Főoldal Blog Oldal: 474

A Jeep a Harley-Davidson hivatalos partnereként mutatkozik be Alsóörsön

A két márka együttműködése olyan, az általuk közösen vallott értékeken alapul, mint a szenvedély, szabadság és eredetiség. Az Open Road Fest résztvevői megismerkedhetnek és a Jeep tesztpályán is kipróbálhatják a márka két legújabb modellváltozatát, a Renegade-et és a Cherokee-t, valamint az ikonikus Wranglert és a márka zászlóshajóját a Grand Cherokee-t.

jeep_harley_davidson_autoaddikt

A Harley-Davidson hivatalos 2015-ös partnereként a Jeep fontos szerepet játszik a legendás amerikai motorgyártó legjelentősebb EMEA régióbeli (európai, közel-keleti és afrikai) eseményein. A Jeep és a Harley-Davidson között létrejött megállapodás olyan, mindkét amerikai márka által elismert értékek előtt tiszteleg, mint szabadság, eredetiség, szenvedély és egyedülállóság, amelyek minden egyes modelljükben testet öltenek, és amelyeket az ügyfeleik is vallanak.

A Jeep és a Harley-Davidson közötti együttműködés az általuk közösen osztott értékeken alapul, mely szerint támogatják, hogy vásárlóik szabadon és eredeti módon élhessék meg érzéseiket. Mindkét márka termékeiben kifejezésre jut a szabadság és eredetiség, melyek segítségével ügyfeleik bátran érvényre juttathatják saját egyéniségüket. Azok, akik valamilyen Jeep vagy Harley-Davidson® modellt választanak, egyúttal egy olyan életstílus mellett teszik le a voksukat, amely révén egy a tapasztalataikat, szenvedélyüket és értékeiket egymással megosztó közösség részévé is válnak.

Az ötnapos alsóörsi Open Road Fast Harley-Davidson® Fesztivál keretében a látogatók megismerhetik és kipróbálhatják a Jeep márka teljes modellpalettáját,– az új Renegade-et és a Cherokeet, a valódi terepképességekkel rendelkező ikonikus Wranglert, valamint a Jeep zászlóshajóját, a Grand Cherokee-t, melyek minden idők legtöbb elismerésében részesített szabadidőjárművei.

Az új Jeep® Renegade a dinamikusan növekvő, kisméretű szabadidőjárművek szegmensében színre lépve, ugyanakkor a Jeep márkát legendássá tevő, kalandvágyó hagyományokhoz hű maradva bővíti a márka globális termékkínálatát. A Renegade a kategóriaelső terepalkalmasságot, a szabadság érzését nyújtó, nyitott tetős vezetés érzését és praktikumát, a kategória legelső, terepen és közúton egyaránt kiemelkedő vezetési élményt kínál, amely világszerte a Jeep márkához csábítja a fiatalos, kalandvágyó és nagyvárosi ügyfelekit.

A Jeep Cherokee közepes méretű, igazi családi szabadidőjárműve egydülálló menettulajdonságaival és vezethetőségével, legendás 4×4 terepképességeivel, utastere prémium kidolgozásával még magasabbra emeli a mércét a méretosztályában. Több mint 70 különböző aktív és passzív biztonsági rendszerének köszönhetően kategóriájában a legbiztonságosabb minősítést és a maximális ötcsillagos értékelést kapta az Euro NCAP-tól.

Árgarancia a Ford márkaszervizeknél?

Lakberendezési-, műszaki-, barkács- és élelmiszerláncok esetében bevált gyakorlat, hogy az áruház árgaranciát kínál: amennyiben ugyanazt az árut máshol jobb áron tudná megvásárolni az ügyfél, az áruház garantálja ugyanazt az árat.

ford_motorcraft_autoaddikt

Kevesen gondolnák ugyanakkor, hogy ez a lehetőség az autójukkal kapcsolatos szervizmunkák esetén is elérhető a számunkra, pedig a Ford egy brilliáns húzással épp ezt kínálja ügyfelei részére.

Kétségtelen, hogy egy adott márka modelljeinek javítását legmagasabb színvonalon az autógyártó specializált, magasan képzett, minden szükséges műszaki háttérrel ellátott márkaszervizeiben végzik. Sok magánügyfél ugyanakkor, attól tartva, hogy a márkaszervizekben történő javítások túl költségesek lehetnek, inkább független szervizek felé fordulnak.

Az ő kétségeiket és előítéleteiket oszlatja el a Ford nem mindennapi ajánlata: az éves rutinszervizekre és gyorsjavításokra (lengéscsillapító, kipufogó, fékcsere, stb.) kínált árgarancia keretében a Ford azt vállalja, hogy amennyiben az adott szervizmunkára egy független szerviztől kapott ajánlat kedvezőbb volna, a programban részt vevő Ford márkaszervizek elvégzik a munkát azon az áron.

Természetesen azért vannak ésszerű kritériumok, így az ajánlatnak két hétnél nem régebbi hivatalos árajánlatnak kell lennie és tartalmaznia kell az ÁFA-t, a felhasznált anyagokat és a munkadíjat, úgy hogy az ajánlatban szereplő alkatrészeknek gyári vagy azzal megegyező minőségűnek kell lenniük, a javításoknak pedig teljes mértékben meg kell felelnie a Ford által előírt, adott javítási technológiának (időnorma, felhasznált anyagok). Fontos még, hogy az ajánlatot adó független szerviz nem lehet 20 km-nél távolabb az adott Ford Márkaszerviztől (hisz például vélhetően egy vidéki független szerviz más ajánlatot ad mint egy budapesti, az utóbbi magasabb rezsiköltségei miatt).

A program emellett nem terjed ki az olajra, gumiabroncsokra, kiegészítőkre illetve a fényező- és segédanyagokra, bár érdemes megnézni a Ford márkaszervizek kínálatát ezekre vonatkozóan is, mert rendszerint kedvező ajánlatokkal szolgálnak.

„A Ford márkaszervizek által kínált árgarancia a fix áras szolgáltatásainkkal vállvetve várhatóan úttörő szerepet tölt majd be abban, hogy ügyfeleink még nagyobb része döntsön mellettük az autójával kapcsolatos javítási munkák esetén. Ennek révén ügyfeleink biztosíthatják önmaguk számára a legmagasabb szintű szaktudással és technológiai háttérrel rendelkező szakemberek közreműködését, valamint az eredeti gyári alkatrészekkel elvégzett szervizmunkák jelentette megnyugvást.” – fogalmaz Károly Róbert a Ford magyarországi alkatrész-értékesítéseiért, szerviz és ügyfélszolgálati tevékenységéért felelős igazgatója.

Magyarországon a Tesla – egyelőre csak tartós bérleti konstrukcióban

Megjelent a magyar piacon az elektromos autókat gyártó Tesla, elsőként felsőkategóriás modelljét vezette be, amelyet flottaautóként, tartós bérleti konstrukcióban kínál – tájékoztatta a Business Lease mobilitási szolgáltató az MTI-t hétfőn.

tesla_model_s_autoaddikt

A szolgáltató a Tesla Europe vállalattal együttműködésben Kelet-Közép-Európában elsőként Magyarországon kínálja a cégvezetői autók szegmensébe illeszkedő modellt, az év végéig azonban Szlovákiában és Csehországban is ezzel a flottakonstrukcióval jelenik meg. A Tesla autói normál kereskedelmi forgalomban nem kaphatók jelenleg ezeken a piacokon.

Az S modellt a flottapiac felső szegmense számára szánják, így a Business Lease csak teljes szolgáltatáscsomaggal kínálja. Ez  magába foglalja az autót, egy intelligens töltőberendezést és ennek üzembe helyezését, továbbá a különféle költségeket.

A Tesla S egy feltöltéssel 400-500 kilométert képes megtenni.

A közleményben Vincent van der Meijdent, a Business Lease ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy nagy érdeklődést tapasztalnak a régióban a modell iránt. A cég arra alapoz, hogy a tiszta autók iránt érdeklődő cégvezetők különösen nyitottak az új technológiákra.

A cégvezető az előzetes várakozások alapján a régiós piacon 2015-re 25, 2016-ra 80 autóval bővülő Tesla-portfólió kialakításával számol.

A Business Lease Csoport az AutoBinck Holding N.V. teljes tulajdonú leányvállalata, teljes portfóliója 45 ezer autóból áll. A Business Lease teljes körű operatív lízing és mobilitási megoldások  szolgáltatója Hollandiában, Lengyelországban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Romániában.

Magyarországon az e-mobilitás terjedését a Jedlik Ányos Terv keretében támogatja a kormány, a program elkészültét június elején jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány a közeljövőben tárgyalja a dokumentumot, amely ösztönzőket és szabályozási feladatokat tartalmaz az elektromos közlekedés  elterjesztésének segítésére. A tervek szerint engedélyezik például az elektromos autók számára a buszsávok használatát, útdíj- és parkolási, illetve adókedvezményeket nyújtanak.

Az előrejelzések szerint 2050-re az újonnan értékesített autók 70 százaléka elektromos, hibrid, vagy plug-in típusú jármű lehet Magyarországon.

Az elektromos meghajtású autókat gyártó, kaliforniai székhelyű Tesla Motors autógyárat 2003-ban alapították, tulajdonosai között van a Daimler AG és a Toyota. Első termékének sorozatgyártása 2008-ban indult, modelljei iránt évről évre nő a kereslet, az idei terv már 55 ezer jármű legyártása. A cég részvényei a New York-i tőzsdén forognak, 2015 első negyedéve után 52 százalékkal 893,3 millió dollárra emelkedő árbevételről és 154,2 millió dollár veszteségről számolt be a cég, ez utóbbit a magas fejlesztési költségek magyarázzák.

Forrás: MTI

[TESZT] BMW 530d xDrive Touring – a hétköznapok kifinomultsága

Hatodik generációját tapossa a BMW 5-ös szériája, s úgy érezzük: szinte repül az idő. Igaz, 1972 nem mostanság volt, de mindenképp érdekes tény, hogy több, mint 40 éve töretlen a népszerűsége a bajor gyártó felső-középkategóriás modelljének.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_001

Ahogyan mondani szokták, azóta azért sok víz lefolyt már a Dunán, az igények mikéntje átértékelődött – manapság, 2015-ben nyilvánvalóan már mások a fogalmak, az elvárások a luxuskategória irányába. Annyi azért bizonyos, hogy annak idején az E12 kódjellel ellátott BMW 5 felhozatala 1.8 literestől 3.5 literesig kitolt motorpalettája bőségzavart is okozhatott akár, viszont leginkább a benzines erőforrások voltak preferáltak az érában, így szinte teljesen lefedte az igényeket a modellkínálat.

Mára kétségkívül klasszikusnak számít az első szériás 5-ös, viszont a mai napig nagy ritkán összetalálkozhatunk az utakon ezekkel a remekekkel, nem beszélve a gyakoribb E28 sorozattal (gyártás: 1982-1988), illetve az E34 klasszikusaival (gyártásban 1989-1996).

Múlt a jelenben

No de kanyarodjunk vissza a jelenbe, és nézzük, mivel domborít jelenleg a BMW a felső-középben! Cikkünkben az 5-ös család leginkább praktikus tagját, az 560 literes csomagtérrel rendelkező BMW 530d Touring-ot vesézzük ki, xDrive hajtással, Luxury felszereltséggel.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_002

Tulajdonképp számottevő faceliftre ne számítsunk a 2015-ös modellévű BMW 5 kapcsán, a 2010-es gyártás indulása óta (6. generáció) néhány finomítás történt csak. Ugyanakkor a mérnöki precizitásnak köszönhetően számos innovatív formula nyert teret, melyek elsősorban az utasbiztonságot és menetkomfortot hívatottak volt erősíteni, tökéletesíteni, a mindenkori vásárlói igények instant térnyerése végett.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_003Megvan-e minden ahhoz, hogy belevaló luxuskombi legyen/maradjon a BMW 530d Touring? Túlzások nélkül: igen. Ha példának okáért a 4907 milliméteres hosszt vesszük alapul, máris megvannak az alapok, ugyanis az 5 méter közelítő paraméterek ezen esetben kötelező jellegűek; a szélesség 1860 millimétere szintén tekintélyt parancsoló, vaskossá és markánssá segíti a jellegzetes BMW-veséket, ezáltal kiemelt hangsúlyt kap az orr-rész kialakítása.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_004A bajorok nem szeretnek változtatni, biztosra mennek a küllemet illetően, csak semmi formabontó és rendhagyó változtatás, marad a tradicionális recept a fazont illetően. Ennek megfelelően a mellső, adaptív fényszórókkal felvértezett lámpatestek vékonyra húzottak, a kettős felosztás megmaradt a kiépítésénél, érkezik a nappali LED menetfény-karima is, valamint a BMW vesék sziluettje attraktív krómcsíkozást kapott. A ködlámpafészkek hozzák a BMW 5 arculatának részleteit, az ezüstös árnyalatú határvonalak azért megvannak, jól elkülönítve az alsó traktust.

Marad úgy, ahogyan az a bajorok nagykönyvében meg van írva

Az oldalvezetés is a klasszikus elgondolások szülötte: kombi forma, nagybetűvel, úgy, ahogyan azt behunyt szemmel is elképzeljük, látjuk magunk előtt felsejleni. Kissé hátrafelé, a C oszlop lezárásáig ívelő övvonallal, elegáns sziluettel. Az oldalajtók felületei termetesek, a prémium érzetet növelik a nyitókilincsek kialakítása, enyhe süllyesztése, valamint a fénytöréssel játszó szinteltérések is megdobják az összhatást.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_009Közel három méteres (2968 milliméter) tengelytávja mellett a BMW 530d-nek teljesen átlagos méretarányúnak tűnnek a 18-as papucsai, a hossz érzetét növeli jelentősen, úgy érezhető, hogy az első és a hátsó tengely a kocsiszekrény két végpontjára lett helyezve. Érdekes egyébként, hogy a tekintélyes tengelytávolság ellenére nincs gigantikus térérzetünk a hátsó utasüléseken, sokkal inkább tűnik átlagosnak a férőhely, persze azért kompromisszumok nélkül.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_010Rendszámtáblahely irányába meredek felső ívelésű zárófény-burák, elmaradhatatlan ezüstcsík a csomagtérajtó alján (mely egyébként kettős módon nyitható-zárható, BMW-s szokás szerint megkönnyíthetjük, vagy inkább gyorsíthatjuk a ki- és bepakolást azzal, ha instant üveget nyitunk, zárunk). A bal oldalra helyezett dupla kipufogóvég emeli a sportosság érzetét, esztétikailag is, de ez elvárt tényező a BMW 530d sportosságának kihangsúlyozása tekintetében.

Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik

Hiába a felső-középkategória, hiába a luxus, mégis a BMW 530d rendkívül egyszerű önmagában. Ez nem azt jelenti, hogy összecsapott koncepció alapján készültek a skiccek anno a tervezőasztalon, hanem sokkal inkább azt mutatja, hogy a magas, prémium szint kivitelezhető úgy is, hogy az mindenki számára emészthető maradhasson. Tehát nem szükségesek az ízléstelenségig tornázott felesleges, „semmi szükségét nem látja senki” kiegészítők, fals felhangú sallangok, csakis a puszta használhatóságra kihegyezett részletek dominálnak. No és persze a praktikum, amely elengedhetetlen egy kombi tekintetében. Még akkor is, ha BMW-ről szól a fáma, s akkor is, ha az egész megjelenés és aspektus inkább a tükörsima műutak, konkrétabban a sportpályák aszfaltcsíkja felé kacsingat, némi túlzással persze.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_006

Igényes és tökéletes minőséggel dolgozó enteriőrt kapunk a BMW 530d esetében is, a nagytestvér 7-es sorozatához rendkívül hasonló kiszerelésben. Persze a BMW modellek – 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es – mind szinte ugyanazt a sémát követik, aprócska eltérésekkel, kiegészítők alkalmazásával, ügyelvén az arculat tradícióinak alkalmazására.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_014

Fentieknek megfelelően a kormánykerék kialakítása remek fogást és kezelhetőséget biztosít, vastag ívekkel, bársonyos felülettel, a vezetési komfort alappilléreként. A központi grafikus kijelző analóg modellezésű műszercsoportja pontos értékeket közvetít a sofőr irányába, beugratós mellé, ugyanis többekben előjött a pszeudo-hatás: igazinak vélték a mutatókat és a hozzájuk tartozó számlapokat.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_008Az infotainment megjelenítő panele remekül adja át az információt az utastérben helyet foglalóknak, itt minden megtalálható, ami a BMW 530d működéséről, viselkedéséről kell, hogy tájékoztasson (pillanatnyi és átlagfogyasztás, tervezett útvonalak, gazdaságosabb irányok, az ECO üzemmódok kiértékelése, összehasonlítása, az Efficient Dynamics energia-visszatermelés hatékonyságának alkalmazása a megtett kilométerek tekintetében egyebek mellett). A középkonzol pár fokban a vezetőállás felé döntött a már jól megszokott módon, a keringetés és klíma felülete alatta, míg a pohártartók a 8 sebességes automataváltó karja, illetve a kartól balra elhelyezkedő módválasztó multifunkciós tárcsa (iDrive Touch) elé kerültek.

Bőséges információáramlás

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_015Vessünk egy pillantást a BMW 530d vezetést segítő funkciói közül néhány fontosabbra! A Torlódásasszisztens például az autópályákon hirtelen érkező dugók kapcsán lép működésbe, megfelelően adagolva a fékerőt lassításnál, valamint megtartja az előttünk haladókhoz alkalmazkodó leginkább optimális sebességet, mindezt 40 kilométer/órás sebességig. Tetszetős és kimagaslóan hasznos a BMW Night Vision (Dynamic Light Spot funkcióval), mely segítségével éjszaka tompított vagy távolsági fény alkalmazásánál is akár 300 méteres távolságból is képes bemérni a BMW 530d hűtőmaszkban elhelyezett kamerája az álló, vagy mozgó emberek és állatok pozícióját, ezek képeit pedig az infotainment kijelzője jeleníti meg.

Egyszerű parkolást ígér a BMW 530d Surround View 3D-s lefedettségű kamerarendszere, gyakorlatban is: tiszta, tűéles képvisszaadás még esős időben és éjszakai megvilágításban is, az útkereszteződésekbe érve közvetít az autó körül történő eseményekről, az esetleges holttereket feltérképezve. Előre, illetve hátulra is került parkolássegítő rendszer (PDC), optikai és akusztikus jelzésekkel ellátva a járművezetőt, pontosan azért, hogy a parkolás és manőverezés ténylegesen gyerekjátéknak tűnhessen. S az is, nincsen apelláta.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_016

Olyannyira, hogy a BMW 530d vezetése már-már annyira szimpla, mintha nem is mi vezetnénk az autót; az út-autó kapcsolat közvetítése statikus, s bár a hangszigetelés minősége nem üti meg az 6-os, vagy a 7-es sorozat normáját, a sebességérzet elveszik úgy 60 kilométer/óra magasságában, s azon kapjuk magunkat autópályán, hogy épp elértük a 130-at, de még mindig olybá tűnik, mint ha 80-nal haladnánk… Ez persze nem feltétlenül probléma, sőt, kellemes a zsigereknek, de mindenféleképp odafigyelést igényel vezetés közben. Ugyanakkor a számtalan vezetés-asszisztens gondoskodik arról, hogy biztonságban, a betartandó keretek közt közlekedjünk az autóval.

Kényelem, komfort

Akárhogy is nézzük, a BMW 530d családi autó kell, hogy legyen. Tegyük félre most a sportosságot, vagy az arra ösztönző menettulajdonságokat (lejjebb részletezve), vagy az 1462 milliméteres magasságot, a 18-as kerekeket. Praktikum tekintetében találunk oldalzsebeket, palack- és pohártárolókat, két irányban nyitható és kulccsal zárható könyöklőt, benne USB csatlakozóval. Ezek szinte minden hasonló felszereltségű és kategóriájú autóban megtalálhatóak, növelik az utazás kellemes kivitelét, csakúgy, mint a derék kvalitású bőrbevonattal készült első és hátsó ülések is.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_020

Az elsők ülőlapjai átlagos hosszt kaptak, az elektromosan mozgatható combtámasszal bővíthetünk, csakúgy, mint a szintén motoros fejtámlákkal – itt az optimális méretezésű háttámlák szabhatóak testre. A BMW 530d ülései ergonómiailag is rendben vannak, kánikulában javallott a keringetés, főként, ha rövidnadrágban, vagy szoknyában foglalunk helyet az autóban.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_007Itt és most nincs helye az aranyszabálynak, miszerint a hátsó szekcióban két ember férne el kényelmesen – nyilván kettő kevesebb, mint három, de jelen esetben az átlagos testalkatú felnőtt trió kényelme garantált. Igaz, lehetne kicsit bőségesebb a hátsó láb, illetve térdtér, de pont a határon mozog, a tesztautó ilyen téren is jól teljesített 4 személy és némi csomag szállításakor.

Jól simítja az úthibákat BMW 530d, bár a hátul ülők kapnak a keresztbordázott felületeken áthaladva a pattogásból. Mindez nem zavaró, csak lehetne kifinomultabb, viszont kárpótol az intelligens xDrive hajtás, amely a nyomatékot mindig megfelelően osztja el a négy kerék közt út- és terepviszonyok függvényében. Így tehát elfelejthető minden aggodalom, amikor mondjuk leesik az első hó, vagy poros, zúzalékos útszakaszon kellene nagyobb tempóval bevennünk egy szélsőségesnek tűnő kanyart. A BMW 530d kormányzása direktnek mondható, hirtelen bevitt kormánymozdulatokra azonnal érkezik a reakció, belső ívet tartó, intenzív kanyarodásnál tapasztalható orrtolásos alulkormányzás, de az elektronika remekül korrigál.

Szinte sportautóvá is alakítható a BMW 530d xDrive Touring

Sorhatos, 2993 köbcentiméter hengerűrtartalmú turbódízel erőforrás dolgozott a BMW 530d orrában, 258 lóerő maximális teljesítménnyel 4000-es percenkénti fordulatszámon. Az elérhető legmagasabb forgatónyomaték 560 Newtonméter, mely már 2000-től rendelkezésre is áll, az egyenletesen felépülő töltésnek köszönhetően minimális turbólag érzettel, szinte a gázpedál lenyomása után rendelkezésre áll.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_019

A gázreakciók közvetlenek, a nyolcgangos ZF automataváltó még mindig párját ritkítja, a fel- és visszaváltások mindig időben érkeznek. Akkor is, ha a kormánykerékre applikált fülekkel intézzük, alapvetően bármikor beleavatkozhatunk a hajtáslánc működésébe. Előny, ha sportos módban használjuk ezt a lehetőséget, ugyanis így ténylegesen kiautózható a 30d motor minden tartaléka is, ráadásként gyönyörű hangahatások is érkeznek a motortérből. Hat másodperc alatt hozható a százas sprint nulláról, ami mutatja, hogy a BMW 530d – még a gyengébbik dízellel is – könnyedén alakítható át sportos tulajdonságokat felvonultató járművé. Úgy, hogy közben azért megtartja elegáns, arisztokratikus mivoltát.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_012

Városi körülmények közt 7.9 liter/100 kilométeres átlagfogyasztást rögzítettünk a computer adatai alapján, míg országúti tempónál sikerült kereken 5 litert elérnünk. Mindkét eredmény jónak számít, főként, ha figyelembe vesszük a közel 2 tonnás száraz tömeget, az xDrive hajtást, valamint a kategóriát, amelybe beletartozik a tesztelt BMW 530d is.

bmw_530d_xdrive_touring_teszt_autoaddikt_005

2015 BMW 530d xDrive Touring specifikációk

Motor

Motortípus: hathengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2993 cm³

Maximális teljesítmény: 258 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 560 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4907 mm

Szélesség: 1860 mm

Magasság: 1462 mm

Tengelytáv: 2968 mm

Első gumik mérete: 245/45 R18

Hátsó gumik mérete: 245/45 R18

Tömeg, üresen: 1880 kg

Megengedett össztömeg: 2535 kg

Csomagtartó mérete: 560 liter, bővíthető 1670 literig

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 248 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.9 s (gyári), 5.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.9 l/100 km

Országúti: 5.0 l/100 km

Vegyes: 6.5 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.7 l/100km

Országúti: 5.1 l/100km

Vegyes: 5.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 149 g/km

Bővebb információ a BMW hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Visszatér a legenda: itt a Nissan Juke-R, az izgalmas kompakt crossover

A Nissan nem elégedett meg azzal, hogy a crossover kategória úttörőjévé vált, és ennek sikere a Qashqai és a Juke szárnyaló értékesítési eredményeiben tükröződött – most létrehozta a Juke-R-t, a legelső szuper-crossovert.

nissan_juke_r_nismo_autoaddikt

A jelenleg fejlesztési stádiumban lévő tanulmányautón jól látható a Juke vakmerő formája. A kiöblösödő kerékdobok, az átalakított első és hátsó lökhárítók valamint az egyéni, osztott hátsó szárny ugyanakkor jelzi, hogy itt nem a szokványos crossoverrel van dolgunk. Ez egy olyan Juke, amelyik azt képzeli magáról, hogy ő egy GTR-R, és erre jó oka van. Bár nem sorozatgyártásra készült, a közúti forgalomban való részvételre alkalmas, mégis egyszeri és egyedi tanulmányautó, amit a Nissan fejlesztett ki, és a vezető motorsport specialista, az RML épített meg a Nissan Európai Műszaki Központjának (NTC-E) közreműködésével.

A motorházfedél alatt a közvetlenül a Nissan zászlóshajóját jelentő szuper sportkocsitól átvett 3.8 l-es, dupla-turbós, V6-os motor rejtőzik. A csomagtér padlója alatt a GT-R hatfokozatú transaxle-kialakítású sebességváltója található, amelyből az első és hátsó kerekeket hajtó GT-R-négykerékhajtás és a kardántengely ágazik le. A négy kerékjáratot az erőteljes megjelenésű, 20 collos, kovácsolt könnyűfém RAYS kerék tölti ki.

A belső kialakítás trükkösen egyesíti a crossover- és szuper-sportkocsi jelleget. A Juke műszerfalát átalakították, hogy helyet adhasson a mérőműszereknek, óráknak és a GT-R 7 collos, egyénre szabható megjelenítést adó LCD-képernyőjének. A Juke ikonikus középkonzolja, melynek alakját a motorok üzemanyagtankja inspirálta, változatlan maradt, míg a belső tér fennmaradó része olyan, mint egy versenypályára szánt gépé. A két versenyülés az ötpontos biztonsági övvel együtt, valamint a jól láthatóan jelenlévő bukóketrec kielégíti a FIA biztonsági előírásait, az utóbbi ugyanakkor fokozza a karosszéria merevségét, ami hozzájárul a kiemelkedő menetteljesítmény eléréséhez.

“A Nissan Juke a piacon jelenlévő legizgalmasabb autók egyike. Merész crossover-designja Európa-szerte megragadta az autóvásárlók képzeletét; az értékesítés kezdetétől számított mindössze egy év elmúltával már több mint 100 ezres darabszámot ünnepelhetünk” – nyilatkozta Paul Wilcox, a Nissan Europe értékesítésért és marketingért felelős vezető alelnöke.

“A Juke tökéletesen alkalmas arra, hogy sportos változat alapjául szolgáljon, és a Juke-R fel is tárja ezt a területet. A közúton és a versenypályán egyaránt otthonosan mozgó Juke-R a Nissan modellpalettájának két legizgalmasabb autóját egyszerre jeleníti meg, és ezáltal kihangsúlyozza a Nissan-nál központi szerepet élvező műszaki innovációt. Ez az autó magasan túlszárnyalja majd az autóinkhoz amúgy alapfelszereltségként adott dinamikus vezetési élményt.”

Menetpróbán a vadonatúj Volvo XC90

Sokat kellett rá várnunk, hogy tiszteletét tegye. Nem kevesebb, mint tizennégy esztendő szükségeltetett, hogy a megannyi koncepciórajz- és modell után végre kézzelfoghatóan szemrevételezhető legyen a svéd gyártó zászlóshajója s egyben húzómodellje, a vadonatúj Volvo XC90.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_005

Korábban egy statikus bemutatón már kaptunk némi betekintést a teljesen újraértelmezett Volvo XC90-ről, s akkor ígéretet is tett a Volvo hazai márkaképviselete: kell pár hét, és próbára is foghatjuk az autót. Így is történt, méghozzá a zsámbéki Driving Camp területén, teljesen zárt pályákon.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_006

Jó, ha célirányosan vezényelnek le egy autóbemutatót. Főként, ha olyan tulajdonságok kerülnek gyakorlatban pellengérre, mint a tökélyre csiszolt úttartás és útfekvés, vagy épp a terepjárási képességek kiaknázása, vizsgálata.

Rövid prezentáció után nyomban több csoportra osztották a megjelent újságírókat, több szekcióba tömörülve: egyebek mellett országúti körülmények szimulálása a külső pályán, valamint az offroad szakaszon a terepes megmérettetés került fókuszba.

 volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_007

A menetpróba során a D5 gázolajossal szerelt, 225 lóerős verziót vezettük. A teszt alatt az intenzív gyorsítást, kanyarvételezést, szlalomot, valamint masszív lassítást elemeztük, úgy, hogy valóban megpróbáltuk kihozni az új Volvo XC90-ből minden olyan szélsőséges reakciót, amit csak lehet. Nem volt könnyű feladatunk, ugyanis az autó 70-80 kilométer/órás sebességtartományokban is stabil maradt, még akkor is, ha intenzív kanyarvételezés következett a lehelyezett bóják közt – a 470 Newtonméter rendelkezésre álló csúcsnyomaték a hozzá tartozó teljesítménnyel bőségesen elegendőnek bizonyult, a tekintélyes önsúlyt megfelelően mozgatta kettő személlyel a hajtáslánc.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_009Ahogyan azt már korábban is írtuk: kifejezetten egyedi és szemet gyönyörködtető az új Volvo XC90 dizájnja, kétségtelenül és elfogulatlanul. Leginkább a front-rész a megkapó véleményünk szerint, a vékonyra húzott lámpatestek eddig nem látott, Thor kalapácsát formázó LED nappali fénnyel domborítanak, köztes hatalmasra rajzolt hűtőmaszkkal, szolid lökhárító-végződésekkel.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_010Sikerült a Volvo XC90 formavilágát a klasszikus svéd megközelítésben tálalni ismételten: a klasszikus értelemben vett SUV-k fő jellegzetességeit hordozza, közel 5 méteres hosszával pedig a luxus szegmenst erősíti – ténylegesen: a hajszálvékonynak tűnő illesztési pontok, minőségi anyagkidolgozottság a külsőn, finoman megmunkált részelemek tarkítják az amúgy is komplex összképet.

Talán a far emlékeztet leginkább a korai első Volvo XC90 széria jellegzetességére, az aktuális stílusnak megfelelően megmaradtak a C oszlopra hosszában felhúzott helyzetjelzők, valamint a hangsúlyos csomagtérajtó, illetve a dupla, lapított fazonú krómozott kipufogóvégek. Itt talán eszközölhettek volna több egyediséget a tervezőmérnökök és dizájnerek, legalább úgy és annyira, mint az enteriőrnél.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_011

Jöjjön is most ez a terület: nem fér kétség hozzá, hogy a Volvo nem csupán a prémiumkategóriát kívánja erősíteni, hanem egy olyan egyedi ékszerdobozt próbál(t) alkotni az új XC90-nel, amihez fogható nincsen még egy – legalábbis egyediségben. Ez nagy valószínűséggel sikerül is, hiszen a kiállított autó enteriőrjének pazar felszereltsége mindezt nagy mértékben alá is támasztja, a kecsesre szabott, pár perces helyszíni próba után rendkívül kényelmesnek és ergonomikusnak ható első- és hátsó ülések kifinomult matériák felhasználásával készülnek. Ráadásul az első fotelekhez már a régóta kívánt combtámasz is hozzá tartozik, növelve a komfortérzetet.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_013

Azt pedig, hogy a Volvo XC90 igazi luxuscikknek lett aposztrofálva, mi sem bizonyítja jobban, hogy számtalan egyedi megoldást és/vagy kiegészítőt lehet választani az újonnan vásárolt autóhoz. A márka képviselői a kristályüveg-berakásos sebességváltógombot, valamint a svéd zászlós címkével ellátott üléskárpitozást emelték ki a felhozatalból.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_012

Érezhetően nőtt a Volvo XC90 beltere az elődéhez képest, tágasabb fej- és térdterekkel bír (utóbbi főként hátul), így ténylegesen ideális utazóautó lehet a jövőben. Mindezek mellé bekerült az utastérbe a Volvo Sensus intuitív kommunikációs rendszere is, illetve a patinás Bowers and Wilkins cég 19 pontos, 1.4 kW összteljesítményű surround hangrendszere is elérhető.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_016

Bár a Volvo XC90 nem terepjáró, fontos egy mindentudó SUV esetében, hogy megbirkózzon a betonútról letérve rosszabb, járhatatlanabb minőségű szakaszokkal is. Bár nyilván nem lesz nagyon a jövőben olyan Volvo XC90 tulajdonos, aki öncélúan dagonyázni vinné újdonsült kedvencét – bár ki tudja.

A terepes próbát hivatásos instruktőrrel vezényeltük le, jobb is volt így, kevesebb felelősséggel a válunkon. No és persze biztonság szempontjából sem volt elhanyagolható – kezdtünk egy jobbos dőlésteszttel, amikor is a pálya egyik mesterséges dombjának lankáin feszegettük a svédek büszke termékének határait.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_017

Mindezek után fokozatosan adagolva következtek az egyre meredekebb dőlésszögú lejtők – annak rendje s módja szerint a 40 százalékossal kezdtük, lefelé. Már itt is éreztük, hogy az övek derekasan tartanak, az autó stabilan ereszkedett lefelé, a lejtmenet-asszisztens csendben maradt; az utcai gumiabroncsok sem blokkoltak a poros-porózus talajon. 70 százalékig merészkedtünk, itt fel- és lefelé is kiállta a próbát a Volvo XC90 – felfelé azért több ízben már érezhető volt, hogy a négy hajtott kerék tapadása meg-megszűnik pár századmásodperce, csakúgy, mint lefelé haladva: a lejtmenet-asszisztencia már kissé bizonytalankodott hirtelen fékezés, majd fékpedál felengedés után.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_018

Ahogyan említettük: a Volvo XC90 közel sem terepjáró kategória, viszont az remek dolog, hogy az autó magas szinten befogható akár keményebb, járhatatlanabb útszakaszok teljesítésére is, hétköznapi felszereléssel. Persze azért nem árt, ha felextrázás kellőképp megvan, például az infotainment részeként működő Sensus alapú vezetéssegédek – mint például a 3D kamerarendszer – nagy segítséget nyújt manőverezés közben. Így többek közt a tolatásos parkolások is megkönnyíthetőek, ha nem gondolkoznánk rögvest a vásárlás után terepezésben.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_019

A prezentáción egyébként sok érdekesség, kiegészítő információ elhangzott. Az új Volvo XC90 változtatható SPA padlólemezre épül, s az XC60 testvérmodellnél 30.6 centiméterrel hosszabb és 2 centiméterrel szélesebb. Lesz természetesen R-Design is, ami ugyebár a sportosabb megközelítést jelenti, mind teljesítményben, mind pedig optikailag.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_020

A Volvo XC90 csomagtér ajtaja (ötödik ajtó) akár lábmozdulattal is nyitható, ez kifejezetten célszerű akkor, ha például bevásárlószatyrokkal megrakva próbálnánk az autót nyitni. Apropó, nyitás: a kulcs is újra lett gondolva, stílusvilágában passzol a Volvo XC90 stílusvilágához, kivehető belsőt is tartalmaz, amelyet nyugodt szívvel magunkkal vihetünk például strandolásnál a vízbe is. Valamint létezik egy opcionális Red Key elnevezésű lehetőség is, mellyel kiszűrhető mindenféle nemkívánatos következmény, amely akkor merülhet fel, ha például kölcsönadjuk valakinek az autónkat. Beszabályozható a kért sebességhatár, vagy épp az audiorendszer hangereje is, így kordában tartható szinte minden, pontosan úgy, ahogyan azt elképzeltük.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_001

Mondanunk sem kell, hogy a Volvo XC90 is felszerelhető szinte mindennel, ami a közlekedésbiztonságot jelenti: baleset utáni fékezéssel, útelhagyási védelemmel, világújdonságként aposztrofált automata oldású fékpedállal balesetnél, Intellisafe lehetőségekkel (gyalogosvédelmi légzsák nem került a Volvo XC90-be), nappali, éjjeli gyalogos- és kerékpáros figyelő rendszerrel lett felvértezve az autó a teljesség igénye nélkül. Bővebben majd hamarosan érkező Volvo XC90 tesztünkben olvashatnak.

volvo_xc90_menetproba_2015_autoaddikt_004

Volvo XC90 árlista: IDE kattintva.

Volvo XC90 hazai honlap: IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Megkezdik az új BMW 7-es sorozatgyártását Dingolfingban

Miként elődje, úgy a vadonatúj BMW 7-es sorozat is a BMW Group legnagyobb németországi üzemében, Dingolfingban készül majd: a 7-es BMW hatodik generációjának sorozatgyártása 2015. július 1-jén veszi kezdetét.

bmw_7_2015_sorozatgyartas_autoaddikt

Az előző generációból 2008 óta napjainkig mintegy 370 000 modell készült el Dingolfingban, a luxuslimuzinokat a világ több mint 100 országában adta át ügyfeleinek a bajor gyártó. A BMW 7-es sorozat első generációjának 1977-es debütálása óta a dingolfingi létesítmény gyártósoráról leguruló 7-es BMW-k száma meghaladja az 1,6 milliót. A modellsorozat főbb piaca Kína, az Egyesült Államok, Németország, a Közel-Kelet, Oroszország, Korea, Nagy-Britannia és Japán. A 7-es BMW motorpalettájának, színválasztékának és személyre szabható opcióinak változatosságát figyelembe véve, a modellből szinte megszámlálhatatlan járművariáció készülhet (1070 darab opció), mondhatni, nincs két teljesen egyforma 7-es BMW.

„A 7-es sorozat a BMW fejlesztő- és tervezőmérnökeinek innovációs képességét szimbolizálja, egyúttal azon széleskörű tapasztalat és átfogó szaktudás megtestesítője, amelyekre zászlóshajónk dingolfingi gyártása során tettünk szert” – mondta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a vadonatúj BMW 7-es sorozat gyártásának beindítása kapcsán. „Az elmúlt három évben több mint félmilliárd eurót fektettünk be a dingolfingi létesítmény fejlesztésébe, hogy tökéletesen felkészítsük a 7-es BMW olyan jövőbe mutató járműtechnológiáinak sorozatgyártására, mint a szénszál vagy az elektromos meghajtás. A modell a BMW Group Németország és a dingolfingi csúcstechnológiás gyártás iránti egyértelmű elköteleződésének képviselője” – fogalmazott Harald Krüger.

Intelligens könnyűszerkezetes járműépítés és a BMW i technológiai öröksége

A luxuslimuzin legújabb generációja utat mutat a lélegzetelállító menetdinamika, a fejedelmi kényelem, valamint az intelligens járműkapcsolati és járművezérlési opciók széles tárházának forradalmi innovációja felé, amelyet a könnyűszerkezetes járműépítés átfogó koncepciója övez: a gondosan megválogatott anyagok egyesítése a jármű hatékony teljesítményének és alacsony tömegének optimális egyensúlyát biztosítja. Az utascella szerkezeti kialakításakor például az ultrakönnyű, csúcstechnológiás szénszál-erősítésű műanyagot (CFRP – carbon-fibre reinforced plastic) is nagy mennyiségben alkalmazták a mérnökök. A szénszál az alumíniumnál mintegy 30, az acélnál pedig csaknem 50 százalékkal könnyebb. A vadonatúj 7-es BMW egyedülálló, innovatív „Carbon Core” szerkezeti felépítése a BMW i modellekben alkalmazott úttörő járműtechnológián alapszik, amely amellett, hogy csökkenti a jármű tömegét, minden korábbinál erősebbé és merevebbé teszi a karosszéria vázát. A végeredmény jelentősen alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás, amely még tovább fokozott menetteljesítménnyel, dinamizmussal és kényelemmel párosul. Az új BMW 7-es sorozat képviselői megegyező elődmodelljüknél 130 kilogrammal kevesebbet nyomnak a mérlegen.

A szénszál tömeggyártásának úttörője

A vadonatúj 7-es BMW a BMW Group központi márkájának első olyan modellje, amelynek járműszerkezete tömeggyártással nagy mennyiségben előállított szénszál, maximális szilárdságú acél és alumínium ötvözetéből áll. A tető keresztbordái, a tetőkeret megerősítése, a B- és C-oszlopok, a küszöbök, a kardánalagút és a hátsó keresztmerevítés is egytől egyig szénszálból készült. A tervezőmérnökök a BMW i modellek fejlesztése és gyártása során megszerzett tapasztalatot és szaktudást használták fel a jövőbe mutató anyag alkalmazásakor. A BMW Group most először két továbbfejlesztett, innovatív és kiemelt hatékonyságú lépést is beillesztett Dingolfingban a BMW 7-es sorozat gyártási folyamatába: a nedves és a hibrid préselést.

A nedves préselés során a gyantával átitatott szénszál-szöveteket még nedvesen préselik a háromdimenziós présformában, az anyag csak ezután szilárdul meg. A korábban alkalmazott száraz előformázási eljárásra (RTM – Resin Transfer Moulding) így már nincs többé szükség. A hibrid préselés során a gyantával átitatott szénszál-szöveteket szintén nedvesen helyezik a présformába, ahol az acél elemekkel préselik össze, majd megszilárdítják. Így készülnek az acélból és szénszálból álló hibrid alkatrészek, amelyek könnyűek, miközben maximális merevséget, ütközés esetén pedig kiemelkedő szilárdságot biztosítanak. Eme kifejezetten gazdaságos tömeggyártási folyamatok alkalmazásával a BMW több ezer szénszál elem és hibrid alkatrész legyártására képes naponta.

„Alaposan felkészültünk a vadonatúj 7-es BMW sorozatgyártásának beindítására. Közel 40 éve gyártjuk már a BMW zászlóshajóját itt, Dingolfingban” – mondta Josef Kerscher, az üzem vezetője. „Óriási megtiszteltetés és igazi kiváltság, hogy a jövőben is mi készíthetjük ezeket a csúcsminőségű autókat a BMW ügyfeleinek, a világ minden tájára. Eme siker kulcsa a több évtizedre visszanyúló szakértelem a prémium járművek gyártása terén, valamint a létesítmény magasan képzett dolgozóinak profizmusa. Azokból a szerkezetekből és vadonatúj gyártási technológiákból, amelyeket az új BMW 7-es sorozat könnyűszerkezetes felépítése és elektrizáltsága okán létrehoztunk, a jövőben más Dingolfingban készülő modell is profitál majd” – tette hozzá a dingolfingi gyár első embere.

Startupokat támogat a Ford, a nyertesek listáját közzétették

A detroiti Techstars Mobility program közzétette azon győztes startupok nevét, amelyek támogatást kapnak innovatív technológiáik és alkalmazásaik további fejlesztéséhez. A nyertes vállalkozások most új irodába költöznek Detroit belvárosában, ahol őszig kidolgozhatják elképzeléseiket.

ford_logo_napimagazin

A Ford támogatásával működő detroiti Techstars Mobility program közzétette a 10 győztes startup vállalkozás nevét, amelyek szeptemberig anyagi és oktatási támogatást élveznek, hogy kifejleszthessék a holnap mobilitását és közlekedését támogató megoldásaikat.

“A Techstars Mobility a Ford Motor Company örökké újító szellemiségét viszi tovább, amikor támogatja az okos és ambiciózus újítókat, fejlesztőket és gondolkodókat, akik kreatív, innovatív megoldásokkal válaszolnak a holnap mobilitásának kihívásaira” fogalmaz Bill Ford, a Ford Motor Company világszintű ügyvezető elnöke.

A detroiti Techstars Mobility olyan program, aminek feladata az ígéretes startupok mentorálása annak érdekében, hogy innovatív megoldások születhessenek a mind súlyosabb közlekedési problémákra, például az utak zsúfoltságára, a parkolási gondokra, valamint a légszennyezésre.

A 10 győztes pályázó most új irodákba költözik Detroit belvárosában, ahol a jövő héttől kezdve egészen szeptemberig dolgoznak majd terveik megvalósításán. Mindegyik startup vállalkozás 120.000 USD összegű támogatást kap, emellett pedig három hónapon át intenzív üzletfejlesztési, ügyfélszerzési, és hatékony vezetőtoborzási képzésen vehetnek részt, s napi munkájukat a mobilitási üzletág csúcsvezetői és legismertebb befektetői mentorálják.

A pályázat győztesei a szeptember 10-én megrendezett Bemutató Napon prezentálják munkáik eredményét a befektetők és az iparági vezetők előtt.

A detroiti Techstars Mobility 2015-ös programjában a következő startupok szerepelnek:

  • Az Ansik egy olyan appot készít, ami javítja az autószervizekben folyó munka hatékonyságát, így mindenki időt és pénzt spórol
  • A CDL Warrior egy kommunikációs és termelékenységi platform a teherfuvarozók számára, ami összeköti a teherautók vezetőit a beszállítói lánc partnereivel, javítva a hatékonyságot, az átláthatóságot és a biztonságot
  • A Classics & Exotics megteremti a járműmegosztás lehetőségét a klasszikus és egzotikus autók rajongói számára is, akik ellenőrzött és magasan kvalifikált bérlőknek adhatják ki járműveiket, csökkentve ezzel autóik fenntartási költségeit
  • A Cosmos Browser egy mobilinternetes keresőprogram, ami SMS-en keresztül teremt internet-kapcsolatot, így használatához nincs szükség adatforgalomra vagy WiFi-re
  • Az Elegus Technologies egy kevlárból készült szeparátorral hosszabbítja meg a lítium-ion akkumulátorok élettartamát
  • A Gear Brake egy univerzális, könnyen beszerelhető féklámpa-modul, ami érzékeli, ha a jármű lassít, s ekkor automatikusan bekapcsolja a féklámpát, csökkentve ezzel a ráfutásos balesetek veszélyét
  • A Motoroso egyszerre tartalomszolgáltató, közösségépítő és kereskedelmi felület, ahol az autórajongók mindent megtalálhatnak és megvásárolhatnak, ami még kellemesebbé teheti életüket
  • A My Dealer Service digitális kapcsolódási lehetőséggel és munkafolyamat-kezeléssel támogatja az autószervizek munkáját, amivel javítja hatékonyságukat, és páratlan ügyfél-elégedettséget biztosít
  • Az SPLT egy társadalmi szintű autómegosztó alkalmazás, ami kapcsolatot teremt az azonos útvonalon közlekedők között, akik ezzel nemcsak pénzt spórolhatnak, hanem a forgalom zsúfoltságát és a légszennyezést is mérsékelhetik. Ráadásul az app új kapcsolatteremtési és közlekedési formát teremt a világ nagyvárosaiban
  • A WISE Systems egy valós idejű útvonaltervező és elemző szoftver az azonnali megrendeléseket kiszállító vállalatok számára

A 2014 decemberében útjára indított detroiti Techstars Mobility program felhívására hat kontinens 42 országából több száz induló vállalkozás jelentkezett. A 10 kiválasztott startup nagyon különböző hátteret mutat: e vállalakozók közt akadnak 18 és 43 éves emberek, mérnökök, tudósok és számítástechnikusok, s a csoport tagjai közül többen is a Harvardon, az MIT-n és más híres egyetemeken diplomáztak.

A program keretében jövőre és 2017-ben két további tízes csoportot fognak kiválasztani, hogy Detroitba költözve újabb megoldásokat dolgozzanak ki a közeljövő közlekedési problémáira.

A detroiti Techstars Mobility támogatói között a Ford mellett a Magna International, a Verizon Telematics, a Dana Holding Corporation, a Honda R&D Americas és a McDonald’s is szerepel.

Ez csupán az egyik módja annak, ahogyan Ford az innovációt ösztönzi. A vállalat idén ismertette a Ford Intelligens Mobilitás tervet, aminek célja, hogy új szintre emelje a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan közlekedő autók, a vásárlóknak nyújtott élmény és a ‘big data’ adatfeldolgozás világát.

Ennek érdekében a Ford több mint 25 mobilitási kísérletet indított útjára világszerte, amelyek a fogyasztók érdekeit szolgáló újszerű közlekedési ötleteket és rugalmasabb felhasználói modelleket tesztelnek, és újfajta társadalmi együttműködési módokat alakítanak ki.

Ne feledjük: hétvégén WSR a Hungaroringen

Kilencedik alkalommal tér vissza az ingyenes családi autóversenyhétvége a Hungaroringre, ezúttal ismét nyáron, konkrétan most hétvégén: 2015. június 13-14-én! A versenycsapatok kamionjai, a Forma-1-es boksz, és a rengeteg szórakozási lehetőséget kínáló aktivitások kezdik ellepni a pályát. Start: szombaton reggel fél 9-kor!

wsr_world_series_by_renault_autoaddikt

A WSR idén hetedik alkalommal érkezik Mogyoródra, és ezzel a magyar pálya
abszolút rekorder a világsorozat Monzától Monacón át Silverstone-ig érő, 2005
óta írott történetében: nincs még ilyen pálya, ahol egymás után ennyiszer
megrendezték volna a motorsport szerelmeseinek és a családoknak, baráti
társaságoknak egyaránt, kortól, nemtől függetlenül szüntelen szórakozást nyújtó
eseményt.

A WSR-re a belépés ingyenes, de jegyhez kötött, amelyek a Renault
márkakereskedéseiben átvehetők, vagy letölthetők az internetről, a renault.hu
oldalról. Fontos tudni, hogy a programokon való részvétel is ingyenes, azokból
pedig akad bőven a WSR-en!

Az egyik rész, ami a pályán, a Hungaroring aszfaltcsíkján folyamatosan zajlik a
két nap alatt: professzionális autóversenyek három kategóriában. A csúcs, 3,5
literes géposztályból sokan kerültek át a Forma–1-be, például Sebastian Vettel,
Daniel Ricciardo…; de sok nevet említhetünk még, akik innen mentek a száguldó
cirkuszba: Pic, Vergne, Kubica, Hamilton, Räikkönen. A finn például a 2 literes
kategóriában versenyzett anno, amit a formaautós versenyzés belépőjének is
neveznek szakmai körökben. Ezek a versenyek is nagyon izgalmasak, ugyanis a
fiatal tehetségek nagyon szeretnének kitűnni a mezőnyből. Idén az F4-es francia
bajnokság egyik fordulóját is megrendezik betétfutamként.

A két formaautós kategórián kívül visszatér a túraautós géposztály versenye! A
2013-ban nyugdíjazott Renault Mégane Trophy helyére került a Renault Sport
Trophy, amelyben a csodálatos formájú, Renault Sport R.S. 01 versenyautókkal
láthatnak izgalmas versenyeket a nézők. Az autókról „csak” annyit, hogy
kevesebb mint 1100 kilóra több mint 500 lóerő, és 300 km/h feletti végsebesség
jut! Izgalmas lesz? Biztos.

Az aszfalt a versenyek szünetében sem hűl ki, ugyanis lesz Renault Sport Show,
amelyben utcai Renault Mégane R.S.-eket delejez meg négy autózsonglőr. Idén
is lesz Forma–1-es bemutató, mégpedig az Infiniti Red Bull Racing-Renault
csapattal, Antonio Felix da Costával a volán mögött. Egyébként pedig minden
pályán száguldozó gép megtekinthető a pálya melletti bokszokban.

A másik nagy halmaz: a pálya melletti programok! Lesz rengeteg profi szimulátor,
Forma–1-es kerékcsereverseny, ugrálóvár, mini vidámpark, pedálosautó-verseny,
gokart, KRESZ-park, technológiai és biztonsági bemutató. (Nem győzzük
hangsúlyozni, minden ingyen!) Tematikus sarkokon keresztül ismerhetik meg a
Renault múltját, jelenét és jövőjét, a sportban vállalt szerepével együtt.
A szervezők a társadalmi felelősségvállalás jegyében érdekes és hasznos
programokat is kínálnak a látogatóknak! Lesznek például vakvezető kutyák, és
idén is lesz véradás (az ezen való részvételhez – fontos! – a véradónál legyen
személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya), valamint a Katasztrófavédelem
bemutatóját is megtekinthetik például égő autókkal.

Tehát rengeteg program egy helyen – nem kizárólag – a motorsport
szerelmeseinek. Nekik pedig nagyon, mert az úgynevezett Paddock-terület, ahol
a csapatok kamionjai állnak, állandóan nyitva áll a nézők előtt, még a versenyek
alatt is, és naponta egyszer a bokszutcát is megnyitják!

Tehát 2015. június 13-14-én, vagyis most hétvégén World Series by Renault
professzionális autóverseny-hétvége a Hungaroringen, minden korosztálynak, nemtől
függetlenül. Ha még nem volt, ki kell próbálni. Évente több mint 100 ezer ember nem
tévedhet, hiszen legkevesebb ennyi néző jött ez elmúlt években hétvégénként, vagyis
összesen 900 ezer fölötti a regisztrált nézők száma Magyarországon!

Az Opel márkanagykövete lett Kovács Ági olimpiai bajnokunk

Rendhagyó közös sajtótájékoztatót tartott az Opel Magyarország és az Opel Dakar Team abból az alkalomból, hogy Kovács Ági olimpiai- és világbajnok úszó csatlakozott az Opel csapatához.

opel_markanagykovet_kovacs_agi_2015_autoaddikt

Szalay Balázs, a Dakar Mokka versenyautó pilótája ezúttal egy civil Mokka volánja mögé ült, navigátora pedig Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója volt. Ketten együtt adták át az autó kulcsát Kovács Áginak, aki a mai naptól az Opel magyarországi márkanagykövete lett.

„Ági egy rendkívül erős, színes és hiteles személyiség, akivel megtisztelő és öröm lesz együtt dolgozni. Számítunk majd rá különböző Opel rendezvényeken és tervezünk olyan közös programot is, például az Opel Dakar Team-mel, amelynek központi témája a hétköznapi autózás, a közlekedés biztonsága lesz.” – mondta Koncz Gábor.

A kiválasztásnál talán a legfontosabb szempont egyfajta értékazonosság volt, az, hogy az Opel Magyarország által képviselt és vallott értékek azonosak vagy nagyon közeliek legyenek a leendő márkanagykövetével. Az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója felsorolt néhányat: „A szentgotthárdi motorgyár kapcsán sokszor beszélünk az Opelekbe kerülő magyar szívről – és kire lehet méltóbban mondani, hogy magyar szív dobog a mellkasában, ha nem egy kimagasló sportemberre. Kovács Ági pályafutását olimpiai, világ- és Európa-bajnoki győzelmek fémjelzik. Szerénytelen lenne e tekintetben összemérnünk magunkat Ágival, de egy hasonlóság biztosan itt is van: mi is elsőségre törekszünk és az elmúlt közel 25 évben az Opel mindig dobogós helyen tudott lenni a hazai értékesítésben.”

Kovács Ági a következőképpen fogalmazott: “Élsportolói pályafutásom során megtanultam, hogy a sikerért, és a jó eredményért keményen meg kell dolgozni. Az úszás ugyan egyéni sportág, de ahhoz, hogy ezeket azt eredményeket el tudtam érni, az is kellett, hogy nagyon sokan álltak mellettem! A civil életben is azt tapasztalom, hogy a céltudatosság, és a hosszú távú gondolkodás mellett kiemelten fontos, hogy az embert olyan partner, azaz csapat vegye körül, amely hasonló értékeket képvisel, hosszú távú közös céljaik legyenek, és így, egymás kölcsönös támogatásával még nagyobb sikereket tudjanak elérni a saját területükön! Nagy öröm számomra, hogy márkanagyköveteként a mai naptól az Opel csapatához tartozom.”

Az Opel Dakar Team örömmel fogadta az Opel családban Ágit. „Kovács Ágiról nem kell bizonygatni, hogy igazi versenyző típus, sajnos azonban a Bunkoczi Lacival megfutott néhány tesztkör után rá kellett jönnünk, hogy az autós száguldás nem az ő világa” – mondta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája. „Ági a felelősségteljes és biztonságos közlekedés híve, amit civil autósként mi is legfontosabbnak tartunk, és azt gondoljuk, hogy lesznek olyan autós programjaink a versenypályákon kívül is, amelyekben aktívan részt tud majd venni” – tette hozzá.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK