Főoldal Blog Oldal: 136

Eddigi legjobb negyedéves értékesítési eredményét érte el a BMW Group

A bajor prémiumgyártó világszerte 636 606 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt adott át ügyfeleinek 2021 első három hónapjában, amellyel mindegyik márkájával, mindegyik főbb régiójában értékesítési növekedést könyvelhetett el.

Az idei esztendő első három hónapjában a BMW Group világszerte 636 606 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt értékesített, amely 33,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának teljesítményét, egyúttal a vállalatcsoport eddigi legjobb első negyedéves értékesítési eredménye. A január és március közötti időszakra vetítve a bajor prémiumgyártó mindegyik márkájával, mindegyik főbb régiójában növelni tudta eladásait az előző évi mutatókhoz képest.

„Értékesítési növekedésünk töretlen lendülete 2021 első negyedévében tovább folytatódott: a január és március közötti három hónapban világszerte több új modellt adtunk el, mint ebben az időszakban eddig bármikor” – mondta Pieter Nota, aki a BMW AG igazgatótanácsának tagjaként egy személyben felel a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák értékesítési hálózatáért, globális marketingjéért és ügyfélszolgálati részlegeiért. „Kimagasló értékesítési teljesítményünkhöz a hálózatról tölthető modelljeink iránt mutatkozó intenzív ügyfélérdeklődés is nagymértékben hozzájárult: az idei esztendő első három hónapjában kétszer annyi tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt új autót adtunk el, mint a 2020 januárja és márciusa közötti időszakban. Kiváló mérföldkő ez az idei évre előirányzott, több mint 100 000 darab tisztán elektromos meghajtású modell értékesítése felé vezető úton, amellyel a világ útjain guruló hálózatról tölthető modelljeink száma 2021 végére az egymillió darabot is átlépi” – tette hozzá Pieter Nota.

A hálózatról tölthető modellek iránt mutatkozó intenzív ügyfélérdeklődés a BMW Group átfogó modellpalettáját és hosszútávú termékstratégiáját élteti

BMW márka világszerte 560 543 darab új autót adott el 2021 első három hónapjában, amely 36,2 százalékkal múlja felül a gyártó egy évvel korábbi értékesítési teljesítményét. A BMW első negyedévben tanúsított jelentős fejlődéséből legfőképp a BMW X modellcsalád (246 068 darab, amely 36,5 százalékos gyarapodásnak felel meg), a BMW 5-ös sorozat (+43,0%) és a BMW 3-as sorozat (+43,6%) vette ki a részét.

A hálózatról tölthető modellek eladási mennyisége egy év alatt több mint megkétszereződött

2021 első negyedévében a BMW Group világszerte 70 207 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt új autót értékesített, amely a 2020 januárja és márciusa közötti időszakban produkált eladási mennyiség több mint kétszerese – újfent igazolva az elektromos mobilitás fontosságát a vállalatcsoport számára.

A BMW iX3 (kombinált energiafogyasztás: 17,5 – 17,8 kWh / 100 km (NEDC) / 18,6 – 19,0 kWh / 100 km (WLTP)) – amely mindössze néhány hete érkezett meg az európai piacokra –, a BMW i3 és a MINI Cooper SE (kombinált energiafogyasztás: 14,9 – 16,9 kWh / 100 km) triumvirátusával a BMW Group már most úttörő a tisztán elektromos meghajtású prémium autók mezőnyében, a paletta pedig idén két innovációs zászlóshajóval bővül: érkezik a BMW iX és a BMW i4. „Ügyfeleink mindkét modell iránt hatalmas érdeklődést mutatnak, amely tökéletesen alátámasztja tervezési stratégiánkat: a BMW iX és a BMW i4 a legjobb időben ünnepli világpremierjét” – fogalmazott Pieter Nota.

A BMW Group ismét jelentősen felgyorsítja elektromos mobilitási tevékenységeit, amelynek égisze alatt úgy tervezi, hogy 2023 végére mintegy tucatnyi tisztán elektromos meghajtású modellt tesz elérhetővé ügyfelei számára. Az elkövetkező években ilyen lesz többek között a BMW 5-ös sorozat, a BMW 7-es sorozat, a BMW X1 és a MINI Countryman utódjának zéró emissziójú modellváltozata, 2023 végére így releváns járműszegmensei mintegy 90 százalékában a BMW Group legalább egy tisztán elektromos meghajtású modellel képviseltetni fogja magát.

A müncheni központú vállalatcsoport úgy tervezi, hogy mostantól 2025-ig átlagosan körülbelül 50 százalékkal növeli évről évre zéró emissziójú új autói egész éves értékesítési mennyiségét – ezzel mintegy tízszeresére növelve a 2020-ban eladott tisztán elektromos meghajtású modellek számát.

2030-ban a BMW Group egész éves újautó-értékesítési mennyiségének minimum 50 százalékát már a tisztán elektromos meghajtású modellek fogják kitenni. Hasonló mérföldkövét a MINI márka már 2027-ben el fogja érni, 2030 elejére pedig a BMW Group első olyan márkájává érik, amelynek modellpalettáján kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek sorakoznak. Károsanyag-kibocsátástól mentes világmárkaként a MINI továbbra is képviseltetni fogja magát a BMW Group összes főbb régiójában.

A következő körülbelül tíz évben a BMW Group mintegy tízmillió darab tisztán elektromos meghajtású új autót gurít ki a világ útjaira.

A MINI mindegyik régiójában értékesítési növekedést könyvelhetett el

2021 első negyedévében a MINI világszerte 74 683 darab új autót adott át ügyfeleinek, amely az egy évvel ezelőtti mutatók tükrében még a kínai piacon jelentkező korlátozott márkajelenlét ellenére is 16,2 százalékos fejlődésnek felel meg. A brit prémiumgyártó a 2020 januárja és márciusa közötti időszakhoz viszonyítva mindegyik régiójában növelni tudta értékesítését az idei első negyedévben. A portfólió legnépszerűbb tagjainak a MINI Countryman (+36,0%), a háromajtós MINI (+23,4%) és a MINI John Cooper Works modellek (+19,1%) bizonyultak. A hálózatról tölthető modellek a MINI teljes értékesítésének mintegy 15 százalékát adták, amely az egy évvel ezelőtti arány mintegy kétszerese.

A BMW M GmbH sikertörténete tovább folytatódott

21,0 százalékos értékesítési növekedésével a BMW M GmbH idén kiváltképp sikeres első negyedévet zárt. Január és március között a divízió világszerte 37 896 darab új sportautót értékesített. A legnagyobb ügyfélérdeklődés a BMW X5 M és a BMW X6 M modellpárosát, valamint a BMW M440i xDrive Coupé modellt (átlagos üzemanyag-fogyasztás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; átlagos üzemanyag-fogyasztás a WLTP mérései szerint: 7,4 – 8,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 155 – 163 gramm / km; kombinált károsanyag-kibocsátás a WLTP mérései szerint: 170 – 186 gramm / km) övezte. Márciusban új nagyteljesítményű sportautókkal folytatódott a BMW M GmbH portfólió-bővítési kezdeményezése: megérkezett az utakra az új BMW M3, az új BMW M4, a BMW M440i xDrive Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 6,9 – 7,4 liter / 100 km; átlagos üzemanyag-fogyasztás a WLTP mérései szerint: 7,8 – 8,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 159 – 169 gramm / km; kombinált károsanyag-kibocsátás a WLTP mérései szerint: 177 – 192 gramm / km) és a BMW M5 CS limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; átlagos üzemanyag-fogyasztás: 11,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 258 gramm / km; kombinált károsanyag-kibocsátás a WLTP mérései szerint: 256 gramm / km).

116 éves fennállása legjobb első negyedéves értékesítési eredményét érte el a Rolls-Royce

Rolls-Royce Motor Cars világszerte 1 380 darab új luxusautót adott el a 2021 januárja és márciusa közötti három hónapban, amely az előző esztendő hasonló időszakához képest 61,8 százalékos növekedés, egyúttal a brit luxusautó-gyártó fennállásának eddigi legjobb első negyedéves értékesítési eredménye. A gyarapodás a Rolls-Royce mindegyik értékesítési régiójában megfigyelhető volt, legerősebben Kínában, az Egyesült Államokban és a nyugat-ázsiai, óceániai térségben. Az ügyfelek mindegyik modell iránt kimagasló érdeklődést mutattak, de főként az új Ghost és a Cullinan iránt, amelyekre az előrendelések már 2021 második felének végéig érnek. Mint ilyen, a Rolls-Royce Motor Cars az év hátralévő részére is optimistán tekint.

BMW Motorrad: a sikeres növekedési stratégiát értékesítési eredmények igazolják

2021 első negyedévében a BMW Motorrad világszerte 42 592 darab új robogót és motorkerékpárt értékesített, amely 2020 első három hónapjához viszonyítva 22,5 százalékos fejlődés és a müncheni központú vállalatcsoport kétkerekű divíziójának eddigi legjobb első negyedéves értékesítési eredménye – a BMW Motorrad sikeres növekedési stratégiáját igazolva. A divízió folyamatos sikertörténetének az erős és változatos modellpaletta, valamint a számos újdonság piaci bevezetése ágyaz meg.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a főbb régiókban

Kínában a BMW Group az eddigi legeredményesebb első negyedéves értékesítési mutatókat könyvelhette el, amelyek még a koronavírus-járvány előtti, 2019-es rekord teljesítményt is túlszárnyalták. Dél-Koreában a bajor prémiummárka ez idő alatt 20 321 darab új BMW és MINI modellt adott el, amely az előző esztendő tükrében 42,8 százalékos növekedés.

Az Egyesült Államokban a BMW Group tovább folytatta a 2020 utolsó negyedévében megkezdett értékesítési gyarapodást: a január és március között átadott 77 718 darab új BMW és MINI modell 20,1 százalékos fejlődésnek felel meg.

Európában a BMW és MINI modellek értékesítése még a koronavírus-járvány következtében meghozott, márkakereskedéseket érintő intézkedések ellenére is 8,3 százalékos növekedéssel zárt, amely szám szerint 238 761 darab új autót jelent.

A BMW Group értékesítési eredményei 2021 első negyedévében

 2021 első negyedévEgy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók636 606+33,5%
BMW560 543+36,2%
BMW M GmbH37 896+21,0%
MINI74 683+16,2%
Hálózatról tölthető ¹70 207+129,8%
Rolls-Royce1 380+61,8%
BMW Motorrad42 592+22,5%

A BMW és a MINI globális értékesítési eredményeinek összefoglaló táblázata

 2021 első negyedévEgy évvel ezelőtthöz képest
Európa238 761+8,3%
Németország*67 804-0,3%
Ázsia286 968+76,4%
Kína229 748+97,3%
Amerikai kontinens95 961+17,3%
Egyesült Államok77 718+20,1%

*Előzetes értékek

1A BMW i3 és BMW i3s tisztán elektromos meghajtású prémium kompaktokat, a BMW iX3 tisztán elektromos meghajtású Sports Activity Vehicle (SAV) modellt, a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE modellt, a plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellt és a BMW iPerformance paletta tagjait egyesítő, hálózatról tölthető portfólió

A sajtóközleményben szereplő adatok előzetes értékek, amelyek a BMW Group hivatalos, 2021 első negyedévi értékesítési beszámolójáig változhatnak.

2024-ig a Toyotával együtt minden kulcsszereplő elkötelezte magát a WRC-sorozat mellett

A Toyota, az M-Sport és a Hyundai is biztosította a Nemzetközi Automobil Szövetséget, hogy a jövőre induló hibrid érában is részt fog venni a rali-világbajnokság (WRC) csúcskategóriájának küzdelmeiben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy a rali-világbajnokság legfelsőbb kategóriájának mindhárom gyártója a jövőre életbe lépő szabályváltozások után is marad a sorozatban, legalább 2024-ig. Mindhárom szereplő új autóval vág majd neki a hibrid érának, a régi WRC-ket felváltják az új, Rally1 szabályrendszernek megfelelő kocsik, amelyek már képesek lesznek károsanyag-kibocsátás nélkül, tisztán elektromos hajtással közlekedni a gyorsaságik közötti átkötő szakaszokon (ahol természetesen nem versenyeznek).

A 2022-es versenyautók megtartják a 2017-ben bevezetett motorformulát (1.6 liter, turbófeltöltő, 380 lóerő, 425 Nm), viszont be kell majd építeni a csapatoknak egy Hybrid Unit nevű szénszálas dobozt is, amely egy 3,9 kW-os lítium-ion akkumulátort, egy invertert és egy 136 lóerős, 180 Nm nyomatékú villanymotort tartalmaz. A hibrid hajtás a német Compact Dynamics és Kreisel Electric közös fejlesztése, eleinte minden csapat az ő rendszerüket fogja használni, de később közösen továbbfejleszthetik majd a hajtásrendszer komponenseit. 

Természetesen a kiegészítő plug-in hibrid hajtás miatt az új versenyautók nehezebbek lesznek az üresen 1190 kilós maiaknál, de a pontos adatokat még nem közölte az FIA. Ami biztos, hogy marad az összkerék-meghajtás és az ötfokozatú szekvenciális sebességváltó, az aktív központi differenciálmű továbbra is a tiltólistán marad, a futóművek pedig valamivel egyszerűbbek és olcsóbbak lesznek a jelenlegieknél, csökken például a rugóút hossza.

A hibrid egységet az autó legvédettebb helyén, a bukócső-rendszer hátsó, megerősített részében kell majd elhelyezni. Szintén változás, hogy az ajtókban lévő merevítéseket is meg kell erősíteni az oldalirányú ütközések elleni hatékonyabb védelem érdekében.

„Biztonság, költségmenedzsment és fenntarthatóság” – ezek az előttünk álló Rally1 korszak jelszavai a Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalos közleménye szerint. „Ebben a közös kezdeményezésben az FIA és a WRC csapatok egyformán elkötelezték magukat a hibrid technológia fejlesztése mellett. Továbbá az FIA bevezet egy innovatív partnerségi modellt, amely a korábbi egy helyett már hároméves periódusra szól, ami növeli a stabilitást és a tervezhetőséget, valamint új, piacképes eszközt kínál minden fél számára” – emelte ki a párizsi központú szövetség.

A bejelentés minden bizonnyal nagy megnyugvást jelent majd a ralisport rajongóinak világszerte, akik tavaly még jogosan aggódhattak a világbajnokságért. 2020-ban az egyik gyártó otthagyta a sorozatot, a svéd ralit hó nélkül rendezték meg, és sok versenyt törölni kellett, vagy nézők nélkül megrendezni a Covid-19 világjárvány miatt.

„Karnyújtásnyira került az FIA rali-világbajnokság ahhoz a fontos mérföldkőhöz, amit a 2022-ben érkező, újgenerációs Rally1 autók jelentenek. A plug-in hibrid technológiára váltás jól tükrözi a legújabb autóipari trendeket, egyúttal fenntarthatóbbá is teszi a sportot. Az a tény, hogy mindhárom, jelenleg is induló gyártó elkötelezte magát további három évre a WRC mellett, bizonyítja, hogy a világbajnokság jó irányba tart” – nyilatkozta Jean Todt, az FIA elnöke a szövetség honlapján.

Egyelőre még nem jelentették be a gyártók, hogy pontosan milyen autóval fognak nekivágni a 2022-es szezonnak, de a pletykák szerint a Toyota eredetileg már az idei szezonban bevetette volna a GR Yaris WRC-ből kialakított új plug-in hibrid Rally1-es gépét és várhatóan ez az autó lesz a jövő évi szezon főszereplője is.

Az új modellt kizárólag azzal a céllal fejlesztették ki a korábbi csapatfőnök, Tommi Mäkinen tanácsai alapján, hogy megfelelő homologizációs alapot adjanak a következő versenyautóhoz. Végül a Toyota tavaly nyáron úgy döntött, hogy a 2022-es WRC szabályváltozások, a tesztelések betiltása és a koronavírus-járvány miatt hetekre bezárt saját és beszállítói üzemek miatt a GR Yaris WRC-t nem vetik be a 2021-es szezonban, pedig az autó fejlesztése már a végső stádiumban tartott.

A döntés helyessége később beigazolódott, ugyanis a 2017-ben bemutatott Yaris WRC abszolút versenyképes még ma is (amit a 2021 januári szezonnyitó Monte Carlo Ralin Sébastien Ogier rögtön egy futamgyőzelemmel egyértelműen jelzett). Az új érával kapcsolatban annyi már most bizonyos, hogy a jövő évi szezon legnagyobb esélyesének a Toyotát tartják, mivel a márka a legnagyobb tudásbázissal rendelkezik, ha hibridhajtásról van szó.

Nincs többé Toyota GT 86, lesz helyette GR 86

A Toyota befejezi a közkedvelt és elérhető árú GT86 gyártását, ám bánkódásra semmi ok: a japán autógyártó versenyistállója, a Toyota sportautók fejlesztéséért felelő, és a GR Suprát és a GR Yarist is jegyző TOYOTA GAZOO Racing az elődmodellhez hasonlóan a piaci versenytárs Subaruval közös fejlesztési projekt eredményeképp bemutatja az utódmodellt, a vadonatúj GR 86-ost. A TOYOTA GAZOO Racing az új modell kapcsán még a lenyűgöző GT 86-osnál is kivételesebb vezetési élményt és menettulajdonságokat ígér.

A TOYOTA GAZOO Racing és a Subaru bemutatta a vadonatúj GR 86-ost. A GR Supra és a GR Yaris után az új GR 86 már a harmadik sportmodell a TOYOTA GAZOO RACING új, GR sorozatában. A GR 86 először Japánban lép piacra, méghozzá már idén ősszel. A Toyota az eredeti 86-os sorozattal különleges sportos vezetési élményt kínált a mindennapok autósainak. A 2012-ben bemutatott orrmotoros, hátsókerékhajtású modell egyaránt mércét állított a vezethetőségben és a menettulajdonságokban. Bemutatása óta a korábbi GT 86 több versenysorozat alapjául is szolgált: éppúgy szerepelt drift-futamokon, mint ralikon, gyakran komolyan átalakított műszaki tartalommal. A modellsorozatból világszerte több mint 200.000 darab talált gazdára.

Az új GR 86 (és Subaru-testvérmodellje, a BRZ) a két márka közös fejlesztőmunkájának eredménye. Bár a két modell műszaki alapjai közösek, a gyártók az autók vezetési élményét és viselkedésük minden elemét saját ízlésükre hangolták. A TGR fejlesztőinek fő célja az volt, hogy új modelljük mindazok tetszését elnyerje, akik kedvelték a korábbi 86-osokat: az újdonság a korábbi vezetési élmény finomított, tökéletesített változatát nyújtja. E munka eredményeként a GR 86 közvetlen reakciókat és élvezetes vezethetőséget kínál a lehető legmagasabb színvonalon.

2019 szeptemberében a Toyota és a Subaru üzleti szövetségre lépett, és ennek értelmében közösen fejlesztik a jövő új modelljeit. A most bemutatott GR 86/BRZ páros nemcsak kiváló példa az együttműködés sikerére, de fejlesztése egyszersmind komoly kihívást is jelentett mindkét márka számára, hiszen az ilyen modellek tervezése általában jelentősen túlmutat a hagyományos autóipari együttműködések megszokott keretein. A Toyota és a Subaru már a közeli jövőben tovább kívánja bővíteni együttműködését más modellek fejlesztésében is.

A GR 86 főbb jellemzői

Külső és belső formák: a funkció szépsége


Külső: A sárvédők oldalvonalba nyúló felső élével a GR 86 az orrmotoros, hátsókerékhajtású autók jellegzetes kiállását és arányait mutatja. A karosszéria alacsony és vízszintes oldalélei és a hátrafelé lejtő tetővonal együttese vizuálisan is csökkenti az autó súlypontját. Az orr jellegzetes eleme a GR érzelmeket és teljesítményt hangsúlyozó Funkcionális Mátrix hűtőmaszkja.

Utastér: A műszerfal funkcionális elemei, vagyis a műszerek és a kapcsolók úgy helyezkednek el, hogy a vezető mindig az útra koncentrálhasson. A műszerfal 7 colos TFT kijelzőjének indítógrafikáját a boxermotor dugattyúinak jellegzetes mozgása inspirálta, így már a vezetés kezdete előtt izgalmat sugároz.

Új, 2,4 literes boxermotor amely jellegzetes GR 86-os élményeket ígér

A korábbi változatok legfontosabb jellemzőit (kompakt szerkezet, alacsony súlypont) megtartva a 2,0 literes erőforrást leváltó új motor immár 2,4 literes. Ezzel a rugalmas, friss erőforrással a GR 86 mindössze 6,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára (az előző modell szintideje 7,4 másodperc volt). A rugalmasság és a gázreakció szintén javult, az új motor már egészen alacsony fordulatszámokon is kiválóan húz.

Különösen alacsony súlypontú hajtáslánc és orrmotoros, hátsókerékhajtású felépítés a korábbinál is agilisabb teljesítményért

Az új GR 86 külső méretei szinte azonosak a korábbi modellével. Alacsony felépítésével és mélyen vezetett övvonalból adódó alacsony súlypontjával az új modell kanyartulajdonságai egyedülállóak. A könnyű aluötvözetből készített tetőpanel alkalmazása is jótékonyan csökkenti a karosszéria súlypontmagasságát, a könnyűfém sárvédők és a könnyűszerkezetes első ülések pedig a tömeg csökkentéséhez járulnak hozzá hatékonyan. Az új karosszéria jelentősen merevebb a korábbinál, így az irányítás célpontossága még városban és az autó menetteljesítményeit alaposan kihasználva is tökéletes. A torziós merevség nagyjából 50 százalékkal nőtt az elődmodellhez képest.

A versenysportból származó aerodinamikai elemek

A GR 86 több áramlásjavító formaeleme is a versenypályákról érkezett. Ilyenek a levegőkilépők, a küszöbspoilerek és több stabilitásjavító, leszorítóerőt növelő idom is.

Kiemelkedő biztonság

A GR 86 automata váltós kivitele a Subaru EyeSight vezetéstámogató rendszerét használja. Ebben a mindennapi vezetés biztonságát növelő kiegészítők találhatók: balesetek elkerülését segítő, illetve azok súlyosságát csökkentő technológiák, valamint másodlagos ütközéseket megelőző rendszerek.

A GR 86 japán változatának fontosabb műszaki adatai (fejlesztési célértékek)

Hosszúság mm4.265
Szélesség mm1.775
Magasság mm*1.310
Tengelytáv mm2.575
Nyomtáv elöl mm1.520
Nyomtáv hátul mm1.550
Hasmagasság (minimum) mm130
Menetkész tömeg kg**1.270
MotorNégyhengeres boxermotor, közvetlen és szívócső-befecskendezéssel <TOYOTA D-4S>
Furat × löket mm94,0×86,0
Hengerűrtartalom liter2,387
Sűrítési arány12,5
HajtásmódHátsókerék-hajtás
ErőátvitelHatfokozatú kézi-, vagy hatfokozatú automata sebességváltó
Maximális teljesítmény kW (LE)/1/perc173 (235) / 7.000
Maximális forgatónyomaték Nm/1/perc250 / 3.700
Maximális fordulatszám7.400/perc
FelfüggesztésElölMacPherson
HátulKettős keresztlengőkaros
FékekElölHűtött tárcsa
HátulHűtött tárcsa
Gumik (elöl/hátul)215/40 R18
Üzemanyagtartály liter50

* Tetőantennával együtt. A tetőlemez magassága: 1.280 mm.

** Hatfokozatú kézi váltóval

Még több Forma E versenyizgalommal áll elő 2026-ig a Nissan

A Nissan a napokban jelentette be az ABB FIA Forma E Világbajnokság versenyzés iránti hosszútávú elköteleződését a 2025-2026-os, 12. szezon végéig a tisztán elektromos versenyszériában. A Nissan egyetlen japán autógyártóként az 5. évadban csatlakozott a szériához.

A bajnokság Gen3 korszaka a 9. évadban kezdődik (2022-23 évad) és még erőteljesebb, gyorsabb autókat sorakoztat majd fel.

A Nissan célja a világbajnokságban való versenyzéssel a szórakoztatáson túl, a zéróemissziós elektromos járművek bemutatása a globális közönség számára. A cél két lépcsős: 2030-ra az autók 100%-ának elektromosítása minden kulcspiacon, 2050-re pedig a termékek teljes életgörbéjét és működésüket tekintve, a karbonsemlegesség elérése. A cél továbbá az, hogy a versenypályán megjelenő technológiát idővel a közutakra is adaptálja a cég.

„A Nissan autókkal kapcsolatos víziója a közlekedés és szállítás módjain messze túlmutat” – vallja Ashwani Gupta, a globális COO. „Célunk olyan elektromos járművek tervezése és építése, melyek átformálják a közösségek kapcsolódását és mozgását, illetve mindnyájunkat arra inspirálnak, hogy erőfeszítéseket tegyünk egy fenntartható társadalom irányába. A Nissan számára a Forma E az izgalmat, az energiát és a környezetet helyezi előtérbe, illetve azt, ahogyan megvalósítjuk a jövő ezen vízióját egy folyamatosan növekvő, új, fiatal és változatos közönség számára.”

A Forma E első két évadában a Nissan az „Első Fázis: az úttól a pályáig” műszaki célkítűzéseire fókuszált, mely a LEAF (a Nissan legfelismerhetőbb közúti elektromos autója) tapasztalataiból és tanulságaiból táplálkozott, hogy kifejlesszék a Nissan e.dams versenyautó teljesítményét. A kezdő évadban az e.dams volt a legjobban teljesítő csapat a bajnokságban, míg a második a csapatbajnokságban a második helyen végeztek.

Ahogyan a csapat a jelenlegi 2020-2021-es 7. évadban versenyez és a Gen3 korszak felé néz a 9. évadtól, a technológia-átadási céljaik „Második Fázis: a pályától az útig” szakaszába lép, ahol a műszaki értelemben gyorsan változó bajnokság segíteni fogja a Nissant azon tulajdonságok bemutatásában, melyek az EV-k fogyasztói elfogadását hivatottak bátorítani.

„Jelentős eredményeket értünk el az első két évadban és a Forma E iránti hosszútávú elköteleződésünk megújítása kulcslépés” – mondta Tommaso Volpe, a Nissan globális motorsport igazgatója. „Egy ’úttól a pályáig’ műszaki átvitel megközelítéssel léptünk a sportba és a versenyzői programunk Gen3 korszakra való kiterjesztésével megvan a lehetőségünk, hogy a ’pályától az útig’ műszaki átvitellel zárjuk a kört. Hisszük, hogy az ABB FIA Forma E Világbajnokság a tökéletes platform az elektromosításban szerzett szakértelmünk népszerűsítésére és a fenntarthatóbb mobilitási megoldások iránti elkötelezettségünk demonstrálására.”

A 2021-es szezon első versenyei Diriyahban, Szaúd-Arábiában kerültek megrendezésre egy dupla eseményként február végén, ahol a Forma E először versenyzett, mint ABB FIA Forma E Világbajnokság. Továbbá, ez volt a Forma E első éjszakai versenye, ahol a kocsik reflektorfényben versenyeztek és a Nissan e.dams 14 csapat-világbajnokság-pontot szerzett.

Olivier és Gregory Driot, a Nissan e.dams csapatfőnökei az alábbi nyilatkozatot tették: „A Nissan ABB FIA Forma E Világbajnokság Gen3 korszak iránti elkötelezettsége a teljesen elektromos versenyszéria erejét és a következő fázisban való sikerének hajszolását mutatja. Az új Gen3 autók gyorsabbak és erősebbek lesznek és a Formula E-ben folyamatosan látott versenyzési teljesítmény állandó evolúciója izgalmas a rajongók és a sport számára egyaránt.”

Az ABB FIA Forma E Világbajnokság harmadik fordulója április 10-én, Rómában kerül megrendezésre.

Bemutatták az új Jeep Compass-t

A tegnapi napon Antonella Bruno, a Jeep márka európai képviseletének vezetője leleplezte az új Compass-t, az első Jeep szabadidőjárművet, amelyet a Stellantis csoport vezet be Európában. A bemutató fontos lépés a márka jelentősége szempontjából világszerte, de különösen az európai kontinensen.

Az új Compasst kifejezetten úgy fejlesztették, hogy minden korábbinál európaibb legyen, a jobb minőségű kidolgozástól kezdve a fejlett fedélzeti technológiákig. Emellett a modell olyan nagy jelentőségű, új jellemzőket vezet be, amelyek a formatervezés, a biztonság, a technológia és a funkcionalitás terén még magasabb szintet képviselnek.

Miben rejlik a titka? A Compass a Jeep két személyiségét – a terepjárót és a városi modellt – elegyítve elégíti ki a kompakt szabadidőjáművek vásárlóinak igényeit. Racionális, tényszerű emberekről van szó, akik ugyanakkor nagyra értékelik a lehetőséget, hogy elszabaduljanak a mindennapok monotóniájától. Úgy nevezzük őket, „pragmatikus álmodók”.

Az új modell erőteljes esztétikumát kifinomult, karakteres stílusa teszi még hangsúlyosabbá. Így az autó hű marad a márka jellemző stílusjegyeihez, megőrzi annak kiemelkedő menetdinamikai jellemzőit, és ezeket még kifinomultabb biztonsággal és kapcsolódással társítja. Mindezt az offroad-piac vezető szereplőjeként eltöltött 80 év során tökéletesített, legendás Jeep 4×4 terepalkalmasság koronázza meg.

Röviden: akár ésszerű közlekedési megoldásra van szükségünk, akár lelkesítő, mindennapi kalandokat keresünk, a választ megtaláljuk az új Compassban, amely a teljesítmény és az érzelmek egységét kínálja, az ésszerű használati értékeket a szabadságról és a kalandról szőtt álmokkal kombinálja. Mindez a márka jelmondatának égisze alatt: “Bárhová eljuthat, bármit megtehet.” Hiszen a Jeep még nyolcvan év elteltével is Jeep maradt.

A Compass tavaly még kifinomultabbá és európaibbá vált. Komoly logisztikai előnyt jelentett, hogy az olaszországi Melfi üzemében is megkezdődött a modell gyártása: ezzel a szállítási idő hat hónapról háromra csökkent. A technológia, a képzés és a szervezetfejlesztés terén eszközölt beruházások javították az üzemi hatásfokot, köszönhetően a gyártósor nagyobb fokú automatizálásának, valamint a környezeti fenntarthatóságnak, amely magas színvonalával a világ autóiparának is mércét állít.

Az első generációs Jeep Compass 2017-es bevezetésekor a márka visszatért a kompakt szabadidőjárművek szegmensébe; ez volt az első, kifejezetten globális forgalmazásra tervezett Jeep modell. Ez fektette le a modell sikerének alapjait: a Compass bevezetése óta több mint 200 000 példányban talált gazdára Európában. A Jeep kompakt szabadidőjárműveként egyben a márka értékesítési teljesítményét is meghatározza. Az eladások több mint 40 százalékát megtestesítő modell az egyik leginkább közkedvelt Jeep típus Európában, és az egyik legkeresettebb típus a 4xe plug-in hybrid hajtásláncot kereső ügyfelek körében. Az Európában eladott Compass modellek mintegy negyedét a 4xe kivitelek teszik ki. A 4xe kivitel Olaszország legkeresettebb plug-in hibrid szabadidőjárműve.

Az új Compass takarékos belső égésű és plug-in hibrid hajtásláncok széles választékával elérhető. Minden egyes erőforrás teljesíti az Euro 6D Final előírást, míg az élvonalbeli aktív és passzív biztonsági funkciók még dinamikusabbá teszik, és még kiválóbb terepalkalmassággal vértezik fel a modellt.

A motorkínálatban új az 1,3 literes, négyhengeres GSE benzines turbómotor, amely kiemelkedő menetdinamikát és kimagasló vezetési komfortot kínál, miközben üzemanyag-fogyasztása és CO2kibocsátása akár 27 százalékkal kedvezőbb (WLTP ciklus szerint,) mint a korábbi benzines modellé. Mindezt még lenyűgözőbbé teszi a plug-in hibrid modellváltozat bevezetése. A 100% elektromos, károsanyagkibocsátástól mentes közlekedésre alkalmas 4xe egység a kiemelkedő terepképességeket kombinálja a fenntartható mobilitással: íme, így értelmezi a Jeep márka a villamosítást.

A Renegade mellett a Compass is elsőként kapta meg azt a 4xe logót, amely a hibrid technológiával felvértezett, összkerékhajtású Jeep modelleket jelöli, és amely a takarékosság, az élvezetes vezethetőség és a környezettudatosság optimális kombinációját kínálja.

Az új modell megújult, modern profilja mellett megőrizte közkedvelt városi, kifinomult, környezettudatos szellemiségét. A még elegánsabb, még modernebb jármű vadonatúj utasteret kapott, amely kényelmesebb, tartalmasabb utazást és élvezetesebb városi vezethetőséget biztosít. A legfontosabb funkciók a 10,25 colos Full HD digitális műszeregység, a digitális rádióvevő, a 8,4 – 10,1 colos érintőképernyővel szerelt Uconnect 5 rendszer, amely a műszerfal közepén feljebb költözött, így a vezető könnyebben és gyorsabban tekintheti át a kijelző tartalmát. A rendszer ötször gyorsabb processzort kapott, Android operációs rendszere vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto okostelefon integrációt biztosít, további szolgáltatásai között említést érdemel az interaktív 3D TomTom navigációs rendszer, a természetes beszédhang felismerő rendszer, vagy a Uconnect szolgáltatások. A belső tér még funkcionálisabb kialakítást kapott, hála az áttervezett középkonzolnak és a továbbfejlesztett tárolórekesznek (amely a korábbi modell 2,8 literje helyett 7,2 liternyi helyet biztosítanak.) Ezen túlmenően az autó modernebb, karakteresebb stílust sugároz, köszönhetően a prémium anyagokból építkező, igényes kidolgozású új műszerfalnak, padlókonzolnak, kormánykeréknek és ajtópaneleknek.

Az új Compass az első olyan Jeep az európai piacon, amely 2. szintű autonóm mobilitási technológiákkal rendelkezik. A modell minden kivitelén alapfelszerelésként kínálja a legújabb generációs vezetőtámogató szolgáltatásokat.

Olyan funkciókról van szó, mint a forgalmi jelzőtábla felismerés, amely észleli és értelmezi a jelzőtáblákat; az intelligens sebesség asszisztens, amely az érvényes sebességkorlátozáson belül tartja a jármű sebességét; a vezető éberség-felügyelet, amely figyelmezteti a vezetőt, ha lankad a figyelme, vagy elbóbiskol; vagy a kerékpárosok és gyalogosok észlelésére képes, automatikus vészfékező rendszer, amely a fenyegető baleset elkerülése vagy enyhítése érdekében álló helyzetig fékezi a járművet.

