AutóAddikt Autóteszt Renault Renault Master Energy 2.3 dCi 170 – minden belefér, túlzás nélkül

[TESZT] Renault Master Energy 2.3 dCi 170 – minden belefér, túlzás nélkül

MEGOSZTÁS

Eljött az ideje, hogy cégünk irodája tágasabb helyszínre költözzön – az időpontot augusztus végére irányoztuk be, a szeptemberi zökkenőmentes kezdés érdekében. Bár pár napra terveztünk, a procedúra természetesen elhúzódott – kétséges, mennyi ideig tartott volna, ha nincs kéznél a Renault Master 12.3 köbméteres furgonja. Teszteltünk, mindent bevetve, ami kellhet egy kishaszonjármű esetében.

Nincs is jobb apropó tehát, mint egy masszív költözés haszonjármű teszt kapcsán – főként, ha a pakolgatás velejárója az, hogy töméntelen mennyiségű kisebb és nagyobb bútort is fel kell pakolnia az embernek. Mindezt relatíve rövid idő leforgása alatt, mert ugyebár időből sosincs sok, vagy elegendő, főként egy ilyen történésnél.

Sok minden kapóra jött a pakolásnál, talán nem is véletlenül, de úgy időzítettük, hogy épp a Renault Master-e legyen kéznél a dolgok zökkenőmentes levezényléséhez (utána még jött más is, arról majd egy különálló tesztben számolunk be).

Az volt a cél, hogy minél tágasabb, minél jobban pakolható autónk legyen a költözéshez. Persze az sem ártott, ha felfelé is jól rakodható alternatíva áll rendelkezésre – nos, a Renault Master pontosan ilyennek ígérkezett.

Több, mint 6 méteres hossza máris sokat sejtetett: kitárva a hátsó, nagy szögben nyitható ajtókat máris felfedte magát az öblös raktér, végeláthatatlan hosszával lenyűgözött azonnal; mellé azért el is gondolkodtatott: „te jó ég, mennyi cuccot fog ez elnyelni, és mennyi idő, amíg egyáltalán telerakodjuk?” – aztán megnyugodtunk.

Nem meglepő: költözésre – ezen belül rakodásra tervezve

Bútorok jöttek, mentek, a helyükre kerültek, élükre állítva, párhuzamosan, merőlegesen, szinte mindenhogy. Ilyenkor azért meg lehet érteni az IKEA filozófiáját, miszerint a lapra szerelésnek megvan a maga varázsa és praktikuma – a közel 60 kilós szekrénykombinációk, kiszerelt ajtókkal és fiókokkal azért nem kerültek le könnyen az emeletről. Viszont két darab, 2.1 méter magas/hosszú verzió egymás mellé a Renault Master platójára olyan észrevétlenül befért, hogy szinte ugyanúgy kongott az ürességtől az egész, mint kiürített állapotban.

Mindent elnyel. Tényleg.

Ez jó, mehet még több: jöttek is a komódok, íróasztalok, apróbb kiegészítők. S persze a rengeteg plusz kiegészítő, dobozok, szatyrok, mindenféle földi jó tekintetében.
Lényeg a lényeg: nagyjából 3 fordulóval sikerült átköltöztetni mindent, beleértve a személyes bútorokat, tárgyakat, de még egy franciaágyat is. Nyilván érzékeltetni jó lenne, hogy körülbelül mennyi szállítandónk volt, de elégedjünk meg annyival, hogy rengeteg. Nem is lehet tudni, hány köbméter, vagyis de, mert három kör az nagyjából 40 körüli értéket jelent a Renault Master esetében.

Az autó leadásáig viszont nem sikerült mindent átköltöztetni, úgyhogy jött pluszban segítség, de ahogyan feljebb említettük, erről majd egy következő publikációban számolunk be.

Dupla turbóval, optimális üzemeltetési költségekkel

Nézzük a gyakorlati részletek után a technikai-műszaki lényeget! A Renault Master orrába egy 2.3 literes, közös nyomócsöves, soros hengerelrendezésű biturbó dízel erőforrás került, ami 170 lóerős maximális teljesítményre képes percenkénti 3500-as fordulatszámon. Mindehhez 300 Newtonméternyi forgatónyomaték kapcsolódik, mely viszonylag alacsony tartományban, már 1500 RPM-től rendelkezésre áll.

Ez nagyszerűen érződik is, amikor több száz kilogramm tömeg zsúfolódik az utaskabin mögött, finom kuplungjátékkal minden esetben kezelhető a manőverezés, betolatás.

A hajtáslánchoz rendelt hatgangos manuális váltó áttételezése is rendben van, közepesen hosszú fokozatok, és jól kiautózható tartományok jellemzik az egész karakterisztikát.

A Renault Master 2.3 dCi fogyasztása is kellemes meglepetést jelentett, ugyanis városi-elővárosi környezetben átlagosan 6.8-7.8 liter közti értékeket rögzítettünk. Mindezt átlagosan 5-600 kilogrammnyi teherrel alkalmanként a fedélzeten.

Ahhoz képest, hogy a Renault Master méretei igencsak combosak, nem okozott különösebb problémát a vezetése, még forgalmas, szűkebb belvárosi szakaszokon sem.

Figyelnünk kell arra, hogy a hosszú túlnyúlás miatt minden esetben jóval nagyobb íveket válasszunk kanyarodásnál, mint ahogy megszoktuk hagyományos személyautó vezetésénél, a kétoldali dupla tükrök hathatós segítséget nyújtanak ebben is.

2017 Renault Master Energy 2.3 dCi 170 specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres duplaturbós dízelmotor

Lökettérfogat: 2299 cm³

Maximális teljesítmény: 170 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 380 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 6198 mm

Szélesség: 2070 mm

Magasság: 2488 mm

Tengelytáv: 4332 mm

Első gumik mérete: 225/65 R16

Hátsó gumik mérete: 225/65 R16

Tömeg, üresen: 1930 kg

Terhelhetőség: 1569 kilogramm

Megengedett össztömeg: 3499 kg

Csomagtartó mérete: 12300 liter

Üzemanyagtartály mérete: 80 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 165 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12.4 s (gyári), 11.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.5 l/100 km

Országúti: 5.3 l/100 km

Vegyes: 7.5 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.7 l/100km

Országúti: 7.0 l/100km

Vegyes: 7.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 189 g/km

Bővebb információ a Renault magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS