AutóAddikt Újdonságok Párizsi Autószalon 2016: itt az új Seat Ateca X-Perience

Párizsi Autószalon 2016: itt az új Seat Ateca X-Perience

A Seat egyedülálló, innovatív koncepció keretében, 4D élményvilággal mutatja be a Párizsi Autószalonon Ateca X-Perience modelljét. Az újdonság éppen azt hivatott képviselni, hogyan lép át a spanyol márka minden eddigi határt a hagyományos SUV-modellek e meglehetősen eltérő interpretációjával.

seat-ateca-x-perience-2016-parizs-autoaddikt

Az Ateca ügyfélköre alapesetben túlnyomórészt nagyvárosi, ám ez az autó jóval többre képes terepen, mint bárki gondolná. Az Ateca X-Perience esetében a fő hangsúly a kalandvágyó karakterre esik, olyan minden terepre alkalmas (all-terrain) jármű megalkotására, amely egyértelműen túlmutat a jelenlegi SUV-modellek lehetőségein. Amint vezetője megnyomja a motorindító gombot, az Ateca X-Perience máris kész a következő kalandra, pontosan alkalmazkodva mindenfajta menethelyzethez, útviszonyokhoz és személyes igényekhez. Ebben nagy szerep jut a középkonzol Driving Experience forgókapcsolójának a Seat Drive Profile rendszerével, amely a Normal, Sport, Eco és Individual üzemmódokat kínálja. Ám ha mindez nem lenne elég, a hatékony Haldex-tengelykapcsolóval működő 4Drive összkerékhajtás a Havas út és Offroad formájában két további profilt is kínál, amit a lejtmenet-asszisztens (Hill Descent Control) egészít ki.

„Az X-Perience tulajdonképpen az Ateca család lehetőségeit és a benne rejlő jövőbeni potenciált kívánja érzékeltetni. Pontosan tudjuk, hogy az Ateca révén jóval tovább is mehetünk, s ezt kívánjuk bemutatni a Párizsi Autószalon alkalmával” – emelte ki Dr. Matthias Rabe, a Seat kutatás-fejlesztési alelnöke. „Az Ateca X-Perience jóvoltából messze túlléphetünk mindazon, amit eddig elértünk e modellsorozatban. Olyan ügyfelek számára készült, akik hétvégi kalandtúráik során még tovább kívánnak menni, akár már az extrém határig, s természetesen terepen.”

Túl a megszokott határokon

Az X-Perience pontosan arra hivatott, hogy látványosan kiemelje az Ateca minden terepre alkalmas (all-terrain) karakterét, olyan autósok számára, akik akár szórakozásból, akár életstílusukból vagy egyszerűen munkájukból adódóan a lehető legjobb terepes képességeket igénylik járművüktől. Az átlagos Ateca vásárló ideje mintegy 95 százalékában aszfalton – azaz városban, országúton és autópályán – közlekedik autójával és csupán a fennmaradó öt százalékban használja terepen vagy hóban. Az X-Perience esetében azonban ez az arány 75 százalék normál és 25 százalék terepes használatra módosul, mindenekelőtt olyan ügyfeleket célozva, akik gyakran használják terepen autójukat, s olyan igényes SUV-vezetők számára, akik kiemelkedő terepes adottságokat várnak el tőle. A Seat Ateca X-Perience a legnehezebb terepes kalandokra is készen áll. Röviden olyan autó, amellyel a legtávolabbi célok is elérhetők. Mindazok számára, akiknek az aszfalt puszta „formalitás”, akiknek a műút csupán a vezetés jelentéktelen és érdektelen része, akikre az érdekes és vonzó dolgok, illetve az igazi kihívások messze a megszokott határokon túl várnak.

Stílusos 4×4 dizájn

A Seat egy kis szelet Barcelonát hoz el Párizsba, az innováció, illetve a modern technika és dizájn mentén, amely értékek a francia főváros sajátjai is egyben. S természetesen az Ateca X-Perience modellé, amellyel az a bizonyos utolsó néhány kilométer is megtehető a hegyekben, ami a hagyományos SUV-modellekkel már aligha. Érjen véget bárhol az út, az Ateca X-Perience még bizonyosan folytathatja, egyebek mellett magas keresztmetszetű gumiabroncsainak, kifejezetten a számára tervezett, 18 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsáinak, fekete kerékjárati szegélyeinek, masszív küszöbvédőinek, karcolásálló fényezésének és tekintélyes szabadmagasságának köszönhetően – és végül, mert nem riad vissza a legnagyobb akadályoktól sem.

Kiemelkedő terepes képességei mellett az Ateca X-Perience természetesen masszív, intenzív érzelmeket ébresztő és letisztult benyomást keltő megjelenéssel érkezik. „Pontosan ezért választottuk e jellegzetes 4×4-es stílust, kezdve a nagy átmérőjű kerekektől, a magas keresztmetszetű gumiabroncsokon át, egészen az első lökhárítók, a kartervédő lemezek és a ködfényszóró-rácsok jellegzetes terepes karakteréig.” – magyarázta Alejandro Mesonero-Romanos, a Seat Design igazgatója. „Végül pedig a szín is különösen fontosnak bizonyult. A matt olívazöldre esett a választásunk, amely alapvetően természetes árnyalat, némi álcajelleggel. Egyes részleteket a narancs tónusaival emeltünk ki, ami még inkább „technikai” összhatást eredményezett.”

