Főoldal Blog Oldal: 527

Volkswagen-csoport: október végéig 8.24 millió darab

A Volkswagen-csoport 2014 januárja és októbere között 8.24 millió gépkocsit szállított ki vásárlóinak.

volkswagen_csoport

Ez 5 százalékos növekedést jelent a 2013-as esztendő január-októberi időszakában kiszállított 7.85  millió gépkocsival összehasonlítva. Ezzel új rekordot állítottak fel, mert  a   kiszállítások a tízhónapos időszakban most első alkalommal haladták meg a nyolcmillió darabot. A Csoport márkáinak kiszállításai  ugyancsak növekedést mutattak október  hónap folyamán,  ügyfeleiknek ekkor 842.700 gépkocsit adtak át, ez a mennyiség 2.9 százalékos (*) növekedést jelent a 2013. októberi 818.900 darabhoz képest.

„Ebben az esztendőben a Volkswagen-csoport  gyorsabb növekedést ért el, mint a piac általában. Ez nagyon örömteli fejlemény a világ néhány régiójában a piacokon időnként még mindig érezhető kihívások fényében. Márkáink további növekedést mutattak Nyugat-Európában és különösen az ázsiai-csendes óceáni térségben.” – mondta pénteken Wolfsburgban a Volkswagen-csoportigazgató tanácsának  értékesítésért felelős tagja, Christian Klinger.

A Volkswagen-csoport márkái januártól októberig összességében 3.24 millió gépkocsit szállítottak ki ügyfeleiknek az európai piacokon, 6.2 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában: ez a szám akkor 3.05 millió darab volt. Ebből a  Németország nélkül értelmezett  Nyugat-Európában a kiszállított gépjárművek száma 1.68 millió volt,   8 %-kal több mint a 2013-as  1.56 millió darab volt. A hazai piacon, Németországban 1.02 millió vásárló, azaz a tavalyi 0.96 millióhoz képest 5.8 százalékkal több ügyfél vehette át új gépkocsiját. A legnagyobb európai gépkocsigyártó 535.200 darab gépkocsit szállított le Közép- és Kelet-Európában, ez 1.7 százalékos növekedést jelent a 2013-as 526.100 darabos mennyiséghez képest. Az oroszországi vevőknek ugyanezen időszakban 217.600 gépkocsit adtak át, ez 13.2 %-kal kevesebb, mint a tavalyi 250.700 darabos mennyiség volt.

A Volkswagen-csoport az októberig tartó időszakban 728.700 darab gépkocsit szállított ki vásárlóinak az észak-amerikai térségben,  0.7 %-kal kevesebbet, mint 2013-ban: tavaly ez az adat 734.200 darab volt. Ebből  a  mennyiségből 489.100 darabot adtak át a vevőknek az Egyesült Államok piacán, és ez a szám 3.8 %-kal maradt el a tavalyi adattól, az 508.300  darabtól.

A dél-amerikai térségben ugyanezen időszakban a Volkswagen-csoport 604.100 darab gépkocsit szállított ki, ami 20.3 százalékkal volt kisebb, mint a tavalyi  757.700 darab.  E mennyiségből a brazil vevőknek idén 470.700  gépkocsi jutott, 16.2 százalékkal kevesebb, mint a  megelőző évben, amikor Brazíliában 561.900 darabot értékesítettek.

A Volkswagen-csoport továbbra is bátorító számokat rögzíthetett  az ázsiai-csendes óceáni térségben,  ahol az októberig  terjedő időszakban   az értékesítetett gépkocsik száma elérte a 3.33 millió darabot, ami 12.8  %-kal több Volkswagen kiszállítását jelenti, mint a 2013-as 2.95 milliós mennyiség. Ebből a Volkswagen-csoport 3.03 millió  darabot szállított le a továbbra is legnagyobb piacának számító Kínában (beleértve Hong Kongot is):  a kínai vevők  idén 14.1 százalékkal több gépkocsit vehettek át, mint az 2.65 millió darabos  tavalyi mennyiség volt.

A Volkswagen-csoport egyes márkáinak fejlődési jellemzői

A Volkswagen Személygépkocsik márka idén január és október között világméretekben 5.08 millió gépjárművet szállított ki,  ez 4.95 %-kal nagyobb mennyiség, mint a 4.95 milliós tavalyi adat.  Különösen látványos fejlődést mutatott a márka az ázsiai-csendes óceáni régióban, ahol 2.47 millió gépkocsit adtak át a vásárlóknak, ez az adat 12.4  %-kal magasabb, mint a 2013-as év száma, a 2.20 millió darab volt. A Volkswagen Személygépkocsik márka az európai piacokon összességében 1.40 millió gépkocsit szállított ki, ez 2.7 százalékos növekedés  a tavalyi 1.37 millió  darabos mennyiséghez képest.   A márka 5.5 %-os növekedést produkált a Németország nélkül értelmezett nyugat-európai piacon, ahol a tavalyi 682.200 egységről 719.500 darabra növelte az értékesített gépkocsik számát.

