Főoldal Blog Oldal: 477

Már Debrecenben is tölthetjük elektromos autónkat a Nissan közbenjárásával

Debrecenben, a Nagyerdei mélygarázsban telepítették a város első elektromos autó villámtöltőjét. A Nissan által felajánlott ChaDeMo szabványú villámtöltő berendezéssel az E-ON és a város megállapodása értelmében, az elektromos autó tulajdonosok két éven át ingyen tölthetik fel autójukat. Az üzemeltetést a DV Parking Kft. végzi.

nissan_leaf_chademo

Európában, így hazánkban is szükség van a közlekedésben felhasznált energiahordozók átalakítására. Magyarországon, az elfogadott közlekedési stratégiában kiemelt helyet kapott a közlekedés környezeti kárainak csökkentése, a nem megújuló energiaforrások és nyersanyagok felhasználásának mérséklése. Az elektromos gépjárművek elterjesztése a többi között a környezetvédelem, az egészségvédelem és energiaracionalizálás egyik központi kérdése.

2013 januárjában életbe lépett az az európai uniós direktíva, amely előírja, hogy 2020-ig Magyarországon mintegy 68 ezer elektromos töltőállomást kell létesíteni, és ebből 7000-nek nyilvánosnak kell lennie. Hazánkban a Jedlik Ányos Terv lesz az Európai Unió vonatkozó irányelvének hazai végrehajtó rendelkezése. Első lépésben rövid időn belül összesen 150 db villámtöltő telepítése történik meg az országban.

A fenntartható közlekedés szempontjából egyre fontosabb szerepet játszanak a részben vagy teljes egészében elektromos meghajtású közúti járművek is. Debrecen elkötelezett a tiszta, közvetlen károsanyag-kibocsátás nélküli városi közlekedés iránt. Fontosnak tartja, hogy a  mindennapi közlekedés során inkább a tömegközlekedési eszközöket válasszák Debrecen lakói, amelyek a forgalom sűrűsége és a levegő minősége szempontjából is előnyösebbek az egyéni autózásnál. A Nagyerdei mélygarázsban telepített gyorstöltő az első lépése az önkormányzatnak abba az irányba, hogy megteremtse a városban az elektromos autózás feltételeit. A ChaDeMo szabványú töltőállomást a nap 24 órájában igénybe vehetik az elektromos autó tulajdonosok. A berendezéssel egy 25 perces töltéssel 150 km-re elegendő energiát tud egy villanyautó magához venni.

Biztonsági visszahívás a Volvo XC90 kapcsán

A Volvo Cars visszahívja a 2016. modellévi Volvo XC90 mintegy kétszáz példányát, mivel potenciális problémák merültek fel a jármű bizonyos utasvédelmi rendszereit vezérlő, elektronikus kábelkötegekkel.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_001

A visszahívást az első ülésekbe beépített kábelkötegek egyikének esetleges meghibásodása indokolta. A nem megfelelő összeszerelés következtében bizonyos gépkocsikon előfordulhat, hogy ezen kábelkötegeket oly módon építették be, amely a kábelek szigetelésének sérüléséhez vezethet. Amennyiben ez a sérülés valóban bekövetkezne, arról a vezető haladéktalanul tudomást szerez: ebben az esetben a műszerfalon megjelenő figyelmeztető üzenet szólítja fel arra, hogy járművével keressen fel egy hivatalos Volvo márkaszervizt. A kábelköteg sérülése esetén előfordulhat, hogy az első ülésekbe beépített oldallégzsákok nem rendeltetésszerűen üzemelnek.

A probléma kapcsán egyetlen balesetet sem jelentettek. Az nem fordulhat elő, hogy a potenciális meghibásodás miatt az oldallégzsák indokolatlanul kinyílik.

A visszahívás mintegy kétszáz darab, Európában, illetve az Egyesült Államokban forgalomba állított ügyfélautót érint; többségük Svédországban található. A Volvo Cars levélben veszi fel a kapcsolatot minden érintett ügyféllel, és arra kéri őket, hogy keressék fel a legközelebbi márkaszervizt, ahol ellenőrzik, és szükség esetén megigazítják a kábelköteget. A visszahívás egy magyar autót sem érint.

Azon járműveket, amelyeket még nem vettek át az ügyfelek, az átadást megelőzően ellenőrzik, és szükség esetén korrigálják a hibát. Ami a gyártás alatt lévő gépkocsikat illeti, a Volvo Cars beszállítója időközben szigorúbb minőségellenőrzési folyamatokat vezetett be, ezzel biztosítva a kérdéses kábelköteg problémamentes beépíthetőségét.

Rekordkísérlet, Honda Civic Tourerrel

Hangzatos reklámok és üres frázisok helyett valódi eredményekkel bizonyítja a Honda, hogy mennyire hatékony az 1.6 i-DTEC erőforrás. A Guinness World Records üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó címét egy 13 ezer kilométeres, 24 országot érintő, folyamatos túrával kívánja megszerezni a japán márka.

honda_civic_tourer_guinness_rekordkiserlet_2015

2015. június elsején a Honda európai kutatási és fejlesztési központjának két munkatársa beveti magát a Civic Tourerbe, és transzkontinentális túrára indul a belgiumi Aalstból. Hollandián és Németországon is átvezető útjuk során az óramutató járásával megegyező irányba járják körbe földrészünket, s a tervek szerint 25 nappal később, június 25-én érnek majd vissza, egészen pontosan 13 614 kilométert téve meg.

A Guinness World Records nevezés ötlete a Honda független tesztjei során merült fel, a valós körülményeket szimuláló próbák során ugyanis egyértelműen kiderült, hogy az 1.6 i-DTEC hajtómű nem csak egyszerűen keveset fogyaszt, hanem kevesebbel beéri, mint bármely más azonos kategóriájú személyautó. Hogy minderről a vásárlók is kézzel fogható bizonyítékot kapjanak, a hondások – első európai forgalmazóként – úgy határoztak, hogy a Guinness World Records vizsgálóbizottságának ellenőrzésével hajtják végre a fogyasztástesztet.

A Guinness World Records előírásai szerint a teszt során nincs lehetőség személycserére, azaz ugyanannak a két pilótának kell végigcsinálnia a túrát, és mindkettőjüknek az autóban kell tartózkodnia a teljes út során. A feladatot Honda európai kutatási és fejlesztési osztályának két munkatársa, Fergal McGrath és Julian Warren vállalta magára, a páros immáron 18 éve dolgozik együtt a Honda swindoni bázisán. Az önkéntesekre átlagosan 592 kilométer, tehát nagyjából 7,5 óra vezetés jut naponta.

Fergal McGrath elmondta: „Már nagyon várjuk a rekordkísérletet, igaz, mindketten idegesek vagyunk kissé, hiszen nehéz küldetést kell teljesítenünk. Hosszú tervezés eredménye az útvonal, s persze maga a túra is. Nagy lesz az öröm, ha június 25-én végre befutunk Brüsszelbe, s elmondhatjuk, hogy a Civic a világ legtakarékosabb modellje. Eddig több mint 170 órát vezettük az autót, így egyre rutinosabbak vagyunk.”

A Guinness World Records címért zajló próbatétel hivatalos neve „Lowest Fuel Consumption – all 24 contiguous EU countries”, azaz „legalacsonyabb fogyasztás 24 európai országon át”. A mérés l/100 km-ben zajlik, ezt számolják majd át mérföld/gallonra. Ha a sikerült elérni a kitűzött célt, a rekord minden modellre vonatkozik majd, a hibrid és elektromos változatokra is. A szabályok szigorúak és nem lehet kibújni alóluk: az autónak mind a 24 megjelölt országba be kell lépnie, a vezetőknek pedig bizonyítania kell, hogy ez meg is történt. Ennek megfelelően videókat, illetve fényképeket készítenek, fogyasztási és úti naplót vezetnek, rögzítik a GPS-koordinátákat, és független tanúktól kell aláírt nyilatkozatot szerezniük, hogy valóban a helyszínen jártak.

A pontos rögzítés érdekében a menetadatokat (idő, távolság stb.) egy speciális – lopás esetén is igen hasznos nyomkövető tárolja, melyet a Tantalum vállalat biztosított a Hondának. A TRACKER névre keresztelt berendezés jóvoltából valódi, kétséget kizáró bizonyítékkal szolgálhat a márka a Guinness World Records elbírálóinak. A támogatók és szurkolók a http://www.tracker.co.uk/RealFuelChallenge honlapon kísérhetik nyomon a páros utazását.

A rekordkísérletben résztvevő autó minden szempontból azonos a forgalmazott Civic Tourerrel, a gyártó semmilyen módosítást nem végez rajta. Erről független tanúk az utazás előtt és után egyaránt meggyőződnek. Az autó kizárólag közúton haladhat, ezért a túrában nincs benne az Egyesült Királyság, Írország, Málta és Ciprus. Emellett kikötés, hogy az autó nem élvezhet súlyelőnyt, azaz minden tankolás alkalmával teli kell tölteni az üzemanyagtartályt.

Kate Saxton, a Honda Motor Europe PR-kommunikációért felelős igazgatója elmondta: „Mióta az 1.6 i-DTEC erőforrás 2013-ban bemutatkozott, folyamatosan felülmúlja elvárásainkat a valós körülmények között mérhető fogyasztásra vonatkozólag, függetlenül attól, hogy a Civic-ben, a Civic Tourerben vagy a CR-V-ben jut szerephez. Biztosak vagyunk benne, hogy a túra során is remekül teljesít majd, minden jót kívánok a csapatnak a kalandhoz.”

Az út során érintett 24 ország ábécésorrendben: Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország.

Időtlen klasszikus a versenysportban – BMW 3.0 CSL Hommage részletek

„Hommage névre keresztelt modelljeink nem csupán azt bizonyítják, hogy mekkora büszkeséggel töltenek el minket az örökségeink, de egyúttal azt is, hogy minden jövő a múltból táplálkozik” – mondta Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője.

bmw_3_0_csl_hommage_2015_autoaddikt_001

„A 3.0 CSL Hommage a BMW mérnökeinek azon könnyűszerkezetes járműstruktúra és élvonalbeli sportautós menettulajdonságok terén elért rendkívüli teljesítményét idézi fel, amely 40 évvel ezelőtt életre keltette a motorsport-történelem egyik időtlen klasszikusát. A XXI. századi formabontó tanulmány innovatív anyagok és korszerű technológia széleskörű felhasználásával eleveníti fel a BMW 3.0 CSL hamisítatlan motorsport-karakterét, vadonatúj, izgalmas köntösbe csomagolva” – összegezte a vezető tervező a sportautó-koncepció kialakítását.

A könnyűszerkezetes járműépítés múltja és jelene

A CSL típusmegjelölés a kupé, a sport és a könnyűszerkezetes szavak kezdőbetűiből tevődik össze (CSL – Coupé, Sport, Leichtbau). Alumínium motorháztetejével, csomagtérfedelével és légterelőivel, plexiüveg ablakaival, valamint a leglényegesebb alkatrészek kivételével a végletekig lecsupaszított felszereltségével a BMW 3.0 CSL mintegy 200 kilogrammal nyomott kevesebbet a mérlegen, mint BMW 3.0 CS típusjelölésű testvérmodellje. A BMW 3.0 CSL feledhetetlen versenysport-karrierre született. Az 1970-es években elterjedt alumíniumot azóta a szénszálból készült karosszériaelemek – a legújabb BMW modellek esetében pedig már szénszál-erősítésű műanyagból készült elemek és alkatrészek – váltották fel, amelyekkel optimális súly / lóerő arány érhető el. A szénszál felhasználásával legyártott magas szilárdságú elemek és alkatrészek lényegesen erősebbek, mint a korábbi, alumíniumból készült változatok, a BMW 3.0 CSL Hommage esetében pedig bőségesen alkalmazták eme csúcstechnológiás anyagot a tervezők, a könnyűszerkezetes járműépítés modern újraértelmezése szerint. A formabontó koncepció szénszál-erősítésű műanyag elemei ráadásul mindenhol láthatók és tapinthatók, amely kívül-belül a BMW 3.0 CSL Hommage hamisítatlan motorsport-karakterét hirdeti. A BMW Group a világ vezető autógyártó vállalatcsoportja, amely tömegtermelésben gyártja és több modelljében is nagy mennyiségben igénybe veszi a szénszál-erősítésű műanyagot, ezáltal már most több évre visszatekintő felhasználási szaktudással büszkélkedhet az innovatív járműtervezési anyag szériagyártása és alkalmazása terén, különös tekintettel a BMW i és BMW M modellekre.

Erőtől duzzadó és elegáns karosszéria

„A BMW tervezőmérnökei időtlen klasszikusként tekintenek a BMW 3.0 CSL modellre, amely olyannyira elegánsan viseli a hamisítatlan versenyzői géneket, hogy az mind a mai napig rabul ejti a vezetés szerelmeseit. A BMW 3.0 CSL Hommage koncepció ezen jellegzetes járműkarakternek állít emléket, anélkül, hogy lemásolná azt. És valóban, a két modell között van olyan párhuzam, amely csak második ránézésre tűnik fel. Azt akartuk, hogy az emberek legbelül érezzék a hasonlóságot” – mondta Karim Habib, a BMW Design részlegének vezetője.

bmw_3_0_csl_hommage_2015_autoaddikt_003

A BMW 3.0 CSL Hommage a színtiszta erőnlét jövőbeli elképzelése: a hosszúkásan elnyújtott járműsziluett a jellegzetes légterelőktől indul, érinti az erőteljesen domborodó kerékjárati íveket, majd fokozatosan emelkedik és szélesedik a tető és a hátsó rész felé. A koncepció méretei ellenére a gondosan formált aerodinamikai elemek optimális légáramlatot hoznak létre a jármű körül. Az első légterelőket úgy alakították ki, hogy a menetszél a motorteret hűtse, miközben a hátsó kerékjárati ívek extrém kiszélesítése többek között az optimális légáramlásért is felel. Az apró visszapillantó-kamerák a légellenállást hivatottak csökkenteni. A hatalmas hátsó szárny növeli a leszorítóerőt, egyúttal fokozza a hátsókerék-meghajtás teljesítményét. Az egyes sorozatgyártott BMW modellekből felhasznált Air Curtain és Air Breather rendszer együttesen a kerékjárati ívek optimális szellőztetéséről, és mint ilyen, a fékek hűtéséről gondoskodik. A BMW 3.0 CSL Hommage sportautó-koncepció magabiztos és erőteljes kiállását a klasszikus előd eredeti, Golf Yellow metálsárga fényezése nyomatékosítja.

Frontrész: zabolátlan fellépés

A BMW Group modellpalettájának egyik legszélesebb és leglaposabb frontrészével büszkélkedő BMW 3.0 CSL Hommage megjelenésével színtiszta erőt és sportosságot sugall. A középpontban a BMW jellegzetes, vese alakú hűtőrácsa áll, amelynek mérete és kidomborítása a soros hathengeres erőforrás és az eBoost elektromos meghajtás kettőséből álló hajtáslánc-koncepció teljesítményét hangsúlyozza. A hűtőrács keretének gondosan kidolgozott formája és az elegánsan ívelt függőleges lamellák eközben a tanulmány exkluzivitását hirdetik. A bajor gyártó sajátosságának számító „négyszemű” fényszóró-koncepció az innovatív LED- és lézerfény-technológiának köszönhetően egyszerre keskeny és látványos, a világítás hatszögletű, csúcstechnológiás vonalvezetése hamisítatlan BMW-tekintetet kölcsönöz a modellnek. A fényszórók belsejébe integrált stílusos „X” lézerfény motívumok a versenysportban egykoron használt fényszóró-maszkolásra utalnak. A fényszórókat lapos, vízszintes LED-csík köti össze a hűtőráccsal, amely még inkább kiemeli a frontrész széles és lapos kiállását. Az első lökhárító alá szerelt karbon koptató tovább csökkenti az autó és az aszfalt közötti távolságot, miközben a hűtőráccsal együtt a klasszikus BMW 3.0 CSL cápaorr-alakú frontrészét idézi. Mindezeken felül két kör alakú légnyílás és egy sor hosszanti bevágás tiszteleg a legendás karriert befutott ikonikus modell előtt, a XXI. századi újraértelmezés stílusában.

Oldalról: elegáns ellentét

A BMW 3.0 CSL Hommage oldalát elegáns, letisztult stílusban, a merészen sportos front- és hátsó rész ellenpontozásaként alkották meg a tervezők. Oldalnézetből a hosszú tengelytáv és a hosszúkás motorháztető kettőse nyújtja meg a tanulmány sziluettjét. Az egykori BMW 3.0 CSL modell előtt tisztelegve a koncepció oldalán folytonos, vízszintes króm szegély húzódik végig, alatta egy fekete csíkkal, amely még tovább erősíti a modell hosszúkásan elnyújtott kialakítását.

bmw_3_0_csl_hommage_2015_autoaddikt_004

A tanulmány egyik legkülönlegesebb részlete a szándékosan megtört tetővonal, amely a BMW 3.0 CS modell sajátos felső részét sejteti. A BMW 3.0 CS az első olyan kupék egyike volt, amelyeknek tetővonala nem olvadt egybe az autó hátuljával. Az akkoriban elterjedt ferdehátú kupék között ez a megoldás igazi innovációnak és dizájnnyelvezeti mérföldkőnek számított, amely egyenlő mértékben sugallt erőtől duzzadó sportosságot és eleganciát. Ahogyan a BMW 3.0 CSL, úgy a Hommage tanulmány is egy-egy BMW logót visel a C-oszlopokon.

A koncepció finoman kidolgozott, emelkedő övvonala az oldalsó felületek kiindulópontja, amely az első kerékjárati ívektől egészen a hátsó kerekek fölé nyúlik. Az oldalsó karosszériaelemek fény-árnyék játéka lendületes intenzitást kölcsönöz az elegáns oldalfalnak. A küszöb alá helyezett karbon toldat ugyancsak a jármű és az aszfalt közötti magasságot hivatott csökkenteni, egyúttal a BMW 3.0 CSL modell módszeres könnyűszerkezetes építése előtt tiszteleg. A sötétebb karosszériaelem-részek és a fekete betétek együttesen tovább csökkentik a koncepció érzékelt magasságát, ezáltal nyomatékosítják a lapos sziluettet. A 21 coll méretű, matt és magasfényű fekete könnyűfém keréktárcsák az eleganciát és a sportosságot hangsúlyozzák, míg a küllők közötti légterelő betétek a légellenállást optimalizálják.

Hátsó rész: izmos megjelenés

Ahogyan a járműtanulmány frontrészét, úgy a hátsó részt is széles, izmos dizájn szerint álmodták meg a tervezők. A terebélyes felületek a modell magabiztos kiállását, míg a vízszintes elemek a szélességét hangsúlyozzák. A hátsó rész leginkább kiemelkedő dizájnnyelvezeti megoldása a két lámpát a légterelő szárnyon összekötő LED-csík, amely sportos keretbe foglalja a hátsó formát. Az izmosra gyúrt hátsó lökhárító karbon diffúzor-betétje a BMW 3.0 CSL nyers erejét hangoztatja. A Hommage koncepció azonban még felülnézetből is rendkívül dinamikus látványt nyújt: a motorháztető a veséktől a fényszórók irányába széles „V” alakot formál, amely egyfajta nosztalgikus visszacsatolás az egykori BMW kupék lendületes vonalvezetése felé.

Az utastér: letisztult elegancia

A BMW 3.0 CSL Hommage minimalista dizájn szerint lecsupaszított belső tere a modell könnyűszerkezetes járműépítését és versenyautós karakterét hirdeti, nem csupán vizuális, de tapinthatóan elegáns formában. A volán mögött kizárólag a szerkezetileg létfontosságú és a vezetéshez elengedhetetlen alkotóelemek kaptak helyet. A szinte kizárólag szénszál-erősítésű műanyagból építkező, minimalista utastér egyetlen fa eleme a hosszanti műszerfal, amely azon túl, hogy utalás a klasszikus BMW 3.0 CSL letisztult utasterére, a Hommage tanulmány belső kialakításának egyedi díszítőeleme is. A szerkezeti felépítést egyaránt merevítő faberakást csupán az eBoost rendszer töltési kijelzője töri meg, miközben a hasonlóan minimalista dizájnnyelv szerint életre keltett infotainment-kijelző a kormányoszlopon kapott helyet. Az apró monitoron az aktuális sebességi fokozaton és a váltási figyelmeztetéseken kívül mindössze a jármű sebességét és a hathengeres motor fordulatszámát látja a vezető, akinek gondolatait így kizárólag a vezetés abszolút élménye járja át.

Versenyautós gének és könnyűszerkezetes járműépítés egy lélegzetelállítóan gyönyörű köntösben

Az utastérben kiváló minőségű varrással és hatpontos biztonsági övekkel szerelt kagylóülések, valamint pirosra eloxált tűzoltóhab, tűzoltókészülék és gyors-feszültségmentesítő kapcsoló fokozzák tovább a versenyautós hangulatot. A kagylóülések mögött mindössze két bukósisak kapott helyet, amelyeket használaton kívül az utasok a kardánalagútra erősíthetnek. A hátsó ülések az eBoost rendszer energiatároló akkumulátorainak adták át a helyeket, amelyek átlátszó fedelét háromdimenziós hatással világítanak meg az esztétikusan elrejtett LED-csíkok.

bmw_3_0_csl_hommage_2015_autoaddikt_002

Prémium minőségű anyaghasználatával és innovatív részletmegoldásaival a BMW 3.0 CSL Hommage a tervezőmérnökök évtizedes tapasztalatokból táplálkozó technológiai kifinomultságáról tesz tanúbizonyságot. Az ajtókárpitok az utastér egészéhez igazodva rendkívül letisztultak és kifejezőek: az elegáns, egyszerű ajtót lendületes stílusban alkották meg a tervezők, miközben az ajtók működtetése a Német Túraautó Bajnokság (DTM) versenyautóinak hangulatát idézi: a BMW 3.0 CSL egykori elegáns ajtónyitó markolatát a Hommage koncepció esetében innovatív nejlon fogantyúval párosították. Miként a tanulmány modell utasterének teljes egésze, úgy eme extravagáns részlet is a BMW 3.0 CSL Hommage egyedülálló karakterét, a könnyűszerkezetes járműépítés, a magabiztos kiállás és az előkelő elegancia világbajnok kombinációját hirdeti.

Mazda CX-5: legyártották az egymilliomodik darabot

A Mazda új mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a gyártósorról április végén legördült az egy milliomodik Mazda CX-5.

mazda_cx_5_2015_autoaddikt

A gyár legkedveltebb szabadidő-autója kevesebb, mint 3 és fél év alatt érte el ezt az eredményt, 2011 végén kezdődő gyártásától számítva. A CX-5-ön kívül csak egy modell érte el gyorsabban ezt a gyártási számot, ez pedig a Mazda3.

A Mazda 2012 februárjában piacra lépő modellje a leggyorsabban növekvő szegmensben szerepel sikerrel. A Mazda első kompakt szabadidő-autója volt, mely karosszériája alatt a SKYACTIV technológia elemeit rejtette, vonalait pedig a KODO – A mozgás lelke formanyelv határozta meg. A CX-5 egy új modellgeneráció úttörője volt, mely újra pozitív pályára állította a Mazdát. A modell több mint 60 díjat mondhat magáénak világszerte, olyanokat, mint a 2012/13 Japán Év Autója díj, vagy a legkedveltebb japán SUV elismerése 2012-ben és 2013-ban. A CX-5 sok európai piac – köztük Németország** – legsikeresebb Mazda modellje. 2012-es hazai bevezetése óta minden évben jelentősen növekszik az eladott darabszám (pl. 2014-ben 55%-kal haladta meg a 2013-as eladott darabszámot, s idén is dinamikusan növekszik tovább).

„Nagy örömömre szolgál, hogy a CX-5 három év és öt hónap alatt elérte ezt a gyártási darabszámot” – mondta Masashi Otsuka, a CX-5 programmenedzsere. „Szeretném kifejezni hálámat azon munkatársaim felé, akik mindezt lehetővé tették. Elkötelezett célunk, hogy a modellt továbbfejlesszük a jövő számára, és biztosítsuk, hogy az aktív életstílust folytató vásárlóink továbbra is e modell mellett döntsenek, valamint további ügyfeleket nyerjünk meg vele a márkának.”

A Mazda CX-5 kezdetben a Mazda ujina-i telephelyén készült, mostanra már Kínában, Oroszországban, Malajziában és Vietnam-ban is gyártják.

Örök kérdés: márkaszerviz vagy garázsműhely?

