Főoldal Blog Oldal: 104

1997 Mercedes-Benz S420 W140: mi történik, ha túl sok hidraulikaolaj kerül a szervo kormányműbe?

Szervoolaj, szervofolyadék, hidraulikaolaj, kormányműolaj – kinek hogy tetszik, van több alternatíva rá. Mindenesetre előfordulhat, hogy kissé túltöltjük a szervo kormánymű tartályát. Bármilyen hihetetlen: nagyon könnyű ilyesmibe belefutni.

Érdekes, de eddig valahogy elmaradt 1997-es W140-es Mercedes-Benz S420 projektautónknál annak a pontos ellenőrzése, hogy a szervoolaj szintje hogyan is áll úgy általában. Ráaádsul folymatosan visszatérő probléma (volt), hogy a kormányműnél olajszivárgás tapasztalható, elsősorban használat után, felmelegedett állapotban.

Úgy tűnik, megvan a probléma forrása. Ellenőriztük a szervoolaj-szintet a W140-esnél (M119), és meg is döbbentünk, ugyanis az olajszint a tágulási maximum érték felett (80 Celsius) volt, az előirányzott hideg állapot-értékkel szemben (20 Celsius).

Mivel a hidraulikaolaj – jelen esetben a szervo kormánymű kenőanyaga is – tágul térfogatát tekintve akkor, amikor a motor felmelegszik, kvázi használatban van a rendszer – ezért a megadott maximum érték 80 fok, és a szintnek ennél feljebb nem igazán szabad mennie, még üzemmeleg motornál sem.

Ennek ellenére a mi olajszintünk lazán a 80 fokos maximum felett volt, úgy fél centivel, ami rettenetesen sok, valljuk be. És igen, rögtön össze is állt a kép: a szivárgást valószínűleg a túlnyomás okozhatja üzemmeleg motornál, a felesleges szervofolyadék utat keres – és talál is – magának, hogy csökkentse automatikusan a térfogatát, mennyiségét.

Tehát érdemes legelőször ezt a lehetőséget is számba vetni azelőtt, mielőtt teljes szervo-felújításba kezd az ember a W140-esnél, mert reális az esélye annak, hogy a túltelítettség ilyen jellegű problémát okoz.

Nem szerencsés, ha a hidraulikaolaj szivárog, mivel jó az esély arra, hogy a motorblokkra csordogál a folyadék, és még akár tűzeset is keletkezhet ennek kapcsán. Ez persze szélsőséges megközelítés, de benne van a pakliban, viszont az biztos, hogy kellemetlen, égett olajszagot okozhat minden egyes leállítás után, vagy akár menet közben is.

Tehát azonnali beavatkozásra volt szükség. Két verzió van: vagy valamilyen fecskendővel kiszivattyúzzuk a felesleges hidraulikaolajat, vagy a jó öreg (pumpás) gumicsőhöz fordulunk segítségül, ami folyadék átfejtésre lett kifejlesztve ugyebár.

Ilyen csövünk akadt is a garázsban, úgyhogy annak rendje s módja szerint csatlakoztattuk a rövidebb végét a szervoolaj tartályba, a másikat pedig nelelógattuk egy már kevésbé használt korábbi hidrotőke tisztítós flakonba. Utóbbi nyilván lényegtelen, viszont ez a flakon még a két évvel ezelőtti olajátvezető csöves procedúra kezdetének mementója, amikor azt hittük, hogy a hidrotőkék kopognak a motorban.

Miután összeraktuk a “szivattyúrendszert”, az átellenes végét befogtuk, mielőtt a pumpát összenyomtuk; majd a pumpát felengedve fel is szívta a cső az első adagot a felesleges szervoolajból. Ezt a folyamatot többször megismételve szépen meg is indult a folyadék áramlása, keresztül a csövön, bele a flakonba.

Úgy gondoltuk, ha már lefejtünk a felesleges folyadékból, fejtsük le az egészet, miért is ne? Így csontszáraz reservoir-t kaptunk pár perc eltelte után, és kezdődhetett a friss hidraulikaolaj feltöltése.

Bár az Olajshop küldött anno bontatlan hidraulikaoljat a cseréhez, egyelőre azt hagytuk, és egy korábban beszerzett, már megbontott verziót használtunk a FEBI Bilsten nevével fémjelezve. Az olaj gyári száma 08972, Lenkgetriebeöl/Servolenkungsöl névre hallgat, és rendelkezik a megfelelő Mercedes-Benz tanúsítvánnyal is, olyannal, amely az M119 kódjelű motorhoz passzol.

Egy apróbb tölcsér segítségével elkezdtük adagolni a friss szervoolajat. Nagyjából 1.5-2 decilitert szippantott be a tartály – a betöltési folyamat nem volt túl rövid, mivel saccolni tudtuk csak, épp mennyi az épp aktuális szint állása.

Végül sikerült a ténykedés, az előírt 20 fokos (hideg állapot) maximum szintjéig töltöttük fel a W140-es Mercedes szervo tartályát, így a rovátkázás felénél áll a folyadékszint jelenleg.

Kíváncsiak vagyunk arra, hogy az elkövetkezendő használat során csökken-e, vagy megszűnik-e teljesen a kormánymű szivárgása. Sajnos figyelmetlenség miatt ezt az anomáliát eddig nem tártuk fel, nem ismertük a problémát, de bízunk benne, hogy ezzel sikerült megoldást találnunk.

Tehát a szalagcímben feltett kérdésre, miszerint mi történik, ha túl sok hidraulikafolyadék kerül a rendszerbe a válasz az, hogy közvetlenül nagyjából semmi, viszont elváltozásokat okozhat, mint például intenzív, vagy kevésbé intenzív szivárgások a tömítések mentén, csöpögés (a motorblokkra is), legvadabb esetben tüzet is okozhat. Tehát nagyon figyeljünk oda arra, hogy a szervorendszer ne legyen túltöltve!

Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

Matchbox: MB1199 2019 Jeep Renegade, MB1012 Mazda MX-5 Miata, MB1211 2018 Bugatti Divo

A Matchbox “mainstream” szériájából csemegézünk most. Igaz, ezek 2020-as modellévű darabok, mégis újdonságnak számíthatnak, ugyanis a legutolsó megjelenések közül valók.

MB1199 2019 Jeep Renegade (MBX City, 1/100)

A Jeep Renegade 2019-es modellévű változata. Az Autóaddiktnál anno járt tesztautóként is, nagyon szerettük, remek kompakt, és már méretben is közelítget az eredeti értelmezésű Jeep-ekhez.

A Matchbox az MBX City kategóriába tartozik, tehát a városias vonalat – hétköznapi használat – képviseli. Ez a verzió zöld színárnyalatot kapott, de létezik más tónus is a palettán.

MB1012 Mazda MX-5 Miata (MBX City, 35/100)

Miata – az USA-nak gyártott Mazda MX-5 típusjelzése. Ez egy remek kis roadster, volt tesztautónk is belőle, garantált gokart feelinget kapunk, ha vezetjük.

Az MB1012-es modell szintén az MBX City vonalhoz lett hozzárendelve, ennek megfelelően a kerék-kialakítása is hordozza az egyedi stíéusjegyeket.

MB1211 2018 Bugatti Divo (MBX Coastal, 46/100)

Ez is egy újabb modell a 2020-as évadban. A 2018-as Bugatti Divo egy ízig-vérig szupesportautó, limitált szériában, hihetetlen magas teljesítménnyel. Pontosan úgy, ahogy azt a Bugattitól megszokhattuk.

A Matchbox matt lila színárnyalattal érkezett, és még az 1:64 méretarányhoz képest is rendkívül lapos, összehasonlítva a többi hasonszőrű modellel.

Együttműködő partnerek: Mattel, Acer

Egész napos menetpróbán bizonyított a Ford Kuga FHEV

Végre úgy tűnik, minden kezd visszatérni ténylegesen a régi kerékvágásba. Az autós újságírást enyhén szólva érzékenyen érintették a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások, hiszen hagyományos értelemben vett sajtóesemények nem nagyon voltak az elmúlt időszakban. Az online levezényelt megoldások pedig – valljuk be – köszönőviszonyban sincsenek a klasszikus tematikájú aktivitásokkal.

Egész napos sajtóút keretein belül próbálhatta az Autóaddikt szerkesztősége a vadonatúj Ford Kuga FHEV-et, azaz a teljes hibrid verzióját a méltán népszerű Ford SUV-megoldásának. Természetesen szigorúan betartva a jelenleg aktuális járványügyi intézkedéseket és szabályokat.

Tesztútunk az Avalon Parkba, Miskolcra vezetett – az oda-vissza több, mint 200 kilométeres út megtétele alaposan be tudta mutatni a 2021-es Ford Kuga FHEV viselkedését, lényegiségét. Főként autópálya-szakaszokból állt az útvonal, így elsősorban az utazós jelleget ismerhettük meg. Márpedig aki SUV-t vesz, az nagy valószínűséggel ad arra, hogy komfortos, tág és élhető autót válasszon.

Az új Ford Kuga MHEV pontosan ilyen. Tetszetős küllem, tág belső jellemzik, mindehhez pedig remek társítás a FHEV hajtás. Ténylegesen agilis, optimális hajtás-erőtartalékokkal, és ami a lényeg: kimagaslóan jó fogyasztással.

Mert ugyebár a környezettudatosság mellett olyanok vesznek full hibridet, akiknek számít az üzemanyag-felhasználás mikéntje. Nyilván dízel-alternatíva is egy full hibrid, és e téren is dobogós lett nálunk a Ford Kuga FHEV. Ugyanis az alig 60 literes tank majd’ 1000 kilométeres range-et tudott teletöltés után, ami ténylegesen 700 körüli kilométer – feltéve, ha autópályán haladunk, dinamikusabb megközelítésben. Tehát méréseink szerint pályázás mellett 6.1 liter 100 kilométerre, vegyes hasznéálat mellett mínusz 1-1.5 liter is lehet a különbség.

Nem véletlen, hogy a Ford a megjelenés előtt bejelentette: a vadonatúj Kuga SUV a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztási értékével büszkélkedhet majd: a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 28 százalékkal javul.

A Kuga a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja, hiszen az autó egyaránt megrendelhető mild, plug-in és full hibrid hajtáslánccal. A fejlett technológia mellett tovább tökéletesített aerodinamikai és tömegcsökkentési megoldások is segítenek, hogy az autó még takarékosabban működjön.

A Kuga Plug-In Hybrid kínálja a legkedvezőbb fogyasztási értéket, CO₂-kibocsátást és a leghosszabb tisztán elektromos hatótávolságot a közepes méretű SUV-k mezőnyében, hiszen 72 kilométert képes megtenni nulla károsanyag-kibocsátással (NEDC).

A kifutó Kuga-sorozat azonos teljesítményű és konfigurációjú hajtásaival összehasonlítva a vadonatúj modell egyes hajtásláncai akár 28 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak (NEDC).* A vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid nulla károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos hajtási képességét is beleszámítva pedig a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 31 százalékkal lett kedvezőbb.

A Kuga Plug-In Hybrid és a Kuga EcoBlue Hybrid (48 voltos mild hibrid) bevezetésével jelentek meg először az elektromos hajtásláncok a Kuga kínálatában, és ezek a modellváltozatok már idén megrendelhetők lesznek, kevéssel utánuk pedig öntöltő hibrid hajtású Kuga Hybrid is színre lép. Emellett a Kugához továbbra is kaphatók lesznek a kifinomult Ford EcoBlue dízelmotorok és EcoBoost benzinmotorok.

A vadonatúj Kuga az első SUV, ami a Ford új, globális elsőkerékhajtású padlólemezére épül; ez a megoldás is hozzájárult az autó jobb aerodinamikájához, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásához és ahhoz, hogy az új modell tömege 80 kilogrammal alacsonyabb a most kifutó Kugáénál.

A Ford mérnökei sok helyen alkalmaztak alumíniumot Kuga szerkezetében a súlycsökkentés érdekében: a futómű alumínium részegységei 6,8 kilogrammal, a kompozit-alumínium lökhárító sín 6,1 kilogrammal, a könnyebb fékrendszer pedig 0,8 kilogrammal mérsékelte az autó tömegét.

Ugyancsak a tömegcsökkentést szolgálja a könnyebb kárpitok és az üreges lengéscsillapítók alkalmazása, sőt még az audiorendszer neodímium mágneses hangszórói is.

A kifutó szériához képest az új modell áramvonalasabb lett – annak ellenére, hogy a külső méretek nőttek. Ugyanakkor az autó optimalizált alsó burkolatával, ajtószigeteléseivel és tetősín-rögzítéseivel közel 4 százalékot sikerült lefaragni a légellenállásból.

Íme, a hajtásláncok:

Kuga Plug-In Hybrid

  • Egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotorból, egy elektromotor/generátorból és egy 14,4 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorból összeállított rendszer.
  • Az akkumulátor az autó első sárvédőjén kialakított csatlakozón keresztül tölthető fel. Ugyanakkor az akkumulátort menet közben automatikusan újratölti a regeneratív fékrendszer, ami a hagyományos autóknál fékezés közben veszendőbe menő mozgási energiát elektromos árammá alakítja át.
  • A vezető az EV Auto, EV Most, EV Később és EV Töltés üzemmódok közt választva döntheti el, mikor és hogyan szeretné felhasználni az akkumulátorban tárolt energiát. Ha az akkumulátor töltöttsége eléri a megengedett legalacsonyabb szintet, a Kuga automatikusan átvált az EV Auto üzemmódba, hogy a lehető leghatékonyabb üzemanyag-felhasználás érdekében a visszanyert energiával hajtott elektromotorral támogassa a benzinmotor működését.

Kuga EcoBlue Hybrid

  • A 48 voltos mild hibrid technológia még takarékosabbá teszi a Ford 150 lóerős, 2,0 literes EcoBlue dízelmotorjának működését.
  • A normál generátort egy szíjhajtású, integrált indítómotor/generátor (BISG) váltja fel, ami fékezés közben képes visszanyerni az energiát; az így termelt áramot egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátor tárolja.
  • A BISG ugyanakkor elektromotorként is működik, zökkenőmentesen kapcsolódva be a hajtásba a belsőégésű motor mellett, normál haladás és gyorsítás közben felhasználva az akkumulátorban tárolt energiát, valamint meghajtva az elektromos segédberendezéseket. A 48 voltos rendszer azt is lehetővé teszi, hogy a Start-Stop technológia a további üzemanyag-takarékosság érdekében még több helyzetben működhessen.

Kuga EcoBoost

  • Az 1,5 literes EcoBoost blokk 150 lóerős változatban rendelhető meg; a motor üzemanyag-fogyasztását a hengerlekapcsolási technológia is mérsékli, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Ez a technológia automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel.

Kuga EcoBlue

  • A 190 lóerős, 2,0 literes, EcoBlue dízelmotorok üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását nagy nyomású üzemanyag-befecskendezés és integrált szívórendszer mérsékli.

Kuga Hybrid 

  • Az idei év későbbi részében érkező Kuga Hybrid öntöltő, tisztán elektromos hajtást is kínáló full hibrid hajtáslánca egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotorból, egy elektromotorból, egy generátorból, egy lítium-ion akkumulátorból és a Ford saját fejlesztésű teljesítménymegosztó automata váltóművéből áll.

A Ford azt ígéri vásárlóinak, hogy minden, ezután megjelenő személyautójához kínál majd valamilyen elektromos hajtási módot, és a következő év végére 18 ilyen jellegű modell szerepel majd a kínálatában.

Üzemanyag-fogyasztás: első kategóriájában

  • Kuga Plug-In Hybrid legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 1,2 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 26 g/km NEDC (1,4 l/100 km és 32 g/km WLTP), a tisztán elektromos hajtású hatótávolság 72 km NEDC (56 km WLTP).
  • Kuga EcoBlue Hybrid legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,3 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 111 g/km NEDC (5,0 l/100 km és 132 g/km WLTP).
  • Kuga 1.5-litre EcoBoost legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,5 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 125 g/km NEDC (6,6 l/100 km és 150 g/km WLTP).
  • Kuga 1.5-litre EcoBlue dízel legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,2 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 109 g/km NEDC (5,1 l/100 km és 133 g/km WLTP).
  • Kuga 2.0-litre EcoBlue dízel legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,8 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 127 g/km NEDC (5,9 l/100 km és 155 g/km WLTP).

Most pedig nézzük az összefoglalót az új Ford Kuga Hybrid kapcsán: az autó 1000 kilométert is képes megtenni két tankolás között, miközben az akkumulátort sosem kell külső áramforrásról feltölteni.

Az öntöltő Kuga Hybrid 1,1 kWh teljesítményű akkumulátorát automatikusan tölti a 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, valamint – lassítás és fékezés közben – a regeneratív töltési rendszer. Az akkuban tárolt áram egy elektromotort hajt, ami növeli az autó teljesítményét, csökkenti a benzinmotor üzemanyag-fogyasztását, vagy tisztán elektromos hajtással mozgatja az autót. A Kuga Hybrid a pillanatnyi vezetési helyzet alapján észrevétlenül, automatikusan vált a hajtási módok között.

Az új modell kifinomult full hybrid hajtása egyedülálló a Ford Kuga kínálatában, hiszen egy tisztán elektromos hajtású autó hatékonyságát és kifinomultságát biztosítja – miközben sosem kell külső áramforrásról feltölteni –, ugyanakkor 1000 kilométeres hatótávolsága egy dízelautónak is becsületére válna.

A Kuga Hybrid az első olyan Kuga-változat, amelyben (bizonyos piacokon) az elektromos hajtáslánc mellett opcióként a Ford kifinomult Intelligens Összkerékhajtása2 is megrendelhető. Mind az elsőkerékhajtású, mind az Intelligens Összkerékhajtású kivitelek 190 lóerősek, és teljesítménymegosztó váltóművük szimulált fokozatváltási funkciót is kínál. Ezt a technológiát arra fejlesztették ki, hogy az élvezetesebb vezetési élmény érdekében ‘leutánozza’ a hagyományos automata sebességváltókból ismerős váltásokat.

“Mindegyik elektromos hajtásmódú Kuga modellnek megvan a maga erőssége. Az új Kuga Hybrid esetében ez azt jelenti, hogy az autó üzemanyag-fogyasztása és hatótávolsága a dízelmotoros járművekkel vetekszik, illetve, hogy az Intelligens Összkerékhajtás magabiztosabbá teszi a vezetőt, akinek az akkumulátor töltésével sem kell vesződnie, mégis élvezheti a tisztán elektromos hajtás előnyeit,” mondta Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. “A Ford elkötelezetten dolgozik azon, hogy minden vásárlója számára kínálhasson olyan elektromobilitási megoldást, ami tökéletesen illik a vevő igényeihez és az életmódjához. Ezt a szándékunkat egyetlen autó sem bizonyítja jobban, mint a Kuga.”

A Ford kínálatában 2021 végére 17 elektromos hajtásmódú autó szerepel majd, és ezek egyike a Kuga Hybrid, amelynek gyártása elkezdődött a Ford spanyolországi Valencia üzemében. A Kuga Hybrid fejlett lítiumion akkumulátorát is itt készítik, miután a Ford – európai elektromobilitási stratégiájának szerves részeként – 24 milliós beruházással megépítette új, modern akkumulátor-összeszerelő üzemegységét.

A Kuga Hybrid mellett a modell kínálatában megtalálható még a Kuga Plug-In Hybrid és az EcoBlue Hybrid 48 voltos mild hibrid változat, illetve a hagyományos benzin- és dízelmotorok is, így a típus hajtáslánc-palettája kifejezetten sokszínű.

Az új Ford Kugát már a kezdetektől úgy tervezték meg, hogy alkalmas legyen egy benzinmotoros-elektromos full hybrid hajtás befogadására, és még emellett is a maximumig kihasználható legyen a SUV tágassága, praktikuma és élvezetes vezethetősége.

A Kuga Hybrid teljes csendben indul el, hiszen álló helyzetből az elektromotor kezdi gyorsítani az autót; ez különösen a városi közlekedésben és az araszoló forgalomban jelent majd kellemes élményt. A full hybrid hajtás ugyanakkor normál helyzetekben is átkapcsol időnként a tisztán elektromos meghajtásra, ezzel is meghosszabbítva a hatótávolságot.

Az, hogy egy tankolással akár 1000 kilométert is képes megtenni, a dízelmotoros autók versenyképes alternatívájává avatja a Kuga Hybridet. A modell legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,4 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 125 g/km a WLTP-szabvány szerint (NEDC: 5,1 l/100 km és 118 g/km), vagyis az 54 literes üzemanyagtartállyal a Kuga Hybrid 30 százalékkal messzebbre jut, mint a Kuga Plug-In Hybrid, ami viszont nagyobb elektromos hatótávolságot kínál (WLTP: 56 km, NEDC: 72 km).3

Mivel az akkumulátort sosem kell külső áramforrásról feltölteni, a Kuga Hybrid vonzó lehetőséget jelenthet azoknak a vásárlóknak, akik szeretnének elektromos hajtással autózni, de nehezen tudnák megoldani a kábeles töltést otthon vagy a munkahelyükön. Ugyanakkor az autó azok számára is izgalmas ajánlat, akik ugyanúgy vágynak az elektromobilitás előnyeire, mint az Intelligens Összkerékhajtás biztonságára.

A 60 cellás, 1,1 kWh teljesítményű akkumulátorcsomag folyadékhűtésű, így nincs szükség külön ventilátorra, ezért tovább csökkent az utastér zajszintje. Az optimális hűtésnek köszönhetően az akkumulátor-cellák közel kerülhettek egymáshoz, vagyis kevesebb helyet foglalnak el; ennek is köszönhető az első üléssor több mint 1 méteres fejtere és az első ülések mögött kialakítható, akár 1481 literes csomagtér.

A kipufogógáz-hőcserélő rendszernek köszönhetően a belsőégésű motor hamarabb éri el a hatékony üzemi hőmérsékletet, így a Kuga Hybrid a téli reggeleken a hidegindítás után hamarabb kapcsolhat át tisztán elektromos hajtásra, és az utastér is gyorsabban melegszik fel. Az akkumulátor megnövelt kapacitása is szerepet játszik abban, hogy az elsőkerékhajtású változattal akár 1600 kilogrammos utánfutó is vontatható.

A Kuga Hybrid hajtáslánca zökkenőmentes, egyenletes gyorsítással reagál a gázadásra, miközben automatikusan vált a tisztán elektromos, a hibrid és a benzines meghajtás között. A Ford új generációs teljesítménymegosztó váltóművét kifejezetten arra tervezték, hogy összehangoltan működjön a 2,5 literes benzinmotorral, minden vezetési helyzetben a megfelelő áttételt használva az optimális teljesítmény és üzemanyag-fogyasztás eléréséhez. Az elsőkerékhajtású változat 9,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára.

A Normal és Sport üzemmódokban aktiválódó szimulált fokozatváltás funkció automatikusan szabályozza a benzinmotor fordulatszámát, amikor a jármű sebessége változik, ezzel is mérsékelve a “gumiszalag-hatást”, ami gyakran tapasztalható a fokozatmentes sebességváltóknál.

“Nagyon figyeltünk a vásárlók véleményére, hogy a Kuga Hybrid igazán élvezetesen vezethető legyen,” nyilatkozta Glen Goold, a Kuga főmérnöke. “A szimulált fokozatváltási funkció azt az ismerős érzetet kelti, mintha valóban másik fogaskerékre kapcsolnánk, ráadásul a motor zaját is csökkenti.”

A Kuga Hybridhez az Intelligens Összkerékhajtás is megrendelhető; a rendszer folyamatosan figyeli a kerekek tapadását, és szabályozza az első és hátsó tengelyekre jutó vonóerőt, hogy javítsa az autó útfogását. A technológia alig befolyásolja az üzemanyag-fogyasztást, és ha az időjárási- és útviszonyok megfelelőek, az összkerékhajtás-szétkapcsoló funkció automatikusan elsőkerékhajtásra vált, tovább csökkentve a Kuga fogyasztását. 

A Kuga Hybrid különféle modellváltozatai (Titanium, Titanium X, ST Line, ST Line X és Vignale) a vezetéssegítő és kényelmi technológiák átfogó kínálatát biztosítják.

Az alapáras FordPass Connect modemmel6 és a Live Traffic frissítésekkel a vezető könnyen megtervezheti a leggyorsabb és legnyugalmasabb útvonalat. A rendszer számos kényelmi szolgáltatást kínál a FordPass mobil alkalmazáson keresztül, például a Járműkeresőt, a Távnyitás/zárást, illetve a Távindítást.7

A vezeték nélküli telefontöltő is alapáras, és a felszereltségi listán olyan tételek szerepelnek, mint a 8 colos érintőképernyővel összekapcsolt SYNC 3 szórakoztató rendszer8 és a prémium B&O hifi.

A nyugodt és biztonságos autózást egy sor vezetéssegítő technológia támogatja, többek  közt a Stop & Go funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés és a Sávközép funkció2, amelyek ugyanolyan hasznosak az országúton, mint az araszoló városi forgalomban. Az Aktív Parkolóasszisztens2 segít felmérni a megfelelő méretű parkolóhelyet, majd egyetlen gombnyomásra automatikusan elvégzi a parkolást.

A Kugában mutatkozik be az új Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer 2. Az opcióként megrendelhető technológia folyamatosan figyeli, hogy a többsávos úton haladó Kuga holtterébe belép-e egy másik jármű. Ha a vezető sávváltásra készül, de a rendszer azt érzékeli, hogy eközben összeütközhet a holttérben haladó másik járművel, akkor az autó automatikus ellenkormányzással figyelmezteti az autót a sávváltási manőver veszélyére.

Ugyancsak az új Ford Kugában jelenik meg először a Kereszteződés Asszisztens2 is, ami figyeli a párhuzamos sávokban szemből érkező járműveket, és automatikusan fékez az olyan helyzetekben, amikor a kanyarodó Ford keresztezni készül egy szembejövő jármű nyomvonalát.

2021 Nissan LEAF 40 kWh: Nissan Connect infotainment rendszerfrissítés

Teljesen szimpla, könnyed és viszonylag rövid idő alatt lezajlik a Nissan Connect infotainment rendszer frissítése. Elérkezett az ideje, hiszen valószínűsíthetően még egyszer sem volt update-elve a tartós teszten szerkesztőségünknél lévő Nissan LEAF esetében.

Neki is láttunk a procedúrának. Ami a legfontosabb: nem kell WiFi, vagy bármilyen dedikált hotspot alapú internet-hozzáférés a ténykedéshez, mindent automatikusan és manuálisan végez el a LEAF központi infotainmentje.

Tech tematikájú testvérportálunk, a Techaddikt vetette bele magát a Nissan LEAF Nissan Connect infotainment rendszerének frissítésébe, és a cikkből kiderül minden olyan releváns részlet, amely elengedhetetlen lehet ahhoz, hogy bárki kompromisszumoktól mentesen nekifoghasson.

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, HTC, Acer

300 ezer dollárt kérnek két W140-es Mercedes-Benz S-osztályért New York-ban

Valaki árulja – nem szívbajos árazással – két vadonatúj (!), 1990-es évekbeli Mercedes S-osztályú szedánját 300 000 dollárért New York városában. Az autók pontosan ugyanolyan tökéletesek, mint 1994-ben voltak, és az eladási áruk magasabb, mint két vadonatúj S-osztályé.

Nagyon úgy tűnik, mostanában horror összegeket kérnek Amerikában az 1990 és 2000 közt gyártott német autókért – kiváltképp, ha rendkívül alacsony futásteljesítménnyel rendelkeznek. Volt nemrég olyan sztori például, hogy egy kereskedő 100 000 dollárt kért egy mindössze 494 mérföldet futott 2004-es BMW M3-ért, 150 000 dollárt egy 309 mérföldet futott 2003-as BMW M5-ért.

Most egy W140-es Mercedes Benz S-osztály páros borzolja a kedélyeket a neten, melyeket az eBay-en 300 000 dollárért árulnak. Igen, ez úgy annyi összességében, mint két vadonatúj AMG S63. Kellemes, ugye?

A W140 páros egyik fele egy fekete, 1992-es 600SEL, 1499 mérfölddel. A másik versenyző egy fehér 1994-es 400SE, mindössze 277 mérfölddel. A hirdetéshez csatolt képek alapján az autók gyakorlatilag vadonatújak. Az eladó azt állítja, hogy mindkettőt klimatizált garázsban tárolták – ami kötelező, tekintve, hogy New Yorkban parkolnak az autók. A mellékelt képek tanúbizonysága szerint az autók emelőn vannak, ami szintén jó jel.

Persze az ilyen alacsony futásteljesítményű autóknál fennáll, hogy az extrém visszafogott, minimális használat miatt felújításra szorulnak. Ezért vásárlás, és a 300 ezer dolláros összeg kifizetése előtt gigászi átvizsgálásra van szükség, és lehet, akkor jön a feketeleves. Jó esetben, és nem a megvásárlás után.

A 600SEL hosszú tengelytávú (LWB), V12-es 6 literes motorral szerelt modell volt a Sonderklasse csúcsa 1992-ben a Mercedesnél, míg a 400SE a 4,2 literes V8-asával inkább a tisztességes középkategóriás modellt jelentette – a csúcs- és luxusszegmensen belül.

A W140-esek állapota látszólag hibátlan, és pont azt az időszakot éljük, amikor kezd beérni a modell. A korai, 1991-es példányok 1 éven belül oldtimer vizsgára vihetők, így értelemszerűen az árak is egyre feljebb kúsznak az idő előrehaladtával. Ezzel együtt a 300 ezer dolláros vételár a két autóért enyhén túlzónak tűnik, de valószínűsíthetően lesz olyan gyűjtőfanatikus, aki bevállalja a megvételt. Persze nyilvánvalóan azért némi alku majd beleférhet az adásvétel kapcsán…


Pár éven belül bárki vásárolhat elektromos Toyota pickupot

A pozitív visszajelzések és a hatalmas érdeklődés nyomán a Toyota fontolóra vette, hogy magánvásárlók számára is elérhetővé tegye a klasszikus Land Cruiser haszonjármű elektromos üzemre átalakított változatát.

Az év elején szenzációszámba ment a hír, hogy a világ legnagyobb bányavállalata, a tavaly 42,9 milliárd USD éves bevételt regisztráló brit-ausztrál BHP a Toyota Australiával karöltve fontos kísérletbe fogott.
Ennek keretében azt vizsgálják, elektromos üzemre átépített Toyota Land Cruiser 79 platós haszonjárművekkel kiválthatnák-e a BHP tárnáiban jelenleg szolgálatot teljesítő, azonos típusú, de 4.5 literes V8-as dízelmotorral szerelt járműveket.

Korábban egy független vállalkozás, a Voltra már tett erre irányuló kísérletet, és az általuk emissziómentesített LC79 szintén népszerűnek bizonyult szakmai körökben. A hatalmas különbség, hogy ezúttal az autógyártó helyi képviselője felügyeli (és fogja felügyelni) az átalakítást.

Ez azt jelenti, hogy a munka minden eleme a Toyota magas minőségi elvárásai szerint, illetve az autógyártó tudásbázisának felhasználásával valósul meg, ami garanciális és ügyfélkezelési szempontból jelentős előny a Toyoták megingathatatlan minőségéhez szokott ügyfél számára.

A Toyota és a BHP több mint húsz éve dolgozik együtt, az együttműködés során mindig is kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy minél hatékonyabban csökkentsék a társaság működésének károsanyag-kibocsátását, a napi tevékenységek gázolaj-függőségét. A BHP nagy reményeket fűz a Toyotával közös fejlesztéshez, amivel 2030-ra 30 százalékkal mérsékelni kívánják működésük környezeti terhelését.

Noha az elektromos Land Cruiser projekt még épp csak az elején tart, a Toyota Australia terméktervezésért és -fejlesztésért felelős igazgatója, Rod Ferguson máris hatalmas lehetőséget lát az autóban. Egy ausztrál autós lapnak adott interjújában elmondta, akár már rövidtávon sem elképzelhetetlen, hogy bárki számára elérhetővé tegyék a gyári minőségű átalakítást. „Ha a BHP-vel végzett kísérlet sikeresnek bizonyul, első ügyfeleink vélhetően más hasonló profilú vállalatok lesznek, de több mint valószínű, hogy pár éven belül akár a közutakon is találkozhatunk majd az emissziómentesen közlekedő Land Cruiser 79-esekkel.”

Itt az új Fiat Tipo City Sport, már rendelhető

Már rendelhető a merész formavilágú, kategóriaelső biztonsági és szórakoztató rendszereket kínáló, nagyteljesítményű, környezetbarát motorokkal felszerelt, dinamizmussal és technológiával teli új Tipo City Sport. A modell ideális megoldás azon fiatal, dinamikus ügyfelek számára, akik határozottan karakteres, sportos hangulatú, innovatív technológiai tartalmú járművet keresnek. 

Az új Tipo City Sport bevezetésével a motorválaszték, a stílus, a kivitelek és a technológia terén egyaránt kibővül a tavaly decemberben teljes körűen megújult Tipo modellkínálata, amely immár háromféle tematikát – Life, Sport és Cross – kínál az ügyfeleknek. 

Ezzel folytatódik az a folyamatos megújulás, amelynek égisze alatt a modell néhány év leforgása alatt méretosztályának egyik leginkább elismert képviselőjévé vált Olaszországban és Európa-szerte egyaránt, és amelynek eladásaiból több mint 75 százalékkal részesednek az exportpiacok. Az új Tipo Cross – a 2021. évi modellkínálat legnagyobb újdonsága – máris az eladások több mint 40 százalékát teszi ki, jól jelezve, hogy az európai vásárlók nagyra értékelték ezt a fejlesztést.

Merész formavilág, határozott személyiség

A Tipo City Sport azonnal felismerhető karakteres stíluselemeiről: ilyen az első tükör alatti, egyedi ‘Sport’ embléma, vagy az exkluzív Metropolis szürke fényezés, amelyet 18 colos, gyémántcsiszolt könnyűfém keréktárcsák és számos fényes fekete kivitelű részlet egészít ki, a hűtőrács alsó betétjétől kezdve az oldalajtók paneljén át a külső tükörházakig és ajtókilincsekig. Szintén fényes fekete az átrajzolt hűtőrács, amelyen a vadonatúj Fiat felirat hirdeti büszkén a modell megújulását: az új 500 után a Tipo elsőként kapta meg ezt az új logót. A még modernebb megjelenést szolgálja az új Tipo City Sport teljes LED-es első és hátsó lámpatestei. Ezek nem csupán az autó vonalvezetését módosítják, hanem annak aktív és passzív biztonságát is javítják, hiszen jobb látást és láthatóságot biztosítanak. A fenntarthatóságra való törekvés jegyében pedig a modell energiafogyasztását, és ezáltal CO2-kibocsátását is csökkentik.

Kategóriaelső infotainment és biztonsági rendszerek 

Az erőteljes, sportos benyomás az utastérben is folytatódik: a fekete tetőkárpithoz új sportkormány társul. Ez utóbbi kompaktabb kialakítású, és jobb ergonómiát kínál, valamint tökéletes betekintést enged a hagyományos analóg műszerek helyébe lépő új 7 colos digitális TFT műszeregységre. A modernebb, fejlettebb rendszer segítségével könnyedén ellenőrizhetjük az autó állapotát, kezelhetjük a multimédiás rendszert és okostelefonunkat. A műszeregységhez vadonatúj UConnect 5 multimédiás rendszer társul 10,25 colos érintőképernyővel. A magától értetődő, kényelmes és praktikus ügyfélélmény megvalósítása érdekében kifejlesztett Uconnect 5 rendszer vezeték nélküli telefontükrözés funkciói révén az okostelefonok vezeték nélkül is csatlakoztathatók az érintőképernyőhöz. A rendszer testre szabható profilokat kínál, és akár öt konfigurációt képes megjegyezni.

Átrajzolták a klímaberendezés kezelőszerveit, illetve új króm és fekete kivitelű betéteket alkalmaztak. Végezetül a kulcs nélküli nyitás és indítás rendszernek köszönhetően hagyományos indítókulcs nélkül nyithatók és zárhatók az ajtók, illetve indítható a motor. Az új Tipo City Sport ultramodern vezetőtámogató rendszerek (ADAS) széles palettáját kínálja, beleértve az ‘adaptív fényszórót’, amely automatikusan távolsági világításra kapcsol, ha nem érzékel szembejövő forgalmat, így teremtve jobb éjszakai látási viszonyokat.

Takarékos, tiszta üzemű erőforrások

Az ötajtós és kombi karosszériával elérhető új Tipo City Sport a 130 lóerős 1.6 Multijet turbódízel erőforrással vagy az új 100 lóerős 1.0 GSE T3 benzinmotorral rendelhető.

D-Fence csomag a Mopartól

A fokozottan környezetbarát új Tipo modellcsalád opcióként felszerelhető a Mopar által kifejlesztett D-Fence csomaggal. Ez három berendezést foglal magában. Egy szűrőt, amely távol tartja a levegőben terjedő szennyeződéseket a beltértől, a részecskéktől kezdve az allergén anyagok gyakorlatilag 100 százalékáig, valamint 98%-kal csökkenti a baktériumok és penészgombák megtelepedésének kockázatát; egy légtisztítót, amely kiszűri a beltéri levegőből a mikrorészecskéket (polleneket, baktériumokat); valamint egy UV-lámpát, amellyel fertőtleníthetjük az utastérben gyakran megérintett felületeket, a kormánykeréktől kezdve a sebességváltón át az ülésekig.

Verhetetlen volt a DS TECHEETAH Monacóban

Egy győzelem és egy negyedik helyezés! A szombati monacói versenyen, amely az ABB FIA Formula E világbajnokság 7. E-Prix-je volt, a DS TECHEETAH pilótái kiváló formában voltak. António Félix da Costa volt a leggyorsabb a Superpole-ban, majd az izgalmas pillanatokkal teli E-Prix-t is megnyerte.

Ebben az évben ez volt a jelenlegi bajnok első sikere, aminek köszönhetően a negyedik helyre ugrott fel a pilóták versenyében.  A francia Jean-Éric Vergne is szépen versenyzett: a negyedik helyen végzett és az övé volt a verseny leggyorsabb köre a DS E-TENSE FE21 volánjánál. Sok pontot szerzett a csapatnak, amely immár a harmadik helyen áll a világbajnokságban, mindössze 7 ponttal lemaradva az első csapattól.  

« Micsoda hétvége ! », kiáltott fel Thomas Chevaucher, a DS Performance igazgatója.« Monacóban versenyezni mindig különleges élmény Itt nyerni és pole pozícióból rajtolni a legjobb lehetőség az autó, a pilóta és a csapat teljesítményének bizonyítására. Néhány nehéz pillanat volt ugyan, de végül nagyon büszke vagyok a csapat teljesítményére. Mindkét rangsorban előbbre léptünk és megmutattuk csapatunk és a DS E-TENSE FE21 erejét. ».

Szombaton Monacóban António Félix da Costa a szezon második győzelmét hozta el a DS TECHEETAH számára. És ezt nem is akárhogyan tette! Miután többször is megküzdöttek egymással az élen Frijns-szel és Evans-szel, a portugál versenyző az új sikánban végül döntő támadást mért az új-zélandi pilótára. Fantasztikus… « Hihetetlen élmény volt itt győzni », nevetett a nap hőse, aki számára az előző valenciai verseny igen nehéznek bizonyult.. « Nehéz, de igazságos verseny volt ez ! Szeretek így versenyezni. Nem hiszem, hogy valaha is volt ilyen széria, ahol ennyiszer változott, ki áll az élen. Ami engem illet, mindent beletettem az utolsó körbe és ez kifizetődött.. »

Negyedik helyezés a Superpole-ban és végül a versenyen is. Jean-Éric Vergne is szinte végig az élbolyban mozgott. « Ma bebizonyítottuk, hogy a csapat ki tudja magából hozni a legjobbat », jegyezte meg a francia versenyző, aki a pilóták versenyében a 7. helyen áll. « Sajnos elszámítottam az ívet, amikor aktiválni akartam a második ‘Attack Mode’-omat. Emiatt több pozícióval is hátrébb kerültem, de végül mégis közel kerültem a pódiumhoz. Gratulálok Antoniónak és jöhet Puebla ! » 

Ezután a jól sikerült monacói verseny után az ABB FIA Formula E világbajnokság a verseny történetében először „költözik át” a mexikói Pueblába, a Miguel E. Abed versenypályára. A június 19-20-ai hétvégén két verseny vár a csapatokra. A  DS TECHEETAH pilótái ismét megmutathatják, mire képesek.

A Toyota vezeti továbbra is a hazai forgalomba helyezéseket

Miután az áprilisi összesített forgalomba helyezési listán ismét az élen végzett, változatlanul Magyarország kedvenc márkájaként vezeti a kivonásoktól megtisztított értékesítési rangsort a Toyota. A 2021 első négy hónapjában a márka minden kulcsmodellje dobogós helyen, három pedig elsőként zárta a forgalomba helyezési rangsort.

Utolérte magát a magyarországi újautó-piac, a 2021. áprilisi eladásokat immár nem egy „átlagos” hónapnak, hanem a koronavírus-járvány első teljes hónapjának a teljesítményéhez mérhettük. A tavaly áprilisánál 58,5 százalékkal több autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ezzel az év első négy hónapjára vetítve minimális mértékűre, -3,3 százalékra csökkent a piac esése, ami az új személy- és könnyű haszonjárművek hazai forgalomba helyezését illeti. A Toyota ugyanennyivel tudta növelni (+3,4%) a tavalyi évhez képest a kivonások nélküli forgalmát a hazai piacon, derül ki a Datahouse aktuális elemzéséből.

Ennek köszönhetően, ha csekély mértékben is, de tovább tudta növelni piaci részesedését a márka: a 2021 első négy hónapjában Magyarországon eladott és tartósan forgalomba helyezett járművek immár 13,1 százalékát (éves szinten +0,9 százalékpont növekedés), azaz több mint egy nyolcadát teszik ki a Toyota típusai. Ezt a bravúrt kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti a márka: a személygépkocsik összesített forgalomba helyezések tekintetében a második (13,4% piaci részesedés, +0,4 százalékpont növekedés), a könnyű haszongépjárművek körében pedig a harmadik (11,8%, +3,6 százalékpont) legnépszerűbb márka volt a Toyota. Ezek a magán- és flottapiaci vásárlók eredményeinek összesített eredményei; a pontos részleteket az alábbi táblázatok tartalmazzák. 

HelyezésMárka összesenForgalomba helyezések (darab) 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képestPiaci részesedés 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képest
      
1.Toyota47553,4%13,1%85,3%
2.Suzuki4255109,1%11,7%630,5%
3.Ford33015,8%9,1%78,7%
4.Škoda2747-17,5%7,6%-130,0%
5.Kia250938,7%6,9%209,5%
HelyezésSzemélygépkocsi összesenForgalomba helyezések (darab) 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képestPiaci részesedés 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képest
      
1.Suzuki4248108,7%14,2%781,9%
2.Toyota4000-3,2%13,4%41,1%
3.Škoda2747-17,5%9,2%-125,9%
4.Kia250938,7%8,4%271,4%
5.VW1942-31,4%6,5%-238,2%
HelyezésKönnyű haszongépjármű összesenForgalomba helyezések (darab) 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képestPiaci részesedés 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képest
      
1.Ford16968,9%26,6%-94,6%
2.Fiat80851,6%12,7%324,5%
3.Toyota75562,0%11,8%359,9%
4.Renault67550,0%10,6%262,7%
5.Peugeot40715,6%6,4%15,6%

A kategóriánkénti bontásban hasonló kiegyensúlyozott, kilengésektől mentes teljesítményt nyújtott a Toyota.  Négy típusa (Aygo, Yaris, Corolla és C-HR) végzett az összesített második, egy (Toyota Highlander) a harmadikon, három pedig méretosztálya abszolút legnagyobb számban forgalomba helyezett típusaként zárta az év első négy hónapját.

A Toyota RAV4-ből 42,6 %-kal többet helyeztek forgalomba 2021 első négy hónapjában, mint tavaly ugyanilyenkor; a modell piaci részesedése 21,8%. Briliáns módon teljesít a Toyota Proace City Verso: a modell több mint 14-szeresére növelte forgalmát, piaci részesedése pedig megközelíti a 62%-ot! Ahogy a rendkívül népszerű modul egyterű, a Toyota ikonikus pickupja, a Hilux is egyedüliként tudta növelni eladásait szegmense élmezőnyében. A modell piaci részesedése 12,5 százalékpontot emelkedett, eléri a 47 százalékot.

HelyezésKözép-kategóriás szabadidő-járműForgalomba helyezések (darab) 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képestPiaci részesedés 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képest
      
1.Toyota RAV-467642,6%21,8%4,9
2.Kia Sportage65992,7%21,3%9,1
3.Škoda Kodiaq465-23,8%15,0%-6,7
4.Hyundai Tucson30841,9%9,9%2,2
5.VW Tiguan209-24,8%6,7%-3,2
HelyezésKompakt haszon-jármű alapú személy-gépkocsiForgalomba helyezések (darab) 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képestPiaci részesedés 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képest
      
1.Toyota Proace City Verso5841436,8%61,9%60,0
2.Citroën Berlingo77-74,5%8,2%-6,4
3.Peugeot Rifter77-76,0%8,2%-7,3
4.Opel Combo Tour75-88,5%7,9%-23,6
5.Ford Tourneo Connect48-46,1%5,1%0,8
HelyezésPlatós könnyű haszonjárműForgalomba helyezések (darab) 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képestPiaci részesedés 2021.01-04.Változás 2020. 01-04-hez képest
      
1.Toyota Hilux52540,8%47,0%12,5
2.Ford Ranger374-5,6%33,5%-3,1
3.Mitsubishi L20075-27,2%6,7%-2,8
4.Isuzu D-Max43-24,6%3,9%-1,4
5.Nissan Navara42-44,7%3,8%-3,3

A Lexus háza táján a márka legnépszerűbb típusa, a Lexus NX középkategóriás szabadidőjármű vezette a dicsőséglistát: méretosztályában a harmadik helyen áll a magyarországi forgalomba helyezések tekintetében, a modell piaci részesedése pedig meghaladja a 10 százalékot.

1997 Mercedes-Benz S420 W140 és 2021 Mercedes-Benz S400d W223: legendák találkozása

Régóta terveztük, hogy immár több, mint kettő éve dédelgetett projektautónkat, az 1997-es évjáratú W140-es Mercedes-Benz S420-at egy modern, mai S-osztály mellé állítjuk. Akár lehetne ez összehasonlítás is, bár nyilván ennek nincs annyira létjogosultsága, hiszen – ha a W140 fejlesztésének kezdetét vesszük, 1981-et – eltelt 40 év. Ha a W140-es piaci megjelenését nézzük, akkor “csak” 30 év telt el, viszont ha faceliftes projekt W140-esünk évjáratát (1997) nézzük, akkor 24 év távlatában születik most a cikk.

Ugyanakkor nem rossz az, hogy az 1997-es W140-es Mercedes-t hasonlítjuk össze a 2021-es W223 modellel, ugyanis 1995-ben jókora faceliftet kapott az S-osztály, így még több, mai mércével is korszerűnek számító innovációval lett felszerelve az autó, olyanokkal, amelyek a mai napig megtalálhatók az S-osztályban, és persze akkori milestone-ként elterjedt azóta az autóiparban. Később majd kitérünk ezekre is.

A Mercedes-Benz hazai képviselete pártolta ötletünket, és fel is ajánlottak egy 2021-es évjáratú (2020-as modellév) S400d Lang modellt. Így indulhatott a főprojekt egy kisebb kiruccanása, egyfajta al-projektként. Nézzük is a részleteket!

Kicsit csalóka lehet a két összefotózott autó, ugyanis a W223 hosszított tengelytávú kivitel, a W140-esünk pedig rövid tengelytávos. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a W223 rövid tengelytávú változata 5179 milliméter hosszú, míg a W140 5113 milliméter (6 centiméter különbség). A cikkben szereplő W223 tehát lang, így a hossza 5279 milliméter. Tehát 16 centi plusz esetünkben a W223 javára.

A szélesség 1954 milliméter (kilincstől kilincsig szélesség) a W223-nál, míg a W140 1886 milliméter. Itt nincs 1 centiméter plusz, ugyanakkor egymás mellé állítva a két autót a 140-es tűnik szélesebbnek – nyilvánvalóan a kialakítás és jelleg miatt. No meg persze a színárnyalat is sokat számít, nem beszélve a W223 gömbölyített éleiről.

Tengelytáv tekintetében a W223 3106 milliméterrel domborít, míg a W140 3040 millimétert tudott. Az LWB-s W223 tradicionálisan 10 centi plusz nyújt e téren (is), így 3116 milliméter tengelytávval rendelkezett a fotón szereplő S400d.

Nézzük a magasságot! 1503 millimétert produkál a W223, míg a W140 1486 milimétert. Itt nagyjából 1.5 centi méretkülönbség van. A W140 optikailag itt is termetesebbnek tűnik, alaővetően az oldalablak-felületek eltérő mérete miatt.

Projektautónkon 16 colos gyári felnik kaptak helyet, 235/60 R16 gumiabroncsokkal. A W223-ason AMG Line felnik voltak szerelve, 18 col átmérővel, 255/50 R18 gumiabroncsokkal.

Csomagtér: a W140-es 1991-ben már kereken 500 litert tudott e téren, az új S-Klasse jelenleg 540 litert mutat fel. Ez 40 liter plusz jelent.

S végül jöjjön a súly. Ez persze megint nem releváns összehasonlítási érték, hiszen eleve egy 4Matic, azaz összkerekes, 400d (2925 köbcentiméteres sorhatos dízelmotor, 330 LE, 700 Nm forgatónyomaték), LWB modellről van szó, amely nagyjából az összes jelenleg létező rendelhető extrát megkapta. Így ezek teszik ki az önsúly jelentős részét, ami 2090 kilogramm. A W140-es szimplán hátsókerék-meghajtású, 420 V8 benzinmotorral (4196 köbcentiméter, 279 LE, 400 Nm forgatónyomaték).

Enteriőr tekintetében a W140 – feljebb már utaltunk rá – a Sacco-korszak, valamint a 80-as, 90-es évek elvárt dizájnját hozza. Nincs túlbonyolítva semmi, a lényegre koncentrál, maximálisan érződő prémium, luxusktzegóriához illő anyaghasználattal (lakkozott fa, bőr). Műanyagot elsősorban a műszeregységek kezelőgombjai tekintetében találunk a középkonzolon, valamint az ajtók belső felületein. Az autó az akkori rendelhető teljes extralistás opciókból csak állófűtéssel, beltérvélemmel, trip computerrel (bár ez inkább 500-as és 600-as opció volt) és hátsó rolóval nem rendelkezik.

Igen nagy a Maybach-áthallás a W223-nál, ami érthető, hiszen alig érezhető határvonal húzódik csak a két modell közt. A luxus megtestesítőjeként a beltér dizájn hibátlan, a steppelt bőrkárpitozás impozáns, az anyaghasználat szintén. Analóg óracsoportot ne keressünk, a W223 a 21. századi trendek és igények szerint LCD kijelzőket használ a központi műszeregység, és a középkonzol kapcsán is. A W223 – esetünkben S400d modellje – mindennel fel volt szerelve, ami nagyjából rendelhető hozzá (beltéri) extraként.

Tervezzük, hogy hamarosan egy benzines W223 S-osztályt is a W140 mellé állítunk, amely egy kicsit közelebbi rokonságot (?) mutat majd az S420 projektautónkkal. Ez egy S500 lesz, bár itt sem a régi szép tendencia szerint társítják a típusjelzéshez a motort, ugyanis egy 2999 köbcentis sorhatos turbótöltött benzinest kapunk, 430 lóerős teljesítménnyel.

Annyi bizonyos, hogy a W140 klasszikus formavilága (Sacco-időszak) erőteljesen helytáll a modernkori S-osztály dizájnja mellett. S megbizonyosodhattunk arról is, hogy a 140-esnek a mai napig nincs oka szégyenkezni az elenyésző, pár centis méretkülönbségek miatt – ezek nagy része ténylegesen csak milliméterre pontos méréssel végezhetők el.

Az is egyértelmű, hogy az S-osztály mindig is az etalont jelentette a maga éráiban, minden egyes új modell piacra dobásánál. A W140 a kilencvenes évek elején temérdek olyan innovációt hozott be a köztudatba, amelyek akkor egyetlen más gyártó modelljében sem léteztek. A dupla rétegű üvegezés az (akkor) egyedülálló hangszigetelés érdekében, a softclose, az elektromosan behajtható tükrök, a fejlett ABS és EPS rendszerek már a korai W140-es S-osztálynál is megtalálhatóak voltak, majd később, az 1995-ös ráncfelvarrás után már megjelent az AutoPilot névre hallgató pontmátrix kijelzős navigációs rendszer, az adaptív felfüggesztés, vagy épp a fejlett Parktronic System, a radarszenzoros parkolássegéd.

S ahogy annak lennie kell, az új, 2020-as modellévű W223-as kódjelű S-osztály is rengeteg olyan innovatív technológiát hordoz, vezet be a közdtudatba, ami jelenleg egyedülálló. AR navigáció, eyetracking opció, beszéd alapú kommunikáció, fejlett parkolásautomatika, adaptív komfort-lengéscsillapítás, fejlett önvezető opciók, világelső biztonsági (utas, gyalogos) funkciók, hátsókerék-kormányzás – és még sorolhatnánk.

Fogjuk is, hiszen hamarosan érkezünk az S400d 4Matic globális, átfogó teszt cikkével, amelyben minden részletre bőségesen kitérünk. Addig is lelőhetnénk néhány poént, de nem tesszük, legyen az egy különálló olvasmány, így nem keverednek majd össze a gondolatok.

Megelőlegeztük a címben a “legenda” jelzőt a W223-as Mercedesnek. Alapvetően a 140-es már jó ideje igazi hall of fame-tag, és erős a gyanúnk, hogy a jelenleg futó S-osztály is méltó követője lesz majd – hiszen hosszú ideje ez az első olyan S Mercedes, amely még egyedibb, még kivételesebb, és még innovatívabb tálalással jelentkezett, mint a 221-es vagy a 222-es akár.

Autóaddikt Facebook galéria: IDE kattintva

Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

LEGFRISSEBB

[TESZT] Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum – nagyon élhető, mindennapi...

0
A Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum újraértelmezi a hétköznapi autózás fogalmát: ötvözi a környezettudatos technológiát a mindennapi használat praktikumaival, mindezt úgy, hogy közben...

TESZTJEINK