AutóAddikt Autóteszt Ford Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD – méretpontos családi SUV,...

[TESZT] Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD – méretpontos családi SUV, kellő amerikai felhanggal

Átesett kötelező faceliftjén az Edge. Jellegéből keveset ugyan veszített, de nyilván errefelé (is) az európai piac diktál. Ezzel együtt – hála az égnek – megtartotta USA feelingjét, nagyon is, és ezért imádtuk, imdádjuk továbbra is. Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD teszt.

Bár korábban nekifutottunk már az Edge-nek, pontosan akkor, amikor újdonságként debütált Magyarországon, valamint az etalonnak számító F150-et is próbára fogtuk – az új Edge még mindig kimondottan lenyűgöző. Az F150 nyilván más liga, csak azért hoztuk fel összehasonlításként, mert ő is ízig-vérig amerikai, az ottani igényekhez szabták, mint belépő szintű (!) pickupot.

A Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD más azért, az USA-ban az Explorer és Expedition modellek mellett kifejezetten aprónak hat, de hát ugye mások a tendenciák. Több ízben jártunk az elmúlt évben New York-ban, és meglepődve tapasztaltuk: Edge-ből elvétve látni NYC-ben, inkább Explorer, és persze a fent említett F150. Még a szűkebbnek tűnő downtown régiókban is. Meg persze a taxik esetében, igaz, ott teljes a metamorfózis; preferáltak lettek a Toyota hibridek elsősorban (Crown Victoria-nak nyoma sincs, csak talán elvétve heti szinten egyet látni, ha nagyon figyeljük).

Egy amerikai Európában

Egy szónak is száz a vége: a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD ugyan USA modell, mégis borítékolhatóan Európára lett irányozva az egész jelleg, kialakítás, fellépés. Főként a „kugásító” fachlift után, hiszen az eggyel kisebb Ford SUV modellhez lett hasonlatos az orr-rész kialakítása. A felfelé húzott, vékonyabbra rajzolt fényszórók, a hangsúlyos, ám az elődénél jóval jellegtelenebb hűtőmaszk mind ezt támasztják alá.

Ezzel együtt karakteres a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD, nem csak elölnézetből: oldalról rí le róla igazán, hogy SUV, de az a klasszikus, behemót, ami alapvetően a tengerentúlon honos. Pont annyira nagydarab, amennyire kell, széltében, hosszában is. Az oldalablakok felülete régivágásúan nagy, terjedelmes, egyébként a vonalvezetés szimpla, letisztult, és a lényegre koncentrál.

Nem kevés Mondeo elemet hordoz az új Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD, ha már a frontrész is felzárkózott a palettához dizájn terén, akkor illendő a farnak is beilleszkednie. Ez meg is valósult: a zárfények burái szorosan a C oszlophoz idomulnak, kicsit belógnak a szélek az oldalvezetésbe, ugyanakkor remekül ölelik körül a hátsó ajtó üvegezésének első keretét. Nagyjából ennyi; némi törésvonallal, beömlővel találkozhatunk még itt, no meg a robosztusságot jól megszilárdító dupla, bal- és jobboldali króm kipufogóvégekkel.

Első ránézésre biztosan 5 méteres hosszt tippelünk a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD-nek, de nem annyi, 20 centi hiányzik hozzá – 4.8 méter egész pontosan. A szélesség tükrökkel 1.9 méter, ami szintén figyelemre méltó adat, míg a magasság 1.7 méter. Máris látszik tehát, hogy a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD nem kicsi, kellően tágas balterére már így is asszociálhatunk. Ugyanakkor nem túlzó, maga az arany középút, és ez így teljesen rendben is van.

Mindent a lényegért. Úgy, hogy közben elmaradhatatlan prémiumérzetünk támad

Szintén letisztult, lényegre koncentráló belteret mutat a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD. Itt minden európai jellegű szintén, a kialakítás követi a trendeket. Hiába, Fordban ülünk, ebben a kategóriában már nincs különbség egy masszívabban felszerelt Focus, vagy Mondeo tekintetében. Inkább Mondeo, mert nyilvánvalóan az képviselő a felső-középkategóriát.

Minőségi összeszerelés, optimális illesztések, remek anyaghasználat jellemzi a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD enteriőrjét. Nincs nyoma a korábbi USA-jellegű kopogós műanyagok használatának, a komfortos, ám mégis fapados felhangnak. Az ülések ülő- és hátlapjai messzemenően kényelmesek, szélesek, a felületek tömöttsége inkább puha, mint közepesen kemény.

Ergonómiai szempontokat is jócskán figyelembe vettek a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD tervezésénél. A kormánykerék fogása remek, átmérője megfelelő. Az LCD óracsoport kialakítása és elrendezése is jól eltalált, a kijelző fényereje szinte minden fényviszonyt kiszolgál (állítható is), így akár erőteljes ellenfényben is jól kivehető minden közvetített információ.

Természetesen a tesztautó minden létező, rendelhető-konfigurálható extrával fel lett szerelve, nekünk a legjobban az adaptív fényszóró tetszett, amely képes volt sötétben kiemelten megvilágítani az út szélét, konkrétan például a táblákat autópályázás közben.

Ford Edge ST-Line a gyakorlatban: irány Ausztria!

Nagy segítség volt ez, ugyanis beterveztünk az autóval egy bécsi karácsonyi elő-bevásárlást. Előzetes terveink szerint több naposra irányoztuk a kirándulást, aztán végül 1 naposra zsugorodott egyéb tennivalóink miatt. Kora hajnali indulással, késő éjszakai érkezéssel.

Kell ennyi idő, hogy mindent körbejárjunk, úgy, hogy a bécsi adventi vásárt is meg szerettük volna tekinteni, aztán Shopping City Süd, majd Parndorf volt a beirányzott terv.

Tehát hajnalban indultunk, pont jól időzítettünk, ugyanis éjszaka leesett az első jelentősebb hőmennyiség, az utak korán még letakarítatlan állapotban díszelegtek. Ideális! Máris vallathattuk a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD állandó összkerékhajtását, kiváltképp enyhén lankás dombról ereszkedtünk le indulás után elsőként. A menetstabilizáló rendszer, valamint az AWD remek szolgálatot tett kommersz, ám neves branddel ellátott téli gumikkal: bő gázadásra sem pörögtek el a kerekek, az autó menet közben is stabil tudott maradni. Hangsúlyozzuk: frissen esett, meg tapadós, bár olvadáshatáron egyensúlyozó hótakarónál (+1 Celsius méréseink alapján).

Autópálya

Kiérve az autópályára az adaptív fényszórók remekül tették dolgukat, a kissé ködös, sötét időszakban nagyon nagy segítséget nyújtott az út szélének (jobb oldal) kellő bevilágítása. Így a táblák szintén jól kivehetők voltak, nem csak a korlátozásokra utaló darabok, hanem az útirány-előjelzők is, de még a benzinkutakat hirdető, abszolút nem szabványnak számító alakúak is.

Parkolás

Bécsben a parkolás nem egyszerű, főleg nem egy Edge fedélzetén. Hittük mi, aztán egy közepesen szűk parkolóházba beállva sikerült rácáfolnunk erre az álatlánosításnak hitt teóriára.

A Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD fordulékonysága és manőverezhetősége meglepően sokat fejlődött az előd Edge-hez képest, ugyanakkor a kilátás a vastag A és C oszlopoknak köszönhetően még most sem túl felemelő. Viszont a számos segédrendszer, tolató- és parkasszisztens megtette áldásos hatását, és gond nélkül besasszéztuk az autót egy átlagos parkolóállásra.

Némi megpakolt szatyorral tértünk vissza a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD-hez. Az 1.1 méter széles, 600 literes csomagtér úgy nyelte el a csomagokat, mint annak a rendje, ráadásul számos rekesz, tartó, kampó és egyéb segédlet állt rendelkezésünkre. Ezek mind a pakolást, szállítást segítik elő, és most nagyon jól jött jelenlétük.

További hathatós segítséget nyújtott a jól elhelyezett 12V-os töltőaljzat, valamint az integrált 240V-s AC is (igaz, ez utóbbi inkább nyári időszakban kellemes, amikor például megpakolt hűtőládát is viszünk magunkkal az utazáshoz).

2 literes dízelmotorral is erős, agilis az Edge

2 literes, sornégyes turbós dízelmotorral érkezett a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD tesztautó szerkesztőségünkhöz. Maximális teljesítményként 242 lóerőt (@5500 RPM), míg maximális nyomatékként 373 Newtonmétert (@3000 RPM) adott meg a gyártó.

A hajtáslánc kellőképp agilis, a nyolcfokozatú automata áttételezése remek, a fokozatok jól eltaláltak. Városi araszolgatásnál a váltások precízek, permanens alacsony sebességnél a váltó akár ötödikbe és hatodikba is felkapcsol, úgy, hogy előtte nem pörgeti a fordulatot az egekbe; szépen, megfontoltan, pontosan dolgozik. Autópályatempónál is – figyelembe véve vezetési stílusunkat – a lehető leghamarabb megtalálja a nyolcadik sebességfokozatot, és domborzattól, illetve sebességtől függően nyomatékból megtartja az előirányzott szintet.

Fogyasztás tekintetében nem mondható takarékosnak a Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD, bár nem szabad elfelejtenünk az autó méretezését, kategóriáját, s nem utolsó sorban kényelmét. No meg 2040 kilogrammos önsúlyt sem, ami nyilván szintén nincs jótékony hatással a fogyasztási értékekre.

Városi környezetben könnyedén 10 liter fölé ugrik az átlag 100 kilométerre: 11.2 literrel zártunk. Országúton barátságosabb a helyzet, 5.3-6.8 literrel simán el lehet közlekedni, persze visszafogottabb tempó esetén. Autópályán pedig 6.2-8.8 literes átlagértékek születtek, sebességtől és persze domborzati viszonyoktól függően.

2019 Ford Edge ST-Line 2.0 TD A8 AWD specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres soros dízelmotor turbóval

Lökettérfogat: 1999 cm³

Maximális teljesítmény: 242 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 373 Nm @ 3000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4796 mm

Szélesség: 1928 mm

Magasság: 1735 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Első gumik mérete: 255/45 R20

Hátsó gumik mérete: 255/45 R20

Tömeg, üresen: 2040 kg

Megengedett össztömeg: 2605 kg

Csomagtartó mérete: 600 liter, bővíthető 1870 literig

Üzemanyagtartály mérete: 68 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 210 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.9 s (gyári), 9.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 10.4 l/100 km

Országúti: 5.9-6.1 l/100 km

Vegyes: 10.8 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 9.6 l/100km

Országúti: 5.5 l/100km

Vegyes: 10.5 l/100km

CO2 kibocsátás: 151 g/km

Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: Acer