióból vág neki a most hétvégén megrendezésre kerülő Portugál Rallynak, ami egyben az első, murvás utakon zajló összecsapás is a 2021-es idényben: az előző, horvátországi fordulóban aratott kettős győzelmet követően a Toyota áll az élen az autógyártók és a pilóták mezőnyében is. A pilóták között Sébastien Ogier az első az idény első három fordulójában elért két diadallal, Elfyn Evans 10 ponttal csapattársa mögött a harmadik helyen áll, míg Kalle Rovanperä az ötödik, 22 pontos hátránnyal Ogierhez képest. Ismét Takamoto Katsuta ül majd a negyedik Yaris WRC kormányánál Portugáliában a TOYOTA GAZOO Racing WRC Challenge Program szervezésében, miután már sorozatban három futamon sikerült az első hat között végeznie. A Toyota Yaris WRC immár ötödik idényében a csapat tovább dolgozik a versenygép továbbfejlesztésén. Miután a frissített aerodinamikai csomag sikeresen mutatkozott be Horvátországban, az autó most új, erősebb és megbízhatóbb motort kap a portugál versenyre. Az idei szezonban voltak már jeges, havas és aszfaltos utak is, most pedig murvás út vár a mezőnyre Portugáliában, sőt az ezt követő fordulókban is azon mennek a versenyzők. A Portugál Rally központja az ország második legnagyobb városának, Portónak a peremén fekvő Matosinhos lesz, ahol gyors, de technikás utak várják a résztvevőket. Az útfelület eleinte puha és homokos, amin az elsőként végighaladók kevés tapadásra számíthatnak, de a második áthaladás idejére gyakran sziklássá és barázdálttá válik. A rally útvonala hasonló, mint a 2019-es nyomvonal, és az ünnepélyes rajtra csütörtök este kerül sor Coimbra városában. Pénteken egy három szakaszból álló hurkot teljesítenek oda-vissza a csapatok az Arganil vidékén, ahol nem lesz déli szervizelés. A napot lezáró Lousada superspecial szakasz előtt a versenyzők eljutnak Mortáguaba. A szombati szakaszokat a Portótól északkeletre fekvő Cabreira hegységben jelölik ki, ahol három szakaszt kell teljesíteni szervizelés mellett, majd a nap végén egy új utcai teszt következik a Douro folyó torkolatánál. Vasárnap összesen öt szakasz vár a versenyzőkre, köztük az oda-vissza teljesítendő Felguieras teszt és a híres Fafe, ahol a gyorsasági szakaszt rendezik. 


Jari-Matti Latvala (csapatfőnök)

„A horvát aszfalton elért szép eredményt követően immár készen állunk a most következő murvás rallykra. Portugáliában rendszerint igencsak csúszós tud lenni a homokos út, de csak a délelőtt elsőként végighaladók számára. Délután már jobb a tapadás, viszont jóval durvább az út; már sokszor láttuk, mekkora kihívást tud ez lenni az autók és abroncsok számára. Mivel Seb vezet a bajnokságban, ő rajtol majd elsőként, ezért nagyon nehéz dolga lesz, de tudom, hogy igyekszik majd megoldani a feladatot. Elfyn valamivel jobb helyzetre számíthat, míg valószínűleg Kallénak lesz leginkább esélye próbára tenni a többi pilótát. Pár hete már tesztelt a csapat Portugáliában, kipróbáltuk az új kemény és lágy keverékes Pirelli abroncsokat, illetve igyekeztünk megtalálni a legjobb beállításokat. Érdekes lesz látni, hogyan sikerül a csapatoknak alkalmazkodniuk ehhez a kihíváshoz, de bízom benne, hogy jól szerepelünk majd.”

Elfyn Evans (33. rajtszámú autó pilótája)

„A portugál rally mindig kellemes versenynek számít, és örömmel várom, hogy újra ott lehessek az idény első murvás versenyén. Négy nagyon különböző jellegű rallyval és majdnem négy különböző útburkolattal nyitottuk az idényt. A korábbi fordulókhoz hasonlóan Portugáliában is szokjuk majd az új abroncsokat. A verseny előtti tesztelésen minden jól ment, de nagyon meg kell fontolnunk, hogy idén kevesebb lágykeverékes abroncsot használhatunk, mint a korábbi években, ami hatással lehet arra, hogyan választunk majd abroncsokat a hétvégén. Elég sok idő eltelt már az utolsó, murván rendezett rallynk óta (ami Szardínián volt tavaly), ezért nehéz megmondani, mire számíthatunk, de azért megyünk oda, hogy mindent beleadjunk, ahogy mindig.”

