Kezdődik az új szezon, kezdődnek a munkálatok: projektautónk, a W140-es S420 Mercedes 1997-ből újra porondon. Sok teendőnk lesz az idén is, az tény, viszont most egy nem túl bonyolult folyamatot vezényeltünk le.
A címben arra utalunk, hogy rendbetettük a gyári BOSCH A1408260643 és A1408260653 indexeket. Ez nem teljesen igaz, hiszen az indexeknek nincs semmi bajuk (hacsak az nem, hogy a vezetőoldalin található egy apró, mindössze pár milliméteres repedés – pótoljuk miharmarabb), viszont nem nagyon voltak még a búrafészkek kitakarítva, sem a kábelezés karbantartva.
Úgyhogy neki is láttunk a bal- és jobb oldali indexbúrák kiszerelésének. A géptető felnyitása után elsőként a fényszórók modulja feletti takarólemezt kellett eltávolítanunk, ezek rögzítése szimplán lett kialakítva, könnyedén kipattinthatók a helyükről. Az indexeket mindkét oldalon 1-1 fül rögzíti, amelyet a lámpaüregbe benyúlva pillanatok alatt kitapinthatunk, majd finoman lenyomva – ügyelve arra, hogy ne törjük el – elkezdjük kifelé tolni. Óvatosan, mert bármiben megakadhat az indexbúra kifele menet, a kábelköteg feszülhet, és a többi.
Miután megvoltunk mindkét oldalon, jöhetett a kétpólusú csatlakozók leválasztása. Itt máris érződött, hogy némi oxidáció azért lesz a villás résznél, valamint magában az aljzatban, mivel nem túl könnyen jött szét. Mindkét oldalon hasonló jelenség volt tapasztalható.
Épp ezért némi WD40-et alkalmaztunk az aljzatok tisztítása, jobb érintkezése érdekében. Emellett az indexek izzófoglalatainak csatlakozóit is letisztítottuk, hogy 100 százalékos legyen az érintkezés minősége, majd a végén az indeybúrák gumitömítéseit is átkentük gumiápoló spray-vel azért, hogy az esetleges nemkívánatos kikeményedést megelőzhessük, elkerülhessük.
Következő körben szeretnénk kiszintezni végre a vezetőoldali sárvédőelemet, melyhez legelőször az alsó díszműanyagot kell eltávolítani, majd a lökhárítót is le kell szedni a procedúrához.
A Toyota idei Super Bowl reklámfilmjében nem szerepelt egyetlen autó sem, és a vállalat neve is csak villanásnyi időre tűnt fel a záró üzenetet megelőzően. Mégis az este talán legfontosabb és kétségtelenül legmeghatóbb egypercesének bizonyult a szpot, amelyre még évek múlva is emlékezni fogunk – mint a filmre, amely megváltoztatott bennünk valamit.
Amikor a Toyota 2015-ben tízéves mobilitási támogatói szerződést írt alá a nemzetközi paralimpiai mozgalommal, papíron nem volt szó többről, mint hogy a vállalat minden lehetséges téren megkönnyíti a sportolók, a tagszervezetek és a mindenkori szervezők közlekedését. Az együttműködés azonban mostanra jóval túlnőtt hivatalos keretein. Olyan emberi, társadalmi üzenetek csatornájává vált, amely nemcsak a fogyatékkal élők, hanem minden egyes embertársunk számára támogatást és bátorítást nyújt, és amely mások és önmagunk megismerésére, kiteljesítésére és elfogadására buzdít.
Ennek az üzenetnek az eddigi talán legszebb, legerősebb példáját láthatta az a 91 millió ember, aki idén február 7-én a televízióban megnézte a Super Bowl-t, és annak szüneteiben azokat a reklámfilmeket, amelyek szakmai és kereskedelmi szempontból egyaránt a műfaj abszolút csúcsát képviselik. Az amerikaifutball-bajnokság döntőjén ugyanis nemcsak a két konferencia legjobb csapata mérkőzik meg egymással, hanem a hirdetők és ügynökségeik is: valódi rangot ad, ha egy szpotot a legkreatívabb, legmeghatóbb, legötletesebb vagy legrelevánsabb reklámfilmnek választ meg a közönség vagy a szakma.
Amellett, hogy technikailag eredeti és igényes, a Toyota reklámfilmje valójában egy pár másodperces telefonbeszélgetést idéz fel – azt a néhány mondatot, ami megváltoztatta Jessica Long életét. A súlyos végtag-rendellenességgel született szibériai árva 1993-ban, 13 hónapos korában került az Egyesült Államokba, ahol megtanult lábszár nélkül élni és úszni. 12 évesen részt vett élete első paralimpiáján, a tavalyi, tokiói lett volna az ötödik, és a mai napig 23 alkalommal (13 arany-, hat ezüst- és négy bronzérem) álhatott olimpiai dobogón.
Jessica igazi hős – de az egyperces szpot szerint nem kisebb hősök a szülei, akik tisztában voltak állapotával, amikor örökbe fogadták; nagyszülei, akik megtanították úszni; és mindazok, akik élete fordulópontjain tudatosan vagy ösztönösen arra biztatták: ne adja fel, higgyen magában, és érje el mindazt, amire képes és amire hivatott.
A legjobbnak választott reklámfilm záró gondolata – hisszük, hogy mindannyiunkban ott rejlik a remény és az erő – pedig mindezt kiterjeszti az egész emberiségre. Mert nem kell olimpikonnak lennünk ahhoz, hogy nagyszerű dolgokat vigyünk véghez, és hőssé válhassunk környezetünk, családunk vagy csak saját magunk szemében.
A Rally Világbajnokság (WRC) tüzében kovácsolódott Toyota GR Yaris az az utcai sportautó, amelynek tulajdonosa talán a legközelebb érezheti magát egy valódi rally autó birtoklásához. Ez sok a versenytechnikából ismert megoldás együttes eredménye, amelyek között szerepel a vadonatúj, 261 lóerős háromhengeres turbómotor, vagy a különlegesen könnyű, mégis elképesztően merev karosszériaszerkezet éppúgy, mint a MacPherson első és kettős keresztlengőkaros hátsó felfüggesztéssel ellátott könnyű és erős futómű, a lineáris reakciókat biztosító közvetlen áttételű kormánymű, a nagyteljesítményű fékrendszer, esetleg a speciális üléspozíció, és természetesen nem utolsósorban a GR Four összkerékhajtás. A karosszéria különleges merevségét a még a világ legbiztonságosabb kisautójának számító sztenderd Yarisban alkalmazottnál is jelentősen több ponthegesztéssel és ragasztással érte el a Toyota.
A karosszéria merevségének biztosítása a GR Yaris fejlesztési folyamatának egyik legfontosabb célfeladata volt, hiszen szerepe különösen fontos nem csak az autó irányíthatóságában, de a vezetési élményben is. A megfelelő karosszériamerevség elérése érdekében az alapmodellénél jelentősen több a hegesztési varrat a GR Yaris karosszériáján, különösen a legfontosabb teherviselő elemeken és bekötési pontokon. A ponthegesztések száma összesen 4.175, ez 259-cel több a szériaváltozatokon alkalmazottnál. Több a szerkezeti ragasztóval megerősített kapcsolódási pont és él is, és ennek hatása érződik is a menettulajdonságokon, az ívmeneti jellemzőkön, a kormányzási reakciókon és a tapadáson, sőt a vezető biztonságérzetén is. A karosszérián összesen 35,4 m hosszon találhatók ragasztott kapcsolatok; ez 14,6 méterrel több az alapmodell értékénél. A fejlesztők különös figyelmet fordítottak a karosszéria hátsó részére, főleg ott, ahol a hátsó, 45 fokos tartók a lengéscsillapítók bekötésével találkoznak. Ezzel a hátsó kerékjáratok merevsége is megnőtt, ami különösen jótékonyan hat a teljes hátsó traktus torziós merevségére. A hátsó kereszttartót egyetlen, széles keresztmetszetű elem rögzíti a hátsó tetőoszlopokhoz, így akár nyitott csomagtérajtóval is teljes a szerkezet torziós integritása. A hátsó kerékjárati dobokat megnyújtották, és közvetlenül összekötötték őket a hátsó tetőoszlopokkal. A tökéletes első-hátsó tömegelosztás érdekében az akkumulátort a csomagtartó padlója alá szerelik be.
Mindehhez persze különleges felfüggetszés dukál. Az első futómű teljesen új konstrukciójú MacPherson rendszer, könnyű és erős szerkezettel, és így a lehető legjobb vonóerő-átadási jellemzőkkel. Az első futóműnek képesnek kell Lennie az autó teljes teljesítményének átadására az első kerekek felé úgy, hogy a tapadás minden felületen és különféle menetdinamikai helyzetekben is tökéletes legyen. A fentiek elérése érdekében a tervezőcsapat különös figyelmet fordított az első kerékagyak és azok csapágyainak méretezésére, valamint az alsó lengőkarok bekötéseire. A csapágyházak környékét és a lengőkarok perselyeit is megerősítették, így a teljes szerkezet tökéletesen ellenáll az út felől érkező behatásoknak, és minden körülmények között a lehető legtökéletesebb tapadást és irányíthatóságot nyújtja. A teljes felfüggesztés geometriáját és rugóútjait úgy tervezték meg, hogy a tapadás szélsőséges körülmények között is tökéletes legyen. A kerékagyak kormányösszekötő-bekötéseit alacsonyra építették, így a kerékdőlés eleve nagyobb lehet a szokásosnál, és a kormány elfordításával (valamint a berugózással) kevésbé módosul a kormányzási karakterisztika. A kanyarstabilizátor kialakítását és a rugók jellemzőit is a nagy igénybevételekhez igazították, a lengéscsillapító készlet karakterisztikája meredek, így gyorsan reagál a behatásokra. Az új, GA-C alapú padlólemez lehetővé tette a GR Yaris igényeihez tökéletesen illeszkedő hátsó felfüggesztés és az összkerékhajtás beépítését is. A hátsó futómű összetett kettős keresztlengőkaros kialakítása jóval összetettebb szerkezet a sorozatgyártású Yaris modellek csatolt lengőkaros rendszerénél. Akárcsak elöl, a fő cél itt is a lehető legkönnyebb szerkezet kialakítása volt, tökéletes tapadási jellemzők és ívmeneti karakterisztika mellett. A hátsó felfüggesztés merev szerkezeti kialakítása hatásosan csökkenti az útfelületről érkező torziós (csavaró) és oldalirányú erők hatásait, így jelentősen növeli a kerekek tapadását. Ennek érdekében a lengőkarok alsó bekötése kettős, és a perselyek is erősebbek a szokásosnál. A rövid felső lengőkarok hatására hátul is viszonylag nagy már a kezdeti kerékdőlés értéke is, és a rugók, valamint a csillapítók hangolását szintén a szerkezethez igazították.
Természetesen nem lenne teljes a kép a külön az autóhoz fejlesztett keréktárcsák és a nagyteljesítményű abroncsok nélkül. A GR Yaris alapáras, 18 colos, többküllős keréktárcsái könnyűek és erősek, a küllők vonala a hagyományos japán kardok formáját idézi. A gumik 225/40 R18 méretű Dunlop SP Sport MAXX 050-esek. A GR Yaris Versenypálya csomagjához még könnyebb, kovácsolt anyagú, tízküllős BBS felnik tartoznak, különlegesen erős tapadású Michelin Pilot 4S abroncsokkal. A csomaghoz áthangolt futóműkarakterisztika is társul, erősebb rugókkal, vastagabb kanyarstabilizátorokkal, feszesebb lengéscsillapítókkal és eltérő kormányrásegítési karakterisztikával. Mindehhez társul a guminyomásra figyelmeztető rendszer (TPWS), amely folyamatosan figyeli a nyomásértéket mind a négy kerékben, és ha csökkenést észlel, azonnal figyelmezteti a vezetőt. A versenypályán használatos nyomásértékek pontossága is jobban megfigyelhető, és pontosabban tartható így.
Miután ezt a teljesítményt uralni is kell, a fékrendszerre is különleges figyelmet kellett szentelnie a Toyotának. A GR Yaris fékei majdnem akkorák, mint amik a GR Suprán találhatók, sőt az első tárcsák átmérője itt még nagyobb is. A fékrendszert úgy méretezték, hogy ne csak nagy teljesítményű és jól adagolható legyen, de ne is változtassa meg a hajtási és tapadási jellemzőket menet közben, még extrém igénybevételek esetén sem. Az első, belső hűtésű tárcsák átmérője 356 mm, a négydugattyús féknyergek anyaga könnyűfém ötvözet. A hátsó féktárcsák 297 mm-esek, szintén belső hűtéssel, és kétdugattyús alumínium nyergekkel. A Versenypálya csomagban az első féknyergek pirosak, és GR logó is díszíti őket. A nagy súrlódású betétekkel felszerelt fékek hőleadó képességét a versenypályák jelentette igénybevételekhez igazították, sőt valójában az eggyel magasabb kategóriába tartozó ilyen jellegű autókban is megállnák a helyüket. A fékpedál útja rövid, így a visszajelzések a vezető felé mindig határozottak, pontosak és egyértelműek. A lassulási karakterisztika és a fékerő-érzet lineáris, a fékerő ingadozása a használat módjától függetlenül minimális.
Külön figyelmet szentelt emellett a Toyota a kormányműre, amelynek tervezésekor a lineáris karakterisztika, a pontosság és a vezetői visszajelzések egyértelműsége volt a legfőbb szempont. A cél az volt, hogy a vezető a lehető legharmonikusabb kapcsolatban álljon az autóval, és rajta keresztül az úttal. Amellett, hogy szerkezetében megerősítették, a kormányoszlop felépítése is módosult, alumíniumból készül, így jelentősen könnyebb az alapmodellekénél. A kormánymű áttétele közvetlenebb lett, és szerkezeti súrlódásait a minél pontosabb vezetői visszajelzések és a nemkívánatos kormányzási befolyások csökkentése érdekében jelentősen csökkentették. Ennek hatására a kormányérzet kis sebességnél is kiváló. A kormányrásegítés késése minimálisra csökkent, a reakciók gyorsak és élesek – vagyis éppen olyanok, amilyeneket egy ilyen autó annak vezetője megkíván. A kormánymű áttétele 13.6:1, ami azt jelenti, hogy véghelyzetei között a kormánykerék mindössze 2,36-ot fordul.
2020-ban minden addiginál több házhoz szállítás történt, bár néhány jel azt mutatja, hogy 2021-ben már csökken az online kereskedelem volumene. Ám a felpörgetett digitális értékesítés így is fokozott terhet ró a futárszolgálatokra, akik a vásárló ajtajáig szállítják ki az árut – ráadásul az is elvárás, hogy mindezt gyorsabban és hatékonyabban tegyék.
A Ford együttműködésbe kezdett a Hermes futárszolgálattal, hogy egy kísérleti projekt keretében kidolgozzák a házhoz szállítás fenntarthatóbb módját, ami csökkenti a városi kézbesítések carbon lábnyomát, ráadásul a határidők betartását is megkönnyíti. Az innovatív megoldás mindemellett segíthet mérsékelni az utak zsúfoltságát és a levegőszennyezést.
A Ford intelligens MoDe:Link szoftvere összehangolja a hagyományos házhoz szállító járművek és a gyalogos kézbesítők munkáját, olyan helyszíneket határozva meg a sofőrök számára, ahonnan egyszerre több kiszállítási cím is sétatávolságban van. Az itt leparkolt áruszállítóból tehát gyalogosan is leszállíthatók a küldemények.
Ha a kezdeményezés sikeresnek bizonyul, az áruszállító járművek sokkal hatékonyabban használhatják az utakat, ami nemcsak a légszennyezést csökkentheti, hanem a forgalomban is kevesebb ilyen autó jelenik meg.
Átgondolt kézbesítés
A Ford intelligens logisztikai szoftvere, a MoDe:Link azonosítja a praktikus helyeket, ahol a gyalogos futárok átvehetik a környékre szánt küldeményeket, emellett pedig a futárcsapatok mozgását is koordinálja, amikor egyszerre több csomagot is kézbesítenek a sokemeletes üzleti és lakóépületekben.
A futárok egy szokványos okostelefonos alkalmazást használva találják meg a járművet, és az app azt is megmutatja, hogy melyik a legrövidebb és leggyorsabb útvonal a kézbesítési címhez. Az alkalmazásban a Hermes nyomkövető rendszere is helyet kapott, így a vásárlók valós időben követhetik a nekik szánt küldemények útját.
A rendszer a két végpont között mindvégig összehangolja a csomagok mozgatását, hogy a szállítás folyamata (legyen szó akár a raktárból a járműbe pakolásról, akár a járműtől a célállomás küszöbéig való kézbesítésről) a lehető leghatékonyabb és legfenntarthatóbb módon történjen. Az eredetileg Londonban útjára indított projektet a Ford és a Hermes most további helyszíneken is meghonosítja az Egyesült Királyságban.
Ez az ötlet csupán egy a sok megoldás közül, amelyekben a Ford azt vizsgálja, hogyan tehető tisztábbá a városok levegője az összekapcsolt technológiák segítségével. Egy nemrégiben elkészült, három európai nagyvárost felölelő tanulmány szerint a blokklánc-technológiával és a dinamikus geifencinggel úgy egészíthető ki a plug-in hibrid járművek (pl. a Ford Transit Custom PHEV) működése, hogy tovább csökkenjen a légszennyezés, aminek a városok és a városlakók ugyanúgy hasznát látják, mint a járművek üzemeltetői.
A siker jelei
A Hermes az egyik legnagyobb brit futárszolgálat, amely tavaly több mint 630 millió küldeményt kézbesített. A Hermes Innovációs Laboratórium csapata szeptemberben kezdett együttműködésbe a Forddal, és London belvárosának egy részén, az év egyik legforgalmasabb időszakában tették próbára közös elképzelésüket.
A karácsonyi csúcsidőszak idején a kísérleti szolgáltatás addig példátlan mérvű házhoz szállítási igénnyel birkózott meg. A nyolc gyalogos futárból álló csapatot két Ford Transit áruszállító szolgálta ki, ugyanannyi csomagot kézbesítve, mint a hagyományos megoldással hat áruszállító – és ráadásul még gyorsabban is dolgoztak.
Az emberi tényező
Egy olyan üzletágban, ahol állandó verseny folyik a szállítmányozó sofőrök toborzásában, a gyalogos kézbesítési modell egy vadonatúj munkavállalói csoport előtt tárja ki az ajtót, akiknek már nem kell vezetniük, és nem kell járművel rendelkezniük.
Mivel a gyalogos futárok műszakonként akár ötven csomagot is célba juttatnak, itt inkább a fittség és a jó egészségi állapot számít; ennek a munkakörnek külön előnye, hogy rugalmasabb munkaidőt kínál, ami jobban összeegyeztethető a családi élettel. A Ford-projektben a gyalogos futárok csapatában sok olyan olyan vendéglátós is dolgozott, akiknek a lezárások miatt megszűnt az addigi munkájuk.
Idézetek
“Ha a jövőben átgondoltabban szervezzük a házhoz szállítást, a haszonjárművek fenntarthatóbban és hatékonyabban működhetnek, mégis jobb szolgáltatás nyújtható a vásárlók számára. A Hermessel közösen végzett kísérletek bebizonyították, hogy a kézbesítési módok összehangolásával még a csúcs-időszakokban is hatékonyabbá tehető a kézbesítés” – mondta el Tom Thompson, a Ford Mobility projektvezetője.
“A fenntarthatóság iránti elkötelezettségünk jegyében folyamatosan vizsgáljuk az új kézbesítési ötleteket, amelyekkel csökkenthető a fuvarok utolsó szakaszára eső környezeti terhelés, hogy felkészülhessünk a városokban várható emissziós korlátozásokra, például az ultra-alacsony emissziós zónák kijelölésére. Az új működési modell könnyen bővíthető, hogy kielégítse a házhoz szállítás iránti növekvő igényt, ráadásul így olyan emberek is dolgozhatnak futárként, akik nem vezetek autót, vagy nincs járművük” – jelentette ki Carl Lyon, a Hermes UK ügyvezető igazgatója.
A LIQUI MOLY fokozza az élsport melletti elkötelezettségét a könnyűatlétikai EB-n. A 36. Fedettpályás Európa-bajnokság március 5. és 7. között kerül megrendezésre a lengyelországi Toruń városában.
A 2019-es minszki EB-hez hasonlóan a DNA-val (Dynamics New Athletics) egy különleges formátum válik a fedettpályás EB részévé. Hat ország – köztük Németország – atlétái egy tíz sportágat felölelő, kétórás mérkőzés keretében küzdenek meg egymással. A legtöbb sportágban győzelmet arató atléták nyerik meg a mérkőzést.
Az EB “hivatalos partnereként” a kenőanyag-specialista logója a kamerák főbeállítása mentén négy banneren lesz, a célegyenesben, valamint az atléták bemelegítési területén lesz látható. Ezen felül a stadionban található videófalon látható lesz a német cég reklámszpotja. A csomagot az EB-rendező minden kommunikációs tevékenységébe történő integráció teszi teljessé.
A kenőanyag-specialista élsportban való szerepvállalása közismert. Peter Baumann marketingvezető a következő magyarázatot fűzi hozzá: “A sportszponzorálás jól illeszkedik a márkánkhoz. A kiemelkedő sportolókhoz hasonlóan a LIQUI MOLY-nál mi is mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból. A széles médiavisszhangot arra használjuk, hogy növeljük márkánk ismertségét.”
A frissen bemutatott Lexus IS 500 F Sport Performance menetdinamikai adottságai kiemelkedők, ám ennél is fontosabb, hogy egy leendő, kifejezetten sportos modellszéria első képviselőjének szánják. Egy nagyon fontos kérdés azonban a levegőben maradt: az F Sport Performance mellett megmaradnak-e a korábbi F sportmodellek, és ha igen, mire lesznek képesek?
A közelmúltban megjelenő japán sajtóhírekből arra lehetett következtetni, hogy a Lexus nagyteljesítményű, dinamikus vezethetőségre optimalizált sportmodellekkel bővíti kínálatát. Ezt nem sokkal később a gyár maga is megerősítette, most pedig már be is mutatkozott a Lexus IS 500 F Sport Performance: egy 479 lóerős, ötliteres szívómotorral szerelt sportszedán.
Az autó műszaki tartalmát, megjelenését és hangulatát tekintve egyaránt az egykori IS F sportszedán méltó utódjának tűnik. Nyolchengeres motorja magas, 7100/perc fordulatszámon adja le csúcsteljesítményét, maximális forgatónyomatéka 536 Nm, amely 4800/perctől érhető el. Ezek nagyságrendileg megegyeznek az azonos blokkot alkalmazó RC F sportkupé teljesítményadataival.
Az autó mindössze 64 kilogrammal nehezebb, mint a széria eddigi legsportosabb tagja, az IS 350 F Sport, így menetdinamikája lenyűgöző: 4,5 másodperc alatt éri el a 96 km/h végsebességet (egyelőre csak az észak-amerikai specifikációjú modell adatai állnak rendelkezésre), a száguldást pedig az egymás fölé rendezett, ovális végcsöveken át áradó, semmihez sem fogható üvöltés kíséri.https://www.youtube.com/embed/TXlzDdyR1js?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0
A hátsókerékhajtású sportszedánt nyolcfokozatú automata sebességváltóval, választható Sport S és Sport S+ üzemmódprogramokkal, adaptív felfüggesztéssel, valamint részlegesen önzáró Torsen differenciálművel szerelték fel – ezek a hajtáslánc- és futóműelemek eddig is elérhetők voltak a modellcsalád más, sportos tagjaihoz. Extra azonban a Yamaha által fejlesztett, speciális hangolású hátsó lengéscsillapító, illetve a nagyobb tárcsákat és hatékonyabb hűtést alkalmazó fékrendszer.
Első pillantásra talán csak az agresszívabb aerodinamika, a fekete emblémák és az exkluzív, elöl fél, hátul egy kilóval könnyített 19 colos keréktárcsák tűnnek fel, de az IS 500 Lexus F SPORT Performance motorházfedelét csaknem 50 milliméterrel megemelték, az első lökhárítót és kerékdobokat pedig megnyújtották, hogy helyet adjanak a V8-as motornak. A sötét krómmal szegélyezett oldalablakok mögött fekete F SPORT Performance emblémával díszített bőr sportkormány, fém pedálsor és exkluzív műszerezettség várja a kalandkedvelő pilótákat.
Bár megjelenésével több fontos kérdésre választ kaptunk, mégis megválaszolatlanul hagyja a legfontosabbakat az IS 500 Lexus F SPORT Performance. Az egyik, hogy elérhető lesz-e Európában: noha a közelmúltban teljesen megújult IS alapmodellt annak idején nem vezették be az öreg kontinensen, a sportverziót Európában is komoly rajongótábor és valós piaci potenciál várná.
A másik, hogy az F SPORT Performance mellett fenntartja-e az eredeti, legendás F modellszériát a Lexus. Annak idején pont az IS F szedán indította útjára a márka sportprogramját, így stílusos, ha pont ennek a modellnek a kései utódjával helyezik új alapokra a szériát.
Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy az F SPORT Performance amolyan köztes szintként foglal majd helyet az alapmodellek és a durva F sportváltozatok között. Ha így lesz, akkor várhatóan azt a 4.0 V8-as turbómotort szerelik az IS F orrába, amelyet a korábban beharangozott LC F és LS F modellek is megkaphatnak – igaz, várhatóan azok 670 lóerős teljesítményének valamivel szelídebb hangolásában.
2021. február 1-jén a BMW Group tizenkilenc európai országban vezette be szabványosított járműtöltési tarifáját. Az egységesítés az öreg kontinens több mint 173 000 nyilvános járműtöltő pontját érinti.
A BMW és MINI modellek nyilvános járműtöltéséhez a BMW Group Európa tizenkilenc országában azonnali hatállyal új, szabványosított tarifát vezetett be. Ezzel a lépéssel a müncheni központú vállalatcsoport még vonzóbbá tette ügyfelei számára a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt autók üzemeltetési költségét, egyúttal az elektromos mobilitás népszerűségének folyamatos növekedésére és hálózatról tölthető modellpalettája tavalyi kimagasló értékesítési mutatójára (+31,8%) is naprakészen reagált.
A BMW Charging és / vagy a MINI Charging egyszeri regisztrációja csak Európában több mint 500 szolgáltató több mint 173 000 nyilvános járműtöltő pontján kínál szabványosított járműtöltési opciókat. A BMW Group ügyfelei kétféle alap csomag közül választhatnak, járműtöltési preferenciáik, vezetési szokásaik és igényeik szerint. A „Flex” és az „Active” csomaghoz egyaránt elérhető az „IONITY Plus” kiegészítő is.
„A magával ragadó modellpaletta mellett a versenyképes, átlátható tarifát kínáló, megbízható járműtöltési infrastruktúra kiépítése is alapvető fontosságú az elektromos mobilitás térnyeréséhez és elfogadottsága növeléséhez – a BMW Charging és a MINI Charging alkalmazásokkal pedig ügyfeleink pontosan ezt kapják” – nyomatékosította Pieter Nota, aki a BMW AG igazgatótanácsának tagjaként egy személyben felel a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák értékesítési hálózatáért, globális marketingjéért és ügyfélszolgálati részlegeiért. „Active csomagunk tarifájával számolva Németországban a villamosenergia költségei több mint 25 százalékkal olcsóbbak, mint az ugyanannyi mobilitást kínáló bármelyik üzemanyagé, még azon ügyfeleink esetében is, akik nem tudják otthon vagy a munkahelyükön tölteni az autójukat és így a nyilvános járműtöltő hálózatra kell támaszkodniuk. Mindez azt jelenti, hogy a szóbeszédet, amely szerint a hálózatról tölthető autók töltése drágább, mint a benzines vagy dízelüzemű erőforrással szerelt modellek tankolása, teljes mértékben meg tudjuk cáfolni” – tette hozzá Pieter Nota.
Egyszerű hozzáférés több mint 500 szolgáltató európai járműtöltési infrastruktúrájához: egy kártya + egy alkalmazás az összes nyilvános járműtöltő ponthoz
A BMW Group holisztikusan közelíti meg az elektromos mobilitás kérdéskörét: a BMW Charging és a MINI Charging a vállalatcsoport minden ügyfelének átfogó járműtöltési megoldásokat kínál – az otthoni járműtöltéstől kezdve, a fali töltők installálásán és a digitális szolgáltatások rendszerbe állításán keresztül, egészen a BMW Charging és a MINI Charging nyilvános járműtöltő hálózatáig. Az egyszeri regisztrációt követően egy kártya – vagy igény szerint egy alkalmazás – több mint 173 000 nyilvános járműtöltő ponthoz (162 000 AC és 11 000 DC, köztük akár 150 kW töltési kapacitásra is képes, nagyteljesítményű (HPC) töltőállomásokkal) kínál kényelmes hozzáférést Európában. Ebből mintegy 300 szolgáltató több mint 33 000 nyilvános járműtöltő pontja Németországban található. Magyarországon 4 szolgáltató több mint 1500 töltőpontját tudnak használni a felhasználók a szolgáltatással.
A BMW Charging és a MINI Charging járműtöltő hálózatának a BMW Group közös vállalkozásként működtetett, nagyteljesítményű IONITY járműtöltő pontjai is részei. Az IONITY járműtöltő parkjai – egyenként átlagosan négy járműtöltő oszloppal – Európa főbb autópályái és tranzitútvonalai mentén találhatók. Itt például egy 10 perces járműtöltés a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint több mint 100 kilométerre elegendő energiával vértezi fel a tisztán elektromos meghajtású BMW iX3 modellt (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 17,5 – 17,8 kWh / 100 km (NEDC) / 18,6 – 19,0 kWh / 100 km (WLTP); kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km). 2021 végéig Európában több mint 400 új járműtöltő állomás épül, miközben a városokon belüli hálózatbővítés is tervben van.
A BMW/MINI Charging használata olyan egyszerű, mint bankkártyával vásárolni
A BMW Charging és a MINI Charging folyamatosan növekvő hálózata tökéletes megoldást kínál azoknak az ügyfeleknek, akik nem tudnak vagy nem akarnak kiépíteni otthonukban megfelelő járműtöltő infrastruktúrát, és autójukat munkahelyükön sem tudják tölteni. A BMW / MINI Charging a parkolás minden elképzelhető formáját egyesíti a járműtöltéssel, legyen szó akár üzleti megbeszélésekről, városnéző körutakról vagy éttermi megjelenésekről. Sőt mi több, a hálózat azoknak is kiváló választás, akik a hosszabbra nyúló utazásokat részesítik előnyben – például szabadság vagy üzleti út alkalmával. A BMW és a MINI ügyfelei a következő nyilvános járműtöltő tarifák közül választhatnak, járműtöltési preferenciáik, vezetési szokásaik és igényeik szerint.
„Active” tarifa: az újratervezett alaptarifa az alacsonyabb költségek mellett átláthatóbb működést is kínál – kiváltképp azon ügyfeleknek, akik csak vagy főként nyilvános járműtöltő pontokat használnak –, hiszen a hálózat összes járműtöltő pontjának költsége előre, már a töltés megkezdése előtt megbízhatóan tervezhető. Az „Active” tarifa 1990 forintos alap havidíjáért például az ügyfelek hazánkban 85 forint (AC), illetve 130 forint (DC, 90 perc után 130 forint/perc extra töltőfoglalási díj) kilowattóránkénti szabvány díjért tölthetik fel autójukat a BMW Charging és a MINI Charging hálózatában.
Az „IONITY Plus” kiegészítő azon ügyfeleknek kínál kifejezetten vonzó plusz szolgáltatásokat, akik rendszeresen tesznek meg hosszabb távolságokat és gyakran töltik autójukat az autópályák mentén. A kiegészítő 4300 forint alap havidíjáért a BMW és a MINI ügyfelei egyaránt 105 forint (HPC) kilowattóránkénti szabvány díjért tölthetik fel autójukat az IONITY akár 150 kW töltési kapacitásra is képes, nagyteljesítményű töltőállomásain.
Ráadásul a BMW Group azon ügyfelei, akik új, hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiával szerelt BMW vagy MINI modellt vásárolnak, az első 12 hónapban havidíj nélkül részesülnek az „Active” tarifa kedvező díjaiban, amely még tovább fokozza a benzines, illetve dízelüzemű modellekkel szemben jelentkező üzemeltetésiköltség-különbségeket. A tisztán elektromos meghajtású BMW iX3, BMW iX (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint: < 21 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km; a teljesítményre, energiafogyasztásra és hatótávolságra vonatkozó adatok a modell aktuális fejlesztési fázisában mért, előzetes értékek) és BMW i4 modellhármashoz ráadásul az „IONITY Plus” kiegészítőt is havidíj nélkül kínálja a bajor prémiumgyártó.
„Flex” tarifa: a BMW Group azon ügyfelei, akik kevésbé rendszeresen vagy spontán alkalmakkor használják a nyilvános járműtöltő pontokat, sokkal inkább a havidíj-mentes „Flex” tarifában találhatják meg számításaikat. A BMW és a MINI ügyfelei egy egyszeri regisztráció után hozzáférhetnek a BMW / MINI Charging hálózatában található összes nyilvános járműtöltő ponthoz, amelyeken az adott szolgáltató díjszabása mentén tölthetik fel autójukat.
Az ügyfél hazájának határain kívül az adott nemzetre érvényes járműtöltési tarifák az irányadóak, miközben a bajor prémiumgyártó ügyfele az „Active” tarifa és az „IONITY Plus” kiegészítő szabványosított díjszabásait ugyanúgy kihasználhatja.
Egy hónapja, a Rally Világbajnokság (WRC) idei évadát megnyitó Monte-Carlo Rallyn a Toyota Yaris WRC-vel versenyző Sébastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia rekordot jelentő nyolcadik alkalommal nyerte meg a legendás versenyt, amely egyben ötvenedik közös futamgyőzelmük volt, erre korábban csak egy páros volt képes.
Csapattársaik, Elfyn Evans és Scott Martin a második helyen végeztek, vagyis a TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata már a 2021-es idény első fordulójában fantasztikus kettős győzelmet szerzett. A hétvége örömét Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen negyedik helyezése tette teljessé a versenyistálló számára, amely második alkalommal aratott diadalt a WRC legnagyobb presztízsű, ikonikus versenyén a Toyota Yaris WRC-vel, amely 2017-es bemutatkozása óta mindig dobogós helyen végzett itt. Ez egyben a negyedik Monte Carlo-i diadal is volt a Toyota történelme során: a márka pontosan 30 évvel ezelőtt 1991-ben nyert itt első ízben. Most hétvégén, feburár 26. és 28. még ennél is keményebb téli terepen bizonyíthat a csapat a Sarkvidéki Finn Rallyn.
A múlt havi Monte-Carlo Rally szinte tökéletes idénykezdését követően a Toyota GAZOO Racing World Rally Team célja ezúttal egy újabb szép eredmény az Sarkvidéki Finn Rallyn, amit február 26-28. között rendeznek majd meg. A FIA Rally Világbajnokság versenysorozatában most debütáló esemény a törölt Svéd Rally helyébe lép, az idény egyetlen tisztán téli fordulójaként. A csapat a Finnország közepén működő bázisáról északra utazik, hogy újra megvillantsa a Toyota Yaris WRC hagyományosan jó teljesítményét a havas és jeges utakon, amit az autó az utóbbi négy szezonból háromszor is bizonyított már a Svéd Rallyn. Rekordot jelentő nyolcadik Monte-Carlo-győzelémét követően Sébastien Ogier áll az élen a bajnoki mezőnyben csapattársa, Elfyn Evans előtt, aki 2020-ban megnyerte a Svéd Rallyt, míg Kalle Rovanperä negyedikként várja a bónuszfutamnak számító, hazai pályás megmérettetést. Az ezen a területen korábban minden év januárjában megrendezett Sarkvidéki Lapp Rally nyomán ezt a versenyt a legészakibb finn régió fővárosa, Rovaniemi környékén rendezik meg, és lesznek olyan szakaszok, amelyek nyomvonala a sarkkörön is túlnyúlik. Mindez remek téli útviszonyokat ígér, jegesre fagyott utakkal és magas hófalakkal az útszéleken, amik lehetővé teszik a pilóták számára, hogy nagyobb sebességgel vehessék a kanyarokat. A különleges szöges abroncsok még a jégen is biztosítják a tapadást, így a versenyzők az egész idény legkomolyabb tempójában autózhatnak. A rallyt rövidített formátumban rendezik meg: 10 szakasz lesz, ami összesen 251,08 kilométeres versenytávot jelent. A pénteki bemelegítést követően a verseny máris egy embert próbáló szakasszal kezdődik, amit oda-vissza kell teljesíteni, vagyis egyben a leghosszabb is tesz a rallyn; ez a 31,05 kilométeres Sarriojärvi szakasz. A visszaúton már sötétben autóznak a versenyzők. Szombat lesz a rally leghosszabb napja, amikor egy három szakaszból álló hurkon kétszer is végig kell menni a déli szervizelés előtt, majd délután, illetve még a sötétedés után is. Az utolsó napon, vasárnap a pilóták kétszer teljesítik az Aittajärvi tesztet, amiből a második menet lesz a gyorsasági szakasz.
Jari-Matti Latvala (csapatfőnök)
“A Monte-Carlo Rallyn elért eredményünknek köszönhetően gyönyörűen kezdtük az idényt, és nagyon örültem annak is, hogy milyen jól ment a csapatmunka. Most az első alkalommal megrendezett Sarkvidéki Finn Rallyra készülünk. Évek óta szó volt már arról, hogy milyen remek WRC-forduló lehetne ebből az eseményből, aztán hirtelen itt volt ez a lehetőség, és minden érintett remek munkát végzett annak érdekében, hogy ilyen rövid időn belül is megvalósulhasson. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz majd a tévében a fehér hó, a szikrázó napsütés és a száguldó autók látványa. Lappföldön jellemzőek a nagyon hosszan elnyúló, gyors kanyarok, ahol sok időt lehet veszíteni, ha valaki nem elég magabiztos, ezért az autó stabilitása nagyon fontos. Rajtunk valószínűleg nagyobb lesz a nyomás, mint általában, mert hazai pályán leszünk, és az autóinkat finn utakon fejlesztjük, ahol ilyenek az útviszonyok. De bízom benne, hogy tudjuk majd kezelni a helyzetet.”
Sébastien Ogier (az 1. rajtszámú autó pilótája)
“Vélhetőleg igazi téli útviszonyok várnak ránk a Sarkvidéki Finn Rallyn, ami nagy különbséget jelent majd ahhoz képest, amit az utóbbi években tapasztaltunk a WRC-ben. A múlt heti tesztelést nagyon élveztem Rovaniemi környékén: elégedett voltam az autóval, és úgy érzem, jól felkészültünk. Már csak meg kell várnunk, hogy kiderüljön, milyen útviszonyok között kell majd elsőként végigmennünk az első szakaszokon, mert ez általában komoly szerepet szokott játszani a havas rallykon. A tavalyi év óta tudom, hogy komoly kihívásra számíthatok a csapattársaim részéről az itteni útviszonyok között; biztos vagyok abban, hogy Elfyn nagyon motivált lesz, és Kalle talán még inkább a hazai pálya miatt. Szóval arra számítok, hogy ez egy nehéz rally lesz, de készen állok a kihívásra.”
Elfyn Evans (a 33. rajtszámú autó pilótája)
“A Sarkvidéki Finn Rally teljesen új dolog lesz a legtöbb pilóta számára. Természetesen olyan eredményre törekszünk, mint tavaly Svédországban, de persze ki kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok. Az útviszonyok valószínűleg mások lesznek, mint amit Svédországban tapasztaltunk az utóbbi években, ahol alig volt hó és jég. Tehát ezt figyelembe kellett vennünk a tesztelés során, amikor tényleg hideg volt. Emellett az új Pirelli abroncsoknak megfelelően is igazítanunk kellett a beállításokon. Monte-Carlohoz hasonlóan itt sincs korábbi tapasztalatunk az abroncsokkal, de valamivel egyszerűbb dolgunk lesz, mert ezen a rallyn csak egyfajta abroncsot tudunk használni, ezért aztán ennek megfelelően koncentráltuk az erőfeszítéseinket. Összességében jó a hangulatunk, és nagyon várom már a rallyt.”
Kalle Rovanperä (a 69. rajtszámú autó pilótája)
“Jó érzés lesz ismét Lappföldön versenyezni. Tavaly már voltam ott egy rallyn; az volt az első versenyem a Yaris WRC-vel. Ez a tapasztalat biztosan hasznomra válik majd. De lesznek olyan szakaszok is, ahol még nem autóztam, vagy csak a másik irányból mentem végig rajtuk, ezért úgy gondolom, mindez nem jelent majd túl nagy előnyt. A tesztelés során a legfontosabb dolgunk az volt, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat az új abroncsokhoz, mert az másféle, mint amit korábban használtunk, de bizakodó a hangulat. Rajtam kicsit nagyobb a nyomás, mint általában, de inkább talán izgalomnak nevezném, mint nyomásnak – különösen a finn közönség részéről, mert jobban odafigyelnek rám, mint más rallykon szoktak.”
Első lett a Mazda az amerikai Consumer Reports legfrissebb „Melyik márka gyártja a legjobb autókat?” rangsorában. Az általános összpontszám meghatározásakor a lista számos vizsgálati feltételt figyelembe vesz: a közúti tesztek tapasztalatait, a biztonságot, a „várható” megbízhatóságot, illetve a vásárlók elégedettségét. Az idei listán a Mazda 3 helyet javított, és 80%-os eredménnyel megszerezte a listavezető helyet a BMW, a Subaru, a Porsche és a Honda előtt.
A Consumer Reports minősítése mindig az egyes gyártók modelljeinek valós teljesítményén alapul, melyekből átlagot számítanak. A minősítés négy fő eleme:
Közúti teszt: Minden olyan márka jogosult a listára kerülni, melynek legalább két modelljét tesztelte a Consumer Reports csapata egy adott évben. Érdekesség, hogy a szervezet nem sajtóautókat tesztel, hanem bemutatóteremben vesznek autót, ahogy azt a vásárlók teszik. 2020-ban több, mint 2 millió dollárért vásároltak autókat. Minden modellel ugyanazt az 50 tesztfeladatot hajtják végre közúton és a connecticuti tesztközpontban. A Mazda esetében a jelenlegi választék hét modelljét tesztelték, és mindegyik listára kerülését jóváhagyta a csapat.
Biztonság: a töréstesztek eredményei mellett további pontokat adnak az alapfelszereltség részeként nyújtott biztonsági rendszerekért.
Megbízhatóság: az autótulajdonosok 17 kulcsfontosságú területet értékelnek az éves felmérésben. Tavaly a Mazda a megbízhatósági rangsor élén állt, összesen 300 ezer értékelés alapján – ez a legszélesebb körű felmérés az USA-ban.
A tulajdonos elégedettsége: megkérdezik a tulajdonost, hogy megvásárolná-e újra az adott modellt. Minél magasabb az újravásárlási hajlandóság, annál magasabb ez a pontszám.
„A Mazda olyan autókat dob piacra, melyre vágynak az emberek, így általában jól teljesít a felmérésben” – kommentálta a hirosimai márka győzelmét Jake Fischer, a Consumer Reports autóipari tesztigazgatója.
A Consumer Reports 1936 óta működik az amerikai piacon. Nemcsak autókat, hanem háztartási készülékeket, szórakoztató elektronikát, gyermek kiegészítőket és orvostechnikai eszközöket is értékel. A szervezet költségvetését teljes egészében a 6 millió tag és intézményi partner hozzájárulása és adománya finanszírozza.
További információ: https://www.consumerreports.org/cars-driving/which-car-brands-make-the-best-vehicles/
A lengyel főváros lenyűgöző Nagyszínháza adott otthont annak a látványos ünnepségnek, amelyen a csapat néhány vezetője személyesen vett rész, míg a sajtó, a szurkolók és a munkatársak a Covid-korlátozásokat tiszteletben tartva, a távolból követték nyomon az eseményeket. Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi pilóták, valamint Robert Kubica tartalék pilóta a lenyűgöző új versenyszínekbe bújtatott C41-essel léptek a színpadra.
Az Alfa Romeo formatervezési központjában megálmodott – a csapat immár hagyományos piros-fehér színeit alkalmazó – új külsőbe bújtatott autó, amelyet Jan Monchaux műszaki igazgató irányításával terveztek, a 2020- as évadban versenyző C39 evolúciójaként mutatkozott be. A műszaki szabályzatban foglalt előírásokhoz igazodva számos alkatrész változatlan formában került át az elődhöz, ugyanakkor megjelenésük látványosan átalakult. Különösen igaz ez az orrkúpra, amelyre a csapat fejlesztési tokenjeit fordította. A borítólemezek alatt új Ferrari motor várja, hogy nem egészen egy hét múlva nekivághasson az új szezonnak, amint a csapat pénteken Barcelonában megkezdi a C41 tesztjeit.
Az Alfa Romeo logója mellett a márka motorsport-tevékenységeitől elválaszthatatlan négylevelű lóhere, a Quadrifoglio, valamint a márka legendás versenycsapatának, az Autodeltának az emblémája díszíti a karosszériát. Mindezek hozzájárultak a mezőny egyik legkülönlegesebb autójának a megalkotásához: a C41 klasszikus dizájnja tökéletesen kifejezi az általa képviselt márkák szenvedélyét és tradícióit.
Az Alfa Romeo ezúttal is a Sauber Motorsport oldalán vesz részt a 2021. évi Forma-1-es világbajnokságban. A motorsport legnevesebb szereplői közé sorolt márkák között még 2018-ban jött létre az együttműködés, amikor az Alfa Romeo főtámogatóként csatlakozott a csapathoz. Az együttműködés eddigi három évében a csapat fontos eredményeket ért el. Az Alfa Romeo hagyományos versenyszelleméhez híven idén is lelkesen vállalja a kihívást.
Az Alfa Romeo és a Sauber-csoport közötti kapcsolat túlmutat a motorsporton. A műszaki és kereskedelmi együttműködés lehetővé teszi, hogy az Alfa Romeo közúti típusainak fejlesztésében és gyártásában közvetlenül hasznosítsa a Sauber Engineering műszaki tudását és tapasztalatát. Mindenekelőtt a Giulia GTA projekt élvezi ennek a régóta fennálló együttműködésnek a gyümölcseit, hozzáférve a Sauber AG fejlesztő és aerodinamikai részlegeinek felbecsülhetetlen értékű szakértelméhez.
Az Alfa Romeo a Sauber Engineering gondjaira bízta a GTA és GTAm modellek csaknem összes szénszálas alkatrészének a gyártását, különös tekintettel az aerodinamikai jelentőséggel bíró komponensekre.
„Egy új versenyautó bemutatása mindig megható pillanat: a projektben részt vevők több hónapos munkájának eredménye, egy új kaland kezdete” – mondta Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo Racing ORLEN csapat igazgatója, a Sauber Motorsport AG vezérigazgatója. „Úgy gondolom, a csapat alapvető filozófiája nem változott: holnap jobban kell teljesítenünk, mint ma. Tavaly a 8. helyen zártuk a szezont, így 2021-ben ennél jobb eredményre kell törekednünk. Ehhez minden területen fejlődnünk kell, a pálya mellett éppúgy, mint a csapat központjában. A mezőny minden egyes csapata nagy várakozásokkal tekint a jövőbe: a tél során jó eredményekre számítanak, bízva abban, hogy az első versenyre kiváló formába kerülnek. Hamarosan azonban mindenkinek fel kell fednie a lapjait.”
„A C41 egy rendkívül különleges helyzet eredménye” – emelte ki Jan Monchaux, az Alfa Romeo Racing ORLEN műszaki igazgatója. „A Forma-1 szabályzata ugyanis nem tette lehetővé számunkra, hogy az idei évre vadonatúj autót fejlesszünk. Ezért a 2021-es autónk számos pontján azonos a C39-essel, kivéve azokat, amelyeket az új szabályzat előírásai szerint meg kellett változtatnunk – ilyen a padló –, illetve az orrkúp, amelyre mindkét fejlesztési tokenünket fordítottuk. Ez azt jelenti, hogy már a tesztelés kezdetén a szokásosnál alaposabb ismereteink lesznek az autóról. Ettől függetlenül kulcsfontosságú, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló három napból. Emellett meggyőződjünk arról, hogy a valóság összhangban áll várakozásainkkal, és kiismerjük az új abroncsokat. Készen állunk az új szezonra, és alig várjuk, hogy a pályán láthassuk új autónkat.”
Kapcsolódó cikkünket az Acer-Alfa Romeo Racing ORLEN együttműködéséről IDE kattintva olvashatják a Techaddikt.hu-n.
George Russell folytatta remek formáját a 2026-os Forma–1-es Osztrák Nagydíjon, és a pole pozícióból rajtolva megszerezte idei második futamgyőzelmét. A Mercedes brit pilótája végig...