Hatalmas nézősereg előtt a szlovák WTCC futamon mutatkozik be a fiatal tehetségeket felvonultató kupa sorozat, a Hankook Racer Cup – régebbi nevén RCM Kupa. A harmadik szezonjára készülő márkakupa első állomásának a hétvégén a Slovakiaring ad helyet.

A Hankook Racer Cup nyitó futamát egy nagy presztízsű versenysorozat a WTCC, Túraautó Világbajnokság betétfutamaként rendezik, ami a kezdőknek plusz adrenalint adhat, hiszen egy közegben versenyezhetnek a magyar, gyári Hondással Michelisz Norberttel is.
A Slovakiaringet a profi versenyzők is az egyik leghosszabb és leggyorsabb pályaként tartják számon, élvezetes, azonban nehéz aszfaltcsík, mert különösen számít a hosszú egyenesek miatt a szélárnyék. A gyorsaság mellett tehát a taktikáé lesz a főszerep!
Emellett elsőként láthatjuk együtt a Lotusokat és a Swifteket, „eltolt” rajtolási procedúrában. A Lotusok rajtolnak elsőként, majd húsz másodperccel később indul el a mezőny második fele a Swiftekkel. Vélhetőleg a verseny érdekességét, látványosságát az adja, hogy a Lotusok igazán gyors pilótái, a Swiftek lassabb pilótáit a verseny végére utolérik, ezért a normál versenyhelyzeten kívül, lekörözés is előfordulhat, ami további izgalmakat rejt.
Leránthatjuk végre a leplet a Hankook Racer Cup mezőnyéről, az első futamon a Lotusokat hat autó képviseli, egy magyar pilóta kivételével javarészt egy szlovákiai csapat színeiben rajtolnak. A Swiftek mezőnyét pedig tíz-tizenegy autó erősíti, sok fiatallal a kormány mögött. Mint ismeretes a márkakupa sorozat a fiatal tehetségek felkutatásáról szól, ebben a szezonban a 16 éves korosztály a legfiatalabb, az ifjú „titánok” között egy hölgy Krajnyák Petra is megméretteti magát. Csakúgy, mint László Martin, akinek szintén ez lesz a bemutatkozó hétvégéje, nemcsak a kupában, hanem éles versenyhelyzetben is. Nem meglepő, hogy a lányok is érdeklődnek az autósport iránt, egyre többen vesznek részt a különböző kupasorozatokban, ahol legjobban a higgadtságukat tudják kamatoztatni, a leggyorsabb hölgyet, külön a Ladies-ben is értékelik.
A szlovákiai pálya vonalvezetését ismerve az esélyeket nagyon nehéz megjósolni, természetesen Báldi Gergőre, a B3 versenyzőjére oda kell figyelni, aki Michelisz Norbihoz hasonlóan a szimulátor világából érkezett.
Két futam lesz ezen a hétvégén, a pénteki időmérő után szombaton és vasárnap egy-egy izgalmas versennyel várják a magyar szurkolókat.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