Kalle Rovanperä (69. rajtszámú autó pilótája)

„Azután, hogy fel kellett adnunk a versenyt Horvátországban, jólesett, hogy pár nappal később már újra beülhettünk az autóba a portugáliai teszteken. Olyan régen nem vezettem már murván, hogy kellett egy kis idő, amíg visszazökkentünk a régi kerékvágásba. Összességében viszont jól éreztem magam az autóban, illetve az új abroncsokkal az autón. Örömmel várom Portugáliát, és hogy ismét murván versenyezhessek. Úgy érzem, ez egy olyan verseny, ami jól fekszik nekem, és élveztem, amikor 2019-ben sikerült győznünk a saját kategóriánkban. Horvátország után úgy gondolom, hogy picit józanabb hozzáállással versenyzek majd, de remélhetőleg egyből megtaláljuk a megfelelő tempót, és versenyben leszünk egy igazán jó eredményért.”

Ford Transit TRAIL turnébusszal koncertezik majd a Leander Kills

Minden zenekar legjobb barátja a turnébusza. Egy jó öreg Transit sok együttes választása és hű társa a hosszú utakon megbízhatóan és fáradhatatlanul szállítva kiszolgálva a zenekarok minden igényét a koncertkörutak során.

A Ford az európai és hazai haszongépjármű piac legnagyobb szereplőjeként régóta elkötelezett a könnyűzene támogatása mellett. Az Egyesült Királyságban nagy sikerrel futott Bands in Transit Project mintájára, azt tovább gondolva, és a jelen körülményekre adaptálva a Ford Magyarország 2021. tavaszán meghirdeti saját Band in Transit 2021 projektjét. A Projektben a Ford Magyarország egy feltörekvő zenekarnak biztosít egy Ford Transit TRAIL turnébuszt a zenekar koncertturnéjához. A Ford választása itthon egy fiatal, ígéretes zenekarra, a Leander Killsre esett.

Leander a Leander Kills IV című online lemezbemutató koncertjének zártkörű főpróbáján tartott sajtóesemény keretében vehette át a Transit Trail kulcsait, ahol Szabó Attila, a Ford ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy Ford a zenekar munkáját és turnézását egy vadonatúj Transit TRAIL turnébusz biztosításával segíti.

A Köteles Leander énekes, dalszerző, basszusgitáros, zongorista, producer által vezetett Leander Kills Magyarország leggyorsabban fejlődő rockzenekara. Három alkalommal szerepeltek nagy sikerrel A Dal című műsorban: Élet – 2017, Nem szól harang – 2018, Hazavágyom – 2019 című dalukkal. Facebook rajongóinak száma jelenleg 48.500. Youtube csatornájának előfizetői száma 60.200, akik 35,8 millió organikus megtekintést generáltak 5 év alatt. A zenekar intenzíven koncertezik, az járvány előtti időszakban 227 koncertet adtak itthon és a környező országokban.

2017 az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóműsorában találta a zenekart az Élet című dallal, mellyel a döntőig jutott a csapat és országos ismertségre tett szert. A 2017 szeptemberében kiadott Élet a halál előtt című nagylemez az albumeladási lista élén nyitott és platinalemez státuszt ért el. 

Nem szól harang című dalával első helyen jutott tovább A Dal 2018 első válogatójából és menetelt a döntőig.

A Luxusnyomor című album alig 2 hét alatt aranylemez státuszt ért el, és 3 hétig első volt a Mahasz albumeladási listáján, ősszel platinalemezzé érett, melynek emlékére bakelit változatban is megjelent az album, és ezzel, valamint a digitális eladásokkal együtt a dupla platina státuszt is el fogja érni. A lemez Fonogram díjat kapott az év hazai hard rock vagy metal albuma kategóriában.

2020. október 30-én jelent meg a Leander Kills IV stúdióalbuma CD és három különböző színű (piros, fekete, ezüst) LP formátumban. Az album egy hét alatt elérte az aranylemez státuszt, 2021 május elején pedig a platinalemez szintet. A lemezbemutató online koncertet tegnap láthatta élőben a közönség.

A zenekar koncert körútjának új turnébuszát, az új Transit Trail modellt kifejezetten arra tervezte a Ford, hogy a keményebb munkakörnyezetben is jól teljesítsen, ezért a Transit Trail kivitelekben új, részlegesen önzáró, mechanikus differenciálmű (mLSD) javítja a tapadást.

Exkluzív külső és belső felszereltség biztosítja, hogy a Transit Trail felhasználói még a nehéz körülmények mellett is számíthatnak autójuk kényelmére és praktikumára.

A Trail változatok első-hátsó lökhárítójának alsó részét, valamint a karosszéria oldalát fekete védőelemek óvják. A matt fekete hűtőrács túlméretezett Ford felirata látványosan és egyértelműen jelzi, hogy ez a jármű bárhová képes eljutni; mindezt egyedi tervezésű, 16 colos könnyűfém keréktárcsák és az első ajtókon elhelyezett Trail emblémák egészítik ki. 

A Trail kiviteleket gazdagabb belső felszereltség jellemzi: az alapáron kínált bőr üléskárpitok nemcsak az utastér prémium minőségét erősítik, hanem strapabírók és könnyen tisztíthatók is. Az ugyancsak alapáras klímaberendezés a külső hőmérséklettől függetlenül komfortos környezetet teremt, a Quickclear fűthető szélvédő pedig jó szolgálatot tesz a fagyos téli napokon. Az alapfelszereltség része a motorosan behajtható külső visszapillantó tükör és az automatikus világítás is.

A Leander Kills turnébusza 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű változatban, hosszított tengelytávú 9 személyes busz kivitelben készült, és 130 lóerős 2.0 literes EcoBlue Hybrid motor hajtja.

Megkezdődött az elektromos Vivaro értékesítése Magyarországon

Egyszerre két fontos esemény történt az elektromos Opel Vivaro-e kishaszonjárművel kapcsolatban. Az egyik ceremoniális, hiszen Dalos Attila, az Opel márkaigazgatója idehaza átvehette a nemzetközi Év Haszonjárműve díjat, a másik, hogy megkezdődött a Vivaro-e magyarországi értékesítése.

A trófea odaítéléséről a 24 országot képviselő nemzetközi zsűri már hónapokkal ezelőtt döntött, de most jött el az alkalom, hogy a magyar zsűritag Boncsér Sándor idehaza átadja a díjat az Opel márkaigazgatójának, Dalos Attilának. Az Opel hazai vezetője elmondta, hogy  az első itthoni visszajelzések nagyon pozitívak, határozottan érdeklődnek a flotta ügyfelek a Vivaro-e iránt és már a hivatalos értékesítés megkezdése előtt befutott több előrendelés is. Hozzátette: „A nemzetközi szakmai zsűri elismerése fontos jelzés, bízunk abban, hogy a szakújságírók véleménye összecseng a potenciális vásárlókéval. A városi és város környéki szállításokhoz ideális partner a Vivaro-e, amely igénytől függően több, mint 200 vagy 300 kilométeres hatótávot tud megtenni teljesen emisszió mentesen.”

A Vivaro-e értékesítése most indul, a legnépszerűbbnek ígérkező modell, a hosszú Cargo változat Edition felszereltséggel, 50 Kwh akkumulátorral netto 9.700.000 forintba kerül. Az Edition már tartalmaz olyan fontos alapfelszereltségeket, mint légkondícionáló, elektromos ablak, parkoló radar, tempomat és sebesség határoló, elektromos kézifék, ESP, visszagurulás gátló.

Az Opel kishaszonjármű palettája az év folyamán tovább bővül. A legfontosabbnak ígérkező hír az új Movano piacra lépése lesz, amely már igazi „családtagként” Stellantis alapokra épül. Ebből a legnagyobb dobozosból is lesz teljesen elektromos meghajtású változat. Az „e” jelű Opel kishaszonjárművek palettáját sz év vége felé a Combo-e Cargo egészíti ki – ezzel a márka valamennyi kishaszonjárművének lesz emisszió mentes változata.

Végül pár szó a haszonjárművekkel közös alapokra épülő személyautókról. Az előbb említett Combo testvére a Combo Life is érkezik majd teljesen elektromos változatban és már rendelhető a Zafira-e Life kisbusz ( amelynek ára M hosszúság, Business Edition, kivitel,  9 személyes, 50 kWh akkuval – bruttó 14.799.000 forint).

Miért érdemes Nissan LEAF-et választani 2021-ben is?

A Nissan magyarországi importőre üdvözli a közelmúltban bejelentett állami elektromos autó támogatást. Ennek alkalmából összegyűjtöttük azokat az érveket, amelyekért érdemes a már sokat bizonyított LEAF-et választani 2021-ben is. 

Ár 

Tekintettel arra, hogy a LEAF már 10 éve a piacon van, az árak – a fejlesztési költségek megtérülésével – csökkentek a 2020-as árakhoz képest (változatlan euróárfolyammal számolva). Elérhető már egy Visia felszereltség is, és így az autó állami támogatással 7.990.000 Ft-ért elvihető.

Ebben az árban már nagyon sok felszereltség megtalálható, minden ami az 5 csillagos törésteszthez kell (például vészfékasszisztens vagy közúti jelzések felismerése), ugyanakkor a népszerű e-Pedalis, ami egypedálos vezetést biztosít, akár az esetek 95%-ában, vagy a telefonról vezérelhető hűtés/fűtés, töltés és nem utolsó sorban az intelligens kulcs (i-Key) is. 

Érdekesség, hogy most megéri feljebb lépni a felszereltségi szintek között, ugyanis a Nissan egyre nagyobb kedvezményt ad a magasabb felszereltségű változatokra. Ennek köszönhetően a Tekna felszereltségi szint is belefér a 12.000.000 Ft-os támogatási értékhatárba. 

Felszereltség 

Az Acenta változat, amely 8.490.000 Ft-ért vihető el az állami támogatás levonása után, nagyon jól felszerelt, és olyan extrákat tartalmaz, amit az azonos méretosztályban lévő versenytársak sok esetben nem mondhatnak el magukról. Ilyen például a hőszivattyús fűtés (amely téli időszakban nagyon hasznos tud lenni), a 8” navigáció Apple Carplay és Android Autó funkciók, a tolatókamera, vagy az adaptív tempomat. Ezek mellé 95.000 Ft-ért választhatunk Téli csomagot is, ami tartalmazza az első és a hátsó ülésfűtést, valamint a fűtött bőr kormánykereket.

