Főoldal Blog Oldal: 398

Mazda3 előrendelések és G-vectoring szabályzás Japánban

Japánban már előrendelhető a 2017-es Mazda3, számos frissített és új rendszerrel, amely még inkább fokozza a modell kedveltségét.

mazda3-2017-autoaddikt

Mint mindegyik új-generációs Mazda, a gyár a frissített Mazda3-at is a vezetőt központba helyező filozófia mentén fejlesztette tovább, különös figyelemmel a vezető és az utasok szokásaira, és azon részletekre, amelyek növelik az elégedettség érzését az autóban. A sportos kompaktban ismét tapasztalható lesz egy jó adag „Jinba Ittai” (ló és lovas egysége), melyet a márkaikon MX-5-ben már megszokhattunk – ez a tervezőelv egyre inkább áthatja az összes Mazda-modellt.

A 2017-es Mazda3-ban jelenik meg először a G-vectoring szabályozás. A Mazda új SKYACTIV-Menetdinamikai rendszerei közül ez az első, mely az élvezetesebb vezetés érdekében integráltan kezeli és ellenőrzi a motor nyomatékát, a váltót, a futóművet és a karosszériára ható erőket. A G-vectoring szabályzás úgy változtatja a motor nyomatékát, hogy közben optimalizálja az egyes kerekekre jutó terhelést, ezáltal a vezetés pontosabbá, a haladás kiegyensúlyozottabbá válik, legyenek bármilyenek a vezetési körülmények.

A szoftveres rendszer – mely így nem növeli az autó súlyát – a motor nyomatékát a kormánymozdulatok alapján befolyásolja, és ellenőrzése alatt tartja az oldal- és hosszirányú gyorsító és lassító erőket, hogy optimális terhelést érjen el az összes keréken. Az autó viselkedése ezáltal jobban megfelel a vezető szándékainak, így csökken a nem tudatos kormánymozdulatok száma, s a vezető kevésbé fárad el. Az autóra ható erők harmonizálásával pedig a G-vectoring szabályzás növeli a kényelem-érzetet és csökkenti a karosszéria „kilengéseit” kanyargós, csúszós úton, vagy vészfékezési manővernél. A G-vectoring rendszerrel a továbbiakban más Mazda-modellekben is találkozhatunk majd.

A Mazda legújabb kompaktjának dízelmotoros változatai nagy precizitású feltöltő-szabályzót kaptak, így az autó reakciója még közvetlenebb gyorsításkor. A dízelmotor „kopogó” hangját is tovább csökkentették három kritikus frekvenciasávban (természetes hangfrekvencia kontroll), s mostantól a dízel modellek természetes zajcsökkentő eszközzel rendelkeznek.

A 2017-es Mazda3 dizájnján a tervezők szándékosan alig változtattak, belső tere viszont több kényelmet kínál, vezetéstámogató rendszerei még könnyebbé teszik a vezetést. Head-up kijelzője színes ikonokat használ, melyek segítségével a vezető gyorsabban olvashatja le a szükséges információkat, anélkül, hogy figyelmét el kellene fordítania az útról. A multi-funkciós kormány ergonómiája javult, aktív baleset megelőzési rendszerének részévé vált a továbbfejlesztett városi fékasszisztens, melynek első lézerét kamerás érzékelőre cserélték, ezáltal tágabb sebesség-tartományban észleli a 2017-es Mazda3 előtt haladó autókat és a véletlenül útra lépő gyalogosokat is. A modell a Mazda6-ból már ismerős adaptív LED-fényszórókat kapott – melyek nem tükröződnek, így jobb éjszakai látást biztosítanak, ill. melyek azon LED-sora, mely elvakítaná a szembejövő forgalmat – automatikusan lekapcsol.

A 2017-es Mazda3 még ebben az évben megérkezik a magyar piacra, a hajtáslánc-választék nem változik a korábbiakhoz képest.

Szépségversenyen vesz részt a Lexus LC

A Lexus LC részt vesz a szeptember 4-én megrendezésre kerülő Chantilly Arts & Elegance Richard Mille rendezvény autós szépségversenyén, majd pedig ott lesz ott lesz a szeptember 29-én nyíló Párizsi Autószalonon is.

lexus-lc-500-2016-autoaddikt-002

Miután ellátogatott Spanyolországba, Hollandiába, Németországba és az Egyesült Királyságba, a Lexus új luxuskupéja, a lenyűgöző LC szeptemberben Franciaországban folytatja európai turnéját (#LCOnTour).

A Lexus LC szeptember negyedikén vesz részt az idén harmadszor megrendezésre kerülő, neves Chantilly Arts & Elegance Richard Mille rendezvényen. A nemzetközi jelentőségű esemény első számú programja a Concours d’Elegance autókiállítás, ahol az Lexus LC is megmutatja lenyűgöző formatervét. Mindössze néhány héttel később, szeptember 29-én veszi kezdetét a Párizsi Autószalon, ahol az LC ismét színpadra áll, hogy október elsejétől megcsodálhassák a kiállítás látogatói.