Az Audi  idén októberig  világméretekben 1.44  millió gépjárművet szállított le vásárlóinak, ez a mennyiség 10.1%-kal nagyobb, mint a 1.31 milliós tavalyi adat.  Az ingostadti  prémium-márka szép  növekedést mutatott az ázsiai-csendes óceáni térségben is, ahol az ügyfeleknek idén 547.300 darab gépkocsit adtak át, 16.3 százalékkal többet, mint amennyi a 470.700  darabos tavalyi mennyiség volt. Az Audi ebben az időszakban 177.000 gépkocsit szállított vevőinek az észak-amerikai régióban, és ez a tavalyi 154.200-as számhoz képest 14.8 százalékos növekedést jelent.

A sportautókat gyártó Porsche a 2014-es esztendő  tízhónapos időszakában összességében 151.500  darab gépkocsit adott át ügyfeleinek. Ez a mennyiség  13.8 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi azonos időszak 133.100 darabos adata volt. Különösen nagy volt a kereslet a stuttgarti központú gépkocsigyártó modelljei iránt az ázsiai-csendes óceáni térségben,  ahol 48.200 egységet szállítottak le a  vásárlóknak, és ez  a  tavalyi év adatához,  a  40.300 egységhez képest  19.7 %-os növekedést jelentett.  Ugyancsak magas kereslet mutatkozott a gépkocsik iránt a Németország nélkül értelmezett Nyugat-Európában, ahol az ügyfeleknek idén eddig 20.900  darab gépkocsit adtak át, 22.7 százalékkal növelve a kiszállításokat a 18.600  darabos tavalyi mennyiséghez képest.

A Skoda az év januárjától októberig összességében 865.100 gépkocsit szállított ki vevőinek világméretekben, ez 12.5  %-kal volt több mint a tavalyi 768.700 darabos mennyiség. A cseh gyártó különösen sikeresen szerepelt az európai piacokon, a Németország nélkül értelmezett  Nyugat-Európában 225.400 darab gépkocsit szállított le vásárlóinak, ez plusz 17.4 százalékot jelentett a tavalyi 191.900 darabhoz képest.  Közép- és Kelet-Európában a Skoda 227.100 darab gépkocsit adott át vásárlóinak, ez plusz 11.1 százalékot jelentett a tavalyi 204.400 darabhoz képest, míg a márka németországi piacán 12.1 százalékkal növelte eladásait, a tavalyi 112.400 egységről 126.000  darabra.

A SEAT  októberig   326.00 darab gépkocsit adott át vásárlóinak világméretekben, azaz 10.5 százalékkal többet, mint a tavalyi 295.100 darab.  A spanyol márka különösen szépen teljesített Közép- és Kelet-Európában, ahol a kiszállítások a tavalyi időszak 13.600 darabos mennyiségéről 50.5 %-kal  nőttek, és elérték a 20.400 egységnyi mennyiséget. Hasonlóan pozitív tendencia volt tapasztalható a Németország nélkül értelmezett  Nyugat-Európában, ahol a cég  183.500 gépkocsival 11.9 %-kal többet szállított ki, mint a tavalyi 164.100 tételes mennyiség. A SEAT Németországban októberig 71.300 gépkocsit adott át vevőinek, 11.1 %-kal többet, mint a tavalyi 64.100 darabos tavalyi tétel volt.

A Volkswagen Haszonjárművek idén január és október között 363.900 gépjárművet szállított ki vásárlóinak, ez a mennyiség 3.9 %-kal volt kisebb, mint a 378.700-as tavalyi mennyiség.  Ebből 142.000 gépjárművet adtak át a Németország nélkül értelmezett  nyugat- európai piacokon, azaz 6.6 százalékkal többet, mint a  tavalyi 133.200 darabos mennyiség volt. A németországi kiszállítások ugyanezen időszakban 97.400 egységet értek el,  ami 6.7 százalékos növekedést jelent a tavalyi 91.200-as  darabbal összehasonlítva.

A Ford jelentős flottasikerei Grúziában

A szentendrei központtal rendelkező, Magyarországról közel 30 ország értékesítési, vevőszolgálati, marketing és oktatási tevékenységét írányító Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. újabb nem mindennapi sikert könyvelhet el Grúziában: a kaukázusi ország tömegközlekedési szolgáltatója még 2011-ben 2500 darab 17 üléses Transit modellt rendelt a vállalattól, most pedig a Ford 160 darab Police Interceptor rendőrautót adott át Grúzia Rendőrjárőr Szolgálatának – éppen a rendfenntartó szervezet fennállásának 10. évfordulóján.

ford_police_interceptor_gruzia

A Ford stratégiai járműbeszállítói szerződést kötött a Grúzia Rendőrjárőr Szolgálatát felügyelő minisztériummal, s a megállapodás keretében nemrégiben megérkezett az országba a 160 Ford Taurus Interceptor járőrautóból álló első szállítmány. A járművek ünnepélyes átadására az ország fővárosában, Tbilisziben került sor. A jubileumi rendezvényen került sor az új rendőrségi járőrautó, a Ford Interceptor szedán bemutatójára. Ezek a járművek kifejezetten rendőrségi célokra készültek, így minden részletmegoldásuk a várható rendőri feladatok sikeres megoldását szolgálja. Az új, különleges kialakítású autóban számos kiegészítő biztonsági berendezés található, valamint egy olyan rendszer, ami a Grúziában jelenleg használt többi különleges járműben nem áll rendelkezésre. A Ford Interceptor járőrautók közismertek kiemelkedő strapabírásukról, fejlett biztonságukról és menetdinamikájukról. A Ford egy körültekintő kiválasztási folyamat eredményeképpen vált stratégiai beszállítóvá: az eljárás részeként a rendőrtisztek és az állam által kijelölt szakértők még a Chicago Összeszerelő Üzemet is megtekintették az USA-ban. A tesztvezetés-sorozat végeztével a Taurus Interceptor kapta a legmagasabb összesített pontszámot, így ez a jármű váltja le a korábbi rendőríutókat.

Az autók ünnepélyes átadásán a grúz kormány és a diplomáciai testületek tagjai mellett Grúzia miniszterelnöke, Irakli Gharibashvili is részt vett, aki beszédet mondott a meghívott vendégeknek. Aleksandre Tchikaidze belügyminiszter kitüntetéseket adott át a Rendőrjárőr Szolgálat tisztjeinek a szolgálat során tanúsított bátorságukért és egyéb érdemeikért. A Rendőrjárőr Szolgálat igazgatója, Davit Tsinaridze gratulált munkatársainak a kerek évforduló alkalmából, és köszönetét fejezte ki sikeres munkájukért.

“Ahogy korábban Magyarországon is, a Ford járműveit világszerte használják rendőrségi célokra. Örömmel tölt el minket, hogy Grúzia rendfenntartó szervezeteit olyan autókkal láttuk el, amelyeket kifejezetten erre a célra fejlesztettünk ki az USA-ban, s amelyek a legkeményebb körülmények közt is bizonyították már megbízhatóságukat és tartósságukat.” – fogalmazott beszédében Molnár Viktor, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. regionális igazgatója.

Molnár Viktor elmondta: a Ford azt reméli, hogy ha Grúzia Rendőrjárőr Szolgálata elégedett lesz azzal, ahogyan a Ford Interceptor szedán járőrautók hozzájárulnak a közösség szolgálatához, akkor a jövőben arra is lehetőség nyílhat, hogy a grúziai rendfenntartó erők a Ford Interceptor terepjáróval bővítik járműparkjukat.

A BMW ConnectedDrive rendszere Euro NCAP Advanced díjat kapott

A BMW ConnectedDrive gyalogosokat figyelő baleset-megelőző rendszere elnyerte az idei Euro NCAP Advanced díjat.

bmw_gyalogosfigyelo_euro_ncap_advanced_1

Az új autókat és járműtechnológiákat vizsgáló európai intézet független biztonsági szakértői előremutató innovációként értékelték a kamera-alapú biztonsági berendezést a baleset-megelőzés területén. 2010 óta a BMW immáron második alkalommal nyerte el a különleges díjat.

A BMW ConnectedDrive automata fékező funkcióval (City Braking function) ellátott, gyalogosokat figyelő baleset-megelőző rendszere (Pedestrian Warning system) immáron a második vezetést támogató rendszer, amely elnyerte a Euro NCAP Advanced díjat. A jelenlegi BMW-paletta számos modelljéhez elérhető kamera-alapú biztonsági berendezés nagymértékben csökkenti a gyalogossal történő balesetek veszélyét a nagyvárosi forgalomban. Az új autókat és járműtechnológiákat tüzetesen átvizsgáló európai intézet, a Euro NCAP kitüntetését 2010 óta minden évben odaítélik a baleset-megelőzés és az utasvédelem területén előremutató újítást hozó biztonságtechnikai innovációk elismeréseként. 2010-ben, a Euro NCAP Advanced díj megalapításának évében az elismeréssel a BMW ConnectedDrive intelligens segélyhívó rendszerét (Intelligent Emergency Call) tüntették ki, amely automatikusan érzékeli a baleset helyét és súlyosságát.

bmw_220d_xdrive_active_tourer

A díj az Európa-szerte elismert Euro NCAP ötcsillagos értékelési rendszerének kiegészítése, amelyet azon biztonságtechnológiai innovációknak ítélnek oda, amelyek messze túlmutatnak a Euro NCAP töréstesztje által támasztott követelményeken. A müncheni székhelyű prémium autógyártó-vállalat modellpalettájának legújabb képviselője, a BMW 2-es Active Tourer (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,5 – 3,8 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 152 – 99 gramm / km)* a közelmúltban kapta meg a Euro NCAP töréstesztjének maximális, ötcsillagos minősítését, amit most a Euro NCAP Advanced díj odaítélése követ. Számos BMW-modellhez hasonlóan a 2-es Active Tourert már az alapfelszereltség részeként egy, az első szélvédő mögé, a középső visszapillantó konzoljába integrált kamerával szereli fel a bajor gyártó, automata fékező funkcióval ellátott, ütközésre figyelmeztető rendszerrel (Collision Warning system). Az extrafelszereltségként elérhető vezetést támogató opció (Driving Assistant) mindezt automata fékező funkcióval ellátott, gyalogosokat figyelő baleset-megelőző rendszerrel – amely ugyancsak kamera-alapú biztonsági berendezésként működik -, valamint sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel (Lane Departure Warning system), távolsági fényszóró asszisztenssel (High Beam Assistant) és „előzni tilos” jelzéseket is figyelő (No Passing Info) sebességkorlátozás-kijelzéssel (Speed Limit Info) egészíti ki.

Az opcionális vezetést támogató rendszer számtalan konfigurációban elérhető a jelenlegi BMW-paletta modelljeihez. A Euro NCAP által elismert, automata fékező funkcióval ellátott, gyalogosokat figyelő baleset-megelőző rendszer a 10 és 60 km/óra közti sebességtartományban működik, és mint ilyen, ideális a nagyvárosi forgalom balesetveszélyes szituációiban rejlő kockázatok csökkentésére.

A rendszer az első szélvédő mögé szerelt kamera képe alapján elemzi a jármű körüli forgalmi helyzeteket, és amint ütközés veszélyét érzékeli, első körben egy, a műszerfalon felvillanó szimbólummal figyelmezteti a jármű vezetőjét a veszélyre. Az első jelzést egy hangjelzés követi, amellyel egy időben a berendezés felkészíti a fékrendszert a maximális erejű lassításra. Az intelligens baleset-megelőző rendszer automatikusan fékezni kezdi a járművet közepes erejű fékhatással, amely a legtöbb forgalmi szituációban önmagában elegendő a balesetveszély elhárításához. Az automata fékezéssel a jármű vezetője egyértelmű jelzést kap arról, hogy balesetveszély áll fenn és közbe kell avatkoznia, így amint megérinti a fékpedált, az előre felkészített fékrendszer akár maximális erejű lassulásra is készen áll, ezáltal biztosítva a lehető legrövidebb úton történő megállást.

Az automata fékező funkcióval ellátott, gyalogosokat figyelő baleset-megelőző rendszert alapos vizsgálatnak vetették alá a Euro NCAP független biztonsági szakértői az intézet laboratóriumában. A Euro NCAP Advanced 2014 díj odaítélése nyomatékosan alátámasztja a biztonsági berendezés hatékonyságát és megbízhatóságát. Az innovatív biztonsági felszerelés szinte a teljes BMW-portfólióhoz elérhető – a BMW 1-es sorozattól egészen a BMW 7-es sorozatáig.

Euro NCAP Advanced díj a MINI-nek

Példaértékkel bíró biztonság a nagyvárosi forgalomban: az új MINI vezetést támogató rendszere elnyerte a Euro NCAP Advanced díjat.

mini_biztonsag_euro_ncap_advanced_2

Az új MINI nem csupán a vérpezsdítő vezetési élmény, de az aktív biztonság tekintetében is élen jár a prémium kisautó szegmensben. A legendás brit kisautó eme előkelő pozícióját most az új autókat tüzetesen átvizsgáló és világszerte elismert biztonsági teszteket végző független intézet, a Euro NCAP is megerősítette, különös tekintettel az új vezetést támogató rendszerre. A MINI az automata fékező funkcióval (City Braking function) ellátott, gyalogosokra figyelmeztető biztonsági berendezésével (Pedestrian Warning system) elnyerte a legfejlettebb autóipari technológiákat elismerő idei Euro NCAP Advanced díjat. Az innovatív rendszer az új háromajtós és az új ötajtós MINI-hez egyaránt elérhető vezetést támogató opció (Driving Assistant option) része, amelyet a független biztonsági szakértők előremutató innovációként értékeltek a nagyvárosi balesetek kockázatainak csökkentése terén.