Méret

A LEAF elengedő helyet biztosít a családok számára. Nemcsak a fejtér és a lábtér elegendő akár öt felnőtt számára, hanem a csomagtér is nagynak mondható a kalaptartóig pakolható 400 literes méretével. 

Megbízhatóság 

A LEAF volt az első sorozatgyártású családi méretű elektromos autó, így 2010 óta már több mint 10 évet tudhat maga mögött. Ezalatt az időszak alatt folyamatosan fejlesztette a cég a modellt (jelenleg a 4. generációs akkucsomaggal érhető el). Saját fejlesztésű akkumulátorral érkezik, és az eltelt idő azt igazolta, hogy nagyon alacsony a meghibásodási arány. „A Nissan belső statisztikái alapján nem érte meg a márkakereskedéseknek beruházni az akkumulátor javító műhelyekbe, ugyanis ezek a szerelő szobák sok esetben csak porosodnak, és kihasználatlanul állank. Fontos még azt is megjegyezni, hogy sok olyan 5-7-9 éves LEAF fut a magyar és külföldi utakon, amelyek közel karbantartás mentesek” – mondta Reizer Levente, a Nissan PR managere. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a magyar utakon a leggyakoribb elektromos autó a Nissan LEAF, és ezúton is köszönjük minden vásárlónak, aki a LEAF-et vagy az e-NV200-at választotta” – tette hozzá Levente.

Ügyfélelégedettség

A New Car Buyer Survey, egy prominens nemzetközi autóipari piackutató cég, több éven keresztül végzett felmérést LEAF tulajdonosok körében, azt vizsgálva, hogy mennyire elégedettek az autójukkal. A válaszadók egy 10-es skálán dönthettek az elégedettségről és majd minden évben a kutatásban résztvevők 92%-a a 10-es és a 9-es (tökéletesen vagy majdnem tökéletesen elégedett) válaszokat jelölték meg. 

Töltés

A töltés szempontjából is van néhány olyan tény, ami objektíven nézve is előnyössé teszi a LEAF-et. A Nissan és a MOL együttműködésének köszönhetően, a MOL autópályás villámtöltő hálózatán jelenleg 15% kedvezményben részesülnek a Nissan LEAF és e-NV200 tulajdonosok.

Egy másik, kicsit szokatlanabb előny az, hogy mivel nagyon kevés olyan elektromos autó van az utakon, ami a CHAdeMO villámtöltési szabványt használja, ezért a LEAF tulajdonosoknak jó eséllyel nem kell várakozniuk a villámtöltőknél (amennyiben az adott villámtöltő tud egyszerre két autót is tölteni, ilyen például a MOL, illetve az E.ON-os nemzetközi NEXT-E töltőhálózat) – amelyek kevésbé foglaltak, mint a CCS Combo szabvánnyal szerelt töltők. 

A LEAF nagyobb akkumulátoros változata nemcsak, hogy többet tud menni, illetve jobban gyorsul, de a villámtöltést is gyorsabban végzi (kb. 70 kW-tal).

A Nissan Solymár aktuális Nissan LEAF ajánlatai: IDE kattintva!

Nissan LEAF cikksorozatunk: IDE kattintva!

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, HTC, Acer

Az új BMW M3 és M4 modelleket bemutató roadshow-n feltűnik a versenyszimulátorok köré szervezett SIM Racing is

Az új BMW M3 és M4 bemutatójának részeként márkakereskedéseket érintő roadshow-ra indult a versenyszimulátorok köré szervezett SIM Racing. A versenyszimulátorok a profi pilótáknak, az amatőr indulóknak és a lelkes kezdőknek egyaránt lehetőséget biztosítanak a virtuális megmérettetésekben való részvételre.

Motorsportos berkeken belül világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend a versenyszimulátorok köré szervezett SIM Racing, amelynek virtuális megmérettetéseibe a lelkes kezdők éppúgy bekapcsolódhatnak, mint az amatőr indulók és a legprofibb pilóták. Legyen szó akár számítógépről, akár játékkonzolról, a versenyek olyannyira élethűek és realisztikusak, amennyire a virtuális térben csak lehetséges. A BMW Group ráadásul járműadatokat is elérhetővé tesz a SIM Racing futamai során, a versenyzőknek így éppúgy számolniuk kell a fogyasztással és a gumiabroncsok kopásával, mint a motorsport élvonalában. Tapadás, úttartás, vezetési stílus – minden annyira valósághű, amennyire csak lehet. Ezért is állnak rajthoz egyes megmérettetéseken a BMW gyári pilótái is. A szimulátor futamokat a gyár képviselői mutatják be a résztvevőknek, míg az BMW márka ügyfelei professzionális instruktorok felvezetésével próbálhatják ki a vadonatúj BMW M3 Competition és M4 Competition modelleket.

