Főoldal Blog Oldal: 458

Ford-tanulmány: az érzékeny férfiak a kék, a határozott nők a fekete színt részesítik előnyben autóvásárláskor

Egy, a Ford által nemrégiben megrendelt tanulmány szerint az autó színe sokat elárul vásárlója egyéniségéről és önmagáról alkotott képéről. Ugyanakkor sok esetben tapasztalható éles különbség az egyazon színeket választó férfiak és nők között.

ford-focus-red-black-lifestye-autoaddikt

A fekete autókhoz vonzódó nők például gyakran jellemzik magukat határozott fellépésű, feladatorientált emberként, aki gyorsan ingerlékennyé válik, ha a dolgok nem mennek rendben. Ugyanakkor a fekete autót választó férfiak szétszórtnak tartják magukat, és gyakran másokra bízzák az általuk elkezdett projektek befejezését.

A kék fényezést kedvelő férfiak viszont egészen másfélék. Fontosak számukra az érzések és az érzelmek, és döntéseik során inkább hallgatnak a megérzéseikre, mint a tényekre. A kék autót vásárló nők a harmóniát keresik a kapcsolatokban és kerülik a konfliktusokat, ám erős akaraterővel bírnak. A sötétkék autóhoz vonzódó férfiak – a sötétkék öltönyt viselő társaikhoz hasonlóan – többnyire konzervatívak.

A Ford azért rendelte meg ezt a jelentést, hogy jobban megértse a színválasztás és a személyiségjegyek közti összefüggéseket.

A következő linken megtalálja szórakoztató kérdőívünket, amiből megtudhatja, milyen színű autó illik az Ön egyéniségéhez: https://www.playbuzz.com/fordeurope/car-colour-personality-quiz

A Ford most bemutatja új, kéttónusú fényezéssel készülő Focus Red Edition és Focus Black Edition modelljeit; az autók színei arról a négyes toplistáról származnak, ami a felmérés során megkérdezett férfiak és nők közös kedvenc árnyalatait sorolja fel.

“Igencsak tanulságos, hogy az emberek milyen színű autót választanak – de többnyire csak akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a volánnál férfi vagy nő ül,” mondta el a jelentést készítő Wendy Lord pszichometriai tanácsadó és okleveles pszichológus. “Ez csak akkor változott meg, amikor a piros-fekete színkombinációkról kérdeztük az embereket. Ezt a párosítást nemre való tekintet nélkül mindig azok választották, akik imádják a pörgős, rizikós, adrenalinfröccsel járó dolgokat.”

Lord és csapata több mint 200, 25 és 65 év közti emberrel készített interjút az Egyesült Királyságban, és egyebek mellett arra jutottak, hogy az ezüstszínű autókat választó férfiak általában még stresszhelyzetben is megőrzik a hidegvérüket. Kevésbé meglepő az a megállapításuk, hogy a sötétkék autókat kedvelő férfiak többnyire konzervatív életszemléletűek. A vörös autókhoz vonzódó férfiak az átlagosnál jóval összeszedettebbek, módszeresebbek és céltudatosabbak.

Ugyanakkor azok a nők, akik ezüstszínű, sötétkék vagy piros autót szeretnének, továbbra is megfejthetetlen rejtélyt jelentenek, mivel ezek a színek semmilyen erőteljes személyiségvonáshoz nem köthetők a női vezetők esetében.

“Nagy a különbség egy adott színt választó férfi és nő egyénisége között – ám ez talán magyarázatot ad arra, hogy az igencsak eltérő személyiségű párok miért tudnak mégis megállapodásra jutni arról, hogy milyen színű autót vásároljanak” – vélekedett Lord.

A Ford dizájnerei a divat, a lakberendezés és az okostelefonok világának legfrissebb trendjeiből merítettek ötletet. Az első Red Edition és Black Edition változatok tavaly jelentek meg a Fiesta kínálatában.

“A merész és látványos színkontrasztokat sokan feltűnősködésnek tartják, ám manapság már egy igen gyakori trendet képviselnek, ami nemcsak az autókra terjed ki, hanem a ruhákra, sőt az elektronikai termékekre is” – magyarázta el John Mcleod, a Ford Európa járműperszonalizációs részlegének vezető formatervezője. „A vörös és a fekete mindig is sportos színnek számított, a kettő együtt pedig különösen sportos kombinációt alkot, ami mindenkinek megragadja a figyelmét. Ez az autó nem átlagemberek számára készült.”

A Focus Red Edition változat Race Red karosszériafényezéssel és kontrasztos Panther Black színű tetővel, fekete tükörházakkal és fekete hűtőrács-kerettel készül, a Focus Black Edition pedig ezzel ellentétes árnyalatokban pompázik. Mindkét modell exkluzív, fekete 18 colos könnyűfém keréktárcsákat és sportfutóművet kínál, s az első sportüléseket, a bőrborítású kormánykereket, a szőnyegeket, a váltókar és a kézifékkar borítását Race Red színű öltések díszítik. Az autókhoz 1.0 és 1.5 literes EcoBoost benzinmotorok, valamint 1,5 és 2,0 literes TDCi dízelek rendelhetők; minden erőforráshoz hatfokozatú kézi sebességváltó kapcsolódik.

Opel Dakar Team, Africa Race: úton Nadorba

Harminchat óra a vízen. A versenyjármûvek a hatalmas komp gyomrában, a versenyzõk és szervizcsapatok a fedélzeten – az Africa Race mezõnye a dél-franciaországi Setébõl hajózott be, s december 29-én, a hajnali órákban érkezik meg Nadorba, ahol elrajtol a 6000 kilométeres száguldás.

szalay-bunkoczi-dakar-opel-mokka-autoaddikt

A versenyzõk így legalább egyrészt rápihenhetnek a sivatagi küzdelemre, másrészt van mód egy kis csapatépítésre is. S nem csupán a saját csapatukat építik (kockapókerrel, sztorizással), hanem barátságokat is kötnek.

A Szaharában egyébként is az a szabály, hogy mindenki segít a másiknak, hiszen az egyik nap õ szorul segítségre, a másikon pedig talán te… Így azután megy a barátkozás, hallgatják egymás sztorijait, veregetik egymás vállát. Szalay Balázs és Bunkoczi László egy évvel ezelõtti hatalmas bukásának részleteirõl sokan most hallanak elõször – de legalább pontos képet kapnak, elsõ kézbõl. Aztán elõjönnek tíz, tizenöt, húsz évvel ezelõtti történetek, amelyek természetesen a Szaharáról szólnak, a világ legszebb és legkegyetlenebb sivatagjáról, ahová az Africa Race mezõnye (tagjai közt az Opel Dakar Team párosával) készül.

„Húsz éve álltam rajthoz az elsõ Dakaromon, itt Afrikában, a klasszikus útvonalon, és amikor megláttam azokat a hatalmas dûnéket, arra gondoltam, ezeken egyetlen autó sem képes átmenni. Aztán a legtöbben átmentek, köztük mi is. Azóta pedig már kifejezetten szeretem a dûnéket, számunkra, mindig az jelent elõnyt, ha a homokban kell közlekedni” – mondta Szalay Balázs.

„Hogy mi az afrikai pályák nehézsége? Hogy Afrikában vannak. Számunkra a marokkói szakaszok lesznek a vízválasztók, ha a dûnékig elérünk, onnantól már otthonosan mozgunk majd. Ezért aztán az elsõ néhány napot türelemmel kell végigautózni. Egyébként pedig azt szoktam mondani, ha az elsõ napot gond nélkül végigcsináljuk, akkor már célba érünk. Most is ez a lényeg…” – tette hozzá Bunkoczi.

A BMW továbbfejlesztett innovatív utastere Las Vegasban, a CES keretein belül mutatkozik be

A BMW Group az utastéri kezelőfelületek jövőbe mutató újítását tárja a látogatók elé a 2016-os Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon: az AirTouch az érintkezésmentes érintőképernyők forradalmi járműtechnológiáját hozza el a jelenbe.

bmw-innovacio-belter-ces-2016-autoaddikt

Tanulmányautóba integrált látványos innovációval érkezik a Las Vegasban megrendezett 2016-os Szórakoztató Elektronika Kiállításra (CES – Consumer Electronics Show) a BMW Group, hogy a látogatók előtt január 6-9. között nyitva álló expón betekintést nyújtson a jövő autóinak utastéri kezelőfelületébe. A vezető, a jármű és a környezet közötti állandó kapcsolat villámgyors fejlődésével eme interaktív hálózat egyre sokrétűbbé válik, időről időre új technológiai innovációknak és szolgáltatásoknak engedve teret. Ilyen az AirTouch névre keresztelt utastéri újítás is, amely lehetővé teszi az autóba épített szórakoztató, navigációs és kommunikációs eszközök intuitív, érintkezésmentes vezérlését, mindössze egyszerű kézmozdulatokkal. A BMW Group forradalmi találmányának köszönhetően a bajor gyártó ügyfelei a jövőben anélkül kezelhetik majd a központi kijelző menürendszerét és funkcióit, hogy megérintenék az érintőképernyőt: a továbbfejlesztett gesztusvezérlés kézmozdulatait külön e célra kifejlesztett szenzorok figyelik a középkonzol és a középső visszapillantó közötti sávban. Az AirTouch technológiával az utazás minden korábbinál biztonságosabbá és kényelmesebbé válik, hiszen használatával a vezetőnek egy pillanatra sem kell levennie tekintetét az útról, miközben utasai megszakítás nélkül gyönyörködhetnek a tájban. A menürendszer funkciói és az egyes ikonok egyetlen kézmozdulattal aktiválhatók.

Háromdimenziós gesztusvezérlés a műszerfalba épített szenzoroknak köszönhetően

A BMW egy évvel ezelőtt már bemutatta az utastérbe integrált gesztusvezérlés koncepcióját a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon. Az AirTouch előfutárának tekinthető technológia lehetővé teszi, hogy a BMW ügyfele egyetlen ujjmozdulattal vezérelje a központi menürendszer egyes funkcióit, így például beállítsa a rádió vagy a zene hangerejét, illetve fogadja a beérkező telefonhívásokat. Eme forradalmian innovatív járműtechnológia a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutatkozó, vadonatúj BMW 7-es sorozatban ünnepelte világpremierjét, BMW Gesztusvezérlés (BMW Gesture Control) néven. Az AirTouch a sorozatgyártásban kínált gesztusvezérlés továbbfejlesztett változata, amely a műszerfalba épített szenzoroknak köszönhetően a teljes menürendszer háromdimenziós vezérlését teszi lehetővé. Az egyes kézmozdulatok és gesztusok anélkül aktiválják a menürendszer funkcióit és ikonjait, hogy a vezető vagy utasa megérintené az érintőképernyőt.

Az AirTouch funkciói azonban nem csupán kézmozdulatokkal és gesztusokkal vezérelhetők. A jövőbe mutató járműtechnológia kifejlesztői a kormánykerék bal karimáján egy láthatatlan „gombot” is elrejtettek, amely felvillan, ha a kiválasztott ikon mindössze egy mozdulattal aktiválhatóvá válik, így a vezetőnek elegendő a bal hüvelykujjával megérintenie a kormányon világító „gombot”. Mindezt az első utas is megteheti, a tervezők ugyanis a jobb első ajtókárpit kézfej-idomába is egy hasonló „gombot” integráltak. Az első utas így bal keze mozdulataival kedvére navigálhat a menürendszerben, jobb hüvelykujja érintésével pedig könnyedén aktiválhatja a kiválasztott funkciókat.

Az intelligens AirTouch technológiának köszönhetően a menürendszerben való lépegetés és keresgélés is egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Az autóval szinkronizált okostelefon csatlakoztatásával például a rendszer automatikusan előhívja a telefonkönyvet és a hívásnaplót, a kiválasztott szám így egyetlen mozdulattal tárcsázható. Sőt mi több, az AirTouch felismeri a leggyakrabban használt lépéseket és funkciókat, így azokat előre felajánlva, egyfajta gyorslépéssel elérhetővé teszi a BMW ügyfelei számára. Eme forradalmian innovatív utastéri technológia minden korábbinál biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi az utazást, hiszen általa a vezetőnek egy pillanatra sem kell levennie tekintetét az útról, miközben a nagymértékben automatizált járművezetés a központi menürendszer könnyed kezelhetőségének köszönhetően komfortosabbá, nyugalmasabbá és zavartalanabbá válik, mint valaha.

Európában továbbra is az ötcsillagos Euro NCAP értékelést kapott Ford Ranger a legkelendőbb pickup

Az európai piacon a Ford Ranger a legkelendőbb pickup: 2015 első tizenegy hónapjában 25 és fél ezer ilyen autó talált gazdára, ami 32 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

ford-ranger-euro-ncap-5-csillag-autoaddikt

A legutóbbi modellgeneráció 2011-es megjelenése óta a Ford Ranger értékesítése gyors ütemben nő. A Ford 20 hagyományos európai piacán* a Ranger piaci részesedése a 2012-es 11,7 százalékról az idei év első tíz hónapjában 23,5 százalékra gyarapodott, így a Ford legfrissebb adatai szerint a Ranger megelőzte piaci vetélytársait, egyebek közt a Toyota Hiluxot is. Magyarországon ez a növekedés még magasabb, a modell 41,6 %-os piacrészesedéssel vezeti a Pick-up kategóriát.

A vásárlók érdeklődését tovább fokozza, hogy a Ford 2015 végén bemutatta az új Rangert, ami új, merészebb vonalvezetésű karosszériát, élvonalbeli technológiákat és még alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást kínál.

Az új Ford Ranger Double Cab a 2012-es bravúrt megismételve újra ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP vizsgálatán, így továbbra is ez a szegmens egyetlen járműve, amely maximális értékelést kapott az autók törésbiztonságát vizsgáló független szervezettől.

“A Ranger sokoldalúságának, erőteljes stílusának és biztonságának egyedülálló kombinációja továbbra is verhetetlen” – nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. “Az új Rangerre beérkező megrendelések már most is túlszárnyalják várakozásainkat; a vásárlók különösen a zászlóshajónak számító Wildtrak változat iránt érdeklődnek, amelynek exkluzív külső-belső dizájnja és figyelemfelkeltő Pure Orange fényezése rendkívül népszerűnek bizonyult.”

Az új Ford Ranger biztonságát és kényelmét olyan berendezések fokozzák, mint a Sávtartó Asszisztens és a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, az Akadályfelismerő rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés, az első-hátsó Parkolóasszisztens, a Tolatókamera, valamint az oldaldőlés-mérsékléssel és utánfutó stabilizáló rendszerrel kiegészített Elektronikus Stabilitásprogram.

Az autó intelligens technológiáinak sorában megtalálható a Ford hangvezérlésű SYNC 2 csatlakozási rendszere, a Hegymeneti Elindulássegítő, a Lejtmeneti Szabályozás, az Adaptív Terhelésszabályozás és a Vészfékasszisztens.

Az új Ranger üzemanyag-fogyasztása rendkívül kedvező, mivel az Auto-Start-Stop technológiának, az új végáttételnek és az Elektromos Szervokormánynak köszönhetően a hajtásláncok akár 17 százalékkal takarékosabbá váltak.

Újra csökkent az üzemanyagok ára

Ismét olcsóbbak lettek az üzemanyagok: csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

tankolas-autoaddikt

A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 322-323 forintra, a gázolajé 312-313 forintra mérséklődött.

Legutóbb múlt pénteken változtak az üzemanyagok árai, akkor bruttó 5 forinttal csökkent a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára, a 95-ös benziné nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a töltőállomásoknál.

Forrás: MTI

Legbiztonságosabb autók között a Hyundai Genesis és a Hyundai Tucson

Az eleve a legszigorúbbak közé tartozó, ám most további követelményekkel súlyosbított biztonsági teszten a Hyundai Genesis és Tucson típusok elnyerték az Amerikai Közlekedésbiztonsági Intézet (Insurance Institute for Highway Safety, IIHS) 2016-os LEGBIZTONSÁGOSABB AUTÓ + (TOP SAFETY PICK+) minősítését. Az IIHS TOP SAFETY PICK+ díj segít a vásárlóknak kiválasztani a lehető legtökéletesebb törésbiztonságot nyújtó gépkocsit.

hyundai-genesis-autoaddikt

„A Hyundai Motor elsődleges jelentőségű feladatként kezeli a biztonságot, ezért külön elégedettséggel tölt el bennünket, hogy két modellünk is felkerült erre a nagy presztízsű listára” – mondta Mike O’Brien, a Hyundai Motor America vállalati és terméktervezési ügyekért felelős alelnöke. „A vállalat teljes modellkínálatában megjelenő, fejlett biztonsági technológiák igazolják a Hyundai biztonság iránti, maximális elkötelezettségét. Olyan megoldásokról van szó, mint az önműködő vészfékrendszer (AEB), a sávelhagyásra figyelmeztető és sávelhagyást gátló rendszer, vagy a vészfékrásegítés.”

Az IIHS a csekély és részleges átfedéses frontális, az oldalirányú, a tetőszilárdsági és fejtámla teszteken, továbbá az alapáras vagy opciós elülső ütközésmegelőző rendszereket vizsgáló teszteken ellenőrzi a járművek teljesítményét. A ‘TOP SAFETY PICK+’ (Legbiztonságosabb Autó +) minősítés megszerzéséhez a gépkocsinak jó eredményt kell elérnie mind az öt vizsgált területen. Idén először ‘jó’ minősítést kell szerezni a csekély átfedéses frontális teszten ahhoz, hogy egy jármű elnyerhesse a díjat.

„A Genesis modell elektronikus menetstabilizáló rendszerrel (ESC), kilenc darab légzsákkal, valamint energiaelnyelő elülső légzsákokkal rendelkezik, míg a Tucson felszereltsége magába foglalja az AEB rendszert, ami hozzájárult a Hyundai típusainak kiváló minősítéséhez” – mondta Adrian Lund, az IIHS elnöke. „Mindkét modell megszerezte az alapkövetelményként előírt jó minősítést a csekély átfedéses frontális ütköztetés során, továbbá kiemelkedő vagy kiváló minősítést értek el a ráfutásos ütközést megelőző, automatikus fékezésre alkalmas technológiájukkal, ami ugyancsak meghatározó feltétele a TOP SAFETY PICK+ díj megszerzésének.”

A Hyundai Genesis számos fejlett biztonsági technológiával rendelkezik, az ESC-től a sávelhagyásra figyelmeztető rendszerig, az abroncsnyomás-felügyeleti rendszertől a vészfékrásegítésig és elektronikus fékerőelosztóig, a sávváltást támogató rendszertől a tolatókameráig. Ezen felül a járművet felszereltük olyan környezeti biztonsági érzékelő technológiákkal (Sensory Surround Safety Technologies), amelyek segítenek a vezetőnek megőrizni éberségét, és ügyelnek a közlekedés összes résztvevőjének biztonságára, beleértve az utasokat, sőt, a környező gépkocsik vezetőit is.

hyundai-tucson-ihs-autoaddikt-2015

A Tucsonhoz számos fejlett biztonságtechnológiai opció rendelhető, többek között a gyalogosfelismerés funkcióval felvértezett AEB (autonóm vészfékrendszer), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a holttér-felügyelet, a keresztirányú forgalom-felügyelet, a sávváltást támogató rendszer, vagy a tolatóradar. A Tucson minden kivitelén alapfelszerelés a tolatókamera. Ezeken felül a Tucson vázszerkezetének több mint 50 százalékát fejlett, nagy szilárdságú acél alkotja, ami nagyban javítja a karosszéria ütközésvédelmi képességeit. A járműben alapfelszereltség az abroncsnyomás-felügyeleti rendszer (TPMS), amely figyelmezteti a vezetőt, ha egy vagy több abroncsban a megadott határérték alá esett a nyomás, meghatározva az érintett abroncsot.

Növekedett a Ford értékesítési eredménye Európában

A Ford 2009 óta nem ért el ilyen magas novemberi összesített értékesítési eredményt Európában: az eladások 20 százalékkal növekedtek, és a piaci részesedés is erősödött, ami a márka legújabb személyautói, SUV-modelljei és haszongépjárművei iránti növekvő keresletnek köszönhető.

ford_logo_napimagazin

A Ford novemberi összesített járműértékesítése a vállalat 20 hagyományos európai piacán elérte a 101.500 darabot, az év első tizenegy hónapjában pedig 1.181.200 Ford talált gazdára; ez azt jelenti, hogy az értékesítés 20,5 százalékkal nőtt a tavaly novemberi, illetve 9,9 százalékkal a 2014-es év első tizenegy hónapjának eredményhez képest. Az iparág átlagos eredménye ugyanezen időszakokban 13,9, illetve 9,0 százalék volt.

“Nagy lendületet vettünk a 2015-ös év végére, és 2016-ra még jobb eredményeket várunk” – mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „A Ford új bemutatótermei, a FordStore-ok – amelyekben új családi autóink ugyanúgy megtalálhatók, mint nagy teljesítményű járműveink, SUV-modelljeink és haszongépjárműveink – új vásárlókat vonzanak hozzánk, és érezhetően átformálják a márkánkról alkotott képet.”

Magyarországon novemberben 3 FordStore nyitotta meg kapuit, ahol Ford teljes személyautó és haszongépjármű modellpalettája mellett olyan modellek is elérhetőek, mint a prémium Mondeo Vignale, a kultikus Mustang, és a Ford performance modelljei, mint a Focus ST és a 350 lőerős vadonatúj Focus RS is.

A Ford novemberi összesített részesedése a 20 európai járműpiacon 0,4 százalékponttal 7,9 százalékra, az év első tizenegy hónapjában pedig 0,1 százalékponttal 8,1 százalékra nőtt. Az összesített részesedés a vállalat 50 piacán novemberben 0,7 százalékponttal 7,6 százalékra, míg az év első tizenegy hónapjában 0,5 százalékponttal 7,7 százalékra növekedett.

Novemberben a Ford eredményeinek 78 százalékát tette ki a magasabb értékű és flottaszegmensben elért értékesítés – ez 3 százalékkal jobb az egy évvel ezelőtti értéknél, és 5 százalékponttal múlja felül az iparág átlagos eredményét.

 Személygépjármű-értékesítés

A személygépkocsik piacán 7,0 százalék volt a Ford novemberi részesedése, ami 0,3 százalékponttal jobb a tavalyi év azonos időszakának eredményénél.

Európában immár több mint 12.000 vásárló rendelte meg a vadonatúj Mustangot, ami a modell 51 éves története során idén nyáron jelent meg először a kontinens piacain.

A vadonatúj Mondeo eladásai 350 százalékkal nőttek a tavaly novemberi eredményhez képest, és 76 százalékkal az év első tizenegy hónapjában. Az új C-MAX rendelésállománya novemberben 25 százalékkal gyarapodott. A Fiesta eladásai az év első tizenegy hónapjában elérték a 288.900 darabszámot (ez 2011 óta a legjobb érték), és a Jato Dynamics kimutatása szerint 2015 első tíz hónapjában továbbra is a Fiesta volt az európai piac legnagyobb darabszámban értékesített kisautója.

A Ford SUV-kínálata is hozzájárult a márka erősödéséhez. A Kuga novemberi (+25%) és első tizenegy havi (+19%) eladásainak is köszönhetően idén már 93.000 ilyen modell talált gazdára, így ez a legerősebb értékesítési év azóta, hogy a modell első generációja 2008-ban megjelent. Az EcoSport kompakt SUV novemberi értékesítése megduplázódott a tavaly novemberi eredményhez képest, és a megrendelések száma idén háromszorosára nőtt.

Haszongépjármű-értékesítés

Az év első tizenegy hónapjának eredményei alapján a Ford áll a haszongépjármű-értékesítések élén, mivel a vásárlók egyre élénkebben érdeklődnek a teljes egészében megújult és kibővített Transit-család (amelynek tagjai közt megtalálható a Transit, a Transit Custom, a Transit Connect és Transit Courier), valamint a Ranger pickup iránt.

A vállalat haszongépjármű-értékesítési eredménye novemberben és az év első tizenegy hónapjában egyaránt 24 százalékkal nőtt. A Ford piaci részesedése a haszongépjárművek piacán 0,7 százalékponttal, 13,3 százalékra nőtt novemberben, és 1,3 százalékponttal 12,7 százalékra növekedett az első tizenegy hónapban – az 1996-os periódus óta ezek a legjobb piacrészesedési eredmények. Magyarországon haszongépjármű szegmens növekedése még ennél is jelentősebb, itthon a tavalyi év hasonló időszakához képest a Ford 46 %-ot növekedett ebben a kategóriában.

A Ranger pickup iránti kereslet Európa szerte 10 százalékkal nőtt novemberben, és 32 százalékkal az év első tizenegy hónapjában, így a modell értékesítése erősebb volt, mint a jármű 1999-es bemutatása óta valaha. A Jato Dynamics legfrissebb adatai alapján az év első tíz hónapjában a Ranger állt az európai pickup-piac élén. Magyarországon ez a növekedés még magasabb, a modell 41,6 %-os piacrészesedéssel vezeti a Pick-up kategóriát.

Piaci eredmények

A Ford számos európai piacon erős novembert és ugyancsak erős első tizenegy hónapot zárt. Novemberben a Ford piacvezető volt az Egyesült Királyság, Írország és Magyarország összesített gépjármű-piacán, valamint az első tizenegy hónapban az Egyesült Királyságban és Magyarországon, és novemberben 20-ból 14 hagyományos európai piacán növelte piaci részesedését: az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban. Az év első tizenegy hónapjában a Ford 20-ból 12 hagyományos európai piacán növelte piaci részesedését. Törökországban a Ford Otosan (a Ford leányvállalata) idén eddig 1,2 százalékponttal növelte piaci részesedését.

Lada: máris megvannak az első autók tulajdonosai

Még a múlt hét szerdáján, december 16-án jelentették be a Lada értékesítésének újra indulását, másnap pedig megkezdődött a roham. Talán ennél jobb és szebb karácsonyi ajéndékot nem is könyvelhetne el a márka magyarországi forgalmazója, a Lada Hungary.

lada-4x4-classic-autoaddikt

Az első eladás a debreceni Lada Ujhelyinél realizálódott – egy sötétzöld Lada 4×4 Classic talált gazdára. A gyorsaság is elképesztő, de plusz csavar a történetben, hogy mindezt autó nélkül hajtotta végre az Ujhelyi értékesítője – az új Ladák épp a tréleren utaztak. Az autó boldog tulajdonosa pedig még nem is tudja, hogy az. Kedves történet következik.

Éppen csak elindult az értékesítés, már el is adták az első Ladákat. Három nap alatt öt autó ment el, minden eddig az országba érkezett modellből ment el, nincs kedvenc, vagy mindegyik az.

Az első autót a Lada Ujhelyi értékesítette, egy 4×4 Classic talált gazdára, a másodikat a Lada Dél-Pest, ott egy Lada Granta Sedan LUX várja majd új tulajdonosát, a dobogó harmadik fokán az érdi Lada Sipos áll, ők egy Norma felszereltségű Kalina Kombit adtak el. A Lada Duna Autó is belehúzott, ők egy nap alatt két autót is eladtak, egy Lada Kalina Hatchback Norma és egy 4×4 Classic került értékesítésre a Lada Pécsnél pedig a szalonból vitték el az árvezető modell Lada Granta Sedan Norma felszereltségű változatát.

Az első újkori Lada eladásának a sztorija több szempontból is magával ragadó. Egyrészt az első. Másrészt autó nélkül zajlott le az adás-vétel, harmadrészt az autó meglepetés, negyedrészt a tulajdonos egy hölgy lesz – és ne feledjük, egy 4×4 Classic-ról beszélünk.

A történet azzal kezdődött, hogy a karcagi illetőségű Szabó György úr meghallván a Lada újraértékesítésének hírét, a nyitás napján elindult a hozzá legközelebb eső márkakereskedésbe, Debrecenbe a Lada Ujhelyihez. Besétált az üres szalonba és látatlanban megvásárolt egy Lada 4×4 Classicot. Az autót meglepetésnek szánja, kedvesének fogja lecserélni az aggastyán korú, régi Niváját. Mindketten a mezőgazdaságban dolgoznak, ott is találkoztak. A hölgy nem tud semmiről, az átadásra is valamilyen álindokkal fogja elcsalni Szabó úr. Az importőr üdvözölte az első vásárlót, aki nagyon kedvesen felajánlotta, hogy az átadásra szívesen készülne egy bográcsos juh-pörkölt főzéssel, lévén, hogy racka juh tenyésztéssel foglalkozik.

Igazi kuriózum az első Lada eladás története: szerelem, meglepetés, gáláns úr, női 4×4 sofőr, mezőgazdaság, terep, Lada 4×4, racka juh, pörkölt, öröm – mi ezért is szeretjük a Ladát.

A Honda jövőjét nagyban befolyásolják az idei, 2015-ös sikerek

A múlt nagy sikerű, Európa-szerte közkedvelt modelljeinek visszatérésével és megújulásával 2015-ben ismét lendületet vett a Honda márka az öreg kontinensen. Idén lépett színre a vadonatúj Jazz, valamint a Civic és a CR-V felfrissített változata, ráadásként pedig ismét megjelent a palettán a HR-V és a legendás Civic Type R.

honda_civic_tourer_1_8_i_vtec_teszt_autoaddikt_009

Szintén fontos történés volt a Honda háza táján, hogy a modellfrissítésen átesett CR-V-ben bemutatkozott az 1.6 i-DTEC dízelmotor új, erősebb verziója, illetve a kilencfokozatú automatikus váltó, amit a márka először alkalmaz európai modellben. Az autók beltere is megújult, többek között intelligens szórakoztatóelektronikai és információs rendszer jelent meg a márkánál.

A modellfrissítésen átesett CR-V bemutatkozását követően nem sokkal újabb szabadidő-autó tűnt fel a Honda választékában. Ez nem más, mint a vadonatúj HR-V, melynek őse egykoron megteremtette magát a kategóriát. Akárcsak elődjei, ez a modell is sportos megjelenéssel, könnyű kezelhetőséggel, átgondolt karosszériával és rendkívül hatékony hajtásláncokkal kerül a szalonokba. Kiemelkedő használati értéke a vásárlókra is komoly hatást gyakorolt, ezt bizonyítja, hogy már a piaci bevezetés kezdete óta hatalmas az érdeklődés övezi a típust, sőt a 2016-os AUTOBEST döntősei közé is bekerült.

Persze a legnagyobb várakozás az ikonikus Honda Civic Type R visszatérését előzte meg. Az „utcai versenyautóként” aposztrofált ferdehátú kizárólag a Honda angliai gyárában készül majd, innen exportálják például a japán piacra is. Koncepciójának sikeréről sokat elárul, hogy az első évben készülő példányokat már a forgalmazás kezdetén elkapkodták a vásárlók, nem mellesleg a 2015-ös skót Év autójának (SCOTY) választották a hot hatch-kategóriában és a francia Echappement magazin is a mezőny legjobbjaként értékelte. Minderre az első motorsportsikerek tették fel a koronát, közöttük, hogy a típus a pilóták és a konstruktőrök kupáját egyaránt megszerezte a Brit Túraautó-bajnokságban.

Az új Jazz érkezése méltó befejezése volt a modellpaletta frissítésének. Ez a modell a Honda legkifinomultabb műszaki megoldásaira épül, olyan ínyencségekkel lenyűgözve a vásárlóközönséget, mint a vadonatúj 1.3 i-VTEC erőforrás vagy az aktív menetbiztonsági eszközök teljes sorát magában foglaló Honda SENSING rendszer. A korszerű felépítés és a fejlett kiegészítők révén az új Jazz a második modell volt a világon, aminek sikerült ötcsillagos minősítést szereznie az Euro NCAP új, szigorított töréstesztjén.

S, hogy mi várható jövőre? Csupa izgalmas újdonság. Debütál a vadonatúj NSX és az üzemanyagcellás Clarity Fuel Cell, valamint megindul az angol gyáregység (HUM) fejlesztése, hogy 2017-ben gond nélkül megkezdődhessen az ötajtós Civic 10. generációjának sorozatgyártása.

„Nagyot léptünk előre az idén, de ez csak a kezdet, 2016 újabb izgalmas, munkával teli esztendőnek ígérkezik. Ha minden terveink szerint alakul, jövőre is folytatódik a Honda menetelése” – reagált a 2015-ös eredményekre Phillip Ross, a Honda alelnöke.

BMW-jelenlét a 2016-os Észak-Amerikai Nemzetközi Autószalonon

Immáron több mint négy évtizede annak, hogy a BMW Group megérkezett az észak-amerikai kontinensre.

bmw-m2-coupe-autoaddikt

A tengerentúlon 1975 óta a Bayerische Motorenwerke leányvállalata, a BMW Észak-Amerika képviseli a vállalatcsoportot, amely 1992-ben saját gyártó- és összeszerelő üzemét is elindította a dél-karolinai Spartanburg városában. A BMW speciálisan az Egyesült Államok piacára tervezett modellváltozatai, valamint a tengerentúlon kiugró népszerűségnek örvendő motorsport-események iránti elkötelezettség – így többek között az IMSA WeatherTech SportsCar Championship iránt, amelynek 2016-os szezonjában ünnepli világpremierjét a vadonatúj BMW M6 GTLM versenyautó – egyaránt azt nyomatékosítja, hogy a BMW Group második legjelentősebb értékesítési régiójaként tekint az Egyesült Államokra, amely így a vállalatcsoport széleskörű termék- és szolgáltatáspalettájának fejlesztése területén is fontos mérföldkőnek számít. Az Egyesült Államok az elmúlt évtizedek során a BMW Group második otthonává vált, ahol partnereivel együttműködve összesen több mint 70 000 embert foglalkoztat.

Végeláthatatlan sikertörténet mindez. A BMW Group a termelési kapacitás növelése érdekében nemrégiben nem kevesebb, mint egymilliárd dollárt fektetett be spartanburgi üzemébe, amelynek köszönhetően a dél-karolinai létesítmény a közeljövőben minden korábbinál fontosabb szereplővé válik a vállalatcsoport globálisan kiterjesztett gyártási hálózatában. A spartanburgi létesítmény a világ minden térségébe gyárt BMW X modelleket, és mint ilyen, a bajor gyártó az Egyesült Államok legnagyobb értékben exportáló vállalatává vált. A spartanburgi gyártás volumenének folyamatos bővítésével párhuzamosan a BMW Group két nagyteljesítményű vezetéstechnikai létesítményt is működtet a térségben: az egyik a spartanburgi Performance Center, a másik a kaliforniai Palm Springs déli részén fekvő különleges aszfaltcsík, amelyeken a BMW pilótái, ügyfelei és rajongói professzionális vezetéstechnikai tréningek keretében sajátíthatják el a nagyteljesítményű BMW modellek lélegzetelállító menettulajdonságait.

A vadonatúj BMW M2 Coupé: kompakt sportoló, letaglózó teljesítménnyel

Az 1970-es évek elején a BMW 2002 Turbo rendre elcsavarta a rajongói fejeket és felgyorsította a szívverést. Nem hiába, a nagyteljesítményű kompakt sportautó ugyanis tökéletesen testesítette meg a BMW négy keréken kínált esszenciáját: a kimagasló menetdinamika, a vérpezsdítő agilitás és a bámulatos kezelhetőség páratlan egységét. És most, negyven évvel később a BMW M GmbH a vadonatúj BMW M2 Coupé modellel újfent igazolja, hogy a márka világhírű tradíciója nemhogy él, de erőteljesebb, mint valaha. Nagyteljesítményű, soros hathengeres benzinmotorjával, hátsókerék-meghajtásával, könnyűszerkezetes alumínium alkatrészekből épített M Sport futóművével és erőtől duzzadó kisugárzásával a vadonatúj BMW M2 Coupé modellben minden megvan a vezetés lélegzetelállító élményéhez. A vadonatúj fejlesztésű, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó soros hathengeres, 3.0 liter hengerűrtartalmú erőforrás maximális teljesítménye percenkénti 6500 főtengely-fordulatnál jelentkező 272 kW / 370 lóerő, amellyel a kompakt sportoló eleddig ismeretlen mércét állít fel szegmensében. Ugyanez igaz a 465 Nm csúcsnyomatékra is, amely extra túltöltéssel rövid ideig egészen 500 Nm-ig növelhető. Eme szédületes teljesítmény az opcionálisan elérhető hétsebességes M duplakuplungos automataváltóval (M DCT) és a Launch Control elnevezésű rajtprogrammal mindössze 4,3 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra a vadonatúj BMW M2 Coupé-t. A modell végsebességét az elektronika 250 km/óránál korlátozza, amelyet az M Driver’s Package névre keresztelt opcionális csomag egészen 270 km/óráig kalibrál. A hétsebességes M duplakuplungos automataváltóval (M DCT) szerelve a BMW M2 Coupé mindeközben csupán 7,9 liter* üzemanyagot fogyaszt átlagos 100 kilométeren, kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátása pedig mindössze 185 gramm*, amely a kompakt sportoló kivételes hatékonyságának újabb ékes bizonyítéka. Az M Dinamikus Mód (MDM) dinamikus menetstabilizálójának (DSC – Dynamic Stability Control) köszönhetően pedig a vezetés élménye még erőteljesebb, az M Dinamikus Mód ugyanis engedélyezi a hajtott kerekek megcsúsztatását, ezáltal lehetővé teszi a mindvégig kontrollált, versenypályás driftelést.

Új sportoló a BMW X modellcsaládban: a vadonatúj BMW X4 M40i

A vadonatúj BMW X4 M40i megérkezésével a hatalmas siker övezte BMW X4 modellpaletta újabb zászlóshajóval gazdagodik. A modell nyújtotta még élénkebb dinamikával, még jellegzetesebb megjelenéssel és még exkluzívabb felszereltségi arzenállal a bajor gyártó egy újabb szinttel feljebb lép a Sports Activity Coupé (SAC) modellek szegmensében. A vadonatúj fejlesztésű, M Performance TwinPower Turbo technológiával dolgozó soros hathengeres benzinmotor a BMW X4 M40i modell motorházteteje alatt ünnepli világpremierjét. A 3.0 liter lökettérfogatú erőforrás maximális teljesítménye az 5800 és 6000 percenkénti főtengely-fordulat között rendelkezésre álló 265 kW / 360 lóerő, valamint 465 Nm csúcsnyomaték, amelyekkel a BMW X4 M40i mindössze 4,9 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órára, mielőtt eléri az elektronika által 250 km/óránál korlátozott végsebességet.

BMW i: úttörő az elektromos mobilitás és a hétköznapi használhatóság egysége terén

A tisztán elektromos meghajtású BMW i3 (kombinált energiafogyasztás: 12,9 kWh; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km)* és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 2,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 gramm / km)* sikeres nemzetközi debütálását követően a BMW i divízió folyamatosan bővülő mobilitási szolgáltatásaival most még tovább erősíti vezető pozícióját a hosszú távon fenntartható mobilitás területén.

Amióta a BMW i almárka két évvel ezelőtt, 2013 végén megérkezett az autóipar nemzetközi színterére, a bajor gyártó újabb és újabb fejezetekkel bővíti jövőbe mutató divíziója egyedülálló sikertörténetét. Az első, kifejezetten a nagyvárosi mobilitás igényei szerint megtervezett premium elektromos kisautó, a BMW i3, illetve a forradalmian új BMW i8 plug-in hibrid sportautó képében a BMW i olyan különleges járműpárossal állt elő, amely világszerte egy csapásra izgalomba hozta a márka rajongóit és a szegmens szakértőit. Eme két modellel a BMW végérvényesen bebiztosította magát az elektromos járművek piacán: világszerte jelenleg minden tizedik, tisztán elektromos meghajtású személyautó a bajor gyártó emblémáját viseli. Eközben a 2015. október végi adatok szerint az Egyesült Államokban ez a szám minden nyolcadik, míg Németországban minden ötödik modellt teszi ki. Sőt mi több, világszerte a BMW i3 a harmadik legjobban fogyó elektromos autó, miközben az egyetlen, amely Range Extender opciójának köszönhetően, egy belsőégésű erőforrás segítségével képes szinte duplájára növelni a jármű nagyfeszültségű akkumulátorának hatótávolságát. A BMW i modellek innovációjában rejlő átütő erőt jelzi, hogy a BMW i3-at vásárló ügyfelek 80 százaléka a jövőbe mutató kisautóval lépett be első ízben a bajor gyártó ügyfeleinek körébe.

A BMW i almárka széleskörű járműépítési tapasztalatát mindeközben a BMW számos modelljében is kamatoztatják a tervezőmérnökök. A bajor gyártó plug-in hibrid hajtásláncú típusainak BMW eDrive technológiája például a BMW i modellekhez kifejlesztett elektromos motorokat, nagyfeszültségű akkumulátorokat, elektromos teljesítmény-szabályzást és intelligens energiamenedzsmentet alkalmazza. A mérnökök a BMW i modellek piaci debütálását megelőző években átfogó tapasztalatra tettek szert a szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) ipari előállítása, megmunkálása és tömegtermelése terén, és mindezt a tudásanyagot a vadonatúj BMW 7-es sorozat tervezésekor nagymértékben hasznosították is: a járműtechnológiai innovációnak köszönhetően a luxuslimuzinok immáron 130 kilogrammal kevesebbet nyomnak a mérlegen hasonló erőforrással és felszereltséggel ellátott elődmodelljükhöz képest.

A BMW ConnectedDrive legújabb innovációi: intelligens alkalmazások és technológiák a vezetés kényelmének és biztonságának fokozása érdekében

A BMW a vezetést támogató rendszerek és okosalkalmazások minden korábbinál átfogóbb szolgáltatás-palettájával teremi meg az állandó, interaktív kapcsolatot a vezető, a jármű és a külvilág között, amellyel a vezetés kényelmét és biztonságát egyaránt új szintre emeli. A BMW ConnectedDrive legújabb innovációi között megtalálható a távirányítású parkolás (Remote Control Parking), a Driving Assistant funkciók kibővített tárháza, a jelzőfénnyel dolgozó BMW Night Vision, valamint a jármű környezetét háromdimenziós képként mutató Surround View with 3D View funkció is.

* Az üzemanyag-fogyasztási adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusok függvényében változhatnak.

További információ az új személygépkocsik hivatalos üzemanyag-fogyasztási, fajlagos széndioxidkibocsátási, illetve elektromosáram-fogyasztási adatairól a „Leitfaden über Kraftstoffverbrauch, die CO2-Emissionen und den Stromverbrauch neuer Personenkraftwagen” (Tájékoztató az új személygépkocsik üzemanyag-fogyasztásáról, szén-dioxid-kibocsátásáról és elektromosáram-fogyasztásáról) (Guideline for fuel consumption, CO2 emissions and electric power consumption of new passenger cars), kiadványban található, amely minden értékesítési helyen, valamint a Deutsche Automobil Treuhand GmbH (DAT) társaságtól (D-73760 Ostfildern-Scharnhausen, Hellmuth Hirth Str. 1.) vagy a http://www.dat.de/angebote/verlagsprodukte/leitfaden-kraftstoffverbrauch.html internetes oldalról szerezhető be: Leitfaden CO2 (Guideline CO2) (PDF – 2,7 MB)

A BMW egyesült államokbeli modellpalettájának egyedi specifikációiért, opcióiért, üzemanyag-fogyasztási értékeiért, felszereltségi szintjeiért és áraiért kérjük, látogasson el a www.bmwusanews.com weboldalra.

LEGFRISSEBB

Minden eddiginél erősebb Porsche érkezett – immár létezik a SUV kupé...

0
A Porsche történetének legerősebb sorozatgyártású modellje új szintre lépett: a brutális teljesítményt mostantól SUV kupé karosszériával is kínálják. Az újdonság nemcsak látványosabb formát, hanem...

TESZTJEINK