AutóAddikt Hírek Több, mint 500 darab BMW i3 talált gazdára Magyarországon bevezetése óta

Több, mint 500 darab BMW i3 talált gazdára Magyarországon bevezetése óta

A BMW Group Magyarország a tavalyi egész éves rekorderedményei után, az idei első negyedévben is értékesítési csúcsot állított be, mind a BMW, mind a MINI, mind pedig a BMW Motorrad esetében.

A vállalat lassan két éve tartó modeloffenzívájának eredményeként, soha nem látott számú újdonság érkezett a márkakereskedésekbe, így a BMW márka megtöbbszörözve a piac és a prémium szegmens növekedési ütemét, több mint 34%-kal növelte eladásait idén a január-március időszakban. A közel 900 db-os BMW értékesítés azt jelzi, hogy soha korábban nem volt ilyen erős első negyedéve a márkának itthon.

Különösen jól szerepelt a tavaly év végén bemutatott új X5-ös, tovább erősítette pozícióját a BMW 5-ös sorozat, de nagyon szépen teljesített az X3-as, illetve a BMW X modellek általában, melyekből 376 darabot adtak át az ügyfeleknek ebben az időszakban. Kiemelkedő sikerrel folytatta pályafutását a BMW i3-as is és márciusban újabb mérföldkőhöz érkezett: immár több mint félezer ügyfél választotta a prémium elektromos modellt itthon a 2014 év végi bemutatása óta. Az idei első negyedévben 59 db BMW i3-as talált gazdára Magyarországon, mellyel a prémium elektromos autók piacán továbbra is piacvezető az innovatív koncepciójú modell.

Szintén jelentősen meghaladta az összpiac bővülését a MINI is, a tavalyi év hasonló időszakához képest 28%-kal növekedtek az eladások. Magyarországon is kiváltképp népszerű a kategória egyetlen plug-in-hibrid modellje, a Cooper S E Countryman ALL4, mely valódi előfutára az év utolsó negyedévében bemutatkozó teljesen elektromos MINI modellnek.

Mindeközben a BMW Motorrad értékesítése is erős tempót diktált, a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 39%-kal több kétkerekű BMW-t értékesítettek, összesen 140 darabot. A növekedés a nagymotorok eladásainak töretlen emelkedése mellett a G 310 R és GS modelleknek valamint a két új robogónak, a C 400 X és GT-nek is köszönhető.

„Jelentős érdeklődés mutatkozik a BMW újdonságai iránt, az új X5-ös modell piaci sikere felülmúlta saját ambíciózus elvárásainkat is. Mindazonáltal kiválóan teljesített a jelenleg kampánymodellként is elérhető BMW 530e és a teljes 5-ös sorozat, az idei első negyedévben 185 darabot adtunk el a piacvezető prémium üzleti limuzinból. A BMW i töretlen népszerűségnek örvend itthon, a beveztés óta folyamatosan növekednek az eladások, melyet hatékonyan támogat az állami támogatás és a zöld rendszám is. Tekintettel arra, hogy a BMW másik pillére, az új 3-as is most kezdte piaci pályafutását, valamint érkezik számos további újdonság, úgymint a teljesen megújult 7-es Limousine, a 8-as Cabrio, a Z4 roadster, valamint az eddigi legnagyobb BMW, az X7-es, folyamatosan tudunk újdonságot kínálni az év további részében is” – mondta el Gombos Zoltán a BMW Group Magyarország értékesítési igazgatója.