Az e-sporton keresztül a BMW egy vadonatúj, dinamikusan növekvő közösség tagjait szólíthatja meg, a jövőben így az e-sport a bajor prémiummárka marketingtevékenységeinek kiemelten fontos területévé válik. A BMW jól láthatóan képviselteti magát a SIM Racing futamain, a BMW SIM Racing pedig a versenyszimulátorok köré szervezett program független megmérettetéseként is elérhető a játékosok számára. A BMW SIM Cups a világ legjobb virtuális pilótáit állítja rajtrácsra, a virtuális BMW versenyautók volánja mögött értékes győzelmekért, címekért és pénznyereményeként folyik a küzdelem. 2021-ben először már csapatok is versenyezhetnek a BMW SIM Racing futamain. A bajor prémiummárkát a BS + COMPETITION, a G2 Esports, a Team GB és a Team Redline csapatok képviselik a különböző virtuális megmérettetéseken.

A magyarországi roadshow-nak egy speciálisan átalakított kamion és verseny-szimulátorok adnak otthont a legnagyobb márkakereskedésekben, a konvojt pedig egy, a roadshow-t népszerűsítő felszereltséggel és fényezéssel ellátott BMW M4 Competition Coupé is kíséri. A kisebb márkakereskedésekben a BMW M3, M4 újdonságai mellett pedig szimulátorok érhetőek el. A BMW SIM Racing szimulátora az alábbi időpontokban várja ügyfeleit a hivatalos BMW márkakereskedésekben:

  • Wallis Motor Pest: május 12-13.
  • Budapest Motors: május 14-15.
  • Rack Autó Budaörs: május 17-18.
  • Schneider Autóház, Pécs: május 19-20.
  • Mag3, Nyíregyháza: május 22.

Célegyenesben a páratlan menetdinamika felé: az új BMW 2-es Coupé

A sorozatgyártást előkészítő utolsó fejlesztési fázisban a prémium kompakt szegmens etalon sportautójának új kiadása már a menetdinamikai tulajdonságokat finomhangoló tesztköröket futja. A sorozatgyártás 2021 nyarának végén kezdődik.

Az új BMW 2-es Coupé a sorozatgyártást előkészítő fejlesztési munkálatok célegyenesébe fordult, teljes gázzal a rajtrács első sora felé. A gyártósorokat megelőző utolsó fejlesztési fázisban a modell tervezőmérnökei versenypályás körülmények között tesztelik és finomhangolják az új BMW 2-es Coupé hajtáslánc- és futómű-technológiáját. A kétajtós sportautó számos olyan alkatrésszel büszkélkedhet, amely egyedülálló a prémium kompakt szegmensben, a versenypályás tesztek így arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a modell magával ragadóan sportos vezetési élményét a mérnökök részletekbe menően tökéletesítsék – az újdonság tulajdonosainak abszolút pole pozíciót garantálva a prémium kompakt szegmensben. Az új BMW 2-es Coupé páratlan kvalitásai között említendő a hátsókerék-meghajtás, a rendkívül erős soros hathengeres erőforrás, a szinte 50:50 arányú tengelyterhelés-elosztás, az extrém merev karosszéria és az agilis, dinamikus vezetési stílushoz tervezett futómű-technológia.

Magával ragadóan sportos vezetési élmény a BMW 2002 nyomdokain

Az új BMW 2-es Coupé, amelynek sorozatgyártása 2021 nyarának végén kezdődik, minden porcikájában a sportos vezetési élmény kompromisszumoktól mentes formáját élteti. A modell a BMW azon legendás, vezetőre összpontosító, kompakt és erőteljes kétajtós modelljeinek hagyományát viszi tovább, amelyet még a BMW 2002 indított útnak. Legyen szó akár erőnlétről, tapadásról, kanyarsebességről vagy irányíthatóságról, az új BMW 2-es Coupé azon rendkívül eltökélt ügyfelek igényeit is maradéktalanul kielégíti, akik egy prémium kompakt modellben is a zabolátlan teljesítményt keresik.

Az új BMW 2-es Coupé sorozatgyártást előkészítő utolsó fejlesztési fázisának keresve sem találhattak volna tökéletesebb otthont a tervezők: a Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkján a prémium kompakt szegmens új etalonjának kerékfelfüggesztései, futómű-technológiája, lengéscsillapítói, kormányműve és fékrendszere is számot ad képességeiről. Az itt, a München körüli országutakon és a BMW Group Maisach-i tesztlétesítményében elvégzett megmérettetések együttesen garantálják, hogy az új BMW 2-es Coupé páratlan menetdinamikai adottságait a bajor prémiummárka ügyfelei a hétköznapok útjain és a legkeményebb versenyszituációk közepette egyaránt átélhetik. Az összes hajtáslánc- és futómű-technológiai alkatrész átfogó finomhangolásával a mérnökök garantálják, hogy az erőforrás maximális teljesítménye és a mérnökien precíz irányíthatóság minden vezetési szituációban kéz a kézben jár, a lélegzetelállító kanyarsebesség és az optimális tapadás kettőse pedig mindenféle időjárási körülmények és útviszonyok közepette tökéletesen kiegyensúlyozott menetkomfortot ígér. A modell ugyanakkor oldalirányú gyorsulási erők felépülése esetén is tökéletesen kiegyensúlyozott, optimalizált kormányrásegítéseket garantál.

A motorból érkező erő hátsó kerekekre továbbításával – amely egyedülálló az új BMW 2-es Coupé szegmensében – a kanyarokban játszi könnyedséggel indíthatók mindvégig kontrollált, sportos csúsztatások is.

BMW M modell a portfólió csúcsán

Az új BMW 2-es Coupé menetdinamikára való maximális összpontosítását leginkább a portfólió csúcsán trónoló BMW M modell testesíti meg. A BMW M240i xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 8,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 186 gramm / km; előzetes értékek a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint) motorházteteje alatt egy rendkívül erős soros hathengeres erőforrás dolgozik, BMW TwinPower Turbo technológiával. A benzinmotor – amelynek rendszerreakciója azonnal, végtelen vehemenciával érződik – 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményét egy nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltó továbbítja a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás osztóművéhez. Utóbbi a hátsókerék-meghajtás preferenciái szerint kínálja fel a hátsókerék-meghajtású BMW modellek által fémjelzett vezetési élményt, minden pillanatban tökéletesen alkalmazkodva az útviszonyokhoz és az időjárási körülményekhez.

A Nürburgringen elvégzett menetdinamikai tesztek arra is kiváló lehetőséget teremtettek, hogy a mérnökök a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás és az osztóműbe épített a BMW M sport differenciálmű együttműködését finomhangolják. A sport differenciálmű a benne dolgozó elektromos motornak köszönhetően 0 és 100 százalék között képes változtatni záró funkcióját, az új BMW 2-es Coupé kerekei így minden ívet a lehető legoptimálisabb tapadással, stabilitással és kanyarsebességgel tudnak bevenni. A motorból érkező erő hátsó kerekek közötti elosztás-arányának folyamatos változtathatóságával jelentősen nagyobb oldalirányú gyorsulás, kanyarból kifelé pedig érezhetően dinamikusabb tempó érhető el.

Az új BMW 2-es Coupé járműkoncepcióját kifejezetten a menetdinamika szempontjai szerint álmodták meg

Függetlenül az erőforrástól, a karosszériaváz kimagasló torziós merevségéből az új BMW 2-es Coupé összes modellváltozata menetdinamikai előnyt kovácsol. A tervezők az elődmodellhez képest mintegy 12 százalékkal nagyobb torziós merevséget értek el, például a jármű hátsó részének menetdinamikai bekötéseinél, amelyek az új BMW 2-es Coupé kivételes agilitásához is nagymértékben hozzájárulnak. Ráadásul a járműkoncepció, amelyet a mérnökök kifejezetten a menetdinamika szempontjai szerint álmodtak meg, mindkét tengelyen jóval szélesebb nyomtávokat is kínál. A sportosan vett kanyarokban utóbbiak jelentősen csökkentik a modell billenési szögét és az egyes kerekek terhelését.

Az új BMW 2-es Coupé összes modellváltozata alapfelszereltségként kapja meg az erőhatás-függő lengéscsillapítókat, amelyek érezhetően optimalizálják a sportosság és a menetkomfort közötti egyensúlyt. Az erőhatás-függő lengéscsillapítók finoman egyenlítik ki az úttest egyenetlenségeit, miközben a karosszériarezgéseket ellensúlyozva fokozzák az utazás kényelmét. A nagyobb úthibák következtében fellépő karosszériamozgásokat a technológia arányosan nagyobb lengéscsillapító-beavatkozásokkal kompenzálja. Az új BMW 2-es Coupé modellhez az opcionális extrafelszereltség részeként adaptív BMW M futómű is megrendelhető, amelynek elektronikusan vezérelt lengéscsillapítói a sportos és a kényelemre hangolt vezetés újabb dimenzióját váltják valóra.

Mérnökien precíz irányíthatóság, optimalizált aerodinamikai tulajdonságok

A bajor prémiumgyártó ügyfelei még a legdinamikusabb vezetési szituációk közepette is tökéletesen irányításuk alatt tarthatják az új BMW 2-es Coupé-t. Az erőteljes és pontosan adagolható fékrendszer mellett a kétajtós modell irányítását mérnökien precíz kormánymű is segíti, amelyhez az első és a hátsó tengely közötti tökéletes terhelés-elosztás, a kormánymű típus-specifikus kialakítása és az első kerékfelfüggesztések kivételesen feszes bekötései is hozzájárulnak. Az új BMW 2-es Coupé-hoz opcionális extrafelszereltségként a változó áttételű kormánymű is megrendelhető, amely kanyarodás közben még precízebb irányíthatóságot, parkolás és manőverezés közben pedig még könnyebb kormánymozdulatokat kínál.

Az új BMW 2-es Coupé karosszériája nem csupán a márka modern, letisztult és minimalista formanyelvét élteti, de olyan, első ránézésre alig, a Nürburgring nagysebességű tesztkörein azonban azonnal észrevehető módosításokat is tartogat, amelyek nagymértékben fokozzák az újdonság, és kiváltképp az új BMW M modell aerodinamikai adottságait. Típus-specifikus első koptatók és légterelő lapok, légbevezető és légkivezető nyílások, üzemanyagtartály- és hátsótengely-borítások, a kerekek mögött pedig aerodinamikailag optimalizált felfüggesztések és merevítések garantálják, hogy az új BMW 2-es Coupé első tengelyére 50 százalékkal alacsonyabb felhajtóerő hat, mint közvetlen elődmodellje esetében.

A Mazda pozitív profittal zárta az elmúlt pénzügyi évet

A Mazda Motor Corporation ma jelentette az elmúlt pénzügyi év eredményeit, mely 2021. március 31-én zárult globálisan 1,287,000 autó eladásával.

A Mazda két legnagyobb piaca, Észak-Amerika és Kína növelte az eladott volument a múlt évhez képest (403,000 db +2% illetve 228,000 db +8%). Japánban a Mazda 176,000 autót értékesített (-13%).

A Mazda értékesítési teljesítményét Európában* a COVID-19 befolyásolta, az elhúzódó lezárások a régió több országában visszavetették az értékesítést (178,000 db, -32%).

A pénzügyi év második felében a fokozottan erős értékesítési lendületnek, a költségcsökkentésnek, és a változó profit javulásának köszönhetően a Mazda 23,2 milliárd EUR nettó bevételt ért el, mely 71 millió EUR éves működési profitot eredményezett, 255,6 milliós nettó veszteség mellett.

Miközben a gazdasági környezet továbbra is olyan kihívásokat tartogat, mint a chip-hiány, és az emelkedő nyersanyag-árak, a Mazda továbbra is magára találó értékesítésre számít a 2022. március 31-gyel végződő pénzügyi évben, előrejelzései szerint 1,410,000 darab autó eladásával. Észak-Amerika és Kína továbbra is húzóerő marad, és Európa is nőni tud negyedévről negyedévre, mellyel megerősíti szerepét a Mazda 3. legerősebb piacaként.

Ennek elősegítésére 2021. június 24-től új elnök-vezérigazgatót neveztek ki a Mazda Motor Europe élére. Martijn ten Brink aktuálisan az MME értékesítésért és vevőszolgálatért felelős alelnöke. Yasuhiro Aoyama, aki 2019 óta vezeti a Mazda Motor Europe-ot, visszatér a vállalat hirosimai központjába, és ő lesz a Mazda Corporation globális marketingért, értékesítésért és vevőszolgálatért felelős igazgatója.

Az üzleti környezetet figyelembevételével a Mazda a következő pénzügyi évre 26,4 milliárd EUR nettó bevételt, 503,9 millió EUR működési profitot és 271,3 millió EUR nettó nyereséget tervez.

[TESZT] Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line – győz a formaterv és az élhető használat

Pár évvel ezelőtt, amikor a Volkswagen palettáján újdonságként debütált az Arteon, írtunk nem egyszer (tesztet is természetesen) az autóról. Most, 2021-ben ismét megérkezett hozzánk, némi ráncfelvarrással és módosítással az előző szériához képest, de most is azt kell mondanunk/írnunk: a Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line zseniális maradt és lett minden tekintetben, kategóriájában.

Mi is sejlik fel, ha megviszgáljuk az Arteon legfrissebb verzióját? Nyilván lapossága, kecsessége – ez így is van rendjén, hiszen a sportos mivoplt áll első helyen az Arteon esetében. Jól érzékelhető, hogy a dizájnerek kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az összhatás valami olyan kupés, ugyanakkor nagyautós prémumjelleget hordozzon, amely felsőbb kategóriákba sorolhatja a modellt minden gond nélkül. Úgy, hogy közben az árcédulán szereplő összeg sem szökell az egekbe, megtartva szuverenitását a szegmensben.

A cikkben bemutatásra kerülő Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line modell frontrész-kialakítása máris sokat sejtet. Dinamizmus, fiatalos lendület fémjelzi az autó szellemiségét máris ezen a ponton, a hűtőmaszkra rajzolt R-Line plakett erősíti mindezt az érzetet; a lámpabúrák vonalvezetése pedig egyenesen lenyűgöző. Két részre osztott egységet kapunk, melyek belesimulnak a hűtőmaszk rácsozatába, különleges egységet képezve az egész mellső felülettel.

Jó, hogy nem változtattak továbbra sem az eredeti koncepción

Az alsó részen helyet foglaló – szintén sportos küllemet kölcsönző – légbeömlők is passzolnak az összképhez, itt leginkább az élces vonalak jellemzők; az egységet mindössze a magas ívet kanyarító sárvédőívek törik meg. Viszont az egész tálalás érdekes elegyét ez adja alapvetően, optimális párhuzamot vonva a kaszni teljes kialakításával.

Jellemzően oldalnézetből köszön vissza leginkább az új Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line valódi egyénisége. A tetőív csapott, B oszlop ugyan van, de az ajtók üvegfelületeinek nincs kerete, így még vonzóbbá téve az Arteon-szellemiséget.

Jól érezhetően folytatódik az Arteon-jellegzetességeket felvonultató kör az autó faránál is, bár érzésünk szerint itt már nem volt akkora az elán tervezésnél. A koncepció itt is követi a letisztult lényegiséget, nincs semmilyen túlcicomázott részletmegoldás. A csomagtartófedél szinte észrevétlenül símul környezetébe, a hátsó lémpaburák kissé túlnyúlt komplexitást hoznak, a kocsiszekrény alsó területein jobb- és baloldali kipufogódíszek kaptak helyet. Szigorúan krómozott megközelítéssel – az ezüstös tónusok alapvetően az egész autót meghatározzák.

Mire jó az Arteon? Például utazni hosszú távon

Utazni jó a Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line fedélzetén. Ehhez az alaphangon 563 literes csomagtartó tesz hozzá rengeteget (1557 literig bővíthető). Az R-Line adta pluszok magukárt beszélnek: sportosabbra húzott ülések és műszerfal, egyedien felcímkézett háttámlák, sportpedálok és a többi. Mindez a sportos hangulat nem von le a komfortból, mindkét üléssor messzemenően kényelmes és élhető. A vezetőállás rendkívül jól pozícionált, szinte bármely testalkatra kitűnően személyre szabható, jó a kitekintés. Az A oszlopok megfelelően vékonyak, így a teljes útkép folyamatosan belátható.

Műszeregységek tekintetében a Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line -nál ismételten a letisztult, leegyszerűsített megvalósítás volt az elsődleges, az egész kialakítás vezető- és utasbarát.

Az R-Line bilétával ellátott kormánykerék markolatra tökély, az állíthatóság szintúgy; minden a sofőr keze alá dolgozik menet közben. Még akkor sem kell hosszú perceket eltölteni az autó értelmezésével, ha pár pillanattal előtte még egy merőben más karakterisztikájú kocsiban ültünk.

Említettük feljebb, hogy a Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line remek utazóautó. A lábterek hatalmasak – ez nyilvánvalóan a terjedelmes tengelytávnak köszönhető elsősorban. Fejtér is van, bőven, bár hátul meg kell kötni azért a klasszikus kompromisszumokat, köszönhetően a kupés fazonnak: a C oszlopnál már jelentős lefeléívelés tapasztalható.

Aszkéta 150 lovas dízel – zseniális!

150 és 240 lóerős TDI, valamint 280 lóerős TSI motorokkal lehet jelenleg konfigurálni a Volkswagen Arteon-t. Tesztautónk a legkisebb, 150 lovas 2 literes gázolajost kapta, 340 Newtonméteres maximum forgatónyomatékkal megspékelve. A hajtáslánchoz egy hétfokozatú DSG duplakuplungos automataváltó társult, az erőátvitel pedig az első kerekeket hajtotta.

9 másodperces nullszázas sprintet produkáltunk a Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line-nal, ami egyrészt a 150 lovas TDI kellemes képességeit helyezte rögvest előtérbe, másrészt a DSG váltó is jól tette dolgát. Reakciókésések ugyanakkor még mindig tapasztalhatók felváltásnál, kicsit hiányzott az a finomság, amely elvárható már ebben a kategóriában.

Meglepően jó fogyasztást produkált a Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line tesztautó: városi környezetben mindössze 5.7, orszáhúton 3.9 literes adatokat rögzítettünk. Utóbbi hajszálpontosan megegyezett a gyári specifikációkban szereplővel, úgyhogy elmondhatjuk: nagyautós jellege ellenére igazán pénztárcabarát tud lenni az Arteon 150 lóerős dízele, ha a fenntartási költségeket nézzük.

2021 Volkswagen Arteon 2.0 TDI R-Line specifikációk

Motor

Motortípus: soros turbódízel motor

Lökettérfogat: 1968 cm³

Maximális teljesítmény: 150 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 360 Nm @ 1600 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hétfokozatú DSG automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4866 mm

Szélesség: 1871 mm

Magasság: 1460 mm

Tengelytáv: 2835 mm

Első gumik mérete: 245/45 R18

Hátsó gumik mérete: 245/45 R18

Tömeg, üresen: 1650 kg

Megengedett össztömeg: 2200 kg

Csomagtartó mérete: 563 liter, 1557 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 66 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.5 s (gyári), 9.0 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.8 l/100 km

Országúti: 4.8 l/100 km

Vegyes: 4.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.3 l/100km

Országúti: 3.9 l/100km

Vegyes: 4.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 114 g/km

Bővebb információ a Volkswagen magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: HuaweiAcer Hungary

Utómunka hardver: Acer

LEGFRISSEBB

[TESZT] Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum – nagyon élhető, mindennapi...

0
A Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum újraértelmezi a hétköznapi autózás fogalmát: ötvözi a környezettudatos technológiát a mindennapi használat praktikumaival, mindezt úgy, hogy közben...

TESZTJEINK