A legnagyobb újdonság azonban az autópálya asszisztens, amely az adaptív sebességtartó automatikát a járművet a sáv középvonalában tartó technológiával kombinálja, automatikusan szabályozva a gépkocsi sebességét és nyomvonalát. A jármű automatikusan a sáv középvonalában marad, ésszerű követési távolságot tartva az előtte haladó gépkocsi mögött, így biztosítva a teljesen stresszmentes vezetési élményt (a technológia az év második felétől rendelhető.)

Végezetül a Jeep Compass változatainak összetétele is módosul. Ötféle felszereltségi szint (Sport, Longitude, Limited, S és Trailhawk) mellett ötféle hajtáslánc-kombinációt kapunk – benzin- és dízelmotor, valamint plug-in hibrid, háromféle sebességváltóval (hatfokozatú kézi, dupla száraz kuplungos (DDCT) automata és hatfokozatú automata, továbbá első vagy összkerékhajtás.

Az 1,3 literes GSE benzinmotor 130 vagy 150 lóerős kivitelben, kézi, illetve DDCT duplakuplungos sebességváltóval, elsőkerék-hajtással rendelhető. A belső égésű motorok kínálatát az 1,6 literes, 130 lóerős dízelmotor teszi teljessé, az erőforráshoz hatfokozatú kézi sebességváltó társul, az első kerekek hajtottak. A plug-in hibrid kínálat szintén kétféle teljesítményszintet (190 vagy 240 LE) kínál, hatfokozatú automatikus sebességváltóval és eAWD összkerékhajtással.

1997 Mercedes-Benz S420 W140: Hankook Ventus Prime 2 gumiabroncsok tisztítása

Már lassan végére érünk a tavaszi nagytakarításnak: ezúttal a Hankook Ventus Prime 2 típusú gumiabroncsok megtisztogatása volt a fő irány a 97-es évjáratú Mercedes S420 W140 projektautónkon.

Nem nagy történet a gumiabroncsok megfelelő ápolása. Bár ez nem teljeskörú módszer, ugyanis a gumik külső falait kenjük át ilyenkor kizárólag – a belsőkhöz emelő, illetve szerelőakna híján nem férünk hozzá, a futófelületet pedig nem szükséges ápolni az állandó kopás miatt, nyilván.

A gumiápolásnak alapvetően két fázisa van nálunk: az első a tisztára törtölgetés, ezt sima vizes ronggyal végezzük, kivéve, ha nagyon szennyezettek a felületek, akkor jöhet a samponos lágy tisztítás.

Mindezek után szárazra töröljük a felületeket, majd következhet a speciális guimabroncsápoló szer felvitele. Bár igazság szerint mi inkább a hagyományosabb megoldásoknak – mint például a glicerin, a parafin, netán a szilikonzsír – vagyunk a hívei, azonban a Dr. Marcus-féle Intense Tire Shine Titanium gumiabroncs ápoló folyadékot használjuk, használtuk most is.

Azon felül, hogy az abroncs állagát megóvja, ezáltal növelheti is az élettartamot, rendkívüli csillogást biztosít a felületeknek. Ténylegesen látható a tisztítás után a különbség az eredeti, alapállapothoz képest minden esetben. Bár a Mercedes abroncsai úgy másfél év távlatában úgy 1700 kilométert futottak, ezért az állapotuk pontosan olyan gyári, mint mikor felszereltettük a CVH-nál anno; tehát sok megújulásra aligha van szükségük. Viszont nem árt, ha konzerválva vannak valamilyen szinten a jövő számára.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

Íme, a 2021-es MINI Lifestyle Kollekció

Az új termékpaletta üde színvilággal, összetéveszthetetlen stílusjegyekkel és a fenntarthatóság üzenetével lopja be magát a brit prémiummárka rajongóinak szívébe.

A MINI hamisítatlan egyedisége nem csupán az utakra korlátozódik: a 2021-es MINI Lifestyle Kollekció termékei éppúgy a pezsgő életvitel, a prémium minőség és a feltűnő egyéniség összetéveszthetetlen szimbólumai, legyen szó akár hétköznapi feladatokról, akár szabadidős tevékenységekről. Az új darabokat egytől egyig rendhagyó dizájn, ötletes részletek, kimagasló minőség és hosszú távon fenntartható anyaghasználat jellemzi. A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció a legkisebb és a legnagyobb rajongóknak egyaránt tartogat meglepetéseket, a táskáktól és a kiegészítőktől kezdve, a praktikus hétköznapi kellékeken és úti társakon keresztül, egészen a gyermekeknek tervezett opciókig.

A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció széleskörű termékpalettájának darabjai ezúttal is kiváltképp környezetbarát gyártási technológiával vagy újrahasznosított anyagokból készültek. Az időtlen dizájn és a prémium minőségű tételek tartóssága szintén a fenntarthatóság üzenetét hirdeti, élénk színeket és látványos motívumokat helyezve a középpontba. A brit prémiumgyártó aktuális modellpalettájának stílusjegyeit a legújabb kollekció tételei is megörökölték. Ilyen többek között az Island Blue és a hálózatról tölthető MINI-ket fémjelző Energetic Yellow árnyalat, valamint a dinamikus színátmenet, amely az új MINI modellek összetéveszthetetlen egyediségét, a Multitone Roof színátmenetes tetőfényezést népszerűsíti.

Új ruhadarabok természetes pamutból, üde színvilággal, hamisítatlan dizájnnal

A brit prémiummárka autentikus stílusát üde színvilág és hamisítatlan dizájn idézi a 2021-es MINI Lifestyle Kollekció ruhadarabjain, amelyeket a háromajtós MINI és az ötajtós MINI innovatív tetőfényezése szerint, látványos színátmenettel álmodtak meg a tervezők. A MINI színátmenetes női póló (MINI Wordmark Gradient T-Shirt Women’s)és a MINI színátmenetes férfi póló (MINI Wing Logo Gradient T-Shirt Men’s)az Island Blue/Black és a Grey/Energetic Yellow árnyalatban hozza a legjobb formáját. Ugyancsak újdonság a palettán a MINI 3D-csíkos logóval nyomott női póló (MINI 3D Stripes Wing Logo T-Shirt Women’s) és a MINI 3D-csíkos logóval nyomott férfi póló (MINI 3D Stripes Wing Logo T-Shirt Men’s) is, mellrészükön jellegzetes háromdimenziós mintával.

A hatásos belépő azonban kisebb méretekben is lehetséges, például a MINI 3D-nyomott autómintás gyerekpulóverrel (MINI 3D Car Sweatshirt Kids), amelynek elülső MINI-motívuma a ráeső fény szögétől függően változtatja a színét. A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció pólói és pulóverei kivétel nélkül 100 százalék természetes pamutból, UV-védelemmel ellátva, Portugáliában készülnek. A felhasznált anyagok puhasága és a darabok kényelmes szabása akár egész napra kényelmes viseletet garantál.

A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció újdonságai között megtalálható még a MINI bélelt női dzseki (MINI Lined Jacket Women’s) és a MINI bélelt férfi dzseki (MINI Lined Jacket Men’s), amelyek igazi mindenesnek bizonyulnak. A dzsekik kellemesen párnázottak, így még a hidegebb hőmérséklet ellen is hatékonyan védenek. Külső anyaguk ráadásul teljesen gyűrődésmentes, így a csomagtér legszűkebb rekeszeiből előkeresve is bármikor azonnal felvehetők.

Egyedi stílus már a kezdetektől: újdonságok a legkisebbeknek

A legkisebb MINI-rajongók stílusos kiegészítői mindig is a MINI Lifestyle Kollekció szerves részei voltak. Most azonban újdonságként mutatkozik be a palettán a MINI Bibs Gift Set, amely három egyedi, élénk színű előkét tartogat. Kedves bulldog- és autó-motívumaikkal a MINI hamisítatlan stílusjegyeit idézik, amelyek még a zabkása és a tejfolt mögött is jól mutatnak.

A Nap káros sugaraitól látványos hálómotívummal díszített sapkák óvják a MINI-rajongókat, a 2021-es MINI Lifestyle Kollekcióval most először a gyerekek méretében is (MINI Mesh Kids Cap).

Stílusos kialakítás és fenntartható anyaghasználat: az új kiegészítők

Gondosan válogatott alapanyagok és prémium minőségű kivitelezés gondoskodik a 2021-es MINI Lifestyle Kollekció kiegészítőinek hosszú távú fenntarthatóságáról. A termékek tartósságát újrahasznosított műanyag, porcelán és kartonpapír fokozza, miközben a darabok frissességét üde színvilág hangsúlyozza.

A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció esernyői például kifejezetten fenntartható módon születtek meg. A MINI színátmenetes, összecsukható esernyő (MINI Gradient Foldable Umbrella) és a MINI színátmenetes, merevrudas esernyő (MINI Gradient Walking Stick Umbrella) kifeszíthető vászna 100 százalékban újrahasznosított műanyagból készült. Az Island Blue vagy Energetic Yellow árnyalatból induló, fehérbe torkolló színátmenetes megoldás még a komor napszakokba is derűs reménysugarakat varázsol.

MINI színátmenetes jegyzetfüzetet (MINI Gradient Notebook) ugyancsak a felelős alapanyagok használata és az újfajta kialakítás jellemzi. A füzet lapjai kartonpapírból készültek, amelynek az alapját a porrá őrölt mészkő adja, ez a nyersanyag pedig a bányászat melléktermékeként szinte korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. A kartonpapírt ráadásul kifejezetten környezetbarát módon lehet előállítani, hiszen a farostok és víz felhasználását sem igénylő folyamathoz jelentősen kevesebb energiára van szükség, mint a hagyományos papírgyártásban. Az új jegyzetfüzet jellegzetessége a rugalmas zárhatóság és a színátmenetes puha borítás – akár Island Blue, akár Energetic Yellow árnyalatban.

A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció újdonságai közé tartozik továbbá a szőtt mintázatú MINI nyakbaakasztó (MINI Signet Lanyard) és a kétféle árnyalatban elérhető MINI színátmenetes bögre (MINI Gradient Cup). Utóbbi külső felülete Island Blue vagy Energetic Yellow árnyalatból tűnik át fehérbe, a MINI által fémjelzett kreatív helykihasználás égisze alatt pedig a bögrék ötletesen egymásba is csúsztathatók. Szintén újdonság a MINI zománcozott logós kulcstartó (MINI Wing Logo Enamel Keyring) és a MINI zománcozott kulcstartó (MINI Wordmark Enamel Keyring), amelyek a színes kulcskarikát a bőr és a zománcozott felület eleganciájával egyesítik.

A MINI Lifestyle Kollekciók történetében most először mutatkozik be a MINI utazópárna (MINI Travel Pillow), amely még a leghosszabb utazások során is praktikus úti társnak bizonyul. A felfújható párnát könnyű tárolni, egyszerre puha és strapabíró anyagának köszönhetően pedig nem csupán kényelmes, de gond nélkül mosható is.

Táskák és bőröndök új kialakításban, fenntartható anyagokból

Üde színviláguknak köszönhetően a 2021-es MINI Lifestyle Kollekció táskái is stílusos kiegészítői lehetnek a hétköznapoknak, legyen szó akár bevásárlásról, akár kisebb kiruccanásokról. A MINI színátmenetes pénztárca (MINI Gradient Wallet), aMINI színátmenetes kistáska (MINI Small Gradient Pouch), a MINI színátmenetes bevásárlótáska (MINI Gradient Shopper) és a MINI színátmenetes málhazsák (MINI Gradient Duffle Bag) egyaránt elérhető Island Blue vagy Energetic Yellow színátmenetes változatban. Mindegyik vízlepergető anyagból készült, kontraszt-árnyalatú, gumírozott MINI felirattal díszítve.

A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció MINI zipzáras válltáskája (MINI Contrast Zipper Soft Luggage) a keményfedeles bőröndök fenntartható alternatívája lehet, ahogyan a MINI zipzáras utazótáska (MINI Contrast Zipper Traveller Bag) is, amelynek rugalmas külső anyaga újrahasznosított műanyagból készült. A fekete táska fehér vagy Energetic Yellow kontraszt-árnyalatú zipzárral nyitható és zárható.

A 2021-es MINI Lifestyle Kollekció darabjai már elérhetőek a MINI kijelölt márkakereskedéseiben, valamint a www.shop.mini.de weboldalon.

A Toyota vakcinaszállító hűtőkocsija a világon elsőként szerzett WHO-tanúsítványt

Az egészségügyi világszervezet hivatalosan igazolta, hogy a Toyota és partnerei által épített hűtőjármű alkalmas az oltóanyagok biztonságos szállítására. Ez az első eset, hogy egy ilyen céljárművet ezzel a specifikus előzetes engedéllyel látnak el.

A Toyota Motor Corporation, a cégcsoport kereskedelmi specialistája, a Toyota Tsusho, valamint a luxemburgi B Medical Systems S.à r.l. közösen olyan, meghatározott hőmérsékleti tartományra temperálható raktérrel rendelkező áruszállító járművet fejlesztettamely elnyerte az egészségügyi világszervezet, a WHO orvosi műszerekre és berendezésekre vonatkozó, előzetes tanúsítványát. A WHO most első ízben adott ki ilyen tanúsítványt vakcinaszállító gépkocsira.

A védőoltások hatásos védelmet nyújtanak a fertőző betegségek ellen. A gyermekeknek szánt, kötelező védőoltásokat rendszerint 2-8 Celsius-fokon kell tárolni – és a nem megfelelő körülmények között tárolt vakcinát nem lehet felhasználni. A fejlődő országokban ez komoly problémát jelent: az Unicef és egyéb nemzetközi szervezetek által biztosított oltóanyagok mintegy 20 százaléka kárba vész a szállítás közben előforduló hőingadozások miatt, hiszen ezekben a térségekben rendszerint nem áll rendelkezésre olyan hűtött rakterű gépkocsi, amely megbirkózna a rossz minőségű – vagy helyenként egyáltalán nem létező – utakkal.

A WHO becslése szerint ez mintegy 110 milliárd forintnak megfelelő kárt okoz, ennél is fontosabb azonban, hogy évente világszerte másfél millió gyermek veszíti el az életét olyan betegségekben, amelyeket egy egyszerű védőoltással meg lehetne előzni.

A WHO ezért kidolgozott egy normarendszert, amellyel mérhető az egészségügyi berendezések teljesítménye, minősége és biztonsága. Ez a PQS előzetes tanúsítvány jelzi, hogy az érintett készülék alkalmas arra, hogy a különböző világszervezetek (például az ENSZ) ezeket beszerezze és rendeltetésszerűen használja. Számos fejlődő ország eleve nem rendelkezik saját egészségügyi minősítési rendszerrel; ilyen esetekben létfontosságú egy független, megbízható értékelési norma.

A jelenlegi pandémiás helyzetben különösen fontos a vakcinák megbízható szállítása: a WHO PQS előzetes tanúsítványával ellátott járművek alkalmasak például a COVID-19 oltóanyagok fejlődő országokon belüli szállítására is.

A Toyota vakcinaszállító járművének alapját a Toyota Land Cruiser 78 adja, a hűtő- és tárolórendszer fejlesztéséről és integrálásáról a B Medical Systems gondoskodott. Az általuk gyártott CF850 típusú hűtőgépben 400 vakcinacsomag fér el. A 396 literes hűtőteret saját akkumulátor táplálja, így az mintegy 16 órán keresztül képes önállóan működni. Ez az akkumulátor külső forrásból, illetve az autó fedélzetén, menet közben is feltölthető. A Toyota Tsusho szerepe a projektben, hogy afrikai üzleti kapcsolatait kiaknázva a megfelelő helyekre juttassa el a rendelkezésre álló járműveket.

1997 Mercedes-Benz S420 W140: üvegfelületek megtiszítása, kifényesítése

Ez a feladat sem tűnik látszólag bonyolultnak, azonban nem árt, ha figyelünk néhány apró részletre. Az 1997-es S420 W140 Mercedes üvegfelületeit a Henkel által gyártott Clin streak-free pronature üvegtisztítóval ápoltuk.

Itt fontos megjegyezni, hogy a fent emlegetett Clin tisztítószer tökéletesen alkalmas a műanyag felületek – például első indexburák, hátsó lámpaburák tisztítására is, mivel nem tartalmaz semmilyen alkohol-alapú összetevőt, sem más maró kemikáliát.

A mellső lámpák megtisztítása után (indexbúrák is) jöhettek a szélvédők. Első, hátsó egyaránt. Minden esetben három fázisra osztottuk a folyamatot.

  • Az első fázisban a Clin streak-free pronature üvegtisztítót rápermeteztük az adott felületre, amennyiben elég terjedelmes volt ahhoz, hogy mást ne érintsen a folyadék. Ellenkező esetben egy tiszta mikroszálas kendőt nedvesítettünk be a folyadékkal, és úgy kezdtük az előzőleg már tiszta vízzel előtisztított felület ápolását,
  • A második fázisban szárazra törtölük az érintet felületet,
  • A harmadik fázisban pedig egy különösen finom mikorszálassal jöhetett a fényesítés, a maradék maszatok, foltok eltüntetése.

Az első és a hátsó szélvédők után természetesen az oldalablakok következtek. Az ablakok közti B oszlopi díszítőelem is szintén üvegszerű, ám ez fényezett, viszont a Clin streak-free pronature üvegtisztító itt sem ártalmas, nyugodtan bevethető.

Jöhettek is a külső tükrök. Itt figyelni kellett arra, hogy a tükörlapokra ne gyakoroljunk túlzottan nagy erőt, mivel a négypontos rögzítésnek könnyű sérülést okozni, vagy legalábbis szimplán ki lehet pattintani a helyéről.

A legvégére a tetőablak (igen, a jó öreg schiebedach, azaz sibeda) maradt. Itt kétszer is meg kellett tisztítani a felületet tiszta vízzel, mivel rengeteg port gyűjtött össze az elmúlt hetek során. Mindezek után pedig mehetett a három pontos procedúra itt is.

Mindezeken felül belülről is elvégeztük a tisztítást, hiszen a porszennyeződés ott is lerakódik kíméletlenül, főként a tavaszi-nyári időszakban, amikor is masszívabban járunk leengedett ablakokkal.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

Hátsó lámpaburák megtisztítása az 1997-es W140-es Mercedes-Benz S420-on: a tavaszi megújulás újabb lépcsőfoka

Látszólag jelentéktelen, mégis fontos folyamat: szakszerűen megtiszítani a műanyag házú hátsó lámpasort, illetve a hozzájuk tartozó középső prizmacsíkot. A 97-es W140 S420 Mercedes újabb procedúrán esett át.

Lassan végére érünk az alapos tavaszi nagytisztításnak, nem is bánjuk, van-volt elég teendő. 1 hete zajlik nagyjából, aztán az első megjáratás után úgyis – kicsit eltúlozva azért – de kezdhetjük elölről.

A W140-es hátsó lámpa-szettje 3 darabból áll az 1997-es faceliftes modell esetében: bal és jobb lámpaburák, valamint a prizmacsík, középen.

Mivel belefutottunk pár héttel ezelőtt egy kissé szeles, poros-nedves időszak végébe, ezért a karosszérián az eddigi átlagnál vastagabb szennyeződés-lerakódás volt érzékelhető. Ez leginkább a hátsó traktust érintette, valószínűleg azért is, mert olyan útszakaszokon is mehettünk az autóval, ahol plusz a párásodásnak köszönhetően nem volt teljesen száraz az aszfaltfelület.

Első körben a szokásos módon, bőséges tiszta vízzel és egy tiszta mikroszálas kendővel törtöltük át a lámpaburákat. Vigyáztunk arra, hogy ne legyen túlzott mennyiség víz a kendőn, s bár az illesztések remekek, a lámpaburák felülete és azok szigetelései is remekek, nem szerettük volna, ha esetlegesen beázik, vagy bepárásodik a belső kialakítás.

Itt kétszer volt szükség arra, hogy áttörölgessük a felületeket a fentebb említett okok (intenzív poros szennyeződések) miatt. Amikor ezzel elkészültünk, egy jöhetett a második fázis, amikor is a Clean alkohol- és erőteljes vegyi összetevőket nélkülöző szenzitív üveg- és műanyagfelület tisztítójával átitatott mikroszálassal törtöltük teljesen tisztára a búrákat.

Miután ezzel végeztünk, jöhetett az első körös szárazra törlés, szintén mikroszálassal. Itt még maradtak foltok, de ezt a harmadik fázisos fényesítéssel hárítottuk el, egy átlagosnál finomabb szövésű puha mikroszálas kendővel.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

LEGFRISSEBB

A Stellantis véget vet az autós „klónozásnak”: új korszak jön a...

0
A Stellantis stratégiai irányváltást jelentett be: a jövőben tudatosan csökkenti az egymáshoz túlzottan hasonló modellek számát, hogy elkerülje a márkák közötti belső versenyt és...

TESZTJEINK