Főoldal Blog Oldal: 135

Bemutatkozott a Mercedes-Benz EQS, a luxuskategória első elektromos autója

Világelső innovációk páratlan atmoszférában. A vadonatúj EQS a csillagos márka elektromos flottájának zászlóshajójaként a karbonsemlegesség felé vezető út egyik fontos mérföldkövét jelenti. A legmagasabb elvárásokat is túlszárnyaló modell új padlólemezre épül, amely kivételes helykihasználást és hatékonyságot biztosít. Mesterséges intelligencia és kivételes anyaghasználat teszi ünneppivé az utazást, amelyet akár 770 kilométeren át is élvezhetünk egyetlen feltöltéssel1.

Az EQS nem csak a Mercedes-EQ legelső teljesen elektromos prémium limuzinja, de egyben a világ első luxuslimuzin villanyautója is. Ezt a kivételes státuszt azonnal szemlélteti a modell formaterve, amely a funkció és az aerodinamika páratlan egyensúlyát vegyíti az innovatív esztétikával. Az érzéki letisztultság jegyében fogant modell nagyvonalúan kialakított felületekkel és szinte illesztésmentes ívekkel nyit a jövő felé, nem csak önmaga, hanem egy teljesen új modellcsalád számára. Bár az EQS sok tekintetben rokonságban van az S-osztállyal, valójában egy teljesen új, kimondottan elektromos

járművek számára tervezett platformra épül. Erre az új architektúrára épül a későbbiekben bemutatkozó EQE, valamint az EQS és az EQE SUV változata is.

A sportosan alacsony felépítés kupészerű sziluettel ruházza fel a modellt. Az előretolt A-oszlop és a vele harmóniában ívelő C-oszlop hatalmas utasteret fog közre, amelynek határozott céltudatosságát a rövid túlnyúlások fokozzák. A teljes hosszúság 5216 milliméter, amelyhez 1926 milliméteres szélesség és 1512 milliméteres magasság társul. A tekintélyes méretek dacára a modell fordulékonysága kivételes: a hátsótengely-kormányzás opciójának köszönhetően a fordulókör mindössze 10,9 méter. Nem csak a belső tér, de a csomagtartó mérete is óriási: alaphelyzetben 610 literes tér található hátul.

Az alaphelyzetben 19, opcionálisan pedig akár 22 colos kerekek tovább fokozzák az EQS sportosan elegáns megjelenését. Az innovatív, nagyfelbontású DIGITAL LIGHT funkcióval is felszerelhető fényszórókat különleges fényív köti össze, amely a Black Panel fekete hűtőráccsal kiegészülve egészen egyedi megjelenést biztosít az EQS számára. Ráadásul az AMG Line vagy az Electric Art külső csomagban a hűtőrácson található csillag is különleges, háromdimenziós megjelenésben tündököl, felidézve az 1911-ben bejegyzett Daimler-Motorengesellschaft anyavállalat eredeti logóját.

A különleges forma szinte minden eleme a funkciót is szolgálja: így például az övvonalnál található külső visszapillantó tükrök, amelyek éppen úgy csökkentik a légellenállást és a zajszintet, mint a karosszéria síkjába süllyedő kilincsek. A motorháztető csak a szervizben, karbantartás (pl. belső légszűrő cseréje) okán nyitható, az ablakmosó-folyadékot a bal oldalon, egy speciális szervizajtón át lehet betölteni.

Különleges élmény, amely szinte minden érzékszervünkkel átélhető

Látás, hallás, szaglás, érzékelés: az új EQS sokoldalúan szólítja meg érzékszerveinket.

Vizuális észlelés: az emberi szemben több mint 100 millió pálcika és csap gondoskodik a látásról. Ezeken keresztül észlelhetjük, mennyire ígéretes az EQS előretolt utasfülkéje, és mennyire látványos a kupészerűen ívelő hátsó rész. A különleges kialakítás már első pillantásra megkülönbözteti a modellt a belső égésű motorral felszerelt járművektől, amelyet az első Black Panel és a hátsó megvilágítás kialakítása még inkább kiemel.

A belső tér kialakítása során is teljesen új utakon járhattak a fejlesztők. Ezt a szabadságot testesíti meg az MBUX Hyperscreen – az EQS egyik különlegessége. A konkáv képernyő a műszerfal teljes egészére kiterjedve nyújt olyan látványos és részletes megjelenést, amelytől garantáltan egy új világban érezzük magunkat. A képernyő felett egy különösen lapos légbeömlőív húzódik, amely az MBUX Hyperscreen hullámszerű formáit felvéve igazán avantgárd hangulattal ruházza fel a belső teret. Az ajtók nyugodt, letisztult kialakítása a modern életterek megnyugtató tágasságát sugározza. Az egyediségről a modern és a hagyományos anyagok, valamint a színek is gondoskodnak – a digitális csúcstechnikát pedig a kiterjesztett valóság funkciókkal rendelkező Head-up-Display is szemlélteti.

Hallható észlelés: az emberi fül a hanghullámokat észleli, az EQS esetében ez megnyugtató csendet és az interaktív, érzelmes hangélményt jelent. A Mercedes hangszakértői teljesen új hangokkal gondoskodtak arról, hogy az elektromos meghajtásra való paradigmaváltás hallható is legyen. Az EQS gyárilag a Silver Waves és a Vivid Flux hangzásvilággal kínál modern élményt, amit a központi kijelzőről személyre szabhatunk. Már a járműhöz való közeledést és a beszállást is akusztikai üdvözléssel kíséri az autó, búcsúzásul pedig különleges Aura hangokat hallhatunk. De nem csak ez, hanem az ENERGIZING COMFORT új programjai is megnyugtató melegséget közvetítenek, akár az erdők, akár a tengerek, vagy éppen egy nyári zápor hangját halljuk. A felemelő élményt különleges megvilágítással és képi hatásokkal fokozza a jármű. Emellett a zenehallgatást megkönnyíti az MBUX Online Music szolgáltatása, amely integrált hozzáférést biztosít a legnagyobb zenei streaming szolgáltatók tartalmaihoz.

Az illatok bűvöletében: lélegzéskor folyamatosan illatanyagokat juttatunk szervezetünkbe. Rögtön két rendszer is egymástól függetlenül továbbítja a szaglás adatait az agynak: az orrnyálkahártya receptorai és a háromosztatú ideg végződései. A kellemetlen szagoktól az EQS HEPA-szűrővel (High Efficiency Particulate Air) tisztítja meg a külső levegőt, és egyúttal különösen hatékonyan eltávolítja a finomport, a kisméretű részecskéket és a polleneket. A speciális szűrőben körülbelül 600 gramm aktív szén gondoskodik a megfelelő szűrésről; az aktív elnyelőfelület körülbelül 150 focipályányi.

A megfelelő illatokról pedig az AIR-BALANCE csomag részeként elérhető aktív illatosítás gondoskodhat. Az elektromos zászlóshajó számára új illatot komponáltak: a No.6 MOOD zöld jegyeiben a füge frissességét fedezhetjük fel.

Haptikus észlelés: a bőr az ember legnagyobb érzékszerve. Segítségével érzékeljük a hideget és a meleget, a puhaságot és a keménységet vagy akár a szárazságot és a nedvességet. Az EQS belső terében pedig rengeteg kellemes észlelés érhet minket: kiterjedt bőrfelületek művészi varrással vagy dinamikus perforációval, a hasított bőr és a neoprén elegyére emlékeztető NEOTEX modern struktúrája, a nyíltpórusú, valódi fabetétek vagy a 3D-s optikás alumínium.

Az MBUX Hyperscreen központi és utas oldali érintőképernyője haptikus visszajelzést nyújt, amely a mechanikus kapcsolók érzetét kelti. Ráadásul, ha erősebben nyomunk a képernyőre, azzal másféle parancsot adhatunk ki, még könnyebbé téve egyes funkciók elérését.

Nem csak az ujjaink, de a teljes testünk érezheti az EQS összesen tízféle masszázsprogramjának különlegességét: a vibrációs motorokkal rendelkező ülésbe épített megoldás a lávaköves masszázs érzetét nyújtva az ülésfűtéssel közösen lendül munkába.

Gyors tanulás mesterséges intelligenciával

Az EQS nem csak az érzékekhez szól, hanem önmaga is érzékelni képes, méghozzá számos tekintetben. A zászlóshajóban akár 350 érzékelő gondoskodik a megfelelő észlelésről, legyen szó távolságokról, sebességről, gyorsulásról, fényviszonyokról, csapadékról és hőmérsékletről, vagy akár az ülések foglaltságáról.

A rendszer az érkező információkat villámgyorsan feldolgozza és döntéseket hoz. Képességeit az új tapasztalásokkal a mesterséges intelligencia révén gyarapítja, a tanulóképesség pedig fokozza a felhasználói élményt. Néhány példa:

Mercedes-Benz Venu® okosórát vagy egy kompatibilis Garmin® kiegészítőt használ, a rendszer figyelembe veszi a személyes stressz-szintet és az alvásminőséget is. 

Az új világcsúcstartó

Akár 0,20-es légellenállási együtthatójával[1] az EQS új mércét állít fel a sorozatgyártású autók között. Ez pedig hangszigetelés tekintetében is a világ egyik legjobbjává teszi. Mindez számos apró fejlesztés eredménye, amelyek együtt legalább annyira forradalmi eredményt adnak, mint maga az autó, amely jól kihasználja a különleges aerodinamika előnyeit.

Az EQS homlokfelülete 2,51 m2, amely a kivételes légellenállási együtthatóval számolva 0,5 m2-es effektív légellenállásnak felel meg – ez szintén az egyik legjobb érték a világon. Ráadásul a különböző felszereltségű autók közötti szórás elenyésző, így az ügyfeleknek nem kell nagy áldozatot hozniuk akkor sem, ha látványban a nagyobb, akár 22 colos keréktárcsákat részesítik előnyben.

A kiváló aerodinamika nem csak a hatótávra, de a zajszintre is pozitív hatással van. A széria Akusztika komfort csomag számos kiegészítő szigeteléssel fokozza a csendességet. A szél- és más külső behatások zaját még tovább csökkenthetik az opcionálisan elérhető, többrétegű, akusztikus oldalüvegek. Az opcionális panorámatető speciális tömítésekkel és szélterelőkkel biztosítja a csendes közlekedést.

Egy igazi úriember

Opcionálisan az ajtók nyitásával sem kell már fáradoznunk. Az automatikus komfort ajtók esetében a kilincsek kiemelkednek, amint a vezető elkezdi megközelíteni az autót. Ha 

körülbelül másfél méteres távolságba ér, a vezető oldali ajtó automatikusan kinyílik. Az MBUX használatával a vezető ugyanígy ki tudja nyitni a hátsó ajtókat is, majd azok egyetlen gombnyomással kényelmesen be is csukhatók. Az esetleges akadályokat a parkolóérzékelők észlelik, a rendszer pedig a holttérfigyelővel összedolgozva fokozza a nyitási biztonságot.

Egyetlen kábel sem nyúlik ilyen messzire – a hajtásláncok

München-Berlin, vagy éppen a tengerpart Budapestről megállás nélkül? Ami eddig a dízelüzemű gépjárművek kiváltsága volt, az EQS akár 770 kilométeres (WLTP) hatótávjának köszönhetően immár elektromosan is valóra válik.

Minden EQS modell hajtásáról egy hátul található elektromotor gondoskodik, az összkerékhajtású 4MATIC változatok esetén pedig az első tengelyt egy másik elektromotor hajtja. A moduláris hajtáslánci koncepció kivételesen széles lehetőségeket kínál: már a piaci bevezetéskor elérhető lesz egy 333 és egy 524 lóerős verzió, az akár 762 lóerős csúcsverzió pedig jelenleg fejlesztés alatt áll. Az optimális kihasználást kivételesen hatásos hűtőrendszer segíti.

Az EQS széles körűen állítható menetprogramjai tökéletesen alkalmazkodnak a vezető elvárásaihoz, így a vitorlázás mellett akár egypedálos vezetésre is lehetőség van – az összkerékhajtású kivitelek akár 290 kW-os rekuperációra is képesek, amely 0,3 m/s2-es lassítást jelenthet. Az ECO Assist pedig segít kivételesen hatékonyan kihasználni ezt a tulajdonságot: például a távolban várakozó járműveket észlelve, időben megkezdi a lassítás folyamatát, csökkentve az üzemi fék használatát.

A 4MATIC összkerékhajtási rendszer a két tengelyen található elektromotorok összehangolásával intelligensen és folyamatosan változtatja a tengelyek közötti erőeloszlást. A rendszer percenként 10.000 alkalommal ellenőrzi a kerekek megfelelő tapadását – ez olyan reakciókészséget biztosít, amelyre hagyományos mechanikus összkerékhajtás nem képes.

Kivételes megbízhatóság

Az EQS útja ötmillió tesztkilométeren át vezetett a sorozatgyártásig. A skandináv térség kemény teleitől kezdve a tesztpályák aszfaltján át a közutak és városok dzsungeléig mindenhol kiállta a próbát, beleértve a nagysebességű Nardò tesztpálya kihívását és Dél-Afrika forróságát.

A fejlesztés során a mérnökök különösen nagy figyelmet szenteltek az elektromos hajtásláncnak és az akkumulátoroknak, amelyek maguk is több millió tesztkilométert tettek meg a stuttgarti és naberni fejlesztő központokban.

Moduláris, hatékony és innovatív: az EQS akkumulátorai

Az EQS lítium-ion akkumulátorai kivételes skálázhatóságukkal sokszínű kínálatot biztosítanak, miközben a házon belül fejlesztett vezérlőrendszer vezeték nélküli (OTA) frissítést is lehetővé tesz, az életciklusa során még tovább fejlesztve a modellt.

Az EQS új generációs akkumulátorai sokkal nagyobb energiasűrűséggel rendelkeznek, mint az eddigi EQ-modellek megoldásai. A legnagyobb akkumulátor nettó 107,8 kWh-s kapacitása körülbelül 26 százalékkal nagyobb, mint az EQC akkumulátoráé. A tartósságot pedig 70 százalékos kapacitásra vonatkozó 10 év vagy 250.000 kilométeres garancia szavatolja.

A hajtásrendszertől függően 10- vagy 12-cellás modulokba rendezett akkumulátorok 90 vagy 107,8 kWh-s felhasználható kapacitást kínálnak. Optimalizált kialakításuk 10 százalék alá csökkenti a létrehozásukhoz szükséges kobalt mennyiségét, későbbi újrahasznosításuk pedig a Mercedes-Benz átfogó stratégiájának részét képezi. Az EQS akkumulátorai a németországi hedelfingeni gyárban készülnek, 2022-től karbonsemleges eljárással.

Gyors feltöltés, akár zöld árammal

A Mercedes me Charge ügyfelei 2021-től kezdődően zöld energiával autózhatnak: garantáltan megújuló forrásból származó áram lép annak helyére, amelyet az ügyfelek járművükkel a Mercedes me Charge hálózatán keresztül vételeznek. További előny az IONITY Unlimited: az EQS minden európai vásárlója egy éven keresztül ingyenesen használhatja a gyorstöltőállomás hálózatát, amely a többi Mercedes me Charge töltőponttal együtt összesen több mint 200.000 nyilvános töltőhelyet jelent.