Vajon a gyári garancia időszakának leteltével, kissé öregedő autónkkal megéri-e továbbra is a talán valamivel drágább, ám gyári alkatrészekkel, műszerekkel és szakértelemmel dolgozó márkaszervizbe járnunk, vagy nyugodt szívvel rábízhatjuk autónkat a sarki szerelőre? Egyáltalán, valóban drágább a márkaszerviz? És ha igen, amit megspórolunk a réven, nem veszítjük-e el a vámon?

ford_motorcraft_autoaddikt

5 évesnél idősebb autó esetében különösen fontos a jó szervizválasztás, hiszen nem mindegy, hogy a garancia lejárta után is ugyanúgy számíthatunk-e jól bevált útitársunkra vagy sem. Hatványozottan igaz ez családi autók esetében, ahol a gyermekek miatt elengedhetetlen szempont, hogy az autónkban vakon megbízhassunk, különösen egy hosszú családi utazás esetén, akár külföldön. Sokan az ilyen utak előtt átvizsgáltatják autójukat a nagyobb lelki nyugalom érdekében, de vajon mindegy-e, hogy ezt hol tesszük? Első helyre kerülhetnek-e ilyenkor a biztonság helyett az anyagi megfontolások? És valóban drágább-e egy márkaszerviz, mint egy garázsműhely, vagy mindez csak egy régi beidegződés amely már csupán a fejekben él? Egy biztos: érdemes nyitott szemmel járnunk, hiszen bizony gyakran kellemes meglepetés érhet bennünket, ha besétálunk ajánlatot kérni egy márkaszervizbe, amiről kivülről azt gondolnánk, hogy ez ’túl szép és elegáns’ ezért biztosan drága’…

Elvileg jó vagy tényleg jó? Ez a nagy különbség. Nem kizárt, hogy egy kis műhelyben is tökéletesen megcsinálnak mindent az autón, de biztosak sohasem lehetünk benne annyira, mint egy hivatalos szerviz esetében, ahol a legmagasabb színvonalú, a legújabb technológiákat felölelő, rendszeres oktatásban részesülő szakemberek dolgoznak, olyan márkaspecifikus műszerekkel, amikről egy kis szerviz gyakran nem is álmodhat, és ami szintén korántsem elhanyagolható: eredeti az autónk számára fejlesztett gyári alkatrészekkel teszik mindezt.

Az elmúlt évtizedekben olykor okkal kialakult előítélekkel szemben ráadásul a legtöbb gyártó olyan ajánlatokkal vár bennünket, legyen szó fix árról, vagy éppen idősebb autókra kialakított speciális árképzésről, amelyek felveszik versenyt a kis műhelyek áraival. Természetesen számla nélküli szervizmunkákra itt ne számítson senki, ám ennek ellentételezéseként a márkaszervizek által elvégzett munkák számonkérhetőek, elszámoltathatóak, nem beszélve a sok gyártónál elérhető kiterjesztett garanciáról. Szemügyre vettük például a Magyarországon immár évek óta piacvezető, így legtöbb új autót eladó, és a használtautó import tekintetében is előkelő helyen álló Ford által kínált Ford Motorcraft 5+ szervizszolgáltatásokat: a program keretében a Ford tulajdonosok kedvező áron juthatnak hozzá a márkaszervizek magas színvonalú szolgáltatásaihoz és a biztonságot jelentő, gyári minőségű alkatrészekhez. A Ford Motorcraft 5+ Szerviz program egyik nagy előnye, hogy átlátható árképzést kínál és idén már a Ford haszongépjárművek is igénybe vehetik a pénztárcabarát szervizszolgáltatásokat, miközben a minőségből sem kell lejjebb adnunk.

Vajon a Ford Motorcrafthoz hasonló megoldásoké a jövő? Minden bizonnyal fontos szerepe lesz az ügyfelek bizalmának vissza- és megszerzésében a Motorcrafthoz hasonló, kiemelkedő ár-érték arányú szervizszolgáltatások létrehozásának, de persze ezek még nem fedik le teljesen a különböző ügyfelek igényeit. Éppen ezért szükséges ezeket kiegészíteni egyéb szolgáltatásokkal is. Ha már a Fordnál tartunk, láthatjuk, hogy náluk is működik a Motorcraft szervizszolgáltatások mellett a BlueService, azaz egy csokorba foglalt ügyféltámogató szolgáltatások, az ingyenes emblémacsere, vagy a Ford Szerviz Mobil Alkalmazás.

Nem mondhatjuk, hogy eldőlt a kérdésre a válasz, de érdemes megnézni, merre halad a világ, és gondoljuk át újra, amit a márkaszervizekről eddig gondoltunk!

Hamarosan erdőben is gokartozhatunk – interjú Bessenyey Zoltánnal

Már kevesebb, mint egy hónap, és megnyílik Európa egyik legmodernebb, és Magyarország egyetlen erdei elektromos gokart pályája.

gokart_2_autoaddikt

A Miskolctapolcán felépülő Avalon Park turisztikai komplexum egyik legfőbb attrakciója lesz az 562 méteres, fák között kanyargó HELL KART Ring, ahol egyedülálló környezetben élheti át mindenki a száguldás és a sebesség élményét, ráadásul mindezt száz százalékosan környezetbarát módon, zaj és füstkibocsájtás nélkül.

Bessenyey Zoltán kétszeres Európa-bajnok rali versenyzőt, a HELL Racing Team pilótáját a Miskolctapolcán hamarosan megnyíló gokartpálya kapcsán kérdeztük a gokartozásról.

A HELL pilótájaként hamarosan, a július 12-i zártkörű megnyitón te leszel az a szerencsés, aki először próbálhatja ki, illetve avathatja fel a pályát. Mit kell tudni az Avalon Parkban található Hell Kart & Event Centerről?

Páratlan élmény lesz, hogy elsőként gurulhatok végig a pályán, nagyon örülök, hogy én kaptam ezt a megtisztelő felkérést. A Hell Kart, ahogyan a legutóbbi helyszínbejáráson láttam, nagyon komoly, nemcsak amiatt, mert szinte az erdő közepén van, de a kialakítása miatt is.

bessenyei_zoltan_autoaddikt

A 8-12 méteres szélesség, és a komoly versenypályákkal vetekedő technikai paraméterek egyedülálló élményt fognak nyújtani mindenkinek. Elektromos gokarttal még nem sokszor mentem eddig, de a legnagyobb előnye – amiért már most a kedvencem lesz – az az, hogy nem kell beöltözni, hiszen nem lesz a ruhád benzingőzös, szóval az Avalon Parkba nem kell hoznom a gokartozása rendszeresített sisakomat és overálomat!

A technikai sportok, illetve az autóversenyzés esetében a gokart, mint kategória szinte kikerülhetetlen. Tulajdonképpen nem igazán ismerünk olyan profi pilótát, aki ne versenyzett volna gokarttal is. Véleményed szerint ennek mi az oka és milyen előnyt jelent a gokartos tapasztalat?

A gokart minden autósport alapja. Ha nem is versenyzett mindenki pályafutása előtt gokarttal, de hogy mindenki ezzel tartja magát karban az tény. Még nekem rali versenyzőnek is azt tanácsolta a múltban az összes mérnők és edző, hogy járjak gokartozni amennyit csak tudok. Szükség van más edzésformára is, kell az erőnléti tréning vagy a futás, de mégis, amikor kormány lehet a kezünkben és zárt, biztonságos körülmények között edzhetünk, az csak a gokart. Aki gyors a gokarttal, annak megvannak az érzései, hogy egy kocsi hogyan és mikor mozdul, mikor van holtponti helyzetben, és miután mi általában abban tartjuk a járművet, ennek a pontos ismerete és állandó gyakorolása létfontosságú.

Melyek a gokart, mint elérhető edzésforma legnagyobb előnyei?

Legfontosabb, hogy elérhető. Olcsó, és mindenkinek lehetősége van rá. Ugyanakkor kellően fárasztó, kellően fejleszti a reakciókat, az erőnlétet és a kitartást is. Alapvetően mindent lehet vele modellezni, a legjobb edzés.

gokart_autoaddikt

Reakcióidő és belső képességek fejlesztésére is alkalmas? Ezen is elsajátítható például az ívek helyes autózása?

A reakcióidőt, ha nem is fejleszti, de a reakciókat és a válaszlépéseket egy-egy helyzetre mindenképpen. Igen, fontos a helyes ívek megválasztása, valamint az előzési helyzetek megteremtése. Vannak olyan edzések, amikor versenyzőtársakkal 9-10 percet megyünk egymástól 10 centiméterre és várunk egy adandó alkalmat, amikor lehetőség nyílik az előzésre. Ilyenkor könyörtelenül ki kell használni ezt a lehetőséget!

Elsőre nem is gondolná az ember, hogy egy futam milyen fizikai megterhelést jelent a szervezetre. Mennyit lehet ebből bírni egyszerre?

Versenyzőknek általában 30-40 percnyi menetet javaslok, egy kezdő esetében 2 menet után, érdemes szusszani egyet, ilyenkor ki lehet értékelni a köröket, átbeszélni a helyes íveket. Hol lehet még gyorsabban, vagy netán lassabban menni, vagy akár csak nézni a mások által használt íveket. Jó pap is holtig tanul, így mi is! Természetesen a gokartozásra is igaz, minél többet gyakoroljuk, annál jobb eredményt érhetünk el. A Hell Kart esetében ráadásul 7 különböző nyomvonal alakítható ki, így folyamatosan megújulhat a pálya.

A Hell Kart elektromos gokartjai remekül gyorsulnak és akár 60 km/h-s sebességre is képesek, ilyenkor azért gyorsan történnek az események…

Igen, épp ezért örömteli, hogy a pályát a jelenleg elérhető összes biztonsági felszereltséggel ellátták. Itt működik az a rendszer, amelnek bevezetését még a Forma 1-ben is fontolóra vették, vagyis ha valaki megforog, vagy kicsúszik a kanyarban, akkor a pálya azon részén limitálható a sebesség, így nem történhet baleset, nem csapódnak egymásba a többiek nagy sebességgel.

gokart_palya_miskolctapolca_autoaddikt

Te milyen gyakran szoktál gokartozni?

Számomra a gokart olyan edzés, ami minden héten 2-3 alkalommal jelen van a programban. Amikor Magyarországon vagyok, örömmel és persze némileg kötelességből is lemegyek a pályára.

Ha nem a versenysportról és a hivatásos pilótákról beszélünk, akkor elsősorban kik azok, akiknek ajánlod a gokartot?

A gokartot, és azon belül az elektromos verziót mindenkinek ajánlom. A gokartok teljesítménye egyedileg szabályozható, így ez a legjobb módja annak, hogy valaki biztonságosan, tudásszintjének megfelelően üljön bele minden egyes alkalommal a gokartokba. A gokartozás sokat segíthet az utcai sofőröknek is, így azt gondolom, heti rendszerességgel érdemes rászánni ezt az összeget arra, hogy fejlődjön a vezetési tudásunk és felejthetetlen élményeket éljünk át.

hell_kart_elektromos_gokart_muszaki_adatok_autoaddikt

Volkswagen InnovaTurné 2015-ben is

A Volkswagen és a Volkswagen Haszonjárművek idén hatodik alkalommal indította útjára a Volkswagen InnovaTurnét, hogy egy országos roadshow keretében, kilenc különleges autó tesztelésén keresztül mutathassa be az érdeklődők számára a márka innovatív technikai megoldásait.

volkswagen_wie_gut_klingt_das_denn_robbie_williams_autoaddikt

2007-ben rendezte meg először a Volkswagen az Innovációs Napot, mely az elmúlt években InnovaTurné elnevezéssel, országos rendezvény sorozattá vált azzal a céllal, hogy a vásárlók közvetlenül is találkozhassanak a márka technikai megoldásaival és újdonságaival. Az ötlet onnan ered, hogy a márkakereskedésekben többnyire a nagyobb érdeklődésre szert tartó modellek találhatóak meg tesztautóként, s ezáltal a vevők legtöbb esetben csak a katalógusokban találkozhatnak a Volkswagen által kínált egyedi, innovatív megoldásokkal. Ezek megismerése azért is fontos, mert közlekedésbiztonság vagy a vezetési komfort szempontjából jelentős előnyöket nyújthat a leendő autótulajdonosok számára, és amelyek kipróbálása segítheti a vásárlással kapcsolatos döntésmeghozatalát.

A hatodik alkalommal szervezett országos roadshow keretében a tavalyihoz hasonlóan a Volkswagen Haszonjárművek is csatlakozott a kezdeményezéshez, és egy magas felszereltségű, személyautós komfortot nyújtó Amarok és egy minden igényt kielégítő Multivan Business modellel egészítette ki a flottát. Így összesen kilenc gépkocsi járja az ország Volkswagen márkakereskedéseit, és Soprontól Nyíregyházáig – a www.innovaturne.volkswagen.hu honlapon történő online regisztráció után – mindenhol kipróbálható az egyedi felszereltségű, innovatív megoldásokat felsorakoztató flotta.

A Volkswagen InnovaTurné idei kínálatában a korábbi gyakorlattal megegyező módon ismét egyedi, különleges Volkswagenek vonulnak fel, Az országos turnén egy elektromos és egy hálózatból is tölthető plug-in hybrid Golf, egy Golf Alltrack, egy Beetle Cabriolet, egy Golf R, egy Polo Blue GT, egy Touareg és a már említett Amarok, illetve Multivan próbálható ki. Az innovatív extrák sorát olyan technikai megoldások adják, mint a 4MOTION négykerék hajtás, az elektromos és a hibrid hajtás, nagy teljesítményű TSI motorok, a BlueMotion és a CR TDI technológia, a DSG váltó és számos vezetéstámogató segédrendszer (aktív fényszóró, sávtartó asszisztens, parkoló automatika, távolságtartó tempomat).

Íme, a flotta:

Volkswagen Polo Blue GT

A legjobban felszerelt Polóban 150 lóerős 1,4 literes TSI benzinmotor dolgozik. A 15 milliméterrel leültetett kisautó különlegességei közül kiemelkedik távtartós sebességszabályozója, tolatókamerája és városi vészfékfunkciója.

Volkswagen e-Golf

A második Magyarországon kapható elektromos Volkswagent is az Innovaturnén lehet közelebbről megszemlélni, sőt nulla kibocsátású tesztköröket is megtehetnek vele a környezetkímélő technológiák iránt érdeklődők. A 85 kilowattos (115 lóerő) villanyautó egy feltöltéssel 190 kilométer megtételére képes. Fogyasztása 100 kilométerenként 12,7 kWh, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 4,2 másodperc alatt gyorsul.

Volkswagen Golf GTE

A hálózatból tölthető (plug-in) hibrid 75 kW (102 LE) teljesítményű elektromos motorja a 110 kilowattos (150 LE) 1,4 TSI aggregáttal közösen hajt, összesen 150 kW (204 LE) rendszerteljesítménnyel. 350 newtonméter maximális forgatónyomatékkal a Golf GTE álló helyzetből mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. Csak elektromos hatótávja 50 kilométer.

Volkswagen Golf R

A nálunk kapható legerősebb Golfot 300 lóerős kétliteres turbós motor hajtja, 10 milliméterrel ültették le, összkerék hajtása, adaptív lengéscsillapítása, sportosan kapcsolható DSG-váltója, 380 newtonméteres maximális nyomatéka és testre szabható sport módja igazi élményautóvá teszik.

Volkswagen Golf Alltrack

A 20 milliméterrel magasított kombi Golf terepen is megállja a helyét, 150 lóerős, kétliteres turbódízel motorja tökéletes összhangban működik hatsebességes DSG-váltójával. A nehéz helyzetekben 4MOTION összkerékhajtás segíti ki sofőrjét és utasait. Különlegessége adaptív lengéscsillapítás-szabályzása. Csomagtere 605 literes.

Volkswagen Beetle Cabriolet

A tornádópiros színű tesztautót 150 lóerős 1,4 literes takarékos benzinmotor hajtja, váltója DSG. A kényelmes kabriózást szélfogó háló garantálja. Különlegessége holttérérzékelője kiparkolássegítővel, valamint 400 wattos Fender hangrendszere.

Volkswagen Touareg

A megújult nagytestű légrugós szabadidő-autót 263 lóerős dízel V6-os erőforrás hajtja, automatikus váltója tiptronic. Számos különlegessége közül kiemelkedik a kamerás rendszere: az első lökhárítóban, a külső tükrökben és a csomagtér ajtóban is található kamera a 360 fokos térlátáshoz. Klímaberendezése négyzónás, négy ülése fűthető.

Volkswagen Amarok Canyon

A Volkswagen áruszállító terepjárója nem ismer lehetetlent, szabadidő-autóként és kemény munkagépként is megállja a helyét. A narancs metál fényezésű, Canyon kivitelű tesztautó különlegessége mechanikus differenciálzárja, távirányítós állófűtése. Kétliteres dízelmotorja 180 lóerős.

Volkswagen Multivan

A nagycsaládosok és az üzletemberek sem maradhatnak ki az innovációs újdonságokból, bár a turnén szereplő Business kivitel konferenciateremként is megállja a helyét: digitális mikrofont, 17,3 hüvelykes full HD mennyezetmonitort és infrás fejhallgatókat építettek be, menet közben is lehet tévézni, 33 csatornáig bővíthető a MinDig TV adások száma. Motorja 180 lóerős, biturbó, 4MOTION összkerék hajtással is felszerelték.

Idén az alábbi helyszíneken és időpontokban találkozhatunk az innováció négykerekű hírnökeivel:

május 22-27. Vörös Szerviz Kft., Szombathely

május 29 – június 3. Autó Göcsej Kft., Zalaegerszeg

június 5-10. Styevola és Fia Kft., Esztergom

június 12-17. Csermely és Társa Kft., Balatonfüred (Amarok és Multivan nélkül)

június 19-24. Debrecen Autóház Zrt.

június 26 – július 1. Porsche Tatabánya

július 3-8. Walter Autó Kft., Sopron

július 10-15. Automobil Eger 97 Kft.

július 24-29. Porsche Szeged

augusztus 14-19. Babják Autóház Kft., Kisvárda

augusztus 28 – szeptember 2. Porsche Győr

szeptember 4-9. Porsche Buda

szeptember 11-16. Óbudai Autójavító Kft.

szeptember 18-23. AutoCity Kft. Szekszárd

szeptember 25-30. Sió-Car Kft., Siófok

október 2-7. Juvenal Kft., Szolnok

október 9-14. Berta-Vadász Kft., Székesfehérvár (Amarok és Multivan nélkül)

október 16-21. Ring Autó Kft., Veszprém

október 24-28. Karg Autó Kft., Kaposvár

október 30 – november 4. Autó Széles Kft., Nyíregyháza

november 6-11. Brill Kft., Kecskemét

november 13-18. AutoMobil Körös Kft., Békéscsaba

További részletek és pontos helyszínek: www.innovaturne.volkswagen.hu

 

Bemutatkozik a Fiat Aegea, az új kompakt szedán

Globális márka globális terméke: a Fiat bemutatja új kompakt szedánját. Az Olaszországban, az FCA formatervezési központjában tervezett, és Törökországban, a Tofaş K+F részlegével együttműködésben fejlesztett modellt a bursai üzemben fogják gyártani, és az EMEA térség több mint negyven országában forgalmazzák majd.

fiat_aegea_2015_autoaddikt_001

Innen kapta a Fiat Aegea projekt nevet, ami elismeréssel adózik Törökország előtt, amely mindig is stratégiai szerepet töltött be a Fiat Chrysler Automobiles csoport életében, ezzel szimbolikus hidat képezve Kelet és Nyugat között.

Az új Fiat Aegea világpremierjének helyszínéül az Isztambuli Autószalont választotta a Fiat, ezzel is megerősítve, hogy a török piac rendkívül fontos szerepet játszik az FCA csoport stratégiájában, illetve tisztelegve azelőtt az 50:50 tulajdonosi arányú vegyes vállalat előtt, amelyet még 1968-ban alapított az akkori Fiat csoport és a Koç Holding.

Nem meglepő, hogy az FCA kiemelt szerepet szán ezen új modelljének, amellyel tovább szeretné erősíteni jelenlétét az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) térségben, illetve megszilárdítani azon vezető szerepét, amelyet a kompakt szedánok törökországi piacán betölt, köszönhetően a modell kiemelkedően tágas belső terének és csomagtartójának, gazdag modellválasztékának, és kompromisszumokat nem ismerő formatervének.

fiat_aegea_2015_autoaddikt_002

Az új Fiat modell a kényelem, a gazdaságosság és a fejlett technológiai tartalom különleges egységét kínálja. Mindezt utánozhatatlan olasz stílus egészíti ki, ami egy letisztult, hamisítatlan, erőteljes szedán arányaival ruházza fel a kiváló adottságokkal rendelkező gépkocsit.

Az autó Törökországban, a bursai Tofaş üzemben készül. Ez a világ egyik legkiválóbb autóipari gyártólétesítménye, amint arról a World Class Manufacturing (világszínvonalú gyártás) díj arany fokozata is tanúskodik. A típust elsőként, novembertől Törökországban forgalmazzák majd; a későbbiekben az EMEA térség egyéb piacain is megjelenik majd.

Olasz stílusban

Az Olaszországban, az FCA formatervezési központjában tervezett, és Törökországban, a Tofaş K+F részlegével (az FCA csoport egyik legnagyobb kutatási és fejlesztési központjával) együttműködésben fejlesztett modellt a kezdetektől vadonatúj, lépcsőshátú típusnak szánták; a hároméves fejlesztési időszakban több mint kétezren dolgoztak az új modellen.

fiat_aegea_2015_autoaddikt_003

A szedánok gyakran ferdehátú modellekből kifejlesztett változatok, amelyekre csupán ráragasztanak egy lépcsős farkialakítást: ez gyakran diszharmonikus összhatást eredményez. Az új Fiat modell ezzel szemben szedánnak született, ezért formaterve természetes, lendületes ívekkel fogja egységbe a karosszéria egyes elemeit, és ezáltal valós, kompromisszumoktól mentes, élettel teli kompakt szedánt hoz létre.

Oldalnézetből jól látható a fényszóróktól a zárófényekig végigfutó karaktervonal; míg az üvegfelületek által keltett, dinamikus megjelenés szellős belső térre utal, és tágas férőhelyet ígér vezetőnek és utasainak egyaránt. Elegánsan nyilvánul meg az exkluzív olasz stílus a hátsó traktusban, ahol a harmonikus arányokkal felvértezett lépcsős faron ragyogó fényű keretek emelik ki a lámpatesteket. Az orr legmarkánsabb eleme a magával ragadóan kialakított motorházfedél, amelynek középen végigfutó bordázata a tetőig felnyúlva folytonos vonalat rajzol. A hűtőmaszk egységet alkot a fényszórókkal. A krómozott betétek eredeti, összetéveszthetetlen grafikával ruházzák fel az orrészt; ezen kapott helyet a büszke Fiat logó.

Osztályelső férőhely és csomagszállító kapacitás

A szépség és funkcionalitás tökéletes egységét mutatva az új Fiat Aegea projekt tudatosan ötvözi a nagyszerű csomagszállító kapacitást a kompakt méretekkel: a szedán négy és fél méter hosszú, 178 cm széles, 148 cm magas, tengelytávja pedig a belső teret még tágasabbá tevő 264 centiméter. Mindezt igazolja az utastér nagyvonalú mérete: akár öt termetes felnőtt is kényelmesen elfér az autóban, miközben a csomagtartó kapacitása meghaladja az 510 litert.

fiat_aegea_2015_autoaddikt_004

Megbízható és takarékos erőforrások

A Fiat új modellje hajtásláncok gazdag választékát kínálja, megbízható, nagyteljesítményű, gazdaságos és tiszta üzemű erőforrásokkal: két Multijet II turbódízelt, valamint kétféle benzinmotort, kézi vagy automata sebességváltóval, 95-120 LE teljesítménnyel. Szintén említést érdemel, hogy a dízelmotorok különösen takarékosak: kevesebb mint 4 litert fogyasztanak 100 kilométeren, azaz üzemanyag-fogyasztásuk a városi kisautókhoz, például a Fiat Pandához mérhető.

Uconnect: ultramodern technológia

Hamisítatlan Fiathoz illő módon az új szedán egy sor olyan, zseniális megoldást vonultat fel, amelyek a vezető és utasai számára egyaránt élvezetesebbé teszik a fedélzeten töltött időt. Ezt a célt szolgálja a bőséges alapfelszereltség, valamint a külön megrendelhető Uconnect ™ rendszer, amely 5 colos színes érintőképernyőt, Bluetooth mobiltelefon kihangosító rendszert, audio streaming funkciót, szöveges üzenet felolvasást és hangfelismerést, AUX és USB csatlakozókat, iPod integrációt, valamint a kormánykeréken elhelyezett kezelőszerveket kínál; emellett külön kérésre tolatókamerával és TomTom műholdas navigációs berendezéssel is felszerelhető.

Tofaş, a világhírű gyártólétesítmény

Az új Fiat kompakt szedánja abban a bursai gyártóüzemben látja meg a napvilágot, ahol immár fél évszázada építenek Fiat személygépkocsikat és Fiat Professional haszonjárműveket. A 934 000 négyzetméter alapterületű, 400 000 darabos éves gyártási kapacitással bíró gyárlétesítmény jelenleg a török piacra termel, továbbá exportra gyárt nagy darabszámú Fiat modelleket, így a Palio és Palio Weekend típusokat, a Siena és Linea szedánokat, a Qubót és az új Doblòt, a Fiorinót és a Doblò Cargót.

fiat_aegea_2015_autoaddikt_005

A Tofaş üzemben 6500-an dolgoznak, beszállítóinak a száma eléri a kétezret, értékesítési hálózata pedig csak Törökországban közel 120 értékesítési pontból és 140 szervizközpontból áll. A kiválóság mintaképének számító gyár a török gazdaság hatodik legnagyobb vállalata, és benne van az első háromban, ami a kutatási-fejlesztési beruházások mértékét illeti. Emellett a márka a piacvezetők közé tartozik, a személy- és haszongépjárművek között 11,6 százalékos részesedéssel bír.

[TESZT] BMW X6 xDrive30d – második generációs üdvösség

A BMW tervezőmérnökei idejekorán felismerték, hogy magas szintű igény mutatkozik különböző, akár a szokásostól eltérő szegmensekben való részvételre is az amúgy rettentően telített piacon. Gondoljunk csak a BMW i, a Z, vagy épp a hibrid ágazatra – a bajor márka hihetetlen fejlődése és előretörése az évek során gyönyörűen lekövethető, s látszik az is, hogy mára szinte nincsen olyan kategória, amelyet ne fedett volna le a gyártó alapvetően a prémiumvonalat figyelembe véve.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_001

Nos, a X sorozat is fentiek körébe tartozik, igen erőteljes jelenléttel, nem titkoltan elsősorban a tengerentúli piacokat becélozva született; napjainkra azonban az egész földkerekség kedvelt, kategóriateremtő jelleggel megálmodott jelensége lett. Nyilván a gyökerek a BMW X5 debütálásánál, 1999-ben keresendők, hiszen ekkor indult útjára a divathullámnak is nevezhető folyam – míg aztán 2007-től elérkezettnek látszott, hogy sportosabbá tegyék az amúgy sem túl konzervatív X5 megjelenését. A delikvensek máris megálmodták a BMW X6 modellt (E71), mely alapvetően az X5 alapjaira építkezve, sokkal sportosabb, dinamikusabb fazonírozást kapott, kiemelve a szabadidőautók tényleges irányvonalát.

A megújulás jegyében

A 2015-ös modellévvel megérkezett a második generációs BMW X5 (F16), jelentős facelifttel és átdolgozásokkal, külső- és belső méret változtatásokkal, modernebb, ám visszafogottabb, inkább a konzervatív irányba mutató küllemmel. Szerkesztőségünknél egy xDrive30d modell járt, M packettel megspékelve – mi pedig alaposan megvizsgáltuk.

 

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_002Egyértelműen jót tett az autónak az átdolgozás, alapvetően a forma- és stílusvilágra kihegyezve: a hangsúlyos vesék vonzzák a tekintetet a front rész kialakítást szemlélve, a szigorúra húzott fényszórópáros dupla fényforrásai növelik a tekintélyt. Ugyan konzervatívabb lett a külalak a fentiek szerint, mégsem vesztett a BMW X6 sportosságából, lendületes vonalvezetéséből: mindez az orr ívelésén, a formák párosításán remekül látszik, az apró ködlámpafészkek kialakítása is remek párhuzamot alkot a formaisággal. A jellegzetesség kétség kívül tehát a BMW maszk, krómkeretezéssel, viszont a rendszámtáblahely kialakítása alatti plusz beömlő is emeli a vizuális összhatás egységét.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_003Talán úgy is érezhetjük, kicsit túlzásba estek a németek a dizájn kialakításakor, hiszen a magas számú fénytörés, a minden irányból erősen kontrasztos sziluettek mind-mind ennek folyománya, főként, ha kissé ellenfényes, napsütéses időben próbáljuk lencsevégre kapni a BMW X6-ost. Persze közrejátszik az is, hogy a tükörsima felületet adó fényezés különösképp manipulál a napsütéssel – a máshoz nem igazán hasonlítható összhatás így lesz komplex, így szeretjük.

Hozza a formáját. Szó szerint

Oldalról a BMW X6 ismerős képet ad, a kialakítás tradicionális SUV-recept szerint készült, ám mégis a kissé emelt, mégis a B oszloptól hátrafelé jelentősen csapott tetővonal inkább kupés intuíciókat ébreszt az emberben. Így a terepjáró-crossover vonulatot ki is pipálhatjuk (hasonlíthat inkább a GT-k formai aspektusához?), az oldalajtók a 4909 milliméteres hosszhoz mérten megfelelően testesek, de nem túlzóak, az övvonal enyhe szögben emelkedik a C oszlop lezárásáig, szolidra gondolt krómcsíkozással. A küszöböket mindkét oldalon fellépők szélesítik, ezeknek gyakorlati hasznuk nem sok, viszont a ki- és beszállás nehezebbé válik általuk. Az első lökhárító- és sárvédőelemeken egyaránt találhatunk beömlőnyílásokat, ezek valódiak, az A oszlop alatti verzió fémes hatású, mellette alig észrevehetően bújik meg az xDrive30d felirat.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_004

20 col átmérővel büszkélkedhető keréktárcsákat kapott az amúgy kitűnően konfigurált BMW X6 tesztautó, a peres, egyébként defekttűrő gumik miatt viszont rögvest látható, hogy az autó – függetlenül az állandó összkerékhajtás (xDrive), valamint az adaptív futómű ellenére sem igazán való terepre (sokan hiszik az ellenkezőjét). Nem állítjuk, hogy enyhébb-közepesebb nehézségű göröngyökön nem fog elboldogulni a BMW X6, de jobb az elővigyázatosság, és különben is: ez az autó alapjaiban véve nem erről szól.

Kellően praktikus, amellett, hogy a prémium szegmens egyik leszórakoztatóbb darabja

Szabadidő, kirándulás, kikapcsolódás: mindezekhez viszont derék társ a BMW X6, úgy, hogy közben azért protokoll reprezentációkra is kiválóan alkalmas. Tegyük is félre a sztereotípiákat, feleslegesek, viseltessünk hasonló szemlélettel, mint mondjuk München mellett a lakosság, melynek nagyjából fele ilyen márkajelzésű autót használ (X6 is gyakorta tünedezik fel az autópályákon arrafelé). A praktikum lényeges, ha piknikeznénk, vagy éppenséggel több száz, netán ezer kilométert autóznánk le egyhuzamban.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_005

Csomagtér: tágas, túlmutatóan elődjén. Jelen esetben 650 literrel bír, mélységre nem tűnik különösebben formabontónak, viszont hosszában elnyel mindent pakkot, amit csak szeretnénk. A több sebességfokozatban állítható hátsó, ötödik ajtó önmagában véve is hatalmas, főként az üvegfelületet értve, a pakolás kényelmes, még a legtávolabbi pontok is különösebb nyújtózkodás nélkül érhetők el.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_016Jellegében vegytiszta BMW-s elemeket vonultat fel a far is, magasra pozícionált helyzetjelzői morcos hátsó tekintetet kanyarítanak, közrefogva a rendszámtáblát, a frontrészhez hasonlóan fénytöréssel játszó felületek pedig ismét kellemes vizuális élményt nyújtanak. A két szélre húzott króm kipufogóvégek növelik ugyan a már többször emlegetett sportos összhatást, mégis megtartják az X6 egyéniségét visszafogott eleganciával elegyítve.

Minőség, nagybetűvel

No és az enteriőr: nincsen apelláta, a BMW X6 sava-borsa itt találkozik, egyfajta origóként, kiteljesítve külső és belső találkozását. Érthető az áradozás, ugyanis a konzervatívan fiatalos, mégis a presztízst és prémiumot előtérbe helyező megközelítések kivételes anyagminőséggel párosulnak, puha, lágy tapintású burkolatok, igényesen passzoló illesztések, és remekbeszabott komfortérzet végeredményeként.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_011

A kormánykerék fogása megfelelően tölti ki a tenyeret, vastag, csúszásmentes, vajbőr, kellemes érzetű bevonattal, a háromküllős kialakítás még valamiféle csekély retró-érzetet is kelthet a sofőrben, és utasaiban. A két színtónusú kialakítás tökéletesen passzolt egymáshoz a tesztautó konfigurációjának részeként, az utastér szélességének érezhetősége némileg csökkent a középső könyöktámaszok használatával.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_012Analóg modellezésű, LCD alapokon nyugvó, a BMW X5-ével teljesen megegyező központi műszeregységet találunk a BMW X6 második generációs modelljében, a működés makulátlan, a mutatók járásában nincs semmi késleltetés, pont, mintha eredeti lenne. A felület fényereje jól alkalmazkodik a külső környezeti behatásokhoz, direkt, betűző fényben is tökéletesen olvasható minden fontos információ – amennyiben szükséges, a headup kijelző is jó szolgálatot tesz, minimum 180 fokos betekintési szöggel (akár a vezető mellett helyet foglaló utas is leolvashatja a megjelenített értékeket különösebb nyújtózás nélkül, feltéve, ha van benne elegendő kurázsi).

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_013Már jól ismert szoftverrel felvértezett központi infotainment kijelző kapott helyet a BMW X6 középkonzolján. Úgy látszik, folytatódik a jelenlegi prémiumautós trend, miszerint navigációs eszközhöz, vagy táblagéphez hasonló megoldásokat eszközölnek e téren. Van akinek tetszik ez, van, akinek nem, mindenesetre megszokható, s ha a praktikumot vesszük első helyre, akkor minden bizonnyal elenyészőnek tűnik rögtön az esztétika.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_014

Természetesen a BMW X6 minden földi jóval fel lett szerelve, az opciók tárháza túlzás nélkül végtelen – néhányat említve a teljesség igénye nélkül: praktikus Head-Up kijelző, kifinomult rendszerű tolatóasszisztens 360 fokos nézettel, tűéles felbontással, torlódásra figyelmeztető asszisztens, sávtartó automatika, ráfutásra figyelmeztető asszisztens és éjjellátó rendszer segítik a gondtalan autózást.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_015

Az imént említett központi kijelzőegység tökéletesen ellátja feladatát, közvetíti a valós idejű információkat az autóról; valamint a szintén prémium Bang&Olufsen hangrendszer részletekbe menő kezelését is jól kiszolgálja.

Szinte minden úthibát kisimít az új X6 futóműve

Írjuk azt, hogy fokozhatatlan szinte az új BMW X6 komfortja? Írjuk, hiszen így igaz, betűről betűre. Az első ülések kényelme maximális, derék- és combtámasszal kiegészítve aprólékosan hangolható az utazók testalkatához, megfelelően hosszú, illetve széles ülő, valamint hátlapokkal.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_010Az ülőfelületek megfelelő keménységgel rendelkeznek, inkább lágyak, de érezhetően ez kell a hullámzós érzetet adó, ám mégis stabil maradó rugózáshoz. A hátsó ülések valamivel visszafogottabbak, mint a vezetőállásé, bár hivatalosan 3 személy kiszolgálására lettek tervezve, még mindig inkább két, maximum 180-185 centiméter testmagasságú utas kényelme biztosított itt. Előrelépés az előző X6 modellszériához képest ugyanakkor, hiszen ott még konkrétan 2 személyes ülőpad került beszerelésre.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_009Elöl hatalmas fejtérrel gazdálkodhat a járművezető és utasa, a lábtér már redukáltabb a döntött középkonzol és széles kardánalagút-borítás miatt, a vezetőoldali bal, valamint az utasoldali jobb könyöklők (ajtó) távolinak tűnnek – persze kinél hogy, ez is testalkat-függő. Az viszont mindenképp kifogásolható, hogy az első ülésekhez tartozó utasoldali, tehát jobb könyöklőbe integrált ablakemelő kapcsolója túl távol esik a pihentetett kéztől, így csak előrehajlással érhető el az oldalablak le- vagy felhajtása. Itt egyébként aszimmetria is felfedezhető: a vezetőoldali ajtókárpit különbözik az utasoldali variációtól.

Elöl kettős háromszöglengőkaros, hátul többlengőkaros felfüggesztés került a BMW X6 alá. Menetkonfort, kanyarstabilitás ezzel ki is pipálva, csillagos ötös mindkettő, maradéktalan, semmiben sem tudtunk kifogást találni. A 2 tonnás száraz tömeg ellenére a BMW X6 stabilitása erőteljesen vett kanyarodásnál is megmaradt, szinte ellentmondva a fizika törvényeinek – az 1702 milliméteres karosszéria-magasságból adódó enyhe dőlés azonban megálljra intett. Az xDrive-nak köszönhetően csak csekély alulkormányozottságra való hajlamot érzékeltünk, persze az is lehetséges, hogy az enyhén jelentkező csúszást a gumik tapadásának csökkenése okozta bizonyos határok feszegetésével.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_007

Szinte nem létezett a teszt során olyan úthiba, amelyet ne egyenlített volna ki a BMW X6 futóműve. Kisebb és nagy kátyúk, bukkanók, szinteltérések, vasúti átjárók, s még sorolhatnánk: a csillapítás magasfokú, lágy ringással érkezett minden esetben a visszajelzés.

Mivel a BMW X6 hangszigetelése is igen fejlett, ezért kiemelten kell figyelnünk az épp aktuális sebességhatárok betartására, mivel abszolút megszűnik a gyorsaság érzete vezetésnél (hozzávéve a páratlan futómű-élményt). 130 kilométer/órás autópályatempónál is minimális zaj szűrődik csak be az utastérbe, nincsen sem motorhang, sem futómű (gumiabroncs) zaj sem, mintha úszna a kaszni, minden felesleges sallangot kizárva életteréből.

Nyomatékgörbe, gyorsulás, konzervatív tempó

Kiegyensúlyozott járású és masszívan erőteljes a sorhatos 30d aggregát – 258 lóerővel és nem csekély 560 Newtonméteres forgatónyomaték-csúccsal. A maximális teljesítmény 4000-es percenkénti fordulaton kerül leadásra, míg a nyomaték már 1500-nál érkezik.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_017

A 6.7 másodperces gyárilag megadott 0-ról 100-ra gyorsulás gyakorlatban nem tűnik észvesztőnek, ráadásul méréseink szerint 1 tizeddel kevesebb, 6.6 másodperc is elegendőnek bizonyult a sprinthez. A kifinomultan, sőt, alig észrevehetően dolgozó 8 sebességes automata váltó perfekt módon tette a dolgát, érezhetően mindig alkalmazkodva a vezetési stílushoz, reakciókésések nélkül. Nem győzzük hangsúlyozni ennek fontosságát, hiszen egy gyors cselekvésre kiélezett előzésénél életmentő lehet a gyors visszaváltást eszközlő folyamat, a gázpedál intenzívebb lenyomására azonnal működésbe lépő elektronika. A BMW X6 esetében ez (is) maradéktalan, az egyik legszerethetőbb pontja a hajtásláncnak.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_008

6.8 literes városi, valamint 5.6 literes országúti, 100 kilométerre átlagolt fogyasztást adott meg a gyártó a BMW X6 esetében – s büszkén jelentjük, nem sok eltéréssel hoztuk a tesztátlagot! A városit 3 tizeddel (7.1 liter/100 kilométer), míg az országútit mindösszesen 1 tizeddel múltuk felül (5.7 liter/100 kilométer). Mindezt három személlyel, némi csomaggal, teljesen vegyes használati környezetben – város, előváros, autóút, csekély autópálya szakaszok, hegyvidéki, kanyargós, minimum 15%-os emelkedők-lejtők, lankák. Pontosan úgy, ahogyan az a szabadidős-kirándulós nagykönyvben meg van írva.

Árazás

A tesztben szereplő BMW X6 xDrive30d 19 995 000 forintos bruttó listaárral kezd. A széles skálájú konfigurálásnak köszönhetően könnyen feltornászható az ár 30 millió forintig is akár, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tesztautó több, mint 28 millió forintos ellenértéke. A BMW X6 belépőszintje is egyben az imént említett belépő listaárral bíró xDrive30d modell, viszont van a palettán XDrive40d (21 333 000 forint bruttó listaár), valamint M50d is (26 968 000 forint bruttó listaár). A benzinesek kedvelőinek rendelkezésre áll xDrive35i (20 698 000 forint bruttó listaár), xDrive 50i (24 958 000 forint bruttó listaár), a csúcsot pedig az X6 M jelenti, 575 lóerős teljesítménnyel, 35 348 000 forint induló listaáron.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_006

2015 BMW X6 xDrive30d specifikációk

Motor

Motortípus:hathengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2993 cm³

Maximális teljesítmény: 258 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 560 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4909 mm

Szélesség: 1989 mm

Magasság: 1702 mm

Tengelytáv: 2933 mm

Első gumik mérete: 275/40 R20

Hátsó gumik mérete: 275/40 R20

Tömeg, üresen: 2065 kg

Megengedett össztömeg: 2780 kg

Csomagtartó mérete: 580 liter, 1525 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 85 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 230 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.7 s (gyári), 6.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.1 l/100 km

Országúti: 5.7 l/100 km

Vegyes: 6.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.8 l/100km

Országúti: 5.6 l/100km

Vegyes: 6.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 157 g/km

Bővebb információ a BMW hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK