Főoldal Blog Oldal: 279

Elhunyt Ernst A. Hofmann, a szentgotthárdi Opel gyár létrehozója és első vezérigazgatója

Életének nyolcvannyolcadik évében bochumi otthonában elhunyt Ernst A. Hofmann, a szentgotthárdi Opel gyár létrehozója és első vezérigazgatója.

Hofmann 1930-ban a németországi Bochumban született, mérnöki diplomájával a bochumi Opel gyárban helyezkedett el és sok szakmai állomás után hatvan éves korában bízták meg élete legnagyobb és legfontosabb feladatával: létrehozni az Opel első kelet-európai termelő üzemét, a szentgotthárdi autó- és motorgyárat.

Hivatalosan 1990. február elsejével lett az akkor még nem is létező gyár vezérigazgatója, első irodája a Bécs melletti, osztrák Opel gyárban volt. Eleinte onnan intézték az akkor még zömmel adminisztratív előkészületeket, hiszen a gyár létrehozását hivatalosan csak az év őszén jelentette be a cég. Hofmann rövidesen egy Szentgotthárdhoz közeli osztrák faluban telepedett le, onnan járt át naponta az akkor még nem teljesen zökkenőmentes határon Szentgotthárdra, ahol személyesen felügyelte, irányította, ellenőrizte az építkezés minden lépését, majd a gyártósorok beszerelését, beüzemelését. Hihetetlen büszkeséggel állt 1992. március 13-án Antall József miniszterelnök oldalán, amikor az első magyar személyautó, az első Opel Astra elkészült. Pár hónappal később már működött a mai napig is létező motorgyár, októberben pedig Göncz Árpád köztársasági elnökkel együtt avatták föl a szentgotthárdi gyárat.

Ernst A. Hofmann a magyar autóipar megteremtésében játszott úttörő szerepéért 1994. június elsején a Parlamentben Göncz Árpádtól vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést és még ugyanebben az évben díszdoktori címmel ismerte el munkásságát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (a mai Corvinus). Ernst A. Hofmann nyugdíjba vonulásáig,1995 áprilisáig volt a szentgotthárdi Opel gyár igazgatója.

Dános András, az Opel  így emlékezik Hofmann úrról:

Az amerikai anyacég tegeződős világában ő mindig megmaradt Herr Hofmann-nak. Ha valaki úgy szólt volna hozzá, hogy Ernst, talán meg sem hallja, nekünk kollégáknak mindvégig megmaradt Hofmann Úrnak – később és szigorúan egymás közt csak úgy becéztük: Hofi.

Sarkos, szigorú, a gyárak világán kívül szinte semmivel sem foglalkozó mérnök emberként érkezett Magyarországra. A gyárban az idő nagyobbik részét a termelő sorok között töltötte, mindent látni, tudni, ellenőrizni akart és – a nyelvi nehézségek ellenére – nagyon érdekelte az ott dolgozók véleménye. Ez volt az ő világa közel 40 évig, de 60 évesen egy olyan helyzetbe csöppent bele, ami merőben más volt. Hofmannak kivételes szerep jutott a gyárfalakon kívül, minden szándéka ellenére lett közszereplő, aki politikusokkal, helyi közösségek vezetőivel és a médiával találkozott igen sűrűn. A nyugdíj előtti “jutalomjáték”, az, hogy egy addig egyedülálló magyarországi autóipari vállalkozás megteremtésének lehetett az atyja, reflektorfénybe helyzte őt.

Hofmann Úr először bizalmatlan volt, nem értette, nem is igazán érdekelte, hogy mi ez az új helyzet. De rendkívül büszke volt arra, ami Szentgotthárdon a kezei alatt született és ez fokozatosan átlendítette a tartózkodásán, hiszen úgy beszélhetett mindenkinek a gyárról, mint szülő a kedvenc gyermekéről. És eljött a nagy nap, 1992. március 13, péntek, az első Opel Astra ünnepélyes megszületése, amely körül a cég európai első embere, Bob Eaton és Antall József miniszterelnök “bábáskodott”. Hofmann, a szikár és szigorú német úgy állt ott, hogy a meghatottságot és a számára eddig ismeretlen örömteli izgalmat leplezni sem tudta – nem is akarta.

Öt évet dolgozott Magyarországon. Lassacskán engedte közel magához legközelebbi kollégáit is, de az évek múltával ez a kollegiális kapcsolat amolyan atyáskodó bizalmi viszonnyá vált. Ő volt természetesen a Főnök, bármit akartunk is Ő mondta ki a végső szót. Ha jöttünk valami kéréssel, a leggyakoribb első reakciója az volt: no way – azaz: szó sem lehet róla. Az idő múlásával a no way jelentése megváltozott. Leggyakrabban már a bajusza alatt megjelenő mosoly jelezte: no halljuk mit akartok, győzzetek meg, azután majd meglátjuk.

Amikor büszkén, pályafutása csúcsán 65 évesen elment nyugdíjba, valamennyiünknek hiányzott. És Neki mennyire hiányozhatott a szentgotthárdi nyüzsgés, a gyár zaja és szaga, az ottani kollégák és – bizony – a nyilvánosság is. Visszatért szülővárosába Bochumba, ahol hetvenedik születésnapján még többen meglátogattuk és együtt ünnepeltük Hofmann Úr hetvenedik születésnapját.

Azután eltelt 12 év, 2012-ben húszéves lett az első Opel Astra és mi hívtuk Hofmann urat Szentgotthárdra közös ünneplésre. És jött, ott volt velünk, soványan, kissé már rozogán, de boldogan. Megsimogatta az első Astrát, beszélgetett a régi kollégákkal, egy kis időre reflektorfénybe került megint, örült – majdnem úgy, mint azon a húsz évvel korábbi március 13-án, amikor róla, neki is szólt az ünneplés.

Hofmann Úr most végleg elment. Bochumi otthonában érte a halál 88 évesen. “Hofmann Úr, no way!” – mondhatnánk, de végül is 88 évesen elmenni rendjén való. Köszönjük, amit – a legtágabb értelemben – értünk tett, amit maga után ránk hagyott. Göncz Papa és Hofi most talán lejattol valahol egy égi kocsmában és elbeszélgetnek a magyarországi közös emlékekről… Van miről!!!

50 éves a Toyota Hilux, brutális jubileumi modellel ünnepel a márka

Az off-road autózás területén etalonnak számító Toyota különleges kivitellel ünnepli a világ legnépszerűbb pick-upja, a legendás Hilux 50. évfordulóját.

Az egyedi külső és belső dizájn-megoldásokkal révén azonnal felismerhető Hilux Invincible 50 talán kiválóan megfelel az egyre gyakoribb úgynevezett kettős célú felhasználásra, ahol egy pick-upnak országúti, már-már városi autóként és a legkeményebb terepen is meg kell állnia a helyét.

Az új Toyota Hilux ‘Invincible 50 Chrome Edition’ változat a legendás Toyota pickup születésének 50. évfordulóját ünnepli: a Hilux első generációja 1968. március 21-én mutatkozott be Japánban, majd egy évvel később az európai piacokon is megjelent. A Hilux mára a Toyota egyik legsikeresebb autójává vált, és több mint 18 millió darabos értékesítési eredményével ez a világ legnépszerűbb pickupja. A Hiluxot jelenleg hat országban is gyártják, és a világ 180 országában és régiójában kapható.
Az elmúlt 50 évben a megkérdőjelezhetetlen minőség, elnyűhetetlen tartósság és legendás megbízhatóság hármasáról híressé vált, megállíthatatlan Hilux újra meg újra bizonyította legyőzhetetlenségét, meghódítva az Északi-sarkot, Izland vulkánjait és az Antarktiszt, közben pedig dobogós helyezéseket szerzet a Dakar Rally poklában, ahol épp most is épp előkelő helyen versenyez.

Az új Hilux ‘Invincible 50 Chrome Edition’ annak figyelembe vételével született, hogy egyre nagyobb a kettős célra használható autók iránti kereslet. Az új változat tovább erősíti a modell hírnevét, hiszen keménységét és értékeit olyan egyedi tartozékok fokozzák, amelyek nemcsak azonnal felismerhetővé teszik e különleges modellváltozatot, hanem tökéletesen illenek akár az üzleti, akár a szabadidős felhasználáshoz. Az autó megjelenését kifejezetten egyedivé teszik a krómozott bukócsövek és fellépők, az ugyancsak krómozott gallytörő rács és kartervédő lemez, valamint a fekete színű kerékjárat-szélesítések, amelyek csiszolt felületű, 18 colos könnyűfém keréktárcsákat ölelnek körül. Az első ajtókat “Invincible 50” embléma díszíti. A plató fényezését műanyag bélés óvja, és az utastéri küszöbdíszlécek is műanyagból készültek.

https://www.youtube.com/watch?v=H3i3pGTvils

A Hiluxot egy Stop/Start funkcióval is kiegészített 2.4 D-4D dízelmotor hajtja, amely rendkívül csekély fogyasztás mellett is magas forgatónyomatékot ad le az alacsony és a közepes fordulatszám-tartományokban. A 2,4 literes D-4D blokk teljesítménye 110 kW/150 DIN LE 3.400 1/perc fordulatszámon, forgatónyomatéka pedig 400 Nm 1.600-2.000 1/perc fordulatszám között; a motor átlagos üzemanyag-fogyasztása 6,8 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig mindössze 178 g/km. A Hilux kiválóan megfelel a szabadidős, üzleti és kettős célú felhasználás elvárásainak, amit az értékesítési adatok is hűen tükröznek: tavaly 41.044 darab kelt el az autóból Európában, és ez az eredmény még a 2007-ben felállított 40.104 darabos értékesítési rekordot is túlszárnyalja.

A Volvo XC60 az USA legnépszerűbb szabadidőjárműve

A vadonatúj Volvo XC60 prémium középkategóriás szabadidőjárművet választották meg a 2018. év észak-amerikai szabadidőjárművének.

Az XC60 a második Volvo, amely ebben a kitüntetésben részesült, miután 2016-ban az XC90 nyerte el a ‘North American Utility of the Year’ címet.

“Az észak-amerikai piac létfontosságú márkánk folytonos növekedése szempontjából” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. “Büszkén vesszük át ezt a nagy becsben tartott elismerést. Az XC60 és XC90 modelleink észak-amerikai sikere is arra ösztönöz bennünket, hogy megerősítsük jelenlétünket a piacon. Ugyanezen szándékunkról tanúskodik a több milliárd dolláros beruházási értéket képviselő új, Dél-Karolina állambeli gyártóüzemünk építése is.”

A 2018. Év Észak-Amerikai Autója, Szabadidőjárműve és Pickupja (NACTOY) díjátadón elért siker nem az első idei elismerés az XC60 számára: a modellt januárban 2017 legjobb általános biztonsági teljesítményt nyújtó modelljévé koronázta az Euro NCAP, amelynek 2017-es tesztjein nem kevesebb, mint harminc márka hetven, eltérő méretosztályokba besorolt típusánál ért el magasabb pontszámot a Volvo középkategóriás szabadidőjárműve.

“Stabil a pozíciónk ebben a kulcsfontosságú piaci szegmensben, ahol az előző generációs XC60-ból több mint egy millió példány talált gazdára” – mondta Samuelsson. “Az új XC60 legfrissebb kitüntetése jól érzékelteti, hogy vállalatunk minden erejével fenn kívánja tartani a prémium szabadidőjármű szegmensekben kivívott sikerét.”

A széles körű elismerés nem utolsósorban annak köszönhető, hogy az új XC60 a Volvo legszebb hagyományaihoz méltóan olyan technológiákkal büszkélkedhet, amelyek a ma megvásárolható legbiztonságosabb gépkocsik közé emelik. Az úttörő City Safety rendszert új Steer Assist (kormányerő-rásegítés) funkcióval egészítettük ki. Az Frontális ütközést elkerülő, aktív kormányzás (Oncoming Lane Mitigation) névre keresztelt új biztonsági rendszer segít elkerülni a szemből történő ütközést, míg a Volvo holttérfigyelő rendszere (BLIS) mérsékli a sávváltás során felmerülő ütközési kockázatot.

A Volvo fejlett vezetőtámogató rendszere, a megfelelően felfestett útszakaszokon 130 km/óráig a kormányzásban, gyorsításban és lassításban közreműködő Pilot Assist opcióként rendelhető az új XC60 szabadidőjárműhöz.

“A Volvo XC60 a biztonsági és vezetőtámogatórendszerek terén magasabbra emeli a mércét a kompakt szabadidőjárművek körében, méghozzá hamisítatlan skandináv dizájnnal párosítva” – mondta said Mark Phelan, a NACTOY elnöke.

Az új XC60 szabadidőjármű is megrendelhető a Volvo díjnyertes T8 Twin Engine hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid hajtásláncával. A kínálat csúcsát megtestesítő plug-in hibrid legnagyobb rendszerteljesítménye 407 LE, álló helyzetből 5,3 mp alatt gyorsul 100 km/órára.

A motorválasztékban megtalálhatók még a 190 lóerős D4, illetve a PowerPulse technológiát alkalmazó, 235 lóerős D5 dízelmotorok. Ami a benzinmotorokat illet, a T5 erőforrás 254 lóerős, míg a turbófeltöltővel és kompresszorral egyaránt felszerelt T6 teljesítménye 320 LE, maximális forgatónyomatéka 400 Nm.

Toyota Avalon, a márka új zászlóshajója

Ultramodern padlólemezre épül, technológiájában és stíluselemeiben pedig a prémium középkategóriához igazodik a Toyota új zászlóshajója, az ötméteres Avalon.

Az Avalon 1994 óta áll a Toyota modellkínálatának csúcsán. Az Európában nem forgalmazott típus annak idején előzmények nélkül, a japán belpiaci Crown szedánnak megfelelő, de elsőkerékhajtású modellként került forgalomba. Megjelenése jól érzékeltette azt a privilegizált pozíciót, amit a kilencvenes évekre a Toyota exportpiacain elért; az Artúr-mondakörből kölcsönzött nevű szedán mindig is egyfajta átmenetet képezett a Toyota és prémium márkája, a Lexus között.

Ennek szellemében az új, ötödik generációs modell olyan technológiákat és funkciókat vonultat fel, amelyekre még nem volt példa a Toyota történetében. Ilyen például a szériakivitelben kínált Apple CarPlay integráció, a dinamikus irányjelző, a valódi Yamaha fa, illetve alumínium dekorelemek vagy a motorhang-erősítés. Szintén első ízben kínál Toyota modell adaptív felfüggesztést.

A fejlesztések hátterében a Camry szedánnal bevezetett új TNGA padlólemez alkalmazása áll. A modern, méretezhető platform nemcsak a modell sportos arányaiért felel – az Avalon hosszabb (4978 mm), alacsonyabb (1435 mm) és szélesebb (1849 mm) elődjénél, rövidebb túlnyúlásokkal és nagyobb (2870 mm) tengelytávval -, de az új lemezformálási technológia révén olyan, eddig megvalósíthatatlan, plasztikus részletekkel is gazdagítja a tekintélyes méretű autót, mint amire az ajtókilincseknél vagy a küszöbvonalnál láthatunk példát. A feszesebb vonalak, valamint a teljesen burkolt padlólemez révén elődjénél is kedvezőbb, 0,27-es közegellenállási együtthatóval büszkélkedhet a limuzin.
A LED-es fényszórók ugyancsak a Toyota fejlesztéseinek abszolút élvonalát képviselik. A tompított és távolsági világítás mellett kanyarkövető funkciót és futófényes irányjelzőt tartalmaznak; a fényszóróház különleges, lézeres megmunkálásnak köszönheti aprólékos mintázatát.

