A Mazda Magyarországon 2.88%-os decemberi személyautó piaci részesedéssel zárta az elmúlt évet, mely rekordmértékűnek számít a márka hazai, 22 éves történetében.
Az eladási számok már második éve több mint 70%-os növekedést mutatnak az előző évihez képest. A Mazda az évi 1000 darabnál többet értékesítő gyártók közül a legnagyobb mértékű eladás-növekedést könyvelhette el.
A Mazda sikeréhez elsősorban a 2013-ban bemutatott Mazda6 és új Mazda3 járult hozzá. Előbbi stabil, 9% feletti piaci részesedést mondhat magáénak a felső-közép kategóriában, egyből a nagy flotta modellek után. A Mazda3 is gyors eredményeket ért el a kompaktok között: értékesítésének első évében majd 500 darab talált gazdára.
A Mazda 2015-ben is folytatja termékpalettájának megújítását és kiegészítését. Februárban, a közönségszavazat kategóriában nemrég Arany Kormánykerék díjat nyert, új Mazda2 lép a magyar piacra, tavasszal érkezik a 2015-ös Mazda6 és CX-5, melyek megkapják a Mazda új kommunikációs, szórakoztatási és navigációs rendszerét, nyár elején találkozhatunk az új SUV-val, a CX-3-mal, mellyel a dinamikus életstílusú, dizájn-orientált vásárlókat szólítja meg a márka, nyár végén pedig hazánkba is megérkezik a várva-várt új MX-5.





![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
![[TESZT] Citroën C3 1.2 Turbo 100 MAX – francia kényelem, remek ár-érték aránnyal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/citroen-c3-1-2-turbo-100-you-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Mustang Fastback Dark Horse 5.0 V8 – klasszikusan markáns és nyers izomerő](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-mustang-dark.horse-5-0-v8-fastback-2024-teszt-autoaddikt-25-180x135.jpg)
![[TESZT] Lexus NX 350h – pontosan ilyen a prémium középkategória](https://www.autoaddikt.hu/kepek/lexus-nx-350h-teszt-autoaddikt-26-180x135.jpg)


































![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)
![[TESZT] Citroën C3 1.2 Turbo 100 MAX – francia kényelem, remek ár-érték aránnyal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/citroen-c3-1-2-turbo-100-you-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Mustang Fastback Dark Horse 5.0 V8 – klasszikusan markáns és nyers izomerő](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-mustang-dark.horse-5-0-v8-fastback-2024-teszt-autoaddikt-25-100x75.jpg)
![[TESZT] Lexus NX 350h – pontosan ilyen a prémium középkategória](https://www.autoaddikt.hu/kepek/lexus-nx-350h-teszt-autoaddikt-26-100x75.jpg)


