Jó hír a Budapest környéki kiránduló-, bevásárló- és szabadidős helyeket célzók számára: újabb 15 hellyel bővült a kedvezményes díjjal igénybevehető parkolási lehetőségek száma Magyarország egyetlen, teljesen elektromos flottával rendelkező, közösségi autómegosztó szolgáltatójánál. Ezzel immáron közel 70 kedvezményes parkolási zóna teszi kényelmesebbé azok életét, akik számára a reális árú közlekedés mellett a környezet tisztasága és jó levegő megőrzése is fontos.
Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a hazai elektromos közösségi autózás, ami egyben azt is jelenti, hogy az egyre élesebbé váló verseny a hazai autómegosztó szolgáltatókat is folyamatos szolgáltatás színvonalemelésre ösztönzi. Ilyen jogosan megfogalmazott fogyasztói igény a kedvezményes parkolási lehetőségek növelése is – amelyre a piacon egyedül a GreenGo adott választ azzal, hogy mostantól közel 70 ilyen jellegű parkolási lehetőséget biztosít az ügyfelei számára.
A közösségi autómegosztó szolgáltató ugyanis újabb 15 kedvezményes árú parkolási lehetőséget biztosít azok számára, akik saját gépjárművük helyett inkább a gazdaságosabb és egyszerűbb carsharing megoldást választanák.
Az új helyek elsősorban azok számára lesznek izgalmasak, akik szabadidős tevékenységeikhez (DunaFok Szabadidőpark vagy szigethalmi Vadaspark), bevásárlásaik intézéséhez (Pólus Center, Möbelix, vagy fóti Auchan), esetleg vizes élményekhez (szentendrei uszoda, a D-Beach vagy Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő) kapcsolódó helyek eléréséhez szeretnék igénybe venni a kedvezményes parkolás lehetőségét.
A mostantól kedvezményes díjszabás mellett elérhető új parkolási zónák zöld körrel kiemelve.
A szolgáltató applikációjában a kedvezményes parkolási zónákat kék színnel jelzik a zöld zónahatárok mellett. A kedvezményes parkolási zónák parkolási díja, díjcsomagtól függően az általános parkolás töredéke, akár 5 Ft/perc is lehet.
„Nem csak, hogy mi üzemeltetjük Budapest egyetlen teljesen elektromos carsharing flottáját, de mi vagyunk azok is, akik a piacon egyedülálló módon a vezetési díj töredékért biztosítjuk a kedvezményes zónákban a parkolás lehetőségét. Mostantól még több helyen hagyhatják ott ügyfeleink az autóikat úgy, hogy az órájukat kellene nézniük a költségek miatt, vagy aggódniuk kellene amiatt, hogy a hazaútra nem lesz már elérhető autó” – nyilatkozta Ádám Boglárka a GreenGo vezérigazgatója.
„Azoknak, akik éves szinten 7500 kilométernél kevesebbet közlekednek gépjárművel, a jelenlegi üzemanyagárak mellett egészen biztosan a carsharing használata a legkifizetődőbb” – tette még hozzá a vállalat vezetője.
A GreenGonál több mint 400 autó elérhető Budapesten. A nagyobb hatótávú kocsikkal távolabbi, vidéki desztinációk is kényelmesen megközelíthetők, a fővárosban pedig a szolgáltatási zóna 100 négyzetkilométer. A GreenGo ügyfeleinek száma 30 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva, emellett 40 százalékkal nőtt a bérlések, illetve 60-nal a megtett kilométerek száma is – ami mögött elsősorban a járvány visszaszorulása, a fogyasztói szokások átalakulása és a flotta nagyobb hatótávú autókkal való bővítése áll.
A City of London Corporation, a DHL Supply Chain és a Ford Pro közös fenntarthatósági fuvarkísérletbe fogtak London történelmi múltú Billingsgate Piacán, hogy felmérjék, hogyan csökkenthető a kiszállításokból eredő autóforgalom, illetve hogyan javítható ezzel kapcsolatban a levegő minősége és a vásárlók elégedettsége.
A Billingsgate negyven árusa vesz részt a márciusban indított és augusztusig tartó pilot-programban, ami a londoni céges ügyfeleknek (köztük a legrangosabb fővárosi éttermeknek) történő áruszállításra összpontosít.
Sok kereskedő saját haszonjárművel oldja meg ezeket a szállításokat, de a nap nagy részében ezeket az autókat nem használják. A City Corporation listába szedte azokat a rendszeres fuvarokat, amelyekkel elkerülhetők a párhuzamos kiszállítások, így kevesebb járműre lehet szükség.
Ezek után a Billingsgate Piac tulajdonosa és működtetője, a City Corporation megszervezte a mostani kísérleti projektet, bevonva a munkába a DHL Supply Chain vállalatot és a Ford Pro jármű- szoftver- és szerviztámogatását is. 1
A 18 hetes közös munka komoly lehetőségeket tárt fel, amelyek egyaránt előnyösek a kereskedők és a környezet számára. A szokásos üzletmenethez képest mintegy 37 százalékkal csökkent a CO₂-kibocsátás2; ez 949 fuvar során jött össze London zsúfolt belvárosi útjain, ahol a halakat kiszállító járművek összesen 23.961 kilométerrel kevesebbet futottak az új módszer szerint. Ez nemcsak az emissziót, hanem a költségeket is csökkentette, vagyis az érintett cégek eredményesebben működhettek.
A program tökéletesen beleillik a City Corporation azon törekvésébe, hogy innovatív megoldásokkal csökkentse nagybani piacai környezeti terhelését, beleértve a Billingsgate, a Smithfield és a New Spitalfields piacok tervezett áthelyezését a Dagenham Dokkba. A piac parkolójában töltőpontot is kiépítettek az elektromos hajtású járművek számára.
A Billingsgate árusainak esettanulmányai
Youssef Archiaz Ish Seafood igazgatója. Standja 2015 óta működik Billingsgate-ben, ellátva a halkereskedőket Londonban és környékén. A vállalkozás eddig két haszonjárművel intézte a kiszállításait.
“A fuvarszolgáltatás napról napra jobban működik, úgyhogy többé nem is használjuk a saját járműveinket. Ezelőtt ha új ügyfelet szereztünk, új járműre is szükségünk volt, ami mindig újabb problémát jelentett. Mostantól viszont csak arra kell összpontosítanunk, hogy egyre több ügyfelet találjunk.”
Mark Button a Barney’s Billingsgate Ltd. ügyvezető igazgatója; a cég már 60 éve foglalkozik a zselés angolna és kagyló nagykereskedelmével a Billingsgate-ben. A stand leggyakoribb vásárlói londoni és környékbeli éttermek, üzletek, halkereskedők és háztartások.
A pilot-program segítségével új vásárlókat is tudtak szerezni.
„Általában nem szerződöm új vevőkkel, ha nem esnek útba a szokványos fuvar-útvonalaimon. Most már a kiszállító szolgálaton keresztül tudom elküldeni az árut, ami még aznap megérkezik. Ez olcsóbb megoldás, mintha a vevők jönnének ide, és annál is, mintha én szállítanék hozzájuk. Ráadásul a környezetnek is jó, ha kevesebb autót használunk.”
Jeff Steadman a Chamberlain & Thelwell Ltd. igazgatója. A vállalat 1981 óta szállít halat londoni és környékbeli szállodákba és éttermekbe. Steadman saját járműflottával dolgozik, és előfordul, hogy egy nap kétszer-háromszor is szállít árut ugyanannak a vevőnek.
“Ahogy London fejlődik, úgy a piac is változik. 2030-ra sok nagyváros zöldebb lesz, és egyre inkább előtérbe kerül az elektromos hajtás. Egy ilyen szolgáltatás nagyon jó dolog a piac számára, hiszen a vevők értékelni fogják, ha az elektromos járművek révén zöldebbé válunk. Mindenkinek csökkentenie kell a karbonlábnyomát!”
Chris Hayward, a City of London Corporation elnöke így nyilatkozott:
“Történelmi múltú nagybani piacaink évszázadok óta szolgálják a londoniakat. Ám a klímaváltozás árnyékában ideje megváltoztatni az üzletmenetünket.
Ez a kísérlet bebizonyította, hogy a kiszállítás új módszerei nemcsak mérséklik a károsanyag-kibocsátást és az autóforgalmat, hanem jobb szolgáltatást is kínálnak, méghozzá árusaink és vásárlóik számára egyaránt.
Piac-áttelepítési programunk – amelynek keretében áthelyezzük a Billingsgate, a Smithfield és a New Spitalfields piacokat a Dagenham Dokkba – sokkal több innovatív megoldást biztosít majd az alacsony karbonkibocsátású áruszállításra, nagyban csökkentve a piac ki- és bemenő fuvarainak számára.”
Tutu Akinkoye, a DHL Supply Chain brit és ír leányvállalatainak GoGreen vezetője elmondta:
“Örülünk a kísérlet eredményeinek, amelyek megerősítenek minket abban a meggyőződésünkben, hogy ne csupán ‘tisztán égessünk’ a fenntartható alternatív üzemanyagok és hajtásláncok alkalmazásával, hanem ‘kevesebbet égessünk’ az energia- és üzemanyag-fogyasztás csökkentésével.
Legalább ennyire örülünk a kereskedőkkel és partnerekkel való együttműködésünknek is, akárcsak annak, amit ez a stratégiai jelentőségű projekt a londoni nagybani piacok vásárlóinak kínál: az áruk széles választékának, a szállítási lehetőségek bőségesebb skálájának, és hogy a termékek fenntarthatóbb módon juthatnak el az éttermekbe, a kereskedésekbe és a fogyasztókhoz Londonban és környékén.
Mindebben az a legizgalmasabb, hogy ez a megoldás más, hasonló kihívásokkal szembesülő városokban is működhet, és nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem bárhol a világon.”
Hans Schep, a Ford Pro európai vezérigazgatója szerint:
“Miután egyesítettük a Ford Pro szakértelmét a City of London és a DHL Supply Chain tapasztalatával, tisztán láthatóvá vált, hogy a Ford Pro szoftver-alapú, fenntartható szolgáltatásai milyen hatékony megoldást jelenthetnek ügyfeleink problémáira – ebben az esetben például a hatalmas halpiac szállítási feladatainak hatékony összehangolására, ami egyben a város zsúfolt forgalmát is enyhíti.
A Ford Pro segítségével a vállalkozások könnyen növelhetik produktivitásukat, miközben fenntarthatóbb módon működnek, mi pedig támogatjuk őket az elektromos jövőre való átállásban.”
A hét Ford Pro hűtőkocsit (köztük egy tisztán elektromos hajtású Ford E-Transitot3) érzékelőkkel szerelték fel, amelyek valós idejű adatokkal látták el a Ford Pro Telematikát 4 és rendelkezésre állási időt optimalizáló FORDLiive 5 rendszert, ami segít a flottaüzemeltetőknek folyamatosan figyelemmel követni járműveik hatékonyságát és műszaki állapotát.
A hálózatba kapcsolt járművek adatai alapján a Ford Flottairányítás ellenőrzi és kezeli a motorolaj élettartamát, az AdBlue szintjét és az abroncsnyomást, csökkentve a váratlan meghibásodások miatti állásidőt. A flottakezelők még a defektekről vagy a szélvédő megrepedéséről is értesítést kapnak, így időben intézkedhetnek a javításról, minimumra csökkentve ezzel a kieső fuvarok okozta problémákat.
Járt már a szerkesztőségünkben a BMW i4-es palettájának legerősebb tagja, az i4 M50. Le voltunk taglózva, szerettük, párhuzamoltunk a Tesla-val, sok-sok Newtonméter, remek hatótáv, minden. Most a visszafogottabb, hétköznapibb verzióját, a BMW i4 eDrive40-et teszteltük.
A jelenleg még mindenkit megosztó formavilágról annyit, hohgy teljesen megszokható. Tényleg. A hódfog-vese egyre inkább beleég a tudatunkba, persze ehhez nem árt félretenni az elmúl ptá évtized BMW-s formaiságokat, részletmegvalósításokat. A lényeg az, hogy illik a jelenlegi future-koncepcióba, főként az innovatív i-vonulathoz meg pláne; s ha az egész tálalás sportos nyakonöntést is kap mellé, akkor teljesen finomhangolt az összkép.
Így hát elölről a BMW i4 eDrive40 hozza a fomáját, az elvártat: hatalmas maszk, kétoldali rostélyokkal, oldalbeömlőkkel a lökhárító két oldalán, de a vesék alatt is kapunk egy terjedelmes levegőztetőrészt. Ezek egyike sem talmi, mindegyiknek megvan a maga funkciója, legyen az vagy rendszerhűtés, vagy levegőáramoltatás a kedvező légellenállási értékek elérése végett.
Oldalnézetből a speciális felnik lehetnek leginkább szembetűnőek a BMW i4 eDrive40-en, ezek rendkívül dizájnosak, előremutató innovációt sugallnak, és láttatják rögvest, hogy itt bizony az elektromosság dominál. Légterelés, levegőáramoltatás, CW-érték-optimalizáció. Csakúgy, mint az A-oszlop alatti díszcsík, amely végződése szintén a feljebb leírt funkciók valamelyikét látja el – de ott van az a temérdek törésvonal, szinteltérés, amely remekbeszabottan optimalizálja a BMW i4 eDrive40 suhanását, energiahatékonyságát. Mindezt úgy, hogy rendkívül látványos és kellemes legyen az összhatás.
Kifejezetten sportos hátsót kanyarítottak a BMW i4 eDrive40-nek, még kipufogóvég-hatás is akad, morcosra húzott zárófényekkel, beszögellő törésvonalakkal, levágásokkal, diffúzorhatást keltő műanyag elemekkel. Ráadásul nem is hatchback, hanem szedán, ami hordoz némi tradíciót, amolyan 3-as feelinggel elegyítve.
BMW minőség: nem érezhető a visszafogottság
Minőségi anyaghasználatot kapunk a BMW i4 eDrive40 belterében. És ami fontos: teljesen “autós” a tálalás, hétköznapi értelemben: nincsenek nyakatekert megoldások, kialakítások, a váltó is a helyén van, az infotainment is olyan, mint egy hagyományos 4-esben vagy 3-asban, a kormánykerék nem emlékeztet joystickre (mondjuk ilyesmivel még nem is nagyon lehet találkozni gyakorlatban), az ülések élhetően kényelmesek mind ülőlapok, mind hátlapok tekintetében. Tehát minden olyan pont, mintha egy megszokott szedánban utaznánk.
Persze annál több is: a kiváló bőrök használata, a zörgéstől és ropogástól mentes műanyagok alkalmazása mind a prémiumérezetet erősítik, nem beszélve a messzemenően jó hangszigetelésről. Ehhez hozzájön a teljesen zajmentes üzemeltetés, csak a futómű által generált hangok, meg persze a légellenállás által generált huzat effektjei szűrődnek be, de azok sem vészesen. Ebből adódóan nincs sebességérzet sem nagyon, amikor már bőven autópályatempóval haladunk, úgy érezzük, hogy ez még csak 80-90 km/h, maximum. Tehát nem árt figyelni, mert elszaladnak a lovak eléggé rendesen.
Teljesítmény, lóerők…
A BMW i4 eDrive40 egy állandó mágnesű elektromos szinkronmotort kapott, 340 lóerő rendszerteljesítménnyel, ami 250 kW-ot jelent. Az akkumulátor nettó 80.7 kWh-t tud mozgósítani, renkdívül gazdaságos formában. Olyannyira, hogy jelenleg ez az egyetlen olyan elektromos autó, amit vezettünk/teszteltünk, amely képes volt a ténylegesen gyárilag megadott 493-590 kilométer hatótávot teljesíteni egy töltéssel. A 493-590 kilométer gyakorlatban 450 környékén mozgott, viszont az 590 kilométer is simán hozható, ha visszafogottan autózunk a BMW i4 eDrive40-nel folyamatosan. Ezalatt azt értjük, hogy az autópályázást kizárjuk teljesen, mindig ECO PRO-ban megyünk mindenhová, és kellően visszafogott vezetési stílust gyakorlunk.
…rendkívüli hatékonysággal párosítva
Viszont ha hétköznapi módon használjuk a BMW i4 eDrive40-et, meglepően jó hatótávot kapunk. Nem számít, ha például autóúton 110 kilométer/órával haladunk masszívan, nem nyom a latba, ha autópályán ráállunk az egészséges 130 kilométer/órára. Mindezt úgy is el lehet már képzelni, hogy folyamatosan levezetünk mondjuk 70-80 kilométert az M0-n, és nem tizesével számolja le a fedélzeti computer a kilométereket 1 kilométerenként. Sőt, ha a terepviszonyokhoz megfelelően eltaláljuk a jó sebességtartományt, még növekedni is tud a hatótáv annak ellenére, hogy az akkumulátor töltöttsége 1-2 százalékkal értelemszerűen csökken.
Nyilván ehhez azért kell, hogy ECO PRO-ban legyünk, de ez semmire sincs hátrányos kihatással, a gázreakciók (villanyreakciók – hogy helyes ez?) lesznek visszafogottabbak. Viszont ha hatékonyan akarunk közlekedni, akkor senkit nem érdekel a gyorsulás – bár így is, ha például kielőznénk egy kamiont, bőségesen akad erőtartalék a hajtásláncban.
Végre megcsillan a remény a BMW i4 eDrive40 által, hogy talán nem is olyan utópisztikus elképzelés a hatékony, hétköznapi villanyautózás. Ha az infrastruktúra is fejlődik még egy cseppet, valamint tisztán megújuló energiával sikeresen tölthetjük otthon – akár a BMW i4 eDrive40-et – nincs nagyon probléma, és nem is lesz.
2022 BMW i4 eDrive40 specifikációk
Motor
Motortípus: teljes elektromos hajtás, állandó mágnesű elektromos szinkronmotor
Lökettérfogat: N/A cm³
Maximális teljesítmény: 340 LE @ N/A ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 430 Nm @ N/A ford./perc
19 ezer mérföld, 1 darab a 13 AMG Hammers által épített AMG Hammers az Illionis állambéli Westmontban, az USA-ban.
Ezt az 1988-as Mercedes-Benz 6.0L AMG Hammer Coupét az AMG építette az Illinois állambeli Westmontban, és állítólag egyike annak a tizenhárom Hammernek, amelyet az AMG Észak-Amerika valaha is épített. Az autó széria 300CE Coupe-ként kezdte életét, mielőtt az AMG, egy független tuningcég kozmetikai és mechanikai felújítást végzett rajta. A kékfekete metálfényben (199) és szürke bőrrel (278) belső térben fényezett autót egy AMG által módosított 6,0 literes DOHC 32 szelepes M117 V8-as motor hajtja, amelyhez egy W126-osból származó, átdolgozott négyfokozatú automata sebességváltó társul. Az AMG egyéb módosításai közé tartozik egy AMG aero kit, 17 colos AMG kerekek, AMG rugók, lengéscsillapítók, kipufogó és még sok más. Az AMG sebességmérő mindössze 19 417 eredeti mérföldet mutat.
A karosszéria kékfekete metálfényű (199), beleértve az oldalfalakat is, és rendelkezik napfénytetővel, fényszóró ablaktörlővel és eredeti, amerikai specifikációjú világítással. Az AMG karosszéria-készlethez tartozik egy formázott első lökhárító ködlámpákkal, szélesített kerékjárati ívek, hátsó spoiler, formázott hátsó lökhárító, meghosszabbított oldalsó szoknyák és két AMG kipufogóvégcső. A hűtőrács és mind a négy eredeti AMG keréktárcsa betétjei színben megegyeznek. Az eladó felhívja a figyelmet arra, hogy a spoiler kezd leemelkedni a csomagtérfedélről, és a vevő a vásárlás előtt könnyen kijavíthatja, ha kívánja. Nagyon enyhe kopásnyomok láthatók az utasoldalon a csomagtérfedél tetején, valamint egy enyhe bemélyedés az utasoldali hátsó lámpa alatt. Az eladó az első lökhárítót szakszerűen felújíttatta.
Eredeti 17 “AMG Aero 1 kerekek krómozott és festett kék fekete. Dunlop SP Sport 8000 gumiabroncsok 215/45 elöl és 235/45 hátul. Pontosan a megfelelő méretek a Hammerhez, AMG specifikációkkal. Bár 1992-ben szerelték fel, az eladó úgy döntött, hogy a régebbi Dunlop gumiabroncsokat hagyja felszerelve, amelyeken most már van némi száraz rothadás a széleken. A megfelelő fehér AMG rugók és AMG márkájú lengéscsillapítók alulra kerültek, valamint egy korabeli Sebring kipufogó, amely kifejezetten a W124 AMG-hez készült.
A belső tér szürke bőrrel (278), hozzá illő AMG-kormánnyal, szőnyegekkel és ajtópanelekkel van ellátva. A középkonzol és a műszerfal zebrano fából készült. A felszereltséghez tartozik az automata klímaberendezés, a sebességtartó automatika, a motoros első ülések, a kormányoszlop, az utastükör és a lehajtható első kartámasz. A Clifford riasztót és a sötétített ablakokat Andy Cohen szerelte be a Beverly Hills Motoring Accessories-nél, ahogyan a Sony XR-7200 fejegységgel, ajtóhangszórókkal, csomagtartóba szerelt mélynyomóval és Sony CD-váltóval felszerelt hangrendszert is. A riasztó és az audiorendszer eredeti használati utasítása az eladáskor mellékelve van. Az eladó tájékoztatása szerint a rádió és a biztonsági öv meghosszabbítói jelenleg nem működőképesek. Minden más elektronika jó állapotban van, beleértve az összes ablakot, a légkondicionálót és a fűtést.
Az első és a hátsó üléseken szürke báránybőr kárpitozás volt felszerelve, amikor új volt, és még mindig a helyén van. Az autó eredeti állapotáról készült fotókon ugyanazok a báránybőr borítások és padlószőnyegek láthatók. Az üléshuzatokat ideiglenesen eltávolították a fotókhoz, hogy dokumentálják az alatta lévő bőr állapotát.
A bőrrel borított kormánykerék az AMG szürke színben készült. A műszerek között megtalálható a 190 km/órás AMG sebességmérő és a 7000 fordulat/perc fordulatszámmérő, valamint a beépített analóg óra. A többi műszer az üzemanyagszintet, az olajnyomást, a hűtőfolyadék hőmérsékletét és az üzemanyag-fogyasztást mutatja. A hat számjegyű kilométeróra körülbelül 19 417 eredeti mérföldet mutat.
Jelzésértékű, hogy ez a Hammer egy AMG által módosított 6,0 literes DOHC 32 szelepes M117 V8-as motorral rendelkezik, amely körülbelül 385 lóerőre és 417 lb-ft nyomatékra növeli a motor teljesítményét. Az autó eredetileg egy 3,0 literes sorhatos motorral volt szerelve, amelyet aztán egy korabeli 560SEC-ből származó 5,5 literes motorra cseréltek. Az AMG megfúrta, polírozta, csiszolta és kiegyensúlyozta a teljesen alumíniumból készült motor belsejét, és a széria együtemű, hengerenként két szelepes fejeket saját, szabadon lélegező, kétütemű, hengerenként négyszelepes fejekre cserélte. Két német nagy teljesítményű katalizátort is beszereltek a kipufogógáz-áramlás javítása érdekében. A motortérről készült részletes fotókon az AMG szelepfedelek láthatók, amelyek oldalára a “350 6.0 28” felirat van írva.
Az eladó megjegyzi, hogy az autót 15 évig üzemanyag-stabilizátorral tárolták, mielőtt 2021-ben az eladásra való felkészülés során teljes körűen szervizelték, hogy biztosítsák a tökéletes működési állapotot. A teljes üzemanyagrendszer az üzemanyagszivattyúk kivételével ki lett cserélve, beleértve az üzemanyagnyomás-szabályozót, az akkumulátort, az újjáépített üzemanyagelosztót és az üzemanyagvezetékeket, amelyeket acélfonatos teflontömlőkre cseréltek. Az olajat és a szűrőket kicserélték, a hűtőfolyadékot és a fékfolyadékot pedig átmosták. Kisebb olajszivárgás a hengerfej olajvisszavezető tömítéséből. Egyéb karbantartási munkálatok közé tartoznak az új gyertyák, termosztát, légszűrő és BOSCH injektorok.
Az erő a hátsó kerekekhez egy átdolgozott négyfokozatú W126-os sebességváltón keresztül jut el, Torsen korlátozott csúszású differenciálművel és megerősített hátsó segédvázzal, amely ellenáll a futómű mozgásának és csökkenti a torziós igénybevételt. Fehér AMG rugók és AMG lengéscsillapítók, valamint az eredeti Sebring W124 AMG kipufogó látható alul.
A Carfax-jelentés nem tartalmaz baleseteket vagy károkat, és Illinois, Arizona és Új-Mexikó regisztrációs előzményei. Most csak 19k mérföld, ez az AMG Hammer részleges szolgáltatási rekordok.
Az autóra jelenleg is lehet licitálni, az eddigi legmagasabb ár, amit kínáltak érte 208 ezer USD. Az árverés 2022. augusztus 4-én zárul.
Adatok, specifikációk:
FIN WDB1240501A657168
VIN WDBEA50D4JA657168
Modelljahr 1988
Modell 300 CE
Motornummer 103983 12 101673
Getriebe 722320 03 044652
Auftragsnummer 0 7 704 68063
Ort der Bestellung VEREINIGTE STAATEN
Innenausstattung LEDER – GRAU (278)
Lack 1 BLAUSCHWARZ – METALLICLACK (199U)
Lack 5 78
Baujahr 1987-12
SA-Code Beschreibung
222 FAHRERSITZ RECHTS ELEKTRISCH VERSTELLBAR
240 AUSSENTEMPERATURANZEIGE
241 FAHRERSITZ LI. ELEKTR.VERSTELLBAR M.MEMORY
280 LEDERLENKRAD UND LEDERSCHALTHEBEL
286 GEPAECKNETZE AN FAHRERLEHNEN LI UND RE
412 SCHIEBEDACH ELEKTRISCH MIT HUBEINRICHTUNG
420 GETRIEBE AUTOMATISCH 4-GANG
430 KOPFSTUETZEN IM FOND LINKS UND RECHTS
446 TEMPOMAT, LENKSAEULE ELEKTRISCH EINSTELLBAR UND AIRBAG
461 INSTRUMENT M. MEILENANZEIGE U. ENGL. BESCHRIFTUNG
Viszonylag hosszú modellciklusa után leköszön a BMW i3. Kár, mert korszakalkotó szerepet kapott a BMW-nél, s nagy valüszínűséggel mindig egy kicsit kivételes megközelítésben fogunk rá gondolni, s elviseltük volna még jó pár évig a megújulásokat, facelifteket. Teszten a BMW i3S Unique Forever limitált szériás modell.
Most biztos, hogy nem fogjuk fecsérelni a sorokat a BMW i3 részletezésére küllem, belső részletek terén – számtalanszor megtettük. Inkább azt vizsgáljuk, mennyiben és hogyan tér el a “hagyományos” i3-tól az i3S, konkrétan a BMW i3S Unique Forever.
Elsősorban a külső kapott számottevő változtatásokat. A futóművet 15 milliméterrel ültették meg a tervezők, ezáltal a grasshopper-jelleg háttérbe szorul; mindehhez szélesebb, 175/55 R20-as gumiabroncsok lettek társítva. Ez szemmell láthatóan is vastagabb, mint az alapmodell esetében – íme, az első tényleges, kézzel fogható sportos vizuális hatás.
Teljesen új megközelítésbe helyezett felniket kapott a BMW i3S. A jelleg ténylegesen személyautós, vagy inkább sportautós: ötküllős kiosztással, a tesztaitónk esetében lakkfeketére fújt árnyalattal talán a legjobb választás konfigurálásnál.
Ténylegesen egyedi a BMW i3S Unique Forever
Egyébként a BMW i3S Unique Forever esetében szó sincs szimplán optikai tuningról, ugyanis az ültetetés már eleve fizikailag tesz hozzá az összképhez: a futómű nyomtávját is sikerült megnövelni, tehát szélesebb lett, kereken 40 milliméterrel.
Itt máris jól kivehető gyakorlatban is a stabilabb úttartás, főként nyári gumik esetében lehet kiváló teszteredményeket produkálni szűkebben bevett, szélsőséges kanyarokban. A kanyartartás tehát remek lett, a tradicionális építésű i3-hoz képest érzetre is sokat javult a tapadás.
Természetesen a BMW i3S Unique Forever kerékjáratai is szélesebbek lettek, ez egyértelmű, hogy a nyomtáv növelése miatt volt szükség a beavatkozásra. Tetszetős, meg kell hagyni, s végre meg tudja mutatni külcsín tekintében is az i3, hogy bizony kimondottan dinamizmust kell sugallnia a megközelítésnek.
Morcosabb, kifejezőbb tekintetet kapott az orr-rész, a lökhárítómodul például újra lett gondsolva. A BMW-vesék alatt egy aláhúzás jellegű vonalat kapunk, fekete berakással. Ráadásként a front fényszórók száz százalékosan LED technológiát használnak.
Méltó ez a búcsú
A fart is átalakították részleteiben a BMW i3S Unique Forever esetében: Plusz 40 milliméter szélesítést kapott a lökhárítóelem, valamint nagyobb hangsúlyt irányítottak az eDrive i3S plakettre is a jobb szélen.
Oldalnézetben is találhatunk változást: az A oszloptól kiinduló díszcsík is hordozza a feljebb részletezett felnikre jellemző lakkfekete beütést, a szegély végigfut a BMW i3S tetővonalával párhuzamosan, egészen a C oszlop zárásáig. A mindezidáig halogénizzót használó nappali menetfények is teljes LED felszereltséget kaptak, így ténylegesen elmondható, hogy az új i3 és i3S globálisan LED technológiát használ.
Cikkünkből kiderülhetett mostanra, hogy a BMW i3S az egyébként megfrissített BMW i3 sportosított verziója. Egyértelmű tehát, hogy a “sima” i3 is hasonló újításokat hordoz részleteiben, nagyjából ugyanannyit, mint a BMW i3S, az ültetés és a futómű szélesítése kivételével.
Nézzük, mi a helyzet a BMW i3S enteriőrjével. Alapvetően hasonlók maradtak a paraméterek az alapmodelléhez képest, a központi LED LCD kapacitív érintésérzékeny infotainment kijelző 10.2 col képátlója bőségesen elegendő az informatív közvetítéshez. A szoftver, illetve maga a firmware is jelentős upgrade-et kapott, természetes nyelvfelismeréssel, élő menetközbeni parkolás információgyűjtéssel, valamint az Apple CarPlay-jel.
A beltérben alkalmazott anyagok most is minőségiek. A BMW i3S sportos jellegét elsősorban itt a kárpitozás és a színösszeállítás adja, az ülések kagyló-jellegét nagyban kiemeli a borítás, valamint a bordázat elrendezése.
CFRP alapú kocsiszerkrénnyel bír az új BMW i3S, mely amellett, hogy rendkívül áramvonalas, jelentős súlycsökkenést jelent továbbra is. Ehhez alumíniumötvözet váz társul, így a rugalmasság és persze a kellő merevség is megvan az autóban.
Remek teljesítmény, jó hatótáv
185 lóerős eDrive technológiát felvonultató elektomos szinkronmotort kapott a BMW i3S. Az egységbe most is integrálva lett az energiavisszatáplálás, amely fékezésnél, valamint motorfékezésnél fejti ki optimális hatását. A csúcsnyomaték 270 Nwetonméter, amely igencsak jelentős menetdinamikát sejtet.
A hajtáslánchoz egy 42.2 Ah-s lítium-ion akkumulátor társul, hasonló, mint a korábbi, növelt hatótávú, nem REX i3-asok esetében is. Ennek megfelelően az új BMW i3S-sel simán megtehető egy töltéssel 240 kilométer, persze ehhez nem árt tudatosan, ECO módban közlekednünk. Tesztjeink során mért átlagos energiafogyasztásunk 14.8 kW/h volt, 100 kilométerre, vegyes használattal.
2022 BMW i3S Unique Forever specifikációk
Motor
Motortípus: 360 V DC szinkronmotor, folyadékhűtéssel
Lökettérfogat: –
Maximális teljesítmény: 185 LE
Maximális forgatónyomaték: 270 Nm @ 0-4800 ford./perc
A Toyota és teherautó és buszgyártó leányvállalata, a Hino, valamint alkatrészfejlesztő és gyártó leányvállalata, a DENSO, és a részben Toyota tulajdon Isuzu bejelentette, hogy a Commercial Japan Partnership Technologies Corporation vállalattal közösen hogy megkezdte a nehéz tehergépjárművekbe szánt hidrogén belsőégésű motorok kutatását és tervezését, méghozzá azzal a céllal, hogy a belső égésű motorokat a karbonsemlegesség elérésének egyik lehetőségeként tovább hasznosítsák. A Commercial Japan Partnership Technologies Corporation egyébiránt a karbonsemlegesség, az autonóm járművek, a konnektivitás és a mobilitási szolgáltatások (köztük például az autómegosztó szolgáltatások) területén folyó fejlesztéseket összehangoló közös vállalat, amelynek tulajdonosai a Toyota és leányvállalatai, a Hino és a Daihatsu mellett a Suzuki és az Isuzu, amelyekben az utóbbi években a Toyota kisebbségi részesedést szerzett.
A karbonsemlegesség felé vezető úton az egyes országok energiafeltételeinek és változatos fogyasztói felhasználásainak megfelelően különféle hajtáslánc lehetőségek állnak rendelkezésre az ügyfelek igényeinek kiszolgálására, beleértve az öntöltő hibrid elektromos (HEV) és plug-in hibrid elektromos (PHEV), az akkumulátoros elektromos (BEV) és a hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) megoldásokat, vagy épp a hidrogénhajtású (hidrogén belsőégésű) motorok területét. A világ legnagyobb és egyben legzöldebb autógyártója, a Toyota ezek mindegyikében vezető fejlesztőnek számít.
A hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológiát a Toyota már alkalmazza a személy és áruszállításban, a kínálatában szerepel a Mirai személyautón túl ezzel a meghajtással busz, targonca, kisteherautó és nagyteherautó is. A hidrogén belsőégésű technológia ugyanakkor még fejlesztési fázisban van, és eddig csupán sportautók fejlesztése kapcsán adott hírt róla a Toyota: érkezett hír korábban egy GR Yaris koncepcióautóról, egy a Yamahával közösen fejlesztett nagyteljesítményű motorról, és egy hidrogénhajtású Corolla versenyautóról is.
A hidrogén belsőégésű technológia legkeményebb körülmények között történő tesztelése céljából egy hidrogénüzemű Toyota Corolla 2021 májusa óta részt vesz a japán Super Taikyu Series versenysorozat futamain, hozzájárulva a hidrogénhajtású motortechnológia folyamatos fejlesztéséhez. Ez emellett a hidrogén alapú társadalom megvalósítására irányuló erőfeszítéseket is támogatja, hiszen ennek révén bővül a piaci szereplők, partnerek száma a hidrogén előállításának, szállításénak és felhasználásénak területein.
A széndioxid-kibocsátás csökkentése a nehéz tehergépjárművek és a logisztika területén – amelyek az emberek mindennapi életét támogatva az infrastruktúra fontos részeit képezik – egy olyan társadalmi probléma, amelyet olyan partnerekkel együtt kell kezelni, akiknek közös elképzelésük van a karbonsemleges társadalom megvalósításáról. Az Isuzu, a DENSO, a Toyota, a Hino és a CJPT úgy gondolják, hogy a hidrogénhajtású motorok jelentik az egyik megoldást erre a problémára, és az általuk felhalmozott technológiákat és know-how-t fogják felhasználni a nehéz tehergépjárművekben használható hidrogénhajtású motorokban rejlő lehetőségek tanulmányozására. Az öt vállalat a céjaik szerint a karbonsemlegesség elérésére rendelkezésre álló lehetőségek bővítésével járul hozzá egy még jobb társadalom megteremtéséhez.
Július 25-től október 6-ig egy több mint 400 000 LEGO® Technic™ darabból készült egyedi Lamborghini Sián[1] lesz látható a Sant’Agata Bolognese-i Museo Automobili Lamborghini Múzeumban. A két márka között már évek óta fennálló partnerség van érvényben, és ez a kezdeményezés a közös értékeket hangsúlyozza: “bátor, hiteles és váratlan”.
Az 1:8 méretarányú LEGO® Technic™ Lamborghini Sián FKP 37 2020-as megjelenése után ez az életnagyságú modell sokkal nagyobb léptékben adja vissza a limitált szériás olasz sportautó látomásos formatervét. Több mint 154 különböző típusú LEGO darabot használtak fel annak érdekében, hogy a modell megtestesítse a futurisztikus kifinomultságot, és a legapróbb részletekig visszaadja a Lamborghini Sián összetéveszthetetlen körvonalait.
Lena Dixen, a LEGO Csoport termékekért és marketingért felelős vezető alelnöke kijelentette: “Tervezőink szeretik a kihívásokat, így el lehet képzelni, mennyire örültek, amikor megkértük őket, hogy dolgozzanak ezen a modellen, és a szokásosnál kicsit nagyobb szemszögből tekintsenek a dolgokra. Rögtön megragadták a lehetőséget, hogy együtt dolgozhassanak a csehországi Kladno gyárunk hihetetlen tervezőivel és mérnökeivel, akik ezeket a lenyűgöző, teljes léptékű modelleket építik, és valóban kitolták a LEGO Technic határait. A rendszer által biztosított kreativitási lehetőségeknek köszönhetően valóban igazságot szolgáltattak a Lamborghini Sián FKP 37 LEGO Technic kivételes formatervének.”
A két vállalat tehetséges tervezőinek, mérnökeinek és technikusainak második közös projektjében a modell az utolsó milliméterig pontosan megegyezik a Lamborghini Sián FKP 37 méreteivel: a tökéletes arányú alvázat méretre szabott, hatszögletű LEGO Technic darabok borítják, amelyek egymáshoz kapcsolódnak és egy energiától duzzadó burkolatot alkotnak. A formaterv a Lamborghini szemléletében kulcsszerepet játszó hatszögletű forma előtt tiszteleg, felidézve az olasz sportautó ikonikus hatszögletű hátsó lámpáit és kipufogójának formáját.
“Több mint egy év várakozás után a Lamborghini Sián LEGO Technic modellje a Museo Automobili Lamborghiniben kerül kiállításra. Ez a természetes hely a Lamborghini szupersportkocsik bemutatására, amelyek az innovációnak és a technológiának köszönhetően mindig is konkrét formát adtak az álmoknak és az érzéseknek. A Sián 1:1 méretarányú modellje megmutatja, hogy a Lamborghini – a LEGO Csoporthoz hasonlóan – a kihívásokat éltető elemnek, a technológiát az alkotás eszközének, a dizájnt pedig olyan láncszemnek tekinti, amelytől el lehet és el kell venni a lélegzetet” – nyilatkozta Federico Foschini, az Automobili Lamborghini marketing- és értékesítési igazgatója.
Kívülről a Lamborghini Sián[2] formatervét a legnagyobb odafigyeléssel alkották újra. A Sián szó bolognai dialektusban villámot vagy villámot jelent. A LEGO Csoport szakértői ezt azzal hangsúlyozták, hogy a lámpák és a karosszérián végigvillanó stílusos villám úgy ragyognak, mint az igazi jármű Y alakú lámpái, miközben hatszögletű hátsó lámpákat is készítettek, amelyek valóban be- és kikapcsolhatók.
A jármű belsejében rendkívül precíz részletek láthatók, többek között a híres Lamborghini-jelvénnyel és az olasz zászlóval díszített LEGO-tégla kormánykerék, a műszerfal és a versenyülések.
Ez a LEGO Csoport első nagyméretű modellje, amely festékhatású UV színű bevonattal rendelkezik, ami segít a modell hosszabb élettartamának megőrzésében. A szín tökéletesen illeszkedik az 1:8 méretarányú LEGO Technic modell árnyalatához, és a Lamborghini festőműhelye alkalmazta, hogy a sportautónak megfelelő fényezést biztosítson.
Tények és adatok a teljes méretarányú LEGO® Technic™ Lamborghini Sián FKP 37-ről:
Összesen több mint 400 000 LEGO® Technic™ darabot használtak fel. 154 különböző típusú LEGO Technic darabot használtak, köztük 20 olyan darabot, amelyet kifejezetten ehhez a modellhez öntöttek. Teljes súly: 2 200 kg A fejlesztési és építési folyamat 8 660 órát vett igénybe: 5370 óra fejlesztés 3 290 óra gyártás
A csehországi Kladnóban működő LEGO csapat 15 tervező, mérnök és építő szakembere alkotta meg. A modell méretei pontosan megegyeznek a valódi jármű méreteivel: 4 980 mm hosszú, 2 101 mm széles és 1 133 mm magas. Az első és hátsó lámpák működnek, és teljes egészében LEGO Technic darabokból készültek. Első alkalommal kapott egy LEGO modell festékhatású bevonatot, hivatalos Automobili Lamborghini festékkel. Most először egy teljes méretű modell ikonikus vonalvezetését is megvilágították, hogy tisztelegjenek a valódi jármű látomásos ívei és futurisztikus formája előtt, amely világszerte óriási népszerűségnek örvend a sportautók szerelmesei körében. Először fordult elő, hogy egy modell külső burkolatát hatszögletű formával alakították ki, ezzel tisztelegve a Lamborghini Sián FKP 37 formatervezési története előtt, amelyet ez a forma erősen inspirált.
Egy sötétvörös Mercedes-Benz 500 SL áll a Mercedes-Benz Múzeumban. Ez magában nem lenne túl meglepő, de ha megnézzük a háttértörténetét, akkor rögvest látjuk, hogy egy kultikus autóról van szó, konkrétan Lady Diana R129-eséről.
Az autó különlegessége, hogy az 1990-es évek elejétől 1997-ig Diana hercegnő tulajdonában volt. A walesi hercegnő volt a brit királyi család első tagja, aki magánúton külföldi autót vezetett.
A felháborodott brit autóipar nyomására Diana végül kénytelen volt visszaadni az autót. Azóta az autó a Mercedes Benz gyűjteményében van, 2006 óta pedig a cég saját múzeumában látható.
Igazán kreatív ötletek alapján született meg az új, 2021-ben bemutatott 308-as Peugeot kivitelezése. A franciák ténylegesen formabontót, egyedit, tetszetőst alkottak. Peugeot 308 1.2 PureTech Allure teszt.
Sokszor nem elég, ha a külcsín viszi, vinné a prímet. A eugeot 308 1.2 PureTech Allure esetében rendkívül tetszetős új dizájn – nem csak dizájnelemek – domborítanak, és magasztalják fel (megjegyezzük, nem véletlenül) első blikkre a koncepciót. Olyan koncepció ez, amit vélhetően a Peugeot márkaarculat hosszasabb ideig követni fog.
Megtartja a tradíciókat, mégis tud új lenni
Az orr kialakítása alapvetően a lámpabúrák rajzolata terén, azon belül is a nappali menetfény-részleteknél hasonlatos az előző dizájnvilághoz, ugyanakkor maguk a fényforrások burkolatai moduláris jelleggel helyezkednek el. Főként felülnézetből látszik ez, mármint ha a motortér fölé magasodva vizsfáljuk az oldalakat.
Különlegességnek számíthat az újragondolt Peugeot embléma. Nincs oroszlánsziluett, van oroszlánfej, 2D-ben, pajzs-szerű plaketten. Illusztris, bár talán rendhagyóbb volt a már megszokott, annyi baj legyen, szeretjük bizonyos határig a változtatásokat. Azokat is, amelyek talán annyira nem relevánsak.
Hangsúlyos a hűtőmaszk a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure esetében, majd’ belenyúlik a front lökhárítóba, a beömlőfelületekkel ügyesen bántak a formavilágot megrajzolók. Minden arányos, közben futurisztikus, intuitív, előremutató.
Egyedi dizájn- és formavilág
Rengeteg törésvonal, süllyesztett részlet található a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure oldalvezetésében. Instant kedvenc a hátsó ajtó kilincsének vonalában kanyarított mélyedés, amely lágyan vezeti fel a hátsó lámpatestek oldal-részletét, zseniális. Szimplán széo. És nem túlzó, ami szintén nagy szó a mai formaterveket tekintve. E hátsó mélyítés egyébként már az A oszlop előtt indul, az első sárvédők magasságában, aztán szépen eltűnik a középső tájékon, hogy hátul visszatérhessen.
Mindezt a farhoz remekül illeszkedik a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure-nél, a hátsó menefények egyenként 3-3 modulból állnak össze, hordozva a mélyesztéseket-kitüremkedéseket. Csakúgy, mint a csomagtérajtó kialakításánál is, ahol például külön perem alatt található meg a nyitógomb.
Minden rendkívül egységes és összetett. Így a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure ténylegesen szemet gyönyörködtető alapokon “létezik”, és például a szintén francia DS szellemiségét követve (ez persze nem hivatalos tény, csak párhuzam) tud valami egyedit, érdekeset mutatni az amúgy egyhangúnak definiálható, számítógéppel tervezett ötletek és megvalósítások terén.
Törekedtek a PSA-nál természetesen arra is, hogy maradandó élmény legyen már elsőre is az enteriőr. Szintén egyedi ez is a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure-nél: megkapjuk a PC szimulátor nagyságú kormánykereket az óracsoport alá pozicionálva úgy, hogy a felső köríven átnézve tökéletesen látszódjanak a kijelzők. A beömlők élces vonalakat kaptak, itt ismét visszaköszön a kitüremkedős stílus, s persze van tablet infotainment is elmaradhatatlanul.
Majd’ prémiumba megy át
Kitűnő az anyaghasználat a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure belterében, puha tapintású bőrözéssel, rugalmas és nem túl kemény műanyagokkal. Az első ülések kényelmesek és minden irányba tökéletes tartást nyújtanak, jó láb- és térdterekkel. Hátul kissé visszafogottabb ugyan a helyzet, itt nem annyira tág a mozgástér, viszont megfelelő beállításokkal hagyományosan négy utazó jól elférhet.
Féljünk a 3 hengertől?
1199 köbcentis, 3 hengeres soros benzinmotor került a tesztben szereplő Peugeot 308 1.2 PureTech Allure orrába. A maximális teljesítmény 130 lóerő 5500-as percenkénti fordulatszámon, míg a forgatónyomaték-csúcs 230 Newtonméter 1750 percenkénti fordulatszámon érkezik. Annak ellenére, hogy a motor sorhármas, meglepően agilis és rugalmas tud lenni, persze vezetés közben ki kell zárnunk a kávédaráló-hangzást, valamint a lötyögős alapjárat jelenséget.
Ha kell, nagyon meg tud indulni a Peugeot 308 1.2 PureTech Allure, a hajtáslánchoz társított hatgangos manuális kéziváltó fokozatainak áttételezése optimálisan el lett találva. Fulladásra hajlamos a motor, főként intenzívebb startoknál, de megszokható a vezetés mikéntje, s ha megszoktuk, kifejezetten szerethető.
Fogyasztás tekintetében is egész jó értékek születtek: országúti környezetben sikerült 5 liter per száz kilométer álagot kisajtolnunk, városi környezetben is maximum 6.8 literig sikerült feltornásznunk a mutatókat.
Rendezvények, események sorozatával ünnepli harmincadik évfordulóját a szentgotthárdi motorgyár. Az Opel Szentgotthárd, amely a Stellantis autóipari csoportosulás része, 1992-ben autószerelő üzemként és motorgyárként indult. A gyár munkatársai ma is büszkék azokra a jelképekre, amelyek gyár fontos szerepét bizonyítják a modern kor hazai autógyártásának a történetében.
Egy ilyen jelképes emlék az első szériagyártásból való Opel Astra F, amely harminc éven keresztül a gyár udvarán hirdette a dicső múltat. Az autót, amely a Budapesti Közlekedési Múzeumban kiállított „hivatalos” első Astra ikertestvére, bizony megviselte kitettsége az elmúlt harminc év időjárási viszontagságainak. Ezért a gyár munkatársai kezdeményezésére megszületett a döntés az autó régi fényének (átvitt és szó szerinti értelemben is) helyreállításáról. Ez annak tükrében is érthető, mivel a mai napig közel százötvenen vannak olyan aktív dolgozók, akik részesei, szemtanúi voltak a harminc évvel ezelőtti első autó és első motor gyártásának.
A döntést cselekvés követte. Megalakult egy kis lelkes csapat a gyárban különböző beosztásban dolgozó munkatársakból, akik szívügyüknek tekintették az autó állagának megóvását. A gyárcsarnok egyik szögletében ki is alakítottak egy szervízműhelyt, elkezdték kutatni azt a pár cserére szorult alkatrészt a világhálón, és elkezdődött a felújítás. Ahogy haladt a munka egyre növekedtek az elvárások is: míg először csak a külcsín visszaállítása volt a cél, később már az autó önjáró vezethetősége is követelménnyé lépett elő! Egy harminc éve nyugvó motornál ez nem kis feladat, de a motor állapota bizakodásra adott okot.
A karosszéria régi fényének előcsalogatása az egyik munkatárs otthoni műhelyében történt, ez már nem volt megfelelő színvonalon megoldható a gyár falain belül. Az egész munka körülbelül két hónapot vett igénybe, tekintettel arra, hogy a kollégák a rendes munkájuk mellett végezték a felújítást.
A felújított, régi fényében tündöklő Astra bemutatójára a Szentgotthárdi színházban került sor a gyár harminc éves történetét bemutató fotókiállítás megnyitóján. A helyszínre már saját lábán érkezett az autó! A megnyitóra meghívott munkatársak és helyben élő, ma már nyugdíjas volt munkatársak, boldogan fényképezkedtek az autóval, és mindenkit lenyűgözött a 30 éves Astra. Így az Antall Józseff vezette és a Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő első magyar autó, az első Opel Astra ikertestvére a felújítás után méltó helyre kerül: az Opel Szentgotthárd gyárcsarnokában lesz kiállítva.
A Cupra ismét megmutatta, hogy nem fél feszegetni a határokat: bemutatott egy olyan extrém sportautót, amely teljesítményben már a legendás Lamborghini Huracán szintjét idézi....