Főoldal Blog Oldal: 476

Bajnokok tesztelték a HELL elektromos gokartját

Már csak másfél hét, s nyílik a HELL cégcsoport legújabb, nagyszabású turisztikai beruházása, az Avalon Park családi- és szórakoztató centrum.

Az első ütemben elkészülő attrakciók között található a HELL KART & Event Center, mely Európa egyik legmodernebb elektromos gokart pályája. A 32+1 kétszemélyes RIMO elektromos gokartokból álló flotta már megérkezett Miskolctapolcára. A HELL két kiváló versenyzője, Bús Edina és Bessenyey Zoltán tesztelhették elsőként a járgányokat, sőt egy összehasonlító teszt keretében – a benzines társakkal összevetve – házi versenyt is tartottak tegnap Szikszón, a HELL gyáránál.

„A mai teszt apropóját elsősorban az adja, hogy hamarosan a nagyközönség előtt is megnyílik az egyedülálló erdei elektromos gokart pályánk, melynek legfőbb különlegessége, hogy – szemben a benzines változattal – teljesen környezetbarát, zéró füst és szennyezőanyag kibocsájtással. Mindeközben pedig, a sisakba épített hanggenerátornak köszönhetően teljes élményt nyújt a száguldás és a verseny szerelmeseinek. Ráadásul további előnye még, hogy a benzines változatokkal szemben jobb a gyorsulása, nagyobb teljesítményre és sebességre képes, szóval mindenképpen az elektromos változat az, ami a gokartozásban a jövőt jelentheti” – mondta el az Avalon Park szóvivője, Tóth Eszter Anna.

A HELL, lévén, hogy több kiváló autóversenyzőt is a csapatában tudhat, amolyan háziversenyt rendezve tartotta meg a frissen üzembe helyezett elektromos gokartjai első tesztjét – erejüket, gyorsaságukat és teljesítményüket is – összevetve a hagyományos változataival. Bessenyey Zoltán (Bzz), kétszeres Európa-bajnok rali versenyző udvariasan hölgy csapattársának, Bús Edinának, a B3 Racing autóversenyzőjének adta át a választás jogát, így Edina a HELL Kart gokartjának ülésében, Bzz pedig egy benzines gokartban vágott neki a küzdelemnek. A teszt végeredménye nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen az előzetes várakozásoknak megfelelően a benzines változat jóval lassabbnak bizonyult, mind a kigyorsításánál, mind pedig a szlalom feladatnál.

Június 14-től az elektromos gokartok mindenki számára kipróbálhatóak Miskolctapolcán, az Avalon Parkban.

Bővebb infó:

www.avalonpark.hu/gokart

www.hellkart.hu

A DTM második hétvégéjének legeredményesebb BMW-pilótája Maxime Martin

Maxime Martin, a BMW RMG csapat belga pilótája bizonyult a bajor gyártó legeredményesebb versenyzőjének a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hétvégén megrendezett harmadik és negyedik futamán, a németországi Lausitzringen.

bmw_m4_dtm_2015

A szombati versenyen Martin a hetedik helyen ért célba, amellyel 6 ponttal gyarapodott a pilóták közötti pontversenyben. Bruno Spengler az első tízből épphogy lemaradva, a tizenegyedik helyen végzett. Martin Tomczyk a tizenkettedik, míg a tavalyi címvédő, Marco Wittmann a tizenharmadik lett. Őket követte Timo Glock, António Félix da Costa és Tom Blomqvist a tizennyolcadik, a tizenkilencedik és a huszonkettedik helyen.

A vasárnapi megmérettetésen ismét Maxime Martin lett a legeredményesebb BMW-pilóta: nyolcadik helyezéséért 4 ponttal gazdagodott, így összesen 16 ponttal az élre ugrott a BMW-pilóták között (Martin Tomczyk-nak és Marco Wittmann-nak eddig egyaránt 12 pontja van a szezonban). A BMW MTEK csapat kanadai pilótája, Bruno Spengler a tizedik helyen száguldott át a vasárnapi verseny célvonalán, egy ütközés miatt azonban boxutca-áthajtásos büntetést kapott, ami egészen a tizenkilencedik helyre taszította vissza. A negyedik futam második legeredményesebb BMW-pilótája így Martin Tomczyk lett, aki a tizenegyedik helyen végzett a BMW M4 DTM-mel, majd őt követte Timo Glock, António Félix da Costa és Marco Wittmann a tizenkettedik, a tizennegyedik és a tizenhetedik helyen. Tom Blomqvist nem tudta befejezni a vasárnapi futamot. Augusto Farfus számára a szombati és a vasárnapi megmérettetés is csalódással zárult. Mindkét futamot az audis Jamie Green nyerte.

2015 harmadik DTM futamának BMW-eredményei (Lausitzring, 3,478 kilométer, 40 perc, 2015. május 30.):

#36 Maxime Martin (belga, BMW RMG csapat) – 7. hely

#7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 11. hely

#77 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 12. hely

#1 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 13. hely

#16 Timo Glock (német, BMW MTEK csapat) – 18. hely

#13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 19. hely

#31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 22. hely

#18 Augusto Farfus (brazil, BMW RBM csapat) – nem ért célba

2015 negyedik DTM futamának BMW-eredményei (Lausitzring, 3,478 kilométer, 60 perc, 2015. május 31.):

#36 Maxime Martin (belga, BMW RMG csapat) – 8. hely

#77 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 11. hely

#16 Timo Glock (német, BMW MTEK csapat) – 12. hely

#13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 14. hely

#1 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 17. hely

#7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 19. hely

#18 Augusto Farfus (brazil, BMW RBM csapat) – nem ért célba

#31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – nem ért célba

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2015-ös versenyszezonja:

2015. május 1-3.: Hockenheim (Németország)

2015. május 29-31.: Lausitzring (Németország)

2015. június 26-28.: Norisring (Németország)

2015. július 10-12.: Zandvoort (Hollandia)

2015. július 31. – augusztus 2.: Spielberg (Ausztria)

2015. augusztus 28-30.: Moszkva (Oroszország)

2015. szeptember 11-13.: Oschersleben (Németország)

2015. szeptember 25-27.: Nürburgring (Németország)

2015. október 16-18.: Hockenheim (Németország)

Bemutatjuk az új, 2015-ös Honda Civic Type R modellt

Öt év után megérkezett a világ különösen várt ferdehátú sportkocsija, a vadonatúj Honda Civic Type R. A közúti versenyautóként aposztrofált új generáció különleges képességeiből fakadóan új mércét állít fel a nagy teljesítményű, elsőkerék-hajtású hot hatch-ek szegmensében.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_020

A Honda mérnökei az úgynevezett Buttigiri filozófiát követték a fejlesztés során. A japán kifejezés arra utal, hogy a szakemberek komoly áttörést értek el a műszaki alapokat illetően, egyúttal maguk mögött hagyták a már túlhaladott technikai megoldásokat. Ennek köszönhető, hogy az új Type R nem csak holmi felelevenítése a piros embléma jelentette értékeknek, hanem egy teljesen új, minden eddiginél ütősebb koncepció. Az új Civic Type R megalkotásakor arra törekedtek, hogy kategóriaelső teljesítménye gyors egyenesekben, kanyargós utakon és versenypályákon egyaránt kiaknázható legyen, ugyanakkor könnyű kezelhetőség és praktikus kialakítás jellemezze a modellt.

A világon elsőként alkalmazott Honda VTEC TURBO motor, a hátborzongató kipufogóhang, az agresszív, funkcionális, fénydiódás világítás és a különleges, vadonatúj futómű-konstrukció oly’ magával ragadó, páratlan vezetési élménnyel ajándékozza meg a vezetőt, amire talán egyetlen másik autó sem képes, függetlenül attól, hogy melyik kategóriába tartozik. A Civic Type R közúton és versenypályán egyaránt otthon érzi magát, a maximális teljesítmény előcsalogatásához csupán a +R gombot kell megnyomnia a pilótának.

A 2015-ös Civic Type R érkezése egy új, teljesítményorientált korszak kezdetét jelzi a Hondánál, ezt bizonyítja, hogy különleges képességei a Civic-paletta többi tagjánál is felfedezhetők.

Az új Civic Type R a Honda következő generációs modelljeinek első hullámával érkezik, egyértelműen mutatva, hogy a márka továbbra is élen jár a technikai fejlesztésekben, s legfőbb célja, hogy könnyebbé, jobbá tegye a vásárlók életét. Az ötajtós, két felszereltségi szinttel választható Civic Type R 2015 júliusában érkezik a márkakereskedésekbe, és a kétkerékhajtású ferdehátúak alkotta mezőny élére katapultálja a Hondát.

A Civic Type R mozgatásáról vadonatúj, kétliteres, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses VTEC TURBO motor gondoskodik. A benzines erőforrás teljesítmény és forgatónyomaték terén egyaránt kategóriaelső a sportos, elsőkerék-hajtású ferdehátúak (hot hatch-ek) táborában, csúcsteljesítménye 310 lóerő* (6500 f./percnél), legnagyobb nyomatéka pedig 400 Nm (2500 f./percnél). Ezek az értékek minden korábbi Honda Type R modellét meghaladják.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_003

Ráadásként a szelepfedél piros festést kapott, a szívócső pedig alumíniumból készül, ezzel is utalva a Túraautó-világbajnokságban szereplő Civic WTCC versenyautóra, ami a Type R változat alapjait adja.

Az Earth Dreams Technology motorcsaládhoz tartozó erőforrás képességeiről sokat elárul, hogy a fordulatszámmérő piros tartománya hétezertől indul, ugyanakkor az alsó tartományban is rendkívül gyorsan reagál az egység. Mindez a vadonatúj, fejlett feltöltőrendszernek köszönhető, ami a Honda legendás változó szelepvezérlésével (Variable Timing and Lift Electronic Control – VTEC) és a változó vezérlésszabályozással (Dual-Variable Timing Control – VTC) dolgozik karöltve.

A turbó, valamint a Honda VTEC és Dual-VTC kombinációja nagyobb csúcsteljesítményt, hatékonyabb működést és kompaktabb konstrukciót eredményezett. A VTC a teljes fordulatszám-tartományban folyamatosan figyeli és szabályozza a szívószelepeket mozgató vezérműtengely állását, ezáltal a szelepösszenyitás ideje mindig az aktuális terhelésnek megfelelően változhat. Ezzel szemben a VTEC a kipufogószelepek nyitásának mértékét változtatja, hogy a turbólyuk minél kisebb legyen alacsony fordulatszámon és magasabb fordulaton a lehető legmagasabb csúcsteljesítményt produkálja az erőforrás. Ezek az innovatív technikai megoldások hatékonyabbá varázsolják a hajtóművet, egyszersmind lehetővé teszik, hogy egycsatornás (mono scroll) turbófeltöltőt alkalmazzanak a mérnökök, ami dinamikusabbá teszi a motort az alsó fordulatszám-régióban, s  nagyobb, jelen esetben kategóriaelső csúcsteljesítményt garantál a felső tartományban. Hogy a Civic Type R még közvetlenebbé váljon, a feltöltőrendszert elektronikus szabályozású megkerülőszeleppel egészítették ki a Honda mérnökei, így még szabadabban módosítható a töltőnyomás, mint egy hagyományos turbó esetében.

Az egycsatornás turbófeltöltő nem az egyetlen kifinomult alkatrész, a könnyű főtengely, az öntött alumíniumdugattyúk, a szintén alumíniumból készülő VTEC szelephimbák és a kovácsolt hajtókarok szintén hozzájárulnak a kedvező tömeghez és mérethez, valamint a forgótömeg csökkentéséhez.

