Főoldal Blog Oldal: 275

[TESZT] Citroën C3 Aircross 1.6 BlueHDi 100 Feel – könnyed légiesség

Nem mindegy, milyen célra-célból választunk autót, ez köztudott. A Citroën C3 Aircross leginkább a bohókás, fiatalos (lekületű) vásárlókat célozza, és ami a legfontosabb: a játékautós tálalás ellenére kifejezetten élhető darab. Teszteltük.

Már a Cactus bebizonyította a francia gyártó palettájáról, hogy igenis van helye az extrémebb, szélsőségesebb megoldásoknak – persze szigorúan jó értelemben véve. Bár a Citroën mindig is értett ahhoz, hogy az épp aktuális trendtől eltérő koncepciókat alkosson (vagy épp saját, egyéni trendvonalakat hozzon létre), ennek ellenére mindig jóleső érzéssel tölti el az embert, ha ilyen, és hasonló projektek születnek.

Nyilvánvalóan a formavilág és a tálalás az, ami a Citroën C3 Aircross-t leginkább különlegessé teszi: SUV-jelleg, személyautós kivitel; olyan az egész, mintha egy játékgyártó figyelembe vette volna az épp aktuális igényeket, és olyat kanyarított volna, ami szinte az össze korosztálynak és nemnek a kedvére tesz. Félreértés ne essék: a Citroën C3 Aircross nem komolytalan, hanem inkább rettentően kellemes és üde színfolt. Valami olyan, amit mindenképp birtokolni kell ahhoz, hogy jókedvre derüljünk a nap kezedtén, amikor a garázsból kiállunk vele.

A tesztelt Citroën C3 Aircross színösszeállítást tekintve is telitalálat volt, egész biztos, ha saját részre vennénk, latba vetnénk ezt a konfigurációt. Az autó rengeteg egyedi színösszeállításban rendelhető, ami remek, és még különlegesebbé teszi az összképet.

Ultraegyedi és ultraszerehető az Aircross

Hasonlóan a feljebb már említett Cactus-hoz, a Citroën C3 Aircross orra gömbölyded, a prime fényszórók az átlagnál magasabban helyezkednek el, alattuk leginkább hangsúlyos a ködlámpafészek-szerű kialakítás, szigorúan más színtónussal körbevett keretezéssel. Ez egyébként párhuzamos jelen esetben a tesztautó tetőívét nagyban meghatározó sínek árnyalataival, vagy épp az oldaltükrök hátsó tokozásának színével. Nagyszerű, igaz? Nem is kell ennél több, már ennyi elég lenne a cukiságfaktor kimaxolásához, hogy netes divatszlenggel éljünk. De ide kell ez, nem kétséges.

Oldalnézetből látszik leginkább, hogy a Citroën C3 Aircross SUV jelleget kapott. Bár a méretezés e téren azért elmarad az átlagtól (persze vannak ugyebár mini SUV-k is), hiszen “mindössze” 4.1 méter hosszt kapott a kocsiszekrény, a magasság 1.6, míg a szélesség 1.7 méteres. Végeredményben megvan a kockaforma, ami szintén ebben a műfajban megengedett, sőt, szinte el is várt.

A sárvédóívek is hangsúlyosak a Citroën C3 Aircross-nál: így még inkább kiemelt lett a szabadidős, túrázós jelleg. A kemény műanyagszegélyek hajlamosak a karcolódásra, ezért óvakodjuk attól, hogy bevágtázzunk C3 Aircrossunkkal erdők sűrűjébe, nem tesz jót. Főként a fényezésnek, ami azért nehézkesebben javítható, mint mondjuk egy műanyag részelem.

Ki lehet újat találni?

Tipikus jelleget hordoz a Citroën C3 Aircross fara, le sem tagadhatná, hogy a jelenlegi paletta oszlopos tagja-képviselője. Ennek megfelelően a hátsó lámpatestek enyhén nyújtottak, de azért a kockaalakzat megmaradt, a LED betétek rajzolata is messzemenően egyedi és jól pozícionálható. A tetőv a C oszloppal együttesen csapott, és kétoldali kicsi oldalablakokkal fogja közre a karosszéria lezárását.

Bohókás-e a Citroën C3 Aircross beltere? Az bizony, ne is számítsunk másra. A külsőre konfigolt színkavalkád annak rendje s módja szerint itt is visszaköszön, s ugyan sok a műanyag, a kemény műanyag – még sincsen olcsó hatása a kialakításnak.

Kellemesen markolható kormánykerék, pont jó átmérővel, a jellegzetes kereszt-átfogásokkal: a Citroën C3 Aircross jellegzetességek minden négyzetcentiméteren jelen vannak, úgy, hogy közben a dizájn egy pillanatig nem megy a praktikum, kényelem rovására.

Megfelelő tálalás egyenlő elvárt szellemiség

Persze tény, hogy szokni kell a Citroën C3 Aircross-szellemiséget. Először is: ki kell békülnünk a sarkított széleknek, erőteljes kockaformáknak, de ha ezen túljutunk, semmiféle extra meglepetés nem ér majd minket. Ugyanakkor nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a Citroën C3 Aircross rétegautónak számít, aki ilyet vesz, tudja jól, mire számítson.

Megfelelően tömött, közepesen kemény ülő- és hátfelületű üléseket kapott a Citroën C3 Aircross. Az üléspozíciók jók, a vezető viszonylag magasról szemlélheti a környezetet menet közben. Elöl a fej- és lábterek optimálisak, minden kézre esik, jól elérhető és értelmezhető egyben.

Hátul is kellemes a helyzet, itt némi kompromisszumot kell kötnünk utazásnál, elsősorban a lábterek visszafogottsága miatt – a tengelytáv egyébként 2.6 méter, ami átlagos. Válltér és fejtér tekintetében szintén átlagos méretezést kapunk kategórián belül, az ülőlapok és támlák ergonómikusak, akár hosszabb utazáshoz is megfelelő kényelemet képesek nyújtani.

Ha utazás és túrázás, akkor csomagok! A Citroën C3 Aircross 410 literes csomagtere sok mindent képes elnyelni, főként, hogy a kialakítás és méretezés optimálisra lett hangolva (rekeszek, mélyített részek, és a többi). Ha az alapméret nem lenne elegendő, akkor 520 literig bővíthetünk az osztott kialakítású hátsó ülések előrehajtogatásával.

Most sem leltünk kifogást az 1.6 BlueHDi kapcsán

Személyes kedvencünk a PSA 1.6 HDi gázolajosa. Alapvetően azért, mert rengeteget bizonyított és bizonyít is a mai napig a folyamatosan finomra hangolt karakterisztika pedig egyre meggyőzőbbé teszi ezt a dízelmotort. Tesztautónkban tehát 1.6 literes, négyhengeres BlueHDi aggregát került, 100 lóerős teljesítménnyel (3750 fordulat/perc), tömör 254 Newtonméter nyomatékkal (1750 fordulat/perc).

Ötfokozatú manuális kéziváltóval zseniális a hajtáslánc, a fokozatok jól hangoltak, a kellő dinamikát, s magát a 254 Nm nyomaték remekbeszabottan kerülmközvetítésre az elöl hajtott kerekekre. Minimális turbólyukkal gyönyörűen kiautózható mindegyik fordulatszámtartomány sebességfokozattól függetlenül, úgy, hogy közben a fogyasztásra sem kell nagyon odafigyelnünk.

Fogyasztásmester

Városban 5.6, országúton 3.9 liter/100 kilométer – kiváló végeredmény a teszthét után, úgy gondoljuk. A városi értéket természetesen lehet lejjebb is faragni, ha nagyon odafigyelünk (igaz, maximum 1-2 tizeddeel mindösszesen), de annyira nincs is szükség rá; a Citroën C3 Aircross átfogó takarékossága mindenért kárpótol. Nem beszélve a feelingről, amit kapunk.

2017 Citroën C3 Aircross 1.6 BlueHDi specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1560 cm³

Maximális teljesítmény: 100 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 254 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, ötfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4154 mm

Szélesség: 1765 mm

Magasság: 1637 mm

Tengelytáv: 2064 mm

Tömeg, üresen: 1203 kg

Megengedett össztömeg: 1825 kg

Csomagtartó mérete: 410 liter, 520 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 175 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:11.5 s (gyári), 11.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.6 l/100 km

Országúti: 3.9 l/100 km

Vegyes: 4.7 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.2 l/100km

Országúti: 4.2 l/100km

Vegyes: 5.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 104 g/km

Bővebb információ a Citroën magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. Fotó: Matei Bence

Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Hóesésben, hegyek közt lett próbára téve az új Ford EcoSport

Nemrég adtunk hírt a Ford EcoSport USA reklámkamoányáról. A mély benyomást keltő képsorok, s maga a szellemiség is hamar elnyerte szimpátiánkat, ráadásul a csatolt kisfilmben hegyvidéki környezetben, havas tájak övezte helyszínen játszódik a cselekmény. Mi most hasonló tálalásban találkoztunk először a vadonatúj Ford EcoSport modellel.

Ha tél, akkor Pilis: havas tájak, síelési, szánkózási lehetőségek karnyújtásnyira. A Ford hazai képviselete ismét kitűnően ráérzett az időzítésre, valamint az EcoSport-hoz köthető, alapvetően lifestyle szellemiség tálalására: egész napos programot vezényelt Visegrádra, majd Zebegénybe, ügyelve arra, hogy olyan helyszíneken járjunk az ízig-vérig szabadidőautó kategóriába sorolt újdonsággal, amely ténylegesen visszaadja az egész történet szellemiségét és hangulatát.

Rövid briefing után el is indult a csapat, beirányozva Visegrádot, ott is stílszerűen a bobpályát. Igazi szabadidős programot lehet arrafelé kanyarítani, legyen tél vagy nyár, mindegy. Konkrétan mi még nem voltunk télvíz idején bobozni, de most ezt is ki lehetett próbálni, jó móka volt.

Nem kevésbé az odafelé vezető út: Szentendrén áthaladva Pilisszentlászló felé vettük az irányt. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy egyértelműen erről érdemes közelíteni Visegrád felé, legyen bármilyen évszak, vagy időjárás. Környezetvédelmi okokból nem igazán sózzák ezt az útszakaszt télen, emiatt féltünk is picit, nehogy gond legyen (az EcoSport elöl hajt) – a meredek útszakaszokon is remekül teljesített az autó. Hókásás, síkos kanyarokban remekül megtartotta stabilitását a kocsiszekrény, igaz, nem voltak bravúros gyorsítások és fékezések, csak a színtiszta, igazi téli autóvezetés.

Visszakanyarodva Visegrádra a bobozáshoz, a helyszínre érkezett meglepetésvendégként Pulai Imre magyar olimpiai bajnok kenus-szánkós. Remek történeteket hallhattunk tőle egy forró tea kíséretében, utána pedig indulhatott a “szabadidősportolás”: a meghívottak egyik fele a bobozást próbálta, a másik fél pedig a Segway által nyújtott élményeket élhette át.

Miután kifáradt mindenki, a Ford EcoSport konvoj beirányozta a visegrádi révátkelőt, s komppal szeltük át a Dunát Zebegényig, majd ott a Natura Hill nevezetű helyszínen kötöttünk ki (nyilván nem szó szerint). Itt újabb meglepetésvendég érkezett Dobó Kata személyében, aki a helyszínen jelentette be, hogy mostantól a Ford EcoSport nagykövetévé avanzsált.

Az eseményről kisfilmet is készítettünk, íme:

Teljesen megújult a Ford EcoSport

Az új, sokoldalúbb és kifinomultabb stílusú Ford EcoSport kompakt SUV most még modernebb technológiákat kínál a magyar vásárlók számára.

A dinamikusabb, keményebb kisugárzású, mégis kifinomultabb külsővel megjelenő új modell 12 látványos fényezéssel, és minden eddiginél több, a személyre szabhatóságot biztosító opcióval rendelhető meg; ez utóbbiak közé tartozik a kontrasztos árnyalatúra festett tető, tetőoszlop, felső ajtókeret, hátsó tetőlégterelő és külső tükörburkolat. A felhasználó-központú, frissebb hatású kabin komfortját ‘lebegő hatású’ 8 colos érintőképernyő és fűthető kormánykerék fokozza, nem beszélve az intelligens tárolási megoldásokról, amelyek közt a több szinten rögzíthető csomagtérpadló is szerepel.

Először rendelhető meg a Ford Performance autói által ihletett, sportos EcoSport ST-Line modellváltozat, és az új EcoSport vásárlói olyan vezetősegítő technológiákra számíthatnak, mint a SYNC 3 kapcsolódási rendszer, az Állítható Sebességhatárolóval kiegészített Sebességtartó Automatika és a Tolatókamera.

A Ford 20 legnagyobb európai piacán 2017-ben 27 százalékkal nőtt az iparág összesített SUV-értékesítése, és jelenleg az ilyen modellek teszik ki a régióban eladott új személygépkocsik több mint egynegyedét. A Ford előrejelzései szerint 2020-ra ez a szám 34 százalékra emelkedik. A Ford európai SUV-értékesítése 2016-ban több mint 30 százalékkal növekedett, 2017-ben pedig a növekedés mértéke meghaladta a 27 százalékot.

A modell 2014-es bemutatása óta a Ford 166.000 darab EcoSport kompakt SUV-t értékesített Európában, és az autó eladásai tavaly 40 százalékkal nőttek. Magyarországon a kompakt SUV szegmens az összes új személyautó eladás 17 százalékát tette ki 2017-ben, ez a szegmens tavaly 53 százalékkal bővült.
Az új Ford EcoSportot a romániai Krajova üzemben készül, amit 200 millió eurós befektetéssel készítettek fel a legmodernebb gyártási folyamatokra; az autó most jelenik meg az európai piacokon, kiegészítve a márka Ford Edge és a Ford Kuga modellekből álló SUV-kínálatát. Az év későbbi szakaszában, nyáron várható még a SUV-hangulatú Fiesta Active crossover bemutatkozása.

Az új Ford EcoSport még karakteresebb stílust, még több kényelmet, sokoldalúságot és választási lehetőséget kínál a vásárlóknak – s mindezt egy SUV funkcionalitásával és egy városi kisautó praktikumával ötvözi.

Az új Ford EcoSport kínálatában most szerepel első ízben a terepen és közúton egyaránt jobb tapadást kínáló Ford Intelligens Összkerékhajtás, amely az új, modern 1.5 literes EcoBlue dízelmotorral, 125 lóerős teljesítménnyel és optimális CO₂-kibocsátással* lesz elérhető.

Takarékos és erős hajtáslánc

A 2018 közepétől megrendelhető Ford Intelligens Összkerékhajtásnak köszönhetően az új EcoSport még jobb vezetési élményt kínál. A technológiát a vadonatúj 1.5 literes Ford EcoBlue dízelmotor és egy hatfokozatú manuális sebességváltó egészíti ki; az erőforrás teljesítménye 125 lóerő, forgatónyomatéka pedig 300 Nm.

A Ford Intelligens Összkerékhajtása észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását az első és a hátsó kerekek között.

A Ford vadonatúj 1.5 literes EcoBlue dízelmotorját arra tervezték, hogy csekélyebb CO₂-emisszió mellett is magasabb teljesítményt adjon le. A kifinomult négyhengeres blokkban innovatív technológiák működnek:

  • Alacsony nyomású kipufogógáz-visszavezetés víz-levegő töltésű hűtőrendszerrel a hatékonyabb égésért és a csekélyebb károsanyag-kibocsátásért
  • Integrált szívórendszer a motor optimális levegőellátásához
  • Magas hőmérsékleti tartományokra tervezett rakétahajtóművek anyagából készített, kis tehetetlenségű turbótöltő a gyorsabb és kontrolláltabb turbó-reakciókért
  • Gyorsabb, csendesebb és precízebb üzemanyag-ellátást biztosító nagy nyomású üzemanyag-befecskendezési rendszer

2018 közepétől jelenik meg a modell kínálatában egy 125 lóerős 1.5 literes EcoBlue dízelből és egy vadonatúj, kis belső súrlódású, hatfokozatú manuális sebességváltóból összeállított elsőkerékhajtású hajtáslánc, ami még csekélyebb CO₂-kibocsátást és üzemanyag-fogyasztást biztosít. Jelenleg ez az elsőkerékhajtású kombináció még a Ford 100 lóerős, 1,5 literes TDCi motorjával rendelhető, amelynek üzemanyag-fogyasztása 4,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 107 g/km.

Ugyancsak szerepel a kínálatban a Ford többszörösen díjnyertes 1.0 literes EcoBoost benzinmotorjának 140 és 125 lóerős változata is 5,2 l/100 km üzemanyag-fogyasztással és 119 g/km CO₂-kibocsátással. A palettán 2018 közepén jelenik meg a 100 lóerős 1.0 literes EcoBoost blokk, amihez hatfokozatú manuális sebességváltó csatlakozik.

A 125 lóerős 1.0 EcoBoost verzióhoz egy hatfokozatú automata is választható lesz, amellyel a vezető kényelmesen, a kormányoszlopra szerelt váltófülekkel is kapcsolhatja a sebességfokozatokat. E változat üzemanyag-fogyasztása 5,8 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 134 g/km lesz.

Az új EcoSport rugózását és irányíthatóságát kifejezetten az európai vásárlók elvárásaihoz igazították a mérnökök, optimalizálva a rugók, a lengéscsillapítók, a kormánymű, a hátsó csatolt lengőkar és az Elektronikus Stabilitásprogram beállításait és a kormányrásegítés mértékét.

Kifinomult stílus, mégis masszív az új Ford EcoSport

Az új Ford EcoSport külső megjelenését a merész és dinamikus SUV-stílus jellemzi, így méltó párja a közepes méretű Kugának és a nagyméretű Edge-nek.

A középen domborúra formált motorháztető letisztultabbá varázsolja az autó orr-részének összhatását; annál is inkább, mert a fűtött ablakmosó-fúvókák a gépháztető alatt rejtőznek. Az EcoSport első részét az új, nagyméretű, trapéz alakú hűtőrács és a látványosan megdöntött fényszórók uralják; ez utóbbiak gázkisüléses technológiával működnek, és a stílusos LED nappali menetfényt is magukban foglalják. A ködfényszórók döntött foglalatának formájához a hátizsákok hevedere adta az ötletet, ami szintén egyértelmű dizájn-utalás az autó kalandkedvelő hangulatára.

A formatervezők az EcoSport hátsó lökhárítóját és hátsó világítását is átalakították, hogy letisztultabb és harmonikusabb látványt teremtsenek. A vásárlók 12 mutatós fényezés közül választhatnak, köztük a Lightning Blue és Ruby Red színeket, illetve egy élénk narancssárga Tiger Eye árnyalatot; ráadásul az új, kontrasztos tetőfényezésekkel még inkább saját egyéniségükhöz alakíthatják az autó megjelenését.

Az EcoSport különleges karakterét hatásosan hangsúlyozzák ki az új 17 és 18 colos könnyűfém keréktárcsák, amelyek sokféle felülettel (Magnetic Low Gloss, Shadow Silver, Flash Grey és High Gloss Black) választhatók. Az autó képe még egyedibbé varázsolható a különleges, csomagtérajtóra szerelt pótkerék-opcióval.

Könnyebben használható kezelőszerveivel és lágy tapintású anyagaival az utastér a kifinomultság új szintjét kínálja, ráadásul az ergonomikus kialakítású középkonzolon is kevesebb gomb található. Az új tervezésű ülések mind az első, mind a hátsó sorban kényelmesebbek lettek, és az opcionális részleges bőrkárpitozás minőségibb benyomást kelt. Az állítható kabinvilágítás segítségével az utasok pillanatnyi hangulatukhoz igazíthatják az utastér fényeit; ehhez hétféle szín közül választhatnak.

Az utastér intelligens tárolási megoldásokat kínál, köztük az állítható magasságú raktérpadlót, amit magasabbra emelve növelhető a rejtett rakodórekesz mérete, lejjebb engedve pedig nagyobb – 334 literes – csomagtér alakítható ki. A különleges, acélnál is szilárdabb méhsejt-szerkezetű csomagtérpadló több mint 300 kilogrammal terhelhető. Az első ülések közti konzol tetején felnyitható és csúsztatható kartámasz található; a konzol ideális helyet kínál a tableteknek vagy a rágcsálnivalóknak, a CD-tartó pedig új helyre, a kesztyűtartó fölé került.

Az új EcoSport kínálatában először jelenik meg a sportos EcoSport ST-Line kivitel, csatlakozva az Edge ST-Line, Fiesta ST-Line, Focus ST-Line, Kuga ST-Line, Mondeo ST-Line és S-MAX ST-Line modellváltozatok sorához. A merész kiállású verzió sportos menetdinamikájáról erős és takarékos EcoBoost benzin- és TDCi dízelmotorok gondoskodnak.

Az EcoSport ST-Line látványos elemei a Ford Performance izomautóinak formavilágát idéző lökhárítók és oldalsó légterelő szoknyák, a feketére fényezett tetősínek és fényszórókeretek, a 17 colos Dark Tarnish könnyűfém keréktárcsák, az ST-Line emblémák, az eltérő színű tető és külső tükörházak; mindez az autó alapfelszereltségéhez tartozik. Az utastérből sem hiányozhatnak az ST-Line megoldások: a bőrborítású és alul lapított karimájú kormánykerék, a vörös ültésekkel varrott, környezetbarát reciklált poliészterből készült Miko®-Dinamica betétekkel díszített részleges bőrkárpitozás, a bőrborítású kézifékkar és váltógomb, az ST-Line emblémával díszített küszöbdíszlécek, valamint a rozsdamentes acélból készített sportpedálok.

“Még jobb minőség, fejlettebb technológia és még sokoldalúbb szolgáltatások; az új EcoSportot minden szempontból a kompakt SUV-vásárlók legújabb elvárásaihoz formáltuk” – jelentette ki Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: “Az autósok minden eddiginél több SUV-t vásároltak tavaly, és várakozásain szerint az SUV szegmens idén is tovább növekszik. Ezért is vagyunk büszkék arra, hogy ebben a szegmensben a prémium Edge és a tavaly nagyon sikeresen bevezetett megújult Kuga mellé most egy ízig vérig európai kompakt SUV-t vezetünk be B szegmensbe.”

Újragondolt vezetéssegítő technológia

Az új Ford EcoSport erősségei közé tartozik a magas, SUV-stílusú üléshelyzet és az élvezetes Ford-menetdinamika, ám még ezek az előnyök is tovább fokozhatók a fejlett technológiák segítségével.

A Ford kifinomult SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszere kompatibilis az Apple CarPlay and Android Auto™ rendszerekkel. A SYNC 3 az EcoSport ‘lebegő kialakítású’ 8 colos érintőképernyőjéről vezérelhető, amit a felhasználók a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhetnek. A SYNC 3 rendszer 6,5 colos színes érintőképernyővel is megrendelhető, és a kínálatban egy 4,2 colos színes kijelző is szerepel Bluetooth-kompatibilitással és két USB-bemenettel.

A zenehallgatás élményét egy új B&O PLAY hangrendszer emeli új szintre; a tíz hangszórót (köztük egy csomagtérben elhelyezett mélynyomót és egy műszerfalba épített középhang-sugárzót) kifejezetten az EcoSport utasteréhez kalibrálták, és a legmodernebb digitális jelerősítővel kötötték össze a precíz kiegyenlítés és hangkeverés, valamint a surround hanghatás érdekében.

Az EcoSport kínálatában most először jelenik meg a sebességkorlátozások betartását segítő Állítható Sebességhatárolóval kiegészített Sebességtartó Automatika, valamint a magabiztos és biztonságos parkolást biztosító Tolatókamera is.

Az automatikus fényszórók és az esőérzékelő ablaktörlők sok terhet levesznek az autós válláról, aki így jobban összpontosíthat a forgalomra, miközben élvezi a fűtött kormánykerék és az Elektronikus Automatikus Hőmérsékletszabályozás kényelmét. A vezetés kényelmét olyan megoldások is növelik, mint az új, 4,2 colos digitális műszeregység, amelyen könnyen áttekinthetők a legfontosabb információk, vagy a motorosan behajtható külső visszapillantók, amelyek fűthetők is, így az autós hamarabb indulhat útnak a fagyos reggeleken.

A vezetősegítő technológiák kínálatában megtalálható még a Holttérfigyelő is, ami jelzi, ha egy autó jelenik meg a Ford holtterében, valamint az alapfelszereltséghez tartozó Borulásvédelem, ami a motor forgatónyomatékának szabályozásával segít, hogy a vezető mindig megőrizze uralmát a jármű fölött.

Az utasvédelem elemei közt fontos megemlíteni a vezető- és utasoldali első légzsákokat, a vezetőoldali térdlégzsákot, az új oldallégzsákot, ami extra védelmet biztosít a mellkasnak, és különleges tervezésével elmozdítja az utasok testét a behatástól, valamint az új függönylégzsákot, ami maximális oldalirányú védelmet biztosít. Az EcoSport védelme is minden eddiginél hatásosabb lett: az alapfelszereltségnek a riasztórendszer is része.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.

Kisfilm: Sony

Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Íme, az új BMW X4

Egyéniség, teljesítmény és innováció egy minden korábbinál összetettebb csomagban: megérkezett az új BMW X4, amely új fejezetet nyit a prémium középkategória első Sports Activity Coupé modelljének sikertörténetében.

A prémium középkategória első Sports Activity Coupé modelljének sikertörténetében, mintegy 200 000 darab eladott példány után most új fejezet veszi kezdetét. A BMW X4 második generációja még nagyobb hangsúlyt fektet a sportos menetteljesítmény és a magabiztos kisugárzás kettősére, amely 2018 márciusában, a Genfi Nemzetközi Autószalonon ünnepli világpremierjét.

Az új BMW X4 formanyelve az erőteljes agilitás és a határozott kiállás párosának hamisítatlan szimbiózisát kelti életre. Az 54 milliméterrel megnyújtott tengelytávolság mellett a karosszéria 81 milliméterrel hosszabb, 37 milliméterrel szélesebb és 3 milliméterrel alacsonyabb lett, a dinamikusan ívelt vonalvezetés és az extravagáns arányok így a BMW X modellcsalád egyik legszembetűnőbb tagjává emelik az újdonságot.
A bajor prémiumgyártó ügyfeleit modern kialakítású, prémium hangulat fogadja, az utasteret a precíz összeszerelési minőség és az elsőosztályú elegancia BMW által fémjelzett egysége járja át. A műszerfal ezúttal is a vezetőre összpontosít, a dinamikus vezetési élményről pedig újratervezett sportülések és térdvédő párnák gondoskodnak.

A tökéletes személyre szabhatóság lehetőségeit az xLine, M Sport X és M Sport felszereltségi csomagok teremtik meg, miközben a BMW X4 mostantól az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető BMW Individual tételekkel is felruházható.
Piaci bevezetés háromféle benzines és négyféle dízelüzemű erőforrással, amelyek maximálisan lefedik a 135 kW / 184 lóerő és 265 kW / 360 lóerő közötti teljesítmény-tartományt (100 kilométerre vetített 5,4–9,0 liter átlagos üzemanyag-fogyasztás és kilométerenkénti 142–209 gramm kombinált károsanyag-kibocsátás mellett). A motorok teljesítményét és forgatónyomatékát minden esetben a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó továbbítja a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás osztóművébe (mindkettő az új BMW X4 széleskörű alapfelszereltségének része).

Két BMW M Performance modell: a BMW X4 M40i és a BMW X4 M40d a letaglózó teljesítmény, az összetéveszthetetlenül egyedi megjelenés és a kivételesen gazdag felszereltség magával ragadó kombinációját kínálja fel az ügyfeleknek.

típus-specifikus, kifejezetten az új BMW X4 menettulajdonságai szerint továbbfejlesztett és még tovább könnyített futómű-technológia érezhetően élénkebb menetdinamikával ruházza fel az új Sports Activity Coupé modellt. A prémium minőségű futómű-technológia alapfelszereltségi tételei és extrafelszereltségi opciói között a változó áttételű sportkormány, a Performance Control teljesítményvezérlő funkció, az adaptív M sport futómű, az M Sport differenciálmű és az M Sport fékrendszer is megtalálható.
A BMW EfficientLightweight stratégia alapelveinek széleskörű alkalmazásával a tervezőmérnökök az elődmodellhez képest mintegy 50 kilogrammal csökkentették a BMW X4 saját tömegét, amellyel párhuzamosan az új Sports Activity Coupé modell légellenállási együtthatója is tovább javult: 0,30-as (Cd) értékével az új BMW X4 vadonatúj mércét állít fel kategóriájában.
Az iDrive operációs rendszer legkorszerűbb változata mellett az intelligens hangvezérlés is a modell széleskörű alapfelszereltségének része. Az opcionális extrafelszereltség részeként a központi kijelző érintőképernyő funkciója és a BMW Gesztusvezérlés is megrendelhető.

Az utazás kényelmét és biztonságát csúcstechnológiás vezetést támogató rendszerek fokozzák. Az opcionális extrafelszereltségként elérhető Driving Assistant Plus csomag része a kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant), illetve az oldalirányú ütközést megelőző rendszerrel együttműködő sávtartó asszisztens is (Lane Keeping Assistant with Active Side Collision Protection).

A

Az új Honda Civic 1.6 i-DTEC menetdinamikája és kifinomultsága is sokat javult

A tizedik generációs Honda Civic lendületes megjelenésű, ötajtós karosszériával és sportos, kifinomult, négyajtós változatban érhető el az európai piacon. A modell jelentős mérföldkő a Honda számára az alsó-középkategóriában, ezt bizonyítja, hogy piaci bevezetését a márka történetének legátfogóbb fejlesztési folyamata előzte meg.

A különös gondosság korántsem véletlen, elvégre a Civic a Honda európai kínálatának legfontosabb típusa, több százezer példány kelt el az elmúlt évtizedekben, és a márka történetében is jelentős szerepet játszott. Sok európai vásárló számára a Civic egyet jelent a Honda márkával, ezért a fejlesztőcsapat legfőbb célkitűzése az volt, hogy éppoly dinamikus formában folytassa pályafutását, amilyen maga a vállalat.

“A tizedik nemzedék sorozatgyártását a Honda történetének legátfogóbb, legnagyobb szabású fejlesztési programja előzte meg” – avatott be a háttérfolyamatok részleteibe Mitsuru Kariya vezetőmérnök, a nemzetközi Civic-projekt irányítója. “A kutatási és fejlesztési folyamatokba az értékesítésért, valamint a gyártási metódusokért felelős kollégákat is bevontuk szerte a világon, így tulajdonképpen észak- és dél-amerikai, európai és ázsiai szakemberek tudásának összegzéseként látott napvilágot az új Civic. Ez az autó a valaha volt legsportosabb Civic, takarékosság, helykínálat, menetbiztonság és minőségérzet terén is új mércét a szegmensben” – fűzte hozzá.

Ahhoz, hogy az új Civic versenyképes áron, alacsony üzemanyag-fogyasztással és hatékony gyártási folyamat eredményeként kerülhessen a szalonokba, a karosszériaszerkezetet, az aerodinamikát és a futómű-konstrukciót illetően is új gondolkodásmódra volt szükség. Ezt jelképezi a fejlesztés szlogenje, az “otokomae”, ami magyarra fordítva annyit tesz: világos cél. Emellett az otokomae a kecsesség, az elegancia és a belső szépség iránti érzéket is kifejezi, így a lehető legpontosabban írja le a Honda szakembereinek törekvését.

Bárhogy is, a mérnökök a fejlesztés minden egyes fázisát követően alapos tesztelésnek vetette alá a modellt, vizsgálva a menetkomfortot, a kezelhetőséget, a kormányzást, az NVH-értékeket, az utasér minőségérzetét és úgy általában az autó kifinomultságát.

A negyvenéves modellmúlt tapasztalataira építve ismét olyan Civic született, ami megfelel az ősmodell kapcsán megfogalmazott irányelvnek: “Egy autó az embereknek, egy autó a világnak.” Egyszerre egyedi, sportos, sokoldalú és praktikus, ugyanakkor egyedülállóan dinamikus, s különleges vezetési élményt nyújt.

A céltudatos sziluett sziklaszilárd állásfoglalás a sportos karakter mellett, csak úgy, mint a jelentős méretváltozás, tudniillik az új Civic szélesebb, hosszabb és alacsonyabb elődjeinél. Mindemellett rövid túlnyúlásai és “feszes” vonalai aerodinamikai hatékonyságáról árulkodnak, akárcsak az agresszív orr-rész, a hangsúlyos kerékjárati ív, valamint a markáns első és hátsó légbeömlő.

A vadonatúj Civicet azért dolgozták át egészen az alapoktól, hogy még fürgébbé, agilisabbá váljon. A kis tömegű, nagy merevségű kocsitest új, innovatív tervezési és gyártási folyamatok révén jött létre, legfőbb ismérve az alacsony súlypont, és hogy olyan szofisztikált futómű alkalmazását tette lehetővé, ami jelentősen fokozza a vezetési élményt és a menetkomfortot.

Az új, szélesebb és hosszabb padlólemeznek köszönhetően a belsőtér kategóriaelső helykínálattal büszkélkedhet. Maga a kabin letisztult, rendezett benyomást kelt, vonzerejét kimagasló összeszerelési és anyagminőség, valamint sok-sok új kiegészítő növeli. Az egyik legnagyobb különbség a kilencedik generációhoz viszonyítva, hogy a vezetőülés lejjebb került, ezáltal a pilóta és az autó kapcsolata még közvetlenebbé vált, nem mellesleg – előre-hátra nézve egyaránt – jelentősen nőtt a szabad látómező. Ráadásként fejedelmi környezet várja az utasokat is, hiszen a beltér és a csomagtartó befogadóképessége egyaránt párját ritkítja, miként a variálhatóság is egyedülálló. A Honda Connect szórakoztatóelektronikai és információs rendszer második generációja Apple CarPlay és Android Auto kapcsolat kiépítésére is alkalmas*.

A 2018-as Civicben vadonatúj, 120 LE-s 1.6 i-DTEC erőforrás debütál, melyet úgy terveztek a Honda mérnökei, hogy magával ragadó, dinamikus vezetési élményt nyújtson. (Emellett a korábban bemutatott benzines erőforrás továbbra is elérhető.)

Hogy a kiemelkedő motorerő dacára mindig garantált legyen a célba érés, a Honda SENSING menetbiztonsági és vezetést segítő csomag minden modellváltozathoz alapáron jár.

Az új ötajtós Civic Európában, a Honda angliai gyáregységében készül, innen exportálják a nemzetközi piacokra, míg az európai vásárlóknak szánt négyajtós kivitelt továbbra is a Honda törökországi üzemében szerelik össze.

A koncepció, a megközelítés és az alkalmazott technológiák mind-mind azt bizonyítják, hogy a Honda továbbra is sportos márka, amely élen jár a műszaki fejlesztésekben, s elkötelezett az európai vásárlók, illetve az alsó-középkategória iránt.

 

Valódi, kapcsolódó történetekre építkezik az új Ford EcoSport SUV amerikai reklámkampánya

2017-ben a SUV-modellek értékesítése rekordszintet ért el az észak-amerikai piacon, s a Ford idén arra készül, hogy az USA-ban most megjelenő EcoSport és a vadonatúj Expedition révén megismétli ezt a bravúrt.

A kis EcoSport és a nagyméretű Expedition izgalmasan egészíti ki a Ford egyre népszerűbb SUV-kínálatát az USA-ban; ez már csak azért is fontos a vállalat számára, mert az elmúlt hat évben 28 százalékkal növekedtek a szabadidőautó-szegmens értékesítési eredményei.

„Az SUV-k izgalmasak, mi pedig most két új modellel jelentkezünk a piacon – méghozzá olyan autókkal, amelyek két teljesen különböző vásárlói kört szólítanak meg” – nyilatkozta Michael O’Brien, a Ford SUV-termékcsoportjáért felelős marketing-igazgató. „Legyen szó akár olyan vevőkről, akik szeretnének ugyan kisebb autóra váltani, de szükségük van az SUV-képességekre, akár pedig olyanokról, akiknek nagyobb autó kell a növekvő család mellé, a Ford termékkínálatában biztosan megtalálják a nekik való járművet.”

Az EcoSport éppen a megfelelő időben jelenik meg Észak-Amerika leggyorsabban gyarapodó szegmensében, a kisméretű SUV-modellek kategóriájában, aminek népszerűségét az táplálja, hogy egyre több ’baby boomer’, cseréli kisebbre eddig használt autóját. Ez a szegmens csupán elmúlt három évben több mint háromszorosára nőtt az USA-ban, ahol 2010-ben még csupán 9000 ilyen autót adtak el, 2017-ben viszont már 425.000 darabot. Miközben az amerikai autóipar teljesítménye tavaly átlagosan 1,8 százalékkal csökkent, a kisméretű SUV-k szegmense 7 százalékkal gyarapodott.

Megosztani az élményeket és meghódítani az életetAz EcoSport megjelenését mától egy többféle médiafelületen futó marketingkampány támogatja, amelyben új televíziós reklámfilmek is szerepelnek. A szokásos újsághirdetések és plakátok mellett a közösségi oldalak (Facebook, Instagram és Twitter) is komoly szerepet kapnak, s mindezt YouTube-videók, digitális rádióreklámok, valamint a multikulturális vásárlókat célzó exkluzív hirdetések egészítik ki.

https://www.youtube.com/watch?v=BqFQuLbl1bk

Amellett, hogy a Ford egyre nagyobb potenciált lát az amerikai SUV-piacban, a vállalat az EcoSport reklámoktól azt várja, hogy felkeltse a spanyol ajkú női vásárlók egyre nagyobb számú csoportjának figyelmét.

„Az amerikai piac legelső EcoSport modelljének kampánya – aminek címe „Életemben először” – pénteken indult olyan tévés reklámfilmekkel, amelyek valódi emberek valódi történeteit elmesélve keltik életre az „Életemben először” élményét. A két első reklámfilm egyikében például egy nő például az édesanyja régi álmát valósítja meg, amikor elviszi őt egy éjszakai síelésre” – mondta el Györke Orsolya, a Ford Magyarország PR igazgatója.

A Ford kreatív partnere, a WPP hálózat tagjaként működő GTB ügynökség olyan digitális elemmel is kiegészíti a témát, aminek segítségével a vásárlók is bevonhatók a kampányba. Az erre a célra létrehozott www.firsteverecosport.com internetes honlap látogatói megválaszolhatják a következő kérdést: „Mi az, amit legelső alkalommal szeretne megtenni?”, és a vállalat néhányuk álmát valóra is váltja majd. A nyerteseket júniusban választják ki annak alapján, hogy kívánságuk mennyire fontos, kreatív és eredeti.

„A Ford SUV filmek nem is annyira a kemény terepeket meghódító emberekről szólnak, inkább azokról, akik meghódítják az életet” – magyarázta Györke Orsolya a Ford Magyarország PR igazgatója, majd hozzátette: „E kampányokban nem az autók, hanem az emberek a főszereplők.”

88. Genfi Autószalon: egy igazi Toyota legenda visszatérése

A környezetbarát hibrid autóiról ismert Toyota bejelentette, hogy a 2018-as Genfi Autószalonon visszatér a márka egyik legendás sportautója.

Ennél többet azonban nem árult el a nem mindennapi sportautó és motorsport hagyományokkal rendelkező japán gyártó, így a rajongóknak egyelőre ennyivel, és egy sokat sejtető ám keveset mutató fotóval, netalán némi találgatással kell beérnie.

A magát jelenleg is számos versenysorozatban, köztük a Rally Világbajnokságban a Yaris WRC-vel, a Hosszútávú Világbajnokságon pedig az 1000 lóerős TS050 hibrid versenygéppel megmérető Toyota utcai sportautó kínálata jelenleg a Yaris GRMN sportkompaktból és a GT86 sportkupéból áll. Előbbit egy kompresszoros feltöltésű, 1.8 literes, 212 lőerős VVT-i benzinmotor, utóbbit pedig egy 2.0 literes 200 lóerős Boxer benzinmotor hajtja. A Toyota prémium márkája, a Lexus jelenleg két sportautót kínál, a RC sportkupét és az LC szupersportkupét.

Az RC elérhető egy 245 lóerős, 2.0 literes turbó benzinmotorral, egy 2.5 literes, 223 lóerős full hibrid motorral, és egy 5.0 literes 477 lóerős V8-as benzinmotorral is. Az igazi nagyvad LC rendelhető egy 3.5 literes, 299 lóerős V6-os Multi Stage Hybrid motorral, és az 5.0 literes, 477 lóerős V8-as benzines erőforrással. A Toyota ezen felül tavaly októberben, a Tokiói Autószalonon leleplezett egy Toyota GR HV Sports névre hallgató koncepcióautót, amely első ránézésre a TOYOTA GAZOO Racing csapat TS050 Hybrid versenygépére emlékeztet, ami a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) mezőnyében versenyez, de akár GT86 gonosz ikertestvére is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ennek a sportautónak a belsejében környezetbarát hibrid szív dobog.

A klasszikus targatető ötlete a Toyota legendás, nyitott tetős sportautóitól, a Toyota Sports 800 (más néven Yotahachi) és a Supra modellektől származik. Azt a tanulmányt az a THS-R (Toyota Hybrid System-Racing) rendszer hajtja, amit a TS050 Hybrid versenygépben tökéletesítettek.

Arról azonban, hogy a Toyota Genfben melyik legendás sportautójának újjászületésére készül, egyelőre semmi biztosat nem tudni. Vajon a Celica, netalán a Supra kelt új életre a japán mérnökök munkájának köszönhetően? Jelenleg épp úgy csak találgatásokba bocsátkozhatunk, mint annak kapcsán, hogy vajon milyen motor hajtja majd az új sportgépet? Lehet, hogy ebben is hibrid szív dobog majd?

Az autó sokat sejtető sziluettje mindenesetre gondolatébresztő, sokaknak talán már a nyelvén a sejtett/vágyott modell neve, egyelőre azonban nem marad más, mint a találgatás, legkésőbb március 6-án, 9:45-kor ugyanakkor minden kiderül.

Egy azonban biztosnak tűnik: a Toyota valószínűleg ezúttal sem éri be egy újabb koncepcióval, s bármelyik modellről legyen is szó, a japán gyártó egy legendás sportkocsija hamarosan újra megjelenik az utakon.

[TESZT] Suzuki SX4 S-Cross 1.0 GL+ 6AT – downsizinggal, automatával is optimális hatásfok

Még 2016 vége felé mutatkozott be a nagyjából modellciklusa felénél járó Suzuki SX4 S-Cross ráncfelvarrott verziója. Azóta több ízben járt nálunk a modell, természetesen több hajtáslánc-variációval, most az 1 literes automataváltóst vettük górcső alá.

Némi visszatekintés: az elsőgenerációs Suzuki SX4 S-Cross 2012 decemberében mutatkozott be Párizsban, s már akkor azt rebesgették, hogy tulajdonképp a SX4 utódjaként érkezik a palettára a teljes egészében újragondolt koncepció. Aztán később, a találgatások ellenére már jól körvonalazódott, hogy a Suzuki SX4 S-Cross önállóan megállja a helyét. S nagy valószínűséggel sikerült is mindezt megvalósítania a Suzuki-nak, hiszen a gyártás kezdetétől nemzetközileg is optimális fogadtatást kap, és kapott az autó.

Máig számtalan variációja létezik a Suzuki SX4 S-Cross modellnek, ez alapvetően a hajtáslánc különböző megközelítéseiből fakad. Teszten tehát a benzines paletta 3 hengeres, 1 literes egysége, ráadásul automataváltóval megspékelve.

Konzervatív formavilág szegmensen belül

Az új Suzuki SX4 S-Cross formavilága hasonlít sokban az elődéhez (a korai SX4-hez semmiféleképp, bár ahhoz nem is nagyon hasonlított soha).

A hűtmaszk egyértelműen hangsúlyosabb lett, a far részleteit is csiszolták, így adva egy jobban emészhető vizuális egységet az autónak. Az enyhén csapott palackorr-jelleg a domináns, lefelé ívelő fényszóró rajzolattal, kissé alulra helyezett hűtőmaszk-beömlő kialakítással, sok krómmal – nyomokban prémium jelleget felvonultató ezüstös berakásokkal, matt, az offroad jelleget megszellőztető részelemekkel megspékelve. Jellegzetesen Suzukis a jelleg tehát, ezt támasztja alá a hangsúlyos Suzuki logó is a maszkon, mely talán jóval nagyobbra sikerült arányaiban véve az elődökétől, vagy a párhuzamosan futó modellekétől.

Mivel kifejezetten nagy a crossover modellkínálat, ezért talán nem is meglepő, hogy az oldalnézet ébreszthet leginkább déja vu érzetet a szemlélődőben, hiszen a számítógépek szoftverei által leginkább kedvezőnek tartott cw értékeket szem előtt tartva kerülnek ki a végső skiccek a tervezőasztalra. Egy crossover esetében, főként, ha az alsó-közép, illetve a középkategória határmezsgyéjén brillíroz, ilyen lesz a végeredmény, mint a Suzuki SX4 S-Cross esetében; tudnánk még párhuzamot vonni egyéb japán márkákkal, de véleményünk szerint nem kell túl nagy fantázia és képzelőerő ahhoz, hogy mindezt ki-ki maga tegye meg.

Túrázáshoz, szabadidőautózáshoz tervezve

Felfelé húzódó övvonalak, lekeskenyített hátsó ablaküveg-felületek, leheletvékony C oszlop a jó vezethetőség mellett, valamint emelt hasmagasság, robosztusnak ható jelleg a bizonyítéka annak, hogy a Suzuki SX4 S-Cross a már jól bevált recept szerint lett megálmodva. Ennek folyományaként a modell tulajdonképpen nem is mutat túl sok újat és formabontót a dizájnt tekintve – globálisan értve, a Suzuki palettáján mindezidáig, azaz a gyártás és forgalmazás megkezdéséig hasonló, két kategória közti áthidaló megoldás (erre is utal ugyebár a crossover kifejezés) nem volt.

17 col átmérőjű keréktárcsákon gurul a Suzuki SX4 S-Cross, a kaszi 4300 milliméteres hosszához, valamint 1575 milliméteres magasságához remekül passzolnak a méretarányok, a 2600 milliméteres tengelytáv talán ezáltal még jobban kihangsúlyozott, még szélesebbnek tűnik.

Amikor nemrégiben Esztergomban jártunk, az új Suzuki Vitara gyártásának ünnepélyes megkezdésén, már akkor konstatáltuk: van rokoni szál a Suzuki SX4 S-Cross és a Vitara közt, legalábbis, ami a fart, és annak összetevőit illeti. Konkrétan a helyzetjelzőkre gondolunk: jó, jó, nem észveszejtő a párhuzam, viszont az tény, hogy hasonló rajzolatot, ívelést vonultat fel ez a részlet – de vissza a gyökerekhez, Vitara tesztek majd később születnek. A hátsó lámpaburák tehát szorosan az ötödik ajtó üvegfelülete alatt foglalnak helyet, követve a vonalvezetést, valamint a front csapott mivolta itt pont az ellenkezőjére fordul a megvalósítás tekintetében. A lökhárítóelem itt is matt, tömör műanyaggal erősít, csakúgy, mint az autó körkörös kialakítása a küszöböknél például, nem nélkülözve a fémes hatású egységek használatát sem.

Japán letisztultság az enteriőrben

A beltér is jellegzetesen hordozza a japán letisztultságot, azon belül a Suzuki-ra jellemző komplex környezetet kapjuk. A kormánykerék már ismert lehet más Suzuki modellekből, tehát a háromküllős, jól és átláthatóan elrendezett kezelőszervekkel számolhatunk a bal és jobb hüvelykujjunknál vezetés közben. Jó tapintással, érezhetően kellemes minőségű anyagokból felépítve domborít tehát az enteriőr, korrekt elrendezésű központi műszeregységgel, nem túlbonyolított középkonzollal és felhasználóbarát kezelőszerv-elrendezéssel kiegészítve.

Ellenállónak és strapabírónak ígérkező kárpitozást kaptak a GL+ felszereltségű tesztautóban az ülések, melyek elöl kényelmesek, remekbeszabottan állíthatók és hangolhatók a leginkább testreszabott vezetési élményhez. Mivel a Suzuki SX4 S-Cross felépítése magasabb, ebből adódóan az ülések pozicionálása is kicsivel átlag feletti, úgyhogy a kilátás tökély, a vékonyra húzott A és C oszlopok miatt a körben kilátás is nagyszerű.

Tágas hátsó helykínálattal bír a Suzuki SX4 S-Cross, ami gyakorlatban annyit jelent, hogy három közepes testalkatú felnőtt akár hosszabb távon is kényelmesen utazhat. Relatív persze a hosszabb táv, tesztjeink során huzamosabban 50-60 kilométert mentünk egy-egy ki-és beszállással, úgyhogy keményebb, 5-600 kilométeres túrák utáni konzekvenciát nem tudunk levonni egyelőre.

430 liter alaphangon sem kevés – ekkora raktérkapacitása van a Suzuki SX4 S-Cross-nak. Mindez a 40:60 arányban dönthető hátsó üléssornak köszönhetően 1269 literre bővíthető, tehát két utassal majd’ másfél köbméter hasznos pakolóhellyel számolhatunk.

Hatgangos automataváltó, háromhengeres egyliteres

3 hengeres, 1 literes motorhoz automataváltót? Tessék? Van ilyen? Persze, a Suzuki bevállalja, volt már a Celerio-nál is hasonló tapasztalatunk – mármint ami az apró motor-automataváltó párosítást illeti.

Érdekes módon nem éreztük, hogy bármiféle hiányt szenvedne az autó, mondjuk dinamika vagy motorkarakterisztika terén: a 988 köbcentis benzines 112 lóerőt produkál maximumon, 5500-as percenkénti fordulatszámon. A nyomatélcsúcs 170 Newtonméter, ez az érték 2000 és 3500 közt áll rendelkezésre. Fentieknek megfelelően az SX4 S-Cross tesztautó robbanékony, optimális gyorsulást ad, a hajtáshoz társított 6 sebességes autömataváltó pontosan rendezgeti a megfelelő fokozatokat – akár legyen szó gyorsításról, vagy visszakapcsolást igénylő ténykedésről (például hirtelen előzés).

A motor nem túl kiegyensúlyozott, de ez nagyjából minden hasonló katehóroiában versenyző delikvensről elmondható, amelyek 3 hengeresekkel állnak rajthoz. Alapjáratnál érződik alapfokú rezonancia, ez gázadásra megszűnik, de ahogy visszaáll a fordulatszám 8-900 környékére, ismért érződik.

Nem baj, hogy csak elöl hajt

Létezik ALLGRIP verzió is a felszereltségi listán, ki is fogjuk próbálni, addig azonban beérjük a most tapasztaltakkal. Azzal együtt, hogy az első kerek hajtottak, remek stabilitást nyújt az ezres SX4 S-Cross, úgy, hogy volt szerencsénk hóban-fagyban is próbára tenni az autót a szélsőségesebbre fordult időjárásnak köszönhetően.

Városi araszolgatással, némi gyorsabb forgalmú úton történő haladással, valamint elővárosi szakaszokon való közlekedéssel az átlagfogyasztás 6.2 liter/100 kilométer lett, ebből a konkrét városi üzemanyag-felhasználás 7.3, míg az országúti 4.8 liter lett 100 kilométerre átlagolva.

2017 Suzuki SX4 S-Cross 1.0 GL+ 6AT specifikációk

Motor

Motortípus: háromhengeres benzinmotor turbóval

Lökettérfogat: 998 cm³

Maximális teljesítmény: 112 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 170 Nm @ 2000-3500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4300 mm

Szélesség: 1785 mm

Magasság: 1585 mm

Tengelytáv: 2600 mm

Első gumik mérete: 205/60 R16

Hátsó gumik mérete: 205/60 R16

Tömeg, üresen: 1100 kg

Megengedett össztömeg: 1730 kg

Csomagtartó mérete: 430 liter, 1269 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:11.0 s (gyári), 10.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.8 l/100 km

Országúti: 4.8 l/100 km

Vegyes: 6.7 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.2 l/100km

Országúti: 4.7 l/100km

Vegyes: 5.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 119 g/km

Bővebb információ a Suzuki magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.Fotó: Matei Bence

Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Jól indult a BMW i3 értékesítése 2018-ban is

A BMW Group hazai képviselete 2017-ben új értékesítési rekordot jelenthetett be, az eladások közel 16%-kal nőttek 2016-os képest, melyben mind a BMW, mind a MINI márka sikerei is közrejátszottak.

A BMW i divízió kimagaslóan jól teljesített, tavaly 140 vásárló választotta a BMW i3 és i8 modelleket, mely az i3-as esetében 41%-os értékesítési fejlődést mutatott a megelőző évhez képest. A modellhez igénybe vehető az akár 1 500 000,-Ft értékű állami támogatás, mely hatékonyan segítette a magyarországi értékesítést is.

Idén januárban tovább folytatódik a BMW i3 sikeres hazai szereplése, a 10 db átadott autó továbbra is erős pozíciót jelent a hazai elektromos modellek piacán. A BMW i3 sikereihez hathatósan hozzájárul a tavaly év végén bevezetett frissítés, mely számos technikai és optikai újítást hozott a világ vezető prémium kompakt elektomos autójának. A BMW i modellek védjegyévé vált fekete karosszériasávot, amely a motorháztetőről indulva, a tetőn keresztül egészen az autó hátfaláig fut, az új BMW i3 és BMW i3s modellpáros esetében feketére fényezett A-oszlopok és tetőkeretek egészítik ki. A karosszéria többi elemére elérhető fényezési opciók listája eközben a Melbourne Red tűzpiros metál és az Imperial Blue királykék-metál árnyalatokkal bővül. Az új BMW i3 és az új BMW i3s már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás fényszórókat kap, amelynek a LED-es nappali menetfény, a LED-es tompított fény és a LED-es távolsági fény is része. Az első lökhárító kör alakú fészkeiben elhelyezett irányjelzőket vízszintesen megrajzolt, LED-technológiás irányjelző-csíkok váltják, amely azt jelenti, hogy az üvegborítású csomagtérajtóba épített LED-es hátsó lámpák mellett immáron a modellpáros mindegyik világító funkciója LED-ekkel dolgozik.

Az új BMW i3 elektromos motorja 125 kW / 170 lóerő maximális teljesítményre képes, amelyet – az elektromos hajtásláncok sajátosságaként – már álló helyzetből rendelkezésre álló, 250 Nm csúcs forgatónyomaték egészít ki. A tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt a gázpedál érintésére egy soros hathengeres benzinmotor lendületével gyorsul, a megtorpanás-mentes, folyamatos teljesítmény-átvitelről pedig egy fokozatmentes automataváltó gondoskodik. A modell mindössze 7,3 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig az elektronika 150 km/óránál maximálja.

Az új BMW i3s az elektromos motor 135 kW-ra / 184 lóerőre növelt maximális teljesítményével és 270 Nm csúcs forgatónyomatékával a zéró emissziójú, hangtalan vezetési élmény még sportosabb formáját ígéri. A modell némileg módosított hajtáslánca a megnövelt erőhöz optimalizált teljesítmény-leadás mellett speciális görgőscsapágyakat és újrahangolt motorvezérlő elektronikát is kapott, amelynek eredményeképpen az új BMW i3s az elektromos motor legfelső fordulatszám-tartományában a kategóriateremtő elődmodellhez képest 40 százalékkal nagyobb teljesítményt és forgatónyomatékot képes leadni.

Sőt mi több, a mérnökök az új BMW i3s alá típus-specifikus rugókkal, lengéscsillapítókkal és stabilizátorokkal dolgozó sport futóművet fejlesztettek, a bajor prémiumgyártó ügyfelei pedig a vezetési élménykapcsolón (Driving Experience Control) SPORT vezetési üzemmódot is aktiválhatnak, amely még közvetlenebb gázreakcióval és kisebb kormányzási szöggel fokozza a tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt sportosságát.

Az új BMW i3s modellnek csupán 6,9 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy 160 km/órás végsebessége elérése előtt megfussa az álló rajtos nulla-százas sprintet, miközben a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC) típus-specifikus tesztkörének mérései szerint 100 kilométerre vetített kombinált energiafogyasztása mindössze 14,3 kWh. A modell a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP) mérései szerint egyetlen feltöltéssel 280 kilométer*, illetve 235 – 245 kilométer**, hétköznapi használat során azonban minimum 200 kilométer*** megtételére képes.

2018 februártól a vállalati ügyfelek akár havi 139.000,- forinttól teljes körű tartós bérlet konstrukcióban is hozzájuthatnak egy gazdagon felszerelt autóhoz (további részletek a www.bmw.hu oldalon), mely nemcsak emissziómentes és dinamikus közlekedést, hanem zöld rendszámmal a városok többségében ingyenes parkolást is jelent az ügyfeleknek.

Retromobile 2018: a Peugeot három születésnapot is ünnepel

A 43. Retromobile Kiállítás 2018. február 7-e és 11-e között várja a látogatókat Párizsban, a Porte de Versailles-nál. A Peugeot ez alkalommal az 5-ös szériát – a Type 5 modellt és az ötvenedik születésnapját ünneplő Peugeot 504-et – állítja a középpontba, de hangsúlyt kap a legendás 205 GTI is.

A márka szerelmesei az idén hetvenéves Peugeot 203-at is megcsodálhatják. A fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Peugeot Múzeum a Peugeot 203-at, a Peugeot 404 kabriót, a Peugeot 205 GTi modellt és a Peugeot Exalt tanulmányautót állítja reflektorfénybe.

A 120 000 látogató és rajongó öt napon át ismerkedhet a L’Aventure Peugeot Múzeum által kiválasztott modellekkel:

A Type 5 az egyik legrégibb Peugeot gépjármű. 1893 és 1894 között összesen 14 példány készült belőle. Az 1891-ben debütáló Peugeot a legrégebb óta működő vállalat az autógyártás hőskorában indult, ám ma is aktív az autóipari cégek között.

Az Amicale 504 hozzájárulásával kiállított Peugeot 504 az idén ünnepli ötvenedik születésnapját. Az ezredfordulóig mintegy 3 700 000 példányban gyártott modell kiváló menettulajdonságai alapozták meg az oroszlános márka vezetési élmény tekintetében szerzett hírnevét. Az 1969-ben az Év Autójának választott Peugeot 504 később a világ minden részén nagy népszerűségre tett szert.

A Retromobile standján kiállított járművel vesz részt a Peugeot a 2018-as Tour Auto veterán autóversenyen. A Jean-Pierre Nicolas vezette autó a Peugeot tervezőcsapata által megálmodott új külsővel áll rajthoz.

A Peugeot 203 és 403 szerelmeseinek magángyűjteményéből származó Peugeot 203 a márka második világháborút követő megújulását jelképezi. Eredetileg az 1948-as Párizsi Autószalonon mutatkozott be, és idén lesz hetvenéves.

Kerek évfordulót ünnepel a Pierre Peugeot által alapított sochaux-i Peugeot Múzeum is, amely harminc évvel ezelőtt, 1988. július 4-én nyitotta meg kapuit. A L’Aventure Peugeot több mint 200 év ipartörténetét mutatja be a montbéliard-i kezdetektől egészen a világ meghódításáig. Célja az oroszlános márka örökségének megőrzése, kezelése, továbbvitele és terjesztése.

A Club 404 gyűjtőklubtól kölcsönkapott Peugeot 404 kabrió Sergio Pininfarina, neves karosszériatervező munkája. Ez a ritka hardtop változat 1961 októberében mutatkozott be a Párizsi Autószalonon.

A standon kiállított Peugeot 205 GTi-t a Peugeot France által 2016 augusztusában indított “Mon sacré numéro” projekt keretében, a L’Aventure Peugeot múzeum műhelyében restaurálták. Az 1984 februárjában debütáló Peugeot 205 GTi nagyban hozzájárult a márka sportos imázsához, melyet az 1985-ben és ’86-ban ralivilágbajnok, majd ’87-ben és ’88-ban Paris-Dakar-győztes 205 Turbo 16 sikerei tovább erősítettek.
A magángyűjteményből származó járművet a franciaországi “205 GTi Club” jóvoltából tekinthetik meg az érdeklődők.

Hogy teljes legyen az összkép, a CAAPY egy 1959-es Talbot-Lago America coupét is kiállít. A modellt Carlo Delaisse tervezte, és kevesebb mint 20 példány készült belőle.

A 2014-ben bemutatott előkelő Peugeot Exalt tanulmányautó hangsúlyosan sportos megjelenésével és merész anyagaival a Peugeot limuzinideálját testesíti meg.

A Peugeot Múzeum munkatársai a kiállítás teljes időtartama alatt az 1-es csarnok F062-es standján várják a látogatókat.

A Ford Fiesta 1979-ben gyürkőzött neki a Monte-Carlo Rallynak

Sébastien Ogier magabiztos győzelemmel nyitott a Rally Világbajnokság 2018-as szezonjában, amikor Ford Fiesta WRC gépével első helyezést szerzett a múlt heti Monte-Carlo Rallyn.

A pilótának ez nemcsak a második Fiesta-győzelme volt legendás Monte futamon, hanem immár az ötödik aranyérme Monte-Carlóban. De meg tudná mondani valaki, melyik évben állt legelőször rajthoz a Fiesta minden idők egyik legkeményebb és legkiszámíthatatlanabb rallyversenyén?

Ez 39 éve történt, amikor Ari Vatanen és Roger Clark nekivágtak Fiestáikkal a Monte futamnak, hogy végigszáguldjanak a Monacói Hercegséget körülölelő hegyeken.

1979-ben Vataren, a ’repülő finn’ remek helyezéssel, tizedikként ért célba Mk1 Fiesta S1600 gépével, amelynek 160 lóereje messze elmaradt a többi versenyautó teljesítményétől.

A brit Clark ugyanennek az autónak a Borehamban fejlesztett jobbkormányos változatával állt rajthoz, és a 13. helyen végzett, újabb bizonyítékot szolgáltatva az elsőkerékhajtású Fiesta képességeiről.

A Fiesta S1600 sosem nyert WRC-futamot, de a Fiesta későbbi generációiból kifejlesztett versenygépek világszerte számtalan diadalt arattak. A jelenlegi változat tavaly mutatkozott be Monte-Carlóban, elődje pedig 2011-ben első helyezést szerzett a Svéd Rallyn.

LEGFRISSEBB

Skyscraper: James Hetfield Buick Skylarkja igazi kuriózum a Petersen Automotive Museum...

0
Los Angelesben, a Petersen Automotive Museum-ban sok egyéb mellett az egyik kiemelt kedvencünk volt James Hetfield, a Metallica frontemberének custom Skylark modellje, amely a...

TESZTJEINK