Az utastérben – felszereltségi szinttől függően – a Yamaha zongoragyárból származó, valódi fabetétek vagy alumínium dekoráció díszíti a műszerfalat, a könyöklőt és a középkonzolt, a steppelt, kontrasztosan varrott, perforált üléskárpitok szintén újdonságnak számítanak a márkánál. Az igényes kidolgozást ergonómiailag optimalizált környezet, kategóriaelső hátsó üléssori férőhely és olyan funkcionális kiegészítők jellemzik, mint a hátul is megtalálható szellőzőrostélyok, ülésfűtés vagy USB töltőaljzatok.

A helykínálatot és a megjelenést egyaránt javítja az ultra vékony első középkonzol, amelyen egyedülálló módon rejtett, kihúzható panelen kaptak helyet az okostelefonok töltésére szolgáló funkciók. A vezető előtt kombinált digitális és analóg műszeregység helyezkedik el, fölötte akár 10 colos, színes head-up kijelző található. A multimédiás rendszerek kínálata szintén prémium járműveket idéz. Az online szolgáltatásokat is felvonultató Entune rendszerhez 9 colos érintőképernyő, akár 14 hangszórós, 1200 wattos audiorendszer és az Amazon digitális asszisztense, az autóiparban első ízben integrált, hangvezérelt Alexa tartozik.

A modern hajtáslánc-technológiák terén a Toyota mindig is az abszolút élvonalat képviselte, és ez most sincs másképp: a TNGA padlólemez adta lehetőségeket kihasználva a 3.5 V6 benzinmotor mellett a Camryből ismerős 2.5 literes, négyhengeres benzinmotorral szerelt full hybrid hajtással is megrendelhető a modell. Utóbbi olyan ultramodern technológiákat vonultat fel, mint a villanymotorral működtetett változó szelepvezérlés, a D-4S kettős befecskendezési rendszer vagy a különösen nagy, 14:1 sűrítési viszony. A hibrid hajtás vezérlését, az akkumulátorok elhelyezését is optimalizálták, a fokozatmentes automata erőátvitel egyes felszereltségi szinteken hat szimulált fokozatban kézzel is “kapcsolható.”

Ez utóbbi különösen akkor nyer létjogosultságot, ha kiaknázzuk az olyan sportos fejlesztésekben rejlő potenciált, mint a 650 (!) fokozatban szabályozható, 20 ezredmásodperc alatt váltani képes lengéscsillapítás vagy az újonnan kifejlesztett, dinamikus geometriájú multilink hátsó felfüggesztés. Az eredendően zajtalan, a stratégiai pontokon külön hangszigeteléssel ellátott, digitális zajcsillapítással is felvértezett utastérben alaphelyzetben néma csend uralkodik, de a szívászaj, valamint a motorhang digitális erősítése (a rendszer nem szintetikus hangokat generál, hanem a természeteseket teszi hangsúlyosabbá) révén kívánságra a menetdinamikához illő, valódi sportautós élményben részesülhetnek az utasok.

A pontot az i-re a Toyota Safety Sense P biztonsági csomag teszi fel: minden autó tíz légzsákkal, valamint az autóiparban jelenleg létező összes vezetőtámogató funkcióval felszerelkezve kerül forgalomba.

[TESZT] Suzuki Vitara 1.6 GLX AWD – hóban, fagyban

Nagy nap volt, amikor Esztergomban elkezdődött hivatalosan is a megújult Suzuki Vitara gyártása. Azóta több ízben tesztre fogtuk a modellt, most 1.6 literes szívó benzinessel, összkerékhajtással és GLX felszereltséggel érkezett szerkesztőségünkhöz.

Már az elején sietve hozzá kell tennünk, hogy a jelenleg futó Suzuki Vitara nem egyenlő a korábbi, mára már talán régiesnek tűnő Suzuki Grand Vitara-val, tehát tesztünk szóban forgó modellje a kompaktabb, kisebb verzió – az még a jövő zenéje, hogy mikor érkezik meg az újragondolt Grand Vitara, vélhetőleg nem kell sokat várnunk.

Mindent úgy raktak össze, ahogy kell: legyen fiatalos, praktikus és modern

Sallangoktól mentes az új Suzuki Vitara formaterve, ugyanakkor szigorúan ügyeltek a dizájnerek arra, hogy ténylegesen olyan megközelítésbe helyezzék a sokak által (joggal) felmagasztalt Suzuki Vitara mellé társított igényeket, hogy azok ténylegesen teljesítsék majd a statisztikákat. Köznyelven szólva tehát látszott, hogy meg kell újítani, modernizálni kell a megjelenést, fiatalítani kell a külsőt, belsőt egyaránt. Elvégre a 20-40 éves korcsoport a beirányzott alapvonal (persze nyilván nem kötelező jelleggel), nekik pedig kell a dinamizmus, üdeség.

Félkörben ívelt frontrészt kapunk az új Suzuki Vitara esetében, felfelé húzott vonalvezetésű fényszóró tokozással, markáns, alapvetően a kaszni színére fújt hűtőmaszk idommal, hangsúlyos Suzuki logóval. A légbeömlők alá kanyarított kiegészítő elem mutatós, követi a formaiságot, közepére ügyesen illeszkedik a rendszámtáblahely kialakítása, valamint a kétoldali nappali menetfény LED páros is illusztris látványt, összhangot képvisel.

Mivel terepjáró jelleget kapott az új, 2015-ös Suzuki Vitara, ezért nem meglepő az emelt hasmagasság, valamint az offroad koncepciót követő műanyag szegélyezés a sárvédőíveken, valamint a küszöbvonal alatt, egészen az első (itt megszakad az egység a hűtőmaszkoknál), valamint a hátsó traktusban egyaránt.

Néhány ponton teljesen ugyanaz, mint mondjuk egy Swift. A műszerfal részleteiben kereshetjük például a megoldást

Tulajdonképp az új Suzuki Vitara oldalvezetése nyomokban emlékeztet a korábbi Grand Vitara esetére, értelemszerűen rövidebb tengelytávú tálalással (2500 milliméter). Az oldalablakok arányaiban termetesre húzottak, az övvonal a C oszlop irányába emelkedik, míg az ajtókon jellegzetes, fénytöréssel operáló sziluett fedezhető fel, mely egyenesen a hátsó kerékjárati ív felé mutat, egyfajta sikkességet adva az autó megjelenésének.

17 colos alumíniumfelniket kapott a szerkesztőségünkhöz érkezett Suzuki Vitara tesztautó, növelve a sportosságot, vagy inkább azt mutatva: az újdonság belevaló szabadidőautó is lehet egyben. Persze az, nincs apelláta, igaz, személy szerint biztosan az összkerekes verziót választanám. De sebaj, hamarosan érkezik abból is, majd összegzünk ismét a teszthét után.

Hátsó fertály tekintetében aztán végérvényesen eldől, hogy szorosak a rokoni szálak házon belül – jelen esetben a Suzuki SX4 S-CROSS modellre gondolunk; a hátsó zárófények burái hasonló formát kaptak, mint az imént említett delikvens esetében, míg a terepes jelleget jelentősen hangsúlyozza a magasra húzott műanyagozás vonalvezetése, alul egy megbúvó ködlámpával egyetemben.

Kompakt városi 5 ajtós?

Minden kertelés nélkül: az új Suzuki Vitara kicsinek számít, kategóriájában is. 4175 milliméteres hossz, 1775 milliméter szélesség, 1610 milliméteres magasság – jó, jó, nem egy Jimny, de nem is egy – maradjunk ismét a márkánál – Grand Vitara stílszerűen, vagy egy korábban forgalmazott, leginkább az USA-nak szánt XL7.

A pakolhatóságért az alaphangon 375 literes csomagtér felel, itt akad bővíthetőségre is lehetőség, konkrétan 710 literig lehet gondolkodni, ha a vártnál több csomaggal kelnénk útra. Annak rendje és módja szerint természetesen rendelkezésre áll számos rekesz, rakodóhely-kialakítás, melyek jól kiaknázhatók például egy családi kirándulás esetében.

Érdekes, hogy számottevő újdonsággal nem találkozhatunk az enteriőrben, legalábbis ami a formatervet, környezetet illeti. Ez abból a szempontból rendben is lenne, hogy követni kell szorosan a jelenlegi – esetünkben Suzuki – modellportfólió egységét, de az viszont hiányérzetre adhat okot, hogy nagyjából olyan, mintha bármelyik másik márkán belüli modellbe huppantunk volna – akár egy, a cikkben többször is felemlegetett SX4 S-CROSS ülésébe.

Minden a régi, de új is

Jól átlátható, igazán tradicionális műszerfal-kialakítást kapunk a Suzuki Vitara-ban, ismerős kezelőegységek és részelemek köszönnek vissza, masszív, stabil fogást nyújtó kormánykerékkel, optimálisan elérhető és használatba fogható kezelőszervekkel (kormányon is), jól elérhető és kezelhető váltókarral. Az anyaghasználat minősége jó, illesztési hibákkal és fals, menet közbeni zörgésekkel nem találkoztunk – mindez arra engedett következtetni, hogy egységes az összeszerelés minősége, nem hagy kívánnivalót maga után, legalábbis így, hozzávetőlegesen 4000 kilométer megtétele után (ennyit futott az autó a leadásig).

Újításnak számít a központi infotainment kijelzője, mely érintésérzékeny, és a legtöbb hasznos infót remekül közvetíti az autóról, valamint a kényelmi funckiók nagy részét elérhetjük innen is. Hamarosan jelentkezünk az összkerekes Suzuki Vitara tesztjével, majd ott részletesebben kifejtjük a vezetést segítő, valamint a menetbiztonságot nagyban növelő-kiegészítő fedélzeti funkciók hatékonyságának mikéntjét.

Kényelmes ülő- és hátpadokkal bír az új Suzuki Vitara, az ülések tehát átlagos komfortérzetet adnak, vagy tán valamivel többet is annál; hosszabb távon levezetett útaszakaszok után sem érezhető zsibbadás, kellemetlen derékfájás, egyéb – mondjuk ez a korral jár(na) amúgy is. A tesztelésre kihozott modell kárpitozása is remekbeszabott volt, láthatóan és érezhetően ellenáll a kisebb-közepesebb igénybevételnek, ami szintén fontos egy szabadidőautó esetében.

Hátul, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva, kettő átlagos méretű felnőtt utas szállítható kényelmesen viszonylag, itt a fejtér C oszlop irányába való csökkenése miatt akadhatnak kompromisszumok. A lábtér viszont nagynak is mondható, itt sokat segít az első ülések süllyesztett háttámla-kialakítása.

Amolyan japánosan pattogós rugózásra számítottunk az új, 2015-ös Suzuki Grand Vitara tesztelésénél, ám meglepődésünkre itt sokat javult a helyzet az elődökéhez képest. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztések jól csillapítanak, lágyan egyenlítik az úthibákat, kanyarokban enyhe dőlést érezhetünk 4 személlyel – ez viszont már a viszonylag magasra húzott tetővonal folyománya is. A menettulajdonságok optimalizálásához hozzájárul az AllGrip rendszer, mely négy üzemmódban szabadítja a rá a nyomatékot a hajtott kerekre. Az Auto üzemmód normál útviszonyok közt ajánlott, itt a hajtáslánc teljesen automatikusan működik, valamint optimalizálódik az üzemanyag-fogyasztás. Sport módban az autó stabilitása növekszik, így a hirtelen kanyarvételezés is masszívabb, míg a Snow állás havas, különösen poros utakon segít a Suzuki Vitara tapadásának optimális kialakításában.

A Lock pedig lehetővé teszi, hogy a jármű magabiztosan induljon el sárban, hóban, vagy homokos felületeken.

Motor, és az a visszafogott, klasszikus fogyasztás

120 lóerőt teljesített az új Suzuki Vitara szívó benzinmotorja, mindezt 6000-es percenkénti fordulatszámon, míg a nyomatékcsúcs 156 Newtonméter, 4000 RPM-en. A régi recept szerint közvetlen gázreakciókkal, visszafogottabb menetdinamikával, ám briliáns üzemanyag-fogyasztással örvendeztette stábunkat az autó (városi körülmények közt 6.0, országúton 4.6 literrel 100 kilométerre átlagolva), valamint könnyed, játékos vezethetősége ismét lenyűgöző szintekre emelte a márkát.

Az AllGrip 4×4 hajtás ismét remekül bizonyított. Anno a Driving Campben sikerült az akkor új SX4 S-Cross modelleket kiélezni szélsőséges helyzetekben (rántópad, műgyanta, stb.), most a Vitara remekül bizonyíthatta stabilitását és állandó összkerékhajtásának rátermettségét élesben. Volt hóesés, igen meredek emelkedő, s hozzá kommersz téli gumik – olyan helyszín viszont nem akadt így, tévíz idején, ahol kudarcot vallott volna az autó a használat során. Az AllGrip alapvetően olyan alternatív 4×4 hajtás, amely legfőképp az autó biztonságos vezethetőségét és stabilitását szolgálja, de azért könnyedebb terepen sem fog zavarba jönni, ha épp azt választanánk úticélunk alternatívájaként.

2017 Suzuki Vitara 1.6 GLX AWD specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 1586 cm³

Maximális teljesítmény: 120 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 156 Nm @ 4400 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, ötfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4175 mm

Szélesség: 1775 mm

Magasság: 1610 mm

Tengelytáv: 2500 mm

Első gumik mérete: 215/55 R17

Hátsó gumik mérete: 215/55 R17

Tömeg, üresen: 1075 kg

Megengedett össztömeg: 1730 kg

Csomagtartó mérete: 375 liter, bővíthető 710 literig

Üzemanyagtartály mérete: 47 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.5 s (gyári), 10.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.0 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 5.2 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.3 l/100km

Országúti: 4.8 l/100km

Vegyes: 5.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 123 g/km

Bővebb információ a Suzuki hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

 Fotó: Apple iPhone X
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Euro NCAP: 2017 legbiztonságosabb autójának a Volvo XC60-at választották

A Volvo XC60 a legjobban teljesítő nagyméretű szabadidőjármű cím mellett a 2017-es év abszolút legjobb teljesítményét nyújtó típusnak járó koronát is elnyerte az Euro NCAP nagy becsben tartott 2017 Best in Class biztonsági díjátadóján.

Az XC60 csaknem tökéletes, 98 százalékos eredményt ért el a Felnőtt utasvédelem vizsgálati területen, míg a Biztonsági segédrendszerek terén saját méretosztályában (nagyméretű szabadidőjárművek) egyértelmű előnyre tett szert 95 százalékos teljesítményével, 20 százalékponttal megelőzve a második legjobb nagyméretű szabadidőjárművet. Mindez megerősíti a Volvo Cars globális pozícióját, mint a közlekedésbiztonság terén vezető autóipari szereplő.

“Az új XC60 a valaha gyártott legbiztonságosabb Volvo típusok közé tartozik” – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonsági központjának alelnöke. “Tele van olyan új technológiákkal, amelyek támogatást nyújtanak a vezetőnek, segítenek megóvni az utasok és más közlekedők – például kerékpárosok vagy gyalogosok – testi épségét, valamint mérséklik a baleset bekövetkezésének kockázatát. Büszkék vagyunk arra, hogy az innovatív biztonsági rendszerek úttörő bevezetésére irányuló elhivatottságunkat és erőfeszítéseinket újabb Best in Class díjjal ismerte el az Euro NCAP.”

Az XC60 nem az első Volvo, amely elnyerte az Euro NCAP nagy becsben tartott díját: 2015-ben a Volvo XC90 bizonyult a legbiztonságosabb modellnek a nagyméretű szabadidőjárművek körében, valamint az éves összesítésben egyaránt. A Volvo V40 szintén nyert már Euro NCAP díjat, mégpedig a kisméretű családi autók szegmensében.

“Célkitűzésünk, hogy 2020-ra nullára csökkentsük az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát” – tette hozzá Malin Ekholm. “Az XC60 eredményei jól tükrözik arra irányuló törekvéseinket, hogy ezen célkitűzés megvalósítása érdekében folyamatosan a legmodernebb biztonsági és vezetőtámogató rendszerek kifejlesztésén dolgozunk.”

Az XC60 az S90 és a V90 mellé felsorakozva történelmet írt: nekik köszönhetően a Volvo Cars az első olyan autógyártó, amely az Euro NCAP autonóm vészfékezési rendszerek (AEB) működését ellenőrző mindhárom teszten – AEB városi, AEB országúti és AEB gyalogos – az első három helyezést tudhatja magáénak. A három Volvo típuson kívül egyetlen más modellnek sem sikerült maximális pontszámot elérnie mindhárom AEB kategóriában.

Az S90 és a V90 szintén előkelő helyen végzett az Euro NCAP 2017-es “Best in Class” összegzésében: 95 százalékos eredményt értek el a Felnőtt utasvédelem, és 93 százalékot a Biztonsági segédrendszerek terén.

Az Euro NCAP által odaítélt díjat megelőzően az XC60-ast Japánban megválasztották a 2017/18-as Év Autójának. Az XC60 további elismerései között említést érdemelnek a 2017-es nagy-britanniai Car Tech díjátadón kiérdemelt Legbiztonságosabb Autó, Legjobb Biztonsági Technológia és Legjobb Műholdas Navigáció címek, vagy a brit személyszállító vállalkozók szakfolyóirata, a Professional Driver magazin 2017-es Év Autója szavazásán neki ítélt Év Luxusterepjárója titulus. Emellett az XC60 bejutott a 2018-es Év Észak-Amerikai Szabadidőjárműve verseny döntőjébe; ennek győztesét 2018. január 15-én hirdetik ki.

Dakar 2018: tragédia és felemelkedés a Toyota táborában

Biztosnak tekinthető a Toyota dobogós helyezése: így szólt az utolsó helyzetjelentés az idén 40. évfordulóját ünneplő Dakar raliról. Valóban, a Toyota Gazoo Racing South Africa három legénysége stabilan fedte le a harmadiktól az ötödikig húzódó helyezéseket. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy versenynek nincs vége, amíg eredményt nem hirdetnek, és ez különösen igaz egy ilyen kíméletlen, szélsőségesen kemény ralin, mint a Dakar – hogy mennyire, azt a pénteki események igazolták.

Az utolsó előtti napra már maga mögött hagyta a mezőny a homokos tájakat, a verseny a rali világbajnoksághoz hasonló hangulatú környezetben, sziklás szakaszokkal, növényzettel bonyolított földutakon folytatódott. Bár a katari Nászer el-Attija otthonosabban mozog sivatagi környezetben, úgy vágott neki a maratoni több mint 900 kilométeres távnak, mintha mindig is murván autózott volna. Noha autóját rejtélyes hiba tartóztatta fel közel húsz percre, töretlen lendülettel folytatta a versenyt, miközben csapattársa, a holland Bernhard ten Brinke remek szerdai teljesítményét idéző tempót diktált.

A gyorsasági első szakaszát magabiztosan nyerte meg, és úgy tűnt, közte és el-Attija között fog eldőlni a pénteki aranyérem sorsa. Aztán lesújtott a végzet: ten Brinke autója mozgásképtelenné vált, és bár navigátorával, a francia Michel Perrinel mindent megtettek azért, hogy elhárítsák a problémát, végül kénytelenek voltak meghozni a legnehezebb döntést, és feladták a versenyt.

Ten Brinke távozásával a kétszeres Dakar-győztes el-Attija vette át a vezetést a napi összesítésben, a második helyre pedig egy váratlan hős, az Overdrive Toyota színeiben versenyző Lucio Alvarez zárkózott fel. Mögöttük Giniel de Villiers autózott, alig lemaradva, és a nap végéig már nem is változott a helyzet: a Toyota Hiluxok hármas szakaszgyőzelmet arattak a Dakar utolsó előtti napján.

“A pénteki gyorsasági nem szólt másról, mint a túlélésről. Testileg, mentálisan, de az autó számára is hihetetlen volt ez a nap, régen nem láttam már ilyen őrületet. Amióta Dél-Amerikába költözött a verseny, ez volt az egyik legkeményebb szakasz” – nyilatkozta a nap végén Giniel de Villiers.

Nászer el-Attija pályafutásának 31. dakaros szakaszelsőségével immár nem egy, hanem két Toyotás áll összesítésben a dobogón: Nászer el-Attija a második, Giniel de Villiers a harmadik helyen. Bár el-Attija több mint húsz percet ledolgozott hátrányából, az aranyéremhez mindent kockára kell tennie szombaton, így beigazolódhat a papírforma: a Dakar a legvégső pillanatokig is feszült izgalmakat tartogat.

Végső eredményüktől függetlenül büszkék lehetnek teljesítményükre az Overdrive Toyota pilótái is: 24 órával a verseny vége előtt Peter van Merksteijn a nyolcadik, Lucio Alvarez a 10., Alejandro Miguel Yacopini a 11. helyen áll az összesítésben. A széria kivitelű autók kategóriáját magabiztosan vezető, Toyota Land Cruiserrel versenyző Akira Miura mostanra a 24. összesített helyre jött fel.

Erőteljes növekedést mutatott 2017-ben a PSA csoport eladások terén

A Push to Pass tervben foglalt termékoffenzíva magasabb fokozatba kapcsolt, és az előző 18 hónapban bevezetett öt SUV modell egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A SUV-eladások összességében a PSA csoport értékesítési adatainak 23%-át tették ki 2017-ben.

A PEUGEOT márka 2017-ben világszinten közel 600 000 SUV-ot értékesített, európai viszonylatban az előkelő második helyet megszerezve ezzel a szegmensben, volumenben pedig közel 60%-os növekedést produkálva.

PEUGEOT 3008-ból összesen 259 300 darab talált gazdára a tavalyi évben, ami ékesen bizonyítja, hogy nem véletlenül választották 2017-ben „Az év autójának” Európában, illetve részesült világszinten 38 elismerésben. A PEUGEOT emellett egyrészt a 2017 márciusában piacra dobott új PEUGEOT 5008 sikerének (85 900 eladott példány), másrészt a PEUGEOT 4008 Kínában tapasztalt népszerűségének (51 500 példány) is örvendhetett.

A CITROËN ősszel lendült támadásba SUV-fronton: Kínában szeptembertől kapható a C5 Aircross, Európában pedig októberben jelent meg a C3 Aircross modell. Az előbbiből közel 22 700, az utóbbiból pedig 35 400 darab fogyott a tavalyi évben. 2018-ban mindkét modell a világ többi részén is bevezetésre kerül.

A DS Automobiles február végén mutatta be a DS 7 CROSSBACK SUV modelljét, amelynek La Première névre keresztelt limitált szériás változatára interneten lehetett leadni a rendeléseket. A márka októberben indította útnak exkluzív hálózatát, és ekkor terjesztette ki a DS7 Crossback teljes modellválasztékára a rendelési lehetőséget. A megrendelt modellek kiszállítására 2018 februárjától kerül sor.

2017-ben az OPEL / VAUXHALL a PACE! elnevezésű átszervezési programban foglaltak szerint racionalizálta forgalmazási csatornáit. Emellett soha nem látott termékoffenzívába kezdett, 2 új SUV (a Crossland X és a Grandland X májusi, illetve szeptemberi) bevezetésével, 33 900, illetve 18 700 eladott példánnyal.

2017-ben a PSA kishaszonjármű-eladásai történelmi rekordot értek el: összesen 476500 ilyen autó talált gazdára, amely 15%-os növekedést jelentett 2016-hoz képest. Ha beszámítjuk a haszonjármű-alapra épülő egyéb modelleket (például PEUGEOT Traveller és CITROËN SpaceTourer), akkor a csoport 2017-ben összesen 658 000 eladással büszkélkedhetett.

2017. augusztus 1-jét követően a PSA csoport konszolidálta az OPEL és a VAUXHALL értékesítési volumenét, amely 2017 augusztusa és decembere között 403 900 eladott autót jelentett.

A PEUGEOT és a CITROËN kishaszongépjárművek révén – amelyek 20,2%-os (az előző évinél 1,3 százalékponttal magasabb) részesedést szereztek az európai piaci szegmensben – a csoport megerősítette vezető pozícióját. A piaci bővülés több mint 50%-a e két márkánál csapódott le, nevezetesen az új PEUGEOT Expert és CITROËN Jumpy modelleknek köszönhetően.

A kishaszongépjárművekkel kapcsolatos stratégia már Európa határain kívül is kezdi meghozni első gyümölcseit: Eurázsiában már azelőtt 55%-kal nőttek az eladások, hogy elkezdődött volna az új PEUGEOT Expert és CITROËN Jumpy modellek – 2018. szeptember 1-jétől esedékes – helyi gyártása. Latin-Amerikában, ahol 2018-tól megújul a termékpaletta és kiteljesedik a szolgáltatások köre, 13%-os volt a növekedés.

Európa: bajnok született!

Európában a csoport összesen 2 378 600 járművet értékesített, ami az augusztus 1. óta gazdára talált 376 400 Opelt és Vauxhallt is beleértve közel 450 000-rel több eladást jelent az előző évhez képest (+23,2 %).

A csoport – Nagy-Britannia kivételével – az összes jelentősebb országban növelni tudta piaci részesedését, sőt 2010 óta először a PEUGEOT-CITROËN-DS márkák viszonylatában is sikerült előrelépést elérnie (0,3 ponttal 11,1%-ra nőtt a része).

A SUV- és haszonjármű-eladások növekedésén túl a csoport a PEUGEOT 308 (166 000 db), a CITROËN C3 (217 000 db), az OPEL Insignia Sport Tourer, Grand Sport és Country Tourer változatai (2017 augusztusa és decembere között összesen 40 600 eladott példány) sikeres bevezetésének is örvendhetett.

A PEUGEOT 2008 és az OPEL Mokka is felkerült piaci szegmensük képzeletbeli dobogójára: előbbi a második, utóbbi a harmadik helyen. A DS Automobiles is folytatja forgalmazói hálózatának fejlesztését, melynek hamarosan már 150 pontján kezdődik meg az első „második generációs” DS modell, a DS 7 CROSSBACK értékesítése.

Közép-Kelet és Afrika: rentábilis növekedéssel a kitűzött célok elérése felé

Ebben a régióban 2017-ben az előző évihez képes 61,4%-kal, vagyis 618 800 darabbal nőttek az eladások, amelyből 26 800-et tettek ki az OPEL gépjárművek.
A dinamizmus leginkább a csoport iráni teljesítményének (444 600 eladás 2017-ben), illetve a Törökországban, Izraelben és Franciaország tengerentúli megyéiben (DOM) elért növekedésnek köszönhető. A PSA globális piaci részesedése ebben a régióban – 2015 óta egyenletes növekedést mutatva – 11,6 %-ra emelkedett, a Push to Pass tervben foglalt céloknak megfelelően (700 000 eladott jármű 2021-re).

A PSA csoport továbbra is offenzív termékstratégiát folytat a régióban az alábbi sikermodellek bevezetésével: az új CITROËN C3 (amelyet az év városi autójává választottak Izraelben), az új PEUGEOT 3008 SUV (Dél-Afrikában a „Family Car of the Year” cím, Izraelben pedig „Az év autója” cím birtokosa), valamint az új PEUGEOT Pick-Up, amely a Peugeot márka történelmi visszatérését fémjelezte ebbe a szegmensbe.
Az OPEL márka is a csoport termékoffenzívájának középpontjában áll ebben a régióban, a nemrégiben bevezetett új Insignia és Crossland X modellekkel, valamint az új Grandland X 2018 elejére tervezett piacra dobásával.

A DS márka számára a 2017-es év ebben a régióban is a hálózatépítés jegyében zajlott, mintegy előkészítve a DS 7 CROSSBACK következő hónapokban esedékes piaci bevezetését.

2017 további jelentős eseményei között említendő a PEUGEOT 2008 SUV modell ipari és kereskedelmi bevezetése Iránban, a CITROËN számára pedig egy, a SAIPA céggel alkotott vegyesvállalat (JV) létrehozása Kashanban. A csoport folytatja terjeszkedését az afrikai kontinensen is: már megtörtént egy új marokkói üzem alapkőletétele Kenitra városában, megkezdődött a helyi gyártás Kenyában és Etiópiában, és aláírásra került egy új üzem létesítésére vonatkozó megállapodás az algériai Oran városában.

Kína és Délkelet-Ázsia: a kereskedelmi talpraállás első jelei

Kínában és Délkelet-Ázsiában, nehéz gazdasági viszonyok közepette a csoport összesen 387 000 gépjárművet értékesített. A fellendülés első jelének tekinthető azonban, hogy a havi eladási mutatók július óta emelkedést mutatnak, piaci részesedése pedig az év második felében 0,3 százalékponttal magasabb volt az első félévinél. A csoport SUV-kínálata kedvező fogadtatásra talált: a PEUGEOT 4008 és 5008, valamint a CITROËN C5 Aircross 2017-es bevezetése is sikeresnek bizonyult. Fontos megjegyezni, hogy az új PEUGEOT 308, illetve a CITROËN C5 és C6 is stabil eladási mutatókkal rendelkezett 2016-hoz képest, még az erősen szűkülő piaci szegmensben is.

Délkelet-Ázsiában, különösen Vietnámban is felgyorsult a PSA csoport fejlődése. Alig kilenc hónappal az új összeszerelési megállapodás aláírását követően elindult a PEUGEOT 3008 és 5008 modellek gyártása a Chu Laiban működő THACO gyáregységben, s a helyben készült SUV-ok pozitív fogadtatásra találtak.

2017 júniusában a PSA csoport aláírt egy megállapodást, amely még szorosabbra fűzi az együttműködést a ChangAn Automobile céggel, szilárd alapokat teremtve ezzel a DS márka erőteljes fejlődéséhez. A következő pekingi autós seregszemle után e térségben is megkezdődik a Sanghaji Autószalonon bemutatott DS 7 CROSSBACK forgalmazása.

Latin-Amerika: tartósnak bizonyuló fellendülés az eladások 12,2%-os növekedésével (206 300 db)

A PEUGEOT 11,1%-kal több autót értékesített, és dinamikus növekedést produkált a térség piacainak többségén. A PEUGEOT 3008 és 5008 SUV modellek igazi sikert arattak az összes latin-amerikai országban, és mindenütt felülmúlták a várakozásokat. Az Uruguayban gyártott, Brazíliában és Argentínában nemrégiben bevezetésre került PEUGEOT Expert modellek szintén biztató eredményeket mutatnak.

A CITROËN eladásai 13,8%-kal nőttek, mégpedig a térség legtöbb országában. Chilében például 47%-os volt a növekedés, elsősorban az új CITROËN C3 modellnek, illetve a kishaszongépjárművek piacán leginkább a Berlingo által elért eredményeknek köszönhetően. Az Uruguayban gyártott, és Brazíliában és Argentínában piacra dobott CITROËN Jumpy is kedvező fogadtatásra talált, és fényes üzleti sikerrel kecsegtet a 2018-as évre.

A DS Automobiles értékesítési mutatói 21,6%-kal növekedtek, elsősorban az argentin eredményeknek köszönhetően. Ebben az országban a DS a negyedik helyen áll a prémium márkák versenyében, a DS3 pedig immár a negyedik egymást követő évben végzett az élen kategóriájában. Miután 2017 végén két DS STORE is megnyitotta kapuit, a hálózat fejlesztése 2018-ban is folytatódik, a következő hónapokban pedig a DS 7 CROSSBACK is megjelenik a piacon.

India és csendes-óceáni térség: 26 100 eladott gépjármű és 31%-os növekedés már a 2020-as indiai „indulás” előtt

Japánban a csoport 20%-os növekedést produkált, és az utóbbi több mint 20 év legjobb eredményét sikerült elérnie. Két új importőr révén már Ausztráliában és Új-Zélandon is tapasztalhatók a talpraállás első jelei: 2016-hoz képest majdnem megháromszorozódtak az eladások. Franciaország csendes-óceáni térségben található tengerentúli területein (TOM) is folytatódott a növekedés (+40%), Dél-Korea pedig a 2016-oshoz hasonló eredménnyel zárta az évet.

A PEUGEOT márka eladásainak 37%-os növekedésével – amely a PEUGEOT 3008 et 5008 modellek sikerének köszönhető – jelentős mértékben hozzájárult ehhez az eredményhez.
A CITROËN márka is erőteljes fejlődést ért el (+36%), elsősorban az új C3 révén.
A DS márka ebben a térségben is az építkezésre koncentrált. Japánban a DS 7 CROSSBACK kitűnő fogadtatásra talált a Tokyo Motor Show-n. A DS Automobiles 3 DS STORE-t és DS SALON-t nyitott e térségben, és folytatja hálózata fejlesztését 2018-ban is.

Eurázsia: a 45%-kal több eladás, jócskán felülmúlva az autópiaci tendenciát

Csoportunknak sikerült növekedést elérnie a térség jelentősebb piacain (Oroszországban +38%, Ukrajnában +62%), összesen 15 200 gépjármű értékesítésével.

Az új PEUGEOT 3008 SUV eladási mutatói egyértelmű növekedést mutatnak az előző generációs változathoz képest, s a márka értékesítési volumenének 21%-át teszik ki, amely ezáltal összességében 50,7%-kal emelkedett. A CITROËN márka eladásainak erőteljes – regionális szinten 33,4%-os – növekedéséhez nagyban hozzájárult a Grand C4 Picasso sikere (+126%), különösen B2B viszonylatban.

A kishaszongépjárművek piaci szegmensében a PSA csoport eladásai 55%-kal nőttek. A PEUGEOT Expert és Traveller, illetve a CITROËN Jumpy és SpaceTourer modelleknek – az oroszországi Kaluga városában 2018-tól induló – helyi gyártásával a csoport várhatóan még tovább tudja növelni eladásait Eurázsiában.

Jean-Philippe Imparato, a PEUGEOT márka igazgatója szrint: „2017 egy egészen kivételes év volt a PEUGEOT életében, rekordszintű eredményekkel. A 2 millió jármű értékesítésére vonatkozó célkitűzésünket is sikerült túlteljesítenünk, elsősorban SUV modelljeink és haszongépjárműveink sikerének köszönhetően, amelyhez hagyományos modelleink, a 208 és az új 308 népszerűsége is hozzáadódott. 6-ból 5 régióban mind az értékesítési volument, mind pedig piaci részesedésünket sikerült növelnünk. A PEUGEOT a termékpozicionálásban is feljebb lépett, és folytatja nemzetközi térhódítását: eladásainak immár 45%-át teszik ki az Európán kívüli eladások.”

Linda Jackson, a CITROËN márka igazgatója így vélekedett: „2017-ben a CITROËN márka új termékoffenzívája látványos dinamizmust eredményezett: ez volt az új C3, az új Jumpy és a SpaceTourer első teljes éve, amikor a C3 Aircross SUV is bevezetésre került Európában, a C5 Aircross pedig Kínában. Eredmény: Európában több autót adtunk el, mint az utóbbi hat évben bármikor, és a személyautók és a kishaszongépjárművek terén is visszaszereztük korábbi piaci részesedésünket. Kínát leszámítva, nemzetközi eladásaink 7,5%-os növekedést mutattak! Mindenünk adott ahhoz, hogy fenntartsuk, sőt, tovább növeljük ezt a dinamizmust 2018-ban is, egyrészt a nemrégiben bevezetett modelljeink nemzetközi szintű forgalmazásával, másrészt új, figyelemre méltó modellek bevezetésével. A Genfi Autószalonon további részleteket is elárulunk ezekről!”

Yves Bonnefont, a DS Automobiles márka igazgatója szerint: „2017 meghatározó korszak volt a DS márka építkezésében: megnyitottuk az online rendelési felületet a második generációs DS modellek első képviselője, a DS 7 CROSSBACK iránt érdeklődő ügyfelek előtt, kiépítettük exkluzív hálózatunkat és bevezettük az ‘Only You’ programot. Egész világra kiterjedő stratégiai tervünk megvalósítási fázisába léptünk.”

Peter Küspert, az OPEL/VAUXHALL értékesítési, vevőszolgálati és marketing igazgatója: „2017 az átállás éve volt az OPEL/VAUXHALL cégnél, amelyet korábban nem látott termékoffenzíva jellemzett. Utóbbinak köszönhetően számos új modellünk számára lesz 2018 az első teljes év, az Insignia GSi, Corsa GSi és a vadonatúj Combó mellé felsorakozott X-család tagjainak (Mokka X, Crossland X és Grandland X) köszönhetően pedig minden fontosabb piaci szegmensben képviseltetni tudjuk magunkat.”

Új BMW 2-es Active Tourer és új BMW 2-es Gran Tourer

A BMW 2-es Active Tourer és a BMW 2-es Gran Tourer a bőséges helykínálat, a lenyűgöző sokoldalúság, a kimagasló menetkomfort és a BMW modelljeire jellemző, dinamikus menettulajdonságok egyedülálló kombinációját kínálja fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek.

2018 márciusában a Sports Activity Tourer (SAT) szegmens eme két prémium kompaktjának új generációja a BMW legkorszerűbb erőforrás-családjával felszerelve érkezik meg a márkakereskedésekbe.

A BMW első prémium kompakt Sports Activity Tourer (SAT) modellpárosának átfogó frissítése 2018 márciusában ünnepli piaci premierjét. 2014 és 2017 között a BMW 2-es Active Tourer és a BMW 2-es Gran Tourer több mint 380 000 példánya látott napvilágot, amellyel a bőséges utasteret és kivételes sokoldalúságot kínáló duó egy csapásra a márka egyik legkeresettebb koncepciója lett. Az újdonság legnagyobb piaca Németország, Kína és Európa számos főbb régiója, a modellpáros vásárlóinak több mint 70 százaléka pedig új ügyfélként csatlakozott a márkához.

Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer legszembetűnőbb újításai közé tartozik az első lökhárító három részre osztott légbeömlője és a jelentősen megnövelt hűtőrács, amelyek feltűnően dinamikusabb kisugárzást kölcsönöznek és az elődmodellhez képest nagyobb teljesítményt sejtetnek. A nagyobb, 90 milliméter keresztmetszetű kipufogóvégeket viselő hátsó lökhárító a modellpáros szélességét hangsúlyozza, ráadásul a négyhengeres erőforrással szerelt modellek mostantól kivétel nélkül dupla kipufogóvéggel gurulnak le a gyártósorról. Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer hamisítatlan sportosságáról az M Sport felszereltségi csomag gondoskodik.

Az exkluzivitást két új karosszéria-fényezési árnyalat (Sunset Orange narancsmetál és Jucaro Beige elegáns bézsmetál), illetve hat új könnyűfém keréktárcsa-garnitúra fokozza (17”, 18” és 19” méretben), az utastérben pedig számos kárpitozási lehetőség, a vadonatúj szövet / Sensatec anyagkombináció és Dakota bőrkárpitozás teremtheti meg a prémium színvonalú atmoszférát.

Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer sebességváltójának elektronikus előválasztó karja mostantól kétféle technológiát vezérelhet: a modellpároshoz a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó mellett a hétsebességes duplakuplungos Steptronic automataváltó is elérhetővé válik.
A dupla ikergyűrű-motívummal helyzetjelző első fényszórók az opcionális extrafelszereltség részeként LED-technológiával és elvakítás-mentes fényvezérlő funkcióval dolgozó, adaptív LED-technológiával is elérhetők. A dupla ikergyűrű-motívum hatszög alakú vonalvezetése azon túl, hogy látványos megvilágítást kínál, csúcstechnológiás benyomást is kelt. Az első fényszórók mellett ráadásul az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető LED-technológiás ködlámpák kialakítása is új.

A modellpároshoz elérhető legkorszerűbb, széleskörű finomításokon átesett benzines és dízelüzemű erőforrások többek között új turbófeltöltési technológiát, magasabb üzemanyag-befecskendezési nyomást, még tovább optimalizált hőelvezető rendszert, új kiegyenlítő tengelyt és könnyebb főtengelyt kaptak, a BMW 2-es Active Tourer teljesítmény-tartománya így 80 kW/109 lóerő maximális teljesítménytől 170 kW/231 lóerő maximális teljesítményig, míg az új BMW 2-es Gran Tourer teljesítmény-tartománya 80 kW/109 lóerő maximális teljesítménytől 141 kW/192 lóerő maximális teljesítményig terjed. Az új BMW EfficientDynamics motorcsalád tagjai így a modellpáros orrában átlagos 100 kilométeren 4,3–6,4 liter üzemanyagot égetnek el, mialatt kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátásuk 112–147 gramm.

2018 márciusától az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer dízelmotorjainak kipufogógáz-kezelő technológiája a részecskeszűrő mellett nitrogénoxid-megkötő katalizátort és AdBlue adalékanyag-befecskendezéssel dolgozó SCR rendszert (Selective Catalytic Reduction – Szelektív Katalitikus Redukció) is magába foglal. A BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, négyhengeres dízelmotorok mindegyikét mostantól két turbófeltöltő egészíti ki.

A plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt BMW 225xe iPerformance Active Tourer modell egyetlen feltöltéssel 45 kilométer tisztán elektromos meghajtást kínál, miközben maximális rendszerteljesítménye 165 kW / 224 lóerő, 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztása pedig 2,3 – 2,5 liter (kilométerenkénti 52 – 57 gramm kombinált károsanyag-kibocsátás mellett).

A hatfokozatú manuális váltó és a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó mellett két motorváltozat esetében a vadonatúj, hétfokozatú duplakuplungos Steptronic automataváltó is megjelenik a palettán. A technológiát a BMW 220i modellhez az alapfelszereltség részeként kínálja a bajor gyártó, mialatt a BMW 225i xDrive és a BMW 220d modellekhez a nyolcsebességes Steptronic automataváltó társul.

A BMW az új modellpáros mindegyik tagját az innovatív BMW iDrive operációs rendszer legkorszerűbb generációjával szereli fel. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető navigációs rendszerrel kiegészítve a nagyfelbontású, 6,5” vagy 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelző ráadásul érintőképernyőként is működtethető. A hangvezérlés és az érintés-érzékeny Touch Controller ugyancsak elérhető opció.

Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer a BMW ConnectedDrive szolgáltatás-paletta innovációinak köszönhetően kivételesen átfogó járműkapcsolati lehetőségeket kínál. Elérhetők többek között a valós idejű forgalmi információk (RTTI – Real Time Traffic Information), a pontos célba érkezéshez szükséges indulásra figyelmeztető jelzések, az úti cél megosztására szolgáló Share Destination alkalmazás funkciói és a Microsoft Exchange széleskörű lehetőségei is. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető, egyszerre akár tíz készülék csatlakoztatását is lehetővé tevő WiFi hotspot és a vezeték nélküli okostelefon-töltés ugyancsak megrendelhető, az Apple CarPlay előkészítésnek köszönhetően pedig az Apple iPhone számos funkciója könnyedén, vezeték nélkül elérhető.­­­

Az új BMW 2-es Active Tourer és az új BMW 2-es Gran Tourer modellpároshoz elérhető vezetést támogató rendszerek között a Stop & Go funkcióval dolgozó aktív tempomat (Active Cruise Control with Stop & Go) is megtalálható, amely egészen 140 km/órás sebességig képes automatikusan, biztonságos követési távolságban tartani a forgalom tempóját. A torlódás-asszisztens (Traffic Jam Assistant) eközben a 0 – 60 km/óra közötti sebességtartományban nem csupán mindvégig megtartja az autó előtt haladó jármű mögött kijelölt követési távolságot, de ha kell, teljesen magától állóra is fékezi, majd újra mozgásba hozza az autót. Mindkét vezetést támogató rendszer az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető Driving Assistant Plus csomag része.

Business Lease: 20 százalék feletti autóflotta növekedés és ügyfélelégedettség

Több, mint 20 százalékos növekedést ért el 2017-ben a járműlízinggel, flottamenedzsmenttel és mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó Business Lease Hungary Kft. autóflottájának mérete az előző évhez képest.

A 2017-es évet továbbá 9,3-es ügyfélelégedettségi mutatóval zárta a vállalat, mely 12 éve biztosít a magyar ügyfelei számára folyamatosan megújuló termékeket, és cégreszabott igényeknek megfelelő szolgáltatáscsomagokat egyre nagyobb sikerrel.

„Nagyon szoros összefüggést tapasztalunk az ügyfélelégedettség és cégünk növekedése között, mely a piaci növekedés többszöröse” – mondta Vincent van der Meijden, a Business Lease Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Ügyfeleink magas minőségű szolgáltatásokat kapnak tőlünk, mellyel nagyban megkönnyítjük az életüket, és jelentős költséget takarítanak meg. A jelenlegi gazdasági helyzetben a cégek arra törekednek, hogy hatékonyan végezzék munkájukat, ezért a saját fő tevékenységükbe fektetnek pénzt. Az operatív lízing tökéletes megoldás, hiszen a cég arra fordíthatja a forrásait, amiben a legsikeresebb: a fő tevékenységére” – foglalta össze Vincent van der Meijden. Az elmúlt 12 évben a cég egy olyan stabil és hosszútávú erős kapcsolatot épített ki ügyfeleivel, valamint beszállítóival, amely a kölcsönös bizalmon és tisztességes magatartáson alapul.

A magasan képzett, motivált munkatársak mindig tökéletes kiszolgálást biztosítanak az ügyfelek számára, és a cég 2017-es felmérése azt bizonyítja, hogy a 20% feletti növekedéshez nagyban hozzájárult a kimagasló ügyfélelégedettség. A Business Lease ügyfélelégedettségi kérdőívét évek óta a neves és független Feeddex kutatócég készíti és elemzi. A 100 pontos skálán az Ügyfelek elégedettsége 9,3, míg a Gépjárművezetőké 9,1 pontos lett, tovább erősítve a “Better care” filozófia sikerességét.

„Elégedett ügyfelek, professzionális szolgáltatások és 20% feletti autóflotta növekedés –
így tudom összegezni a Business Lease Hungary 2017-es magyarországi működését” – mondta Vincent van der Meijden, a cég ügyvezető igazgatója, majd így zárta gondolatait: „A kollégák szakértelme és ügyfélközpontú gondolkodásmódja tavaly még magasabbra tette a mércét a flottapiacon, és ezért ismételten sikeres üzleti évet zárhattunk. Büszke vagyok fantasztikus szakembereinkre, köztük a megújult értékesítő csapatunkra, akik a folyamatosan változó világunkban is képesek mindig megfelelni az aktuális kihívásoknak együttműködő szemléletükkel. A magas ügyfélelégedettség ékes bizonyítéka annak, hogy jó irányba tartunk, jó csapattal és minőségi szolgáltatásokkal.”

LEGFRISSEBB

Bemutatkozott a vadonatúj Mazda CX-5 Európában

0
A Mazda új mérföldkőhöz érkezett: ma hivatalosan is bemutatta a vadonatúj CX-5-öt, a márka legsikeresebb SUV-jének harmadik generációját. Az új modell vadonatúj formavilággal, fejlett...

TESZTJEINK