Komoly jelentősége van a precízen szabályozott égésnek is, hiszen a csúcsteljesítmény növelése mellett segít csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Rendkívül fontos szerep hárul a közvetlen befecskendezésű üzemanyagellátó-rendszerre is, melynek egyik legfőbb jellemzője, hogy – a folyamatosságot biztosítandó – nem a szívócsatornába juttatja a benzint, hanem egyenesen a hengerekbe, így a szívóoldalról csak az égéshez szükséges levegő érkezik. A Honda által fejlesztett, többpontos injektorszabályozás 20 MPa nyomással fecskendezi be az üzemanyagot, azaz még hatékonyabb a porlasztás, s tökéletesebb a benzin-levegő keverék aránya. Ez a módszer 85 százalékkal növelte az áramlást és 45 százalékkal nagyobb befecskendezési nyomást biztosít a hagyományos elektronikus üzemanyagbefecskendező-rendszerekhez viszonyítva.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_001

A Honda mérnökei fáradtságot nem ismerve dolgoztak azon, hogy az erősen megdöntött szívócsatornákból érkező levegő a lehető legideálisabb arányban keveredjen az üzemanyaggal az égéstérben. A szívócsatornákat és a dugattyúk felületét számítógépes tervezéssel (Computer Aided Engineering) alakították ki, arra fókuszálva, hogy erős, hatékony levegőáramlást hozzanak létre. Ez optimalizálja a levegő-üzemanyag keverék arányát, s természetesen magát az égési folyamatot is. Az alacsony károsanyag-kibocsátás és üzemanyag-fogyasztás érdekében a Civic Type R is megkapta a +R módban automatikusan kikapcsoló Alapjárat-leállító Rendszert (start&stop). Ennek vezérlőelektronikáját úgy programozták a fejlesztők, hogy a lehető leggyorsabban újraindítsa az autót, s maximális legyen a gyorsulás.

Az új Civic Type R teljesítménye páratlan az elsőkerék-hajtású hot hatch-ek körében, a százas sprinthez mindössze 5,7 másodpercre van szüksége, végsebessége pedig eléri a 270 km/órát. Kiemelkedő képességei dacára a modell szén-dioxid-kibocsátása csupán 170 g/km, és az EURO 6 környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. További előnye, hogy nagy tempónál is kifejezetten takarékos, így sportos használatnál sem szökik egekbe a fogyasztás.

Az új Civic Type R motorjának sűrítési viszonya meglehetősen magas (1:9,8), ráadásul turbófeltöltő segíti működését, ezért az erőforrás hőháztartása kardinális kérdés. Hogy a hajtómű ne melegedjen túl, a mérnökök számos technikát dolgoztak ki, külön hűtést kapott például a hengerfej és minden henger, valamint szódiummal töltött kipufogószelepeket és nagy kapacitású, „levegő a levegővel” rendszerű intercoolert alkalmaztak. A hengerfejet két részre osztott vízfüggöny veszi körbe, ez csökkenti a kipufogógáz és az égéstér hőmérsékletét. Emellett külön csatorna jutott minden dugattyúnak, hogy meglegyenek a fokozott olajáramlás feltételei. Hála a különféle hűtési módoknak, a motor teljesítménye hosszas, erőteljes terhelés során sem csökken, tehát versenypályán is megállja helyét.

Mindegy, hogy a köridők lefaragásáról, országúti örömautózásról vagy napi ingázásról van szó, egy kivételes motorhoz kivételes váltó dukál. A könnyen kapcsolható, precízen megvezetett, hatfokozatú kéziváltó intim és közvetlen kapcsolatot termet a pilóta és a hajtáslánc között, ugyanakkor hozzájárul a nagy teljesítményhez és forgatónyomatékhoz, valamint a magas fordulatszámhoz.

Mindemellett kényesen ügyeltek rá, hogy a kapcsolások nyújtotta érzet a legjobb legyen Type R-ek történetében, elvégre minél rövidebb a váltás ideje, annál jobb köridők érhetők el, s persze a vezetési élmény is annál kiemelkedőbb. Hasonlóan a 2002-es NSX-R-hez, a váltóút mindössze 40 milliméter, így elképesztően gyorsan kapcsolhat a pilóta, ehhez azonban elengedhetetlen a váltásokhoz szükséges erő mérséklése. Ezt a mechanikai ellenállás csökkentésével, illetve nagy kapacitású, szinkronizált váltóval érték el a Honda szakemberei, amellett, hogy – a vibráció elkerülése érdekében – kettős tömegű lendkereket alkalmaztak. Kiegészítésként merevebb, tartósabb anyagok jutottak szerephez, így még jobban megvezetett lett a váltókar, főként a hosszirányú kapcsolásoknál, azaz kettesből hármasba és négyesből ötösbe.

Hosszú, átgondolt tervezési folyamat részeként dőlt el a fokozatok áttételezése is, természetesen a motor teljesítményéhez és forgatónyomatékához igazodva. Ennek köszönhetően a fordulatszám mindig passzol az aktuális viszonyokhoz, a 270 km/órás végsebességet például a csúcsteljesítmény leadásakor, 6500-as percenkénti főtengelyfordulatnál éri el az autó.

Minderre a rendkívül fejlett, részlegesen önzáró differenciálmű teszi fel a koronát, ami csúszáshatáron autózva, az igazán gyorsan vett kanyarokban is biztos úttartást és maximális tapadást garantál. Jótékony hatásáról sokat elárul, hogy a Civic Type R három másodperccel gyorsabban ér körbe Nürburgring Nordschleifén, ha ezzel a szerkezettel szerelik fel a hagyományos differenciálmű helyett.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_018

Tekintettel a pályahasznált során fellépő rendkívüli terhelésre, az új Civic Type R váltója saját olajhűtőt kapott. Ezt az erőátviteli egység alsó részéhez rögzítették, s maga az uszony formájú váltóház tereli rá a – motor alsó burkolata által ide irányított – menetszelet. Annak dacára, hogy saját hűtővel szerelték fel, háza pedig nagy merevségű ötvözetből készül, a Civic Type R váltója a kategória legkönnyebbje.

Az új Civic Type R nem titkolja, hogy mire született, a négy kipufogóból áradó hangorkán már a motor beindításakor jelzi, hogy valami igazán különlegessel állunk szemben. A teljesítményre hangolt rendszer első részéből – szemben a hagyományos megoldással – hiányzik a hangtompító, helyette egyenes cső továbbítja a gázokat, aminek gyorsabb áramlás és sportosabb hangzás az eredménye. Hogy a zaj ne váljon tolakodóvá, hátra speciális dob került, mely kialakításából fakadóan képes az előírt hangerőre halkítani a Civic Type R dübörgését, egyszersmind kiszűri a kellemetlen frekvenciákat. A kipufogórendszer felfüggesztőgumijait úgy tervezték, hogy a kipufogóhangba egy másodlagos zaj is bekerüljön, s gondoskodtak róla, hogy a hangerő a nyomatékleadás növekedésével párhuzamosan emelkedjen.

A stílusbéli változások agresszívvá és céltudatossá tették az új Civic Type R-t, ugyanakkor az autó menetteljesítményére is komoly hatással voltak. A légbeömlő rácsát például úgy formálták, hogy a levegő minimális ellenállással juthasson el a hűtőradiátorig. Ez csak egy az aerodinamikailag hatékony karosszéria speciális elemei közül, de jól mutatja, hogy milyen mélyreható fejlesztéseket végeztek a Honda munkatársai. Először megalkották magát az autót, majd olyan formavilágot terveztek, amivel a maximumot hozhatták ki a műszaki alapokból. A szabályozott levegőáramlásnak köszönhetően nincs felhajtóerő, a légellenállás pedig minimális, nem csoda, hogy aerodinamikai teljesítmény terén is a kategória legjobbja a Civic Type R.

Hatékonyságát többek között speciális, leszorítóerőt generáló karosszériaelemek garantálják, melyek negatív felhajtóerőt gerjesztenek. Ez szokatlan megoldás a személyautóknál, ebben a kategóriában pedig teljesen egyedi. Nem csak az autó körül áramló, hanem a légbeömlőkön bejutó levegő is közrejátszik a negatív felhajtóerő (vagy légáram, ami a földhöz szorítja autót) keletkezésében. A hatás az első és hátsó tengelynél egyaránt jelentkezik, s minimális légellenállással egészül ki. A speciális – főként az első traktusra jellemző – formai megoldások nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy a Civic Type R a 270 km/órás végsebességnél is stabil maradjon.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_008

Hogy ezt elérjék, hosszú és alapos aerodinamikai analízisnek, tesztnek, illetve fejlesztésnek vetették alá a kocsitestet. A tervezőcsapat éjt nappallá téve dolgozott a részegységeken, olyan technológiai megoldásokat hívva segítségül, mint a számítógép-alapú CFD-modellezés vagy a szélcsatornás vizsgálat. Utóbbit a Honda sakurai motorsportközpontjában végezték, ahol anno a Formula 1-es motort is létrehozták.

Miután összeállt a koncepció, jöhetett a próba, méghozzá a legváltozatosabb körülmények között. Az új Civic Type R-t közúton és versenypályán is a végsőkig nyüstölték, megjárta egyebek mellett a legendás Suzukai aszfaltcsíkot, a Nürburgring Nordschleifét és a márka takasui tesztlétesítményét is.

A rendkívüli tempó speciális technikai megoldásokkal vált elérhetővé, ilyen például a teljesen sík borítás a kocsi alján, ami a hátsó diffúzorral együttműködve úgy szabályozza a levegő áramlását, hogy optimális legyen a leszorítóerő, és a Civic Type R szinte hozzátapadjon az úthoz. Széles első koptatói és mélyre engedett küszöbszpoilerei úgy irányítják a levegőt, hogy leszorítóerő keletkezzen az első tengelyen, de ne rontsa felhajtóerő az úttartást. Az első lökhárító megformálásakor az volt a legfőbb cél, hogy megakadályozzák a légörvények kialakulását az első kerekek körül, ezzel is hozzájárulva a nagy sebességnél fontos stabilitáshoz, valamint a felhajtóerő csökkentéséhez.

A hátsó szárny felépítése, beleértve a szögeket, a magasságot, a formát és a függőleges lapokat, azt a célt szolgálja, hogy a lehető legnagyobb leszorítóerő hasson a hátsó tengelyre, mindazonáltal minimális legyen a légellenállás. Ez még biztosabb úttartást tesz lehetővé, különösképpen a nagy sebességgel vett kanyarokban.

A Honda mérnökei nagy hangsúlyt fektettek a motor hőháztartásának szabályozására is, és olyan külső módosításokat hajtottak végre a karosszérián, amelyek segítenek a levegőcserében. Az első lökhárító megnövelt méretű alsó és felső légbeömlői nagyobb mennyiségű levegőt engednek a motortérbe áramlani – a felület immáron 4000 mm2. Miután a levegő elérte a motorteret, a kerekek feletti nyílásokon hagyja el a karosszériát, és a kiszélesített sárvédők élén szalad végig, hatékony hűtéssel és szellőzéssel kényeztetve az erőforrást.

Az új Civic Type R első és hátsó kerékjáratait kiszélesítették, hogy ne okozzon gondot a megnövelt tengelytáv. A toldások alumíniumból készülnek, így 42 százalékkal alacsonyabb a sárvédők súlya, mintha hagyományos acél lenne az alapanyag. A kerékjárati íveken kialakított levegőzőnyílások a fékek hűtésében is szerepet vállalnak, míg az első és hátsó, pianófeketébe öltöztetett szpoilerekkel az alacsony és széles megjelenést kívánták hangsúlyozni a tervezők. Hátul két dupla kipufogó vonja magára a tekintetet, ezek fogják közre a látványos diffúzort. A kipufogóvégek és a diffúzor közötti távolság mindössze 20 milliméter, így még agresszívebben tűnik az autó hátulja.

Elöl a kombinált fényszórók alján végigfutó, fénydiódás nappali menetfény fokozza a látványt. Éles, „feltörekvő” formáját két LED-es fényforrás emeli ki, s nem mással büszkélkedhet, minthogy ez a Honda által gyártott legszélesebb lámpatest. A hátsó kombinált lámpatestekben szintén fénydiódák világítanak, egyszerre varázsolva látványossá és láthatóvá az autót.

Ha már a látványosságnál tartunk, a nagy merevségű, 19 colos, típusspecifikus, könnyűfém felnik mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen oroszlánszerepük van a hatáskeltésben. A kerékjáratokat kitöltő, tekintélyt parancsolóan széles, 235/35 R19 méretű abroncsok kifejezetten a Civic Type R-hez készültek, fejlesztésükben a Continental is részt vett.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_015

Az új Civic Type R öt feltűnő színben lesz elérhető, melyek nem csak illenek a formavilághoz, hanem még látványosabbá teszik azt. A Championship White, azaz „bajnokfehér” a korábbi Type R modelleknél is sikeres volt, és komoly népszerűségre tarthat számot a Crystal Black (gyöngyház), a Polished Metal (metál), a Brilliant Sporty Blue (metál) és a Milano Red is.

Belül számos esztétikus és praktikus részletet találni, amelyek kifejezetten a Civic Type R-hez készültek. A kabin nem csak a versenypályás csapatáshoz passzol, hanem a hétköznapokra is tökéletes – kényelmes, funkcionális és sportos. Az ülésgarnitúra, a kormány és a váltó teljesen egyedi, a vezetői pozíciót pedig úgy alakították, hogy a pilóta minden információt könnyedén leolvashasson a műszerfalról, a kezelőszervek pedig kézre essenek.

Az exkluzív, magas háttámlákkal büszkélkedő sportülések szarvasbőrhatású, dupla, piros öltésekkel varrt kárpitot kaptak, s úgy körülölelik a vezetőt, valamint az első utast, hogy a forszírozott kanyarokban sem dülöngélnek. A tervezés során fontos tényező volt, hogy milyen magasra kerüljön a sofőr ülőlapja, ez ugyanis döntően befolyásolja a vezetési pozíciót. Hogy a lehető legkényelmesebb, mindennapokon is kompromisszumok nélkül használható hely várja a pilótát, változtattak a párnázat keménységén és vastagságán, 20 százalékkal vékonyabb ülést dolgozva ki. A tömörebb struktúra révén a csípőmagasság 20 milliméterrel alacsonyabb, mint a Civic alapváltozatában. Ezt megfejelendő, a padlólemez is lejjebb került tíz millivel, ami annyit teszi, hogy a vezető 30 milliméterrel közelebb ül az úthoz, mint a belépőmodell esetében.

Az átdolgozott hátsó ülésen két utas foglalhat helyet, s bár az ülőlapok nem felhajthatók, megmaradt a 60/40 arányban dönthető támla, valamint a síkpadlós formában bővíthető csomagtér. A módosítások eredményeként a menetkész tömeg 17 százalékkal alacsonyabb, mint az ötajtós alapváltozat esetében, ugyanakkor a hasznos terhelhetőség nem változott.

Mivel a vezetőülés csípőpontja közelebb került a talajhoz, a kormánykerék is lejjebb költözött, nehogy kitakarja a műszeregységet. További érdekesség, hogy a volán alsó része nem kerek, hanem egyenes, bőven jut tehát hely a térdnek. Az irányíthatóság érzetét vékonyabb kormányküllőkkel fokozták a tervezők, így kényelmes, megszokott kéztartásban róhatók a kilométerek. A kormánykerék tetejére helyezett piros középállásjelzőt figyelve a vezető láthatja, hogy mekkora az aktuális kormányelfordítás az adott kanyarban.

Ráadásként dupla, piros öltésekkel varrt, fekete bőrbevonatot kapott a volán, illetve a váltógomb, és fekete a tetőkárpit, hogy még hangulatosabb legyen a kabin. Akárcsak a korábbi Type R modellek esetében, a váltógomb mart alumíniumból készül.

Az Intelligens Multiinformációs Kijelző (i-MID) a szokásos adatok mellett számos speciális értéket is megjelenít. Ezek az információk külön aloldalt kaptak, amit a vezető választhat ki, ha szükségét érzi. Amennyiben ide kapcsol, az alábbiakat olvashatja le:

  • Nehézségi gyorsulás (g) és fékerő/gázpedálállás
  • Turbónyomás, hűtőfolyadék-hőmérséklet, valamint olajnyomás és –hőmérséklet
  • Köridő
  • Gyorsulás ideje (0-100 km/h vagy 0-60 mérföld/óra)
  • Gyorsulás ideje (0-100 méter vagy 0-1/4 mérföld)

A sebességmérő alatt elhelyezett, váltások esedékességére figyelmeztető lámpa időben jelzi a vezetőnek, ha eljött a kapcsolás ideje. Ha a motor fordulatszáma emelkedik, a fények elkezdenek közeledni egymáshoz a jelzősor két széléről, így a vezető perifériás látását kihasználva akkor is láthatja a figyelmezetést, ha nem veszi le tekintetét az útról. A visszajelző az aktuális sebességfokozatot is megjeleníti, reagálási ideje csupán 0,2 másodperc.

A Honda számos olyan fejlesztést dolgozott ki a Civic Type R futóművéhez, melyek még könnyebbé és magabiztosabbá teszik az irányítást, s maximalizálják az erőátvitelt az útra.

A vadonatúj, négypontos Adaptív Lengéscsillapító Rendszer például kifejezetten a Type R-hez készült, s képes arra, hogy az aktuális terhelési és útviszonyoknak megfelelően, egymástól függetlenül szabályozza a csillapítást. Kifinomult működésének megannyi pozitív hatása van, többek között segít a súly ideális elosztásában erős gyorsításnál és lassításnál, illetve a kanyarokban, kiemelkedően jó úttartással ruházva fel a modellt. További előnye, hogy komfortosabbá teszi az utazást, így a hétköznapokon, rossz minőségű útburkolaton is kényelmes a Civic Type R.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_013

Az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer több szenzor adatait elemzi, fontos információhoz juttatva az ezredmásodpercekéntfrissülő vezérlőelektronikát. A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy a lengéscsillapítókba integrált elektromágneses tekercseket vezéreli a rendszer, ezek szabályozzák a hidraulikafolyadék-csatornák keresztmetszetét, ezáltal a csillapítás erejét. Hála a kerekenként független szabályozásnak és a típusspecifikus abroncsoknak, a tapadás még rossz útfelületen és/vagy nagy tempónál is mindig kiváló, s mivel a karosszériacsavarodást is ellensúlyozza, az igazán forszírozott kanyarokban is kiemelkedő a kezelhetőség és az úttartás.

Az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer előnyei gyorsításnál (nem emelkedik fel az autó orra) és fékezésnél (nem bólint és kóvályog az autó) is érezhetők, így indulásnál és lassításnál sincs indokolatlan tapadásvesztés, azaz mindig a maximum hozható ki a Civic Type R-ből. Hasonlóképpen hasznos, hogy a gidres-gödrös szakaszhoz is alkalmazkodik a rendszer, sőt az oldalirányú behatásokat is kiszűri, így kevésbé szélérzékeny a típus.

A fejlett, dupla-függőcsapszeges első felfüggesztés nagy sebességnél és csúszáshatáron vett kanyarokban egyaránt stabillá teszi a modellt. Szemben a hagyományos első felfüggesztéssel, ennél a konstrukciónál két csapszeget alkalmaztak a mérnökök. Emellett a csonkállvány nem közvetlenül kapcsolódik a rugóstaghoz, mint egy klasszikus felfüggesztés esetében, így elkülöníthetők a feladatkörök – a csonkállvány a kormányzásért, a lengéscsillapító pedig az útegyenetlenségek kisimításáért felel. A független csonkállvány és a kisebb csapterpesztés egyik legfőbb előnye, hogy kisebb mélységű felni alkalmazható (alacsonyabb az ET-szám), ami 55 százalékkal csökkenti a hajtási befolyást a hagyományos Civic felfüggesztéséhez viszonyítva. Szintén a hajtási befolyás csökkentését szolgálja, hogy a féltengelyeket – a merevség érdekében – precízen kiegyensúlyozzák.

Az első felfüggesztésrendszer további sajátossága a nagyobb utánfutási szög, amely kiváló egyenesfutást biztosít még igazán nagy sebességnél is. Mindemellett – a finoman hangolt kerékdőlésnek hála – a tapadás is maximális, többek között ennek köszönhető a Civic Type R kiemelkedő kanyarvételi képessége. A nagyobb merevség, a súlycsökkentés és persze az irányíthatóság érdekében az alsó lengőkarok, valamint a gólyalábak villái alumíniumból készülnek, a szilentblokkok pedig extrém terhelésnél sem engedik megcsavarodni a futóművet.

A hagyományosnál kissé nehezebben forgatható, dupla-fogaskerekes elektronikus szervokormány (Dual Pinion Electric Power Steering – EPS) az alapváltozatban alkalmazott egység továbbfejlesztett változata, karakterisztikája a gyors és precíz visszajelzéseket támogatja. Azon fogaskerekek, amelyek az elfordított kormányt visszaállítják egyenes helyzetbe két helyre kerültek. Egyik azért felelős, hogy a kormányműtől és az abroncsoktól érkező visszajelzések eljussanak a vezetőhöz, míg a másik az elektronikus rásegítés erejét továbbítja a kormányra. A szervokormány működését irányító szoftver megírásánál arra törekedtek a programozók, hogy középállásban keménynek tűnjön a kormányzás, ugyanakkor kiváló visszajelzést nyújtson kanyarodás közben. A kormánycsapágy körüli rész megerősítése, valamint az alumíniumból készülő ház és felfogatókonzol még precízebbé teszi a visszajelzéseket s közvetlenebbé a kormányzást.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_005

A Civic Type R nagy merevségű, H-alakú, csatoltlengőkaros hátsó futóműve nagy sebességű egyenesekben és kanyarokban egyaránt tökéletes útfekvést nyújt. Szemben az alap-Civic szintén H-alakú, csatoltlengőkaros hátsó futóművével, itt nem tömör elemeket, hanem speciálisan formázott csöveket használtak. Ez a megoldás nem igényel stabilizátorrudat, 177 százalékkal merevebb, mint a klasszikus kivitel, és súlya is sokkal alacsonyabb. A merevségben és biztos úttartásban a rendkívül nagy ellenállású szilentblokkoknak is kiemelkedő szerepe van.

Ahelyett, hogy további acélelemeket építettek volna a karosszériaszerkezetbe, speciális ragasztási eljárással fokozták merevségét. Ez 18 százalékkal tette ellenállóbbá a konstrukciót a csavarodással szemben.

Az Agilis Vezetési Segédlet (Agile Handling Assist) egy újabb példa azon innovatív technikai megoldások közül, melyek páratlanná teszik a modellt. Használatával tovább növelhető az autó stabilitása, főként – a vészhelyzetekben és hirtelen irányváltásoknál – szükséges gyors kormánymozdulatoknál, valamint az erős kanyarokban. Az Agilis Vezetési Segédlet a menetstabilizáló (Vehicle Stability Assist – VSA) rendszerre épül, és szinte észrevétlenül avatkozik be. Ha a pilóta elfordítja a kormányt, a belső íven futó kerekekre enyhe fékerőt juttat. Hatása fenomenális: az autó elképesztően stabil, azonnal reagál a sofőr utasításaira és páratlan vezetési élményt nyújt.

Mivel a gyártók kínálatában nem találtak a tervezők olyan abroncsot, ami tökéletesen passzolt volna az új Civic Type R karakteréhez és viselkedéséhez, úgy határoztak, hogy együttműködésbe kezdenek a Continental tapasztalt szakembereivel, és kifejlesztenek egy olyan gumit, ami minden szempontból igazodik a modellhez.

Nem elégedtek meg félmegoldásokkal a féket illetően sem, ezért a Brembo munkatársaival vállvetve típusspecifikus rendszert építettek a Civic Type R-hez. Ennek részeként négydugattyús nyergek és 350 milliméter átmérőjű, furatokkal ellátott, hűtött tárcsák bújnak meg az első felnik alatt, kimagasló fékerővel és terhelhetőséggel megörvendeztetve a vezetőt.

A hátsó tárcsák átmérőjét és vastagságát 20 milliméterrel növelték a jobb hőkapacitás és a nagyobb teljesítmény érdekében.
Az új Civic Type R-ben debütál az ún. +R üzemmód, amivel még gyorsabbá tehetők a futómű és hajtáslánc reakciói. Ez még intenzívebbé teszi a vezetési élményt, különösképp versenypályán, illetve a sportos beállítottságú pilóták számára.

A +R gomb a balkormányos autóknál a kormánykerék bal oldalán helyezkedik el, a jobbkormányosoknál pedig a jobbon. Ha a vezető aktiválja a +R üzemmódot, számos változás történik. A műszeregységet körülölelő fénysáv például fehérről pirosra vált, egyúttal a fordulatszámmérő bal oldalán megjelenik a +R logó és kikapcsol az Alapjárat-leállító Rendszer (start&stop).

Ezzel párhuzamosan a hajtáslánc és a futómű viselkedése is módosul:

a motorreakciók gyorsabbá válnak, a nyomatékgörbe pedig úgy változik, hogy még agresszívebb és erősebb legyen az autó, a maximális forgatónyomatékot hatékonyabban kihasználva az alsó fordulatszám-tartományban. Az elektronikus szervokormány szintén másik arcát mutatja, áttételezése rövidebbé válik, rásegítése csökken, ezáltal nehezebb és pontosabb a kormányzás.

Nem marad alaphelyzetben a futómű sem, hiszen a +R gomb megnyomásakor az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer 30 százalékkal keményebbre hangolja a rugózást, elősegítve a jobb úttartást és a könnyebb kezelhetőséget. Ráadásként a menetstabilizáló is engedékenyebb lesz, azaz engedi csúszáshatáron autózni a vezetőt, s csak nagyobb mértékű tapadásvesztés, illetve farolás esetén szól közbe.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_004

+R üzemmódban speciális menetadatok is megjeleníthetők az i-MID kijelzőjén, méghozzá több formában. Ha a vezető úgy kívánja, plusz rétegként ráhelyezheti az értékeket a négy alapoldal bármelyikére, vagy átkapcsolhat a Type R logóval fémjelzett aloldalra, ahol csak a különleges információk láthatók. További figyelmesség a tervezők részéről, hogy a menetadatok akkor is megjeleníthetők, ha a stopperóra éppen fut.

A vadonatúj Honda Connect szórakoztatóelektronikai és információs rendszer szériatartozékként jár az új Civic Type R-hez, magabiztos és kényelmes utat biztosítva mindenki számára. A könnyen, ösztönösen használható készülék alapját a világ legkedveltebb okostelefon operációs rendszere adja (Android), kezelése pedig pont olyan, mint egy érintőképernyős mobilkészüléké: tapintással és simítással tudunk navigálni a menürendszerben.

A Honda Connectnek köszönhetően az első sorban utazók gyorsan megtekinthetik a menetadatokat, valamint a tolatókamera képét, sőt zenét is lejátszhatnak és Bluetooth-kapcsolatot is kiépíthetnek. Az új, kormánykerékről is kezelhető rendszer internetelérésre, AM, FM, DAB és internetrádió vételére, valamint Bluetooth-os telefonkapcsolatra és telefon kezelésére egyaránt alkalmas, ugyanakkor megjeleníti a tolatókamera – dinamikus útmutatóvonalakkal érthetőbbé tett – képét, és számos előre telepített alkalmazással, illetve Honda App Centre-eléréssel kényezteti az utasokat. Az átütő zenei élményről hathangszórós, 180 wattos hifi gondoskodik.

Az új Honda Connect szórakoztatóelektronikai és információs rendszer az új CR-V-ben debütált 2015 elején. Segítségével a menetbiztonság veszélyeztetése nélkül maradhat kapcsolatban a külvilággal a vezető. A Honda Connect szolgáltatásai között ott találjuk a folyamatos, akadásmentes kapcsolatot biztosító MirrorLinket is, így a maximumot hozhatjuk ki a kompatibilis okostelefonokból. Működésének lényege, hogy a készülék kijelzőjét „tükrözi” a Honda Connect képernyőjére, ezáltal egyszerűbb kezelni a telefont, illetve a telepített alkalmazásokat.

Persze itt nem ér véget a Honda Connect tudása, az intelligens eszköz segítségével akár a neten is szörfözhet, feltéve, hogy mobiltelefonja vagy mobiladaptere képes internetkapcsolatot szolgáltatni és az autó áll. Ezzel a hasznos kiegészítővel könnyen megtalálhatja a helyi szórakozási lehetőséget és látványosságokat.

A rendszer előre telepített alkalmazások teljes garmadáját sorakoztatja fel, ugyanakkor a Honda App Centeren keresztül további programok letöltésére is lehetőséget ad.

A Honda Connect előre telepített szoftverei között az „Aha” is szerepel. Ez az alkalmazás rendkívüli mennyiségű tartalmat tesz elérhetővé, méghozzá úgy, hogy a vezetőnek le sem kell vennie szemét az útról. Az Aha hasznos, érdekes helyszínek (POI – Point of Interest) keresésére is alkalmas, gyorsan megtalálhatók tehát a közeli éttermek, hotelek stb. Elképesztő tudása mellett kezelhetősége is elismerést érdemel, az integrált kezelőfelületen a Twittertől az időjárás-jelentésig bármi könnyedén, a menetbiztonság kockáztatása nélkül elérhető. Az Aha POI-adatbázisokat is tartalmaz, így a felhasználók könnyedén megtalálhatják a kívánt célpontot.

Mindemellett automatikus szabályozású légkondicionáló és sebességhatárolóval kiegészített tempomat is rendelhető a modellhez, semmi nem hiányzik tehát, ami a kényelmes, biztonságos autózáshoz szükséges.

Az új Civic Type R éppúgy ötcsillagos Euro NCAP minősítésre lehet büszke, mint az ötajtós Civic alapváltozata. Nem csoda, hiszen mindkét modell alapját fejlett kompatibilitású karosszériaszerkezet (Advanced Compatibility Engineering™ – ACE) adja, s alapfelszereltség többek között a légzsákrendszer (vezető- és utasoldali, valamint függönylégzsákok), az ostorcsapás jellegű nyaksérülés kockázatát csökkentő első fejtámla és számos aktív, elektronikus menetbiztonsági eszköz.

A fejlett kompatibilitású karosszériaszerkezet (Advanced Compatibility Engineering – ACE™) a Honda egyik legfontosabb ütközésbiztonsági megoldása, fejlesztését Japánban, a márka Tochigiban található töréstesztlaborjában végezték. Az ACE™ karosszéria jelentősen növeli az utasok biztonságát a valós baleseti szituációkban. Az autó frontrészén elhelyezett sokszögű vázszerkezet az ütközés energiáját a karosszéria meghatározott, nagy teherbírású részei felé vezeti, ezzel mérsékelve az utascella deformációját. Emellett az ACE™ csökkenti az aláfutásos balesetek esélyét is, ami különösen fontos, ha eltérő magasságú, tömegű vagy karosszériaszerkezetű járművek ütköznek egymással frontálisan.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_011

A radartechnológián alapuló Aktív Városi Fékrendszer (City-Brake Active – CTBA) folyamatosan figyeli a jármű előtti területet, és automatikusan fékez, ha veszélyhelyzet érzékel. Az Aktív Városi Fékrendszert úgy tervezték, hogy csak 32 km/órás sebesség alatt működjön, és a személyautók mellett a tehergépkocsikat is érzékelje.

A Civic Type R vásárlói számára lehetőség nyílik, hogy megrendeljék a vadonatúj GT felszereltségi csomagot, mely számos olyan összetevőt tartalmaz, ami még stílusosabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a modellt, amellett hogy különleges szórakoztatóelektronikai és információs rendszert is magában foglal.

A pakk részeként feltűnő, piros színű első lökhárítótoldat és diffúzor kerül az autóra, és olyan kiegészítők segítik a vezetőt, mint az első és hátsó parkolóradar, az alkonyérzékelős fényszóró, az automatikus ablaktörlő, a motoros mozgatású külső tükör vagy az Adaptív Sebességrögzítő (Cruise Control – ACC), aminél nem csak a tempót, hanem a követési távolságot a pilóta határozhatja meg.

A GT csomagban – a Honda Connect szórakoztatóelektronikai és információs rendszerbe integrált – Garmin műholdas navigációs rendszer is benne foglaltatik, méghozzá négyévnyi ingyenes térképfrissítéssel. Nem lehet panasza a zene megszállottjainak sem, hiszen CD-lejátszó és nyolchangszórós, 320 wattos, prémium audiorendszer jár ehhez a modellváltozathoz.

A kényelem jegyében automatikus klímaszabályozású, kétzónás légkondicionáló kerül az autóba, és piros lábtérvilágítás teszi hangulatosabbá az utasteret.

Bár a felsorolás már eddig is igen hosszú, még korántsem ér véget, sőt! A GT felszereltségi csomagban ott találjuk a szenzoralapú Fejlett Vezetéstámogató Rendszert, s benne az alábbi eszközöket: Frontális Ütközésre Figyelmeztető Rendszer, Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, Automatikus Távolsági Fényszóró, Holttérfigyelő Rendszer, Kitolatást Segítő Rendszer, Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszer és Intelligens Sebességhatároló.

A Frontális Ütközésre Figyelmeztető Rendszer a többcélú kamerát használja, feladata, hogy érzékelje a frontális ütközés veszélyét. A személy- és teherautók felismerésére egyaránt alkalmas kiegészítő 15 km/óránál lép működésbe, veszélyes helyzetekben vizuális és hangjelekkel figyelmeztetve a vezetőt. A veszélyesnek ítélt távolságot a sofőr állíthatja be, és akár ki is kapcsolhatja a rendszert, ha nem tart igényt szolgálataira.

A Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer a többcélú kamerával pásztázza az utat. Ha úgy érzékeli, hogy a vezető irányjelzés nélkül készül elhagyni az aktuális sávot, vizuális és hangjelekkel figyelmezteti. Ez a kiegészítő bármikor kikapcsolható.

A fényszórók 40 km/órától használhatók automatikus üzemmódban. Ilyenkor a rendszer érzékeli az ellentétes irányú forgalmat (személy- és teherautó, motorkerékpár, bicikli), valamint az utolért járműveket, s önműködően le- és felkapcsolja a távolsági fényszórókat annak érdekében, hogy ne zavarja a többi közlekedőt. Ez a kiegészítő bármikor kikapcsolható.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_009

A Holttérfigyelő Rendszer radarokkal pásztázza a jármű környezetét, és 20 km/óra felett azonnal szól, ha egy másik közlekedő „bújik meg” a nem látható részeken. Ez a rendszer személy- és teherautókat egyaránt felismer, s főként akkor jelent nagy segítséget, ha a Civic vezetője előz vagy sávot vált.

Ha a holttérbe jármű érkezik, a külső tükrökön fényjelzés kezd világítani, és egészen addig látható, míg a holttér szabaddá nem válik. Ha a vezető bekapcsolja az – adott oldali – irányjelzőt, miközben a holttérben valaki közlekedik, a fényjelzés villogni kezd, és figyelmeztető hang szólal meg, hogy a sofőr időben értesüljön a veszélyhelyzetről.

A Honda által fejlesztett Kitolatást Segítő Rendszer az autó hátuljába integrált radarszenzorok adatait elemzi, és figyelmezteti a pilótát, ha tolatás közben valamelyik irányból másik közlekedő érkezik. Hogy melyik irányból jönnek, a tolatókamera képén megjelenő nyilak mutatják az Intelligens Multiinformációs Kijelzőn, és hangjelzéseket is ad a rendszer. A CTM személy- és teherautókat egyaránt felismer, s 25 km/óráig működik.

A Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszer a többcélú kamera felvételeit elemzi, s ha menet közben táblát érzékel, automatikusan felismeri és megjeleníti az i-MID kijelzőjén, mihelyst az autó elhalad mellette.A rendszer a kör alakú, sebességkorlátozó és behajtani tilos táblákat ismeri fel, és két táblát képes a kijelzőre rajzolni egy időben. A jobb oldali a sebességhatárokat, a bal a behajtani tilos jelzéseket is mutatja, és adott esetben a plusz információkat is megjeleníti, beleértve többek között az időjárási viszonyokra vonatkozó jelzéseket.

Az új Civic Type R-hez felszereltségi csomagok és különálló extrák széles választékából szemezgethetnek a vásárlók, még egyedibbé és testhezállóbbá varázsolva az autót.

A Red külső felszereltségi csomag még egyedibbé teszi a Civic Type R-t, ugyanakkor kiemeli a modell sportos mivoltát. Aki megrendeli, Rally Red fényezésű első hűtőrácskeretet, külső tükröket, diffúzordíszítést és tetőszpoilert kap autójához, azaz még izgalmasabb és dinamikusabb formavilággal nyűgözheti le környezetét.

E csomag részeként olyan piros elemeket kínálunk az autóhoz, melyek a belsőt is sportosabbá varázsolják – így válik feltűnővé a levegőzőnyílások kerete, a kormány és a küszöbborítás. Az összhatást a piros első lábtérvilágítás teszi teljessé.

Miként neve is mutatja, a Carbon külső felszereltségi csomag a motorsport egyik legkedveltebb anyagát helyezi középpontba. A pakkban karbonszálas ködfényszórókeretet, csomagtérajtó-borítást és hátsó szárnyat találunk, utóbbihoz fényes fekete vagy Rally Red zárólap kérhető.

Mi szimbolizálhatná jobban a modell versenysporthoz fűződő szoros viszonyát, mint a karbonszálas anyagok használata? Ezért hozták létre a Carbon belső felszereltségi csomagot, ami egyebek mellett karbonszálas szellőzőrostély-kereteket, középkonzolt és kesztyűtartófedelet tartogat a vásárlók számára.

A különféle csomagok mellett különálló extrákat is kínál a Honda, s bizony oly’ ínyencségek szerepelnek a palettán, mint a Honda 3D Sound. A rendszer legfőbb eleme a digitális jelfeldogozó (digital signal processing – DSP), ami az autó utasterének akusztikájához igazítja a hangszórók működését, ezáltal tökéletesen élethű hangzást nyújt, a pilóta pedig úgy érezheti, mintha a koncert kellős közepén állna.Hogy a vásárlók teljes szabadságot élvezhessenek, nem muszáj feltétlenül megvásárolniuk a felszereltségi csomagokat, ha úgy tartja kedvük, külön is megrendelhetik az elemeket. A karbonszálas ködfényszórókeret például társítható a szintén karbonszálas hátsó szárnnyal, amihez fényes fekete és Rally Red fényezésű oldallap egyaránt kérhető.Hogy hab is jusson a tortára, esztétikus tetőszpoiler is rendelhető, ennek színe egyezhet a karosszériájéval vagy megkaphatja Rally Red tónust. A Rally Red fényezés a hűtőrácskerethez is elérhető, sőt krómbevonatot is kérhetnek a vevők. Ha mindez nem volna elegendő, Rally Red színű diffúzordekoráció és cserélhető külsőtükör-borítás, valamint fényes fekete tanksapkafedél is szerepelhet a specifikációban, így mindenki saját ízlése szerint alakíthatja át autóját, s hívhatja életre a Civic Type R-ben lakozó versenyszellemet.

A belsőtérben piros első lábtérvilágítás gondoskodik a sportos, mindazonáltal szofisztikált megjelenésről. Az apró fényforrások a világítás felkapcsolásakor és az ajtók nyitásakor kapcsolódnak be, az összhatásról pedig „Elegance” fekete színben pompázó, piros varrásokkal és fém Type R-emblémával díszített szőnyegek gondoskodnak.

Ezzel nem érnek véget a lehetőségek, az extralistán ott találni még a karbonszálas kesztyűtartófedelet és középkonzolt, valamint a karbonszálas, Rally Red vagy fényes fekete bevonattal választható szellőzőrostélyokat. Utóbbi két szín a kormánykerékre is felvihető, így a legapróbb részletek is harmóniában állhatnak egymással.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_010

A kiegészítők teljes listája júliustól tekinthető meg a Honda Genuine Accessories alkalmazás segítségével. A program az App Store-ból és a Google Play webáruházból tölthető le.

Számokban kifejezve ez annyit tesz, hogy 7 perc 50,63 másodperc alatt ért körbe a 20,8 kilométer német versenypályán, s helyenként elérte a 270 km/órás sebességet is. Ez minden idők legjobb időeredménye ebben a szegmensben.

A köridőt a sorozatgyártást megelőző utolsó fejlesztési szakaszban, 2014 májusában sikerült teljesíteni a tesztelés alatt álló Civic Type R-rel. Ennél a változatnál a motor, a futómű, az erőátvitel, a kipufogó- és fékrendszer, valamint a karosszéria már elnyerte végső formáját, tehát azt ahogy a szériagyártású modellbe kerülnek.

Még súlykülönbség sem adódott, ugyanis a kiszerelt légkondicionáló, audiorendszer és első ülés tömegét ellensúlyozta a biztonsági (nem merevítési!) céllal beszerelt bukókeret.

A kiváló eredmény eléréshez még csak speciális kerekekre sem volt szükség, a tesztelt modell közútra is alkalmas, szabványos, nagy merevségű, 19 collos, könnyűfém ötvözetből készülő felniken gördült, melyeken 235/35 R19 méretű, utcai gumik feszültek. Ezeket a Continentallal együttműködve fejlesztette a Honda, a 7 perc 50,63 másodperces kör pedig a gumi tesztelési folyamatának szerves része volt.

honda_civic_type_r_2015_autoaddikt_014

2.0 VTEC TURBO (benzines)
Típus Hengerenként négyszelepes
Összlökettérfogat 1996
Furat x löket 86,0 x 85,9
Sűrítési viszony 1:9,8
Csúcsteljesítmény 310 LE/ 6500 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 400 Nm/2500-4500 f./perc

 

Váltó

Motorizáltság 2.0 VTEC TURBO
Kézi – fokozatok száma 6

 

Váltófokozatok áttételei

2.0 VTEC TURBOHatfokozatú manuális váltó részlegesen önzáró differenciálművel (LSD)
1. 3,625
2. 2,115
3. 1,529
4. 1,125
5. 0,911
6. 0,734
Tolatófokozat 3,757
Végáttétel 3,842

 

Felfüggesztés és csillapítás

Elöl Dupla-függőcsapszeges, a csonkállvány két ponton kapcsolódik a felfüggesztéshez
Hátul H-alakú, torziós, csatoltlengőkaros

 

 

Kormányzás

Típus Duplafogaskerekes, elektronikus rásegítéssel
Kormányfordulatok száma (végállástól végállásig) 2,25
Fordulókör átmérője (a karosszéria szélső pontjain mérve) 12,594 méter

 

Fékrendszer

Elöl Hűtött, furatokkal ellátott, 350 mm átmérőjű tárcsák, négydugattyús féknyergek
Hátul Tömör, 296 mm átmérőjű tárcsák

 

Kerekek és abroncsok

Kerékméret Abroncsok elöl Abroncsok hátul
19 colos 235/35 R19

 

Méretek (mm)

Karosszéria (mm)
Hosszúság 4390
Szélesség 1878
Szélesség 2065 (külső tükrökkel együtt)
Magasság 1466 (terheletlenül)
Tengelytáv 2594
Nyomtáv elöl 1605
Nyomtáv hátul 1528
Szabad hasmagasság 118 (vezetővel)

 

Befogadóképesség (liter)

Csomagtér 498 (alaphelyzetben, VDA)/1214 (ledöntött hátsó támlákkal, ablakszintig mérve, VDA)
Üzemanyagtartály 50

 

Tömegadatok (kg)

 

Motorizáltság 2.0 VTEC TURBOHatfokozatú manuális váltó
Menetkész tömeg 1382 (teli üzemanyagtartállyal)

 

Teljesítmény és üzemanyag-fogyasztás

Motorizáltság 2.0 VTEC TURBOHatfokozatú manuális váltó
Végsebesség (km/h) 270
0-100 km/h (másodperc) 5,7
Üzemanyag-fogyasztás városban (l/100 km) 9,4
Üzemanyag-fogyasztás városon kívül (l/100 km) 6,1
Kombinált üzemanyag-fogyasztás (l/100 km) 7,3
Kombinált szén-dioxid-kibocsátás (g/km) 170

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elegancia és innováció ötvözte megoldások: itt az új Opel Astra

Opel és a kompakt kategória – ez a sikertörténet 1936-ban kezdődött a Kadetttel, és ma már a tizenegyedik generációnál tart, az új Astrával.

opel_astra_2015_autoaddikt_001

Eddig több mint 24 millió kompakt Kadett és Astra hagyta el a gyártócsarnokokat. Most új fejezet nyílik az Opel bestsellerének történetében: az Astra következő nemzedékének alapja egy teljesen új, könnyűszerkezetű struktúra, benne kizárólag az új generációhoz tartozó motorokkal és olyan felszerelésekkel, amelyek ezidáig legfeljebb a nagy kategóriában fordultak elő. Karcsú vonalai ráadásul atletikusabbak minden eddiginél, szóval az új Astra eleganciával ötvözi a hatékonyságot, és innovációival újraértelmezi a kompakt osztályt. Világpremiere a Frankfurti Autószalonon lesz (2015 szeptember 17-27 között).

opel_astra_2015_autoaddikt_005

„Az új Astra három döntő fontosságú premisszája a hatékonyság, az innováció és az atletikusság“, – közölte az Opel csoport főnöke, Dr. Karl-Thomas Neumann. „Mérnökeink a közmondásos fehér papíron kezdték a tervezést. Az autó 200 kilogrammal könnyebb az elődjénél – és kisportolt formáján ez kívülről is látszik. Méretei kisebbek lettek, térkínálata és komfortja ugyanakkor érezhetően nőtt. Gépteteje alatt kizárólag az új nemzedékhez tartozó motorok dolgoznak. A felső kategóriák számos műszaki megoldása és asszisztencia-rendszere fokozza az Astra utasainak komfortját és biztonságát – mindenekelőtt az Opel OnStar személyes online- és szerviz-asszisztens, a csúcs-modern okostelefon integrálás, és az iránymutató, adaptív IntelliLux LED mátrixvilágítás.“

Takarékoskodás, ahol számít: az új járműfelépítés

Könnyebb, takarékosabb, agilisebb és ugyanakkor komfortosabb lett az új Opel Astra – nem utolsósorban a sikeres fitneszkúra hatására. Az Opel tizenegyedik kompakt-nemzedékének mintaképe a 2013-as Frankfurti Autószalon alkalmával bemutatott, látnoki Monza Concept volt. Ennek hatékonyságát tükrözi vissza minden szerkezeti elem, minden formai jellemző. Az új Astra következetesen viszi tovább a víziót: modelltől és felszereléstől függően akár 200 kilóval is kevesebbet nyom az elődjénél, de legalább 120-szal. Nagyon fontos szerepet játszott a teljesen új járműfelépítés, amelynek valamennyi komponense kompakt méretű, és könnyű anyagokból készül. Pusztán ettől több mint 20 százalékkal, 357-ről 280 kilogrammra mérséklődött a nyers karosszéria súlya. További 50 kilót nyertek a vázszerkezetbe épített nagy- és ultra-nagy szilárdságú acéllal, a kompakt bölcsővel, valamint az első és a hátsó futómű lekönnyítésével.

Az edzőtermi munka logikus következményeként agilisebb és komfortosabb lett az új Astra, jobban ugrik a gázadásra, dinamikusabban fordul rá a kanyarra, és sokkal közvetlenebb hatást kelt a vezetése. Minden eddiginél élvezetesebb autózni vele!

Csak a legjobbat: az új generációs hajtómű-portfólió

Ugyanezeket hangsúlyozzák az új Opel Astra motorjai is. A géptető alatt kizárólag a teljesen új motor-portfólióhoz tartozó hajtóművek kaptak helyet, 70 kW/95 LE – 147 kW/200 LE teljesítménnyel. Az 1.6-os benzinesek és dízelek közös jellemzője a maximális hatékonyság, az élénk reagálás, a sima járás és a halk működés – nem véletlenül ünnepli „suttogó dízelként” a szaksajtó az Opel új turbódízeljeit.

Az 1.6 CDTI különböző teljesítményű változatai széles spektrumot fednek le 70 kW/95 LE között. A benzinesek közül az alap a 74 kW/100 LE teljesítményű 1.4 ECOTEC és az 1.0 ECOTEC Direct Injection Turbo, 77 kW/105 lóerővel. Először alkalmazzák a teljesen új, teljesen alumíniumépítésű négyhengeres 1.4 ECOTEC Direct Injection Turbót, amely ugyanabból a fejlesztésből származik, mint a kicsi, de erős egyliteres háromhengeres. Most a 107 kW/145 LE kifejtésére képes változat debütál. Dinamikusan ugrik és nagyon erős, miközben keveset fogyaszt. Nagy, 250 newtonméteres nyomatékát 1800 és 4000/perc között adja le – ami a legjobb előfeltétele a gazdaságos, mégis élvezetes autózásnak. Az 1.4 Turbo még a kétliteres benzinmotorok teljesítmény-jellemzőit is felülmúlja. Ráadásul kisebb a súlya, egyedül az alumíniumblokk tíz kilóval könnyebb a jelenlegi 1.4-es gép öntött acélblokkjánál. Mind az egyliteres, mind az új 1.4 ECOTEC Turbo Magyarországon, az Opel szentgotthárdi üzemében készül.

opel_astra_2015_autoaddikt_002

Atletikus, mégis tágas: perfekt egyensúly

Hatékonyságot sugall az új Astra formája is. E tekintetben úgyszintén a „jövő autója”, a Monza Concept volt az előképe. A szoborszerű szépséggel találkozó német precizitás továbbvitele izmos, mégis könnyed, atletikus Astrát eredményezett. A hűtőmaszk krómozott keresztlécének Opel-emblémája és az oldalak hátrafelé fellendülő sarló-motívuma jelzi, hogy az Opel-család tagjáról van szó. Az újonnan tervezett, dupla hűtő-díszléc éles rajzú mátrix-fényszórókat kapcsol össze. Feltűnő jellemvonás a C-oszlop vonalának megtörése, amely szinte lágyan lebegni mutatja a tetőt. A fény-árnyék játékot erősíti hátsó lámpák közötti precíziós élvonal a márkaembléma fölött. Ám az új generációs Astra nemcsak látszatra lett filigrán, hanem a valóságban is: 4,37 méteres hosszúsága öt centiméterrel kisebb az elődénél, magassága pedig 2,6 centivel csökkent, 1,46 méterre. Nem csoda, hogy 0,30 alatti a légellenállási alaktényező – ami csúcsérték a rövid farú autók körében.

Kívül kisebb, ám belül nagyobb: az Opel tervezőinek sikerül négyszögesíteni a kört. Az Astra tengelytávját ugyan visszavették két centivel – ám még így is a szegmens egyik legnagyobbja –, a helykínálat azonban jócskán megnőtt. Az ülések átformálásának is köszönhetően hátul 25 milliméterrel nőtt a lábtér, miközben nagyobb lett a két üléssor közötti távköz is – ami az utazási komfort és a térérzet javára válik. A vezetőhely általában, és a műszerfal különösen, az esztétikus külső designt folytatja, e téren is új nemzedéket vezetve be. Nagyon letisztult az egész, kevesebb a kapcsoló, a középkonzolt nagy, színes érintőképernyő uralja.

 

Segítség és szolgáltatás 24 órában: kapcsolódás az Opel OnStarral

Valamennyi új modell egy jelszót követ: az Opel demokratizálja a magasabb kategóriák műszaki megoldásait, és megfizethetővé teszi az élvonalbeli újításokat. A legjobb példa a hálózatba kapcsolás. Az új generációs Astra lesz a márka első modellje, amelyben a piaci bevezetés pillanatától benne van az Opel OnStar személyes online- és szolgáltatási-asszisztens, a biztonsági- és komfort lehetőségek széles skáláját kínálva az ügyfélnek (Magyarországon 2016-ban indul a szolgáltatás). Légzsákos balesetkor például az Opel OnStar azonnal kapcsolatba lép az Opel OnStar diszpécserközponttal, amelynek képzett szakembere megtudakolja, kell-e segítség, és ha igen, akkor milyen. Ha senki sem válaszol, azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket. De ez még csak egyetlen a sokféle helyzet közül, amelyben lehet számítani az év 365 napjának mind a 24 órájában elérhető rendszerre. Legyen szó defektről vagy egyéb szolgáltatásról, van valaki a vonal végén. Ezenkívül nagy teljesítményű, mobil hotspottá teszi az Opel OnStar az új Astrát. Az okostelefontól a táblagépig akár hét végkészüléket lehet a rendszerhez csatlakoztatni.

opel_astra_2015_autoaddikt_003

Az IntelliLink infotainment-rendszer következő nemzedéke is az új Astrával debütál a kompakt osztályban, gyorsabban és átfogóbban hozva be az okostelefon – Android Auto és Apple CarPlay – funkcióit az autóba. Úgy tervezték meg, hogy leképezze az okostelefon-felhasználók által leggyakrabban használt funkciókat. Az Android Auto esetében néhány példa a Google Maps, a Google Now és a lehetőség, hogy beszéljünk a Google-lal, vagy az audio- és üzenő-alkalmazások bővülő választéka. Rendelkezésre áll a WhatsApp, a Skype, a Google Play Music, a Spotify és a podcast-lejátszó. Az Apple CarPlay menet közben is problémamentes hozzáférést biztosít az iPhone funkcióihoz, és kijelzi ezeket a műszerfalon. Az autós többek között az érintőképernyőről vagy a Siri hangvezérléssel kezdeményezhet telefonhívást, küldhet és fogadhat üzeneteket, hallgathat meg zeneszámokat. Az Apple CarPlay által támogatott appok között van a telefon, a hírek, a térképszolgálat, a zene és sok egyéb.

Prémiumtechnika a kompakt osztályban: IntelliLux LED® mátrixvilágítás és a többi

Abszolút nóvum és biztonsági csúcspont az új Astra intelligens IntelliLux LED világítása. Az Opel által szabadalmaztatott iránymutató, teljesen fénydiódás rendszer vakításmentes távfényt ad, és az új Astra révén vonul be a kompakt kategóriába.

A 16 elemből – oldalanként nyolc – álló, és az Opel frontkamerával együttműködő rendszer automatikusan és folyamatosan illeszti a fénykéve hosszát és elosztását a közlekedési helyzethez. A lakott terület elhagyásakor azonnal és állandó jelleggel átvált távfényre, úgyhogy 80 km/órás sebességnél 30-40 méterrel előbb veheti észre a vezető az út menti objektumokat, mint a hagyományos halogén- vagy xenon tompítottal. Ezáltal jó másfél másodperccel több ideje marad reagálni. Más közlekedők elvakítása kizárt, mert ha szembe jövő, vagy előttünk haladó járművet érzékel a rendszer, egyes LED-eket lekapcsolva „körülvilágítja” azt. Az út többi része és a széle fényesen kivilágítva marad. A LED-es mátrixvilágítás pontossága és alkalmazkodóképessége új szintre emeli a világítástechnikát.

opel_astra_2015_autoaddikt_006

További pozitívum, hogy a LED-mátrix lámpa élettartama sokkal hosszabb a halogén- vagy xenonfészóróénál. Nincsenek mozgó alkatrészei, csak az egyes fénydiódák gyulladnak ki, vagy alszanak el, ami növeli a tartósságot.

Sok olyan további biztonsági- asszisztencia- és komfort-rendszert is beépítettek, amelyekről ebben a kategóriában idáig csak álmodozni lehetett. Ilyen a jelzőtábla-felismerő, a kormányzást korrigáló sávtartó-asszisztens, a követési távolság jelző, a figyelmeztetés a frontális ütközés veszélyére, 60 km/óráig működő vészfék-funkcióval, a sebességszabályozó és a sebességhatároló. Gombnyomásra magától, elengedett kormánykerékkel áll be az autó a parkolóhelyre, hátramenetben megjelenik a tolatókamera képe a monitoron. A láthatatlan akadályokat a holttér-figyelő veszi észre.

Csúcskategória az AGR bizonyítványával ellátott (Aktion Gesunder Rücken e.V.) ergonomikus ülés is, amely újabb funkciókkal egészíti ki a korábbiakat: a vezetőülés 18-féle beállítást kínál, van masszázsfunkciója és szellőzése, valamint elektro-pneumatikus ülésszegély-állítása. A hátul ülők is nagyobb komfortnak örvendhetnek az eddiginél, ugyanis extraként fűthető a két szélső ülés.

opel_astra_2015_autoaddikt_004

A teljesen újonnan konstruált Opel Astra tehát komfortosabb, biztonságosabb, attraktívabb és modernebb, mint bármikor, de egyben könnyebb, agilisebb, áramvonalasabb és minden tekintetben hatékonyabb is lett

BMW Group: ismét átadják az Interkultúrális Innováció Díját

A beérkező pályázatok szigorú elbírálási folyamatát követően összesen tíz szervezet részesül majd a BMW Group és az ENSZ Civilizációk Szövetsége (UNAOC – United Nations Alliance of Civilizations) által közösen létrehozott Interkulturális Innováció Díjából.
bmw_ensz_interkulturalis_innovacio_dija_2015_autoaddikt
A díjazottak jelentős pénzügyi támogatásra tesznek szert, hogy ezáltal tovább gyarapítsák újító projektjüket. Az első helyezettnek járó fődíj 40 000 dollár (USD). A kiválasztott szervezetek ezen felül egy teljes éven át tartó támogatási programban is részt vesznek, amely során kiemelt szakmai képzésekkel, erőforrás-bővítési útmutatásokkal, illetve könnyebb kapcsolatfelvételi- és tartási ismeretekkel gazdagodnak majd, sőt, számukra a társadalmi elfogadáson és a globális konfliktus-enyhítésen alapuló változások mozgatórugóinak nemzetközi hálózata is karnyújtásnyi közelségbe kerül.

„A szövetség tevékenységének középpontjában azon alulról szerveződő kezdeményezések megtalálása és támogatása áll, amelyek a különféle közösségek és társadalmi rétegek közötti kapcsolatok javításának intenzív elkötelezettjei. Az ENSZ Civilizációk Szövetsége és a BMW Group közötti rendhagyó együttműködés újító világszemléletünk újabb ékes bizonyítéka” – nyilatkozta Nassir Abdulaziz Al-Nasser, az ENSZ Civilizációk Szövetsége főképviselője. „Kötelezettségvállalásunk messze túlmutat a díjazottak pénzügyi támogatásán. A kiválasztott szervezetek növekedését minden releváns erőforrásunkkal pártfogoljuk. Ez az az alapvető különbség, amelynek köszönhetően az olyan újító ötletek, amelyek jobbá teszik az emberek életét, valósággá válnak” – tette hozzá Bill McAndrews, a BMW Group vállalati- és piaci kommunikációs stratégiákért felelős részlegének alelnöke.

Az Interkulturális Innováció Díja az ENSZ Civilizációk Szövetsége és a BMW Group úttörő, egyedülálló partnerségének eredményeként indult el 2011-ben. A köz- és magánszféra újfajta együttműködése átütő lehetőségeket rejt, hiszen mindkét partner a megfelelő szakértelemmel biztosítja a díjazott és felkarolt kezdeményezések fenntartható növekedését. Az Interkulturális Innováció Díja egy globális vállalkozás, amely pénzügyi és természetbeni támogatásban részesíti azokat az alulról szerveződő kezdeményezéseket, amelyek újító módszerekkel, elkötelezetten dolgoznak a különböző kultúrák és vallások közötti kölcsönös elfogadáson, valamint az ellentétekből fakadó feszültségek és konfliktusok enyhítésén a világ minden pontján. A díjat a két partner közösen kezeli és gondozza, forrásaikat és kapcsolataikat is hasznosítva a díjazottak támogatásában. A díj 2011-es megalapítása óta már mintegy 600 000 ember részesült a támogatásból világszerte.

Az Interkulturális Innováció Díjára legutóbb több mint 600 pályázat érkezett, több mint 100 különböző országból.

Gyors és hathatós a Goodyear 24 órás segélyszolgálata

A legfrissebb adatok szerint a Goodyear az állásidő minimalizálása révén lehetővé teszi a flottaügyfelek költségeinek csökkentését. 2014-ben átlagosan csak 140 percet vett igénybe egy-egy országúti meghibásodás teljes helyreállítása a Goodyear európai TruckForce hálózata számára.

goodyear_24_oras_segelyszolgalat_autoaddikt

Az országúti meghibásodásokra adott gyors reakció nagyobb termelékenységet, a szállítási határidők pontosabb betartását és elégedett ügyfeleket, egyszóval jövedelmező üzletet jelent. Pontosan ezt nyújtja a Goodyear a 24 órás ServiceLine országúti segélyszolgálatnak és az Európa-szerte jelenlévő TruckForce szervizhálózatnak köszönhetően.

A 2014-ben elért 140 perces átlag egész Európára vonatkozik, ahol a Goodyear immár 28 országban több mint 2000 TruckForce szervizszolgáltatón keresztül van jelen. Ezt az időt a 24 órás ServiceLine országúti segélyszolgálat központjába beérkező hívás időpontjától addig az időpontig számolják, amikor a munka befejeztével a jármű el tudja hagyni a helyszínt. A tehergépkocsik esetében a menetkész állapotba hozáshoz szükséges rövid átlagidő azért is figyelemre méltó, mert a szolgáltatás olyan távoli, lakatlan területeket is lefed, ahol elérhető közelségben nincs segélyszolgálat. 2014-ben összesen több mint 10 200 meghibásodást állított helyre a TruckForce hálózat.

A Goodyear országúti segélyszolgálatának gyors válaszideje nagyban köszönhető a 24 órás ServiceLine speciálisan mobiltelefonra optimalizált weboldalának (https://serviceline.24assist.eu/mobile). Ez nem csak a probléma gyors bejelentését teszi lehetővé a járművezető számára, hanem – a GPS használatával – azt is, hogy az irányító központ hajszálpontosan meghatározhassa a jármű helyzetét akkor is, ha a járművezető nem tudja megadni a pontos helyszínt.

A 2000 európai TruckForce szervizszolgáltató mindegyike képzett személyzettel és az abroncsokkal kapcsolatos bármilyen probléma megoldásához szükséges felszereléssel büszkélkedhet. A Goodyear 24 órás ServiceLine országúti segélyszolgálata az év minden napján, a nap mind a 24 órájában elérhető. Meghibásodás esetén a többnyelvű irányító központtal való kapcsolatfelvétel után rövid időn belül elindul a legközelebbi TruckForce szervizjármű a probléma elhárítása érdekében.

A TruckForce és a 24 órás ServiceLine országúti segélyszolgálat is a Goodyear Fleet First abroncs-menedzsment programjának részét képezik, amelynek keretében új és újrafutózott tehergépkocsi-abroncsokat, célorientált szolgáltatásokat és innovatív megoldásokat kínál, köztük a FleetOnlineSolutions-t, a Goodyear internetes abroncs-menedzsment rendszerét.

[TESZT] Ford Focus 1.5 EcoBoost Titanium X – facelift, downsizing, 182 lóerő

Számtalan Ford Focus modellt bemutattunk már olvasóinknak fennállásunk során, korábban a Napimagazin.hu hasábjain, majd később itt, az Autóaddikt.hu-n is. Az 1998 óta piacon lévő kompakt 5, kombi, illetve 4 ajtós kivitelekben kapható modell töretlen népszerűségnek örvend a kezdetektől fogva, s kevés olyan modellt találhatunk jelenleg a szegmensben, mely ilyen sűrűn esett volna át kisebb-nagyobb átalakításokon.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_001

Nos, a 2015-ös Ford Focus tökéletes mintapéldája a kék ovál térnyerésének is kreativitásának: a harmadik generáció ráncfelvarrott változata megkapta a jelenlegi Ford-imázsra jellemző arculatot, valamint új motorpaletta is érkezett társítva. 182 lóerős benzinmotorral szerelt, Titanium X csomagos csúcsverziót teszteltünk.

Régi-új, de a tálalása azért változott. Előnyére

Fontos egy márkánál az egységes arculat. A Ford kreatívjai tudják is ezt jól, ennek megfelelően alakítják a 2015-ös modellpalettát is egészen a Transit-októl a Mustang-ig; félreismerhetetlenül egyedi elemekkel érkeznek az új modellek.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_004

Így van ez a 2015-ös modellévű Ford Focus-nál is: a leginkább szembetűnő ismérv természetesen a méretes hűtőmaszk, angol prémiummárkát idéző stílusjegyekkel, némi prémiumos hatást csempészve az összképbe (krómberakások a beömlő köré kanyarítva). A lámpatestek is jelentős átrajzoláson estek át, vékonyabbra húzott sziluettet kaptak, remek egységet kreálva ezáltal a formavilággal. Jól kiegészíti az összhangot az alsó két szélre pozícionált ködlámpa-páros, hasonló méhsejt-rácsozatú mintával, mint maga a főmotívumként is értelmezhető hűtőmaszk. A lökhárítóelem alsó tagja most is a légáramoltatást elősegítő második beömlőként értelmezhető.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_009

4360 milliméteres hosszához jól passzolnak a 17 colos kerekek az új Ford Focus esetében, a 2648 milliméteres tengelytáv további átlagos paraméterekkel ruházza fel a kompaktot. Mivel a teszten nálunk járt modell a Ttianium X felszereltséget és több sportos kiegészítőt tartalmazó csomagot kapott, ezért nem meglepő a küszöbvonal kiszélesítése, már-már szoknya szerűen, a hátsó sötétített ablaküveg, valamint szolidan megbúvó hátsó, ötödik ajtó tetővonallal záró légterelője is.

Hasonlóan a ráncfelvarrás előttihez, az új, 2015-ös Ford Focus övvonala enyhén felfelé ível a C oszlopig határolva, kecsességet adva a kocsiszekrény rajzolatának, valamint megerősítve a szegmens tényleges ferdehátú kompakt definícióját.

Nem csak az orr határozza meg az új Ford Focus arculatát

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_002Szembetűnő változtatást nem hordoz az új Ford Focus fara, a kialakítás és sziluettvilág kettő, alapvetően a C oszlopra, konkrétan a sarkokra kiszélesített helyzetjelzők lámpatestjeit hangsúlyozza, hegyes, a menetirány szerinti egyenesbe mutató csúcsos kiszögellésekkel. Mindezeken felül a hátsó, ötödik ajtó üvegezése nagyjából 50 százalékot tesz ki a felületből, a fentebb említett légterelő szárny sportos mivolta hátulnézetből jön ki leginkább. Haloványan diffúzorra emlékeztető aljban végződik a Ford Focus, szimpla, krómozott kipufogócsonkkal.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_003Az enteriőrbe pillantva a leginkább jelentős átdolgozásokat a kormánykerék kapta, valamint a középkonzol, beleértve a kardánalagút burkolatát is. A kormány háromküllős kialakítása lehetővé teszi, hogy jó néhány gomb, illetve kapcsoló a kezelőegységek felhozatalából itt kaphasson helyet, elsősorban a két szemközti keresztküllőn (audiórendszer, telefon kihangosítása, tempomat, egyebek). A kormánykerék fogásra kellemes, nem túl vastag, de jó ergonómiájú, autóvezetés közben optimális használatot kapunk.

Szükséges plusz, ami kellett

Központi műszeregység tekintetében déja vu érkezhet, nem véletlenül, ugyanis a konzol összességében ugyanaz, mint a korábbi esetekben, viszont a központi infotainment monokróm kijelzőpanele színes LCD változatot kapott, ráadásként a képátló is növekedett.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_010

A cockpit-be süllyesztés megmaradt, a dőlésszög talán kicsit változott, így sokkal inkább praktikus lett a kialakítás. Megfelelő információval sikerül ellátni a járművezetőt és az utasokat, a tájékoztatás szinte teljes körű; figyelemmel követhetjük többek közt az autó működésével kapcsolatos fontos adatokat, valamint állthatjuk a hifi hangzását, az órát, de a bluetooth kapcsolat létesítése is innen vezényelhető le értelemszerűen.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_011A hatsebességes manuális váltókar melletti kávára helyeztek további funkciógombokat a tervezőmérnökök, így ide került például a parkolóasszisztens, a tolatóradar, valamint a start-stop automatika, illetve a kormányfűtés kapcsolója is. Mint ahogyan minden, ez a gombsor is teljesen kézre esik, a használat nem igényel különösebb megszokást.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_012Sportosra hangolt ülések fogadják a vezetőt és az utasokat: ez gyakorlatban annyit jelent, hogy inkább keményebbre hangolt ülő- és hátfelületekkel találkozunk, mintsem lágy, komfortot túlgondoló megoldásokkal. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen hosszabb utazások esetén áldásos lehet, ha nem fárad el idő előtt a hátunk, derekunk – s ugyebár a túlzásba vitt lágyítások eredménye sok esetben ez szokott lenni.

Kompakt méreteivel hozza az elvártat

Fej és lábtér tekintetében átlagos a helyzet. Azért átlagos, mert az 1430 milliméteres szélesség, valamint a 920 milliméteres belmagasság minden tekintetben azt az értéket hozza, amit a szegmensben megszokhattunk, se többet, se kevesebbet (hátsó traktusra értendő értékek). Így hát a fejtérrel csínján kell bánnunk, sőt, az sem hátrány, ha 180 centiméternél nem magasabbak a hátul helyet foglalók, 2 fővel érdemes számolni a korrektül levezényelhető utazás végett.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_014A lábtér végtére is elegendő, a 2648 milliméteres tengelytávolság miatt elfogadható a rendelkezésre álló hely. Az új, frissített Ford Focus csomagtere alaphangon 363 liter kapacitású, ám a 60:40 arányban dönthető hátlapok végett bőven 1 köbméter fölé varázsolható a hasznos rakodófelület.

12 híján 200 lóerő. Papíron tűnik csak soknak

Most pedig jöjjön a lényeg a megfrissült forma mellett: igen, ez egyértelműen az 1.5 literes, négyhengeres turbótöltött benzinmotor, melynek maximális teljesítménye 182 lóerő, 6000-es percenkénti fordulatszám mellett, míg a 240 Newtonméteres nyomatékcsúcs 1600 egészen 5000-ig áll rendelkezésre, bő tartományban.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_013

Érdekes egyébként, hogy a korábban már több ízben tesztelt Ford Fiesta ST is hasonló teljesítménnyel rendelkezett, ám jelen esetben mégsem érződött az a kitörően erőteljes sportos habitus. Nyilvánvalóan a cikkünkben szereplő autó esetében teljesen más megközelítésű a hajtáslánc hangolása, a váltó áttételezése is különbözik, de mégis néminemű hiányérzettel szálltunk ki az autóból a teszthét végén. Át kell értelmezni a trendeket jelen helyzetben a Ford Focus 182 lovas erőforrása kapcsán, és el kell fogadni, hogy itt bizony inkább a dinamizmus, lendület van jelen, amolyan városi, országúti, s persze autópályás formába öntve.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_007

Direkt gázreakciók, elhanyagolható turbólyuk jelenlét jellemzi a motort, fulladásra való hajlam van azért, alapvetően a néha bizonytalanul reagáló start-stop automatika miatt. 1500 fölé érve megszűnik a visszafogott gondolkodás, erőre kap a hajtás, és szépen, fokozatosan épül fel a nyomatékgörbe, közepesen tág sebességfokozat-tartományokkal tarkítva.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_006Vegyes használattal (autóút, országút, városi dugók, elővárosi közlekedés, utóbbi 70 kilométer/óra maximumig) 7.8 literes átlagfogyasztást sikerült mérnünk tankolásnál, mely érték meghaladja a gyárilag előirányzott 5.5 litert 100 kilométerre átlagolva. Mindezt úgy, hogy a lehető legjobban próbáltuk hozni azt a normát, miszerint alacsonyan tartott, környezet- és pénztárcabarát módon haladjunk a lehetőségek szerint, korai felváltásokkal, ám nem erőlködő, eggyel lejjebbi fokozatért kiáltó, kínlódó motorral. Nem sikerült, sajnos, talán majd egy másik alkalommal, hasonló hajtáslánccal, egy másik modellben. Vagy épp Ford Focus-ban, más kocsiszekrény kialakítással.

Árazás az új Ford Focus esetében

Ford Focus tesztautónk jelen konfigurációjával, a paletta legerősebb benzinesével, Titanium X felszereltséggel 7 080 000 forintos listaáron vásárolható meg, a kombi változat 7 230 000 forintba kerül. A belépő szintet a Trend csomagos, 1.6 literes, 125 lovas benzinmotorral szerelt variáció jelenti, 5 100 000 forintos induló árral 4 ajtós kivitelben, az 5 ajtósnál a felár mindössze 100 000 forint (5 200 000 forint). A legvaskosabb árcédulát a Titanium X felszereltségű Ford Focus kombi birtokolja jelenleg, 8 240 000 forint induló árral, 2 literes, 150 lóerős dízellel, 6 sebességes Powershift automataváltóval.

ford_focus_1_5_ecoboost_teszt_autoaddikt_005

2015 Ford Focus 1.5 EcoBoost specifikációk

Motor

Motortípus:négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1499 cm³

Maximális teljesítmény: 182 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 240 Nm @ 1600-5000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4360 mm

Szélesség: 1823 mm

Magasság: 1469 mm

Tengelytáv: 2648 mm

Első gumik mérete: 215/50 ZR17

Hátsó gumik mérete: 215/50 ZR17

Tömeg, üresen: 1325 kg

Megengedett össztömeg: 1900 kg

Csomagtartó mérete: 363 liter, 1148 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 55 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 224 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.6 s (gyári), 8.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.2 l/100 km

Országúti: 5.4 l/100 km

Vegyes: 7.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: n/a l/100km

Országúti: n/a l/100km

Vegyes: 5.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 125 g/km

Bővebb információ a Ford hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Idén is World Series by Renault a Hungaroringen

Mondhatni, hagyományszerűen kerül megrendezésre idén is, 2015-ben a World Series by Renault (WSR) veresenyhétvége a Hungaroring aszfaltján.

wsr_world_series_by_renault_autoaddikt

Hihetetlen, de már kilencedszerre dübörögnek fel a sok száz lóerős motorok a kultikus helyszínen, s nagy valószínűséggel több ezres tömegek indulnak ismételten útnak június 13-án és 14-én. Az esemény minden kétséget kizáróan közönségkedvenccé lett az elmúlt közel egy évtized folyamán.

Legendás rendezvény ez, minden kétséget kizáróan. Lesznek F1-es bemutatók, adrenalinlöketet garantáló autóversenyek, valamint számos Renault újdonsággal (lásd lejjebb), illetve izgalmas prorgamokkal készül a Renault az egész család számára.

Minden bizonnyal a pályán zajló futamok lesznek majd fókuszban, mivel a találkozhat majd a látogatóközönség a Formula Renault 3.5-os szériájával (csúcskategória), továbbá a Formula Renault 2.0 Európa-Kupa révén felfedhetik magukat a fiatal tehetségek is.

Igazi csemege lesz, amikor is az Infiniti Red Bull F1 Team tartja majd bemutatóját. Aki pedig a legapróbb részletekre is kíváncsi lesz a témában, azt nyitott paddockkal várják majd a szervezők.

Ahogyan említettük feljebb, speciális bemutatók is lesznek a 2015-ös Word Series by Renault (WSR) kettő napos rendezvényén a Hungaroringen. Magyarországon először mutatkozik be az érdeklődőknek a Renault új túraautója, az RS-01, továbbá a márka vonzó tulajdonságokkal felvértezett városi terepjárója, a Reanult Kadjar is felfedi bájait nyilvánosan.

Ne feledjük tehát: ha kiváló, tartalmas, két napos családi program szervezésében gondolkodunk június 13-a és 14-e kapcsán, nem kérdés, hogy a World Series by Renault történéseit válasszuk, ahová mindkét napon ingyenes buszjárat is indul az Árpád híd buszvégállomástól – ha épp nem autóval érkeznénk. A WSR programja ingyenes.

Bővebb információ a Renault hazai képviseletének honlapján: http://www.renault.hu/wsr/

Kiemelt érdekődés az új Ford Mustang után

Több mint fél évszázados története során a Ford Mustang most először kapható az európai piacokon, élénk érdeklődést keltve a vásárlók körében, akik valósággal megrohanták a márkakereskedéseket.

ford_mustang_5_0_v8_autoaddikt_1

Klasszikus dizájn-elemek, élvonalbeli teljesítmény, hi-tech felszereltség, Fastback és Convertible karosszériaváltozatok, erős és takarékos motorok. Az autóipar legendás modellje több mint 9.000 dalban, TV-műsorban, számítógépes játékban és mozifilmben szerepelt, és immár két alkalommal is felkerült a New York-i Empire State Building tetejére.

A Fastback és Convertible karosszériaváltozatokban gyártott Mustangra eddig már több mint 2600 megrendelés érkezett. A típus mindig is híres volt teljesítményétől, s a vadonatúj Ford Mustang sem okoz csalódást, hiszen az 5,0 literes V8-as motorral hajtott modell öt másodpercnél rövidebb idő alatt gyorsít 0-100 km/órás sebességre, s ugyanez a sprint a takarékosabb 2,3 literes EcoBoost motorral sem tart hat másodpercig.

A világ legtöbb (több mint nyolcmillió) Facebook-lájkját begyűjtő Ford Mustang mintegy 9.000 dalban, TV-műsorban és számítógépes játékban szerepelt, s a mozivásznon olyan hollywoodi sztárokkal együtt jelent meg, mint Will Smith, Nicholas Cage, Jason Statham és Tom Cruise; egyik legemlékezetesebb alakítása pedig Steve McQueen nevéhez fűződik az 1960-ban forgatott Bullitt című legendás filmben.

“Az új Mustang minden idők egyik legnagyobb várakozással övezett autója, ezért számunkra is felemelő érzés, hogy végre az európai vásárlók is megismerhetik a hamisítatlan Mustang-élményt” – fogalmaz Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

A tízféle látványos fényezéssel, köztük az exkluzív Competition Orange és Triple Yellow árnyalatokban is megrendelhető Ford Mustang letisztult vonalvezetése hűen tükrözi az autó lényegét, megőrizve a legfontosabb formai elemeket, amelyekről az európai rajongók ma is tévedhetetlenül felismerik a klasszikus Mustangot: a nyújtott, látványosan formázott motorházat és a rövid hátsó részt. A Convertible változat többrétegű szigeteléssel kialakított vászonteteje nemcsak elegáns megjelenést biztosít, hanem a kellemetlen zajokat is kiszűri az utastérből. Hátrahajtott tetővel a kabrió előkelően karcsúnak tűnik.

A vadonatúj Ford Mustang legfontosabb formai elemei:

  • Alacsony tetővonal és széles kiállás
  • Karcsú profil, erősen döntött szélvédővel és hátsó ablakkal
  • Háromdimenziós hatású, hármas oszlopot formázó hátsó lámpatest
  • A legendás modell jellegzetes, cápaharapást idéző orrkiképzése – új értelmezésben

A Választható Üzemmódok segítségével a Ford Mustang vezetője mindig pillanatnyi hangulatához és az adott útviszonyokhoz igazíthatja autója teljesítményét. Kanyargós szerpentin, vagy versenypálya? Elég egyetlen mozdulat, és a Normal, Sport+, Track (versenypálya) és Snow/Wet (havas/vizes) beállítások máris áthangolják az elektronikus menetstabilizáló vezérlését, a gázreakciókat és a kormánymű áttételezését.

Minden idők legfejlettebb technológiájú Mustangja új, független első-hátsó felfüggesztést kapott, s az autó lenyűgöző vezetési élményt kínál. A vadonatúj Ford Mustang modern technológiáinak sorában a fejlett SYNC 2 fedélzeti csatlakozási rendszer is szerepel, aminek segítségével az autós hangvezérléssel kezelheti az audio, a navigáció, a klímaberendezés és a csatlakoztatott mobiltelefonok funkcióit.

A Ford Mustang-tulajdonosok hosszú listáján olyan ismert emberek tűnnek fel, mint Bill Clinton, Jim Morrison, Jay Leno és Kelly Clarkson, s a Mustang név mára az amerikai kultúra szerves részévé vált. A legelső modellváltozat 1964-es bemutatása óta már több mint 9 millió Ford Mustang talált gazdára világszerte.

A több mint fél évszázaddal ezelőtti bemutatóhoz kapcsolódik az az esemény is, hogy a Ford a világ akkori legmagasabb épülete, az Empire State Building tetőteraszán állított ki egy Mustangot, amit darabokra szedve, liftekkel szállítottak fel a tetőre, hogy ott újra összerakják az autót. A Ford az új Mustanggal is megismételte ezt a trükköt, méghozzá ezúttal is a világ jelenleg legmagasabb épülete, a dubaji Burj Khalifa tetején állítva fel az új modellt.

BMW Art Cars kollekció: világszerte találkozhatunk a ritkaságokkal

A gépkocsi feltalálása óta a különféle művészeti ágazatok képviselői időről időre ihletet merítenek a sebesség élményéből, a mobilitás négykerekű szimbólumából és a modernkori innovációkat felvonultató versenyautókból.
bmw_art_cars_kollekcio_2015
1975 óta a BMW Art Cars modelljei is eme történet releváns, tekintélyes szereplői. Az első BMW Art Car ötlete a művészetek iránt rajongó francia autóversenyző, Hervé Poulain fejéből pattant ki, aki negyven évvel ezelőtt felkérte művész barátját, Alexander Caldert, hogy formálja saját ízlésére versenyautóját. Jochen Neerpasch-csal, a BMW Motorsport akkori igazgatójával együttműködve született meg az első BMW Art Car, amely egy csapásra a közönség kedvencévé vált a versenypályán. Az 1975 óta eltelt negyven évben, rendszertelen időközönként ugyan, de sorra születtek meg a BMW Art Cars kollekció újabb és újabb egyedülálló műalkotásai, olyan művészektől, mint Andy Warhol, Roy Lichtenstein, David Hockney és Jeff Koons.

„A BMW Art Cars kollekció modelljei az autóipar, a technológia, a dizájn, a művészet és a versenysport páratlanul egyedülálló keresztmetszetének végtelenül izgalmas fejleményei” – mondta Maximilian Schöberl, a BMW Group vállalati és kormányzati ügyekért felelős részlegének igazgatója. „Guruló műalkotásaink negyven évre visszanyúló története olyannyira egyedülálló, mint maguk a művészek, akik írták. A BMW Art Cars kollekció alkotásai vállalatcsoportunk globális méretű kulturális elkötelezettségének lényeges és felettébb központi elemei” – tette hozzá.

A BMW Art Cars kollekció negyvenedik évfordulóját a bajor gyártó idén világszerte elsőrangú kiállításokkal ünnepli Hongkongban, a párizsi Pompidou kulturális központban, a BMW Múzeumban, valamint az olaszországi Comói-tó partján megrendezett Concorso d’Eleganza Villa d’Este Klasszikusok Hétvégéjén, ahol a Jeff Koons alkotta legújabb BMW Art Car, a 2010-es BMW E92 M3 GT2 mellett a legendás sorozat első négy tagja is kigurult a nagyközönség elé május 22-24. között. A kiállításokat még az idén New York-ban, Miamiban és Sanghajban is egy-egy újabb felvonás követi.

Azon tizenhét, nemzetközi szinten is elismert művész, akik 1975 óta eleddig közreműködtek a BMW Art Cars kollekció színesítésében, világszerte ismertté és az érdeklődés tárgyává tették a guruló műalkotásokat. Az egyedülálló széria legtöbb modellje javarészt Münchenben, a BMW Art Cars kollekció otthonának számító BMW Múzeumban található, az állandó járműkiállítás részeként. Amelyik modell nem a múzeumban pózol, az épp a világot járja – Los Angeles-i, londoni és hongkongi vásárokon tűnik fel, vagy a Louvre, a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum és a Sanghaji Kortárs Művészetek Múzeuma időszakos tárlatát színesíti.

A BMW Art Cars kollekció nagy része azonban nem csupán a múzeumokban, de – korábbi életükben – a versenypályákon is lenyűgözte már a rajongókat:

  • Alexander Calder: 1975, BMW 3.0 CSL
  • Frank Stella: 1976, BMW 3.0 CSL
  • Roy Lichtenstein: 1977, BMW E21 320
  • Andy Warhol: 1979, BMW M1
  • Ernst Fuchs: 1982, BMW 635 CSi
  • Robert Rauschenberg: 1986, BMW 635 CSi
  • Michael Jagamara Nelson: 1989, BMW E30 M3
  • Ken Done: 1989, BMW E30 M3
  • Matazo Kayama: 1990, BMW 535i
  • César Manrique: 1990, BMW 730i
  • R. Penck: 1991, BMW Z1
  • Esther Mahlangu: 1991, BMW 525i
  • Sandro Chia: 1992, BMW E36 M3 GTR
  • David Hockney: 1995, BMW 850 CSi
  • Jenny Holzer: 1999, BMW V12 LMR
  • Ólafur Elíasson: 2007, BMW H2R projekt
  • Jeff Koons: 2010, BMW E92 M3 GT2

A BMW Group a BMW Art Cars kollekció negyvenedik évfordulóját a közösségi médiára is kiterjesztette: a #BMWArtCar hashtag követésével mindenki részese lehet a tizenhét különleges jármű érdekes születési körülményének, miközben a BMW arról is megkérdezi a követőket, hogy mi mindent jelent számukra az „autó művészete”.

2014-ben Hatje Cantz megjelentette a BMW Art Cars kollekciót részletesen bemutató első átfogó kiadványt. A kétszáz oldalas könyv gazdagon illusztrálva tekinti át a rendkívüli széria történetét, egészen az 1975-ös kezdetektől, mi több, portrék és interjúk segítségével hozza még közelebb az olvasóhoz az egyes művészek megközelítését.

A BMW Art Cars kollekciót bemutató kiadványról további információkat talál a http://www.hatjecantz.de/bmw-art-cars-5319-1.html weboldalon.

A BMW Art Cars kollekció modelljeiről teljes körű képanyagot, illetve videofelvételeket talál és tölthet le a BMW PressClub weboldalán.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK