Főoldal Autóteszt BMW BMW 330e – tisztán és hatékonyan

[TESZT] BMW 330e – tisztán és hatékonyan

Egyre többször futunk bele az elektromos autózás tényébe, gyakorlatába jártunkban-keltünkben. Mára szinte az összes jelentős autómárka előrukkolt valamiféle koncepcióval, amely felkarolja napjaink egyik legfontosabb fejlesztését – természetesen a bajor gyártó is próbál úttörő szerepet betölteni e téren. Sikerül is nekik, ahogy a mellékelt ábra mutatja – most a BMW 330e-t vesézzük ki.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-001

Viszonylag rövid idő leforgása alatt fejlesztette csúcsra a BMW az e-palettát, legyen szó akár teljes értékű, tisztán elektromos hajtást kapott alternatívákról, akár a hibrid-vonalról. Természetesen a plug-in hibrid vonal is adja magát, talán a legfontosabb képviselő e téren a nagyobb rétegeket megcélzó BMW 330e.

Alapvetően jó ár-érték aránnyal, univerzális praktikummal férhető hozzá az autó, kíváncsian várjuk egyébként, hogy a hazai forgalmazó hogyan alakítja majd árképzését az e-autózást érintő változások végett – megírjuk nyomban, ha van fejlemény. Elég az hozzá, hogy a BMW 330e 13 millió forint alatt férhető hozzá alapfelszereltséggel, ami kifejezetten sok extrát tartalmaz annak rendje s módja szerint – a tesztelt modell viszont kis híján 20 millió forintot kóstált minden kiegészítőjével egyetemben.
Persze a gyakorlati felhasználáshoz bőségesen elegendők az alapok a BMW 330e esetében, ráadásul ez a koncepció leginkább a fenntartható fejlődésről, környezettudatosságról szól.

Pontosan ugyanaz, de nyilván csak külső szempontjából

bmw-330e-teszt-autoaddikt-002A BMW 330e küllemre szinte teljesen megegyezik bármely hétköznapibb társával, kívülről a menetirány szerinti bal oldalon, az A oszlop alá elhelyezett elektromos töltőnyílás árulkodik mindössze az eltérésekről, valamint a 330e felirat is sejtet valamiféle pluszt. Nagyjából ennyi, a 3-as limuzin kaszni részleteit taglalni felesleges, megtettük már korábban jónéhány kapcsolódó BMW tesztünkben.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-003A BMW 330e enteriőrje – legalábbis, ami a tesztelt modellt illeti – minden földi jóval felszerelt, prémium anyaghasználattal, ízlésesen megválasztott kárpitozással hívogatja az utasokat, s persze a kíváncsiskodó sofőrt. Az egész felület egyezhet bármely 3-as szériás verzióval, a különbség a váltókar alatti e-Drive kapcsoló tekintetében keresendő. Itt – hasonlóan más gyártók modelljeihez – tisztán elektromos hajtásra válthatunk, amennyiben engedi a töltöttségi szint.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-005

Sajnos a BMW 330e nem közvetít infót a pillanatnyi töltöttségi szintről, 20-30 kilométerrel érdemes számolnunk út- és terepviszonyoktól függően. A 8 sebességes automata ZF váltórendszer házába integrált 88 lóerő teljesítményű elektromos szinkronmotor gyönyörű városi haladást garantál, masszív gyorsításokat lehetővé téve, felruházva az autót valamivel több, mint 6 másodperces 0-ról 100 kilométer/órára gyorsítással.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-019
Vitathatatlan, hogy a BMW 330e előnyei a városi-elővárosi közlekedésben keresendők, viszont remek érzés, hogy tudjuk: a hatótáv bizony bőven hozza a hagyományos üzemanyaggal operáló autókét. Ugyanis a társított 41 literes tank tökéletes kiegészítője a hajtásláncnak.

Ismérvek

bmw-330e-teszt-autoaddikt-011Remek BMW 330e-tulajdonság az, hogy a társított akkumulátorban mindig rendelkezésre áll annyi tartalék töltöttség, hogy esetenként, dugóban történő araszolásnál a villanymotor működésbe léphessen. Ez alapvetően a fékerő-visszatáplálásnak, valamint a 2 literes, 184 lóerőt mozgosító sornégyes benzinmotor által táplált generátornak is köszönhető. Persze ne számítsunk arra, hogy a benzines hajtás visszatáplálja úgy az akkut, hogy azt ne kelljen egyáltalán töltögetni – ez még a jövő zenéje egyelőre.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-013

Ha tudjuk előre, hogy az országúti, vagy elővárosi, folyamatos haladást biztosító útszakasz megtétele után sokat fogunk szobrozni a városi lámpáknál, netán dugóba is kerülhetünk, spórolhatunk az akkumulátor töltöttségével.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-015

Mégpedig úgy, hogy Save módba kapcsolunk, ilyenkor a BMW 330e háttérbe szortítja a tisztán elektromos profilt, elraktározva energiát ahhoz, hogy később még költséghatékonyabban közlekedhessünk.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-016

Ha sportos stílusra vágyunk, a BMW 330e e téren is elemében van. Ahogy említettük feljebb, a 6 másodperc körüli sprint egészen lenyűgöző, méréseink amúgy 6.2 másodpercet hoztak, 1 tizeddel elmaradva a gyárilag megállapított értéktől.

Sok előny, de nincs sok hátrány. A BMW 330e igazán élhető

bmw-330e-teszt-autoaddikt-018Intenzív gázpedál-kezelésénél az elektromotor együttműködik a benzinessel, segítve egymás „munkáját”, az összteljesítményre ilyenkor nyugodtan lehet 252 lóerőt számolni – összeadva a benzinmotor 184, illetve a villanymotor 88 lóerős teljesítményét.
Nagy előny még a zöld rendszám megléte, ha BMW 330e-t választunk. Mint minden tiszta elektromos üzemben minimum 30 kilométert megtenni képes autó esetében, itt is jár e tulajdonképpeni kiváltság, mely révén Budapesten, valamint számos hazai nagyvárosban is ingyenesen parkolhatunk, viszont egyelőre a buszsávokat sem tisztán elektromos, sem pedig hibrid hajtású járművekkel nem használhatjuk a KRESZ ide vonatkozó módosításáig.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-004

2016 BMW 330e specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű, soros négyhengeres benzinmotor turbóval, valamint az automataváltóba integrált elektromos szinkronmotor

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 184 LE @ 6500 ford./perc (benzinmotor), 88 LE @ 2500 ford./perc (elektromos szinkronmotor), összteljesítmény: 252 LE

Maximális forgatónyomaték: 290 Nm @ 1350-4250 ford./perc (benzinmotor), 250 Nm @ 0-2500 ford./perc (elektromos szinkronmotor), összesen: 420 Nm

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 8 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4633 mm

Szélesség: 1811 mm

Magasság: 1429 mm

Tengelytáv: 2810 mm

Első gumik mérete: 225/50 R17

Hátsó gumik mérete: 225/50 R17

Tömeg, üresen: 1660 kg

Megengedett össztömeg: 1195 kg

Csomagtartó mérete: 370 liter

Üzemanyagtartály mérete: 41 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.9 s (gyári), 8-8 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.2 l/100 km

Országúti: 4.3 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 2 l/100 km

Országúti: 2 l/100 km

Vegyes: 2 l/100km

CO2 kibocsátás: 49 g/km

Bővebb információ a BMW hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte