Főoldal Blog Oldal: 459

Kevesebb, mint 2 millió forintba kerül a legolcsóbb Lada – megvannak az árak!

Megjöttek az első hazai piacra szánt Lada modellek Magyarországra, ezzel pedig a Lada Hungary hivatalosan is megkezdte az autók hazai forgalmazását.

lada-kalina-hatchback-magyarorszag-autoaddikt

A pár nappal ezelőtti sajtótájékoztatóján közzétett árlista alapján nem kell nagyon mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, ha egy új Lada tulajdonosai szeretnénk lenni, de a garanciával sem fukarkodtak. Az árvezető modell a Lada Granta Sedan 1.6 Standard 1.999.000 Ft-ért, amihez a gyár 5 év, vagy 100.000 km garanciát ad. Az autókat országszerte kilenc márkakereskedésben vásárolhatjuk meg.

Hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy a múlt héten kiállított első, kifejezetten hazai piacra szánt Lada megérkezhetett Magyarországra. Az egy évre visszanyúló történet egy az AVTOVAZ-nak írt levéllel kezdődött, amit jóval később, idén július elsején szerződés is követett. Az elmúlt fél évben az importőr a hazai hálózat kiépítésén és a gyárral közösen azon dolgozott, hogy elkészüljenek az első, EURO6 emissziós normákat teljesítő autók. Ez mind a gyár, mind a Lada Hungary életében óriási mérföldkő: előbbinek egyet jelent az európai piacra visszatéréssel, utóbbinak pedig a régóta várt magyarországi forgalmazást teszi lehetővé.

Az importőr ígéretéhez híven országos regionális lefedettséget biztosító márkakereskedői hálózattal indul. Több mint 100 jelentkezőből választották ki azt a kilenc kereskedést, melyek megfeleltek az importőr által támasztott követelményeknek. Már holnaptól vehetünk Ladát Békéscsabán, Csornán, Debrecenben, Dél-Pesten, Érden, Kecskeméten, Kiskunhalason, Óbudán és Pécsen. A Lada márkakereskedői hálózatának folytatása nem áll meg. Az importőr továbbra is várja a tapasztalattal és megfelelő ingatlannal rendelkezők márkakereskedők jelentkezését, akik részesei szeretnének lenni a Lada újkori sikereinek.

Az első Magyarországra érkezett autó egy Lada Kalina Kombi, melyet elsősorban családi autónak szán az AVTOVAZ, de tágas utas és csomagtere miatt szabadidős autónak is kiváló. Az első hazai Kalina Kombi 1.6 Norma felszereltséggel rendelkezik, mely ez esetben 72kW (96 LE) teljesítményt jelent, ABS+BAS, ESC+ASR, ISOFIX rendszer, fedélzeti számítógép és társain kívül első elektromos ablakokat, első ülésfűtést, távirányítós központi zárat, manuális klímát, színre fújt lökhárítókat és tükröket és bizony szokatlan módon könnyűfém tárcsákat is jelent. Mindezt kimagasló 5 év vagy 100.000 km gyári garanciával 2.649.000 Ft-ért kínálja az importőr.

lada-magyarorszag-lada-hungary-autoaddikt

„Rengeteg munka áll mögöttünk és persze nyilván még előttünk is. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az első európai importőr az új Lada érában és végre eljutottunk oda, hogy a Lada fizikailag itthon is elérhető. Azt gondoljuk, egy olyan szeretett márkát sikerült visszahoznunk a hazai piacra, mely sok szempontból üde színfoltja lesz a magyarországi autókínálatnak és új szintet hoz az elérhető áru autók szegmensében. Ezúton köszönöm a munkatársaim áldozatos munkáját, Önöknek és mindenkinek pedig jó Ladázást kívánok!” – mondta Markó Zoltán, a Lada Hungary projektigazgatója.

További részletek, műszaki paraméterek, árlista: http://lada.hu/

A Nissan új megmérettetését magyar freestyle futballisták teljesítették

Lehetséges mozgó felületről lebonyolítani néhány hajszálpontos labdaváltást? A Nissan ismét a gyakorlatot helyezte az elmélet elé. Persze a zord terepen is megbízhatóan helytálló Navarák mellett kellettek a sikerhez Sűrű FX Tamás világbajnok és Kvárta Mátyás, Európa-bajnoki bronzérmes labdazsonglőrök is.

nissan-freestyle-futball-teljesitmeny-autoaddikt

Az UEFA Champions League autóipari partnereként a Nissan folyamatosan újabb és újabb kihívásokat állít maga és rajongói elé. Korábban versenyeztettek már elrúgott labdát és sportautót, de gyűjtöttek már kilométereket Berlinig csupán kapurarúgásokkal. A széria legújabb kihívásában szó szerint a labdatartásra koncentráltak. Vajon lehet-e hiba nélkül passzolgatni két mozgó felület között? A Nissan legfrissebb filmjéből kiderül! A Győrben, magyar freestyle-osok közreműködésével forgatott film szerint nem lehetetlen. Persze sok gyakorlás kellett a kivitelezéshez, mindenesetre a kísérlet sikerült! Így a kihívás sorozat újabb tétele mellé került pipa.

A freestyle futballal immár több mint egy évtizede foglalkozó, idén 25 éves Sűrű FX Tamás és edzőpartnere, Kvárta Mátyás nem kis kockázatot vállalt a mozgó járművek között való passzolgatással, mint az a filmen is látható. A forgatás után arra hívták fel a készítők figyelmét, hogy tolmácsolják a közönség felé: a látottakat senki ne próbálja ki felkészülés nélkül, ellenőrizetlen körülmények között.

A film csendes sztárjai: a nemrégiben debütáló új Nissan NP300 Navara néhány példánya, az első magyarországi kontingensből. A világ egyik legnépszerűbb pick-upjának megújult modellje ideális körülményeket teremtett a passzolgatóknak, hiszen rugózási komfortja és úttartása – köszönhetően a többlengőkaros felfüggesztésnek is – egyedülálló a haszongépjárművek képességeit is ötvöző személyautók körében. Az új modellt a korábbi generációhoz képest teljesen átdolgozták, és ennek során olyan robusztus és ellenálló futóművet kapott, amely számos, a vezethetőséget és a praktikus felhasználást szolgáló jellemzőt vonultat fel.

Új csúcson a BMW 2015-ös gyártási volumene

Az idei esztendő rohamosan közeledő zárásával immáron egyértelművé vált, hogy a BMW Group új termelési rekordot könyvelhet el a 2015-ös pénzügyi évre vonatkozóan.

oliver-zipse-bmw-ag-autoaddikt

A széleskörű járműpaletta kiváló képviselői iránt mutatkozó kimagasló keresletnek, valamint a vadonatúj BMW 7-es sorozathoz hasonlóan ez évben debütáló modelleknek köszönhetően a vállalatcsoport globálisan kiterjesztett termelési hálózata idén gyártási kapacitása rendkívüli eredményességéről tett tanúbizonyságot. „A BMW Group 2015-ben gyártott kétmilliomodik autója novemberben gurult le a gyártósorról. Az idei immáron sorozatban az ötödik esztendő, amikor vállalatcsoportunk németországi üzemei együttesen jóval az évi egymilliós darabszám felett termeltek” – fogalmazott Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja, aki módfelett elégedett a BMW Group idei termelési eredményével.

A BMW Group globálisan kiterjesztett gyártási hálózatának középpontjában a rendkívül megbízható, kimagaslóan terhelhető és meglehetősen rugalmas termelési eljárásrendszer áll. Annak érdekében, hogy termékelőállítási folyamatait még inkább megszilárdítsa és gördülékenyebbé tegye, a vállalatcsoport a jövőben az elsőkerék-meghajtású vagy hátsókerék-meghajtású járműfelépítés szerint változtatja meg üzemeinek gyártási eljárását. „Ezzel a lépéssel teljesen új szintre emeljük globális termelési hálózatunk termelékenységét. Azáltal, hogy az üzemek egyféle járműstruktúrára összpontosítanak, a gyártás hatékonyabbá válik, miközben az egyes folyamatok bonyolultsága is csökken. Célunk, hogy eme globális méretű átrendezést az elkövetkező három évben, újonnan kifejlesztett modelljeink piaci bemutatkozásával párhuzamosan véghez vigyük” – mondta Oliver Zipse.

Széleskörű digitalizáció a járműtechnológiai innovációkért

Kimagasló gyártástechnológiai innovációikkal a BMW Group németországi üzemei a vállalatcsoport gyártási infrastruktúrájának úttörői, amely a partnerekkel való együttműködések terén is mérceként szolgál. A BMW Group globálisan kiterjesztett termelési hálózatában számos példa igazolja a gyártási lánc jövőbe mutató újításaiban rejlő potenciált. Ilyen többek között a digitalizáció, a moduláris eljárásrend és a járműépítéshez használt különböző anyagok intelligens összedolgozása, amelyek egytől egyig a jövő termelési hálózatának kulcsfontosságú elemei. Kiváltképp igaz ez a digitalizációra, amelynek köszönhetően a BMW Group járműgyártó és -összeszerelő létesítményei rugalmasabbá és precízebbé, s mint ilyen, minden korábbinál hatékonyabbá és minőségibbé váltak. A könnyedén alkalmazkodó robotizált rendszerekkel, a dolgozók munkavégzését megkönnyítő intelligens eszközökkel, a tervezhetőséggel és a szimulációval, valamint az automatizált adatrögzítéssel és -elemzéssel az IT-vezérlésű gyártási technológiák még eredményesebbé tették az összetett termelési folyamatokat.

Annak érdekében, hogy németországi üzemei hosszú távon is képesek legyenek kielégíteni a jövőben felmerülő ügyfél-igényeket és a globális keresletet, a BMW Group az elkövetkező évek során több mint egymilliárd eurót fektet be jelenleg is működő létesítményeibe.

2017 közepére a vállalatcsoport müncheni gyára egy forradalmian innovatív fényezőrészleggel bővül, amely a legmagasabb színvonalon, a legoptimálisabb körülmények között, az anyagok leghatékonyabb felhasználásával működik majd. Az új részleg annak az átfogó invesztálási programnak a része, amelynek keretében a vállalatcsoport 2018-ig a jövő járműtechnológiai kihívásaira készíti fel otthoni gyártó és összeszerelő üzemét, több mint félmilliárd euró befektetésével. A beruházási csomag részeként a müncheni létesítmény karosszéria-gyártó, jármű-összeszerelő és logisztikai részlege is még tovább fejlődik majd.

Az elmúlt három év során a BMW Group több mint félmilliárd eurót fektetett be azokba a vadonatúj, jövőbe mutató gyártási technológiákba, amelyekkel a vállalatcsoport legnagyobb németországi gyárában, Dingolfingban kizárólag a vadonatúj BMW 7-es sorozatot készíti. A szénszál-erősítésű műanyag széleskörű felhasználási technológiáival és az elektromos hajtáslánc kifejlesztésében rejlő innovációk alkalmazásával a dingolfingi létesítmény felkészült a jövő járműgyártási kihívásaira. Mindemellett az elkövetkező két évben a BMW Group több száz millió euró befektetésével teszi képessé legnagyobb németországi üzemét a jövőben érkező új modellek és járműtechnológiák sorozatgyártására.

2015-ben a vállalatcsoport több mint százmillió eurót invesztált Landshut-ban működő üzeme fejlesztésébe, hogy gördülékenyebbé és hatékonyabbá tegye a BMW modellekhez készülő alkatrészek gyártását, egyúttal tovább fejlessze a gyártási technológiát. 2016 végére elkészül a BMW Group Landshut-i létesítményének vadonatúj, könnyűszerkezetes komplexuma is, amelybe a vállalatcsoport nem kevesebb, mint húszmillió eurót invesztált.

A BMW Group mindezeken felül további mintegy százmillió eurót fektet be Berlinben működő motorkerékpár-gyártó egységébe, ahol a jelenlegi létesítmény kibővítése mellett új részlegekkel gazdagodik majd a komplexum. A vállalatcsoport ötvenmillió eurót különített el egy új logisztikai központ kiépítésére, amely a tervek szerint 2017 utolsó negyedévében kezdi meg működését.

A globálisan kiterjesztett gyártási hálózat folyamatos fejlesztése

A BMW Group folyamatosan növekvő gyártási és értékesítési gyarapodásának fenntartása érdekében az új létesítményekbe való invesztálás és a már meglévő üzemek folyamatos fejlesztése egyaránt kiemelt jelentőséggel bír. A termelési és értékesítési sikertörténet alapfeltétele a globálisan összehangolt, rugalmas, értékteremtő gyártási hálózat.

A BMW Group összesen 2,2 milliárd dollárt fektet be 2019-ig a NAFTA régióba. Az egyesült államokbeli Spartanburg városában immáron egy éve zajlik a vállalatcsoport karosszéria-gyártó üzemének csúcstechnológiás korszerűsítése; a bővítési és fejlesztési munkálatok a 2014-ben bejelentett, egymilliárd dollár összértékű beruházási program mérföldkövei. 400 000 darabot meghaladó éves termelési mennyiségével a spartanburgi létesítmény idén új gyártási csúcsot ért el, amellyel a tengerentúli üzem a BMW Group gyártási hálózatának legproduktívabb egységévé lépett elő: ez azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen minden ötödik, globálisan legyártott vadonatúj BMW modell Spartanburgban gurul le a gyártósorról.

A vállalatcsoport további egymilliárd dollár befektetésével építi fel vadonatúj gyárát Mexikóban: a 2016 nyarára tervezett beindítási ceremóniát követően a sorozatgyártás 2019-ben kezdődhet meg a San Luis Potosí városa melletti üzemben.

2014-ben a BMW Group 200 millió dollár beruházásával megháromszorozta az egyesült államokbeli Moses Lake-ben működő SGL Automotive Carbon Fibers vállalat termelési kapacitását, amellyel a gyár a világ legnagyobb szénszál-előállító létesítményévé fejlődött fel: az üzem évente mintegy 9 000 tonna szénszálat állít elő kizárólag a BMW i modellek számára, az ehhez szükséges energiát pedig kizárólag vízerőművekből nyerik.

Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Brazíliában működő gyárhálózatával a BMW Group a jövőben az észak- és dél-amerikai régióban is jelentős járműgyártási kapacitásra tesz szert.

2016 januárjában a kínai BMW Brilliance Automotive Ltd. (BBA) vadonatúj erőforrásgyártó létesítménye is megkezdi működését. Az öntőműhellyel felszerelt üzem a jövőben a BBA Dadong és Tiexi városokban működő gyárainak közvetlen közelében állítja elő a Kínában készülő BMW modellek hajtáslánc-elemeit. Mint ilyen, az új létesítmény gyártási kapacitását a vele párhuzamosan működő két járműgyártó- és összeszerelő üzem termelési volumene határozza majd meg.

Kategóriájának legnépszerűbb autója a SEAT Alhambra

A SEAT Alhambra a 2015-ös év abszolút győztese. A Maxivan kategóriában a legjobb cégautóvá, az egyterűek szegmensében pedig a legnépszerűbb taxivá választották. Ehhez most még az Auto Trophy 2015 cím járul a Van/MPV Import kategóriában.

seat-alhambra-elismeres-auto-trophy-2015-autoaddikt

Az autóipar egyik legelismertebb kitüntetése, az Auto Trophy. A SEAT az új Alhambra modelljéért a Van/MPV Import kategória 2015. évi Auto Trophy díját nyerte el. „Az Auto Trophy azért oly különleges kitüntetés számunkra, mert a nyerteseket egész Németország autórajongói választják. Ezzel a címmel ismét bebizonyosodott, milyen népszerű a SEAT Alhambra” – mondta Dr. Andreas Offermann, a SEAT értékesítési és marketing igazgatója, aki szemmel láthatóan büszkén vette át a díjat.

A SEAT Alhambra nyerte az Auto Trophy 2015-öt

Az Alhambra az olvasók körében a legnépszerűbb egyterű. 26 autós szaklap olvasóit és a Bauer Media Group számos internetes portáljának felhasználóit kérték, hogy szavazzanak postai úton vagy e-mailben. 6 nemzetközi és 17 nemzeti kategóriában így 74.921 olvasó és internet-felhasználó döntött az „Auto Trophy 2015” esetében.

Sokan közülük különösen az Alhambra iránt lelkesedtek. Ez tulajdonképpen nem csoda, hiszen a SEAT ezzel a típussal már 2014-ben is eladási rekordot ért el. Innováció, élvezetes vezetés, kiváló használati érték és biztonság – ezek azok a tulajdonságok, amelyek az Alhambra új nemzedékét is leginkább jellemzik. Meggyőző koncepciója a legnagyobb mértékű funkcionalitást és a legmodernebb technológiát egyesíti kiváló minőséggel és kidolgozással.

Sikeres a Ford Falubusz program

Az Falubusz program, mely teljes egészében európai forrásból teszi lehetővé a települések önkormányzatainak személyszállító járművek beszerzését, a Ford számára is kedvező eredményekkel zárult.

ford-falubusz-program-autoaddikt

„A Ford idei haszongépjármű alapú személyszállító gépjárműveinek értékesítésében fontos szerep jut a Falubusz program keretén belül történő értékesítésnek. Országszerte valamennyi Ford márkakereskedő adott át buszokat a térségben lévő kistelepülések önkormányzatainak, és civil szervezeteinek, és vállalja a buszok rendszeres karbantartását is.  A Ford sikerének titka ebben a programban a Transit modellek széles választékán és variálhatóságán túl a modelljeink DEKRA által is minősített alacsony üzemeltetési költsége volt, amely piacvezető a kategóriájában” – nyilatkozta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

4 és fél milliárd dollárt fektet a Ford elektromos autókkal kapcsolatos fejlesztésekbe 2020-ig

2020-ig a Ford további 4.5 milliárd dollárt fektet az elektromos járművekkel kapcsolatos fejlesztésekbe, és annak kutatásába, hogyan nyújthat a márka még teljesebb élményt vásárlóinak – s mindezt azért, hogy a közlekedési módok átformálásával javítsa az emberek életminőségét.

ford_startup

A vállalat 2020-ig 13 új elektromos járművel gyarapítja termékkínálatát, s az évtized végére a világszerte árusított Fordok több mint 40 százaléka elektromos hajtású lesz. Az elmúlt öt évben ez a Ford legnagyobb szabású befektetése az elektromos járművek terén.

Jövőre érkezik az új Focus Electric, amelynek vadonatúj egyenáramú gyorstöltője várhatóan 30 perc alatt 80 százalékos töltöttséget és 160 kilométeres hatótávolságot biztosít majd (az amerikai szabványok szerint), ami két órányi megtakarítást jelent a jelenlegi Focus Electric modellhez képest.

Az új Focus Electric – amelynek gyártása a jövő évben kezdődik – a következőket kínálja az európai és észak-amerikai vásárlók számára:

  • SmartGuide felhasználói interfész EcoGuide LCD műszeregységgel; a sokféle módon személyre szabható felületeken a vezető nyomon követheti a pillanatnyi energiafelhasználást, így maximális hatékonysággal használhatja járművét
  • A Féksegéd funkció arra ösztönzi a vezetőt, hogy fokozatos fékezéssel a lehető legtöbb energiát táplálja vissza az akkumulátorba
  • Élvezetes menettulajdonságok és agilis kormányreakciók annak érdekében, hogy a vezető szinte eggyé válhasson az autóval

A Ford arra törekszik, hogy mind több elektromos járműve révén megfeleljen annak az egyre erősebb, világméretű trendnek, ami a tisztább üzemű és alacsonyabb fogyasztású autók felé fordítja a vásárlók érdeklődését.

A Ford Európára és Ázsiára is kiterjeszti az elektromos járművekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységeit, globális mérnökcsapatok segítségével gyorsítva fel az akkumulátor-technológia tökéletesítését, s ezáltal új piaci lehetőségeket tárva fel.

Élményközpontú tervezési szemlélet

A Ford továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a piacon kifejezetten olyan márkaként tartsák számon, amely a vásárlói élményre összpontosít – és nem csupán a járművek tekintetében. A vállalat ezt figyelembe véve alakítja termékfejlesztési folyamatait.

“Az előttünk álló kihívás lényege nem az, hogy ki kínálja a legtöbb technológiát egy adott járműben, hanem hogy ki állítja rendszerbe ezeket a technológiákat úgy, hogy azok a lehető legtöbb élményt és örömöt nyújtsák a vásárlóknak” – vélekedett Raj Nair, a Ford Motor Company termékfejlesztési alelnöke és technikai vezetője. “Az ügyfelek szokásainak tanulmányozása révén jobban megérthetjük, hogy a vásárlók milyen terméktulajdonságokat preferálnak, s így a jövőben még magasabb szintű élményt biztosíthatunk számukra.”

A hagyományos piackutatások mellett ezért a Ford globális, tudományos társadalomkutatásokat is folytat, tanulmányozva az emberek és a járművek kapcsolatát, s ezáltal olyan kognitív, szociális, kulturális, technológiai és gazdasági viselkedésmintákat állapít meg, amelyek hatással lehetnek termékei tervezésére.

“Ez az új munkamódszer a marketing, a kutatás, a tervezés és a dizájn eredményeit egyesítve újszerű vásárlói élményt teremt – sokkal hatékonyabban annál, mint amikor egyenként fejlesztünk ki különféle rendszereket és technológiákat, amelyeket utólag integrálunk egy adott termékben” – tette hozzá Nair. “A hagyományos üzleti technikák mellett az antropológusok, a társadalomkutatók, a gazdasági elemzők, az újságírók és a dizájnerek tapasztalatait is felhasználjuk termékfejlesztési eljárásaink átalakításához, hogy a végeredmény emberek millióinak számára jelenthessen új élményeket és életminőségük javulását.”

Jövőre a Ford kétszer annyi projektjében alkalmaz néprajzi kutatási eredményeket, mint idén.

A társadalomtudósok csoportja hónapokat töltött az olyan témák feltérképezésével, mint a luxusszínvonalú közlekedés jövője, vagy hogy hogyan viszonyulnak az emberek az autóikhoz, illetve hogy milyen szerepet játszanak a pickupok a klasszikus értelemben vett vidéki Amerikában.

A termékfejlesztésben újabb változást hoz, hogy a dizájnerek ezentúl nemcsak vázlatokat készítenek új ötleteikről, hanem teljes körű illusztrációkon ábrázolják a vásárlói élményt, amit az adott jármű ígér. A vásárlói élményben ráadásul már nem csupán a tárgyi, hanem egyéb (például szoftveres) élmények is szerepet játszanak.

A vásárlói élményre alapozott tervezési technika a Ford Intelligens Mobilitás terv továbbfejlesztésében is fontos szerepet játszik; a terv célja új szintre emelni az összeköttetést, a mobilitást, az önjáró autókat, a felhasználói élményt és az adatelemzést.

“Autógyártó és mobilitási vállalatként többre kell törekednünk annál, mint hogy olyan járműveket készítünk, amelyekkel az emberek eljuthatnak A-ból B-be” – mondta Nair. “Arra törekszünk, hogy vásárlóink szinte természetes módon kerüljenek kapcsolatba járműveinkkel, és folyamatosan keressük annak a módját, hogy örömöt szerezzünk nekik, és megszépítsük az életüket.”

Az akkumulátorok kutatás-fejlesztési munkáinak felgyorsítása

A Ford elektromos autókkal kapcsolatos kutatásainak globális kiterjesztése révén a vállalat Elektromos Autó Tervezési részlegei virtuálisan, egyazon időben megoszthatják egymással a fejlesztés alatt álló technológiákat és akkumulátor-teszteket, így az új technológiák kidolgozása új lendületet kap, ráadásul a költséges prototípusokból is kevesebbre lesz szükség.

A Ford mindezt Európára és Kínára is kiterjeszti, felgyorsítva ezzel az akkumulátor-technológia kutatás-fejlesztési munkáit. A HIL nevű innovatív hardver- és szoftverrendszer használatával a globális mérnökcsapat virtuális környezetben tesztelheti az akkumulátorokat és vezérlőrendszereiket, sokoldalúan modellezve, hogyan viselkednének ezek a technológiák a világ különböző – gyakran nagy igénybevételt jelentő – környezeteiben.

“Az akkumulátor minden elektromos autó lelke, ezért arra kell törekednünk, hogy a következő több mint 15 év során egyre inkább vezető szerepbe kerüljünk az akkumulátorok kutatása és fejlesztése terén” – nyilatkozta Kevon Layden, a Ford Elektromos Hajtás programjának igazgatója.

A Lexus RX kitűnő gyalogosvédelmi teljesítményt nyújt – megvan az Euro NCAP vonatkozó tesztje

A vadonatúj Lexus RX ötcsillagos minősítést érdemelt ki a nagy presztízsű Euro NCAP biztonsági vizsgálatán. Az egyedi részpontszámok minden egyes vizsgálati területeken messze meghaladták az ötcsillagos minősítéshez szükséges minimális értéket; az új Lexus kategóriájának egyik legbiztonságosabb képviselője.

lexus_rx_350_f_sport_1A Lexus RX 91 százalékos eredményt ért el a felnőtt utasvédelmi vizsgálatokon, míg a gyermek utasvédelmi teszteken 82, a gyalogosvédelem terén 79 százalékot teljesített. A biztonsági segédrendszerek vizsgálati pontban 77 százalékot érdemelt ki.

Kiváló, 79 százalékos összesített eredményével az RX az Euro NCAP által valaha tesztelt összes szabadidőjárműnél (nagyméretű terepjáró kategória) kiválóbb gyalogosvédelmi teljesítményt nyújtott.

A gyalogosvédelmi teljesítménnyel kapcsolatban az Euro NCAP szakértői kiemelték, hogy az RX maximális pontszámot kapott a gyalogos lábszárának és medencetájékának védelmére, miközben a fej védelme ugyancsak túlnyomórészt jó volt.  Ezen a biztonsági területen egyébként a Lexus a mértnél is előrébb jár, mivel a modell összes kivitelén elérhető, autonóm vészfékrendszer aktívan felismeri a gyalogosokat. Ezt a rendszert azonban az Euro NCAP majd csak 2016-tól értékeli, így ezúttal nem jelentett plusz pontot a modellnek.

Az Euro NCAP munkatársai azt is kiemelték, hogy a biztonsági segédrendszerek kategórián belül szokásosan értékelt technológiák egytől egyig a Lexus RX alapfelszerelésének részét alkotják.

Az RX a prémium szabadidőjárművek kategóriájának legfejlettebb, legteljesebb körű aktív biztonsági funkcióit kínálja alapfelszerelésként. A Lexus Safety System+ olyan szolgáltatásokat tartalmaz, mint:

  • Az ütközés előtti biztonsági rendszer, amely egy előre tekintő kamera és egy ultrahangos radar segítségével észleli az RX előtt lévő járműveket és gyalogosokat
  • A távolságtartó tempomat, amely segít a vezetőnek a biztonságos követési távolság tartásában, akár rendkívül alacsony sebességű haladás során is
  • A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) és a sávtartó asszisztens (LKA), amelyek észlelik, ha az autópályán haladó új RX kezd kilépni aktuális forgalmi sávjából, és segítenek a vezetőnek biztonságosan visszakormányozni a járművet a helyes nyomvonalra
  • Az automatikus távolsági világítás, amely észleli a szemből érkező, illetve az RX előtt, azonos irányban haladó járműveket, és önműködően vált át a tompított, illetve távolsági világítás között
  • A jelzőtábla-felismerő rendszer, amely előre tekintő kamera segítségével észleli a legfontosabb figyelmeztető és tiltó táblákat, majd azokat megjeleníti a multi-információs kijelzőn, ezzel csökkentve annak veszélyét, hogy a sebességkorlátozások, sávlezárások és egyéb fontos tudnivalók elkerülik a vezető figyelmét

Noha az Euro NCAP ezeket nem értékeli, a Lexus RX fedélzetén megtalálható, a gyalogosok és az utasok hathatós védelmét szolgáló biztonsági funkciók között feltétlenül említést érdemel az opciós holttérfigyelő rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelet, a csóválásra figyelmeztető rendszer, amely a vezető éberségének csökkenésére utaló jeleket észleli, valamint a 360 fokos panoráma monitor.

Átadták a százötvenezredik autót a BMW Welt-ben

Múlt hét péntek különleges nap volt a BMW Welt történetében, hiszen a bajor gyártó 2007-ben megnyitott élménykomplexuma immáron százötvenezredik járműátadásához érkezett.

shannon-lantzy-jared-lantzy-bmw-welt-150-ezredik-autoaddikt

A jubileumi tulajdonosok, Shannon és Jared Lantzy egészen az Egyesült Államokból, a Maryland állami Silver Spring-ből utaztak Németországba, hogy a BMW Welt-ben vegyék át vadonatúj autójukat, egy BMW 328i xDrive Sports Wagon modellt*. A rendhagyó ünnepséget követően a BMW Group exkluzív látogatásra invitálta a párt a BMW müncheni gyárába és a BMW Welt-be.

Kontinenseken átívelő utazás a vezetés élményéért

Új autót vásárolni mindig különleges érzés, látványos járműátadásaival azonban a BMW Welt mindezt életre szóló élménnyé varázsolja. Olyannyira, hogy 2007-es megnyitása óta a világ minden tájáról érkeztek ügyfelek a BMW Welt-be, hogy a bajor gyártó otthonában találkozzanak először kiválasztott kedvencükkel. Shannon és Jared Lantzy párosa a százötvenezredik, aki a BMW élménykomplexumában vehette át vadonatúj autóját. A jubileumi BMW 328i xDrive Sports Wagon tulajdonosait eme különleges alkalomból Oliver Rademacher, a BMW Welt látogatóközpontjának és járműátadási részlegének vezetője köszöntötte, miközben a komplexum dolgozói hatalmas számokat felemelve írták ki a magasba, hogy „150.000”. Az Egyesült Államokból érkező páros a BMW Welt minden munkatársának külön köszönetét fejezte ki a nagyszerű fogadtatásért és a felejthetetlen élményért.

„Az elmúlt közel nyolc esztendőben összesen százötvenezer új autót adtunk át a BMW ügyfeleinek, akik a káprázatos modellek mellett életre szóló élménnyel is gazdagodtak nálunk. Az új autó átvétele mindig különleges érzés, és mi ezt igyekszünk a legmagasabb fokú élménnyé varázsolni. Ügyfeleink a világ minden tájáról nagy szeretettel érkeznek hozzánk” – fogalmazott Oliver Rademacher.

Miután átvették új autójuk kulcsait, a 35 éves szaktanácsadó és férje a BMW Group jóvoltából különleges látogatáson vehettek részt a BMW Welt-ben és a bajor gyártó müncheni üzemében, ahol a gyártási és összeszerelési folyamat kulisszái mögé is bepillantást nyertek.

Egy kézzelfogható, életre szóló élmény

Az ünnepélyes járműátadás a BMW Welt egyik kulcsfontosságú funkciója. Az élménykomplexum központi csarnokát úgy építették meg, hogy az új autóval való első találkozás felejthetetlen emlék legyen a BMW minden ügyfele számára.

A BMW Welt idén számos ünnepélyes rendezvénynek és gálaestnek is otthont adott. Szeptemberben itt vehette át a tízmilliomodik 3-as limuzint a BMW egyik bajorországi, járművezetési oktatóként dolgozó ügyfele, majd október végén ugyanitt adta át tulajdonosának a vadonatúj BMW 7-es sorozat első képviselőjét is a bajor gyártó. A „Luxury 7” elnevezésű rendezvényen számos meghívott, kiemelkedő személyiség is tiszteletét tette.

2015-ben több mint 22 000 új autót adott át ügyfeleinek a bajor gyártó a BMW Welt-ben. Az élménykomplexum kiállítócsarnoka felett húzódó „nagyszínpad” naponta 80-120 járműátadásnak ad otthont, de nem ritka a napi 160 felejthetetlen találkozás sem. Az ünnepélyes járműátadások csúcspontja az, amikor az új tulajdonosok először gurulnak ki München útjaira kiválasztott kedvencükkel.

A BMW Welt a világ minden tájáról vonzza az ügyfeleket

A BMW Egyesült Államokban és Kanadában élő ügyfelei új autó vásárlásakor egy különleges, „Európai átadás” elnevezésű csomagot is megrendelhetnek, amely a BMW Welt-béli ünnepélyes járműátadáson túl egy exkluzív európai autózást is magába foglal, az öreg kontinens leggyönyörűbb nagyvárosainak érintésével. A bajor gyártó élménykomplexumába idén a világ minden tájáról érkeztek ügyfelek, köztük egy harmincöt fős kanadai csoport is, amelynek tagjai hat nap alatt hat európai országon utaztak át vadonatúj autójukkal, mintegy 1 000 kilométeren. A felejthetetlen utazás után a BMW Group megszervezte, hogy a csoport autóit hajókkal szállítsák át a tengerentúlra, ahol az ügyfelek ismét volán mögé ülhettek a vezetés élményéért.

Nissan: a jövő töltőállomása

A Nissan, a világ vezető elektromosjármű-gyártója újabb betekintést ad a jövő töltőállomásáról alkotott elképzelésébe, amelyet az innovatív Foster + Partners építészirodával közösen tervezett. A 20 másodperces videóban az a végleges koncepció látható, mely jövő márciusban kerül majd bemutatásra.

nissan-jovo-toltoallomasa-autoaddikt

David Nelson, a Foster + Partners vezető tervezője a következőket nyilatkozta: „Az elkövetkező 10 évben az épített környezet rendkívüli mértékben meghatározza az emberek életét. Az önvezető autók, a mesterséges intelligencia és a hálózatba kapcsolt megoldások rohamos elterjedése várható, nekünk, építészeknek pedig az a feladatunk, hogy inspiráljuk és támogassuk ezt a változást.

Ha olyan városokat szeretnénk alkotni, melyek bennünket szolgálnak, meg kell ragadnunk ezeket a fejlesztéseket, és integrálnunk kell azokat a technológiákat, amelyek megkönnyítik a városlakók életét.”

A Nissan a múlt hónapban bemutatott egy olyan 7 kW-os járművet, amely könnyűszerrel képes egy nagyobb akkumulátorcsomag (például a japán Atsugiban található kutatási és fejlesztési központban fejlesztés alatt álló, 500 km-es, 60 kW-os csomag) egy éjszaka alatt történő feltöltésére.

Richard Candler, az innovatív termékstratégiáért felelős ügyvezető igazgató elmondta: „2010 óta a zéró-emissziós autózás élvonalában vagyunk, és számunkra ez a projekt arról szól, hogy ösztönözzük az embereket: csatlakozzanak hozzánk ezen az úton.

A minket körülvevő világ folyamatosan változik, és szerintünk ez a változás különlegesen izgalmas dolog. Úgy véljük, hogy a hálózatba kapcsolt városok elterjedésével az üzemanyag-feltöltés a napi életünk szerves részévé válhat – a szigetszerű kialakítás a múlté.”

A Nissan ezen a héten Párizsban az ENSZ éghajlat-változási konferencián (COP21) bejelentette az innovatív Vehicle to Grid (V2G) rendszer kifejlesztését és a használt akkumulátorok felhasználására vonatkozó kutatás eredményeit, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok önálló „energia-elosztó központként” használják autójukat, vagyis elektromos áramot tároljanak az autó akkumulátorában, vagy visszatáplálják az áramot az elektromos hálózatba.

Autobest 2016 díjat kapott az új Fiat Tipo

A 2001-ben létrehozott független szervezet, az Autobest nemzetközi zsűrije a Fiat Tipo-nak ítélte az Autobest 2016 díjat.

fiat-tipo-autobest-2016

Az eredmény újabb igazolása a modell kiemelkedő funkcionalitásának: a Tipo vásárlója a lehető legtöbbet kapja a pénzéért, a Fiat funkcionális modellcsaládjának meghatározó koncepciójával összhangban. A Tipo pontosan azt kínálja, amit az ügyfelek leginkább nagyra értékelnek az egyszerű felszereltségi struktúra és áttekinthető pénzügyi ajánlat mellett.

A 26 európai országot (és ezzel a földrész lakosságának 91 százalékát) képviselő 26 autós újságíróból álló zsűri összesen 1492 pontot adott a Fiat Tipo-nak. Az értékelés 13 különböző szempont szerint zajlott, beleértve a formatervet, a komfortot, az üzemeltetés költséghatékony voltát, a vezethetőséget, a vételárat, a szervizhálózatot, az alkatrész-ellátást, a sokoldalúságot és a használtpiaci értéket. Röviden összegezve: az az autó nyerheti el a díjat, amelyik a legjobb ajánlatot testesíti meg az európai vásárlók számára

Az idei évben az új Fiat Tipo végzett az élen, megelőzve a másik négy döntős modellt: az új Opel Astrát, az új Hyundai Tucsont, a Honda CRV-t és a Mazda CX-3-at. A zsűri értékelése szerint a Fiat Tipo kiemelkedő jellemzőkkel bíró termék, amely az átlagos európai vásárló számára elengedhetetlen összes értékkel rendelkezik, a formatervtől a motorokon át az érzékelhető minőségig; a komforttól a sokoldalúságon át a kiemelkedő ár/érték arányig.

Az új Fiat Tipo kiemelkedő eredménye egyben új rekordot jelentett az Autobest díjak történetében: a Panda (2003) és a Linea (2008) után, a Tipo a harmadik Fiat modell, amely a nagypresztízsű díjban részesült. A díjátadó ünnepségre 2016 februárjában, Milánóban kerül sor. Idén első alkalommal szavazott kibővített zsűri az Autobest jelöltjeire: az értékelés során tizenegy új tag képviselte Ausztriát, Belgiumot, Franciaországot, írországot, Olaszországot, Hollandiát, Norvégiát, Portugáliát, Spanyolországot, Svédországot és az Egyesült Királyságot.

A Fiat Tipo értékesítése decemberben megkezdődött Olaszországban. A modell fogadtatása rendkívül kedvező volt, a legelső hétvégén több mint ezer megrendelést vettek fel az új autóra. A modellt jövő tavaszig az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) térség minden piacán – összesen negyven országban – vezetik be, hazánkba február közepén érkezik.

Ami a részleteket illeti, az új modell a tágas csomagteret (520 liter) kompakt befoglaló méretekkel kombinálja: 4,53 méter hosszú, 1,79 méter széles, és 1,50 méter magas. A 2,64 méteres tengelytáv nagyban hozzájárul a kiemelkedő térkínálathoz. Mindezen értékeket kívül-belül hamisítatlan olasz formaterv teszi még hangsúlyosabbá, így a Tipo túlzás nélkül egyedülálló ajánlat a kategóriában.

Az új modell elöl független McPherson rugóstagokat, hátul csatolt hosszlengőkarokat alkalmazó, kiforrott felfüggesztése precíz vezethetőséget, kiemelkedő úttartást és kiváló rugózási komfortot biztosít. Mindkét konfiguráció a lehető legkönnyebb kialakítást kapta, így maguk is hozzájárulnak a takarékos üzemhez.

Hamisítatlan Fiathoz illő módon az új Tipo egy sor olyan, ötletes megoldást vonultat fel, amelyek minden utasa számára élvezetesebbé teszik a fedélzeten töltött időt. Ilyenek a bőséges alapfelszereltség, vagy a külön megrendelhető Uconnect rendszer, amely 5 colos színes érintőképernyőt, Bluetooth mobiltelefon kihangosító rendszert, audio streaming funkciót, szöveges üzenet felolvasást és hangfelismerést, AUX és USB csatlakozókat, iPod integrációt, valamint a kormánykeréken elhelyezett kezelőszerveket kínál; emellett külön kérésre tolatókamerával és TomTom 3D Touch műholdas navigációs rendszer is választható.

A típusnév legendásnak számít a Fiat háza táján: a márka több mint egy évszázados fennállása alatt számos alkalommal használta már a patinás Tipo elnevezést. A nagy becsben tartott nevet viselő modellek egyike az a típus volt, amelyből 1988 ás 1995 között csaknem kétmillió darab talált gazdára, és amelyik 1989-ben elnyerte az Év Autója címet, nem utolsó sorban sokoldalúságának, tágas helykínálatának és kompakt méreteinek köszönhetően. Ugyanezekkel a győztes jellemzőkkel találkozhatunk az új Tipo esetében: a praktikus, funkcionális modell a Fiat legjobb hagyományaival összhangban a létező legkiválóbb ár / felszereltség arányt kínálja, ami végső soron minden autó legfontosabb értékmérője.

A Fiat Tipo-t Olaszországban, a Fiat formatervezési központjában tervezték; Törökországban, az FCA csoport egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központjával: a  Tofaş R&D-vel együttműködésben fejlesztették; és a világ egyik legkiválóbb autóipari gyártólétesítményében, a világszínvonalú gyártási folyamataiért aranyéremmel jutalmazott bursai (Törökország) Tofaş üzemben gyártják.

LEGFRISSEBB

Minden eddiginél erősebb Porsche érkezett – immár létezik a SUV kupé...

0
A Porsche történetének legerősebb sorozatgyártású modellje új szintre lépett: a brutális teljesítményt mostantól SUV kupé karosszériával is kínálják. Az újdonság nemcsak látványosabb formát, hanem...

TESZTJEINK