A Peugeot egyik közelmúltban alapított, franciaországi testvérvállalata gyártja a jövőben azokat a fejlett akkumulátorokat, amelyeket a márka második generációs villanyautóiba építenek majd be.
Az elektromos mobilitás elterjedése hozzájárulhat a közlekedés – és ezzel az egész gazdaság – ásványi üzemanyagoktól való függetlenítéséhez, a CO2-kibocsátás helyi és globális szinten való csökkentéséhez. Ezek a célok azonban csak úgy valósulhatnak meg, ha az elektromos hajtáslánc komponenseinek (a villanymotoroknak és az akkumulátoroknak) a gyártása és szállítása maga is minél csekélyebb szénlábnyommal zajlik.
Jelenleg Kína a világ első számú akkumulátor-gyártója, a Peugeot testvérvállalatai azonban most fontos lépést tettek annak érdekében, hogy már középtávon jelentősen csökkenthessék az akkumulátorok szállításának idejét, költségeit és környezeti hatásait.
A Peugeot társvállalatai és a Total energetikai óriás kötelékébe tartozó Saft vállalat idén februárban engedélyezett együttműködésében ugyanis hamarosan megkezdődik az észak-franciaországi Douvrinben a vállalat akkumulátorgyártó üzemének az építése. A gyár 2023-tól a márka új generációs elektromos padlólemezére épülő típusokat – elsőként a Peugeot e-3008 szabadidőjárművet – láthatja el helyben készülő akkumulátorokkal. Ezeket az energiatároló egységeket kifejezetten a jelenlegi EMP2 platformon alapuló, vadonatúj eVMP padlólemezhez fejleszti és méretezi gyártójuk, az Automotive Cell Company (ACC) nevű vállalat.
A cég először délnyugat-Franciaországban, Nersac városában (a Saft jelenlegi gyártóbázisán) hozza létre azt a kísérleti gyártósort, amelyen kialakítják az új generációs akkumulátorok gyártástechnológiáját. Ezt fogják aztán a Douvrin-i üzemben alkalmazni 2023-tól; a gyártás kezdeti éves kapacitása 8 GWh lesz, amit rövid úton meg kíván háromszorozni a vállalat. A tervek szerint a moduláris eVMP padlólemezen 60-100 kWh kapacitású akkumulátorcsomagok kaphatnak helyet, ami azt jelenti, hogy évente nagyságrendileg 300 ezer darab villanyautóra elegendő akkumulátorcsomag készülhet itt.
Habár az ACC félig-meddig „házon belüli” beszállítónak tekinthető, ugyanolyan szigorú feltételeknek kell megfelelnie, mint a Peugeot-t és társmárkáit jelenleg kiszolgáló kínai (a BYD, vagy újabban a Great Wall hálózatába tartozó) akkumulátorgyártóknak.
„Ahhoz, hogy az eVMP padlólemezt elsőként alkalmazó Peugeot 3008 a Douvrinben készülő ACC akkumulátorokat alkalmazza, a teljesítmény és az árképzés terén egyaránt maximálisan versenyképesnek kell lennünk” – árulta el a francia L’Argus hírügynökségnek Yann Vincent, az ACC ügyvezető igazgatója.
Ami a teljesítményt illeti, a tervezett akkumulátorok méretezéstől függően 400-650 kilométeres hatótávolságot tesznek lehetővé, köszönhetően új vegyi összetételüknek. Noha ezek a lítium-ion akkumulátorok a klasszikus nikkel-mangán-kobalt katódokat alkalmazzák, csökkentett kobalt-tartalmuknak köszönhetően nem csak olcsóbbak lesznek, de energiasűrűségük és élettartamuk is nő. Az ACC új generációs akkumulátorai 2021-re kaphatják meg a hatósági engedélyeket, ezt követően kezdődhet meg a gyártás előkészítése.
A Douvrini gyártóüzem fontos szerepet játszik majd a Peugeot azon stratégiai célkitűzésében, hogy 2025-től minden modellcsaládját teljes mértékben villamosítsa. Ennek érdekében a vállalat 2018 áprilisában önálló e-mobilitási részleget hozott létre, majd 2019 elején, Párizs közelében megnyitotta elektromos hajtáslánc kompetencia-központját (CEP).
Itt összesen 32 millió eurós beruházással hoznak létre fejlesztési és tesztlaboratóriumokat. A CEP szorosan együttműködik azzal a szintén a francia főváros mellett működő, villanymotorok fejlesztésére, gyártására és értékesítésére szakosodott vegyesvállalattal, amelyet még 2018-ban alapított a Peugeot és a japán Nidec.
A mintegy 220 millió eurós beruházást megvalósító vegyesvállalat 900 ezer darabos tervezett éves gyártáskapacitásával hamarosan a világ legnagyobb villanymotor-gyártói közé emelkedhet.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