Az Ateca X-Perience külsejét olyan részletek teszik teljessé, mint a krómozott tetősínek, a sportos karaktert kiemelő hátsó tetőlégterelő, a hátsó lökhárítóra rögzített sárfogó gumik, illetve a 4Drive és X-Perience logók a csomagtérajtón. Mindezt az alsó hűtőrácsot szegélyező, egyben védő első diffúzorelem teszi teljessé, amely az autó hátulján is megismétlődik.

A külső jellegzetes színvilága folytatódik az utastérben is, ahol sötétben a LED-technikájú hangulatvilágítás gondoskodik különleges fényhatásokról. A tervezők a kávé és a zöld földszerű árnyalatait alkalmazták, amit a technikai stílust erősítve a kormánykerék, az ülések és a sebességváltókar-gomb narancsszínű varrásai tesznek teljessé. A sportüléseket hasított bőr kárpit borítja, az első küszöbléceken pedig alumíniumplakettre kidolgozott X-Perience logó tűnik fel. Az XP rövidítés a kormánykeréken is látható, a csomagtartó padlózatán pedig a Leon X-perience modellhez hasonlóan krómozott díszléc fut végig.

Összességében minden X-Perience modellt hasonló formai nyelvezet jellemez. A robusztus, terepes stílusú sebességváltókar kalandvágyó oldalát emeli ki, a gumi védőszőnyegek pedig hatékonyan óvják a lábtér kárpitját a sártól és az egyéb szennyeződésektől.

4Drive – Maximális tapadás egy erős motortól

Az X-Perience a 4Drive összkerékhajtással készül, amelyet a SEAT Ateca sorozatában is alkalmaztak a tervezők. A Haldex tengelykapcsoló a lehető leghatékonyabban osztja el a forgatónyomatékot a két tengely között, mindenkor kiemelkedő vonóerő átadási képességeket biztosítva, még a terepezés legnehezebb szituációiban is. Az elektronikus differenciálzár-hatású funkció (XDS) mindegyik keréken gondoskodik a megfelelő forgatónyomatékról a zavartalan továbbhaladáshoz. Segítségével mindenkor az éppen leghatékonyabb vonóerő-átadási képességekkel rendelkező kerék kaphatja a nagyobb nyomatékot, így tartva a nehéz helyzetekben is mozgásban a járművet.

Az Ateca X-Perience hajtásáról 190 lóerős, 400 newtonméter maximális forgatónyomatékú 2.0 TDI erőforrás gondoskodik, amely a kormánykerék kapcsolóbillentyűivel is vezérelhető, hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltóhoz (DSG) csatlakozik. E kombináció egyértelmű erénye az úton és terepen egyaránt élvezetes vezetés. Nem csupán kiemelkedő menetteljesítmények, tekintélyes vonóerő, emellett azonban alacsony üzemanyag-fogyasztás illetve károsanyag-kibocsátás jellemzi, hanem anélkül teszi élvezhetővé a vezető számára az Ateca X-Perience sokrétű élményét, hogy sebességváltáskor le kellene vennie a kezét kormánykerékről. Olyan biztonsági és kényelmi előnyről van szó, amely a tempós autópályákon és nehéz terepen egyaránt egyértelmű.

Kompromisszumot nem tűrő biztonság és kényelem

Minden kaland során történhetnek váratlan dolgok, az Ateca X-Perience így fejlett vezetői segédrendszerek széles körű együttesére támaszkodhat, amely immár megszokott a SEAT modelljeiben. A közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist) például az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő funkció (Lane Departure Warning Assist) és az adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control; ACC) együttes működését fejleszti tovább. A Front Assist részrendszere a járműveket és a gyalogosokat egyaránt felismerő városi vészfékfunkció (City Emergency Brake). Mindezen túl a közlekedési táblák felismerése (Traffic Sign Recognition), a visszapillantó tükrök holtterét felügyelő rendszer (Blind Spot Detection), a hátsó keresztirányú forgalom asszisztens (Rear Traffic Alert), a madártávlati nézettel kiegészített, együttesen 360 fok látószögű környezeti kamera rendszer, a beállást az úttal párhuzamos és arra merőleges helyekre segítő parkolási asszisztens (Park Assist), vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist) és a távfény-asszisztens (High Beam Assist) egyaránt rendelkezésre áll.

A Seat a connectivity területén is élen kíván járni, így természetesen az Ateca X-Perience is folyamatos kapcsolatban állhat a digitális világgal. Ebben a legújabb generációs infotainment-technikák segítik, mint például az Easy Connect, a SEAT Full Link (az Apple Car Play és az Android Auto rendszerek integrációja), a 8 col átlójú képernyővel működő Media System Plus vagy éppen az okostelefon vezeték nélküli töltését lehetővé tévő Connectivity Box.

Az Ateca, amely a Seat három új, 2017-es modellje előtt érkezik, mindent kínál, amire a SUV-modellek vásárlói széles körének csak szüksége lehet, tökéletesen kielégítve a vezetők nagy többségének terepes igényeit. Az Ateca ügyfélkörének egy része kétségkívül trendalapító, fiatalos és élénk szellemiségű, s olyan járművet keres, amely harmonikusan illeszkedik életstílusukhoz. Számukra az Ateca X-Perience azt kívánja megmutatni, hogy át lehet lépni a korábbi határokon, egy még inkább kalandra termett Ateca élményével – Created in Barcelona.

Előző cikkPárizsi Autószalon 2016: új Citroën C3 világpremier
Következő cikkBrazíliában tartja világpremierjét az új Jeep Compass