A Lexus LC, a Lexus márka kétajtós zászlóshajója 2017 tavaszától kapható kétféle hajtáslánccal. A full hybrid LC 500h 3,5 literes V6-os benzinmotort és a Lexus vadonatúj Multi Stage Hybrid rendszerét kapja meg, amely minden eddiginél közvetlenebb gázreakciókat kínál, és ezáltal hamisítatlan sportautós menetteljesítményeket tesz elérhetővé. A Lexus LC 500 5.0 V8 benzinmotorja a luxuskategóriában világújdonságnak számító, frissen kifejlesztett, tízfokozatú automata sebességváltóhoz csatlakozik. Az LC a legelső olyan Lexus modell, amely a közvetlenebb, egyszersmind kifinomultabb vezetési élményt kínáló, vadonatúj GA-L padlólemezre épül.

BMW X4 M40i-t vezet Magyarországon Mélanie Astles, a Red Bull Race egyetlen női pilótája

Magyarországon is BMW-vel közlekedik versenye hetében Mélanie Astles ötszörös francia műrepülőbajnok. Ráadásul egy X4 M40i modellel.

melanie-astes-bmw-x4-m40i-autoaddik

Mélanie Astles ötszörös műrepülőbajnok Franciaországban, aki a Red Bull Air Race versenysorozat budapesti futamában első és egyetlen női pilótaként versenyez majd a Challenger Cup újoncaként. Az európai és a világranglistákon az első 10-be került hölgy nemcsak pilótaként, de a BMW francia szervezetének M nagyköveteként is ismert.

Mélanie Astles repülés iránti szenvedélye már 18 éves korában kialakult, elkötelezettsége és kitartó munkája első sikereként a Francia Kupa Espoir (új reménység) kategória díját is elnyerte kezdő műrepülőként. Folyamatos fejlődését egyre komolyabb kategóriákban való versenyzés, majd a francia műrepülő válogatottba való meghívás jellemezték. 2015-ben a műrepülő csúcskategória, az Unlimited 5-ik legjobb női pilótája volt a világon.

A 2016. július 16-17-én megrendezésre kerülő Red Bull Air Race versenyre különleges meglepetéssel készül. A külön a budapesti futamra egyedileg tervezett, a magyar zászló színeit magán viselő sisakját árverésre ajánlja fel a pilótanő, hogy az abból származó bevételekkel a Les Ailes du Petit Prince, egy francia fogyatékkal és egyéb betegséggel élő gyermekek javára gyűjtő szervezetet támogathassa. Mélanie számára a sisak különleges jelentőséggel bír, hiszen azt élete első két versenyén viselte, a magyar futam során pedig egy nemes célra gyűjthet általa.

A BMW Group Magyarország egy vadonatúj BMW X4 M40i modellt ajánlott fel Mélanie-nak budapesti tartózkodására, így a pilóta az általa jól ismert és Franciaországban képviselt BMW M modellek sorát egy újabb vezetési élménnyel gazdagíthatja. A BMW X4 M40i a márka legújabb M Performance modellje. Az autó egy új M Performance Twin Power Turbo soros hathengeres erőforrással rendelkezik, mellyel 360 lóerős teljesítményt és 465 Nm csúcs-forgatónyomatékot ér el. A 250 km/h-re elektronikusan korlátozott végsebességű modell 4,9 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, intelligens hátsókerék-hajtásra optimalizált BMW xDrive meghajtásával minden eddiginél sportosabb és biztonságosabb vezetési élményt garantál kategóriájában. Az autó egyedi BMW M dizájn elemeit a Ferric Grey (vas-szürke metál) visszapillantó tükrei és BMW vese lamellái fokozzák, illetve az autó sportos és exkluzív lényét a BMW M modelleknél elérhető Long Beach Blue fényezés teszi teljessé.

Több százan tesztelték a BMW motorkerékpárjait

Május végéig tartó, mintegy másfél hónapos nyereményjátékot szervezett a BMW Motorrad Magyarország motorosok számára. A játék végén a tesztmotorozásra jelentkezők között a BMW három bukósisakot sorsolt ki, amit nemrég vettek át a szerencsés nyertesek.

bmw-motorteszt-nyertesek-autoaddikt

„A tesztvezetésen az új „vizest”, a BMW R 1200 GS Adventure-t választottam, mert szerettem volna  összehasonlítani a saját motorommal, ami egy „sima” 1200 GS. Sokkal jobban kezelhető az enyémnél, szinte „kezes bárány”. Nagyon jól gyorsul, maximális  biztonsággal lehet vele közlekedni. A terveim között már most szerepel a motorom lecserélése, és csakis a „vizes” Adventure jöhet szóba! A nyereményt, a BMW GS bukósisakot az enduró jellegű motoromhoz választottam. Régóta szerettem volna egy könnyű, karbonszálas sisakot, és mivel ez a nagyvonalú lehetőség adódott, örömmel éltem vele. Nagyon kellemes viselet, élmény benne motorozni, az R 1200 GS Adventure-höz hasonlóan ezt is csak ajánlani tudom mindenkinek“ – mondta el az első nyertes, Pánczél Tibor.

A végül a BMW System 6 EVO bukósisakot választó Hidvégi Áron kedvence a BMW R NineT, „a hihetetlenül egyedi, letisztult retro stílusával”. „Egyszerűen nincs rajta semmi felesleges légterelő vagy idom. Kevés motorról lehet elmondani, hogy egy igazi karakter, vagy egyéniség, de ez a modell ilyen. Miután a nyeremény ténye tudatosodott bennem, egyfajta eufórikus állapotba kerületem és a legstílusosabb sisakot szerettem volna kiválasztani, ez pedig a klasszikus nyitott BMW Legend (NineT) sisak lett volna, egy jó szemüveggel… tiszta ’70-es évek. Később egyre inkább a racionális érvek kezdtek előtérbe kerülni, és miután sok jót hallottam a BMW System 6 EVO-ról, mind kényelem, mind csendesség terén, amellett döntöttem. Azóta voltam vele túrázni, városban is, és minden várakozáson felül teljesített.“

„A teszten egy BMW R 1200 GS modellt próbáltam ki. Jelenleg is egy hasonló, de már 9 éves motorom van, és kíváncsi voltam, hogy milyen lett több modellváltás után. Legjobban a sokkal kisebb erőt igénylő kuplung és az élénkebb gázreakció tetszett. Nemrég vásároltam egy BMW System 6 EVO sisakot, ami túrázásra kiváló, de elég gyakran járok úttalan utakon, erdőben, ahová jobb egy könnyű, jól szellőző enduró sisak, ezért választottam a BMW GS modellt. A sisak átvétele után ebben jöttem haza 3 óra alatt és már ezen az első úton is kényelmes volt, sehol sem nyomott. Azóta is használtam és maximálisan meg vagyok vele elégedve” – osztotta meg az élményeit Pető Csaba.

Toyota Mirai az alkalmazottaknak: egy holland cég elképzelései

Az egyik vezető holland gáz- és elektromos energia szolgáltató vállalat, a Stedin két Toyota Mirai üzemanyagcellás gépkocsit lízingel négyéves futamidővel: a kezdeményezés távlati célja, hogy a céges flottában 2020-re többségbe kerüljenek a nulla károsanyag-kibocsátású járművek.

toyota-mirai-hollandia-autoaddikt

Ezzel Nagy-Britannia, Dánia, Németország, Belgium és Norvégia után Hollandia a hatodik olyan európai ország, ahol elérhető a világ első üzemanyagcellás szedánja. A tervek szerint a vállalat lehetővé teszi a felsővezetőktől a szerelőig bárki kipróbálhassa az üzemanyagcellás autókat, és megismerhesse a jövő alternatív meghajtási láncát.

Habár a japán mirai szó jelentése ‘jövő’, egy független holland gáz- és elektromos szolgáltató, a Stedin azt szeretné megmutatni, hogy az üzemanyagcellás járművek már ma is praktikusan használhatók. A Stedin két hidrogén üzemű Toyotát bérel négy éves időtartamra, és ez idő alatt minden alkalmazottja beosztásától függetlenül lehetőséget kap arra, hogy vezesse az autókat. A Toyota Mirai, a világ első üzemanyagcellás szedánja a fedélzeti üzemanyagcella kötegekben előállított elektromos árammal működik. Az üzemanyagcellákban a tartályban tárolt hidrogén kölcsönhatásba lép a légköri oxigénnel; a folyamat egyetlen mellékterméke a vízpára.

A hidrogén, mint tiszta energiaforrás számtalan előnnyel rendelkezik. Amellett, hogy a Toyota Mirai üzemanyagaként szolgál, arra is alkalmas, hogy felvegye az energiahálózatban fellépő csúcsokat olyankor, amikor a felhasználás csekély, ám a termelésben többlet jelentkezik. A Stedin a jövőben tovább kutatja a hidrogénben rejlő üzleti lehetőségeket.

„Céges járműflottánkat fenntarthatóbbá kívánjuk tenni; 2020-ra a gépkocsiállomány nagy része nulla emissziójú autókból fog állni. Ez nagy kihívás, mert 1700 kishaszonjárművünk, 900 személygépkocsink és 600 privát lízingjárművünk van: ez az ország egyik legnagyobb kereskedelmi célú flottája. Fontos szerepet szánunk a teljesen elektromos üzemű gépkocsiknak. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a hidrogén izgalmas alternatíva. A Toyota Mirai típusok révén megvizsgálhatjuk, hogy életképes-e a technológia, és hogy létezik-e széles körű támogatás az ilyen jellegű járművekre Hollandiában” – fogalmazott  Frans van de Noort, a Stedin operatív igazgatója a Toyota Mirai kulcsainak átvételekor.

A Toyota Mirai hollandiai értékesítése ebben a hónapban veszi kezdetét. A holland kormány pénzügyi politikája egyértelműen megerősíti az új hidrogén technológia piaci bevezetésére irányuló állami támogatási szándékot. A fogyasztók számos különböző pénzügyi előnyt élvezhetnek, a luxus- és útadó 2020-ig történő elengedésétől kezdve a cégautók magánhasználatát terhelő, természetbeli juttatásokra vonatkozó adókulcs 4 százalékra történő mérsékléséig, hiszen a Toyota Mirai károsanyag-kibocsátástól mentes gépkocsi.

A Toyota egyértelmű ígéretet tett arra nézve, hogy 2050-re (a 2010-es szintekhez képest) 90 százalékkal csökkentse új gépjárműveinek CO2-kibocsátását. A vállalat hisz abban, hogy a hidrogén üzemanyagcellás járművek kulcsszerepet játszanak ezen ambiciózus célkitűzés megvalósításában. A Toyota több mint húsz éve foglalkozik az autóipari célú hidrogén üzemanyagcellás technológia kutatásával és fejlesztésével. Ezen erőfeszítések kézzel fogható eredménye a Toyota Mirai, mely említésre méltó, nulla károsanyag-kibocsátású gépkocsi, amelynek üzemanyagtartálya 3-5 perc alatt feltölthető, és amely egy feltöltéssel akár 550 kilométert képes megtenni. A Toyota 2014 decemberében kezdte meg a Mirai kereskedelmi forgalmazását.

A mai napig Japánban, az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Belgiumban és Hollandiában vehették át üzemanyagcellás szedánjaikat az ügyfelek; az első piacokhoz még idén csatlakozik Svédország.

Így áll össze egy SEAT színpalettája

Egy szín összeállításához pigmentre, alumíniumra és csillámra van szükség – nincs ez másként a SEAT berkeiben sem.

seat-szinpaletta-autoaddikt

Az arányok változtatásakor szinte végtelen a színváltozatok lehetősége, manapság mégis 12 tónus uralja az autók színváltozatait.

Természetesen mindent gondos tervezés előz meg. Mielőtt egy új autón elkezdenek dolgozni, a design csapat méri fel a leendő gépkocsi alapvető jellegzetességeit. Ennek megfelelően a színválaszték e folyamat egyik fontos eleme. Ebben nagy szerepe van az autó méretének és formájának. “A kisebb autók világosabb vagy általánosabban használt színeket kaphatnak, míg a nagyobbaknál a sötétebb, metál tónusok a megfelelőek” – mondja Jordi Font, a SEAT színekkel és belső kárpitozással foglalkozó részlegének munkatársa.

A másik fontos tényező, hogy kinek szánják a tervezés alatt álló autót. Világosabb, vagányabb színek kerülnek előtérbe, ha az autót elsősorban fiataloknak szánják, míg az idősebbek a hagyományosabb színárnyalatokat kedvelik. Mindezek mellett fontos az is, hogy az autót milyen jellegű tevékenységhez szánják, mert például egy sportos autónak sohasem olyan a színe mint egy SUV-nak, mert ez utóbbinak a természethez közelebbi színek felelnek meg jobban.

Hasonlóan fontos, hogy az adott piacra kerülő autót milyen éghajlati vagy kulturális közegben használják majd, de mindezek ellenére 3 tónussal – a feketével, a fehérrel és a szürkével – sosem lehet hibázni. Ezek az Európában legnépszerűbb színek, amit egy erre vonatkozó kutatás is megerősített. A SEAT szakembere ehhez még azt is hozzáteszi, hogy a színválasztás alapja “az informatív fantázia”, tehát a széleskörű információkon, kutatásokon, elemzéseken alapuló elképzelés. A SEAT színekkel és belső kárpitozással foglalkozó részlegének feladata, hogy már három évvel a megjelenés előtt javaslatokat tegyenek, melyeket a legfontosabb divatirányzatok és építészeti trendek tanulmányozása során mérnek fel.  A festék laboratórium viszont már a vegyi üzem és a kreativitás találkozási pontja, mivel a végleges színválaszték több mint száz változat és ezer liter festék felhasználásával ölt testet. E tevékenységre nagyon komoly hangsúlyt fektetnek, mert a színek központi szerepet játszanak a vásárlói döntésekben.

A színek több változatból történő kiválasztásában Jordi Font szerint a legfontosabb a “szándék megjelenítése”. A SEAT Ateca esetében ilyen volt például a metálnarancs szín, a Samoa Orange kiválasztása. Amint azt a SEAT szakembere kiemelte, ebben az inspirációt a márka szülővárosa adta: “Tengerparti városként Barcelona ideális hely, hogy láthassuk a napfelkelte színeit. A horizonton felbukkanó narancssárga színárnyalat varázslatossá teszi a nap indítását, és ezt az egyedi pillanatot szerettük volna megragadni. A szín ugyanis alapvető az érzelmek felkeltéséhez, az autók tulajdonosai ezen keresztül határozzák meg, hogy milyenek szeretnének lenni, és hogyan kívánják önmagukat láttatni. Ugyanis ugyanannyi szín van, mint ahány egyedi stílus, és a színek végső soron azért vannak, hogy megéljük és érezzük őket”.

A Ford GT kiválóan testre szabható, így a vásárlók egyénisége jól kifejezhető

Szín- és anyagválasztéka is érzékletesen tükrözi a Ford GT innovációit és technológiáit.

ford-gt-enterior-autoaddikt

A Ford dizájnerei a színek tudatos használatával irányítják a figyelmet az autó innovatív megoldásaira, hatásosan hangsúlyozva ki a hatékonyság és a teljesítmény esztétikáját.

“Az új modellhez kifinomult szín- és anyagválasztékot alakítottunk ki, amiből sugárzik az energia; olyan megoldásokat kerestünk, amelyek érzékletesen fejezik ki egy nagy teljesítményű autó nyersességét, ugyanakkor szemet gyönyörködtetőek” – mondta el Barb Whalen, a Ford színekért és anyagokért felelős formatervezési igazgatója. “A vadonatúj Ford GT minden eleme nemzetközi tervezéssel született, hogy tökéletesen tükrözze az autó lenyűgöző erejét.”

A karbonszálas anyagok – amelyek hagyományos díszítőelemei a nagy teljesítményű autóknak – szerkezeti elemként is jelen vannak a Ford GT-ben, ugyanakkor vizuálisan is érzékeltetik a szupersportkocsi kis tömegű felépítményét.

A műszerfal teljes egészén látható a karbonszálas kialakítás, a külső szénszálas burkolóelemekhez pedig a vásárlók többféle (fényes, matt vagy Shadow Black) felületi kidolgozást is választhatnak. Az opciók révén az autó még inkább személyre szabott benyomást kelthet – attól függően, hogy a vevő a versenyzés vegytiszta élvezetét, a magabiztos teljesítményt, vagy éppen Ford GT agresszív kiállását szeretné kihangsúlyozni.

A Ford kínálatában most jelenik meg először azok a színskála, aminek révén a Brembo féknyergek is egyedivé varázsolhatók; a karbon-kerámia féktárcsákra markoló, egy tömbből mart, hatdugattyús féknyergek alapfényezése eloxált fekete, de a kínálatban ezüst, kék, narancs és vörös szín is szerepel.

A Ford GT karbon-kerámia féktárcsái rendkívül kis tömegűek: több mint 50 százalékkal könnyebbek egy hasonló méretű öntöttvas tárcsánál. A fékrendszer technológiája a Formula 1-es versenygépek karbonszálas féktárcsáiból származik, és a fékfolyadék kismérvű mozgásával működik, ami jobb pedálérzetet eredményez. A Ford és a Brembo együttműködésével optimalizált beépített hűtőrendszer a legkülönfélébb terhelések mellett is tökéletes fékhatást biztosít.

“A vadonatúj Ford GT egy vérbeli amerikai szupersportkocsi” – vélekedett Dan Sandberg, a Brembo North America elnök-vezérigazgatója. “Éppen ezért tökéletes választás hozzá a Brembo fékrendszer, amely ugyanolyan magas színvonalat és innovatív technológiát képvisel, mint maga az autó, és hatékonyan fokozza a vezetés élményét.”

Az utastér tervezői visszafogottan alkalmazták a színeket, amelyekből egy kevés az üléstámlákra is jutott, mivel ezek az elemek kívülről is láthatók. Az utasoldali, kétrészes műszerfal színezése az ajtók felnyitása után vizuális egyensúlyt teremt a többi díszítőelemmel.

A kabin selyemfényű burkolatai és fényezései az utasoldalon érvényesülnek erősebben, hogy menet közben ne vonják el a vezető figyelmét.

A vadonatúj szupersportkocsi funkcionális formáinak megtervezésekor a dizájnerek figyelme minden részletre kiterjedt. Az ülések vízszintes bordázása például szélesebbnek láttatja a szűk teret, s a tervezők választása azért esett az Alcantara® szövetkárpitra, mert az nemcsak prémium minőségű, hanem könnyű is.

A Ford ajánlatában szerepel néhány színkombináció, amelyek harmonikusan összehangolják külső és belső burkolatok, a féktárcsák és a sportos hangulatú sávok árnyalatait. A fényezések választékában nyolc ragyogó szín található – tisztelgésként a Ford motorsport-hagyományai előtt. Ezek egyike a látványos Liquid Blue árnyalat, amely hatalmas sikerrel mutatkozott be a 2015-ös Észak-Amerikai Autókiállításon

“Ezek nem trendi színek, ahogyan a Ford GT sem egy trendi autó” – jelentette ki Whalen. “Ez egy klasszikus: valódi versenyautó, ami rászabadul a közutakra.”

Új Toyota Hilux és Proace: így teljes a portfolió

A napokban a márkakereskedésekbe érkező vadonatúj Hilux és Proace modellekkel teljessé válik a Toyota kishaszongépjármű portfoliója, ami várhatóan további lendületet ad majd a márka dinamikusan növekvő hazai értékesítéseinek. Az egész júliusban tartó Toyota Üzleti Napok keretében ráadásul már egy autó vásárlásától egyedi flotta és finanszírozási ajánlatokkal várják a céges ügyfeleket.

toyota-hilux-2016-autoaddikt-004

A világ legnépszerűbb pickupja, a világszerte eddig mintegy 18 millió példányban gazdára talált Toyota Hilux a napokban a hazai márkakereskedésekbe is megérkező legújabb generációja minden tekintetben magasra helyezi a mércét. A kategóriaelső terepképességek és üzemben tartási költségek, a nagyobb, még strapabíróbb és praktikusabb platófelület, a megemelt, akár 3,5 tonnás legnagyobb vontatható tömeg robosztus, mégis kifinomult, letisztult formatervvel, és a személyautókra jellemző belső kialakítással párosulnak.

toyota-hilux-2016-autoaddikt-001

A tágasabb, kényelmesebb belső tér a szabadidőjárművekre jellemző praktikumot és funkcionalitást a személyautókat idéző zaj- és rezgéskultúrával kombinálja, míg a rendkívül szilárd, kiváló energiaelnyelő képességekkel rendelkező vázszerkezet, a Toyota Safety Sense rendszer (benne a PCS – Pre Crash System – gyalogosfelismerő funkcióval), a teljes körű fékvezérlő rendszer és a vontatmány-stabilizáló funkció a biztonságos üzem eddig sosem ismert szintjét biztosítja. Az új, strapabíróbb létraváz, a megerősített platószerkezet, valamint az aktív kipörgésgátló rendszer, az ereszkedés-szabályozó és a visszagurulás-gátló rendszer a Land Cruiser színvonalán álló terepalkalmasságot eredményez.

Mindezeknek köszönhetően a minden eddiginél robusztusabb és erőteljesebb, terepen is jobban helyt álló, vadonatúj modell minden ízében hamisítatlan Hilux maradt, ugyanakkor a pickup kategória új korszakának beköszöntét is jelképezi: formai megoldásai, kényelmi és biztonsági színvonala, valamint fejlett technológiai tartalma a legigényesebb hobbifelhasználók igényeit is kielégítik.

toyota-hilux-2016-autoaddikt-003

 

A modell előző generációjából a tavalyi évben Európában 34.000 darab kelt el, amivel a Hilux a kontinens első számú pickupjának bizonyult, míg az idei év első hat hónapjában Magyarországon 365 db talált gazdára, ami 20,3%-os szegmensrészesedést jelent, azaz minden ötödik január és június között hazánkban eladott pickup Hilux volt. Az új modell kimagasló tulajdonságaira, és az ezt támogató üzleti konstrukciókra és szolgáltatásokra támaszkodva a Toyota joggal remélheti, hogy a világelső és Európában is piacvezető, jelenleg hazánkban a második helyen álló Hilux Magyarországon is visszaszerzi szegmenselső pozícióját.

toyota-hilux-2016-autoaddikt-002

Hasonlóan pozitív várakozásokra adhat okot, egyben felhasználók új körét szólíthatja meg a vállalat számára a frissen bemutatkozó, kétféle tengelytávval (2,9 és 3,2 méter) háromféle karosszériahosszal (Compact, Medium és Long), és kétféle felszereltségi szinttel érkező, immáron áruszállító és hamarosan akár kilenc személyes személyszállító változatban is elérhető Proace is. A kishaszongépjármű piac mintegy egyharmadát kitevő közepes méretű furgon szegmens valamennyi alkategóriáját, így a szimpla és duplakabinos zárt áruszállító, a fülkés alváz és a kombi kategóriát is lefedő vadonatúj Proace mind a raktér mérete, mind a teherbírás, mind az intelligens helykihasználás és egyedi megoldások (pl. a kinyitható válaszfalat felemelhető első utasüléssel kombinálva a raktér teljes hosszát további 1,16 méterrel, kapacitását 0,5 köbméterrel megnövelő Smart Cargo rendszer) tekintetében a piac élvonalát képviseli. Az ötféle dízelmotorral, kézi és automata váltóval egyaránt elérhető modell ráadásul nem csupán a szegmens legjobb károsanyag-kibocsátási mutatóival rendelkezik, de látványos, trendi külső formatervén és személyautós belső kialakításán túl praktikus megoldásokkal, intelligens technológiákkal és kimagasló biztonsági mutatókkal is hódít. Az ötcsillagos Euro NCAP minősítést elérő modellkínálat egyedi felszereltségi szintjein olyan tételekkel találkozhatunk, mint a motoros mozgatású bal és jobb oldali tolóajtó, az automata sebességváltó, a háromszemélyes első üléspad, a Toyota Safety Sense rendszer.

toyota-proace-2016-autoaddikt-001

Az üzemeltetők számára a fentieken túl vélhetően nem utolsó szempont az sem, hogy mindkét modellre a Toyota teljes körű, hároméves /100 000 kilométeres újautó-garanciája vonatkozik.

toyota-proace-2016-autoaddikt-003

„ A Yaris Van, valamint a vadonatúj Hilux és Proace modellek révén haszongépjármű kínálatunk a felhasználói igények minden eddiginél szélesebb körét fedi le, ami reményeink szerint további lendületet ad majd dinamikusan növekedő flottapiaci jelenlétünknek és értékesítéseinknek” – fogalmaz Dura László, a Toyota Central Europe magyarországi flottaértékesítésekért felelős vezetője.

toyota-proace-2016-autoaddikt-002

„Megújult haszongépjármű portfoliónk bemutatását célozza az egész júliusban futó Toyota Üzleti Napok elnevezésű kampányunk, amelynek keretében a márkakereskedéseinkbe ellátogató ügyfeleinket egyedi, már egy darabtól elérhető flottakedvezményekkel, finanszírozási és vevőszolgálati ajánlatokkal várjuk” – teszi hozzá a szakember.

toyota-yaris-van-2016-autoaddikt

Sorozatgyártásban az Audi Q2

Az Audi AG központi gyárában mostantól új autók is készülnek: megkezdődött az Audi Q2 sorozatgyártása. Ezzel az új, Made in Ingolstadt kompakt SUV-vel a négykarikás márka egy egészen új szegmensben jelenik meg, egyszersmind megmutatva, mennyire elkötelezett a Duna-parti központi gyára mellett. Innovációk – például egy teljesen automatizált moduláris tároló rendszer – segítenek abban, hogy gördülékenyen fussanak az egyre komplexebb gyártási folyamatok.

audi-q2-autoaddikt

Albert Mayer, az ingolstadti Audi-üzem igazgatója hangsúlyozta: „Egy új modell sorozatgyártásának elindítása mindig különleges esemény, és nagy kihívást jelent mind a gyár, mint az ott dolgozó emberek számára. Büszkék vagyunk rá, hogy itt, Ingolstadtban készítjük a világpiac számára az Audi Q2-t, a Q család legkisebb modelljét. Szeretném megköszönni az Audi csapatának a termelés sikeres beindítását.”

Max Wäcker, az üzemi tanács elnökhelyettese kijelentette: „Az üzemi tanács következetesen és sikeresen dolgozott azért, hogy az Audi Q2 Ingolstadtban készüljön. Ezután még jobban kihasználjuk a fő gyáregységünk termelőkapacitását, ami nagy siker az ingolstadti Audi-dolgozók számára.

Az Audi dolgozói az A3 szerelőszalagján készítik az új Audi Q2-t is. A készülő járművek az Audi A3-mal együtt haladnak át a karosszériaüzemen, a fényezőüzemen és a szerelőszalagon. Ehhez nagyszabású változtatások, új logisztikai eljárások váltak szükségessé, amelyeket a gyártás leállítása nélkül vezettek be. Az Audi Q2 termelése fokozatosan napi 450 darabra emelkedik. Az ingolstadti helyszínen az Audi innovatív módszerekkel tette könnyen kezelhetővé a bonyolult gyártási folyamatokat. Például az Audi Q2 hajtáslánca számára teljesen automatizált részegység-tárolókat építettek a szerelőszalaghoz, megnövelve ezzel a helyi tárolókapacitást.

Az új Audi Q2, amelynek világpremierje 2016-ban a Genfi Autószalonon volt, a négykarikás márka tizenharmadik modellszériája. A Q2-vel a cég a Q család sikertörténetét folytatja. A kompakt SUV a modern dizájnt magas fokú funkcionalitással ötvözi; ez az autó a mindennapi használatra éppúgy kiváló, mint szabadidős tevékenységre. Vonzerejét csak növeli az ötmillió variációban rendelhető egyedi felszereltség, valamint a csúcskategóriájú connectivity, infotainment és vezetői segédrendszerek. Az Audi Q2 kezdetben hat különböző motorral készül: a három TFSI és a három TDI motor a 85 kW (116 LE) és 140 kW (190 LE) közötti teljesítménytartományt öleli fel. Az új ingolstadti modell hamarosan rendelhető lesz.

Az ingolstadti Audi üzem az Audi Csoport legnagyobb, egyben Európa második legnagyobb autógyára. A vállalat több mint félmillió autót gyárt Ingolstadtban évente. Harminc másodpercenként gördül le egy új autó a szerelőszalagról, ami napi 2500 járművet jelent. Az Audi Q2 jelentősen hozzájárul a gyár jövőjéhez: a Q család legkisebb modellje tovább javítja a márka versenyhelyzetét.

Rekord értékesítési eredményt ért el Európában a Lexus az első félévben

A Lexus Europe több mint 36 ezer darab gépkocsit értékesített az idei év első hat hónapjában: minden idők legjobb első féléves eredménye 16 százalékkal haladta meg 2015 azonos időszakának teljesítményét.

lexus-rc-2016-autoaddikt

Az értékesítési siker oszlopai az új generációs RX (+123% a tavalyi év első félévéhez képest), valamint a többi újonnan bevezetett modell: az LX, az ES és az RC voltak. A térségen belül kiegyensúlyozott növekedést mutatott a márka, amely több piacon, így Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Írországban, Lengyelországban és Ukrajnában is számottevő fejlődést könyvelhetett el. Kiemelkedő eredmények születtek Oroszországban, ahol a márka 2,8 százalékponttal 14,4 százalékra növelte piaci részesedését 2016 első félévében. Hazánkban a márka 17,5%-al növelte értékesítéseit, amivel megőrizte piaci pozícióját.

A Lexus Europe 36 405 darab gépkocsit adott el az idei év első hat hónapjában. Ez 16,4 százalékkal haladja meg a 2015 első félévében regisztrált eredményt, ráadásul mindezt egy olyan prémium piacon, amely ennél lassabb mértékben (12%) gyarapodott.

„Az elmúlt néhány év során nem csupán teljesen megújult a Lexus modellkínálata, de olyan, vadonatúj típusokkal is gyarapodott, mint az NX vagy az RC. A Lexus továbbra is magasan a legnagyobb prémium hybrid gyártó világszerte és Európában. Ez stabil alapokat teremt ahhoz, hogy a jövőben tovább növelhessük eladásainkat” – avat be Alain Uyttenhoven, a Lexus Europe vezetője.

A vadonatúj, negyedik generációs RX rendkívül kedvező fogadtatásban részesült, a modell eladásai több mint megkétszereződtek (+123%) 2016 első félévében, elérve a 8815 darabot. Mindent összevetve 12 689 eladott darabbal az NX volt a Lexus palettájának legkeresettebb tagja, megőrizve a 2015-ös piaci bevezetéskor mutatott, erőteljes lendületét. A 2016 elején bevezetett RC kupé szintén erősen indított, az első félévben máris 972 darabot adott el belőle a márka. A keleti piacokon az új LX (3067 db, +143% 2015. első félévéhez képest) és a frissített ES (986 db, +19%) bizonyult az eladások motorjának.

Nyugat-Európában a Lexus eladásainak 98 százalékát testesítik meg a hybrid modellek. A keleti piacokkal együtt a Lexus Europe eladásainak mintegy kétharmadát teszik ki a hybridek (23 021 darab, +12%.) A legnépszerűbb hybrid típusok az NX 300h (8 788 db), az RX 450h (4 715 db), a CT 200h (4 452 db) és az IS 300h (3 182 db.) A Lexus Europe által lefedett régió minden térségében komoly gyarapodást könyvelhetett el a márka. Húsz százalékot meghaladó növekedést regisztráltak Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Közép-Európában (Magyarország, Cseh Köztársaság és Szlovákia), a balkáni térségben, Belgiumban, Írországban és Izlandon. Oroszországban a Lexus eladásai 17 százalékkal emelkedtek, miközben a prémium szegmens összességében 6 százalékkal zsugorodott. 2016 első félévében összesen 11 089 autót adott el itt a Lexus, amely ezzel az orosz prémium piac 14,4 százalékát (+2,8 százalékpont) tudhatja magáénak. Jelen pillanatban Ukrajna a Lexus Europe legdinamikusabban növekvő nemzeti piaca (+256%; 3,2 százalékponttal 8,9 százalékra emelkedett piaci részesedés.)

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK