AutóAddikt Autóteszt Ford Ford Mustang GT 5.0 Fastback M6 – muscle car, csupa nagybetűvel

[TESZT] Ford Mustang GT 5.0 Fastback M6 – muscle car, csupa nagybetűvel

Eddig is tudtuk, mit jelent maga a Ford Mustang: kifejezés, legenda, az izomautók origója, a mérce maximuma – és még napestig sorolhatnánk.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-001

Korábbi kapcsolódó cikkeinkben már több ízben írtunk a kultikussá vált, alapjaiban V8-as, 5 literes szívó benzinessel szerelt jelenségről; teszteltük az automataváltós Mustang GT Fastback-et, valamint downsizing által utolért 2.3 literes sornégyessel szerelt Mustang Convertible-t is. Azonban a paletta csakis úgy lehet teljes, ha a klasszikus, manuális váltót kapott hajtáslánc is bekerül az archívumba.

Sokak szerint úgy igazán Mustang a Mustang, ha manuális váltót iktatnak az irdatlan erejű V8-as, valamint a hátsó hajtott kerekek közé. Ebben sok az igazság, azzal együtt, hogy a mai automataváltók sok esetben precízebben eltalálják azokat a megfelelő sebességtartományokat, ahol éppen az aktuális fokozatnak lennie kell, kapcsolódóan a mindenkori aktuális tempóhoz. Ugyanakkor a korábbi, automataváltós Mustang GT Fastback tesztünk lefolytatása alatt apró hiányérzetünk azért adódott, összehasonlítva számos hasonló teljesítménnyel bíró, azonos muscle kategóriába tartozó delikvenssel – azért más a szituáció.

Összehasonlítási alap

Korábban, még amikor a konkurens General Motors hivatalosan képviseltette magát Magyarországon a Chevrolet márkával, volt szerencsénk kipróbálni az akkori legerősebb, ZR-1 Corvette modellt a maga kompresszoros 647 lóerejével – manuális váltóval. Vagy a Camaro SS-t, 431 lóerővel, szintén manuális váltóval.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-006

Ugyan az elsőként felhozott Corvette ZR-1 teljesen más kategória, de az alapok valahol ugyanazok, Mustang-nál is van Shelby, vagy GT500, és szinte kivétel nélkül ott a manuális váltómű.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-005Iszonyatos erők szabadulnak el így 400 lóerő környékén, ezt nyilvánvalóan kezelnie kell az adott hajtásnak. Tehát nem mindegy, mennyire masszív a kiépítése az adott váltóműnek, ennek folyományaként ne lepődjön meg senki, ha – jelen esetben a Ford Mustang GT 5.0 Fastback – kézre eső váltókarja a szokottnál keményebb utat jár be a hat plusz egy állás közt.

Pályakörülmények közt sikerült tesztelnünk a Ford Mustang GT 5.0 Fastback modellt, tulajdonképp ez is volt a cél, hiszen a külsőt-belsőt már nem egy ízben szedtük szét darabokra az Autóaddikt.hu hasábjain.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-014

Arra voltunk kíváncsiak, mekkora határok kellenek ahhoz, hogy kibillentsük „nyugodt” mivoltából az autót, ami nem túl bonyolult. Annak ellenére, hogy hihetetlen módon stabil tud maradni az egész egység, hátsókerékhajtás ide, vagy oda; jól szerepelt például a rajtautomatika, de a menetstabilitás is gyönyörűen tartotta a kocsiszekrényt, valamint a két felfüggesztést az aszfaltcsíkon.

A lényeg a részletekben rejlik. Főleg, ha egy Mustang kerül fókuszba

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-004Kell is mindenfajta automatika, főként azoknak, akik kevésbé tapasztaltak pálya jellegű megmérettetések során. Minden nagyképűséget vagy fellengzést nélkülözve elmondhatjuk, hogy van némi rálátásunk az ilyen irányú dolgokra is, hiszen több ízben sürögtünk-forogtunk a Hungaroring, a Pannónia Ring, a kiskunlacházi reptér, vagy épp a Driving Camp pályáin – kellett is, hogy megalapozott legyen a Ford Mustang GT 5.0 Fastback dinamikusabb vezetésének éles próbája.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-020

Tipikus V8-as karakterisztikával kel életre a 421 Mustang-erő, amely egyébként 6500-as percenkénti fordulatszámon teljesedik egésszé.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-023

Azt gondolnánk, hogy a V8-asok leginkább az alacsony fordulatszámtartományokról híresek, ami olyan értelemben igaz is, hogy rendkívül kis RPM-nél jelentkezik a nyers vonóerő már, a maximális, 530 Newtonméteres forgatónyomaték-csúcs azonban 4250-nél jelentkezik.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-024Gyorsulás közben viszont eltűnnek a határok teljesen, egyes fokozatban adagolva a gázt úgy érezzük, máris 100-on vagyunk pillanatok leforgása alatt. Pedig nem, kettőben futja meg a 100-at, pont valahol ott szabályoz le a rendszer, annak érdekében, hogy felváltva a következő fokozatba irdatlan erőhatással katapultálja tovább az egyébként 1.7 tonnás kocsiszekrényt.

A teljesítmény mindent félresöpör

Sok hasonló teljesítménnyel rendelkező autóhoz tudjuk hasonlítani a Ford Mustang GT 5.0 Fastback-et, azonban ilyen aspektusú, karakterű hot hatch, vagy izomautó kevés létezik.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-022

Nem túlzás ez, hiszen sikerült a tervezőmérnököknek ténylegesen sikerült összehozni egy olyan összképet, amely külsőre és belsőre is maximálisan hozza az elvártat, azt, amire számítunk akkor, amikor a márkakereskedésben letesszük voksunkat a kék ovál legendája mellett.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-003

No de maradjunk még egy kicsit az autó taglalásánál, ez még nem a lekonf, a végefőcím is arrébb van. Ott tartottunk, hogy a gyorsulás elsöprő, az 5.0-ás V8 szigorúan tudatja, hogy nem babra megy a játék, üvölt, mennydörög. Valamiféle folyamatos ideges mivolt érezhető a motor karakterisztikus viselkedésén, na persze nem úgy, mint mondjuk a hasonló teljesítménnyel operáló Maserati Gran Turismo esetében, nem, ez teljesen más. Már megint a különbözés, látják?

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-025

 

Erről írunk a cikkben folyamatosan, ezt emeljük ki: a Mustang, konkrétan maga a Ford Mustang GT 5.0 Fastback más, mint a többi hasonszőrű gépjármű. Tény, ez egy Mustang, csupa nagybetűvel, kiemelve, ahogy van, a maga nyersességével és gyönyörével.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-010

Ömlengés, elfogultság? Ugyan, maximum annyiban, hogy köztudottan nagy rajongója az Autóaddikt.hu csapata a klasszikus értelemben vett V8-asoknak, ezért külön öröm, ha a Mustang kerül terítékre (még fog is jó pár alkalommal terveink szerint).

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-013Valahol 200 környékén járunk, elég lesz, jön a kanyar, itt ildomos már visszaváltani kettőbe, igaz, ötösig is alig mentünk el (atyaég, és hol jön a 250-es leszabályozás?). Rettentően jól tartja az ívet, tapad, amikor kell, minimális megbillenés sincsen. Az elöl MacPherson, hátul Multilink felfüggesztések – azzal együtt, hogy leginkább túra, nem sport, vagy pályaautósak – sziklaszilárdan nyomják az aszfaltra a négy, egyenként 19 colos keréktárcsát és a hozzájuk tartozó gumiabroncsokat.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-018

Mindezekhez elengedhetetlen, hogy Sport Plus módban legyünk, ugyanis ekkor változik teljesen sportautós jellegűvé az egész Ford Mustang GT 5.0 Fastback-hajtás. Összesen négy profilból szelektálhatunk, kiválasztva a leginkább illőt a vezetési környezethez – Normal (értelemszerű), Track, vagy Snow/Wet.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-019

Utóbbi profilt is gyönyörűen tudtuk próbálgatni, miután jött egy esős nap is a teszthét folyamán, el is ugrottunk Visegrád felé, s a Mogyoró-hegy lankáin ideális szerpentines körülmények közt jól működhetett a teszt. Bár a korlátozások 50-60 kilométer/órában szabták meg a felső sebességhatárt, tökéletesen tudtuk vizsgálni azt, hogy átlagos, városi tempó esetében mennyire marad stabil az autó, ha netán hirtelen kormányzás-beavatkozásra lenne szükség. Büszkén jelentjük: teljesen megmarad a stabilitás, minimálisan sem érzékeltünk bármilyen kicsúszásra utaló hajlamot, vagy elbizonytalanodást.

Van egy titkos profil. A neve: Sport Plus

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-015Azért ki lehet hozni a vadállatot teljes mértékben a Ford Mustang GT 5.0 Fastback-ból, ehhez Sport Plusba kapcsolva, kiiktatva a rajtoláshoz foganatosított elektronikát – belekóstolhatunk a burnout világába, de ehhez nem árt egy fél garnitúra gumiabroncs a hátsó kerekekre. Emiatt ezt nem is erőltettük, meghagyjuk azoknak, akik szerint 421 lóerő kerekekre szabadítása kizárólag ennyiből áll, de úgy gondoljuk, érdemes megemlíteni, ha már Mustang kapcsolódású teszttel rukkolunk elő.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-016

Tehát a Ford Mustang GT 5.0 Fastback tud vad, dühödt és erőteljes lenni, de kezesbáránnyá is szelidíthető. Vagyis helyesbítve: mindig kezesbárány, csak más és más viselkedéssel. Ami nagy szó, mert általában egy autó hangolásához megfelelően használható külön-külön környezetben – jelen esetünkben éppúgy alkalmas a Mustang túrázni, hétköznapibb módon autózni, mint a versenypályán erődemonstrálni.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-007

A férőhely is megvan ahhoz, hogy kényelmesen utazzunk. Nincsenek kőkemény ülő- és hátfelületű klasszikus értelemben vett Recaro székek, ezek inkább már-már fotelek, vaskos tartással, közepesen kemény ülőlapokkal, háttámlákkal.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-017

Régi korokat idéző műszerfal, gombkiosztás jellemzik a belső kialakítást, pontosan annyi huszonegyedik századdal, amennyit elbír a rajongók, vagy az átlag felhasználó ízlésvilága, a műanyag felületek aránya nem zavaró, passzentos, jól tükrözi a koncepció szellemiségét.

Kell neki a benzin, de azért nem annyira torkos

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-009Végezetül pedig vessünk egy pillantást a fogyasztásra. Persze egy Ford Mustang GT 5.0 Fastback tulajdonosnak valószínű, hogy nem ez lesz az elsődleges szempont autója megvásárlásánál, de mint minden autótesztünkben, itt is fontos kitérni ezen részletekre. Elöljáróban jegyezzük meg, hogy a 61 literes üzemanyagtank kifejezetten kicsi, még akkor is, ha átlag 6-8 literes fogyasztásról beszélünk 100 kilométerre átlagolva.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-026

Jelen esetben a range nagy jóindulattal is úgy 400 kilométer környékén alakult, ebből jól kimatekozható, hogy 12-14 literes átlaggal autóztunk a Ford Mustang GT 5.0 Fastback-kel – átlagos, városi-külvárosi, országutas és autópályás opciókkal.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-012

Viszont pályán kicsit másak az arányok, a legmagasabb érték 24.6 literre jött ki, ami egyébként relatíve nem sok egy ilyen teljesítménnyel bíró monstrum csúcsra járatásánál.

ford-mustang-gt-5-0-fastback-m6-teszt-autoaddikt-008

2016 Ford Mustang GT 5.0 Fastback M6 specifikációk

Motor

Motortípus: V elrendezésű 8 hengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 4951 cm³

Maximális teljesítmény: 421 LE @ 6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 530 Nm @ 4250 ford./perc

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4784 mm

Szélesség: 1916 mm

Magasság: 1381 mm

Tengelytáv: 2720 mm

Első gumik mérete: 275/40 ZR19

Hátsó gumik mérete: 275/40 ZR19

Tömeg, üresen: 1732 kg

Megengedett össztömeg: n/a

Csomagtartó mérete: 408 liter

Üzemanyagtartály mérete: 61 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: n/a

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 4.8 s (gyári), 4.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 14.3 l/100 km

Országúti: 10.9 l/100 km

Vegyes: 13.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: n/a

Országúti: n/a

Vegyes: 12.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 281 g/km

Bővebb információ a Ford hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte