Főoldal Blog Oldal: 150

Minél keményebb a hideg, annál nagyobb a Toyota RAV4 PHEV előnye

A Toyota hálózatról tölthető hibrid szabadidőjárműve mintegy másfélszer akkora távolságot tud megtenni tisztán elektromos üzemben, mint versenytársai többsége. Mindez az átlagos hétköznapokon keveseket érdekel, ám amint beköszönt a tél, állva hagyja a többieket a RAV4 Plug-in Hybrid.

A világ fejlett országaiban jelentős különbségek mutatkoznak a napi ingázás távolságában. Az átlagos észak-amerikai dolgozó 26 kilométerre lakik a munkahelyétől, a britek esetében 19 kilométer az átlagAusztráliában az ingázók kétharmada nem utazik többet 14 kilométernél egy irányban.

A különbségekben számtalan tényező játszik szerepet, a földrajzi adottságoktól a társadalmi szokásokon át a városok történelmi kialakulásáig és közlekedési hálózatáig. A lényeg azonban az, hogy egy társadalom akkor tud hatékonyan átállni az elektromos közlekedésre, ha a lakosság többsége képes belső égésű motor nélkül intézni mindennapos autózását: amíg ez nem megy az év 12 hónapjában, nehéz rávenni az átállásra az embereket.

Európában átlagosan kevesebb mint 15 kilométert kell megtennünk reggelente, hogy bemenjünk a munkahelyünkre, és ugyanennyit este haza . Ha tehát egy hálózatról tölthető (plug-in hibrid vagy akkumulátoros elektromos) jármű egy feltöltéssel képes megbízhatóan megtenni az oda-vissza távolság másfélszeresét – hiszen boltba, iskolába, edzésre, színházba és ki tudja, hány helyre megyünk még egy átlagos napon –, akkor már alkalmas arra, hogy elkezdje átformálni a felhasználók gondolkodását.

Ez egybevág azzal a gyakorlattal, hogy a legtöbb, Európában forgalomba hozott plug-in hibrid jármű akkumulátor-kapacitását úgy méretezik a gyártók, hogy a felhasználók 50 kilométer körüli távolságot tudjanak megtenni tisztán elektromos üzemben, ennél persze a gyakorlati felhasználás általában kevesebb hatótávot mutat.

Ehhez képest a Toyota RAV4 Plug-in Hybrid WLTP norma szerinti elektromos hatótávolsága vegyes üzemben 75 (városban pedig lenyűgöző 98) kilométer – jelentősen több, mint a konkurenseké. Felesleges extra, gondolhatják sokan, amit a mindennapokban úgysem tudunk kihasználni (bár ezzel nem értene egyet az európai ingázóknak az a közel egynegyede, akik több mint húsz kilométerre laknak munkahelyüktől4). Ez igaz is lehet az év nyolc hónapjában, ám amint beköszönt a tél, fordul a helyzet.

Egy reprezentatív (102 különböző típus 4200 példánya által megtett 5,2 millió kilométernyi utazáson alapuló) felmérés ugyanis egészen pontosan meghatározta a környezeti hőmérséklet és a modern plug-in és tisztán elektromos járművek hatótávolsága közötti összefüggést. A résztvevők 21,5 °C-on mérték a legjobb hatótávolsági értékeket, a hőmérséklet csökkenésével pedig egyre romlott az egy feltöltéssel megtehető távolság. A közhiedelem szerint ez az akkumulátorok töltésmegtartó képességének romlása miatt van, de ennél prózaibb a helyzet: a bepárásodó ablakok és a didergő utasok miatt jelentős energiamennyiséget használunk el fűtésre.

A görbe beszédes: míg a fent említett 21,5 Celsius-fokban akár a laboratóriumban mért hatótávolságnál is messzebb juthatunk egy feltöltéssel, 0 °C-nál az érték már csak 80 százaléka a hivatalos távolságnak, mínusz 10 Celsiuson 60 százalékra esik vissza a hatótávolság, mínusz 20 foknál pedig pont fele annyit tudunk utazni, mint ideális körülmények között. Közép-Európában évente legfeljebb pár hétig mérhető ilyen hideg, ám ez aligha vigasztalja azokat, akik –10 °C-ban kénytelenek lemondani plug-in autójuk környezetbarát üzemeltetéséről, mert az az ígért 50 helyett csupán 30 vagy még ennél is kevesebb kilométert tud megtenni egy feltöltéssel.https://www.youtube.com/embed/cFuzqwPyvy4?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0

A felmérés szerint a Toyota RAV4-re ezzel szemben ilyenkor is számíthat a gazdája: az ilyen körülmények között mért – kifejezetten jónak számító – 45 kilométeres valós hatótávolság pont elegendő ahhoz, hogy oda-vissza emissziómentesen közlekedjünk. Ugyanezt tapasztalta egyébként a közelmúltban a legnagyobb kanadai autós folyóirat  szerkesztője, amikor a modell helyi szabvány szerint 67 kilométerre hitelesített hatótávolsága mínusz 15 fokban csupán 50 kilométerre csökkent, nem nehezítve a mindennapi használatot.

A Toyota RAV4 extrém hatótávolsága azonban nemcsak télen, de nyáron is valós előnyöket hordoz: a fent említett elemzésből ugyanis az is kiderül, hogy a hőmérséklet emelkedésével ismét csökkenni kezd a tényleges hatótávolság. A magyarázat ugyanolyan egyszerű, mint télen: amint melegünk van, bekapcsoljuk a klímaberendezést, vagy leengedjük az ablakokat. Ez egy benzin- vagy dízelmotoros autóban is megnöveli a fogyasztást, az elektromos hajtásra pedig annál is nagyobb terhet ró. Ki gondolta volna: 40 °C-os hőségben ugyanolyan mértékben romlik a hatótávolság, mint fagypontnál, azonban az összes vizsgált modell közül a RAV4 PHEV modell teljesített a legjobban és még ilyenkor

[TESZT] Mazda MX-30 – karakteres rövidtávfutó

Ahogyan egyre több autógyártó fejleszt tisztán elektromos modellt, úgy nő értelemszerűen a modellkínálat palettája. Így már rég nem csak C-Zero-t vagy Leaf-et választhatunk, hanem a legkülönfélébb alternatívákat irányozhatjuk be igényeink szerint. A Mazda sem kivétel, itt a Mazda MX-30, a kompakt kategórián jócskán túlmutató SUV-féleség, egy rakás extravaganciával, jó minőségű alapanyagokból felépítve, ám kimondottan kicsi hatótávval. Teszteltük.

Sok esetben egy autó optimális értékesítéséhez elegendő lehet a küllem és enne megfelelő tálalása. Nyilván olyan esetekben, amikor a vásárló vizuális ingerküszöbe viszonylag magas, gyakorlati realitása viszont csekélyebb. Vagy akár lehet megfelelő balanszban, lehet, akkor is inkább a szépészet, a cukiságfaktor lesz az, ami relevánsan talál be. A Mazda MX-30 esetében valami ilyesmi történhet, amikor a vásárló legelőször szembesül az autóval, amely már első blikkre lenyűgözően hat; tud olyat nyújtani, amit csak keveseknek sikerül a szegmensben.

Ez maga az egyediség. Az orr kialakítása például magasra járatottan morcos, a lámpatestek rajzolata sem a szokványos tradíciókat követi, ráadásul a kialakítások rengeteg szinteltérést, rést, hézagot hordoznak úgy, hogy az egész összkép rettentő trendi és áramvonalas mivoltot rittyent az autó fizimiskájához. Tehát már elölről szemlélődve is megvan az a plusz, amit kereshetünk egy SUV-ban, pláne, ha az elektromos.

SUV ez, de közben mégsem az?

Amúgy a Mazda MX-30 nem SUV a hagyományos értelemben véve, hanem “olyasmi”, jól lavíroz az alsó-közép és a közép közt. Kompakt, de annál nagyobb, viszont mondjuk az X2, X3 szintet nem éri el – rendben, állítsuk a Ford Puma mellé, és akkor nagyjából ugyanaz a kategória a kettő.

Vagy ha már felhoztuk a BMW-t az előző bekezdésben, akkor húzzuk meg a párhuzamot az i3 modellel! Már csak azért is, mivel az odalnézet ugyan nem sejtet sokat, de a kinyitott ajtók kialakítása azonnal hozza a déja vu-t. Ugyanis egymással szembe nyílnak, és B oszlop nincsen, pontosan ugyanolyan jelleggel, mint a bajorokénál.

Tengelytáv tekintetében nincsenek elszálló számok, adatok. Átlagos, viszont a kaszni szemrevételezve hosszabb hatást kelt, és egyébként hosszú is a maga 4395 milliméterével. Relatív, persze – ebben a kategóriában mindenképp annak számít. Viszont ami érdekes, az az, hogy az A oszlop viszonylag hátul kezdődik, így a motortérben hatalmas hely tátong az aprócska villanymotor mellett: úgy egynegyednyi részt tölt ki az erőforrás, a maradék háronegyed meg maga a kongó üresség. Miért? Nyilván azért, mert tervezik a Mazda MX-30 egyéb hajtásláncos kivitelének piacra dobását – más nem indokolhatja ezt a megoldást. Kiváltképp azért is furcsa, mert így jóval visszafogottabb a beltér mérete, mint ha mondjuk a tűzfal előrébb lenne a motortérben úgy 10-12 centivel. Máris élhetőbb lenne gyakorlatban az autó, numeró egy.

Dizájnban erős

Hátulnézetből is remekül fest a Mazda MX-30, a kör alakú lámpastílus itt is visszaköstön, remek párhuzamot szőve a frontrészletekkel. Ráadásként a C oszlopra húzott díszplakett és felirat, amely a Mazda elektromosságának ad identitást, szintén stílusos megoldás, nem túloz, és szerepe szerint vonzza a tekintetet. Ad egyfajta prémiumérzetet az egész autó lényegiségének.

Nézzük a belső teret! Mint ahogyan arra már feljebb utaltunk, a Mazda MX-30 alapvetően prémium jellegű anyagokból építkezik. A környezettudatosság nyilván jelen van, erre sok apró jel utal – a kárpit kialakítása, anyaghasználata elsősorban. Úgy, hogy ráadásul tényleges kvalitásérzettel párosul a látvány, mert a felületek tapintása, kidolgozása ténylegesen kitűnő, annak hat.

Ergonómia tekintetében minden a helyén van. Az ülések ülő- és hátlapjai megfelelő keménységgel rendelkeznek, kényelmesek, optimálisan állíthatók. Ezek pont olyan ülések, amelyek hosszabb távon (egy utazás során) is kiváló komfortot nyújtanak, nyújtanának. A kormánykerék fogása is rendben van, megfelelő vastagságú és puha felületű, mindehhez az aprócska, ám karnyújtásnyira elhelyezkedő irányváltó kar is jófajta kiegészítő. Az egész egységes itt is – az irányváltónál ugyan igényel némi megszokást a P-ből R-be, illetve D-be váltás, de ez hanyagolható.

A dizájn itt is a helyén van. A Mazda próbálta az utolsó részletig kidolgozni az MX-30 tematikáját és üzenetét, nem meglepő módon sikerült nekik az enteriőr esetében is; minden különleges, egyedi hatást kelt a sofőrben, utasaiban egyaránt.

Beltér és a használhatóság: dizájn-praktikum 1:0

Hiába azonban a SUV-s kialakítás és jelleg, hiába a kétfelé nyíló oldalajtó-megoldás: a Mazda MX-30 hátsó üléssorát viszonylag nehézkes megközelítés után érjük el, és amint beülünk, szembesülnünk kell a csekély lábtérrel.

A vezető- és utasülés úgy 180 centiméteres testmagassághoz, átlagos alkathoz lett beállítva, tehát nem toltuk hátra maximumig – ezzel együtt vajmi kevésnek bizonyult a férőhely. Az MX-30 tervezőmérnökei ezt próbálták úgy kiküszöbölni, hogy az első ülések hátfalából elvették azt a maximumot, amit csak lehetett, így a vékonyság adja tulajdonképp a rendelkezésre álló térdteret. Átlagos fejtér társul a láb- térdterekhez, valamint mindössze két felnőtt hátul utazóval érdemes számolnunk. Így relatíve kompromisszumoktól mentesen lehet hátul világot látni a Mazda MX-30-ból.

145 lóerős villanyos

A Mazda MX-30 hajtásláncának szíve egy 145 lóerős, 107 kW-os állandó mágneses elektromos szinkronmotor. Az egység 265 Newtonméter nyomatékot szabadít az első kerekekre rögvest a gázpedál lenyomása után, s az összesen egyfokozatú irányváltó közbeiktatásával 10 másodperc alatt futja meg a 100 kilométer/órás sebességet.

Nincs semmiféle gond az agilitással, a Mazda MX-30 hozza azt a normát, amelyet egy hasonszőrű tisztán elektromos autó tud hozni a mai felhozatalból. Azonban a hatótávval van gond, ugyanis teljes töltéssel a fedélzeti computer szerint 155 kilométeres range áll rendelkezésre. Ebből a hatótávból a téli időszakot tekintve lejön rögvest 20-25 kilométer, amint felkapcsoljuk az ilyenkor kötelező fogyasztókat (ülésfűtés, fűtés). Ez még lehet, hogy nem is lenne akkora gond, viszont a mindössze 32 kWh-s akkumulátor kapacitása olyan villámgyorsan apad, amikor is 60 kilométer/óra fölé gyorsulunk az autóval, hogy közepes timelapse-ben pillanatok alatt nullára ugrana a mutató. Érdekes egyébként, mert ez a teljesítmény a jó 10 évvel ezelőtti villanyautó-debütálásokra emlékezetett, lásd C-Zero, i-Miev, Leaf, e-NV200 első generációk.

Kardinális gond tehát a pályázás a Mazda MX-30 esetében, minden egyéb más környezetben (város, város, város!) jobban teljesít. Hiába, mint minden elektromos modell, ez is legfőkébb városi-elővárosi környezetben érzi jól magát, és olyan környezetben persze, ahol mindig akad egy-egy elektromos töltőállomás.

Töltési idő szempontjából a Mazda MX-30 átlagos, legalábbis gyors- és villámtöltő esetében. Otthoni konnektoros töltéssel viszont 16 órát vett igénybe 7 százalékról 96 százakékra a feltöltés 16A-s hálózatról.

Mennyibe kerül a Mazda MX-30?

A tesztben szereplő Mazda MX-30 induló ára 10.3 millió forint, míg a cikk főszereplője 10.9 millió forintos árcédulát kapott.

2021 Mazda MX-30 specifikációk

Motor

Motortípus: állandó mágneses elektromos szinkronmotor

Lökettérfogat: N/A cm³

Maximális teljesítmény: 145 LE @ N/A ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 265 Nm @ N/A ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, irányváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4395 mm

Szélesség: 1795 mm

Magasság: 1570 mm

Tengelytáv: 2665 mm

Első gumik mérete: 215/55 R18

Hátsó gumik mérete: 215/55 R18

Tömeg, üresen: 1620 kg

Megengedett össztömeg: 2151 kg

Csomagtartó mérete: 366 liter, 1171 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: N/A liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 140 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.7 s (gyári), 9.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: N/A l/100 km

Országúti: N/A l/100 km

Vegyes: 24.8 kWh/100 km / N/A l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: N/A l/100km

Országúti: N/A l/100km

Vegyes: 19 kWh/100 km / N/A l/100km

CO2 kibocsátás: 0 g/km

Bővebb információ a Mazda magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Huawei, Acer Hungary

Utómunka hardver: Acer

Lexus LS: tökéletes csúcslimuzin-teljesítmény

A Lexus LS csúcslimuzin vásárlói tökéletes, kiegyensúlyozott és kifinomult teljesítményt várnak el autójuktól, nemcsak nagy sebességnél, hanem a mindennapos városi közlekedésében is. A Lexus fejlesztőmérnökei kifejezetten ezt szem előtt tartva finomították még tovább az LS 500h-ban működő, és a világ legfejlettebbjének számító öntöltő hibrid hajtásláncot és annak működését. 

A cél az volt, hogy a vezető a korábbinál még közvetlenebbül érezze az autó nyomatékát gyorsításkor, kisebb gázadásoknál is, és hogy a gyorsulás még kifinomultabb, egyenletesebb legyen, gyakori sebességváltások és erős fordulatszám-változások nélkül. A mérnökök ezért nagyobbra szabták az elektromotoros hajtási segítség arányát ezekben a helyzetekben, megnövelve a lítiumionos szerkezetű nagyfeszültségű hajtáslánci akkumulátor teljesítményét.

A Lexus fejlesztőgárdája gyorsítási szituációk millióit elemezte a világ számos pontján begyűjtött adatok alapján, s az óriási adathalmaz információiból kiderült, hogy a vezetők az esetek bő 90 százalékában legfeljebb félig, vagy még kisebb mértékben nyomják le a gázpedált gyorsításkor, így a gyorsulás általában legfeljebb 0,3 G. Mindezek alapján az LS fejlesztőgárdája úgy döntött, a hajtáslánc nyomatékleadását és annak egyenletességét helyezi előtérbe annak érdekében, hogy a kis sebességű gyorsítások dinamikusabbak és közvetlenebbek legyenek, és eltűnjön a késlekedés érzete. A fejlesztés eredményeként a vezető immár azt érzi, hogy az autó válasza a kisebb gázpedálmozdulatokra is gyors és közvetlen, például lámpától való elindulásoknál, sűrű forgalomban vagy kanyargós utakon.

Ráadásul nemcsak a gyorsulás lett azonnali, hanem a sebesség változása is közvetlenebb kapcsolatban áll a motor fordulatszámának emelkedésével, mint korábban. A nagyfeszültségű akkumulátorból kinyerhető teljesítmény megnőtt, s ennek hatására a gyorsítás sebességváltások előtti és utáni intenzitáskülönbsége is csökkent, miközben az érzet egyenletesebbé vált. Egy példa: 20 km/óra körüli sebességről gyorsítva 40 százalékos gázpedálállásnál a rendszer 170 Nm többletnyomatékot küld a hajtásba az elektromotoron keresztül. Ennek hatására a 3,5 literes V6-os benzinmotor alacsonyabb fordulatszámon dolgozhat (nagyjából 500/perccel) álló helyzetből 100 km/órára való gyorsítás esetén is, a gázpedált mindössze 40 százalékig lenyomva. Mindennek eredményeként – és a sebességváltási folyamatok átdolgozásának hatására – nincsenek hirtelen és nagymértékű fordulatszám-változások gyorsításkor, a működés kifinomultabb és csendesebb lett, miközben az autó nyomatékosabb viselkedésűnek is érződik. Városi használatban még feltűnőbb a változás: az LS csendesebben és finomabban halad, különösen akkor, amikor hosszabb, tisztán elektromos haladás után újraindul a V6-os.

A változtatások nem érintették a hibrid hajtáslánc teljesítménymutatóit, a 359 LE-s (264 kW) összteljesítmény, és az 5,4 másodperces gyorsulás 0-100 km/órára változatlan maradt (az összkerékhajtású LS 500h 5,5 s alatt gyorsul állásból 100 km/órára). A nagyfeszültségű akkumulátor élettartama szintén változatlan. A fenti célok érdekében a mérnökök az LS 500-as duplaturbós V6-osán és a hozzá tartozó hajtásláncon is módosítottak. Itt változott a fojtószelep karakterisztikája és a gyújtás időzítése is, miközben a tízfokozatú Direct Shift automata sebességváltó kapcsolási módjai szintén átalakultak: gyorsításokkor kevesebb a visszakapcsolás. Mind az LS 500h, mind pedig az LS 500 esetében javult a vezető teljesítményérzete, ugyanakkor az aktív zajvezérlés átalakításával csendesebb lett az autó működése.

Magyarországon is elérhető a vadonatúj Toyota Highlander

A legújabb generációval két évtizedes tengerentúli sikertörténet után Európában is bemutatkozó vadonatúj Toyota Highlanderkontinensünkön is teljessé teszi a világ legnagyobb autógyártójának hibrid SUV kínálatát. A lenyűgöző formavilágú és méretű, hétüléses kialakítású Highlander csomagtere nem csupán a leghosszabb a kategóriában, de a két hátsó üléssor lehajtásával akár 1,909 literesre is bővíthető.

Az slágergyanús nagyméretű Toyota SUV kizárólag a világ legfejlettebb és leghatékonyabb, negyedik generációs öntöltő full hibrid elektromos hajtásláncával érkezik, amelyhez intelligens AWD-i összkerékhajtás párosul, míg a lenyűgöző 248 lóerős teljesítményhez mindössze 149 g/km CO2-kibocsátás társul. Az autó prémium felszereltségéről a látványos 20 colos keréktárcsák, a panorámatető, a 11 hangszórós Harman JBL audiorendszer, a 12,3 colos Apple CarPlay® és Android Auto™ alkalmazással kiegészített érintőképernyő is árulkodik. A magabiztos és természetes vezetési élményről a vadonatúj TNGA-K padlólemez gondoskodik, míg az utasok és a közlekedés többi résztvevőjének biztonságára az új funkciókkal, köztük a kereszteződés kanyarodási asszisztenssel kibővített legújabb Toyota Safety Sense rendszer gondoskodik.

A Toyota legnagyobb SUV modellje 2021 elején jelenik meg először a nyugat-európai márkakereskedésekben. Ezzel a márka tovább erősíti vezető pozícióját a full hybrid szegmensben, és létrehozza Európa legnagyobb hibrid SUV modellpalettáját, hiszen a RAV4 eladások 91, a CH-R 98, a hamarosan érkező Yaris Cross előreláthatóan 95, a Highlander értékesítések 100 százaléka ezzel a hajtáslánccal történik majd. Ezidáig az E-szegmens SUV-modelljeinél az elektrifikáció a Plug-in Hybrid (PHEV) technológiára fókuszált. De a PHEV rendszerek minden előnye mellett figyelembe kell venni, hogy ebben a kategóriában a vezetők általában nagyobb távolságokat autóznak és többet hajtanak autópályán, így a korlátozott elektromos hatótáv számukra problémát jelenthet (hisz szemben a Toyota a piacon legfejlettebbnek számító, a RAV4 Plug-in Hybrid-ben is működő plug-in hibrid technológiájával, amely esetén az autó a tisztán elektromos hatótáv felhasználása után full hibridként működik tovább, a legtöbb versenytárs esetében az elektomos hatótáv elfogytával az autó benzines/dízel üzemben folytatja az útját). A Highlander Hybrid öntöltő hibrid hajtáslánca és akár 125 km/órás, tisztán elektromos utazósebessége ugyanakkor tökéletes megoldást ezen felhasználók számára.

A Toyota TNGA-K padlólemez előnyeire építve a Highlander fényűző belső teret és alacsony károsanyag-kibocsátást kínál. A hétüléses SUV kényelmét remek vezethetőség, kiemelkedő biztonsági felszereltség, kivételesen csendes futás, összkerékhajtás, 248 lóerő és hibrid hajtáslánc egészíti ki, utóbbi 6,6 l/100 km-es fogyasztást és mindössze 149 g/km CO2-kibocsátást ígér. Ez a teljesítmény-emisszió arány kategóriaelső értéknek számít a nem plug-in hibrid szegmensben! A Highlander negyedik generációs hibrid hajtáslánca erős és hatékony, remek gyorsulást biztosít, emellett akár 125 km/órás tisztán elektromos végsebességet és két tonnás vontatókapacitást kínál.

A Toyota Highlader 16,7 milliós induló árával a fentiek ismeretében meglehetősen jó ár-érték arányt képvisel, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a hét ülésnek köszönhetően a nagycsaládos autóvásárlási program jelentette támogatás is elérhető hozzá, egyértelmű a következtetés, hogy a környezetbarát japán óriás SUV szegmensének új csillaga lehet.

Egymilliárd dolláros keretből alakítja át kölni gyáregységét a Ford

Újabb fontos fejezet nyílik a Ford európai átalakulásában: a márka bejelentette, hogy az elektromos hajtású személyautókra összpontosít, emellett pedig jelentős mértékben bővíti és villamosítja piacvezető haszongépjármű-kínálatát.

A Ford ma elkötelezte magát, hogy 2026 közepére európai személyautó-palettájának 100 százalékában megjelenik majd a nulla károsanyag-kibocsátásra képes, tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, 2030-ra pedig a teljes kínálatban elérhető lesz a tisztán elektromos hajtás. Ezzel párhuzamosan 2024-re a Ford teljes európai haszongépjármű-kínálatában elérhetővé válik a tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, és 2030-ra a márka haszongépjárműveinek kétharmada várhatóan tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtással kel majd el.

A bejelentés közvetlenül azt követően történt, hogy a Ford arról számolt be: 2020 negyedik negyedévében újra nyereségessé vált Európában, és jelentős globális szintű beruházásra készül az elektromos hajtásláncok területén. A Ford 2025-ig világszinten minimum 22 milliárd dollárt fektet be a villamosításba, ami majdnem kétszerese annak az összegnek, amit a cég korábban az elektromos járművek fejlesztésére szánt.

“Miután sikeresen átstrukturáltuk üzleti tevékenységünket, és tavaly év végére újra nyereségessé váltunk, végre belevághatunk tervünk második fázisának megvalósításába, hogy új, izgalmas autókat kínálhassunk vásárlóinknak, egyre gyorsabb ütemben kialakítva az európai elektromobilitást,” nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. “Úgy véljük, idén is hasonlóan erős tempót diktálunk majd Európában, jó úton haladva arrafelé, hogy elérjük a hat százalékos EBIT nyereséget, amit a Ford globális autóipari tevékenységeinek átalakítását szolgáló terv részeként határoztunk meg.”

A Ford az elmúlt két év során átalakította európai működését. E folyamatban központi szerepet játszott a szervezeti költségek egymilliárd dolláros csökkentése, az alulteljesítő piacok kiemelt kezelése, a célzottabb modellpaletta kialakítása, valamint a növekedés ösztönzését és a nyereségesség fokozását szolgáló partneri kapcsolatok.

A haszongépjármű üzletág növekedésének felgyorsítása

2020-ban a Ford már hatodik éve lett piacvezető az európai haszongépjármű piacon. Az európai nyereségesség szempontjából kulcsfontosságú a márka haszongépjármű üzletágának növekedése; ezt szolgálják az új termékek és szolgáltatások, az együttműködés a járműátalakító partnerek kiterjedt hálózatával, a Ford és a Volkswagen stratégiai szövetsége, illetve a Ford Otosan vegyesvállalat révén megvalósuló költséghatékony járműfejlesztési és beszerzési folyamatok.

Ugyancsak a haszongépjármű üzletág további erősödését szolgálja, hogy a Ford egy hálózatba kapcsolt szolgáltatásokból álló ökoszisztémát épít, amely segít az ügyfeleknek, hogy még hatékonyabban működtessék vállalkozásaikat. Ilyenek például az autók rendelkezésre állását és termelékenységét optimalizáló szolgáltatások (mint az akár öt járműre is használható FordPass Pro), vagy a Ford és az ALD Automotive által tavaly létrehozott Ford Fleet Management részleg, amely személyre szabott szolgáltatásokat kínál az olyan flottavásárlóknak, akik maximalizálni szereznék autóflottáik hatékony üzemeltetését.

A Ford és a Google ugyancsak nemrégiben jelentették be egy új együttműködési csoport, a Team Upshift felállítását, hogy újszerű, személyre szabott ügyfélélményeket kínálva teremtsék meg az új, adatalapú szolgáltatások lehetőségeit – a személyautók és a haszongépjárművek használói számára egyaránt.

Egymilliárd dolláros beruházás Kölnben

Felgyorsítja az átállást a jövő elektromobilitására, hogy a Ford egymilliárd dolláros beruházással modernizálja a Kölnben működő összeszerelő üzemét, ami a vállalat egyik legnagyobb európai gyártási központja, és egyben a Ford Európa székhelye is. A fejlesztés eredményeként a jelenlegi autógyártás helyszíne a Ford Kölni Elektromos Központjává alakul, amely (a Ford első ilyen európai létesítményeként) az elektromos járművek gyártását végzi majd.

A Ford megerősítette, hogy ebben az üzemben készül 2023-tól a vállalat első európai gyártású, európai vásárlók számára tervezett, nagy sorozatban készülő, tisztán elektromos hajtású személyautója, és a cég máris tervbe vette egy második elektromos jármű ottani gyártását is.

“Mai bejelentésünk az immár 90 éve németországi tevékenységünk központjaként szolgáló kölni üzem átalakításáról az egyik legfontosabb döntésünk már hosszú ideje. Ez a lépés világosan jelzi elkötelezettségünket Európa felé – és egy modern jövő felé, ahol növekedési stratégiánk középpontjában az elektromos járművek állnak,” tette hozzá Rowley.

“Az, hogy a Kölnben működő gyártási és fejlesztési létesítmény lesz a Ford európai elektromobilitási központja, fontos üzenet minden dolgozó számára,” jelentette ki Martin Hennig, a Ford-Werke GmbH üzemi tanácsának elnöke. “Mindez hosszú távú perspektívát kínál munkatársainknak, és arra ösztönzi őket, hogy ők is részt vegyenek ennek ezt az elektromos jövőnek a kialakításában.”

Rowley így összegezte az elhangzottakat: “Kivételes palettát állítunk össze elektromos hajtású járművekből, amelyek használatát ügyfélközpontú digitális szolgáltatások és élmények formálják majd még praktikusabbá, lehetővé téve vásárlóink számára, hogy velünk tartsanak a holnap elektromobilitása felé vezető úton, amelynek első állomása a tisztán elektromos hajtású Mustang Mach E bevezetése. Piacvezető haszongépjármű üzletágunkkal együtt ez alapozza majd meg a Ford fenntarthatóan nyereséges európai működését.”

A Ford a következő hónapok során további részletekkel szolgál majd villamosítási terveiről és a kölni üzem átalakításáról.

A Fiat Ducato jelenleg a legnépszerűbb haszongépjármű Európában

Negyvenedik születésnapját ünnepli 2021-ben a Ducato. A Fiat Professional emblematikus modellcsaládjának első képviselője 1981-ben mutatkozott be, és egymást követő generációit Európa- szerte a legelismertebb haszongépjárművek sorában emlegették az elmúlt évtizedekben. Értékelték sokoldalúságát, a különféle motorváltozatok teljesítményét, fenntartásának mérsékelt költségeit. Páratlan képességeiért különleges „ajándékkal” jutalmazták: elnyerte a vásárlók hűségét, amely 2020-ban az európai piac legnépszerűbb haszongépjárművévé emelte.

A kontinens országaiban mintegy 150 ezer Ducato talált gazdára, a lejtmenetben lévő piaci szegmensben 7,6 százalékkal több, mint az előző évben. Piaci részesedése elérte 20,5 százalékot, ami három százalékponttal haladja meg az egy esztendővel korábbi eredményt.

Történelmi 40 év

A Ducato negyven évvel ezelőtt forradalmat robbantott ki kategóriájában praktikus elsőkerékhajtásával, tágas rakterével, sokoldalúságával. Története 1981-ben kezdődött a SEVEL (Società Europea Veicoli Leggeri – Európai Haszongépjármű Vállalat) üzemének gyártósorán Val di Sangróban. Ott, ahol különféle változatai a mai napig születnek.

Az Atessában működő gyáregység a világ legnagyobb haszongépjárműveket szerelő gyára, amely mindig híresen gyorsan reagált a különféle kihívásokra. Rugalmasságát mutatja, hogy 2020-ban ez az üzem

válaszolt először Olaszországban a világjárvány terjedésére – elsőként zárta le gyártósorait, és elsőként nyitott újra, miután felkészült több mint 6000 dolgozója biztonságának garantálására.

A Ducato négy évtized alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, kategóriája meghatározó modelljévé vált. A trenddiktáló haszongépjármű napjainkig mintegy 10 000 különféle változata 80 országban hódította meg az ügyfeleket.

A Ducato, mint lakóautó: nyertes kombináció

A Ducato szegmensének vezetője, 2014 és 2020 között mindvégig kategóriája legnagyobb példányszámban értékesített haszongépjárműve volt. Koronáját megérdemelten viseli, tizenhárom európai piacon foglalja el az első helyet az eladási listákon.

Sikerében szerephez jut, hogy a Ducato az egyetlen kimondottan lakóautó felépítmények számára előkészített alapként is elérhető modell. Kedvező fogadtatását mutatja, hogy Európában az elmúlt évtizedben 500 000 család választott a Fiat Professional modelljére épülő lakóautót utazásaihoz. Ebben a népszerűségben szerepe van a számos karosszériaváltozatnak, a raktér hagyományos, szögletes kialakításának, a motorok hatékonyságának, a személyautós vezethetőségnek.

A Fiat Professional nem bízta a véletlenre: a Ducato lakóautók alapjául szánt változatainak fejlesztése és kialakítása a legtapasztaltabb európai szakmai partnerek bevonásával zajlik. A gyártósorokról legördülő modellek így a használat céljától függetlenül egészen kivételes és páratlan megoldásokat kínálnak.

A Ducato alapokra épülő lakóautóval a vakációzás egyszerre biztosítja a gondtalan kalandok, a szabadság és a biztonság élményét.

Fontos ez, hiszen a saját gördülő „házunk” falai közti pihenés jelentősége tavaly minden korábbinál nagyobb mértékben felértékelődött. A világjárvány idején útnak indulók a nyugodt, szabad üdülés élménye mellett önfenntartó, könnyen tisztán tartható, illetve fertőtleníthető mobil nyaralóra vágytak, és ezt a Ducato lakóautóktól meg is kapták.

Új technológia és bevált megoldások: úton a „zéró emisszió” felé a Ducato BEV-vel

Bemutatkozása óta a Fiat Ducato robosztus kialakításával és kivételes megbízhatóságával közönsége elsőszámú kedvencévé vált. A professzionális felhasználók azonban már a 1981-ben bemutatott első szériától kezdve nagyra értékelték a típus stabilitását, sokoldalúságát és könnyű használhatóságát.

A Ducato egyértelműen kategóriája vezető haszongépjárműve, és a több mint hárommillió eladott modell kiváló alapot szolgáltat a jövő számára is. Elismert képességei továbbélnek és továbbfejlődtek a zéró emisszió felé vezető úton járó típus teljesen elektromos változatában.

A Fiat Professional kimagasló minőségi elvárásai szerint megépített Ducato BEV nem hagyja cserben felhasználóit. Valamennyi karosszériaváltozata ugyanakkora rakteret kínál, mint az azonos kategóriájú hagyományos hajtású modellek. A 10 és 17 köbméter közti befogadóképesség mellett megmarad a piac legnagyobb, akár 1950 kilogrammos terhelhetősége is.

A Ducato BEV kínálatban különböző akkumulátorok szerepelnek, amelyek kiviteltől függően 200, illetve 330 kilométer feletti hatótávot kínálnak hagyományos városi használat során, tökéletesen megfelelve a „last mile” kiszállítások kihívásainak.

Globális megoldás Európán túl

A Ducato európai sikereit a legérzékletesebben a modell eladási rekordjai érzékeltetik, ám a Fiat Professional nem éri be az öreg kontinensen kivívott elsőséggel. A gyártó más piacokon ugyancsak mindent megtesz munkája elismertetéséért, így a Ducato immár népszerű Oroszországban, Latin- Amerikában, a Közel-Keleten és Ausztráliában is.

Hatékony, minden elvárásnak megfelelni tudó „globális furgonként” a Ducato jelenleg több mint 80 ország piacán van jelen, beleértve Észak-Amerikát is, ahol RAM ProMaster néven kerül a kereskedésekbe.

Íme, az új Peugeot e-Rifter

A PEUGEOT folytatja elektromos személygépkocsi-kínálatának fejlesztését. A PEUGEOT RIFTER, amely eddig is hű társ volt a mindennapi közlekedésben, mostantól 100%-ban elektromos motorral is elérhető.

A PEUGEOT büszkén mutatja be az új PEUGEOT e-RIFTER-t. 

Az új PEUGEOT e-RIFTER a power of choice iskolapéldája, hiszen:

  • Hatótávja a WLTP ciklus szerint akár a 280 km-t is elérheti.
  • 2 különböző hosszúságban készül (Standard és Long), és akár 7 személy szállítására is alkalmas.
  • 5 személlyel a csomagtér mérete 1050 literig bővíthető.
  • Maximális vontatási kapacitása 750 kg.

Az új PEUGEOT e-RIFTER eredetiségével, kompromisszummentes szolgáltatásaival és azzal, hogy a korlátozott forgalmú belvárosi zónákba is behajthat,  minden felhasználói igénynek megfelel, mindezt pedig tágas és modern utastérrel, az új PEUGEOT i-Cockpit® digitális műszerfalával kiegészítve kínálja. 

100%-ban elektromos technológia – Ready for full Electric action

A PEUGEOT e-RIFTER a moduláris, többféle meghajtással is kombinálható EMP2 (Efficient Modular Platform) platformra épül. 100%-ban elektromos meghajtású változatának maximális teljesítménye 100 kWmaximális nyomatéka 260 Nm, amely az indulás pillanatától fogva azonnal rendelkezésre áll, mégpedig rezgés, zaj, sebességváltás, szagok és természetesen helyi károsanyag kibocsátás nélkül.

Az elektromos hajtáslánc (elektromos motor, inverter és egyenáram/váltóáram átalakító) hasonló az új PEUGEOT e-PARTNER-éhez. Ennek megfelelően az e-RIFTER meghajtó áttételének kialakítása is hasonló, a nagyobb terhelésnek megfelelően lett kialakítva. 

Teljesítményadatok (POWER üzemmódban – hivatalos jóváhagyás alatt álló értékek) : 

  • végsebesség: 130 km/h,
  • gyorsulás 0 – 100 km/h: 11,2 mp,
  • gyorsulás 80 – 120 km/h: 8,9 mp. 

Mindkét karosszériaváltozat (a Standard és a Long is) 18 cellából álló, 50 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátorral rendelkezik, amely a WLTP protokoll szerint verziótól és vezetési stílustól függően akár 280 km-es hatótávra is képes (az adat még homologizáció alatt áll).

Az akkumulátor hőszabályozása az utastér fűtésrendszerére csatlakozik, ennek köszönhetően pedig rövidebb lehet a töltési idő, optimális a hatótáv és nő az akkumulátor élettartama.

Az autó kétfajta fedélzeti töltővel érhető el, melyekkel minden helyzetben könnyű a töltés. Szériafelszereltségként egy egyfázisú, 7,4 kW-os töltő jár az autóhoz, opcióként pedig egy háromfázisú, 11 kW-os töltő rendelhető hozzá.

A töltőnyílás, amely a bal hátsó sárvédő felett kapott helyet, többféle töltési módot is lehetővé tesz: szabványos hálózati csatlakozóról, megerősített hálózati csatlakozóról, nagy teljesítményű Wall Box segítségével, vagy akár gyorstöltőn is tölthetjük az autót.

Az 50 kWh kapacitású akkumulátor különböző töltési lehetőségei minden élethelyzethez képesek alkalmazkodni. Többféle töltési mód áll rendelkezésre: otthon, a munkahelyen és nyilvános töltőpontokon egyaránt.

  • szabványos hálózati csatlakozóról (8 A): a teljes feltöltés időtartama 31 óra,
  • megerősített hálózati csatlakozóról (16 A): a teljes feltöltés időtartama 15 óra,
  • 7,4 kW-os Wall Boxról: a teljes feltöltés időtartama 7 óra 30 perc, az egyfázisú kábellel (7,4 kW),
  • 11 kW-os Wall Boxról: a teljes feltöltés időtartama 5 óra, háromfázisú kábellel (11 kW),
  • nyilvános töltőponton: az akkumulátor hőszabályzó rendszere 100 kW-os DC villámtöltő használatát is engedi, ily módon 30 perc alatt 80%-os töltöttség érhető el.

Az új PEUGEOT e-RIFTER kiemelkedő hőkomfortot biztosít utasai számára, az alábbi megoldásokkal:

  • nagy kapacitású (2 x 5 kW) fűtőellenállás,
    • fűthető ülések (verziótól függően), 
    • verziótól függően érintőképernyőről vagy a MyPeugeot® mobilalkalmazásból előre programozható légkondicionálás. Azonkívül, hogy a megoldás nagyon kényelmes, a hatékonyságot, a hatótávot is javítja: az autó hőmérséklete induláskor hamarabb éri el az ajánlott üzemi hőmérsékletet, és az akkumulátor is hamarabb melegszik az optimális hőfokra.

Az elektromos üzemmódhoz kialakított vezetőfülke:

A középkonzol a következőképpen alakult át:

  • itt kapott helyet, tökéletesen ergonomikus módon, az új „e-Toogle” üzemmód váltó – ezzel válthatunk a Park, a Reverse, a Neutral, a Drive és a Brake módok között,
  • itt találjuk a 3 féle vezetési mód kiválasztó gombot,
  • a felső részre pedig tárolórekesz került, amely az indukciós telefontöltőnek is helyet ad.

 Az új PEUGEOT e-RIFTER 3 üzemmódban vezethető, melyek között gombbal válthatunk:

  • Eco (60 kW, 190 Nm) : takarékos üzemmód a minél nagyobb hatótávért,
  • Normal (80 kW, 210 Nm) : optimális üzemmód a mindennapi használathoz,
  • Power (100 kW, 260 Nm) : nagy terhelésre optimalizált üzemmód.  

Kétféle fékezési lehetőség áll rendelkezésre, melyek különbözőképpen járulnak hozzá az akkumulátor töltéséhez:

  • normál, amely a belső égésű motorral szerelt változathoz hasonló élményt nyújt,
  • fokozott (a sebességváltó B, azaz „Brake” (fék) gombjával elérhető) amely a gázpedál felengedésekor lép működésbe, erőteljesebb fékezést tesz lehetővé, egyben növeli a hatótávot.

Az új PEUGEOT e-RIFTER minden változatában elektronikus kézifék működik, amely – azonkívül, hogy helyet szabadít fel a padlón – kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a mindennapi használatot. 

A PEUGEOT i-Cockpit® műszaki megújuláson ment át: új kijelző segíti a vezetőt abban, hogy a 100%-ban elektromos meghajtású gépkocsi tökéletes kezeléséhez szükséges minden információ rendelkezésre álljon. Opcióként ugyanis – a kompakt egyterűek szegmensében elsőként –  elérhető a 100%-ban digitális, 10 hüvelykes HD kijelző, amely a PEUGEOT legfrissebb grafikai univerzumának szellemében jeleníti meg az információkat, ráadásul teljes egészében személyre szabható, egyénileg beállítható, így ki-ki ízlése szerint állíthatja be a saját PEUGEOT i-Cockpit®-jét. Igény szerint megjeleníthetjük a navigációt, az elektromos energia áramlásának alakulását, a vezetést segítő rendszereket stb.

Megújult az analóg műszerfal is, elsősorban azért, hogy az elektromos üzemmóddal kapcsolatos információkat megjelenítse:

  • külön kijelzőn figyelhetjük a fogyasztás alakulását, illetve az energia visszanyerésének folyamatát (CHARGE),
  • külön kijelző mutatja a hűtő- és fűtőrendszerek (fűtés, légkondicionáló) energiafogyasztását,
  • saját kijelzőt kapott az akkumulátor töltöttségi szintje,
  • színes kijelző jeleníti meg az energiaáramlás folyamatát, a töltés státuszát (éppen zajló vagy előre programozott), a fedélzeti számítógép által szállított információkat és a hátralévő hatótávot.

A műszerfal – és a gépkocsi – központi helyén találjuk az érintőképernyőt, amely a navigációs rendszert is magában foglalja. Az érintőképernyő „Electric” menüpontjában érjük el a következő funkciókat :

  • „Flux” – az energiaáramlás megjelenítése,
  • „Statistiques” – fogyasztási statisztikák megjelenítése,
  • „Charge” – időzített töltés beprogramozása.

Ezeken kívül megjeleníthetjük a közelben található töltőpontokat, illetve azt a zónát is, amelyet az aktuális töltöttséggel még elérünk, valamint beprogramozhatjuk az utastér hőmérsékletének

Élvezetes vezetés, okos kialakítás, még könnyebb használat

Az új PEUGEOT e-RIFTER külső méreteit tekintve kompakt, belső helykínálata viszont maximális, mivel az akkumulátor  a padlólemez alatt kapott helyet, így egyáltalán nem csökkenti az utastér méretét.

Az EMP2 platform és az akkumulátor elhelyezése jót tesz a karosszéria stabilitásának is, az optimális súlyeloszlással a belsőégésű változatokhoz hasonló vezetési kényelmet biztosít. A futómű kényelme kifogástalan, a belsőégésű motorral szerelt változatokkal megegyező, kiváló teljesítményt nyújt.

Az új PEUGEOT e-RIFTER vezetője minden helyzetben könnyedén helytáll: a speciálisan kialakított kormányszervó állandó 10,8 méteres fordulókört garantál (Standard változat, járdák között), az autó magassága pedig nem haladja meg a 190 cm-t, aminek köszönhetően a parkolóházak többségébe nyugodtan behajthatunk vele.

Az új PEUGEOT e-RIFTER alakíthatóság és sokoldalúság tekintetében sem nyújt kevesebbet, mint a belsőégésű motorral szerelt verziók.

Mindkét karosszériaváltozat (a 4,40 méter hosszú Standard és a 4,75 méter hosszú Long) elérhető 5 és 7 üléssel is. Utóbbi megoldás nem csupán nagyobb tengelytávot, de nagyobb túlnyúlást is jelent, ami sokkal kényelmesebbé teszi az autó használatát.

A második üléssorban 3 különálló ülés található, melyek mindegyikére biztonságosan elhelyezhető a gyerekülés. A csomagtartóban található « Magic Flat » kar segítségével a hátsó ülések könnyedén a padló síkjába dönthetők.

A hosszú változat harmadik üléssorában a 2 különálló ülés nemcsak kiszerelhető (csakúgy, mint a Standard változatban), de csúsztatható is, így az adott helyzettől függően biztosíthatunk nagyobb csomagteret, vagy nagyobb lábteret a hátul utazóknak.

A teljesen vízszintesre ledönthető első utasülésnek köszönhetően a hosszú tárgyak szállítása is egyszerű feladat.

A PEUGEOT e-RIFTER csomagtere az 5 személyes változatban, kalaptartó alatt mérve 775 liter, a hosszú változatban, ledöntött ülésekkel, tetőig mérve pedig akár 4000 liter is lehet.

A csomagtértakaró két pozícióban is elhelyezhető, így rugalmas pakolási megoldásokat tesz lehetővé. Ha nincs rá szükség, a hátsó ülések mögött tárolható.

Számos tágas és könnyen elérhető tárolási lehetőség kínálkozik az utastérben, ezek össztérfogata egyes verziókban a 186 litert is elérheti. Találunk tárolókat a középkonzolon, a tető alatt, az ajtókban, az első és a hátsó üléssorban, valamint a csomagtérben is.

A modell emblematikus Zénith® panorámateteje az egyes generációkkal egyre csak fejlődött, mind vonzóbbá vált. Az ügyfelek egyik kedvenc megoldása egybefüggő, elektromos sötétítővel szabályozható méretű üvegfelületet biztosít. A tető középvonalában tárolórendszer húzódik, amely részben áttetsző, így több fényt enged az utastérbe.

A kategóriában egyedülálló módon a hatalmas csomagtérajtóban nyitható ablak kap helyet. A praktikus megoldásnak köszönhetően az ajtó kinyitása nélkül is hozzáférhetünk a csomagtérhez. Ez elsősorban akkor bizonyul hasznosnak, amikor a csomagtér tetejéről szeretnénk valamit kivenni, vagy ha az autó mögött lévő közeli akadály miatt nem tudjuk kinyitni a hátsó ajtót.

A modell vontatási kapacitása nem változott: akár 750 kg-os vontatmányt is szállíthatunk vele, amihez már a bevezetéskor is elérhető gyári vonóhorog áll rendelkezésre.

A 100%-ban elektromos változat ügyel a felhasználók biztonságára és kényelmére. Ennek szellemében a következő technológiai megoldásokat és vezetést segítő rendszereket kínálja:

  • kulcs nélküli nyitás-zárás-indítás
  • vezeték nélküli telefontöltő,
  • továbbfejlesztett Grip Control 5 tapadási programmal,
  • visszagurulás-gátló,
  • Visiopark 1, 180°-os tolatókamera,
  • tempomat/sebességkorlátozó
  • sávtartó asszisztens,
  • ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer ,
  • Active Safety Brake vészfékező rendszer ,
  • éberségfigyelő,
  • intelligens távolsági fényszóró-vezérlés
  • sebességkorlátozás-felismerő és sebességhatár-ajánló rendszer,
  • kibővített táblafelismerő és sebességhatár-ajánló rendszer,
  • holttér-figyelő rendszer,
  • vontatmánystabilizáló.

Az okostelefon ma már a mindennapjaink szerves része, így kiemelt helyet kapott az új PEUGEOT e-RIFTER-ben is. A telefonon érkező információkat az Apple CarPlay™ és Android Auto™ funkciókat is kezelni képes MirrorScreen továbbítja az autó érintőképernyőjére. 

Városi közlekedésben, egészen 30 km/h sebességig hangjelzés figyelmezteti a környezetet az elektromos jármű közeledésére (előre és hátramenetben is), így védve a gyalogosokat.

Az új PEUGEOT e-RIFTER 4 felszereltségi szinten lesz elérhető*:

  • ACTIVE PACK:  elektromos kézifék / tolóajtó / manuális klímaberendezés / Safety csomag / rádió Bluetooth kihangosítóval / 2/3-1/3 arányban dönthető hátsó ülések.
  • ALLURE: ACTIVE PACK + hátsó parkolóradar / fényezett lökhárító krómozott hűtőráccsal / lehajtható első utasülés / Safety Plus csomag.
  • ALLURE PACK:  ALLURE + / digitális i-Cockpit® / 16 collos könnyűfém felnik/ tetősínek / 8 hüvelykes érintőképernyő mirroring funkcióval / bőrkormány / Visio Park 1 / sötétített ablakok / külön nyitható csomagtérablak,
  • GT: ALLURE + speciális, 17 collos könnyűfém felnik / GT  stíluselemek / kétzónás automata klímaberendezés/ különálló hátsó ülések / kulcs nélküli nyitás-zárás-indítás.

*A felszereltségi csomagok tartalma piaconként eltérő lehet!

A teljes birtoklási költség (TCO = Total Cost of Ownership)

A cél az, hogy az elektromos autónál várható TCO – amely a finanszírozási költségeken túl az üzemeltetési költségeket is magában foglalja – azonos legyen a belsőégésű változatéval.

Az elektromos autók vételára magasabb, de az üzemeltetés során más tényezőket is figyelembe kell venni:

  • jobb maradványérték a használt autó eladásakor,
  • a vásárláshoz igénybe vehető támogatások (környezetvédelmi és egyéb bónuszok, regisztrációs költségek, céges vásárlások támogatása, biztosítási és adózási kedvezmények stb.),
  • alacsonyabb karbantartási költség (48 hónap alatt kb. 50 %-kal),
  • alacsonyabb üzemanyagköltség (a belsőégésű változathoz képest akár 70%-kal).

Egyes országokban a PEUGEOT bevezeti a PEUGEOT STORE (Peugeot Store) felületet, azaz a márka első 100%-ban online értékesítési csatornáját, amelynek köszönhetően az ügyfelek számítógépről, tabletről vagy okostelefonról is megvásárolhatják új autójukat, elintézhetik használt autójuk beszámítását és megköthetik a finanszírozási szerződést. Az ügyfelek kérhetik az új autó házhozszállítását is, természetesen minden biztonsági óvintézkedés maradéktalan betartásával.

A PEUGEOT ökoszisztéma (a szolgáltatások elérhetősége piaconként eltérő lehet)

A PEUGEOT szándéka, hogy segítse ügyfeleit az elektromos autózásra történő átállásban, ezért különleges szolgáltatásokat is kínál, melyek három alapelvre épülnek :

PEUGEOT Easy-Charge – avagy hogyan könnyítsük meg ügyfeleink számára a különböző töltési lehetőségekhez való hozzáférést:

  • töltési megoldások otthonra vagy az irodába – e szolgáltatás része a többféle berendezés (megerősített csatlakozó, Wall box, Smart Wall box stb.), illetve az előzetes felmérés (melynek során szerződött partnerünk szakértője megtervezi a kiépítendő elektromos hálózatot) és a berendezés telepítése is.
  • nyilvános töltési lehetőségek, a Free2Move révén, amely hozzáférést nyújt az Európában működő több mint 220 ezer töltőállomáshoz, valamint töltőpontot is ajánl a távolság, ill. a töltés sebessége és ára szerint.

PEUGEOT Easy-Move – avagy hogyan garantáljuk ügyfeleink szabad mozgását minden körülmények között:

  • Trip planner : a hosszú utazások megtervezésére és megszervezésére szolgáló eszköz a Free2Move mobilalkalmazáson keresztül érhető el. Javaslatot tesz az ideális útvonalra, mégpedig úgy, hogy közben figyelembe veszi az aktuális töltöttséget és az útvonalon található töltőpontokat.
  • Mobility Pass : a kiterjesztett mobilitás és a garancia díja átalányként beépíthető az autó havi törlesztőrészletébe – ami lehetővé teszi, hogy az autó minden pillanatban az ügyfél rendelkezésére álljon.

PEUGEOT Easy-Care – avagy hogyan segítsük ügyfeleinket abban, hogy alaposan megismerjék és így magabiztosan használják autójukat:

  • új digitális demonstrációs eszközök, amelyek a PEUGEOT honlapjain segítik az elektromos autózással való ismerkedést,
  • garancia- és Assistance szerződések, amelyek beépíthetők az autó finanszírozási szerződésébe, így komplikációmentes autóhasználatot tesznek lehetővé,
  • igazolás az akkumulátor kapacitásáról, amelyet átvizsgáláskor állít ki a szerviz, és amely megkönnyíti az autó később eladását azzal, hogy hitelt érdemlően bizonyítja az akkumulátor aktuális kapacitását.
  • 8 év vagy 160 ezer km garancia az akkumulátorra, a kapacitás 70%-áig.

Distinctive PEUGEOT Styling – határozott, egyedi stílus :

Az új PEUGEOT e-RIFTER – hűen a márka power of choice  koncepciójához – megőrzi a belsőégésű motorral szerelt változat erős, robusztus, minőségi stílusát, miközben mutat néhány újdonságot is.

Az autó külsején:

  • E-RIFTER jelzés az autó hátsó részén,
  • nagy átmérőjű, 16 collos kerekek (215/65 R16),
  • töltőnyílás a bal hátsó sárvédő felett (ott, ahol hagyományosan az üzemanyag-betöltő nyílás található),

Az autó belsejében:

  • új, digitális PEUGEOT i-Cockpit® műszerfal 10 collos digitális, vagy színes analóg kijelzővel,
  • középen elhelyezett, speciális grafikájú érintőképernyő, hangvezérléssel működő navigációs rendszerrel, amely a TomTom Services révén valós idejű forgalmi adatokat jelenít meg, jelzi a veszélyhelyzeteket és a közelben található töltőpontokat,
  • új „e-Toogle” üzemmód váltó kapcsoló,
  • Vezetési mód választó, az Eco, a Normal és a Power módok közötti váltáshoz,
  • elektromos kézifék.

Az új modell érkezésével a PEUGEOT újabb lépést tett előre elektromos kínálatának fejlesztésében, miközben lehetővé teszi a mobilitást a korlátozott forgalmú belvárosi zónákban is.

Az új PEUGEOT e-RIFTER  koncepciója 3 alapelvre épül: 

  • Serenity : 2023-ra 100%-ban elektromos megoldást kínálni a teljes személygépjármű-kínálatban,
  • Pleasure :  kompromisszummentesen megőrizni az autó szolgáltatásait és a PEUGEOT örökségét követő kiváló vezetési élményt,
  • Simplicity : végigkísérni az ügyfelet a vásárlás és a karbantartás teljes folyamatán.

Az új PEUGEOT e-RIFTER Európában 2021 második félévében lesz kapható. A modell Spanyolországban, Vigóban készül.

Toyota: hidrogén váltja a dízelt a francia taxipiac legnagyobb szereplőjénél

Évek óta a taxitársaságok jelentik a dízelautók utolsó bástyáját Európában. Ez azonban alapjaiban változhat meg hamarosan Franciaországban, ahol a hidrogén mobilitási piac egyik vezető szereplője 600 darab új generációs Toyota Mirai szedánnal kíván kiváltani ugyanennyi dízelüzemű járművet.

Tovább bővül a világ legnagyobb hidrogén üzemanyagcellás taxiflottája. A hidrogén mobilitás piacán meghatározó szerepet játszó HysetCo vagyonkezelő vállalat érdekeltségébe tartozó Hype eddig is világelsőnek számított az üzemanyagcellás taxik üzemeltetése terén. Most pedig megvásárolták a párizsi taxipiac egyik nagy szereplőjét, a Slota-csoportot, és azt tervezik, hogy annak teljes járműállományát – mintegy 600 dízelüzemű gépkocsit – Toyota Mirai hidrogén üzemanyagcellás szedánokra cserélik.

A HysetCo, a Toyota, a projekt keretében telepítendő két új hidrogéntöltő állomást megvalósító Air Liquide, valamint a Société du Taxi Électrique Parisien (STEP) még 2019 elején írták alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek értelmében most Hype által 2015 óta üzemeltetett, mostanra száz tagúra bővült (és ezzel a világ legnagyobbjának számító) hidrogén üzemanyagcellás taxiflotta létszámát meghatszorozzák. 

A francia befektetési, energetikai és közlekedési piac legnagyobb szereplőinek bevonásával megvalósuló projekt szorosan kapcsolódik ahhoz a célkitűzéshez, hogy a francia főváros károsanyag-kibocsátástól és zajszennyezéstől mentes közlekedési megoldást kínálhasson a 2024-es párizsi olimpiai játékok látogatói és résztvevői számára.

A HysetCo részéről immár százmillió eurós értéket képviselő beruházás ugyanakkor erőteljes katalizátorként is segítheti a hidrogén alapú mobilitás elterjedését. A megfelelő infrastruktúra kiépülése elősegítheti más emissziómentes, üzemanyagcellás közlekedési módozatok megjelenését, hasonló kezdeményezésekre ösztönözhet más, jelenleg nem alternatív hajtású járművekkel dolgozó utasszállítási szolgáltatókat, valamint kiterjesztheti az üzleti modellt annak kezdeti földrajzi korlátain, az Île-de-France régión túlra. Ehhez kapcsolódóan a HysetCo 2024-re nem kevesebb mint húsz hidrogéntöltő állomás üzembe állítását tervezi Franciaországban.

A Toyota 2015-ben mutatta be a projekt egyik pillérét alkotó Mirai hidrogén üzemanyagcellás szedánt, amely nemcsak Franciaországban, de Németországban is új, fenntartható irányt ad a közösségi közlekedés fejlődésének. A pályafutása során több mint tízezer példányban eladott Toyota Mirai utódjának végleges műszaki adatait 2020 legvégén ismertette a vállalat.

A második generációs szedán vadonatúj platformra épül, hidrogén üzemanyagcellás rendszerének komponensei kompaktabbak és könnyebbek, ugyanakkor jobb hatásfokon üzemelnek. Az egy feltöltéssel akár 650 kilométer (+30% az elődmodellhez képest) megtételére képes, impozáns ökoautóból a tervek szerint tízszer annyit gyárt majd a Toyota, mint elődjéből.

Ez nem utolsósorban annak is köszönhető, hogy a limuzin vételárát a jelentős technológiai fejlesztések ellenére 20 százalékkal sikerült csökkenteni, így minden eddiginél versenyképesebb ajánlatnak számít a környezetbarát mobilitás piacán. Az új generációs Mirai bevezetésével a Toyota évente mintegy 30 ezer hidrogén üzemanyagcellás jármű értékesítését tervezi évente, beleértve a vállalat buszait és teherjárműveit is.

2021-ben is a BMW Group exportálta a legtöbb autót az Egyesült Államokból

A BMW Spartanburgben működő üzeme 2020-ban több mint 8,9 milliárd dollár értékben állított elő exportcikket. A második félév új rekordot hozó gyártási mennyisége mögött folyamatosan nő a hálózatról tölthető modellek aránya is.

A BMW Group immár sorozatban hetedik éve a legnagyobb autóexport-vállalat az Egyesült Államokban. 2020-ban a dél-karolinai Spartanburg városában működő BMW-gyár 218 820 darab új autót exportált külföldre, összesen több mint 8,9 milliárd dollár értékben. Az üzem tavaly 361 365 darab új autót gyártott le, amelyből mintegy 218 000 darab az év második felében látott napvilágot. Ez új féléves termelési rekord a gyár történetében.

„Az, hogy ismét az Egyesült Államok elsőszámú autóexport-vállalata lettünk, a Spartanburgben működő üzem munkatársainak azon töretlen elköteleződésének és lelkes odaadásának közvetlen eredménye, amellyel szembeszálltak a 2020-as gyártási év megpróbáltatásaival” – fogalmazott Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. „Az üzem a koronavírus-járvány okozta nehéz körülmények ellenére is képes volt új féléves termelési rekordot felállítani, amely nem csupán modellpalettánk magával ragadó típusait igazolja, de gyártási hálózatunk példaértékű rugalmasságát és kimagasló teljesítményét is” – tette hozzá.

A spartanburgi gyár két legnépszerűbb modelljének plug-in hibrid hajtáslánc-változata ugyancsak gyártási rekordot ünnepelt 2020-ban. A BMW X3 xDrive30e (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,4 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 16,3 – 16,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 48 – 54 gramm / km; NEDC) és a BMW X5 xDrive45e (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,6 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 23,5 – 25,2 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 37 – 47 gramm / km; NEDC) tavaly mintegy 23 000 darabbal, illetve 24 000 darabbal ért fel új magasságokba – az üzem egész éves gyártási mennyiségének 13 százalékát adva –, részben az akkumulátor-összeszerelő üzem 2019-es kibővítésének köszönhetően. Spartanburgben a BMW Group 2015 óra gyárt nagyfeszültségű akkumulátorokat a hálózatról tölthető modellekhez.

A bajor prémiumgyártó spartanburgi üzemének öt legnagyobb exportpiaca Kína (az egész éves exportmennyiség 23,3 százalékával), Németország (12,9 százalék), Dél-Korea (7,8 százalék), Kanada (6 százalék) és Oroszország (5,3 százalék). A gyár az új autókat főként Charleston kikötőjéből (innen évente több mint 189 000 darab új autót) és további öt dél-keleti kikötőből hajóztatja a célállomás felé. Több mint 13 000 darab új autó vasúton érkezik külföldre.

A dél-karolinai Spartanburg városában működő létesítmény 1994 óta része a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának. Az üzemben naponta körülbelül 1 500 darab új autó lát napvilágot, amelyek több mint kétharmadát a BMW innen a világ 125 országába exportálja. A gyárban a BMW X modellcsalád öt tagja (BMW X3, BMW X4, BMW X5, BMW X6 és BMW X7), négy BMW M modell (BMW X3 M, BMW X4 M, BMW X5 M és BMW X6 M), valamint két plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW X modell (BMW X3 xDrive30e és BMW X5 xDrive45e) készül. A létesítmény több mint 11 000 embert foglalkoztat és évente akár 450 000 darab új autó sorozatgyártására képes.

[TESZT] Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 DCT Tekna – a kényelmes downsizing

Tesztautótnk, ez a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna egyike annak a két modellvariánsnak, amely jelenleg a Nissan X-Trail palettáját jelenti. Legalábbis motorizáltság téren – van még 1.7 literes dízel (hamarosan teszteljük szintén). Kíváncsiank fogtunk neki a 2 hetes tesztelésnek, lássuk, mi lett a végeredmény.

Az biztos, hogy a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna remek küllemmel rendelkezik. A tervezőmérnökök – hála az égnek – nem gondolták túl a formavilág megújulást, ettől függetlenül akadnak nóvumok szép számmal a dizájnban, a fotók magukért beszélnek.

Tehát a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna visszanyúl valamilyen formában az SUV-gyökerekhez, és tradicionálisan domborít, a klasszikus értékeket képviselve. A vonalvezetés tehát hamisítatlan városi terepjárós, viszonylag hosszú orr-résszel, magas bódéval, csapott far-kialakítással. Hát persze, hogy ezt szeretjük, hát persze, hogy erre van kereslet a vásárlói célközönség terén.

Mondhatni, most nagyon ráérzett (a klasszikus) formavilágra a Nissan, gondoljunk csak az új Juke sokkalta értelmezhetőbb fazonjára! Nos, az X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna esetében a Qashqai-hoz (is) hasonló elemek köszönnek vissza a frontrész kialakításánál, tehát a hangsúlyos, hűtőmaszkra karnyarított krómberakás V-alakzatban, közrefogva a Nissan-emblémát a leginkább releváns; a keskenyre rajzolt lámpabúrák pedig remekül viszik formát, az éleket, markáns vonalakat. Mindezt úgy, hogy az egész egy masszát, szimpla egységet alkot. Hibátlan.

Megjelennek a hamisítatlan formák. Ez tényleg SUV, minden tekintetben

Oldalnézetből a már feljebb említett klasszikus SUV-formavilág köszönget vissza, úgy, hogy azért a hagyományos megközelítések rengeteg sportosságot, lendületet hordoznak. Ebből a szögből látszik a legjobban az X-Trail terepjárós (pedig nem terepjáró a klasszikus értelemben véve) jellege, kellő hasmagasság, emeltebb kerékjárati ívek és sok egyéb tekintetében.

Hátulról szemlélve folytatódik a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna esetében az a szellemiség, ami az orr kialakítását is meghatározza: élces sarkok, meghatározó vonalvezetéssel, letisztult felületi kialakítással. Nincs semmi túlragozva, lényegre koncentrál, közben jól kiemeli a Nissan, konkrétan az X-Trail lényegiségét.

Meglepően kényelmes a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna beltere. Azért meglepő, mert manapság inkább a “fapadosabb” irányba billen a mérleg nyelve, ami nem jelenti azt, hogy az átlagos mai autók nem komfortosak – egyszerűen így a jobb nyilván ergonómia szempontjából. Viszont az az érdekes, hogy közel 2000 kilométert autóztunk a 2 hetes tesztperiódus alatt az X-Traillel, és a hosszabb, 2-300 kilométeres folyamatos szakaszok után sem úgy szálltunk ki az autóból, hogy ne bírtunk volna kiegyenesedni, vagy fájt volna a derekunk, hátunk. Ugyebár e tünetek jellemzik főként az oldskul puha üléskialakítást, bár a jobbaknál ott is már van azért deréktámasz, combtámasz, miegymás.

Feljebb pozícionálva?

Tehát a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna ülései úgy tudnak az ergonómiára koncentrálni még hosszabb távon is, hogy az USA és/vagy német prémiumkategóriát idézik lágyságuk folytán. És ez így rendkívül szerethető, élhető.

Nyilván nem kell részleteznünk, hogy az ülések kialakítása elöl és hátul messzemenően testreszabható és optimális, az ülőpadok és a háttámlák mindegyike megfelelő hosszal és szélességgel bír. Így nagyjából nincs olyan testalkatú sofőr és utas, aki ne találná meg a maga kényelmét, nyilván azért egy bizonyos szint felett kell kompromisszumot kötni. Így van ez a hátsó traktusnál is, ahol azért három meglettebb utasnak már engednie kell az elvárásokból, viszont a gigászi láb- és fejterek kárpótolnak mindenért.

Nincs nagyon műanyag-hatás a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna utaskabinját tekintve, amikor a központi műszeregységet, és annak környékét vizslatjuk. Csakúgy, mint az ajtók oldalkárpitozása, vagy az alul egyenesebb ívet kapott kormánykerék bőrözésének vizsgálatakor – ugyanarra az álláspontra jutunk: prémium hatás, prémium jelleg.

Persze ez nem meglepő, hiszen az X-Trail a Nissan zászlóshajójának definiálható Európában, így ténylegesen bele kell adni anyait-apait a felsőkategóriás jelleg érdekében. A kijelzők analógok, legalábbis a két fő panelt tekintve, az érintőképernyős infotainment fejegység pontos, bár néha visszafogottabban reagál a vezérlésre. A keringetés konzolja szintén analóg jellegű, ebből kifolyólag könnyedén kezelhető vakon is némi megszokás után, mindemellett remekbeszabottan illeszkedik a belső stílusvilághoz.

565 literes csomagtérrel szállítják az X-Trail modelleket, ez a raktér elegendő lehet egy négyfős család utazásához, még akár távolabbra is. Megfelelően mély, ugyanakkor a peremek nem magasak, így a ki- és bepakolás szimpla, akár gyerekek számára is.

Downsizing a fókuszban

Természetesen a “nagy” X-Trail-t is utolérte a downsizing, így a tesztmodellünk esetében nem (?) meglepő, hogy egy 1.3-as sornégyes turbós benzines erőforrás adja a hajtáslánc origóját. Annak ellenére, hogy a pontosan 1332 köbcenti hengerűrtartalmú benzinmotor nem túl ámulatba ejtő hengerűrtartalommal bír, mégis 160 lóerőt ad le 5500-as percenkénti fordulatszámon, a maximális forgatónyomaték pedig 270 Newtonméter 1800-tól kezdődően. A társított DCT váltó pontos, a váltások időben érkeznek, viszont indulásnál kissé nagy a reakcióidő. Finoman ugyan lehet adagolni a gázadást, viszont ha rutinból indulunk, az autó megugrik, ami kellemetlen lehet például egy szűkebb helyre történő beparkolásnál, tolatva, falhoz/párkányhoz közel.

Tehát az 1332 köbcenti érzésre elegendőnek tűnik a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna karakteréhez, viszont szintén érzetre nyomaték terén azért értelemszerűen jóval elmarad a (korábbi) dízel variánsok mögött. Az autó önsúlya közel 2 tonna, ami egy ilyen paraméterekkel rendelkező SUV-nál tulajdonképp alap-elvárás, ennek megfelelően azért a 2.0+ literes erőforrások lennének a preferáltak továbbra is. Bízunk benne, hogy 1 literes 3 hengerest azért nem kap még egyhamar ez a kategória a Nissannál, bár ki tudja, mit hoz a jövő.

S természetesen a fogyasztás az, amin a downsizing a legjobban megmutatkozik, pedig hát pont e téren kellene domborítani. Sajnos a Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 Tekna sem tett így, ugyanis az átlagos érték 11.3-13.2 literre jött ki 100 kilométerre átlagolva, 2 hét távlatában, ügyelve arra, hogy 50-50 százalékaránnyal közlekedjünk városban, illetve városon kívül. Aprópó, város: mélygarázsban meglepően könnyű manőverezni az autóval, köszönhetően agilis fordulékonyságának.

Listaár, tesztautó-ár

Az új Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 listaára 11 085 000 forint, míg a cikkben részletezett modell 11 590 000 forintért vihető haza a kereskedésekből. Mindkét árcédula jellemzően kedvező az ár-érték arányt tekintve.

2021 Nissan X-Trail 1.3 DIG-T 160 DCT Tekna specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres benzinmotor turbóval

Lökettérfogat: 1332 cm³

Maximális teljesítmény: 160 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 270 Nm @ 1800-3250 ford./perc

Erőátvitel: frontkhajtás, DCT automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4690 mm

Szélesség: 1820 mm

Magasság: 1740 mm

Tengelytáv: 2705 mm

Első gumik mérete: 225/55 R19

Hátsó gumik mérete: 225/55 R19

Tömeg, üresen: 1581 kg

Megengedett össztömeg: 2180 kg

Csomagtartó mérete: 565 liter, bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 198 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.5 s (gyári), 11.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 11.1 l/100 km

Országúti: 5.1-6.6 l/100 km

Vegyes: 11.3-13.2 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.3 l/100km

Országúti: 6.3 l/100km

Vegyes: 7.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 184-193 g/km

Bővebb információ a Nissan magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Huawei, Acer Hungary

Utómunka hardver: Acer

LEGFRISSEBB

George Russell diadala Ausztriában: óriási csatában nyerte meg az Osztrák Nagydíjat

0
George Russell folytatta remek formáját a 2026-os Forma–1-es Osztrák Nagydíjon, és a pole pozícióból rajtolva megszerezte idei második futamgyőzelmét. A Mercedes brit pilótája végig...

TESZTJEINK