A Plug & Charge funkció megkönnyíti a töltőállomások használatát is: elég csak kompatibilis készülékhez csatlakoztatni az EQS-t, az engedélyezés és a töltés azonnal megkezdődik. A fizetés automatikusan a Mercedes me Charge rendszerén keresztül történik, amely átlátható és jól kalkulálható elszámolást biztosít. Az egyes megállók optimális beiktatását pedig az elektromos intelligenciával felvértezett navigáció is segíti, amely számos tényezőt figyelembe vesz a megfelelő útvonal kialakításához. Sőt, a jövőbe is tekint, így például az úti célnál az érkezési időpontban várható hőmérsékletet, a töltőpont tervezett használati idején annak várható foglaltságát és a jellemző forgalmi viszonyokat is figyelembe veszi.

A megoldás pedig a jármű többi funkciójával együtt vezeték nélküli (OTA) frissítéssel folyamatosan aktualizálható, így az EQS a teljes életciklusa során a technológia aktuális csúcsát képviseli majd.

A piaci bevezetéskor mindkét modellváltozat a nagyobb, 107,8 kWh-s akkumulátor-csomaggal lesz elérhető. A 400 V-os architektúra akár 200 kW-os töltésre is lehetőséget biztosít, amivel az akkumulátor csupán 31 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra – vagyis 5 perc alatt akár 100 kilométer hatótávot is vételezhetünk.

Bevezetés két modellel

Az EQS forgalmazásának megkezdésekor két modell lesz elérhető, egyaránt a nagyobb, 107,8 kWh-s akkumulátorral. Az EQS 450+ maximális teljesítménye 333 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 568 Nm. A luxuslimuzin álló helyzetből csupán 6,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebességét pedig elektronika limitálja 210 km/h-ban.

Az összkerékhajtású EQS 580 4MATIC vezetője 524 lóerőnek és 855 Nm nyomatéknak parancsol, ami különösen dinamikus menetteljesítményeket tesz lehetővé. A 0-100-as gyorsulás csupán 4,3 másodpercig tart.

Kivételes kényelem meggyőző dinamikával – a futómű

Az EQS négylengőkaros első és többlengőkaros hátsó futóműve szoros rokonságban áll az S-osztály megoldásával. Az AIRMATIC légrugózás ADS+ folyamatosan változó lengéscsillapítással szériafelszerelés, éppúgy, mint a hátsó kerekek akár 4,5 fokos elfordítására képes hátsótengely-kormányzás.

A két rendszer kivételesen, sokoldalú menetkényelmet és dinamikát biztosít. A légrugózás például Comfort menetprogramban 120 km/h felett 10, 160 km/h felett pedig 20 mm-rel csökkenti a szabad magasságot, ezáltal mérsékelve a légellenállást. Ugyanakkor szükség esetén 40 km/h-s sebesség alatt 25 mm-t emelhetünk a karosszérián.

A hátsótengely-kormányzás alaphelyzetben 4,5, opcionálisan pedig 10 fokkal képes a hátsó kerekek elmozdítására, így már alaphelyzetben is 11,9, felár ellenében pedig 10,9 méteres fordulókört garantál. Mivel utóbbi megoldás nem tartalmaz műszaki módosítást, így utólagosan, OTA frissítéssel is aktiválható.

Úton az önvezetés felé

A hálózatba kötött, különösen fejlett asszisztens rendszerek megkönnyítik az EQS vezetőjének a dolgát, miközben nagymértékben fokozzák az aktív biztonságot. A bizonyos országokban várhatóan 2022 első felétől elérhető DRIVE PILOT rendszer mindezt egy lépéssel még tovább viszi.

A DRIVE PILOT képes lesz kimagasló fokú automatizált vezetésre 60 km/h-s sebességig bizonyos autópálya-szakaszokon nagy forgalom, vagy torlódás esetén, elsőként Németországban. Mindez leveszi a terhet a vezető válláról, aki így az érvényben lévőszabályokat figyelembe véve más tevékenységet (pl. e-mailek olvasása) is folytathat.

Az INTELLIGENT PARK PILOT parkolási rendszer révén az EQS már felkészült a 4-es fokú automatizált parkolásra (Automated Valet Parking). A megfelelő opcionális felszereltség és szolgáltatás megléte esetén az új EQS képes teljesen automatikusan, a vezető közreműködése nélkül beparkolni AVP infrastruktúrával rendelkező parkolóházakba, majd később igény szerint automatikusan ki is parkol onnan.

Műszaki adatok[2]

  EQS 450+EQS 580 4MATIC
Hajtáslánc HátsókerékhajtásÖsszkerékhajtás
ElektromotorokModell Elektromos szinkronmotor(ok) (PSM)
Max. rendszerteljesítmény[3] lóerő/kW333/245524/385 
Max. forgatónyomatékNm568855
Gyorsulás 0-100 km/hs6.24.3
Végsebesség[4]km/h210210
Használható akkumulátor-kapacitás (WLTP)kWh107,8107,8
RendszerfeszültségVolt396396
Max. energia-rekuperáció[5]kW186290
Fedélzeti töltő (széria/opció)kW11/2211/22
Töltési idő[6] wallboxon vagy nyilvános töltőállomáson (AC töltés, 11/22 kW)óra10/510/5
Töltési idő[7] gyorstöltéssel (DC)perc3131
Max. DC töltési kapacitáskW200200
DC töltés 15 perc alatt[8] (WLTP)km Akár 300Akár 280
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP)kWh/100 km15,7-20,417,4-21,8
CO2-kibocsátás (WLTP)g/km00
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC)kWh/100 km16,0-19,116,9-20,0
CO2-kibocsátás (NEDC)g/km00
Gépjármű 
Hosszúság/szélesség/magasság mm5216/1926/1512
Nyomtáv elöl/hátulmm1667/1682
Fordulókör (hátsótengely-kormányzással 4.5°/10°)m11.9/10.9
Csomagtér térfogata, VDAL610-1770
Menetkész tömeg[9]kg24802585
Terhelhetőségkg465-545475-550
Megengedett össztömegkg2945-30253060-3135
Minimális légellenállási együttható 0.20[10]0.209

[1] Cd érték, SPORT menetprogramban, 19 colos AMG keréktárcsával

[2] Előzetes adatok.

[3] A rendszerteljesítmény nem az egyedi teljesítményértékek egyszerű összeadásából származik.

[4] Elektronikusan korlátozott.

[5] Optimális feltételek mellett.

[6] 10-100 százalékos teljes töltés (AC csatlakozás legalább 11/22 kW-tal, fázisonként 16/32 A-rel)

[7] 10-80 százalékos töltés egyenáramú (DC) gyorstöltéssel, 400 V-os táplálással, legalább 500 A-rel

[8] DC töltőállomáson 500 A-rel a WLTP alapján

[9] Az Európai Közösség irányelvei alapján

[10] 19 colos AMG keréktárcsa esetén SPORT menetprogramban

Itt az új, 2021-es MINI John Cooper Works: extrém vezetési élményt ígér a gyártó

Letisztult formanyelvével, széleskörű alapfelszereltségével, új operációs rendszerével és vonzó opciós tételeivel a prémium kisautó-szegmens etalon sportolója minden korábbinál kirobbanóbb formában van.

Versenypályás adottságait a hosszú egyenesek, hamisítatlan menetdinamikáját pedig a szűk kanyarok éltetik: a MINI John Cooper Works (átlagos üzemanyag-fogyasztás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 6,9 – 7,1 liter / 100 km; átlagos üzemanyag-fogyasztás a WLTP mérései szerint: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás a NEDC tesztkörének mérései szerint: 158 – 163 gramm / km; kombinált károsanyag-kibocsátás a WLTP mérései szerint: 155 – 161 gramm / km) volánja mögött minden egyes kilométer vérpezsdítő élmény – nem csupán a zárt versenypályákon, de az épített utakon is. A prémium kisautó-szegmens etalon sportolójának lélegzetelállító kvalitásai ráadásul a legújabb modellfrissítéssel most még tovább erősödnek. Új stílusjegyeivel és széleskörű alapfelszereltségével a MINI John Cooper Works minden korábbinál kirobbanóbb formában van, miközben új operációs rendszere és vonzó extrafelszereltségi tételei az extrém vezetési élmény személyre szabott formáját váltják valóra.

A MINI John Cooper Works, amelynek mindig is a letaglózó menetteljesítmény állt a középpontjában, mostantól még inkább előtérbe helyezi a brit prémiumgyártó által fémjelzett, egyszerre letisztult és összetéveszthetetlenül egyedi stílusjegyeket. A frontrészt a LED-technológiás, kör alakú első fényszóró-pár és a mélyebbre húzott, vörös színű keresztmerevítővel ellátott, hatszögletű hűtőrács uralja. Az első lökhárítóban megnövelt légbeömlők gondoskodnak arról, hogy a hajtáslánc és a fékrendszer alkatrészeit még extrém sportos vezetési szituációkban is megfelelő mennyiségű levegő hűtse, miközben a tervezők újragondolták az első kerékjárati ívekbe épített, típus-specifikus oldalsó irányjelző-paneleket és a modell körüli légáramlat optimalizálása érdekében jellegzetes diffúzorral ellátott hátsó lökhárítót is.

A végtelenül sportos stílusjegyek a MINI John Cooper Works rendkívüli adottságait nyomatékosítják. A modellt egy MINI TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 2.0 liter hengerűrtartalmú, soros négyhengeres benzinmotor hajtja, amelyet a brit prémiumgyártó motorsport-specifikus John Cooper Works részlege fejlesztett tovább. A maximális teljesítmény így 170 kW / 231 lóerő és 320 Nm csúcs forgatónyomaték, amelyekkel a MINI John Cooper Works 6,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre az alapfelszereltség részeként kínált hatfokozatú manuális váltóval.

Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval ez az érték 6,1 szekundumra csökken.

A legextrémebb versenypályás manőverek méltó megszólaltatásáról sport kipufogórendszer gondoskodik, a hátsó lökhárító közepén kivezetett két darab, egyenként 85 milliméter átmérőjű, rozsdamentes acélból készült végződésével. Utóbbi a MINI John Cooper Works széleskörű alapfelszereltségének része, ahogyan a Brembo oldalán kifejlesztett, típus-specifikus sport fékrendszer is. Az alapfelszereltségként 17” méretű MINI John Cooper Works könnyűfém keréktárcsákat az első tengely végein belső szellőzésű féktárcsák és négydugattyús, MINI John Cooper Works logóval ellátott, vörös féknyergek lassítják. Az opcionális extrafelszereltség részeként a modellhez 18” méretű könnyűfém keréktárcsák is megrendelhetők, köztük az új, kéttónusú MINI John Cooper Works Circuit Spoke felnikkel.

A MINI John Cooper Works agilis vezethetőségéhez a típus-specifikus sport futómű is nagymértékben hozzájárul, nem csupán a zárt versenypályák gyors egymást követő ráfordítóiban, de a nagyvárosi forgatagokban is. A modellhez az opcionális extrafelszereltség részeként immár az adaptív futómű új verziója is megrendelhető, amely folyamatosan alkalmazkodó lengéscsillapítóival a sportosság és a menetkomfort végtelenül optimális egyensúlyát teremti meg. A lengéscsillapítókban egy kiegészítő szelep gondoskodik arról, hogy pontosan ellensúlyozza az adott kerék megtapadásával hirtelen fellépő nyomást, ezzel pedig még a legkisebb útegyenetlenségeken is harmonikus vezetési élményt kínál.

Az adaptív futómű folyamatosan alkalmazkodó lengéscsillapítói 50-100 ezredmásodperc között képesek a nyomáshoz állítani az ellensúlyozás mértékét, miközben mindegyik kerék végig aktív kapcsolatban van az úttal. A MINI John Cooper Works modellben az adaptív futómű új verziója a korábbiaknál több mint 10 százalékkal erősebb kilengés-ellensúlyozásra képes.

Az adaptív futómű a MINI John Cooper Works felszereltségi csomag része, amely az alapfelszereltség alternatívájaként többek között Piano Black magasfényű karosszéria-kiegészítőket és utastéri dekorbetéteket, a MINI John Cooper Works sportüléseken Carbon Black árnyalatú bőrözést és prémium megjelenésű karosszériafényezési opciókat is tartogat. Utóbbi palettáról a Chili Red, a kizárólag a MINI John Cooper Works élsportolóhoz elérhető Rebel Green, az új Island Blue metál és a Rooftop Grey metál árnyalatok közül választhatnak a brit prémiummárka ügyfelei.

Az újonnan összeállított felszereltségi csomagok a MINI minden ügyfelének felkínálják a lehetőséget arra, hogy célzottan, saját preferenciáik szerint állítsák össze a MINI John Cooper Works modell kényelmi, járműkapcsolati és vezetést támogató funkcióit. Az opciók sorát kormányfűtés, a Driving Assistant csomag sávelhagyásra figyelmeztető rendszere (Lane Departure Warning) és az aktív tempomat (Active Cruise Control) Stop & Go funkciója színesíti. A MINI John Cooper Works alapfelszereltségének mostantól a hátsó szenzorokkal dolgozó parkolássegítő rendszer (PDC – Park Distance Control) is része.

A prémium kisautó-szegmens etalon sportolója újratervezett műszerfalat is kapott, középpontjában már alapfelszereltségként egy 8,8” képernyő-átmérőjű, fekete keretbe foglalt, érintés-érzékeny központi kijelzővel. Utóbbi új operációs rendszert futtat, amelynek modern grafikai megoldásai minden korábbinál intuitívabbá teszik a járműfunkciók, audioprogramok, alkalmazások, illetve navigációs és kommunikációs lehetőségek kiválasztását és vezérlését. A modell operációs rendszerében most először válnak elérhetővé az élő ikonstílusok, amelyek között a MINI ügyfelei az érintőképernyőn végzett lapozó mozgással váltogathatnak.

Újdonság továbbá a központi kijelző és a kormány mögé opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető műszerfali kijelző megjelenítési stílusának kétféle üzemmódja. „Lounge” üzemmódban a megjelenített tartalmak türkiz és halványkék árnyalatban világítanak, míg „Sport” módban a vörös és antracit színek dominálnak. A MINI John Cooper Works modell alapfelszereltségébe tartozó MINI Vezetési Üzemmódok (MDM – MINI Driving Modes) esetén a kijelzők színe a kiválasztott vezetési üzemmódhoz igazodik. SPORT vezetési üzemmódban a kijelzők sportos megjelenítési stílusa egyszerre aktiválódik a gázpedál és a kormánymű, valamint – opcionálisan – a lengéscsillapítók és az automataváltó sportos karakterisztikájával, amely átfogó vezetési élményt hív életre, hiszen az extrém vezetési élmény így egyszerre látható és érezhető.

Próba 22 kilowattal: túl van első töltésén a 2021-es Nissan LEAF 40 kWh

Egyébként túlzás töltésnek nevezni azt a nagyjából 25 perces intervallumot, amennyit eltöltöttünk az adott METRO áruházban. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy klappol-e minden hpsszú távú tesztautónk, a Nissan LEAF 40 kWh töltésével.

Az autóhoz kétféle Type2 kábelt kaptunk a Nissan Solymártól, egy 230V-os konnektoros, valamint egy nyilvános töltőoszlopokhoz használatos verziót. Most első körben a nyilvános vonalat erőltettük, és meglátogattunk egy, az igazolt vásárlóknak teljesen ingyenesen igénybe vehető METRO 22 kW-s töltőpontot.

Itt a töltés nincs túlbonyolítva, bár korábban egy másik autóval, másik alkalommal volt némi bonyodalom a töltés befejeztével, ugyanis nem oldott ki a csatlakozó, és nem tudtuk kihúzni a kábelt sem az oszlop, sem pedig az autó aljzatából. Végül sikerült, de nem volt egyszerű (és rövid) folyamat.

Most hála az égnek nem történt ilyesmi, minden ment, mint a karikacsapás. A LEAF-nél a töltést szimplán egy nyitással kezdjük, szabaddá téve a töltőcsatlakozót az autó orrában, az embléma alatt – ez a beltérből irányítható. Utána csatlakoztatjuk a kábelt mindkét oldalon, és máris megy a töltés. Nincs regisztráció, nincs applikációs jóváhagyás, nincs gombnyomkodás sem.

A töltés végeztével mindössze annyi a teendő, hogy a LEAF-ben bontjuk a kapcsolatot az oszloppal, majd a kábelt lecsatlakoztatjuk mindkét irányból.

Ugye, milyen szimpla? A 22 kW-s tötltőnek köszönhetően nagyjából 25 perc alatt sikerült plusz 15 km range-et beletolni az akkumulátorba.

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, Acer

Apple Carplay a 2021-es Nissan LEAF 40 kWh infotainment rendszerében

Első átfogóbb menetpróbánk zajlott ma, ami úgy értendő, hogy mélységeiben jobban elmerültünk az Autóaddikt.hu-tartósteszten nálunk lévő 2021-es modellévű Nissan LEAF 40 kWh infotaiment rendszerébe.

Párosítottunk, első körben Apple iOS platformmal. A LEAF multimédiás rendszere támogatja az Apple Carplay-t, teljes eszköztükrözéssel. Ennek megfelelően használatba is vettük a létező összes okosfunkciót.

Amúőgy nem megleő módon teszteltük is ezt az opciót a Nissan LEAF-en, mert nem másodlagos szempont az, hogy például menet közben kéznél legyenek az olyan fontosabb útiappok, mint például a Waze. Ha meg zenét hallgatnánk menet közben, és már könyökünkön jön ki a rádióadók monoton zenei kínálata, akkor egyértelmű, hogy a Spotify a legjobb választás.

Tapasztalatainkról bővebben a Techaddikt.hu-n lehet elolvasni kapcsolódó cikkünket.

Tovább a Techaddiktra Nissan LEAF 40 kWh infotainment/Apple Carplay teszt olvasása végett

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, Acer

Íme, az új Nissan Patrol NISMO

A Nissan nemrég lerántotta a leplet a világ számára a 2021-es Nissan Patrol NISMO-ról, amivel új fejezetet nyitott a Nissan teljesítmény-márkájának történetében. A legendás Patrol a lenyűgöző külsőt kombinálja egy luxusautó kifinomultságával és egy sportkocsi teljesítményével.

Az 1951-ben napvilágot látott SUV kizárólag a közel-keleti régióban lesz elérhető és bevezetésével kezdetét veszi egy egész éves ünneplés a Nissan Patrol 70. születésnapjának apropóján.

A bátor és sportos Nissan Patrol NISMO kihangsúlyozza a Nissan motorsport márkaként felhalmozott örökségét, és a régió nagy teljesítményű járművek irányába mutatott régóta fennálló szeretetét. A tömegből kitűnni vágyó vásárlók igényeinek és elvárásainak kielégítésére készült, akik az ikonikus Nissan Patrol prémium luxusát keresik, ezzel együtt pedig vágynak a megnövelt teljesítményből és kiemelkedő kezelhetőségből származó előnyökre.

Az autó aerodinamikával kapcsolatos tulajdonságai sokat javultak, valamint a zéró felhajtóerőt is sikerült elérni. Emellett továbbfejelesztették az autó irányíthatóságát illetve stílusos, az autóversenyzésből inspirálódott ergonómiai újításokat is kapott a legfrissebb Nissan Intelligent Mobility tulajdonságokkal egyetemben.

A NISMO márkát 2016-ban vezette be a Nissan a közel-keleti régióban. A magas kereslet miatt döntött úgy a cég, hogy a 370Z NISMO-t, illetve a GT-R NISMO-t most kiegészíti a Patrol NISMO változatával. 

Tökéletességre formálva

A 2021-es Nissan Patrol NISMO a Patrol V8 LE Platinum City modell kivitelére épít.

A dinamikus dizájn központi szerepet játszik a Patrol NISMO karakterének kiemelésében, ami agressziót és sportosságot sugároz. A kocsi orra új megjelenést kapott egy méhsejt alakú 3 dimenziós hálómotívummal, ami kiemeli az SUV orr V-Motion hűtőrácsát az új első fényszórókkal és a NISMO emblémát díszitő vízszintes króm csíkokkal. A hátsó lökhárító dizájnja szimmetrikusabb, hogy kihangsúlyozza az autó szélességét, teszi ezt feketekróm berakásokkal és az új hátsó fényszórókkal. Ezen kívül a Nissan Forma 1 autó által inspirált hátsó LED ködlámpák is részét képezik a lökhárítónak, mely ugyanakkora világosságot bocsát ki, mint az autó féklámpái kedvezőtlen fényviszonyok között.

A jellegzetes NISMO vörös vonal matrica fedi a modell alvázának kerületét, egy kontúr, ami kiemeli kidolgozottságát, emellett pedig a 22 colos, kéttónusú alumínium kerekek a NISMO logóval megkülönböztető esztétikummal látják el az autót. Az SUV feltuningolt felfüggesztése Bilstein lengéscsillapítókat tartalmaz, mely fejlett, sportosabb kezelhetőséget biztosít.

A Patrol NISMO külseje magabiztosságot, a belső luxust és a NISMO versenyszármazását sugározza – mindezek azonos arányban oszlanak meg. A tágas első ülések segítenek, hogy a sofőrök eggyé váljanak az autóval, miközben a prémium minőségű varrás a NISMO narratíváját folytatja. A cél a teljesítmény és a luxus ötvözése volt. Az Alcantara szövet (a versenyautókban gyakori választás) az oldalsó bőrelemekkel az egyik legfrissebb dizájnváltoztatás a NISMO esetében, mely bársonyosságot ad a belső térhez.

A fekete Alcantara kormány (megint csak a versenyautók által inspirálva) vörös szénszál berakásokkal, melyek sportos és dinamikus érzetet keltenek, míg a fejtámaszok a jellegzetes NISMO logó dombornyomással vannak ellátva. A felújított középkonzol és a műszerfal szintén az ikonikus NISMO belsőt erősíti, mellyel lehetővé teszi, hogy a vezető valós időben hozzon a sportos vezetéshez köthető döntéseket.

Szenvedély a teljesítmény iránt

A 2021-es Patrol NISMO dizájnt a funkcionalitás ösztönzi, hogy a vezetőknek motorsport által inspirált aerodinamikát és stílust, kifinomult kezelhetőséget és páratlan agilitást biztosítson. Minden egyes járművet finomhangolással a makulátlanságig tökéletesítenek a Nissan legendás Takumi szakembercsapatának tagjai, egy négy, motorépítő mesterből álló csoport, akik kézzel készítik el a Nissan GT-R motorokat a cég Yokohama-i motorgyárában. A Patrol V8-as motor tuningolásának eredménye: 428 lóerő és 560 Nm nyomaték.

A 2021-es Nissan Patrol NISMO esetében kulcs dizájn újítás az az első lökhárítón található oldallégterelő, mellyel zéró autóra ható felhajtóerőt értek el, megtartva áttörő eredményüket az SUV szegmensen belül.

Az aerodinamikai erőben történt hatásfok javítás, a keréksúly 4,5 kilogrammal való csökkentése is hozzájárult, melyet alapvetően egy új tető légterelővel értek el, ami gondoskodik a hátsó visszahúzóerő csökkentéséről. Meg lett növelve a fékek hőkapacitása is, és ez jobb fékezési teljesítményt eredményez. A karosszériaszerkezet-megerősítés pedig kedvezőbb kezelhetőséget biztosít nagy sebességnél.

A 2021-es Nissan Patrol NISMO megkapta a legfrissebb Nissan Intelligent Mobility (NIM) technológiákat is, mely biztosítja a sofőröket a vezetés közbeni lelki nyugalomról. A legutóbbi frissítések magukban foglalják többek között az Intelligens Vészfék Asszisztenst Gyalogos Felismeréssel, az Intelligens Ráfutás Figyelmeztetést, az Okos Visszapillantótükröt és az Automata Távolsági Fényszóró Asszisztenst. A Patrol NISMO technológiai fejlesztései ezen kívül tartalmazzák még az Apple CarPlay kompatibilitást, a vezeték nélküli töltést, valamint az USB-A és USB-C portokat is.

Új projekt: Autóaddikt-tartós teszten a Nissan LEAF 40 kWh

Bár rendhagyóbb projekt ez, mint a jelenleg is futó 1997-es Mercedes W140, vagy a 2005-ös Smart Fortwo, de ebbe a dedikált főkategóriába soroltuk a témát. Alapvetően azért, mert napi szintű történésekről adunk hírt a Nissan LEAF 40 kWh-t illetően.

Nyilván itt nem lesz szerelgetés, kötelező szerviz, vagy épp karosszériamunka. Itt nyilván nem az a cél, hogy helyreállítsunk dolgokat, miért is lenne, hiszen ez egy alig 1 hónapos autó, írd és mondd jelenleg 38 kilométerrel az órájában.

Lesz viszont minden, ami kapcsolódik majd a LEAF-hez, és magához az elektromos autózáshoz: napi, gyakorlati szintű használat, technológia-elemzések, praktikum, hosszabb távú utazások, töltögetés nyilvánosan és privát, műszaki fókuszú beállítottsággal mérve, vagy épp női szemmel mustrálva. Fontos a lifestyle-vonal is, tehát a fentebb már említett hétköznapi, gyakorlati használat e megközelítésben is hasít majd.

Örülünk annak, hogy a Nissan magyarországi képviselete, valamint a Nissan Solymár látott fantáziát a koncepcióban, és tartós használatra biztosították számunkra a Nissan LEAF 40 kWh modelljét. Így hát ténylegesen nincs más hátra, mint belekezdjünk ebbe a rendhagyó projektbe, és több héten át olvasóink elé tárjuk a lényeget, amit egy ízig-vérig (tisztán) elektromos autó képes nyújtani használójának, használóinak.

Az alábbi platformokon találkozhatnak olvasóink az elkövetkezendő időszakban a Nissan LEAF 40 kWh modellel, cikkeinkkel a téánában:

  • Autóaddikt.hu – folyamatos teszt (tartós!), műszaki technológiák, rendszerek bemutatása, gyakorlati használat városban, autópályán
  • Napimagazin.hu – folyamatos napi használat, napi rutin, gyakorlati síkon, praktikum előtérben a teendőkhöz
  • Techaddikt.hu – innovációk, technológiák IT vonalon, napi gyakorlati felhasználás mellett
  • Szépségnapló.hu – milyenek a hétköznapok női szemmel? Mindennapos ügyintézések, rohangálások, “bevetések”

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Acer

Együttműködésre készül a Toyota és a Tesla?

Egy a nemzetközi sajtó által felkapott dél-koreai újságcikk szerint a világ legnagyobb autógyártója egy kompakt villany-SUV platformot adna az amerikai Tesla szoftver-technológiájáért cserébe. A hírt a felek nem erősítették meg, de az ezzel kapcsolatos újságírói feltételezéseket nem is cáfolták.

Az utóbbi napokban egyre több olyan hír lát napvilágot a közösségi és a hagyományos médiában, ami a Toyota és a Tesla esetleges együttműködéséről szól. A pletykák alapja egy, a dél-koreai The Chosun Ilbo című napilapban megjelent riport, mely szerint; a japán autóipar egyik magasrangú képviselője úgy nyilatkozott, hogy a Tesla és a Toyota egy kis elektromos SUV platform (az autó alapját képező váz) közös fejlesztését fontolgatja.

A forrás szerint “már tavaly óta vizsgálják a partnerség lehetőségét, és az előkészítő munka már a végső szakaszba ért. Eszerint a Toyota biztosítaná a jármű padlóvázát a Tesla számára, a Tesla pedig cserébe az elektronikus vezérlőplatformját és fedélzeti szoftvertechnológiáját osztaná meg a Toyotával.”

A napilap által megszólaltatott szakértő szerint, ha valóban létrejön a megállapodás, azzal mindkét cég jól járhat. A Toyota, a hibrid technológia úttörője és legnagyobb szaktekintélye a Tesla fejlett szoftvereinek segítségével felgyorsíthatja a tisztán elektromos hajtású autói fejlesztését, és akár rövid időn belül is bevezetheti az OTA (over the air) frissítéseket, az amerikai gyártó pedig piacra léphetne egy Toyota-alapra épített kis villany-SUV-val, és a sokat kritizált pocsék gyártási minőségén javíthatna japán partnerének köszönhetően.

Nem mellesleg a Tesla japán eladásainak is jót tenne a Toyota-kapcsolat, ami rá is férne az amerikai gyártóra, ugyanis egészen a múlt évig csak körülbelül évi ezer autót tudtak értékesíteni a szigetországban. Bár az új Toyota-Tesla megállapodás meglétét hivatalos forrásból még egyik vállalat sem erősítette meg, több tényező is valószínűsíti, hogy nem minden alap nélküli pletykáról van szó. Például a két cégnek van közös múltja, az előző RAV4 2012-ben bemutatott elektromos változatában Tesla akkumulátorok voltak, a Toyota pedig korábban birtokolt Tesla-részvényeket (igaz, 2017-ben eladta a teljes csomagot).

További fontos tényező lehet, hogy a Toyotának és az akkumulátorbeszállító Panasonic-nak közismerten jó a kapcsolata (nem véletlen, hogy a gyári versenyautókon régóta látható a Panasonic-logó), de az elektronikai óriásnak a Teslával is van közös vállalkozása, a lítium-ion akkumulátorokat gyártó nevadai Gigafactory-t ugyanis együtt építették és üzemeltetik.

A pletykát tovább erősíti hogy Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a tavaly szeptemberi Battery Day rendezvényen bejelentette, hogy a cége 2023-ban egy 25 ezer dolláros kompakt elektromos autót fog bemutatni. Könnyen lehet, hogy a Toyota-alapokra épülő kis szabadidő-autóra célzott. A szakértők már akkor is úgy nyilatkoztak hogy nem valószínű, hogy a Tesla egyedül képes lenne egy ennyire olcsó és jó minőségű villanyautót piacra dobni, főként úgy, hogy fejlesztési kapacitásait jelenleg más modellek (Model S Plaid Plus, Roadster, Cybertruck, Semi, Van, ATV) kötik le.

A Toyota is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a tisztán elektromos modellekre. Tavaly jelentette be a cég, hogy 2021-ben jelenik meg az európai piacon egy RAV4-méretű elektromos szabadidő-autóval, amely a Subaruval közösen fejlesztett, új e-TNGA platformra épül. Az egyelőre még név nélküli modell az egész világon kapható lesz, gyártani pedig Japánban fogják, egy villanyautókra specializált új üzemben.

Ugyancsak 2020-ban jelentette be a Toyota, hogy a súly és kapacitás szempontjából is áttörésnek ígérkező szilárdtest akkumulátorok fejlesztése már előrehaladott fázisban tart és akár egy-két éven belül  piacra kerülhet az első olyan modelljük, ami ilyen akkumulátort kap.

2025-ig pedig tíz tisztán elektromos modell bemutatását tervezi a Toyota, mind az e-TNGA padlólemezre épül majd, mivel a platformot úgy tervezték meg, hogy rugalmasan alakítható a szélessége és hosszúsága, valamint képes első-, hátsó- és összkerékhajtás, valamint többféle akkucsomag fogadására.

A Ford Biatorbágyon nyitja meg első európai Regionális Alkatrész Központját

A Ford tegnap Biatorbágyon megnyitotta Regionális Alkatrész Központját. A hivatalos eseményen jelen volt Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Menczer Tamás, államtitkár valamint Yiannis Tavanidis, a Ford regionális igazgatója is.

Az újonnan alapított Regionális Alkatrész Központ 15 közép-kelet-európai országot szolgál ki, vagyis Magyarországon kívül Ausztria, Albánia, Bosznia, Bulgária, Horvátország, Csehország, Ciprus, Görögország, Macedónia, Moldova, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia hivatalos Ford márkaszervizei is innen kapják az eredeti alkatrészeket.

“A mai esemény fontos mérföldkő a Ford magyarországi történetében, és nagyon örülök annak, hogy folytatjuk a több mint 10 éve megkezdett utunkat. Helyi irodánk 2007-ben kezdte meg a munkát Magyarországon és az EDM-piacokon. A szervezet első nagyobb léptékű növekedését az jelentette, amikor a Ford Motor Company 2012-ben megnyitotta Szentendrén regionális központját. A következő lépés a Ford Üzleti Szolgáltató Központ megalapítása volt 2018-ban Budapesten, ami lehetővé tette számunkra, hogy egyre több európai és globális Ford-tevékenységet telepítsünk Magyarországra, lefedve ezzel a terméktervezés, a marketing, az aftersales, a HR, a pénzügy és számos más terület feladatait” – mondta el Yiannis Tavanidis, a Ford regionális igazgatója.

“Az új biatorbágyi központ, ami a Ford első Gyors Kiszolgálású Alkatrész Központja (HVC)* Európában, nagy segítséget jelent majd a közép-kelet-európai Ford márkaszervizeknek abban, hogy gyorsabban kapják meg a megrendelt alkatrészeket. Ugyanakkor az új létesítmény Biatorbágyon nemcsak az alkatrészrendelés hatékonyságát javítja, hanem meggyőződésem szerint a Ford vásárlóinak ügyfélélményére is pozitív hatással lesz. A Fordnál családtagként tekintünk vásárlóinkra – és az, ahogyan az értékesítési és aftersales-folyamatokat kezeljük, igazán különlegesnek számít” – tette hozzá Yiannis Tavanidis.

A Ford Motor Company az Arcese Csoporttal együttműködve építette fel a 10.000 négyzetméteres, modern raktárközpontot, ahol több mint 18.000 különféle Ford-alkatrészt tárolnak. Az Alkatrész Központ jelenleg 55 ember számára biztosít munkalehetőséget.

Magyarország egyik legnagyobb amerikai tulajdonú autóipari munkaadójaként a Ford folyamatosan bővíti szolgáltatásait, immár 3 helyszínen (Budapesten, Szentendrén és Biatorbágyon) végezve tevékenységeit. A vállalat 624 magasan képzett, fiatal magyar mérnököt és közgazdászt foglalkoztat számos különböző területen.

A Ford emellett egyre növekvő magyarországi beszállítói hálózattal is rendelkezik: jelenleg több, mint 40 vállalat és 69.000 munkavállaló gyárt és szállít részegységeket a Ford üzemei számára. Ez 2020-ban 2,27 milliárd dollárnyi összesített bevételt jelentett az érintett cégek mérlegében.

2010 óta a Ford piacvezető a magyarországi gépjármű-értékesítésben. A márka jelentős, 9,1 százalékos piaci részesedéssel bír a személyautók szegmensében, és több mint 32 százalékos részesedést szerzett a haszongépjárművek piacán.

Idén év elején jelentette be a Ford, hogy a korábban tervezett összeg közel kétszeresét, legalább 22 milliárd dollárt fektet be globálisan az elektromos hajtásba, és az elektromos járművek gyártásához 1 milliárd dollár beruházással létrehozza a Ford Kölni Villamosítási Központját, a vállalat első ilyen létesítményét Európában. Kölnben készül majd 2023-tól a vállalat első európai gyártású, európai vásárlók számára tervezett, nagy sorozatban készülő, tisztán elektromos hajtású személyautója, és a cég máris tervbe vette egy második elektromos jármű ottani gyártását is.

2026 közepére a Ford európai személyautó-palettájának 100 százalékában megjelenik majd a nulla károsanyag-kibocsátásra képes, tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, 2030-ra pedig a teljes kínálata tisztán elektromos hajtású lesz.

*HVC (Gyors Kiszolgálású Központ): A Ford Motor Company gyors kiszolgálású központjai nagy mennyiségű gyorsan forgó alkatrészt raktároznak, amelyeket egynapos határidővel szállítanak ki a Ford márkakereskedések és a hivatalos Ford márkaszervizek számára.

2021-ben is az Olajshop.hu biztosítja a kenőanyagot 1997-es Mercedes-Benz S420 W140 projektünkhöz

Szeretjük a már meglévő, jól bevált és jól bejáratott dolgokat. Így nem meglepő, hogy idén is az Olajshop.hu-t választottuk – a tavalyihoz hasonlóan.

Miért az Olajshop.hu? Mivel rendkívül tág spektrumon mozog a választék, és minőségi szolgáltatást nyújtanak, nem is volt kérdés. Ráadásul sokat számít, hogy a support rendkívül készséges és segítőkész, mi több, nem megy ritkaságszámba irányukból az sem, ha szakmai segítségre van szükségünk a megfelelő viszkozitás- és kenőanyagválasztáskor.

Ahogyan 2020-ban, úgy idén is a Petronas Syntium 800 EU 10W-40 félszintetikus motorolajat kapja majd a W140-es, mivel ez a termék kifejezetten jótékony hatással volt a közelmúltban megtett kilométerekre. Érezhetően lágyabb, gördülékenyebb működést produkál tóle/vele az M119, 3 bar olajnyomással fixen (melegen is), az olajfogyasztás pedig nulla, ténylegesen. Nyilván a kenőanyagtól is függ, de enged következtetni a motor állapotára is.

Az M119 gyári előírása-ajánlása a 10W-40 viszkozitás, így egyértelműen ezt választottuk. Nyilván éghajlattól függ – az autó észak-németországi régióban tette meg az első 100 ezer kilométerét, itt a szervizkönyv szerint nem egy esetben Aral 0W-30 motorolajat kapott. Ez túl vékony lenne, főként, hogy a W140-es alapvetően a tavaszi-nyári-őszi évadban van járatva, a hidegebb téli időszakot alapvetően csak a garázsban tölti.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

[TESZT] BMW 430i Coupe M Sport – jócskán hat az érzékekre

Bizony, hat az érzékekre a bajor 4-es kupé, azaz tesztalanyunk, a BMW 430i Coupe M Sport. És így van, az újragondolt hűtőmaszk-fazonnal domborít. Vagy sem. Megosztó a koncepció, nézzük, hogyan teljesített az autó a közel 1 hetes próba alatt.

Tehát az új, 2021-es modellévű BMW 430i M Sport magját az újragondolt dizájn jellemzi legfőképp. A front rész esett át a legnagyobb változáson (meg ugyebár az M3 kupé egyenlő M4), tehéát a sportos gyökerek a hármas szériához nyúlnak vissza.

Jelentős újítás az orr-részen: itt a hatalmas dupla vese-hűtőmaszk!

Tetszhet, vagy nagyon nem tetszhet az új vese-kialakítás a BMW 430i M Sport esetében. Mi alapvetően a semlegesség felé húzunk, húztunk, ami egyáltalán nem negatív felhangú; szokni kell, és ha megszokjuk, akkor már magától értetődik, hoigy ez az úh trend vonala a BMW-nél. Látványos megoldás, ahogyan a vesék rácsozata kirajzolódik a krómkereteken belül, és látványos az is, ahogy a kettő, a korábbinál még inkább morcosabbra rajzolt lámpabúrák közrefogják a hatalmas felületet. Arányaiban hatalmas persze, de olyannyira, hogy a középső 2 negyedet teljesen elfoglalja a BMW 430i M Sport orr-felületéből. Tehát az autó elejének fele – középen – maga a dupla vese.

Olyan ez már, mint egy matematikai feladvány felvezetése, valamiféle szöveges feladat, pedig azért annyira nem bonyolult a képlet: a formaterv mostantól inkább szögletes idomokat vonultat fel, a maszk alatti rész V-alakot formál, a ködlámpafészkek pedig hívogatóan sportosak. Bestiális kinézete van, legyen ez a végső konklúzió.

Igazi mivolta oldalnézetből tükröződik a legjobban

Oldalnézetben jöhet máris a klasszikus kupé-séma, és itt mintha egy kicsit barátságosabban bántak volna az élekkel, sarkokkal. Ugyanis a vonalvezetés itt sokkal lágyabb és kecsesebb, mint a drasztikus frontrésznél, majd’ hogy elpilledünk, amint végigsiklik a szemünk a sziluetteken. Az övvonalak enyhén felfelé íveltek, magasak, szépen zárnak a C oszlopnál (itt a leggömbölydedebb a forma).

Hátulról pedig újfent a BMW-motívumok jönnek, igaz, nekünk kicsit olaszos temperamentumú beütéssel elegyítve. A két termetes kipufogóvég megint a sportosságot, a dinamizmust sugallja, a diffúzor-imitálás is megvan visszafogottan. Laposnak és szélesnek hat a BMW 430i M Sport hátulról is, pedig megáll 1.85 méternél.

Az enteriőrben ennyi újtás nem érzékelhető első blikkre, de azért itt is akadnak jótékony változások. Fura, de a vaskos és brutálisan jó fogású korménykerék alsó köríve nem lett kiegyenesítve, ami olyan szempontból hiányzik, hogy sportkupéban – oké, legyen túrakupé – ülünk. Lehet, hogy pont a túra-jelleg miatt nincs egyenesítés? Ki tudja, mondjuk személy szerint mi jobban pártoljuk a tradicionális részmegoldásokat, kivéve, ha nem egy 1.2 magas egzotikumról van szó, amelybe nagyjából nlgykézláb kell bekúszni.

Központi infotainment tekintetében kisebbek lettek a méretek, de ez nem jelenti azt, hogy ne közvetítene maradéktalanul minden szükséges információt – jól léthatóan és értelmezhetően – a BMW 430i M Sport a vezető irányába. A bedöntés ugyanúgy jelen van, mint eddig, tehát a kijelző minden üléspozícióból remekbeszabottan látható, kezelhető érintéssel és gesztúra-vezérléssel is.

Pont annyira kemény, amennyire elviselhető, és nem megy a komfort rovására

Mindez az ülések kialakítására, valamint a felfüggesztésre is egyaránt vonatkozik. Utóbbinál azért állítható a karakterisztika a megfelelő vezetési mód kiválasztásával, de a fotelek elöl a számtalan beállítási módozatnak köszönhetően nagy mértékben testre szabhatók és használhatók még hosszabb utazásoknál is. Pont úgy, mint egy nagybetűs GT autót, úgy képzeljék el olvasóink.

Mert az is, nem győzzük elégszer hangsúlyozni, és erre ráerősít a hátsó traktus is. Vagy mégsem? A beszállás, csakúgy, mint a kiszállás igényel némi hajlékonyságot és rugalmasságot, a lefelé ívelő tetővonalnak köszönhetően (a B és C oszlop között) ténylegesen le kell hajolni, amikor mozgunk ki- és be.

Viszont ha beültünk, és hátradőltünk, olyan fejedelmi kényelem érkezik, amit sok négy- vagy ötajtós megírigyelhetne. Hatalmas lábterek, térdterek, és még a fejtér is meglepően tágas, kupé ide, vagy oda.

Kétliteres, sornégyes 30i

A 30i motor nem hathengeres 3 literes már rég, az a 40i. Ennek megfelelően a tesztelt BMW 430i M Sport-ba egy 1998 köbcentis, sornégyes turbótöltött benzines egység került, amely 258 lóerőt képes az aszfaltra küldeni 5000-es RPM-en, viszont ami jó hír, hogy a hátsó kerekekre kizárólag.

Nincs xDrive, csak a hátsóhajtás, de az viszont embertelenül stabilan. Nincs olyan kanyar, amit ne venne be ez a futómű, elöl MacPherson, hátul Multilink felfüggesztésekkel. Tapad az útra, szögegyenesen, még aprócsak dőlést sem érez az ember, nem hogy kipörgő kereket. Azért meg lehet táncoltatni nyilván, persze az elektronika belemagyaráz, de nem is baj, így kordában tartható a téma. Még az is fontos, hogy a tesztautón téli gumiszett volt a tesztek során, nevezetesen a Pirelli Sottozero Winter-je, és ezzel együtt tapasztaltuk ezt a mérhetetlen masszivitást. Milyen lehet nyárival? Borzongató, bízunk benne, hogy azt is megtapasztalhatjuk majd a következő hónapokban.

Összesen 400 Newtonméternyi forgatónyomatékot képes virítani a BMW 430i M Sport 2 literes 30i-je, mindezt 1550-nél már meg is lépi, és viszonylag sokáig kitart a húzóerő. Olyan egyébként, mintha nagyobb köbcentis lenne a vas, simán elhihető (lenne), hogy a sorhatos duruzsol az autó orrában, de a tényleges helyzet visszarántja a sofőrt és az utazókat a realitás talajára. Motorhang visszafogottan, négyhengeresen van, a kipufogók talán rátesznek valamennyit a feelingre, de ez lehetne jóval több is.

Persze ne felejtsük, hogy a BMW 430i M Sport nem sportautó, az M pakett nyilvánvalóan csak optika, a motorizáltság és maga a hajtás viszont ki van azért hegyezve a mindennapos túrázós élvezetekhez. Annyi, amennyi kell, sőt, több is annál, kanyarvadászok, hegyi szerpentinek előnyben.

Tesztelésünk során az autó vegyes használattal 9.5-10.3 litert kért benzinből, viszont az ecomód felejtős volt többnyire. Valószínű, hogy a fogyasztásoptimalizálásra koncentrálva az érték lejjebb tud bukdácsolni 1-2 litert, ami hasznos, hiszen az általános, hltköznapibb használat inkább ebbe az irányba mutat. Országúton 5.7-6.6, míg városban 10 felett volt a fogyasztás.

Mennyibe kerül?

A cikkünkben szereplő BMW 430i M Sport induló/belépő ára 15 millió forint felett kezd, a felextrázott BMW 430i M Sport pedig súrolja a 23 millió forintos vételárat.

2021 BMW 430i Coupe M Sport specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres benzinmotor turbóval

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 258 LE @ 5000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 1550 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 8 sebességes tiptronic automata váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4768 mm

Szélesség: 1852 mm

Magasság: 1383 mm

Tengelytáv: 2851 mm

Első gumik mérete: 225/45 R18

Hátsó gumik mérete: 225/45 R18

Tömeg, üresen: 1520 kg

Megengedett össztömeg: 2030 kg

Csomagtartó mérete: 440 liter

Üzemanyagtartály mérete: 59 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.8 s (gyári), 6.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 9.4-10.4 l/100 km

Országúti: 5.7-6.6 l/100 km

Vegyes: 7.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.9 l/100 km

Országúti: 5.4 l/100 km

Vegyes: 6.6 l/100 km

CO2 kibocsátás: 150 g/km

Bővebb információ a BMW magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.huFacebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: HuaweiAcer Hungary

Utómunka hardver: Acer

LEGFRISSEBB

A Stellantis véget vet az autós „klónozásnak”: új korszak jön a...

0
A Stellantis stratégiai irányváltást jelentett be: a jövőben tudatosan csökkenti az egymáshoz túlzottan hasonló modellek számát, hogy elkerülje a márkák közötti belső versenyt és...

TESZTJEINK