A Euro NCAP Advanced díjat 2010 óta, évente adják át: az európai kormányok, autóklubok és biztosítók támogatását élvező neves elismerés az aktív biztonság és az utasvédelem területén mutatott kiemelkedő fejlesztéseket díjazza. A kitüntetés különösen azokra az új rendszerekre összpontosít, amelyek utat mutatnak a járműfejlesztés területén és messze túlmutatnak az Európa-szerte elismert Euro NCAP töréstesztjeinek követelményein.

mini_biztonsag_euro_ncap_advanced_1

A MINI harmadik generációjának piaci debütálásakor mutatta be az automata fékező funkcióval ellátott, gyalogosokra figyelmeztető biztonsági berendezést, amely az új MINI-hez elérhető számos különleges felszerelés egyike. Az új háromajtós és az új ötajtós MINI összes modellváltozatához elérhető vezetést támogató opció az aktív sebességtartó automatikát, a távolsági fényszóró asszisztenst, az útjelzéseket és táblákat felismerő berendezést, valamint az automata fékező funkcióval ellátott, ütközésre figyelmeztető rendszert egyesíti. Az innovatív felszereltség eme funkcionális sokfélesége teszi a vezetést támogató opciót különösen vonzóvá, hiszen jelentős mértékben növeli a MINI vezetésének kényelmét és biztonságát.

Az automata fékező funkcióval ellátott, gyalogosokra figyelmeztető biztonsági berendezés, amely elnyerte a Euro NCAP díját, 10 és 60 km/órás sebességtartomány között működik. A rendszer szüntelenül elemzi az első szélvédő mögé, a belső visszapillantó konzoljába épített kamera képét és figyelmezteti a sofőrt balesetveszély esetén. A sofőr első körben egy vizuális jelzést kap a rendszertől egy, a műszerfalon felvillanó szimbólum képében, amit második körben már egy hangjelzéssel járó figyelmeztetés követ. Mindeközben a berendezés közepesen erős fékezéssel, magától megkezdi a jármű lassítását, amely manőver már önmagában is jelentősen csökkenti az ütközésveszély kockázatát. A rendszer fékező beavatkozását a sofőr félreérthetetlen jelzésekkel érzékeli, közbeavatkozásával pedig nagymértékben hozzájárul a baleset megelőzéséhez.

A független méréseket végző Euro NCAP széleskörű vizsgálatnak vetette alá az új MINI automata fékező funkcióval ellátott, gyalogosokra figyelmeztető biztonsági berendezését az intézet teszt laboratóriumában, a vizsgálatok pedig egyértelműen igazolták a rendszer hatékonyságát, amely alapján az intézet a 2014-es Euro NCAP Advanced díjjal ismerte el az új MINI biztonsági funkciójának működőképességét és úttörő innovációját.

A Nissan köszönetét fejezi ki a Leaf-tulajdonosknak

A Nissan bejelentette, hogy a CarWings telemetriai rendszerben regisztrált, 100%-ban elektromos Nissan LEAF modellek tulajdonosai világszerte már összesen egymilliárd kilométert tettek meg autóikkal, ami több mint 180 millió kilogramm CO₂ kibocsátásától kímélte meg a légkört.

nissan_leaf_koszonetnyilvanitas

Ez a fantasztikus mérföldkő az elmúlt csaknem négy év eredménye, hiszen a LEAF, a világ első, nagy sorozatban gyártott, teljesen elektromos autója, mely 2010-ben lépett piacra. A LEAF jelenleg minden idők legnagyobb darabszámban értékesített elektromos járműve. A világszerte eladott több mint 147 000 LEAF-ből 31 000 darab Európában talált gazdára.

A LEAF-ben használt innovatív CarWings telemetriai rendszernek köszönhetően a Nissan a modell bevezetése óta pontos nyilvántartást vezet a CarWings-ben regisztrált LEAF-ek futásteljesítményéről. A Nissan egy online számlálón jegyzi a kilométereket, és számos népszerűsítő videofilm készítésével aktívan vonja be a tulajdonosokat is a számlálásba.

Paul Willcox, a Nissan európai elnöke a következőket mondta: „Eredetileg azt a célt tűztük ki, hogy az innovatív CarWings rendszerben regisztrált Nissan LEAF-tulajdonosok 2015 januárjára érjék el az egymilliárd kilométeres teljes megtett távolságot, és rendkívül nagy örömmel jelentjük be, hogy ehhez a mérföldkőhöz a vártnál korábban sikerült eljutni. Szeretnénk köszönetet mondani minden Nissan LEAF-tulajdonosnak, hogy a világon elsőként hozzásegítettek minket ehhez a sikerhez.”

„A Nissan LEAF a világ első, nagy sorozatban gyártott elektromos családi autója, és a teljes Nissan modellcsaládon belül a legmagasabb tulajdonosi elégedettségi pontszámmal rendelkezik.Ez a mérföldkőnek számító össztávolság jól mutatja, hogy ügyfeleink szorgalmasan gyűjtik a kilométereket, és aktívan kihasználják a csendes, emissziómentes autózás előnyeit.”

 Ez a különleges eredmény jól tükrözi a LEAF sikerét, és a vállalat folyamatos vezető szerepét az elektromos járművek piacán. A Nissan szeretné továbbra is megőrizni vezető helyét ezen a területen, ezért bemutatta második 100%-ban elektromos járművét, a zéró-emissziós e-NV200 kompakt városi furgont.

Téli tesztpályát létesít Finnországban a Goodyear Dunlop

A Goodyear Dunlop bejelentette az új téli abroncsokat tesztelő létesítménye, az Arctic Center megnyitását a finnországi Ivalóban.

goodyear_dunlop_teli_tesztpalya

Az új létesítmény az Északi-sarkkörtől 300 km-re északra, Finnország északkeleti részén, Ivalo közelében található. A pálya Európa egyik vezető téli abroncsokat tesztelő központja, és a mai naptól a Goodyear Dunlop kizárólagos használatába került. A központ egy völgyben helyezkedik el, ami olyan mikroklímát biztosít, amely különösképpen alkalmas a téli abroncsok tesztelésére havas és jeges körülmények között novembertől április elejéig.

A tesztpályát hivatalosan Jean-Pierre Jeusette, a Goodyear Innovációs Központjának vezérigazgatója, Laurent Colantonio, a Globális Abroncsteljesítmény-előrejelzés igazgatója, és a cég skandináviai részlegét képviselő Ludvig Nauckhoff helyi vezérigazgató nyitotta meg. A központot a finnországi székhelyű Action Parktól bérlik, és a Goodyearnek az előrelátható jövőben kizárólagos hozzáférése lesz a pályához.

Az Arctic Center infrastruktúrája különféle hó- és jégtesztre alkalmas útfelületet és pályát, illetve modern IT infrastruktúrával rendelkező irodákat tartalmaz, valamint számos szerelőműhely is rendelkezésre áll a tesztjárművek karbantartásához és a tesztelendő abroncsok előkészítéséhez. A területet egy kerítés védi az abroncsprototípusok, valamint az új, innovatív téliabroncs-technológia tesztelésének biztonsága és a bizalmasság biztosítása érdekében.

„Nagy izgalommal várjuk az Arctic Center megnyitását. Az a lehetőség, hogy ideális jég- és hóviszonyok között dolgozhatunk, kincset ér. A hóval kapcsolatos tudnivalókat nem lehet irodai körülmények között tanulmányozni, sem tesztelni, mivel terepen szerzett tapasztalatra van szükség, ez a feltétele annak, hogy a legmodernebb abroncstechnológiát alkalmazzunk” – magyarázza Jean-Pierre Jeusette, a Goodyear Innovációs Központjának vezérigazgatója.

A finnországi létesítményen kívül a Goodyear Dunlop a téli abroncsait francia, luxemburgi, svájci és új-zélandi pályákon is teszteli. A központok földrajzi elhelyezkedése lehetővé teszi a folyamatos, egész éves tesztelést, amelyet nagyon eltérő hóviszonyok között végeznek. Az Arctic Center tovább fogja növelni ezeket a tesztelési lehetőségeket, és megerősíti a cég kiváló minőség melletti elkötelezettségét a téli abroncsok tesztelését illetően, és az elvárásokat meghaladó, minőségi téli abroncsokat vezet be a piacra.

A létesítményt nemrégiben arra használták, hogy az új UltraGrip 9 téli abroncsot teszteljék, amelyet a Goodyear ez év szeptemberében dobott a piacra. Az abroncs elismert hóval kapcsolatos tulajdonságait részben az Ivalo Arctic Centerben tesztelték és fejlesztették tovább.

Laurent Colantonio, a Globális Abroncsteljesítmény-előrejelzés igazgatója elégedett a megegyezéssel. „Az Arctic Center infrastruktúrája és az ott szerzett, téli abroncsok tesztelésével kapcsolatos tapasztalat tovább fogja fokozni a Goodyear Dunlop képességét és kapacitását mind a lakossági, mind a teherautó-abroncsok téli változatainak tesztelésében. A jövőben képesek leszünk testreszabott hó- és jéglétesítményt alkalmazni az új téliabroncs-termékek és -koncepciók fejlesztésének támogatásához.”

Ismét használt sütőolaj-gyűjtési kampányt indít a MOL

270 tonna összegyűjtött használt sütőolaj, 178 résztvevő töltőállomás országszerte, 320 tonna bio-üzemanyag és több ezer liter megmentett élővíz.

mol_logo

Ezzel lehetne összefoglalni a fenntartható fejlődés iránt évek óta elkötelezett MOL használt sütőolaj-gyűjtő kezdeményezését, amit december 1-jén, az ünnepi a nagy sütés-főzés idejére való tekintettel újra meghirdetett a vállalat. A január 15-ig tartó akció során a MOL-kutakon leadott étolajért cserébe a környezettudatos lakosok nemcsak egy újrahasznosított műanyagból készült, praktikus gyűjtőedényt kapnak ajándékba, de a www.boldogolaj.hu oldalon egy nyereményjátékban is részt vehetnek.

Az energiapiac meghatározó szereplőjeként a MOL évek óta elkötelezett a fenntartható vállalati működés iránt. Az iparágon belül számos kiemelkedő lépést tett a fenntarthatóság jegyében, így az EVOX és Alycol szélvédőmosó- és hűtőfolyadék termékcsalád két éve újrahasznosított műanyagból készült PET palackokba csomagolva érhető el. Sőt a MOL és a Pannon Egyetem közös találmánya, a gumibitumen az útépítést is megváltoztathatja, hiszen a gumibitumenből készült utak a hagyományosnál legalább 50%-kal tartósabbak, ráadásul újrahasznosított gumiabroncsok felhasználásával készülnek.

Az egyik legkárosabb háztartási hulladék begyűjtésére szintén a MOL hívta fel a figyelmet, és egyúttal olyan  környezetbarát megoldást nyújt, amellyel lehetővé teszi, hogy a lakosság egyszerűen, egy töltőállomásra elsétálva leadhassa az olajat. A MOL 2011 májusában indította el, és országszerte 100 benzinkútján helyezett el tárolótartályokat a használt sütőolaj környezetbarát begyűjtésére. A program kezdete óta eltelt három és fél évben mintegy 270 tonna használt sütőolajat hoztak el a MOL-kutakra a környezettudatos lakosok. Jelenleg már 178 kúton lehet leadni a sütéshez használt zsiradékot, amit a MOL tisztítás és feldolgozás után, bioüzemanyag összetevőként használ fel.

A MOL felelős társadalmi szereplőként minél több embert szeretne bevonni programjába, és a környezettudatos gondolkodást értékes nyereményekkel jutalmazza. Így aki december 1. és január 15. között valamelyik MOL-kúton leadja az otthon feleslegessé vált sütőolajat, egy újrahasznosított műanyagból készült, praktikus gyűjtőedényt kap, amelybe kényelmesen, csöpögés mentesen tudja beönteni, tárolni és a kútra szállítani a használt sütőolajat. Sőt egy egyedi kóddal ellátott kupont is kap, amellyel a www.boldogolaj.hu weboldalon regisztrálva egy sorsoláson vehet részt. Számos nyereményt, köztük KIKA ajándékutalványokat és Philips multifunkciós főzőkészülékeket is nyerhetnek. Fődíjként pedig az ország egyik legismertebb gasztrobloggere, Fördős Zé látogat el a szerencsés nyerteshez, hogy közösen készítsék el a vasárnapi ebédet, lenyűgözve a család apraja-nagyját.

Az akcióban részt vevő kutak részletes listája ITT érhető el. További részletek:kérjük  www.boldogolaj.hu.

 

Ford Mustang: az év autója az Esquire szerint

A Ford Mustang „a bolygó egyik legbarátságosabb nagy teljesítményű autója”, olvasható a közleményben, ami arról tudósít, hogy a 2015-ös Ford Mustang GT nyerte el az „Év Esquire-autója” címet.

ford_mustang

Az amerikai Esquire magazin díjával azokat az autókat tüntetik ki, amelyek nemcsak izgalmasak és stílusosak, hanem könnyen elérhetők, megfizethetők, ráadásul remek vezetési élményt kínálnak. A Ford Mustang GT-re mindez igaz, s ahogy az Esquire fogalmaz: „ott rejlik benne egy utcai harcos féktelensége, egy lenyűgöző utastér káprázata, és a sürgető vágy, hogy az ember felszaggassa vele az aszfaltot.” A Ford Mustang GT a hatodik autó, amit az „Év Esquire-autójának” választottak; a nyertes autókat az Esquire magazin decemberi számában mutatja be a szerkesztőség. A 2014-es Esquire-díjakról a www.esquire.com honlapon olvashatunk további részleteket.

Több, mint ezer pályázat az idei Lexus Dizájn Versenyre

2014. november 24-én a tokiói INTERSECT BY LEXUS-ban gyűltek össze a 2015-ös Lexus Dizájn Verseny bírái és mentorai, hogy kiértékeljék a 72 országból érkezett 1.171 pályázatot.

lexus_design_award

A Lexus Dizájn Versenyt 2013-ban indították útjára azzal a céllal, hogy a világ fiatal formatervezőit különféle problémák megoldására ösztönözzék. Különleges mentorprogramjának köszönhetően – amely lehetővé teszi, hogy a résztvevők elkészíthessék innovatív ötleteik működő prototípusát – a megmérettetést világszerte nagy érdeklődés övezi.

A Lexus Dizájn Verseny mindig egy adott téma köré épül fel, ami töprengésre és új ötletek kiötlésére készteti a tervezőket. A 2015-ös verseny témája az “Érzékek”. Az érzékelés nélkülözhetetlen része az életnek, hiszen ennek révén alkotunk képet a világról. A széles skálán értelmezhető téma felöleli a látást, a hallást, a tapintást, a szaglást és az ízlelést, így igen tág teret enged a fantáziának.

A verseny bírái arra kérik a fiatal dizájnereket, hogy újszerű megközelítéssel tekintsenek az öt érzékre. Az elbírálás szempontjai között szerepel a téma minél mélyebb megértése és egyedi értelmezése, valamint a javasolt dizájnkoncepció eredetisége. Maga a téma különösen fontos a Lexus számára, hiszen az autózás élménye is az érzékelésen alapul: a jármű stílusának látványán, a finoman hangolt motor hangján, vagy éppen a luxuskivitelű bőrkárpit tapintásán.

A Lexus Dizájn Verseny tizenkét döntőse lehetőséget kap arra, hogy a formatervezés legismertebb szakemberei és a téma iránt érdeklődő nagyközönség előtt is bemutathassák munkáikat. A verseny eredményhirdetése 2015 elején várható, a döntősök alkotásai a 2015-ös Milánói Dizájn Héten is láthatók lesznek.

A győztesek közül négy pályázó – vagyis kétszer annyi, mint tavaly – világszerte elismert formatervezők segítségével készítheti el prototípusát. Idén a mentorok között szerepel Arthur Huang építész/mérnök, Robin Hunicke játéktervező, a Neri & Hu építész-dizájner páros, valamint Max Lamb formatervező. A fiatal dizájnerek és mentoraik 2015 januárja és márciusa között intenzív műhelymunka keretében fejlesztik majd ki a prototípusokat, amelyek megvalósítására a vállalat egyenként 2,5 millió jenes (körülbelül: 5,2 millió forint) támogatással járul hozzá.

A négy prototípus készítője a 2015-ös Milánói Dizájn Héten a Lexus standján mutatja be a formatervét, amelyek közül egyet nagydíjjal jutalmaznak.

A zsűri tagjai Paola Antonelli kurátor, Aric Chen kurátor, Toyo Ito építész, Birgit Lohmann, a designboom főszerkesztője, Alice Rawsthorn dizájnkommentátor, valamint Tokuo Fukuichi, a Lexus International elnöke.

Megérkezett a Snowkhana 3

Nagy valószínűséggel kezdjük úgy érezni, hogy végre összeállt kedvenc 2014-es videóink listája – és erre tessék: felbukkan a Mental Block!

snowkhana_3_autok

Az animált drift-sztár újra feltűnt a YouTube csatornán, méghozzá immár a harmadik Snowkhana-videóban! A Gymkhana sztárja, Ken Block által ihletett figura ismét egy autómodell kormánya mögött látható, amint némiképp feldúlja a környéket.

Vattából készült kipufogógáz-felhők, ötletszerűen feltűnő figurák a Csillagok Háborújából és a főszerepben Mr. Mikulás… A Snowkhana 1 és a Snowkhana 2 után így ITT A SNOWKHANA 3!

Ez lesz idén a kedvenc videód! És ki tudja? Ha videolistádon már szerepelnek a magasra rugdosó és spárgázó belgák, az ölelésre vágyó hóemberek és a fagyban dübörgő zuhanóbombázók, akkor ennek a videónak egy része akár még ismerősnek is tűnhet majd… Az előző két verzió nagy sikerére való tekintettel a Ford az idei Karácsony közeledtével bemutatja a sorozatban harmadik, Ken Block filmjei által inspirált vicces Snowkhana videóját. Jóllehet nézettségben egyelőre nem közelítik meg a Ken Block neve által fémjelzett Gymhkana videókat, az elmúlt két évben a Ford által Karácsony környékén kiadott vicces Snowkhana videók nagy népszerűségnek örvenenek a közösségi csatornákon, így mi sem volt természetesebb, mint hogy az alkotók idén is előrukkoljanak egy új változattal. A mactchboxok és a játékdoboz egyéb lakói által életre keltett videóval kapcsolatban a Ford néhény érdekességet is megosztott:

  • egy csomó játékfigura a rendező unokahúgaitól származik… ami lassan már egyfajta karácsonyi hagyománnyá válik
  • a Mikulás az egyetlen figura, aki mindhárom részben feltűnik (na meg a rénszarvas)
  • a forgatás öt estét vett igénybe, és napi öt-hat órán át tartott
  • a forgatás során nagyjából 7 hóspray és fél csomag vatta fogyott el
  • a driftpálya épületei üres üdítőitalos dobozokból, a hegycsúcsok purhabból készültek

És hogy mely videókból merített ötleteket a rendező? Íme:

Dove real beauty sketches

Iced Pool FAIL

BMW Drift mob

Epic Split

Hitchcock ninja cat

Coca Cola Christmas Truck

Spider Dog

Gymkhana 7

LEGFRISSEBB

A Stellantis új korszakot nyit: forradalmi fejlesztések és stratégiai irányváltás az...

0
A globális autóipar egyik legnagyobb szereplője, a Stellantis legfrissebb bejelentése ismét rávilágít arra, hogy a vállalat határozott lépésekkel halad a jövő mobilitása felé. A...

TESZTJEINK